Prágai Magyar Hirlap, 1928. augusztus (7. évfolyam, 173-198 / 1800-1825. szám)

1928-08-02 / 174. (1801.) szám

1388 aggnaaÉjf 8, csütörtök.

Fisher lord volt angol miniszter nagyszabású tanulmányt irt a magyar kérdésről

Prága belátásán fordul meg a középeurópai béke sorsa — A magyar kérdés megoldásának két lehetőségét látja —

r ;-------- Prága, augusztus i.

A Bohemla cimü prágai német lap tegnapi számában Nagy.britannia egykori kultuszminiszterének, H. A. Fisher lordnak „A trianoni szerződés tragikuma" címen írott cikkét közli, amely egyidőben jelent meg a világsajtó különböző vezető orgánumainak hasábjain. A Bohemia a rendkívüli figyelmet keltő publicisztikai megnyilvánulást a következő bevezető szavakkal közli:

A brit államférfimnak alábbi fejtegetései alkalmasak arra, hogy necsak a közvetlenül érdekelteknél ébresszenek rendkivüli érdeklődést és ezért örülünk, hogy azt egyidejűleg a többi világlappal tudjuk olvasóinknak bemutatni. Ezt az érdeklődést az a tény sem csökkentheti, hogy az egykori brit miniszter három és félmillió magyarról beszél, akiket Csehszlovákiához csatoltak és akikből Rothermere lord terve két millió magyart vissza kívánna csatolni a nemzet törzséhez. Fisher lord biztosan a régi geográfiai értelemben vett Magyarországra gondol, mert a Csehszlovákiában élő magyarok száma az egy milliónál kevesebb. A mi tudomásunk szerint egészen uj az a kijelentés, amelyet a brit államférfi szavai szerint Masaryk köz- társasági elnök 1919 májusának végén a pozsonyi magyar egyetem küldöttsége előtt tett volna. Ebben a kérdésben, sajnos, nem tudjuk az ellenőrzést a Bohemiáből végrehajtani, mert abban az időben lapunkat három hónapra szüneteltették.

E bevezető szavak után német laptársunk teljes egészében az alábbiakban közli Fisher lord cikkét:

„Nemrégiben Sir Róbert Donald-nek, az ismert publicistának tollából „A trianoni béke tragikuma" címen négy könyv jelent meg. Amint már a könyv címéből és abból a ténykörülményből megállapítható, hogy a könyv Lord Rothermere auspiciuma alatt Íródott, ez a mü tiltkozás a Magyarországgal szemben elkövetett erőszak ellen és elítélése annak a módnak, ahogyan a három állam, amelyik a trianoni béke határozmányainak értelmében magyar lakosságú területeket is kapott, a magyar kisebbséggel bánik.

Az a nagy magyar mozgalom, amelyet Rothermere lord a Daily Mail hasábjain kezdeményezett, uj formában talált most folytatásra és ennek az annyira kiváló publicistának tollából származó könyv valóban alkalmas arra, hogy Anglia széles olvasórétegeinek a kérdés iránti érdeklődését jobban kielégítse, mint az egyszerű újságcikkekből lehetséges.

Nem áll szándékunkban azoknak az érveknek jogosságát és jelentőségét felülvizsgálni, amelyeket Rothermere lord és barátai a trianoni szerződés és a kisantant államai ellen felhoznak. Kétségtelen, hogy az Angliában élő csehek és azok barátai megadják feleletüket Sir Robertnek és foglalkoznak azokkal a vádakkal, amelyeket ő a prágai kormány ellen emel. Bizonyára az olvasók is emlékeznek arra, hogy azokkal a vádakkal, amelyekkel a kisebbségi kérdésben elkövetett hibák miatt most a kisantant államait illetik, egykor a háboruelőtti Magyarország kormányait vádolták. Már első pillanatban fel kell említenünk azt a tényt, hogy a Rajnától keletre a nemzetiségi kérdésekben való tolerancia csak nagyon korlátozott mértékben van meg és a kívülálló nagyon jól teszi, ha a viszonyokat a legpontosabban megvizsgálja, mielőtt érzelmeitől annyira elragadtatja magát, hogy maga is szenvedélyesen résztvesz az olyan hibák felett való vitában, amelyeket valószínűleg nemcsak az egyik részről, hanem nagyon sok oldalról követnek el.

A trianoni szerződés eredete kétségtelen bizonyossággal állapítható meg.

