Prágai Magyar Hirlap, 1928. július (7. évfolyam, 149-172 / 1776-1799. szám)
1928-07-21 / 164. (1791.) szám
4 1928 fejig* 21, saorofiai <KWGAiMaGÍL^RH1 RliAE? Pmmem et circenses írta: Hungaricus Viator Koppenhága, julius eleje. Panetn et circenses! — 9ehol oly könnyen nem hozzá a nőn, mint a dánok gazdag, boldog fővárosában. Mert hiába jajgat egy-két mindig elégedetlen, Dánia ma ia tejjel-mézzel folyó ország, bol még az utca-gyerkőc, is ujnyi vastagon megkent vajas kenyeret majszol, nem igen lehetnek ott bajok. A grandiózus Schuman-cirkusz és a Tivoli egymás tőszomszédságában fekszenek, s egymásnak adják át a publikumot. Este fólnyolekor véget ér a Tivoli délutáni programja, ezernyi népe át- höntpölyög a cirkuszba, tizenegykor fejeződik be a cirkusz, odaát kezdődik a nagy tűzijáték, a közönség akarva, nem akarva a Tivoliba sodródik. Közbe előkerül a zsebből a smör brod, a rétegekben egymás hátára rakott féltucat vajas kenyér, dél óta Isten tudja hányadik uzsonna, s csak úgy séta közben, vagy valamely zenekar körül elhelyezett kényelmes karszékek egyikén megindul illetve folytatódik a falatozás. S azt képzelik, hogy ez a torlódás csak a szombat, vasárnapi estékre s délutánokra szorítkozik? Dehogy! Minden nap, ha csak nemileg alkalmas az időjárás, ezrivel tódul az Isten által is részére teremtett e szórakozó helyekre a nép. A Tivoli belépti dija felnőtteknek 50, gyerekeknek 25 őre, (2 Kcs. 25 fillér). S ezért aztán annyi ingyen látványosságban van része, hogyha pl. a budapesti városliget halványan hasonlítható e fajta produkcióknak dijait adnának össze, legalább 15—20 pengőre menne a dolog. Igazi népjóléti intézmény. Amint a látogató csekélynyi belépti diját lefizette, ha csak nem megy vendéglőbe, egyetlen őrét sem kell késő éjfélig költenie. Kényelmes padok, fonott székek, hatalmas kerti díványok mindenfelé. Mászkálás közben kipihenheti magát, nem kell félnie, hogy ráosap egy Buclrvvald-mámi, és szék-dijat szed. Minden pavil- lon ( nem is bódé, oly grandiózusán szépek) nyitott, a komédiázást benne mindenki láthatja, s csak az aktivan résztvevő fizet. Szerencsejátéknak százféle neme kínálkozik. De ezek nem a publikum zsebére, csak a jókedvre pályáznak. Bolondabbnál bolondabb dolgok! Egy ragyogóan kivilágított medencébe például gombnyomásra fürdőruhás női bábuk ugranák. Amelyik a legmesszebbre ugrik, számjának mefelelő dijat kap. Tehát nyerni minden esetre nyer valamit a játékos. A tét 10 őre (90 fillér.). A tárgy azonban, amit okvetlenül nyer, szántén legalább annyi értékűnek látszik. Elvégre felöltözött bábut, vagy kis kristálypoharat, legyezőt kilencven . fillérért' boltban sem lehet kapni. Valőszinüleg a tömeg teszi, a Tivoli gyári árakban szerzi be az árut, s talán egy-két őrét nyer darabonként. — Csak ép hogy az illető játék kezelésére teljék. Színházat, koncertet, tűzijátékot, a nyitott táncarénák, bálját, e a bódék számtalan tréfáit fillér elköltése nélkül élvezheti a publikum, legfeljebb nagyobb szereplések idején —• ma este például a párisi Opera Comique egy tagja fog a koncertteremben énekelni — a föntartott helyekért egy kronét, kilenc' koronát szednek. Nálunk legfeljebb Hüvelyk Matyi előadását nézhetnők meg ezért az összegért. Nyilvánvaló, a város, — akár ráfizetéssel — egy’ a népnek szánt jóléti intézményt akar megfelelő nívón tartani. S meri kitünően van adminisztrálva, dacára annak, hogy rengeteget nyújt, csakis elsőrangú szépet és jót, e nevetségesen csekély belépti dij ellenében, a Tivolira nem hogy ráfizetnének, — nagy jövedelmet könyvelnek el. A tömeg teszi. Még csepergős, hűvösebb napon