Prágai Magyar Hirlap, 1928. augusztus (7. évfolyam, 173-198 / 1800-1825. szám)

1928-08-02 / 174. (1801.) szám

<PRAGAl-i »tAftVAtt-H 1RLAB 1928 augusztus 2, csütörtök. HÁROM REPÜLŐ Irtat GYŐRY DEZSŐ Gyerekkoraimban és esténként édesapám Sétálni hordott a pokorágyi begyre, ahonnan a csillagkelet vetett haza bennünket. Rend­szerint a hegytetőn volt az utolsó stáció, még jól lehetett látni a várost s onnan számlálgat- ta velem a kéményeket, a villanylámpákat, az este befutó vonatok ablaksorát. Különös em­ber volt. Dicsérte a modern élet vívmányait, egy uj gyárkétmény megjelenésekor előadást tartott haladásról, de hazafelé mindig a szakmájából, a görög-római mitologiá'ból me­sélt. A csillagokkal jó viszonyban voltam, tudtam a meséiket s egy ilyen július végi es­tén újból elmondattam magamnak Ikarus tör­ténetét. Ikarus tudniillik két dologért izgatott na­gyon. Egyrészt, mert tengert neveztek el ró­la, ami imponált, másrészt, mert egyszerű és hozzáférhető eszközökkel repült s ilyenkor a baromfiudvar libatollai s a 4 méter magas hát­só padlásablak jutottak eszembe s elhatároz­tam, hogy ha jövő nyáron az öregek elmen­nek nyaralni, én is lerepülök a padlásablak­ból. i j; Ikarus egy külön életet jelentett mind­addig, amíg csak Vadölő és Sólyomszem, no meg Old Shatterhand el nem homályositott&k a fényét. # Pár napra rá aztán apám behívott a szo­bájába valamennyiünket és kezében a Tolnai Világlapja legfrissebb számával, annak első oldalán egy homályos képre mutatva komoly és ünnepélyes tanári pózzal bejelentette, hogy Blerioí francia aviatikus átrepülte a La Manche csatornát s ezentúl tökéletesebb lesz az élet ésatöbbi. Ennek bizony most van tizenkilenc esz­tendeje s én máig sem váltottam be akkori fogadkozásom, hogy leszállók a padlásablak­ból. Diákkoromban egyszer repültem ugyan, álmomban, & kezemet, csapkodtam, földe, föl-le és határozottan szálltam álló testtartás­sal, magasan, mint a háztetők, de errő] ké­sőbb megtudtam, hogy Freud szerint ez sem­mi más, mint kéjvágy, nem értek az álomfej­téshez s igy ezt inkább illedelmesen kitör- lötm az emlékezeteimből és nem számítom be pilóta4ram eremhez. A repülé* azonban továbbra is rendkívül érdekelt Most egy régi újság lap került a kezembe 1912-ből. Egy radikális pesti újság, amelyik folyton a felvilágosodás és a haladás eszméit prédikálta és igy a haladás szempontjából kellő ,.szaktekintélyniek“ tartható. Az ekkor három éves jubileumról a következőképp irt: ,,Azóta — 1909 július 25 óta — három év folyt le. Azóta egyremásra javítottak a repü­lőgépen s azóta egyik kudarc a másikat, egyik katasztrófa a másikat érte. A kis jubileum napján megcsappant a mi. lelkesedésünk ia, e 'kis jubileum napján megérlelődött ben­nünk az a privát meggyőződés, hogy a repülő­gépek mai szerkezetével a levegőt nem fogjuk meghódítani soha. Hanem csak teljesen csen­des, szélmentes időben. Mert ha valaki a leg­jobb kilátások közt indul is Budapestről Győrbe, lábatlannál hirtelen szélroham kere­kedik, mely egyszerűen megfordítja a mo­noplánt, beledőlvén alulról vagy felülről a szárnya felületébe. E légi jármüveket ugyanis igazíthatjuk, de nem szabályozhatjuk a levegő járását és az éghajlati viszonyokat. Vagyis