Prágai Magyar Hirlap, 1928. július (7. évfolyam, 149-172 / 1776-1799. szám)
1928-07-01 / 149. (1776.) szám
1928 IoIítis 1, maáraap. rm r& * * *' a* 1 aborozaselőtt — Kéretem a cserkészvezetőkhöz Irta: GYÖRYDEZSŐ Pár nap múlva nyakunkon lesz a julius: a cserkésztáborozás hónapja. A magyar cserkészcsapatokban is lázasan folyik a munka a nyári tábor előkószitésére. A pozsonyi „Kiskárpátok-”, a komáromi „Jókai-”, a losonci „Madách Imre-“ a rimaszombati „Tompa Mihály-” cserkészcsapatok javában készülődnek a nagy táborra. Az ipolysági cserkészek a pozsonyiakkal szállnak táborba, de a kassai és ruszinszkói cserkészkörökben is serényen folyik a nyári táborra felkészülés. Mint öreg cserkésznek, volna egy kérésem a cserkésztáborok vezetőihez és az ifjúság öntudatosabb részéhez, akik a táborban nem csupán a szórakoztató nyári eseményt, de a sokoldalú pedagógiai előnyt és lehetőséget is látják, melyet a tábor nyújt a komoly munka számára is. Tudom, hogy vezérelv a táborozási útmutatókban, hogy a diákcserkészek tábormunkáját el kell különíteni pl. az iparoscserkészek táborprogramjától, s mig az utóbbinál a sok testi pihenés és az intenzív szellemi foglalkozás ajánlatos, addig az iskolai év alatt szellemileg igénybe vett diákcserkészeknél pont az ellenkezőjére kell törekedni: sok testi munka és kevesebb szellemi igénybevétel. De erős a meggyőződésem, hogy nagyon lebecsülnénk a magyar diákság szellemi fölvevő képességét, ha a nyári tábor idejére erőnek-erejével távol akarnók tartani minden szellemi tornától és elfoglaltságról. Már pedig ez a nyár kell, hogy komoly eredményekkel záruljon a kisebbségi magyar fiatalság és így a cserkészek életében is. Rövid leszek kérésemmel: Azt kérem, hogy a rendes táborprogram keretébe és annak sérelme nélkül osszanak be a vezetők naponta egy órát a rendszeres szellemi foglalkoztatásra. Erre legalkalmasabb az esti idő: a tábortűz. Estére mindenki eléggé kidolgozta a testét s a lélek este fogékonyabb: a megbeszélésekre a diákembernél az esti órák olyan fölényben vannak eredmény szempontjából a többi órákkal szemben, mint az utazóknál a közvetlen ebédutáni órák. A táborokba szálló főiskolás cserkészek, a parancsnokok, a segédtisztek, de bármely ifjúsági vezető is, vagy ezek együttesen csinálják meg ezeknek az éráknak a rendszeres programját: olyan vita-estékre gondolok, amik az előre, vagy hetenként előre megállapított program szerint beosztott kérdések vagy problémák fölött indulnak meg egy vitavezető vezetése és felügyelete mellett. Egy 10—20 perces előadás vezeti be a műsort. Ez ismerteti a megbeszélendő anyagot, kérdést vagy témát. Utána jönnek a hozzászólások. A végén a vitavezető — aki legcélszerűbb, ha előre készül az előadóval együtt — összegezi a megbeszélés eredményét és leszűri az általános megjegyezni valókat. Hiszem, hogy ez a módszer olyan ered- ménves, mint amilyen könnyű és élvezetes. Hogy miről folyanak a megbeszélések? Egy szóval felelek: as? élet gyakorlati kérdéseiről. Itt nem akadémiásdit, de életrevaló gondolatokat kell teremteni. Csak nagyjából mégis egy pár fontosabbnak látszó útbaigazítást: kézenfekvő témákat találhat minden vezető az ismeretterjesztés köréből, a történelem; a magyar történelem is tele van nagy „cserkész“-jellemekkel, jótettekkel és hőstettekkel, amik körül életrevaló eszmecsere indulhat, aztán a különleges ifjúsági kérdések: a pályaválasztás