Ez a szerződés, amint Sir Róbert is mondja, „a militarizmus szelleméből született és tisztán a katonai szempontok figyelembevételével, minden egyéb megfontolás mellőzésével jött létre. Tehát a háborús szellemnek Tolt az eredménye." Feltétlenül elismerem — jelentette ki Masaryk elnök 1919 május 27-én a pozsonyi magyar egyetem tanáraiból álló küldöttségnek —, hogy az uj államba olyan kevés magyart akartam bevonni, amint az csak lehetséges volt. Nem tartottam ezt szerencsés dolognak, de Fooh marsall sztratégiai okokból kitartott a dunai határ mellett. Egyszóval Csehszlovákia jelenlegi határait inkább katonai, mint politikai, vagy etnográfiai megfontolások alapján vonták meg. Ezt maguk a csehek is elismerik, aminek következtében Önmagától merül föl a .kérdés, ilyen körülmények között nem lenne-e elegendő alapja annak, hogy a magyar határok alapos revízióját hajtsák végre. Rothermere lord és barátai feltétlenül ennek a felfogásnak hirdetői és

».A-mMM «

vagy ahogy általánosan mondják, a Rother- mere-határok abból a 3.5 millió magyarból, akiket az uj államba bekebeleztek, két milliót vissza akarnak csatoltatni Magyarországhoz.

De hogyan lehet ezt a forradalmat végrehajtani? Maga

Rothermere lord is természetesen visszautasítja a fegyveres erőszakkal való megoldást, de azzal a tervvel is szembehelyezkedik, hogy a kérdést a népszövetség elé vigyék, elsősorban azért, mert szerinte a népszövetség szereti, ha befejezett tények elé állítják, másodsorban pedig azért, mert rendkívül sok időbe kerülne a vizsgálat és a határozat meghozatalának eljárása. A trianoni szerződést a nagyhatalmak utján, Amerika bevonásával kell megváltoztatni. Mindenesetre Rothermere lord nem az angol kormány, heves szónoki ostroma ellenére nem tudta rávenni Baldwint arra, hogy az asszonyoknak ne adjon választójogot, Európának nem szabad hinnie azt, hogy mert Rothermere lord komolyan és buzgalommal követ egy politikát, ennek a politikának az angol népben és az angol kormányban támogatókat is szerez. Rothermere lord őszinte és előkelő gondolkodású gentleman, aki energikusan száll síkra meggyőződésének érdekében, nem szabad azonban elfeledni, hogy önmagáért beszél. De nem is szükséges ahhoz az európai konstelláció túl beható ismerete, hogy

rögtön fel ne ismerhessük a tulnagy nehézségeket, amelyeket ennek a kényes kérdésnek Rothermere elképzelése szerinti megoldása magával hozna. Az amerikai Egyesült Államok nehezen volna rábírható arra a szerepre, amit Rothermere szán neki.

Nem-e Csikágő a második legnagyobb cseh város Prága után és Amerika mellőzheti-e ennek a hatalmas választói csoportnak, mely a kisantant egykori polgáraiból tevődik ösz- sze, érzelmeit és politikai súlyát? Bizonyos értelemben Amerika teremtette meg Csehszlovákiát és ezért kevésbé valószínű, hogy Amerika rátenné a kezét erre az ügyre, hogy saját alkotását megsemmisítse. Franciaország is tiltakozna azon határok megváltoztatása ellen, amelyeket Foch marsall tartott szükségeseknek, hogy Csehszlovákiát katonailag biztosítsák. Más szavakkal a határok revíziójának ügye, úgy, ahogy Rothermere elképzeli, csak akkor vezethet eredményre, ha az ajánlat értelmét és jelentőségét a kisantant államaiban tudják megfelelőleg megalapozni. Talán sikerül azt a nézetet elfogadtatni, hogy minden határ között az a legbizonytalanabb katonai tekintetben, amely elégedetlen kisebbségeket zár be, amelyeket a más fajú nemzetiség soha fel nem szívhat. Politikailag tekintve a dolgot, kétségtelenül megvan a szerződés megváltoztatásának alapja, feltéve, hogy ezt mindkét részről a megértés barátságos utján érlelik meg.

Úgy látszik' azonban, hogy ettől még nagyon távol vagyunk.

Az ellentétes politika, ha nem is ilyen drasztikusan, nagyobb reményeket kelt az eredmény iránt. Eszerint Magyarországot egy vámegyesülésbe vonnák be, amely a kisantant összes államait is egyesítené és ez egyesülés keretében a magyar kisebbségeket a legnagyobb figyelemmel kezelnék. Nagylelkűség a kisebbségekkel szemben és a kereskedelmi forgalom szabadsága a dunai államokban legyen a valódi politikai cél. Tudjuk, hogy ezen az utón is végtelenül nagy nehézségeket kell leküzdeni. Számolni kell a nagyon szenvedélyes magyar propagandával, személyi érdekek is forognak fenn, amelyek a magas vámtarifákon nyugszanak, azonkívül