az aviatika, még ha nagyszerűen ki­fejtik is, mindig csak merész sport marad s erős márciusi szelekben, tartós esőkben, hó­ban és ködben meg fogunk maradni a földön járó közlekedési eszközöknél. Ezt a kicsit ravasz és dodonai jubileumi cikket bizonyára nem szívesen vállalná ma a radikális orgánum, ha élűé, pedig sok ajtót hagyott nyitva, hogy hábha mégis csak lesz valami. De ezen is túl vagyunk. # Ha Amerikába még ma i* jobb a hajó, nem tesz semmit. Ha. a sarkon poruljár a re­pülő, nem tesz semmit: ott gyalogul i* csak pórul lehet járni. De a csatorna fölött rend­szeres a közlekedés és annyira nem sport többé, hogy a csatorna vizét ez a Liiwen- stein ugyanúgy megkeresztelte, mint Ikarus a maga tengerét Kréta körül vagy hol, azzal a különbséggel, hogy amazt elnevezték a há­lás utódok 1 kár iái tengernek, a La Manche csatornát pedig nem fogják lenevezni Ivö- wenstein-tengernek, aminek valószínűleg a hálás utódok hiánya lesz az oka. Pedig ez a bankár jobb gépen repült, olyanon, ame­lyik alig hogy fö'szállt, már ki is kötött, sem­mi bajia nem esett, csak épp a gazdája tűnt el belőle. |. Hol van itt már a repülés hőskora és ro­mantikája, no meg a sportszerűség* ha öngyil­kosok használják föl a saját egyéni céljaikra. Hol iitt a sport, ha a sportoló kiugrik belőle, mint egy rossz és kormos negyedik emeleti ablakból? Nevetséges, hogy erre húsz év előtt nem gondoltak, még a haladás fanatikusai sem. # A három .repülő közt hosszú a gondolat. Jövőre ilyenkor biyonyára nagy ünnep­ségek lesznek Dowerben, ahol Bleriot leszállt s az ő rozoga masinája jövőre is, örökre is jobban fogja érdekelni az embereket, mint a mai pazar és biztos gépek. Kopenhága, julius 30. Vasárnapra forduló éjjeli 2 óra. Ki tud­na ma aludni? De dolgozni se tovább. Reg­gel óta talpon, rohanás százfelé, az állandóan több nyelven való beszéd, tudakozódás és tárgyalás erősen igénybe veszik a lelkiisme­retesen dolgozni akaró krónikást. S ami leg­fárasztóbb az idegekre, — az újságolvasás. Más fővárosban egy-két. német, francia, vagy angol nyelven szerkesztett helyi lap is jele­nik meg, fontosabb események alkalmával öt-hat lapot is átfutunk, elvégre egy szem s egy agy mindent fel nem fog, ha „ajour“ akarunk az események felöl maradni, a saj­tóorgánumok minden árnyalatát figyelnünk kell. Kopenhégában azonban csak dán nyel­ven szerkesztett napilapok jelennek meg, külföldiek egy-két nap múlva érkeznek csak. Némi gyakorlattal, hézagosán bár, meg­értjük ugyan a dán szöveget is, de micsoda fárasztó és fölösleges agymunka után. Ki a friss éjjeli levegőre! őresund felől sós briz lopakodik az Amalienborg oszlop­sorai közé, a királyi palota nagy nyolcszögén keresztül vezet az ut az Amaliengade sarkán szürkülő olasz követséghez. Nem hangulatkeltés, csak konstatálom, hogy szemtelenül gyönyörűen világit a klas­szikusan szép, komor várudvarra a sáfrány- fényű hold. • Kopenhága legszebb része Amalienborg. Főbejárata a Brandenburger Thor oszlopso­rára emlékeztet. Négy rokokóstilusban emelt épületszárny s az összekötő kolonád szabályos nyolcszöggé formálják a teret, melynek kö­zepén Dánia legértékesebb művészi alkotá­sa, a francia szobrász Saly által a XVIII. szá­zadban készített