problémája, a modern élet gazdasági oldalai, a közgazdasági, ipari, kereskedelmi alapismeretek, az élet gazdasági jelenségei és ezek jelentősége, a modern tudomány vívmányai, az irodalom igaz értékei, a produktív életpályák ismertetése és megszerettetése stb. stb. Aki fölfogja kérésem helyénvalóságát, az könnyen fog találni ezer jó témát és kérdést! Ezeknek a figyelmét még külön is felhívom arra, hogy — mint ahogy azt a P. M. H. egyik nem régi számában is, de külön cikkben a Mi Lapunkban is Szilassy Béla, az országos ifjúsági nagy-bizottság egyik albizottságának elnöke oly meggyőzően kifejtette az ifjúság és vezetői számára — különös FIUINTERNÁTUS, Budapest V., Sas- u. 15. Elemi-, középiskolai tanulók részére. XVIII. tanév. Jó ellátás, gondol tanítás, nevelés. Felvilágosítás tanügyi kérdésekben. letel Blauer Stern Praha II, Pfikopy a legelőkelőbb ház a központban Teljes komfort MAGYAROK TALALKOZOHELYE Magyarul beszélnek súlyt helyezzenek arra, hogy ezek az eszmecserék a gyakorlati életre való nevelést és az élet nagy és örök realitásainak helyes megbecsülését tartsák szem előtt, persze mindig anélkül, hogy a fiatalság természetszerű legnagyobb értékét: a nemes idealizmust és a lelkesednitudást legkevésbbé is érintenék. Az uj magyar ifjúságnak meg kell találnia lelkében is, gyakorlati életében is azt az egyedül kívánatos utat, mely egy oldalon az élet nagy és véres realitásainak árokmentén követi és szilárd talajon épül, de másoldalon ugyanakkor szabad kilátást enged az élet minden irreális szépségének virágos meséjére és az emberi lélek minden jóságának megbecsülésére és ápolására is. Ez az ut az igazi harmónia útja. A test és lélek harmóniáját maga elé tűző cserkésztáborok vezetői, hiszem, nem engedik el fülük mellett jószivből jött kéréseimet. SZERKESZTŐ UR MEREMí (Képek egy kezdő ujjságiró éleiéből) írja; KARINTHY FRIGYES — LÁPOT INDÍTUNK — A kis társaság a kávéház különszobájá- ban szokott találkozni. Többnyire húszévesek. Nem is érdemes többnek lenni, esküszöm. Ezt az életkort úgy hordják, mint valami rangjelzést. „Mi, húszévesek” mondják magukról különös elragadtatással és nem lehet tudni, alulról vagy felülről számítva tartják ezt az életkort olyan jelentősnek: azzal dicsekszenek, hogy már, vagy azzal, hogy még húszévesek. Petőfi nyilván az előbbit tartotta. Egyik versében azt írja: „hogy vállamon huszonöt év van már“. De hát Petőfi, mint már említettem, nagyon naiv volt. Az a gyanúm, ezeknél inkább a még- en van a hangsúly. Mi húszévesek vagyunk, mi ifjak és erősek és rajongók vagyunk, mi még tele vagyunk idealizmussal és bátorsággal, minket nem rontott meg az élet hitvány kompromisszuma, — mi nem alkuszunk, — mi ifjak és üdék és ártatlanok vagyunk. Mi nem tudunk semmit, de mindent sejtünk, mert a mi álmaink ... Ó, a mi álmaink! Amit mi álmodunk, az óriási dolog. Az szebb és nagyobb és rendkivülibb minden valóságnál. Kár, hogy nem tudjuk, hogy mit álmodunk, mert hiszen aki álmodik, az alszik’ és aki alszik, az nincs ébren. Tehát ne tessék minket zavarni. Kérem szépen, alszom, ne tessék háborgatni, ordítják karban. Azzal a rajongó imádattal és gyöngéd szeretettel beszélnek a húsz évükről, ahogy öreg emberek szoktak a múltról beszélni. Könnybe. lábad a szemük, mikor haumatos ifjúságuk szóbakerül. Ami a harmatot illeti, elég kócosak és rendetlenek. Egyiknek tele van az orra mitesszerrel, a másiknak ráncos