számtalan észszerűden intézkedés és határozat áll fenn a kisebbségek kezelésére vonatkozólag, amelyeket mind meg kell szüntetni,

mindennek ellenére a két ajánlatból ez az utóbbi a cél érdekében a megfelelőbb. A trianoni szerződésnek a nagyhatalmak részéről bekövetkezhető drasztikus és átható revíziója nagy pszichológiai zavarokkal járná. A politikailag megállapított határ megváltoztatása, vagy feloldása a legnehezebb feladatok közé tartozik. Mindenesetre a prágai politikusok jól tennék, ha okos belátással, az ország nyugalmának és békéjének érdekében bizonyos változtatásokhoz beleegyezésüket adnák. Mindenesetre kétségen kívül áll az a tény, hogy Európának ebben a részében a jövő alakulása kizárólag attól az engedékenységtől és okosságtól függ, amelysük alá került nagytömegű magyarokat kezelik. A katonák természetesen katonai frontokról beszélnek. Azonban csak egy biztos katonai határ van, az a határ, amelynek mentén békés é9 megelégedett szomszédok élnek. A világ közvéleménye rendkívül fontos Prágára, Bukarestre és Belgrádra és az a tény, hogy Magyarország a háborúban a központi hatalmak oldalán harcolt, az egykori szövetségesek szemében még nem fosztja meg attól a jogától, hogy ma igazságos és belátó elbánást követeljen."

A Benes-sajtó újabb hozzászólása a kérdéshez

Fisher lord érdekes cikkével egyidejűleg Benes németnyelvű hivatalos lapja, a Pra- ger Presse, „A revlzionizmus módszerei" cimü vezércikkében szintén ezzel a fontos problémával foglalkozik. A cikk lényegét a következőkben ismertetjük:

Azzal kezdi a cikk megállapításait, hogy a revizionista mozgalom már a külföldön is megszűnt azt a látszatot kelteni, mintha a mozgalom az igazságos középeurópai nemzetiségi politika és a nemzeti határok létrehozása érdekében folyna s ma már nyíltan beismeri, hogy sokkal veszélyesebb céljai vannak: Nagymagyarország megújítása, amilyen a háború előtt volt, tekintet nélkül az igazságosságra és a szomszédokra, úgyhogy a cél tulajdonképpen az egész jelenlegi Közép- európa összerombolása. Az „Igazságot Magyarországnak" cimü propagandamü szerzői azt állítják, hogy Magyarország integritásának helyreállítása a középeurópai népek érdekeinek és a civilizáció érdekeinek is megfelel. Tehát azt állítják, hogy Nagymagyarország, amelyben a szupremáciát gyakorló magyarság csak kisebbséget alkotna, a középeurópai kérdésnek legjobb megoldását jelentené. Ennek igazolására Lukács György például azt állítja, hogy Magyarország ezer éven át nem magyarnyelvű kisebbségeit testvérekként kezelte. Kulturális tekintetben nemcsak szabadok voltak, hanem kultúrájukat az állam is támogatta és ezt a kulturális autonómiát a magyar nép területi autonómiával egészítette volna ki, ha a nagyhatalmak a háború végén igy kívánták volna." A cikk ezzel szemben azt igyekszik bebizonyítani, hogy Magyarország állítólagos liberalizmusa elnyomta a kisebbségeket. Ezután a könyvnek azt az állítását veszi bírálat alá, amely szerint a románok, horvátok és a szlovákok örömmel egyesülnének a régi Magyarország keretében, ha erre alkalmat nyújtanának nekik. A cikk szerint a szomszédos államokban megnyilvánuló belső harcok, az egyes pártok részéről elhangzó esetleges elégedetlen nyilatkozatok adják a magyaroknak az alkalmat e következtetésük levonására.

Szlovenszkó szlovák lakosságát azonban friss és életerős nacionalizmus élteti és egyetlen szlovák sem kívánja a Magyarországhoz való csatlakozást — állítja a Prager Presse. Az 1918. esztendő nagy demokartikus átalakulásakor a népek maguk határozták meg, hogy mit akarnak és mit tartanak magukra nézve hasznosnak. Ha tehát a magyarok területek elrablásáról beszélnek és kimutatják, mennyi erdőt, bányát, ipartelepet raboltak el tőlük, — mondja a Prager Presse — tudatosan ámítják önmagukat és másokat. „Ha ez az önámitás az egész magyar népet átjárja, akkor könnyelmű és veszedelmes játék az, amelyet a magyar nép politikai és szellemi vezetői űznek, mert ezzel feltartóztatják Kö- zépeurőpa konszolidálódását és megakadályozzák a szomszéd népek közötti békés együttmunkálkodást", — fejezi be cikkét Benes németnyelvű félhivatalosa.