V. Frigyes zöld patinával bevont hatalmas lovasszobra áll. Csak a medvebőrkucsmás gárdisták csiz­más léptei konganak a csendes térség kőbur­kolatán. Skarlátpiros köpenyükön végigtáncol a halvány holdsugár. Az olasz követség palotájának ragyogó ablaksora egészen idevilágit. Mindegy, sé­tánk merre tart, ma éjjel ez a legaktuálisabb épület, nézzük meg, ébren vannak-e még. Három sötét autó « két diszrühás rendőr állnak a vasveretü rácsos bejárat előtt. Az egész emeletsor villanyfényben. Éjfélutáni két óra s három perc. Sokáig vannak ébren! Lelki szemeimmel a kis olasz kolónia köze­pén látom Nobilét, két óra hosszat folyton ő mesél. Április 15. óta, hogy Milánóból star­tolt az Ttália, először ül kényelmes karszék­ben Nobile s első hely és első nap, hogy be­szélnie is lehet. Viola gróf dolgozószobájában ma éjjel a legbizalmasabb társaság vjrraszt, a tábornok itt nyugodtan s leikéből beszél. Idegen fül nem hallja őket, becsületes szavukat nem ma­gyarázza félre seuki sem. Első kedélyes együttjét jóakaró honfitársak közt, jó vacsora, finom szivar, pohár pezsgő mellett könnyen oldódik a nyelv. A többi mind a nagy színjáték mester­kélt része, — hasábos riportok, százsoros in­terjúk, — cafrang, komédia, töltelék. Mint embert szeretném ismerni Nobilét. Mi lehet ott, e szomorú koponya mögött? Kell, hogy eszébe jusson: — Érdemes bármit is tenni, merészet, szépet, nagyszerűt? Hisz legdrágább mindenem, életemet vittem piac­ra, s mi a köszönet, hála? hogy becsületemet támadták meg. Megérdemli egy is az embe­rek közül, hogy érdekében dolgozzunk, kín­lódjunk, életünket tegyük kockára? Nem! Vagy mégis tán, igen? S ha százszor vetnek gáncsot, százegyedszer se fáradjunk e! újra­kezdeni? Ott állok elgondolkozva a fényes ablak­sor előtt. S mintha fényjellel adnának vá­laszt: — csak semmi érzelgősség, lérjünk pi­henni. jó éjszakát! Mint fáradt számsorok, kí­Ez már így szokott leütni. Én nagyon elmaradtam tőlük. A padlás­ablakból már nem ugróim ki, a magam repü­lőjét sose fogom öngyilkosságra fölhasználni, italán a máséit sem. Nagyon tisztelem Őket és iá gépet és a vivimányokait. De arórt a föld és irajta milliószáim ez a sóik szerencsétlen em­ber mindéiig közelebb marad hozzám: a szen­vedést és nyomort, sose le®z repülő, aki fölre- ipitse. S ha förepiti is, azok nem lesznek ön­gyilkosok, azok akkor is visszahullnak a tföldre. És mégis csak az emberi szenvedés és emberi nyomorúság meghódítása marad a magyohb éfi szebb feladat. Vannak, akik in­kább ebbe akarnak bele pusztulni, mint a má­sikba. S mikor a gép bajba kerül, olyankor a technika hősei is ezekre gondolnaik, az ő szavaikkal könyörögnek és az ő kitükkel hisznek. Mégis csak ez a nagyobb és rettenetesebb, ■mi wHminwmi.pnwmi— alszik minden ablakfény, csak a holdvilág mosolyog gúnyosan: — ez is nagy dolog? mit rohantok, izgultok? — mindez csak törpe semmiség, nem ilyet láttam én, s a világ fo­rog, emberek jönnék s tűnnek mindörökre el, csak ti látjátok a ma eseményét nagynak, kis pontok vagytok mind. Állandóak s vala­kik csak mink vagyunk, —■ a hold, a nap s talán — a csillagok ... Vasárnap délután az olasz követségen Megbeszélésünk szerint, vasárnap dél­után az olasz követségre mentem. A palota