a homloka, szeme vaksin pislog az okuláré mögött. Ezt Bur- gernek hívják, ezt a mitesszerest — verseiben, melyek közül kettő már a pesti lapokban megjelent olyan áhítattal ir a saját testéről, mint egy • szerelmes az ideáljáról. ,Izmaim ifjú acélrugói” azt Írja, a továbbiakban pedig fekete rózsának nevezi magát. Lehet, hogy tiz-husz év múlva, ha már érvényesült és a verseit áhítattal szavalják, szép és fiatal lesz majd. Egyelőre húszéves és úgy néz ki, mint egy öreg gorilla. A pincérek „szerkesztő ur”-nak szólítják őket. Herczeg szerkesztő ur, Molnár szerkesztő ur, Szomory szerkesztő ur, Schiller szerkesztő ur, Heltai szerkesztő ur. Tudniillik az a furcsa, hogy a vezetéknevük csupa híres név. Csak aztán a keresztnevük árulja el, hogy nem azonosak az illetővel. Herczeg, de nem Ferenc, hanem Bálint, Molnár, de nem Ferenc, hanem Alfréd, Schiller, de nem Frigyes, hanem Ödön. Heltai, de nem Jenő, hanem Aladár. Mindegyikkel történt már valami. Az egyiknek — megint más néven, ami érthetetlen, mert hiszen az a név is, amit használ, felvett, úgynevezett „irói“ álnév -— egy cikke a „Nyugatiban jelent meg félévvel ezelőtt. Más név alatt a helyi újságban karcolatokat ir. Mindegyik nevét nagyon szereti, — úgy válogatja őket, mint a nyakkendőt szokták a ruhához, irodalmi műfajok szerint. Vers alá más név jön, novella alá megint más Amelyik éppen passzol. Egzótikus versei alatt ez áll: Vér Bálint Melankőlikus színezetű novellák alatt: Szentirmai. — Kovács vagyok, — mondja a bemutatkozásnál. De a barátja odasug: „tudja ki ez? Ez a Tűz Mátyás. Személyesen.” Különleges helyzetem van köztük. Gőte Miksa mutatott be a társaságnak egy este. Egy angol szó kellett valami levélhez, amit Shaw Bernáthoz akartak intézni. Valami keveset tudok angolul, de erről olyan szerényen és odavetően beszélek^ hogy mindenki meg van győződve tökéletes angolságomról. (Különben miért volnék szerény?) Bevitt a különszobába és igen jelentősen hívta fel rám az urak figyelmét. Azóta gyakran járok oda. Csakhamar rájövök, hogy különös várakozás vesz körül, ügy látszik, megsejtették a titkot. Óvatos tartózkodó véleményeim tekintélyt és tiszteletet gerjesztenek, — egyelőre ennyi is elég. Hiába cáfolgatom a készülő remekművekről elterjedt legendákat, — ők tudják, hogy titokban erősen „dolgozom”. Csak azon tűnődöm néha, hogy képzelhetik ezt a „dolgozásit, hogy mikor történik, hiszen egész üres napom nyitott könyv előttük? Dekát az iró napja úgy látszik, nem huszonnégy órából áll. A lapalapitás terve még hozzájuk való csatlakozásom előtt fogamzott meg. Egy napon nagy tervezgetésben találom őket. A lap elméről van szó. Schiller komoran ül egy sarokban, nem felel senkinek, hangtalanul jár a szája. Melléjük ülök le, éles fülem kihámozza halk motyogásából, hogy betűket illeszt egymás mellé, nyelvén Ízlelgetve a is szót, mert fontos, ugy-e, hogy „fonetikusan” hasson a lapcim. Valaki felvetette ezt a címet „Megyünk” vagy esetleg „Jövünk”. Schillernek elvben tetszett a dolog, most próbálgatja majd az utcán, lobogtatva a lappéldányt: „Megyünk!” „Jövünk!” „Jövünk — megyünk!” Esetleg: „Tegyünk!” „Tegyünk, vegyünk, együnk, legyünk, begyünk, vagyunk, agyunk, leszünk, veszünk” mosolyogja magában Schiller. Egyszerre felordit: — Megvan! — Na? — „Hozunk!” Lehurrogják. Miféle marhaság? Semmi értelme. Schiller dühösen magyarázza, hogy hozunk valamit, hozzuk a jövőt, az uj