Óriási embertömeg

viharos lelkesedéssel ünnepelte az örök városba visszaérkezett Nobilét és társmi

A sokai szenvedett sarki kutatók megrázó találkozása hozzátartozóikkal — A vonat megérkezése után csak egy órával szabadulhattak az ünneplők gyűrűjéből

Róma, augusztus 1. Nobile és az Italia többi hajótöröttje tegnap éjjel tizenegy órakor érkezett meg Rómába. A Termini-pályaudvaron már este tíz órakor óriási embertömeg gyűlt össze, úgyhogy már ekkor kordont kellett vonnia a rendőrségnek és a fascista milíciának. Tizenegy óra körül a tömeg több ezernyire rúgott. A kormány képviseletében egy államtitkár jelent meg, azonkívül kijött az érkezők üdvözlésére a kamara elnöke, a fascista párt képviselete, Potenzíani herceg, Róma kormányzója, azonkívül számos képviselő, szenátor, magasrangu tiszt és közéleti előkelőség gyűlt össze.

Amikor a Nobilét hozó gyorsvonat méltóságteljesen befutott az állomásra, a tömeg enthuziasztikus üdvrivalgásban tört ki. A lelkesedés nem ismert határt, amikor Nobile alakja megjelent a vasúti kocsi ablaka mögött. A tömeg megrohanta a vasúti kocsit, úgyhogy a kormány képviselői csak igen nehezen törhettek utat a vagon felé, hogy a hajótörötteknek a kormány és a fascista párt, meg a főváros üdvözletét tolmácsolják.

Rendkívül megrázó volt a hajótöröttekn eknek találkozása hozzátartozóikká’ Nobile felesége görcsösen karolta át sokat szenvedett férjét és hangosan zokogott. A rendőrség csak félórai megfeszített erőfeszítéssel tudott utat törni a pályaudvr kijáratáig. A hajótöröttek addig a pályaudvar királyi termében tartózkodtak, azután beszállottak a rájuk váró autókba. A mintegy ötvenezerfőnyi embertömeg, amely az állomás épülete előtt helyezkedett el, viharos „Evviva!" kiáltásokban tört ki és átszakitotta a rendőrkordont, úgyhogy az autók csak félóra múlva indulhattak meg, de akkor is jó darabon csak lépésben mehettek.

Newyork, augusztus í. A New-York Times három helyen is közli Behounek részletes efllheszéliéséí az Italia katasztrófái]áról.

Az amerikai sajtó Behounek információi után most már Nobile tábornokkal szemben teljesen megrváltoatatta álláspontját.

Tengerré változtatta a kiáradt Amur a keletszibériai partvidéket

Blagoviestsenszk városa teljesen viz aiá került — Az állat- állomány elpusztult és számos emberélet esett az árvíz

áldozatául

Moszkva, augusztus í. (United Press.) Az Amur-folyó egész középső folyásán óriási áradás következett be. Keleti Szibériának egyik legjelentősebb városa és vasúti csomópontja: Blagovjestsenszk teljesen viz alá került. A környék összes falvait egészen Chaba- rovszkig elöntötte az áradat. Az árviz alá került falvakkal minden kapcsolat megszakadt. Még nem lehet megállapítani, hogy hányán kerültek a hullámsirba, de attól tartanak, hogy az áldozatok gzáma igen nagy lesz, mert a hullámok borzalmas erővel törnek előre és a íelázott utakon a menekülés csaknem a lehetetlenséggel határos.

Az árvizet hét napig tartó, felhőszakadás szerű esőzés előzte meg, amely annyira mog- duzzasztoíta az Amurt, hogy az széles területen kilépett parjai közül. Természetesen mellékfolyói, elsősorban a Zeya, szintén kiáradtak é9 borzalmas pusztítást visznek véghez. A szovjetkormány mindent megtesz, hogy a hatóságokat támogassa a mentés munkálataiban, de az árviz erejével szemben az emberi erő szinte tehetetlennek bizonyul. Nemcsak az országutakat tette tönkre az árvíz, hanem a vasúti töltéseket is annyira feláztatta, hogy a forgalmat hatalmas szakaszokon be kellett szüntetni. Nagy nehézségek árán, dereglyéken igyekeznek megközelíteni az életveszedelembe került falvakat. A szerencsétlen lakosság az árviz elől a házak tetejére menekült és a napok óta zuhogó esőben, étlen-szomjan várja kétségbeesett helyzetében a megváltó segítséget. A katasztrófa területének szegélyén a hatóságok hatalmas élelmiszerraktárakat állítottak fel és orvosállomásokat létesítettek.

Az árviz természetesen hosszú időre éreztetni fogja hatását, mert a földeket tönkretette, több házat összedöntött, a mezőgazdasági felszerelést magával sodorta. Csaknem az