előtt egész nap kiváncsiak tömege leste No­bile tábornokot. A fáradt utas azonban nem mutatkozott. A követség épületében töltötte az egész vasárnapot. Déli tizenegy óráig aludt, ebédig néhány látogatót fogadott 6 ebéd után ismét lepihent. Félhatkor jelentkeztem. Libériáé inas a f »alota díszes lépcsőházán keresztül az eme- eti fogadótermekbe vezet. — Nobile tábornok ur még alszik, mél- tőztassék várakozni rá. Főúri ízléssel és kényelemmel berende­zett néhány termen át kis szalonba lépünk. Minden zuga virággal, koszorúval van tele. A tábornok ajándékai. Az optimista Cecciont Süppedő, öblös kereveten meglepeté­semre Ceecionit találom csücsülni. Tegnap megismerkedtünk, mosolyog, megismer, man­kóira kapaszkodva, fel akar állani. — Bona sera, Signor Ceccioni, maradjon, a világért se keljen fel, végtelen örülök, hogy ismét láthatom. Melléje telepszem s elbeszélgetünk. De­hogy is ostromlom kiváncsi kérdésekkel, hogyléte felől persze érdeklődnöm kell, el­magyarázza, hogy három helyeD törött el a lába, már sokkal jobban van, bár mankóira, sajnos, még sokáig szüksége lesz. Csak ola­szul ért s igy élesen figyelem szavát. Részle­tesen elmondja személyi dolgait s látom, vi­gyáz, hogy messzebb ne vigye a szót. — Remélem, nem indul többet ilyen kockázatos útra? — kérdem s lesem válaszát. — Perque no? Miért, ne? — válaszolja s mosolyogva törött lábára mutat. — Csak be­gyógyuljon ez az elromlott masina, akár hol­nap is indulok. Generálé Mobile A süppedő* szőnyegen, nesztelen léptek­kel ment át a szobán egy alak. Nem vettük észre, csak amint a szomszéd szoba ajtajában volt. — Generale Nobile, — súgja Ceccioni s rámutat. Persze sietve állok fel s meghajlás­sal köszöntőm. Viola gróf, a követ is belép s a másik szobába hiv. Tiz percig lehettem benn össze­sen, főleg hazatérő útjáról beszól, mily ked­vesen fogadták a svédek, Lundborgb kapi­tány és társai, s mily jólesett neki ez az egy­napi pihenés, hiszen itt már honfitársai kö­zött, az olasz követségen, mintegy olasz föl­dön volt. Autogramkönyvem részére aláírását ké­rem. Saját, töltőtollamat nyújtom át (drukko­lok, van-e benne tinta még), a könyv kinyi­tott. lapjára szép tisztán Írja: Umherto Nobile. Kézszoritással búcsúzik, Viola grófnak külön köszönöm sok kedvességét, s a másik szobában hagyott Ceccioni hoz megyek. Tőle j* kapok kézjegyet, autogramgyüj- leményom harmadik kötetének ezek lesznek a díszei. Pedig szép társaságban vannak olt együtt. Hindonburg, Cóolidge,’ Hoover, D‘An­15325/8* Tengeri kéJutazásoh • .Stella d’Italia" szalongözSsiel. 7. »t: Görögország, Törökország, Rhodos, szept. 15-töl okt. 1-lg majdnem kiárusítva. 8. ut: Algier, Marokkó ia Spanyolország, okt. 3-tól 25-ig KI 4.950'*-töl. Prospektusok t COSUUCH-LINE-TRIESTE, PRAG H, Václavské nám 67-g és az utazási irodákban. nunzio, Boris cár, Henry Ford, Edsel Ford, Joussoupoff Félix herceg, Alexander Mihai- lovits nagyherceg, Djevad pasa, a Dardanel- la-hős, Apponyi Albert gróf, Róbert Baden Povell, Fridjov Nansen, Ziwer Ahmed pasa, Abd-el-Kader, Pop, Oxford rektora, Kubelik, Jeritza, Professor Bárány-—Upsala, Róbert Hichens, Anion Láng, Ceccioni s végül No­bile. A vasárnap szenzációja azonban már nem a tábornok, hanem a