gondolatot. Ugyan! Akkor is legfeljebb tárgyas ragozással, igy „Hozzuk!” Különben is „hozunk” az ahoz hasonlít: „Hazánk” és ilyen lap már volt. Nekünk egészen eredetieknek kell lenni. — Egyszerű volna ez: „Mi”. Vagy igy: ,Mink‘. Schiller visszasüppedt töprengésébe, a felhangzott szót labdázza. „Mi — ma — mo — mu” hallom, ahogy motyog. Jó két éráig folyik a tanácskozás, végre elhalasztjuk a lapcim dolgát azzal, hogy mindenki gondolkozzék. .. A lap programjával bezárólag a jövő század közepéig, amikor eszméink győzedelmeskedni fognak, jóval hamarább végzünk. Egész rövid bevezelés, amelyben megadjuk az irányt. Tűz Mátyás vállalja név nélkül, ezúttal — az lesz aláírva: „A szerkesztő bizottság”. Néhány szóban már fel is vázolta tegnap, meghallgatjuk. A í rói van szó benne, hogy itt vagyunk. Megérkeztünk. Ezt röviden, de jóindulattal közöljük, mint akiknek kissé terhes ugyan, de kénytelenek tudomásul venni, hogy nagyon türelmetlenül és izgatottan várnak rájuk. Magyarország olvasóközönsége nyugtalanul ott topog a pályaudvaron, előrefut, nézi a síneket, aziár. a kalauzt Kínozza, hogy mi lesz, mikor érkezünk már. Hát ezeket mégis csak meg kell nyugtatni. A továbbiakat kissé csodálkozva, de an- ná1 lelkesebben hallgatom. Az egész olyan, mint egy ultimátum. Szigorúak vagyunk, de uem tehetünk másképpen. Rövid mondatok, mindegyik úgy hangzik, mint egy életveszélyes fenyegetés. Ami eddig ebben az országban történt, az valami rettenetes lehetett, ha a „Bevezetődnek hinni szabad, önök nem tudják, mi történt itt? Tűz Mátyás kereken és egyenesen kimondja, nem köntörfalaz, nem leplezi a sivár valóságot, — kimondja a nyílt titkot, amit lelkünk mélyén mindnyájan éreztünk, de valami ostoba álszeméremből nem muráink bevallani még magunknak se, hogy asszongya: „itt a lélektest vágyás kiteljesedésének idegvirágát málnaszörppé kotyvázott halúlvizzel permetezték a gyalázatos múlt gyászvitézei”. Különösen a „kotyvázott” igének van sikere, — senki nem említi külön, de mindenki érzi, hogy az egésznek ez adja meg a zamatát. Miután az Írókra, a kritikusokra, az olvasókra, sőt úgy látom, a munkatársakra is alaposan ráijesztet a bevezetést, olyanféle célzással végződik, hogy uj korszak kezdődik az emberiség történetében, amelynek csodáit „élni és irányítani” fogják egyrészt azok, akik ben van bátorság velünk tartani, másrészt azok, akik a lapunkra legalább félévi tartammal előfizetnek. Keletszlovenszkó nagyobb városában égy üzleti könyvgyártásra berendezett vonalozó intézettel kapcsolatos, jól bevezetett könyvkötészet betegség miatt eladó, esetleg egy intelligens képzett szakember megfelelő tőkével, betársulhatna. Megkereséseket a kiadóhivatal „Üzlet” jeligére továbbit. xx A ponyvairodalom inélelycző hálásától óv 3 ineg gyermr’ 'T, ha jó olvasmánnyal látja ei lendelie mén a Tapsi!ülés nyuszikát 6 I ESsö szlovák ékszer-, arany- és ezlsínyár fU TulaidenosoSKt FKOSTI6 TESTVÉREK Bratislava, Ferenciek tere 1. Telefon: 57. Eladási hely: Bratislava, Mihály-utca 6. Telefon: 16—02. ap|f| Elsőrangú készítmények ékszer-, arany- és ezüstárukban —• 50°/0 megtakarítás — Eladás eredeti gyári árakon lmm. Ó-arany és ezüst, valamint érmék fazon átdolgozását a legolcsóbb árak mellett nPj|jt vállaljuk Brilliáns átdolgozások alkalmával a kő befoglalásánál t. vevőink jelen lehelnek Állami alkalmazottak 5°/0 engedményt kapnak Javításokat azonnal eszközlünk BÉiSÉ
