Prágai Magyar Hirlap, 1928. július (7. évfolyam, 149-172 / 1776-1799. szám)
1928-07-29 / 171. (1798.) szám
<PI^GAI-MAGtgR‘HtRK!fe 5 IS® JoBsts 89, vasárnap. P———— Svédország népe tiszteletiéi fogadta és ünnepelte az Itatia hőseit Szombaton már a kontinensre értek a megmenekültek — Schermann érdekes karakterrajza Amundsenrőt Stockholm, julius 28. Az Italia menekültjeinek hazájukba való visszatérése nem megy olyan titokzatos körülmények között végbe, amint azt az újságok eleinte jelentették. Nobiléék különkocsija minden különös rendszabály nélkül, egyszerűen a vonathoz van csatolva, úgyhogy a kocsin mindenki szabadon végigjárhat. Mindazokon az állomásokon, amelyeken a vonat áthaladt, sok kiváncsi gyűlt össze, de incidensre sehol sem került a sor. Az ©gyik állomáson egy kisleány Nobi- lónek virágcsokrot nyújtott át, ami a tábornokra láthatólag rendkívül mély benyomást gyakorolt. A Dagligt Nyheter munkatársa tegnap látogatást tett az olaszok szaionkocsijában, amely után kijelentette, hogy az egész társaságban a legkedvesebb jelenség Behounek professzornak a nővére, aki egy elragadó teremtés és az egész társaságot soha meg nem szűnő humorával szórakoztatja. — Vissza kellett hoznom a fivéremet a jégmezőről — mondotta az újságíróknak —, nemcsak az én érdekemben és az ő érdekében, hanem a menyasszonya érdekében is, aki Prágában él. Akkor akartak megeskiidni, amikor az Italia expedíciója véget ér és most már két hét múlva meg is fognak esküdni. A Dagligt Nyheter levelezője egyébként leírja, hogy az olaszok között sincs „szájkosár-hangulat, ha a katasztrófára és a jégszigeten való tartózkodásra vonatkozó eseményekről nem is beszélnek. A svéd menlőexpedició, Thornberg és Lundborg kaDitánnyal az élén, ma érkezik meg Stockholmba. Tiszteletükre nagy ünnepséget készítenek elő. Kopenhága, julius 28. Nobile és az Italia többi megmentettje szombaton röviddel éjfél előtt érkezik a dán fővárosba. A társaságot azonnal külömvcxnat . szállítja tovább Gjed- cserbébe, ahol a warnemilndei gőzhajóra szállnak át és igy elérik a hamburgi menetrendszerű vonatot. Bocs, julius 28. A Neue Freie Presse mai számában Kraus René ismert berlini iró rendkívül érdekes cikkben számol be arról a kísérletről, amelyet a Berlinben élő Breit- fuss dr. kiváló északsarki kutatóval együtt a híres Schermann Rafael grafológusnál tett, hogy Amandáén sorsa után érdeklődjék. Schermann elé Amundsennek egy Breit- fusshoz intézett levelét fektették, amelyen azonban az aláírást eltakarták s elmondták a grafológusnak, hogy egy nagyon jelentős üzleti kapcsolatról van sző. — Üzleti kapcsolatról? — csóválta meg a fejét Schermann. — Üzleti kapcsolat önök! között egyáltalán nincs. Nagyon benső kapcsolatban állanak egymással, de ez egyáltan nem üzleti. Tanácsolom is önnek, hogy ne lépjen ezzel a férfivel üzleti kapcsolatba, mert, Írása után ítélve, egészen ellentéte az üzletembernek. Az a férfi, akinek az írása előttem fekszik, nyugodt, szellemileg rendkívül magasfejlődésü ember, a tudomány szenvedélyes rajongója, akinek állandóan mindig ugyanazon dolgokon jár az esze. Elhatározásait akkor is kérész tül viszi, ha százszor is az életébe kerülne. Amire vállalkozik, alaposan átgondolja, azonban fantáziája olykorolykor a legvakmerőbb vállalkozásokra ragadja. Minden tudományos fanatizmusa ellenére sem a tanult kutatónak tipusa. Olyan, mint az állatszeliditő, aki mindig visszatér az oroszlánok ketrecébe. Állandóan életveszedelemben forog, ezt azonban nem veszi figyelembe, mert nem fél a haláltól. Mint a megszállott, mindenét egy kártyára teszi fel, de nem a hazardőr tipusa. Amszterdam, julius 28. Ma délután két órakor nyitották incg valóságos zászlóerdőben a IX. olimpiai játékokat. A hatalmas stadion nagykapuján száz különböző szinü zászló lobogott s az egész stadiont is sok-sok ezer zászló övezte, úgyhogy az egész mint egy sokszínű szőnyeg képét varázsolta a levegőbe. A marathoni toronyban pedig a zenekar folytonosan indulókat játszik, mert már jóval két óra előtt sorakoznak a stadion előtt a különböző nemzetek tornászai. A közönség is jóval a hivatalos megnyitás előtt teljesen megtöltötte a részére fentartot thelyeket. Háromnegyedkettőkor már megtelt az egész pálya. Pontban két órakor megindult a nemzetek reprezentánsainak felvonulása a krikettpályáról. Legelői haladnak az olimpiai játékok megalapítónak utódai: a görögök, majd utánuk a hollandus ábécé szerint az egye* nemzetek. A magyar csoport Haiti és Írország között vonult el a díszpáholy előtt Egri, a hatalmas atléta vezetésével. A zászlóvivők valamennyien elvonulnak Henrik herceg díszpáholya előtt s a pálya közepén felsorakoznak. Itt a holland olimpiai bizottság elnöke, Schimmelpfennig báró, rövid néhány Hegyek és levegő az ő sorsa és az ő végzetei Azután Schermann nevetve igy folytatta tovább: — A légi dolgok egyedül azok, amelyeket szívesen csinál. Életében már többször volt olyan helyzetben, amely kétségbeejtő- nek látszott. Szinte érthetetlen energiájának megfeszítésével tartott ki ilyenkor és megmenekült. Mindig meg is fog menekülni. Sorsa hallatlanul nehéz, de nem aggódom miatta. Lehet, hogy hetekre és hónapokra eltűnik, az emberek már holtnak tartják, akkor azután újból felbukkan. Schermann .ezután az írásból megállapította Amundsen korát, leírta külsejét és megmondta nemzetiségét. Azután megmondották neki, hogy Amundsenről van szó, amire Amundsen nevét leirta egy papirosra és ez az Írás teljesen megegyezett Amundsennek a levélen lévő aláírásával. szóval üdvözli a versenyzőket, majd megnyitottalak jeelnti ki a IX. nemzetközi olimpiai játékokat. Felemelő volt ezután, amikor az olimpiász résztvevői letették az olimpiai esküt. Ezzel az ünnepségek véget is értek s megkezdték az első versenyszámot: a súlyemelést, amelyben 18 nemzet indult 5 súlycsoportban. Favoritoknak az osztrákokat és a franciákat tartják. Jó helyezést várhatunk a csehszlovák versenyzőktől is. Madridban lesz az 1936. évi olimpiász Amszterdam, julius 28. A nemzetközi olimpiai bizottság tegnapi ülésén tárgyaltak a legközelebb 1936-ban tartandó olimpiász helyéről. A bizottság magyar tagja indítványozta, hogy a legközelebbi olimpiászt Budapesten tartsák meg. A magyar indítvánnyal szemben állott a spanyolok meghívása, akik azt kívánták, hogy az 1936. évi olimpiai versenyeket Madridban folytassák le. A bizottság tagjainak többsége a spanyol megbízott indítványát fogadta el s határozatilag kimondotta, hogy a legközelebbi olimpiász! Madridban fogják megtartani. Kun Bélát kitoloncolták Ausztriából Bécs, julius 28. Tegnap este a legnagyobb titokban szállították el Kun Bélát. Este nyolc órakor a törvényszék fogházából a rendőrségi fogházba zárt autón vitték át s onnan közvetlenül a ti£őrai gyorsvonat indulása előtt vitték ki a nyugati pályaudvarra. Kun Béla két rendőrtisztviselő kíséretében gyorsan haladt át a pályaudvaron s egy második osztályú kocsiban foglalt helyet. Az utazás irányát a rendőrség a legnagyobb titokban tartja. • Paris cáfolja ai elzászi amnesztiát Paris, julius 28. Azokat a híreket, hogy a francia kormány általános amnesztiát ad az elzászi autonomisfcák részére, hivatalosan megcáfolták. Imi Rothermere ötvenezer pengőt adott a magyar újságíróknak London, julius 28. Rákosi Jenő pénteken este búcsú vacsorán vett részt Rottbermere lordnál. A lord vacsora előtt felkereste lakásán Rákosit s átadta neki a magyar sajtónak szóló adományára vonatkozó levelét s ezeket mondta neki: — Kedves Rákosii Ea megengedi, az ön belátására bízom az ötvenezer pengővel rftló teljes rendelkezést, csupán annyit kérek, hogy a szükséget szenvedő magyar újságírók javára fordítsa, tekintet nélkül mindenre. Higyje el, hogy a legnagyobb gyönyörűségemre szolgál, hogy együtt lehettem Önnel itt Angliában és alkalmam voU sok problémát megbeszélni. A lord ezenkívül Rákosi felkérésére elhatározta, hogy a Károlyi Lászlóné grófné által létesített fóthi suuim cuique telek javára négyezer pengő értékű házalapitványt adományoz. A vacsorán a lord a legkomolyabb formában kérte fel Rákosit, hogy szeptember folyamán kisérje el őt Amerikába. Rákosi azonban pesti munkájára való hivatkozással erről lemondott. A vacsorán még élénk eszmecserét folytattak Radics István legutóbbi ismert cikkéről, amelyben a Magyarországihoz való közeledést sürgeti. A lord megjegyezte, az általános politikai konstelláció erős lendületet vett Magyarország javára és ebbe a konstellációba bele nem kapcsolódni és azt ki nem aknázni súlyos mulasztás lenne. Rákosi Jenő ma reggel utszott el a londoni Viktoria-pályaudvarról Magyarország felé. Ünnepélyesen megnyitották K ft! 03 EB £T csa . oiimpsaszi A zái&ny Iría: Mami Sándor Egy fehér hajó úszott a Dunán, s hogy az elején kezdjük, a kapitány a kormányzói hidon állt éa elgondolkozva babrálta két ujjal egyik szemölcsét a nyakán, a bal füle alatt, ami régi rossz szokása volt: a nagy melegben úgy tetszett, hogy minden olvad s a kapitánynak valami különös reflexérzése lehetett, talán az, hogy viaszból van s most megpuhult és elölről kezdheti az egész lényét, — tetszés szerint formálhatja az orrát éa leszedheti egy szórakozott mozdulattal a szemölcseit A kapitány ötvenhatéves volt, ami német orvosok szerint a férfi-exisztencia krízise s a traumája az volt, ami minden hajóskapitánynak a traumája, aki nem hosszújára tu kapitány: hogy miért nem hosszujára- tu kapitány. Vannak emberek, akik ilyesmit, hogy nem lehet mindenki hosszujáratu kapitány, képtelenek megérteni. Egy bizonyos relatív és emberi értelemben a kapitány járatát talán hosszúnak is lehetett nevezni — Bécsből Budapestre és vissza, s a kapitány ötvenkatéves, — de földrajzi és hajózási, sőt vízrajzi szempontból határozottan rövidjáratu kapitány volt. A kapitány néha gondolt arra, hogy