Stockholmból hirtelen Kopenhágában termett Zappi volt. A vasár­napi újságok címlapjának főhelyén az ő mo­solygós képe ragyog. Ö vele azonban valahogy nem békül ki a közvélemény. Már azt is rosszalják, hogy ilyen kényes szituációban olyan mosolygós képpel állt oda. Nobilenél meg kifogásolják, hogy szomorú. Ugye, érdekesek az emberek? És fur­csák. Nehéz megszokni őket. Egy hosszú élet sem elég. Pedig nem sokat változnak, örökös ismétlődésből állanak, s a régi mesét is akár mindennap kezdhetnék: — Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy molnár és a szamara ... A románok vérlázitő módon kegyetlenkednek a katonáskodó székely fiukkal Kolozsvár, augusztus 1. Egész Erdélyben nagy elkeseredéssel beszélnek arról a bá­násmódról, ahogy a románok az utóbbi idő­ben a besorozott magyar fiukkal bánnak. Felháborító kegyetlenséggel ütik-verik a ma­gyarokat, mintha csak tervszerű irtóhadjára­tokat folytatnának ellenük. Sokan belebeteg­szenek a kegyetlen bánásmódba. Ezeket, ha már látják, hogy úgy sem élnek sokáig, haza- küldik. Nyolc-tiz olyan halálesetről beszél­nek, amelynek áldozatai mind fiatal székely legények, akik a kegyetlen ütlegelések kö­vetkeztében félholtan kerültek haza és otthon haltak meg. Egy özvegyasszony két kenyér- kereső fia esett a vandalizmus áldozatául. Néhány nappal hazaérkezésük után mindket­ten belehaltak sérüléseikbe. Különösen a Szi­lágyságból érkeznek borzalmas hírek arról, hogy a románok mily vérlázitőan kegyetlen­kednek a katonáskodó székely fiukkal. RÁDIÓMŰSOR PÉNTEK PRÁGA: 11.00 Gramofon. — 12.05. 17.00. 20.10 és 22.20 Hangverseny. — 18.00 Német előadás. — 19.30 Tánczene. — POZSONY: 18.00 Szalon-kvar­tett. — 19.30 Tánczene Prágából. — 22.20 Brünni hangverseny. — KASSA: 18.45 Hangverseny. — BRÜNN: 11-00, 12.15, 19.00, 21.00 és 22.20 Zene. — 18.10 Német előadás. — 22.00 Sajtóhírek. — BUDAPEST: 9.30, 11.45, 13.00, 15.00 és 21.30 Sajtó- és sporthírek. — 12.00 Harangszó, utána kamarazene. — 17.00 Törökné, Kovách Hermin novellái. — 17.45 Schramli-zene. — 19.00 Wilhelm Gusztáv felolvasása: A világítástechnika kor­szerű használata. — 20.00 A magyar kir. Opera­ház zenekarának hangversenye. — 21.30 Az olim- piász hírei, utána gramofonlemezek. — BÉCS: 11.00, 16.15 Zene. — 20.05 Egy pohár víz. vígjáték, utána tánczene. — ZÜRIC;T: 16.00, 17.20 és 21.00 Zene. — 20.15 Ellen Thut zongoraestje. — BER­LIN: 20.30 Operaegyvelegek. — STUTTGART: 1,6.15 Zene. — 20.00 Víg est. — LEIPZIG: 15.00, 16.00 és 22.30 Zene. — 20.15 Annv Eisele zongora­estje. — FRANKFURT: 22.30 Weber hangverseny. — RÓMA: 13.30. 17.30 és 21.00 Zene. — MILÁNÓ: 16.30 Jazzbnnd. — 20.50 Szimfonikus zene. — NÁ­POLY: 20.50 Manón, opera. — ZÁGRÁB: 20.35 Csekov-est. — 22.00 Zene. — KATTOWITZ és KRÁKÓ: 18.00 Könnyű zene. — 20.15 Szimfónikus hangverseny. — 22.30 Tánczene. A fogorvosnál — De, doktor ur, ön « hamis húzta hi? — Igort? Akkor kérek még húsz koro­nát! — Miért? — Hogy vissza!egyem! A lóverseny — Ilyen az étet! He vesztek, bős szép. ködöm, hogy nvltfen sokéi tettem e lói"1, he- nyerek, bosszankodom, milyen kövesei tet­tem reá Mohi lénél a kopenhágai olasz követségen írta: Hungaricus Viator

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents