Prágai Magyar Hirlap, 1928. július (7. évfolyam, 149-172 / 1776-1799. szám)
1928-07-08 / 153. (1780.) szám
‘PI^íMt/VlAG^R-HlRLAI? 1928 július 8, Tttá&ra&p. A XlX-ikszázad vizitkártyái Irta: 3(rúdy Qyula — Juliskák Juliskája — mTerrassó** Már vány mozaiklap-mükő és Cementárú gyár SCHMSDL és NAGY IHÍCR8C Fiók és eladási iroda: Bratislava, Steffanlk u, l/II. Gyárt: Márványmozaik és cementlapokat, MükölépcsÖket, Márványzuzalékot minden színben és nagyságban, Müvakolatot „Krista!it“ néven. Készíti Terrazzo és Xylolith padlókat. 37 III. Zoltán egy májusi napon, amikor ismét Pestre jött, késő estig várt az édesanyjára a zergeuteai lakásán. Nem igen mozdulhatott sehová, mert egyetlen krajcár sem volt zsebében. A házmester, amaz egykori sarzsi az olasz-hábornban: néha valamely ürügy alatt belépett a hónapos szobába és jelentőségteljesen krákogott az ifjú Petőfi ur felé, valamint az öklével a vállán át a hátamögé mutatott. Ebből a titokzatos jeladásból mindenki köny- nyen megérthette volna, hogy a házmester háta mögött valami olyan dolog rejtőzik, amire okvetlenül fel kell hivni a Debrecenből jött ifjú figyelmét. Estefelé aztán a türelmetlen házmester szóval is megmagyarázta a 18 éves fiatalembernek, hogy a háta mögött egy gyaluforgácsos kis ház áll, ahol nagy szeretettel várják a gazdag Szendrey-unokát. — Egyszerű emberek, többnyire kiszolgált katonák, környékbeli házmesterek, akik itt a veteránok-egyletét alakították, amely egylet életükben hangszerekkel mulattatja őket, mig haláluk esetén gondoskodik temetésükről. Zoltán nem tudott ellenállni a veteránok meghívásának: sorsüldözött ifjú volt, akinek ott kellett venni az örömöt, ahol találta. Estéiig többször megfontolta magában, hogy ha ily szemrehányásokat zudithat magára arról a helyről, — ahonnan amúgy is könnyen áradtak a szemrehányások, — de végül mégis csak megfogadta a házmester tanácsát, követte őt a „Milánói harcosihoz címzett csárdába, ahol nyomban a legnagyobb ünnepi poharat állították az asztalra tiszteletére. Kínálásban és tiszteletben nem volt hiánya Petőfi Zoltánnak, bármerre fordult meg. Immár (húsz esztendő múltán) büszkélkedni kezdenek vele a magyarok, hogy Petőfi Sándort ismerték, valahol látták, vele beszélgettek. A fantáziák elindultak szokásos útjaikon. ^ 1 A Milánói harcosban a hangulat feljebb ] emelkedett a söntés legmagasabb polcánál, ] amely polcon tudvalevőleg azokat a kicsorbult i poharakat tartogatták, amely poharakból a i legrégibb és igazán jókedvű kocsmavendégek ittak, akik soha sem tértek többé visz- i sza. Amikor a zergeuteai házmesterné bekuk- i kant az ajtón, mintha voltaképpen nem is ] akarná látni, se hallani a „veteránok" mula- j tozását, csak halkan figyelmeztette a férjét, } hogy Zoltán édesanyja az imént hazaérkezett. ] — Várhatott volna a tekintetes asszony, i — szólt az általános vélemény azokról a pa- ] dókról és székekről, amelyeket a régi asztalosok olyan alaposan szerkesztettek, mintha j a kocsmavendégeknek mindig rajtuk kellene 1 ülni. r A zergeuteai házmester borús pillantást j vetett arra a liter borra, amely nemrégiben £ érkezett az asztalra. De kötelességérzet volt \ a kiszolgált altisztben és egyben fontosságát j is meg akarván mutatni, pajtáskodó hangon f szólott Zoltánhoz: 5 — Zoltánkám, nyomban indulnunk kell, j mert mind a ketten kikapunk a mamától. r Petőfi Zoltán összeszedte felöltőjét, amely- x nél boldogtalanabb tán még nem fedte ifjú f vállát Magyarországon; elkeseredett mozdulattal felhajtotta maradék borát, mintha bősz- ^ szuságot érzett volna, hogy az egyszerű mu- , latságot abba kell hagynia. Vájjon mikor látja viszont ezeket a kedves, egyszerű embereket, | akik őt úgy dédelgették vala, mintha minden szavukkal könnyíteni akarnának mostoha sorsán? I Júlia asszony egy margitszigeti majális- ® ról jött meg, az utolsóról, amelyen életében 1 részt vett és kedve buskomorabb volt, mint l. valaha. Nyilván sok boldog emberrel találko- £ zott, Eleinte örvendezett, amikor Zoltán fiát a szobába belépni látta, gondolataitól elfog- « lalva, észre sem látszott venni fia derült álla- £ potát, elborult magában az érzékeny szivek ' alkonya; beszélni kellett, hogy megkönnyeb- i büljön. e — Szerettem volna, Zoltán, ha részt vesz 1 vala ezen a majálison, mert talán nem érez- 5 tem volna magam oly végtelenül egyedül... ( Az írónők rendezték vala a majálist és ne- \ kém jóformán egyetlen barátnőm sem volt a tarka gyülekezetben. Már elfelejtettek. Alig ismernek ezek a fiatal tehetségtelenek. Júlia ekkor már szokásos háziruhájában volt: piros török-fez rövidre nyírt haján és vállátől térdig érő szoknyája inkább kaftán- | hoz hasonlított és sokkal finomabb anyagból S készült, mint ama. ruházata, amelyben a majálison volt, amely most csuromvizesen lógott az állószegen. — Mi történt, anyám? Tudtommal ma nem esett eső. — Még elárul ez a rossz ruha, amelyet egyébként sem kedveltem soha életemben, mért olyanforma, mintha őrökké bálba kíván- j kozna. Nem is veszem fel többet, — szólt Ju- j üa, megfenvegetve a ruhát, mintha az tehetne valamiről. (Tehetett., mert kalandokba ki- vántatjn Júliát!) — Ne aggódj, fiam, — folytatta most Zol- j tán édesanyja, mintha maga is már előre meg ' volna hatódva azoktól a szavaktól, amelyek visszatartózhatatlanul tolakodtak ajkára, — itt vagyok, nem haltam meg, pedig mily sokan kívánják halálomat. Irigyeim, akik visszavo- nultságomat: titkos boldogságnak vélik. Rokonaim, akik szinte belebetegednek abba, hogy még mindig nem csúszom térden állva elébük hogy anyagi segítségüket kérjem. És barátnőim, akik azt "hiszik, hogy titkaim vannak, amelyeket még előttük is rejtegetek. Ó, nincs már pletyka, amelyet Petőfi Júliáról kárörvendezve lehetne terjeszteni városszerte. — Öreg lovagjaim valóban gavallérok módjára viselkednek, nem adnak okot magaviseletükkel a szóbeszédre... — Talán csak egyetlen fia az, akinek ballépéseiről még beszélhetnek a városban, amikor néha Pestre kívánkozik, hogy megcsókolja az édesanyja kezét, — mond Zoltán az imént elfogyasztott bor hatása alatt és könnyei úgy csurogtak, mintha egész eddigi életéért vezekelni akarna. Ám Júlia annyira hatása alatt volt délutáni élményeinek, hogy még mindig néni vette észre Zoltán mámoros állapotát. (Úrnő volt, nem igen ismerte fel a becsipett férfiakat, amely felismeréshez mégis csak némi prakszisra van szükség.) így folytatta: — A gőzhajótársaság nobilisán viselkedett, külön hajót bocsátott rendelkezésre az Írónők majálisára. A „Fecske" ünnepélyesen szelte a Dunát, csak a szigeti kikötő felé kezdi Mihály Dénes, a neves magyar feltaláló, aki berlini laboratóriumában fedezte fel a távolbalátó készüléket, amely századunk egyik legkorszakalkotóbb találmánya, nemrégiben Budapesten mutatta be a távolbalátó készüléket, mert azt akarta, hogy először hazájában lássák. Most pedig Berlinben került bemutatásra Mihály Dénes uj találmánya. A kitűnő magyar feltaláló laboratóriumába invitálta a német sajtó képviselőit és ott kísérletekkel tárta elébük a távolbalátó készüléket. Mihály Dénes találmánya, amelyet munkatársával, Lang^r Miklóssal együtt készített, olyan egyszerű szisztémáját adta a távolbalátó készüléknek, amely egyenesen meglepő volt. Mihály Dénes berlini laboratóriumában csak kicsiben mutathatta be találmányának a lényegét. Az asztal egyik oldalán állott a leadó készülék, a másik oldalán a felvevő készülék. A leadó készülék előállítása ugyanis igen sokbi került és igy azt nem lehet minden városban úgy megcsinálni hogy nagyobb távolságokra is használható legyen, így hát Mihály Dénes az asztalon mutatta be kísérleteit, amelyek teljesen meggyőzték a német sajtó képviselőit arról, hogy Mihály Dénes valóban felfedezte a távolbalátó készüléket és most már csupán idő kérdése, hogy a készülék éppúgy ott legyen minden házban, mint ahogy ma ott van a rádió. Mihály Dénes készülékének a lényege a következő: A leadóban egy lámpa fényt vetít a leadandó tárgyra. A tárgy előtt egy korongot forgat egy elektromotor. A korongon spirális alakban kis nyilasok vannak. A korong tizenkét forgást végez egy másodperc alatt és ez a sebesség kapcsolatban a nyílások számával és elhelyezésével azt eredményezi, hogy egyetlen másodperc alatt a leadandó tárgynak körülbelül 150.000 pontja vetitődik át a fényárammal. A fénysugarak egy úgynevezett szeléncellára esnek. A szelén egy elem, amelynek az a sajátsága van, hogy fény behatására elektromos vezetővé válik. Ha tehát szelént iktatnuk az áramkörbe, az áram mipdannyiszor megindul, ahányszor fény esik a szelénre és megszakad, valahányszor a szelén sötétben marad. Azonkívül a szelén erősebb fény behatására jobban vezet, úgyhogy az áram emlegetni vala Majtényi Flóra, ez az ismert kacér, hogy nagyon sajnálja, hogy a szokásos majálisi est elmaradt, mert akkor a bálrende- dezők bizonyára az ölükben szállítanák el a hölgyeket a kikötőtől végig a medveszigeten, a vendéglőig. Az égen ugyan barangolt néhány felhő, de az angol kapitány kijelentette, hogy ezek csak amolyan bárányfelhők, amelyek nem okoznak nagyobb bánatot. Szegfy Mérné, aki mióta Emília név alatt feltűnt a Napkeletben és azóta maga is lapszerkesztő erőssége a fény erősségével váltakozik. Az igy váltakozó erősségei megszaggatott áramot, speciális erősítővel felerősítve, speciális Wolframlámpába vezetik, amely tehát ugyancsak váltakozó fényerősséggel kigyullad vagy elalszik. Ezt a váltakozó fényt ugyanolyan korongon vetítik keresztül, mint a leadásnál és a felvevő készülék homályos üvegén, — mint a berlini tudósítás mondja, — tisztán megjelenik a kép. A sajtó .képviselői nagy izgalommal várták a kísérlet eredményét, amikor a gépek megindultak, de az összes kísérletek a legteljesebb mértékben igazolták Mihály Dénesnek az állításait. A felvevő készülék üvegablakán tisztán láthatták a leadó készülékből vetített tárgyakat. A távolbalátás kérdése most már az egész világ tudományos körei előtt tisztázódott és alighanem néhány hónapon belül kezdetét veszi majd a távolbalátó készülékek gyártása. Ez a gyártás nem is olyan túlságosan költséges, hiszen körülbelül 100 márkába (800 .cseh korona) kerül egy távolbalátó készülék előállítása. A készülékek gyártására a legközelebbi napokban alakul meg a legnagyobb, svéd, német, angol elektromos trösztök bevonásával egy önálló részvénytársaság, amelynek a telepei minden valószínűség szerint Svédországban lesznek. Ha az előjelek nem csalnak, két esztendő múlva a távolbalátó készülék épp olyan otthonos lesz’ mindenütt, mint ma a rádió. — Százéves magyar tanítóképző. Egerből Írják: Nagy ünnepség keretében ülte meg e napokban az egri érseki rom. katolikus tanítóképző- intézet alapításának századik évfordulóját. Ez alkalommal szentelték fel az intézet uj zász’őját, mely alatt az intézet volt növendékei impozáns menetben vonultak a Székesegyházba hálaadó istentiszteletre. A szentmise után a líceum falába erősített emléktáblát leplezték le az alapitó érsek, Pyrker János László emlékére. Mindkét este pedig Pyrker életét dicsőítő színdarabot adtak elő az intézet növendékei. Az immár száz éve fennálló intézet számos o pedagógust adott a magyar nemzetnek és sok vérbeli kántort a katolikus egyháznak. Van ennek az intézetnek — a sok közül — egy különösen nagy büszkesége is: Gárdonyi Géza, aki szintén innen indult el egykor a tanítói hivatás rögös útjára. nő lett: buzgón jegyezgetett kis noteszébe, mintha egyetlen szót sem akarna elfelejteni a beszélgetésekből. Amilyen szimpatikus volt nekem hajdanában Emília, amikor nőies bájával mindenkire hatást gyakorolt: oly elviselhetetlen lett ő nekem, mióta szerkesztőnő korában mindenben a férfiakat igyekszik utánozni. Fontoskodik, kritizál, okoskodik és magatartásával azt akarja elárulni, hogy többnek tartja magát, mint bármely főszerkesztő. És nem akarja észrevenni szegény, hogy csak éppen azért tud egzisztálni, mert a hatóságok azt hiszik róla, hogy gyönge nő, akinek még a rendőrfőnökök is sok mindent elnéznek. Nincs ítélőképessége és talán éppen azért olyan népszerű ebben a fejét vesztett országban. Mennyiszer sajnálom őt, szegénykét, midőn minden nőies méltóságát felejtve: előfizetőket verbuvál az országban. Szabadságharc volt, utána szenvedéses évek következtek, a férfiak kimerültek a fájdalmakban, hiábavaló küzdelmekben. Nem csoda, hogy az ügyeskedő nők elfoglalták a férfiak helyét. De engem nem mondhatott soha munkatársának, — fejezte be szavait Szendrey Júlia olyan büszkeséggel, amelyet fia sehogy sem értett meg. — Én csak férfi-lapszerkesztők Ígéretében bíztam mindig. Amig általában voltak férfiak ebben az országban. Mert remélem, sógoro- romat, nagybátyádat, Gyulai Pál urat senki se számítja férfinak? Zoltán magában örvendezni kezdett, hogy anyja végre olyan embereket is emlegetni kezd szidalmaiban, akiket ő is ösmer. Az írónők néki mitsem vétettek, ugyanezért nem értette meg anyja kifakadásait. — Természtesen Gyarmathy Zsigáné volt a majális háziasszonya, akiről hallottam, hogy évek óta a szigeten nyaral és igen sok pénzébe kerül férjének, aki valahol vidéken birtokos- Gyarmathyné mindenféle kalotaszegi hímzésekkel hívta fel magára legelsőbben a szerkesztők figyelmét. Hiszen szép az a kalotaszegi hímzés, de mégis csak paraszti divat. Én a magam részéről nem akarok többé paraszt lenni. Éppen azért Lisznyai Kálmánt sem kedveltem soha életemben, mert paraszti tempói voltak. Ő meg a matyókat akarta divatba hozni. Szerette volna, hogy mindenki matyó legyen Magyarországon... Én nem lettem se matyó, se kalotaszegi, de Gyarmathy Zsigánénak sikerült a cifraságai révén felébreszteni maga iránt a pesti lapszerkesztők érdeklődését... — Anyám, miért Jett vizes a ruhája? — kérdezte most türelmetlenül Zoltán, midőn édesanyja újabb ismeretlen neveket kezdett emlegetni. — Miért jött esőtlen időben csuromvizesen haza? — Mert beugrottam a hajóról a Dunába, a Duna legközepébe! — felelt egyszerűen, most már minden meghatottság nélkül Zoltán édesanyja. A fiú hitetlenkedve, sírva, nevetve, nézett anyjára. / Majd hirtelen kétségbeeséssel felkiáltott: — De hát miért, anyám? Júlia elmerengett: — A csillagok hazafelé jövet oly hivoga- tólag rengettek a Dunán ... És a hajó fedélzetén Buícsu Károly, az iró és kiadó Feren- czv Terézről, a Divatcsarnok költőnőjéről beszélt a hölgyeknek, akit már életében mindenki Bvron-hoz hasonlított. És most még jobban olvassák a „Téli csillagokat", mióta Ferenczy Teréz önkezével vetett véget életének: szivenlőtte magát pisztolyával. Mennyi valódi érzelem volt ebben a nőben? — hangzott Búcsú Károly szava. — A mai Írónők mily mások! — Én pedig ekkor nem gondolkoztam tovább, mert szivem amúgy is telve volt fájdalommal. A ..Fecské"-hajó párkányához léptem és a csillagos Dunába vetettem magam. Meghalni, meghalni.’.. Az angol kn- nitánv azonban nem engedett meghalni. Kihúzott a Dunából. F-.-/5rt vol? nedves a ruhám, amikor hazajöttem. És most hagyj magamra, Zoltán, TŰhenni akarok. Zoltánba az éjt a barátságos házmestercsaládnál töltötte és sokáig nem jött álom szemére. mm '■Vv.y Első szlovák ékszer-, arany-kezöstgy ár TuB«!lca<»S8<»$&9e3 Gmr.OSfSG YESlWEGftIEfó Gyár: Bratislava, Ferenciek tere 1. Telefon: 57. Eladási hely: Bratislava, Mihály-utca 6. Telefon: 16—02. Elsőrangú készítmények ékszer-, arany- és ezüstárukban — 50°/o megtakarítás — Eladás eredeti gyári árakon Ó-arany és ezüst, valamint érmék fazon átdolgozását a legolcsóbb árak mellett vállaljuk Brilliáns átdolgozások alkalmával a kő befoglalásánál t. vevőink jelen lehetnek Állami alkalmazottak 5°/0 engedményt kapnak Javításokat azonnal eszközlünk Távotbaíátó készülék 80Ű koronáér. Mihály Dénes találmányának sikere Berlinben