miért jár éppen Bartosek a luxus-hajóval Orsováig s miért nem ő? Hol Tomiik el egy élőt? Arra, hogy mi lehetett ő, a bécs— budapesti kapitány egy Margithid—Boráros- téri kapitány szemében, nem gondolt soha. Hogy miféle félisten lehet ő, aki vendéglővel és kabinokkal fölszerelt óriási tükörszalonos gőzöst vezet két világváros között, szuverén joggal, nagy tudással, viharok és zátonyok között, erre nem gondolt soha... Lassú füzek úsztak el a hajó mellett és délután három óra volt. A dunai táj édes és vontatott melankóliája éppen hatni kezdett az utasok lelkére. Erre Gönyü előtt zátonyra futott a hajó. A meglepetés az volt. hogy kezdetben senki, nem vette észre a katasztrófát. A kapitány se. Állt a hídon s undorral vegyes elégtétellel nézte a lakosságát, az utasokat, eleresztette a szemölcsét, homlokába húzta fehér tiszti, sapkáját s bámulta a népét, az arisztokratákat, a parasztokat s elől, a fedél- közöu, a kivándorlókat, akik három zöldpaprikával s egy táltás tisztával a tarisznyájukban, reménykedéssel és nosztalgiával szivükben, utaztak a távoli bizonytalanba, a Csallóközből a ködös Tiszaköz felé, ahol a végtelen farmokon, miknek gazdagságáról annyit hallottak a nagy viz túlsó partján, aratási munkát reméltek találni. Halkan, ültek és daloltak, asszony és gyerek a motyók közé húzódva, s a férfija komor merengéssel, az elhagyott otthon s a bizonytalan jövő körül kó- válygő gondolatokkal. Ki ismeri a kivándorlók szivét? Bizonyára akad közöttük, aki egy darab zsebkendőbe göngyölt hazai földet őriz. Sokan a nyelvi nehézségekre is gondoltak, mert a Tiszaközön állítólag ő-znek a bennlakók. Egy nyegle és bizakodó ügynök, aki egy patenttel, patkányméreggel töltött kindlivel remélt szerencsét csinálni az Újvilágban, fecsegve könyökölt a hajókorláton, s nyeglén mesélte, hogy őt már a kikötőnél várják rokonai, szóval nem eshetik baj, mert affidativja van a Karfunkenstein-utcába. Mind a partot kémlelték, az oly közeli, s ah, oly távoli partot! Ki tudja, mi vár reájuk ott tulnan, t. i. Gönyün tulnan, ha libasorban elhagyják a hajót, ami már nyolc órája otthonuk volt? Több erős férfi az orrát fújta. Mondom, ebben a pillanatban zátonyra futott a hajó. A legjobb az volt, hogy a hajó sem vette észre. Az ilyen öreg dunai hajók olyanok, mint a régi évjáratú reggeli napilapok: közös tulajdonságuk, hogy ha ki van fizetve a nyomdaszámla, akkor reggel megjelennek. Ez a hajó is, ha Becsben egyszer befütötték, estére megérkezett Pestre. Megszokta. Már nem is tudott másképp. Lassan ment, kerülte a sekély vizet, ismerte a Dunát. Húsz év alatt minden sodrát kitanulta, vigyázott, hogy ne lépjen gazba és szelíden el mászott a szigetek mellett. Senki sem törődött vele. A gépész, aki tiz éve fülötté, a kapitány, aki tizenöt éve vezette, s az első tiszt, aki titokban pincér is volt a hajón, mind ismerték a jármüvet és megbíztak benne. A Dunában is megbíztak, azzal a közönnyel, amit az ember élete állandó kerete iránt érez. Egy kissé megvetik, mert személyesen ismerik. A hajó tehát nem vette észre rögtön a zátonyt, a nagy oldallapátok vigan forogtak a vizben tovább, csak éppen nem haladt a hajó. Ez sem tűnt fel senkinek. Egy hajónál nem állandó és föltétien szükség, hogy folytonosan haladjon. A hajóban az a fontos, hogy jár a gép, a kapitány sapkában a kormányzói hidon áll s az utasok fel és alá sétálnak a fedélzeten. A hajó csak másodsorban közlekedési eszköz azok számára, akik fedélzetére lépnek, elsősorban vagy hivatal, vagy idegállapot, valami átmenet a week-end s egy könnyű betegség között. A kapitány részére például a hajó már régen nem volt közlekedési eszköz, ő, a maga részéről s a szive mélyén, el se hitte, hogy egy hajóval komolyan el lehet jutni valahová. Mert Bécs—Buda neki nem haladás volt, hanem letörés. így van mindennek két arca. A hajó ezzel szemben föltétlenül zátonyt kapott. A viz olyan alacsony volt, hogy ezen a sávon gyalog ki lehetett menni a partra. Messze Gönyü kéklett, a menekvés, munka és biztos fedél, szelíden füstölgő otthonok. A gépész kimászott azon a lyukon, ami összekötötte őt a külvilággal, olajos arcát letörölte a sötétkék ingujjba, s meleg hangon nyögött egyet a parancsnoki híd felé: — Hő! — mondotta a vizi emberek szűkszavúságával. A kapitány nézett: — Nyö! — mondta. Valami ilyesfélét mondóit: „nyö". Embereknek, akik állandóan idegen népek között utaznak, van ilyen külön nyelvük. — Zátony? — kérdezte most a kapitány. A fütő intett: — Tony. Azzal visszamászott a sötét lyukba, leállította a gépet s élte a maga különös életét a mélyben tovább. Egészen bizt ;;an nem foglalkozott kamarazenével. A kapitány összeráncolta a szemöldökét. Hálásan nézett a Dunára, neki végtelenül jólesett, hogy életében még előadódhat ilyesmi, mint egy zátony. A zátonyról senki sem tehet, de eltelik vele a nap, segélyhajó fog jönni, jelentést lehet küldeni róla, s talán észreveszik a központban. De, ettől függetlenül, minden rövidjáratu hajóskapitány lelkében élnek vágyak, homályosak és nyugtalanok, amiket ritkán vagy soha nem elégít ki az élet. Minden hajóskapitány álmodott már azzal, legalább egyszer életében, ha valamirevaló hajóskapitány, hogy mit csinálna, ha egyszer jéghegy fúrja meg a hajót, milyen férfiasán adna nyugodt utasításokat, várná a rádió segélyjeleit, s amit már hajóskapitányok a metier vágyálmain belül álmodhatnak. Ez itt rögtön összeráncolta a szemöldökét. Lenézett a tömegre a fedélzeten, mérlegelte a hangsúlyt, mert félt, hogy pánik tör ki, s az utasok beugrálnak a vízbe és gyalog kimennek a partra, amit föltétlenül el akart kerülni, különben nem is ért- neki semmit a zátony. Aztán elővett egy kis sípot és belefojt. A sip vigan és élénket visított egyet, mintha örülne, hogy végre egyszer napfényre kerülhet a kapitány bagószagu zsebéből, ahol évek óta él, s ami igazán nem valami különc élet. A siphangra, s az elállitott gép némaságára az utasok csakugyan felfigyeltek. — Zátony, — mondta röviden a kapitány. Mindenki reánézett. — Mindenki maradjon a helyén, — mondta most legmélyebb, egészen valószinüt- lenül mély hangon a kapitány. — Stefcsik! — ordította aztán a kapitány. Ez az első tisztnek szólt, aki e pillanatban még pincér volt. Már nem is maradt ideje átöltözni. Kirohant az étteremből, lekötötte fehér pincérkötőjét és szlávos akcentussal mondta: — Tessék. — Ordíts ál! — mondta a kapitány. Ah, ez az ••'el. érire a dolgok elérkeznek hozzánk, mindig ennyi marad egy álomból. A kapitány se igy képzelte ezt, mikor még