is, tiz-husz ezer ember látogatja. Meleg nyári estéken ötven-hat- vanezer ember hömpölyög kényelmes, széles utain. A Tivoli parkja ugyanis oly nagy, annyiféle részlet van benne, a sok ember annyira elosz- lik. hogy egymásra kényelmetlenné sehol sem válnak. Előreboosájtva, hogy Kopenhága kellős közepében fekszik, mint például Pesten az egyelem- utcai Károlyi-kert — persze legalább ötvenszer nagyobb, — csodálatosan szép vadregényes részletei is vannak. A park egy sarka például hegyes-sziklás erdő, vízeséssel, csobogó patakkal, gyönyörű erdei flórával, a sziklás patakot átívelő tahiddal, kedvünk volna pisztrángra horgászni benne. A fák lombja között vadgalamb búg, de nem olyan házityükszerü, mint amilyet százával látni Páris- ban a Luxemburg-park gereblyézett utain, ahol gyerekek kifli morzsával etetik őket, az illúziót itt semmi sem zavarja, legfeljebb ba kigyullad a fák közzé rejtett mesterséges holdvilág, s az erdei lócákra divatos Hinni ruhába öltözött szerelmes párok telepednek. No meg a bokrok sűrűjén át- ezürördő zeneszó, a legközelebbi re*taurant jazz- bandjéűek muzsikája, melynek agyonosépelt. szövege tél óta még mindig megkérdezi a Fröken Carlsont, hogy táncolja-e a charlestont. Az előkelő publikum is jókedvvel elegyedik a nép közzé, múlt vasárnap ott bombázták a királyi princek a poreellánház tányércsomóit, azonban rendszerint a tündérszépen kivilágított luxus éttermek virágos forraszain telepszik le a jó társaság, s pálmák közül, — páholyból nézi az alattuk kavargó színe* tarka képet. itt már persze a „pánis" kaviárt és tengeri rákot a ..f:iiToiisei;“ finom flörtöt, Imik muzsikál, divalós táncokat jelent. Az éttermi luxus nagyszerűen ki van Kopenhágában finomulva. Csoda* nők csődatoilőttekben. Virágpompa az asztalon, kop<-nhágai porcellán a teríték, kopenhága í kristálypoharakban gyönyőző pezsgő. Francia, csak francia. Ezek persze nem népies árak, a kivilágított tó restaurantjának szomszédes terraszáről azonban szintén igen szép a kilátás, s itt már polgári áron lehet vacsorázni. Uzsonna idején a tóparti vendéglők a favorizált helyek. Délután m'g nem szokás a Wivel-be vagy a Nimbe telepedni. Cirkusz előtt kisebb helyeken, kapják be az emberek az első uzsonnát, s aztán átsietnek a Schumannhoz. Mert nyáron minden színházat lepipál a cirkusz. Sehol oly- hálás cirkuszpublikumot nem láttam. Az Axeltor- vet sarkán terpeszkedő cirkusz akkora épülettömeg, hogy a fél Colosseum beleférne. Évek óta Schumann Igazgató br :. óriási rezsivel dolgozik, de érdemes befektetéseket eszközölnie. Nem öl be hiába pénzt, itt megtérül minden kiadás. Schumann ugyan nem fogja magát megölni, mint szegény Beketov. Van itt kedély és pénz. Telik panem et circenses-re is. Az egész cirkusz csak úgy reng a kacagástól. A bohócok tréfáin a felnőttek is akkorákat mulatnak, hogy a könnyük kicsordul. S hiába, boldog az az ország, melynek népe még naiv örömök iránt fogékony. MŰSORON KIVEL írja t MÁRAISANDOR „TS“ Ebbe tőröm, szoktatom, nyelem bele magam, ebbe a kedves, magyar, úri „le“-be. öt perce ismertem meg, ueki is kockás a ruhája. Ez elég arra, hogy megtiszteljen. Szervusz, te. Barátom mind. Tegeznek. Ezer és ezer ismerősöm van a városban, akiknek a nevét se tudom. Csak éppen tege- ződünk. Ahogy a testvérek tegezik egymást vagy a szerelmesek, vagy a szülők és gyermekek. Csupa vérség, csupa rokonság végig az egész utca. Én vagyok én, de te föltétlenül te vagy. Néha a fülemet kapdosom. A franciák között leszokja a tegezést miuden ember, ők már egymás között is leszokták. Csütörtök délután ülnek a rokoni szalonban, csupa elsőfokú unokatestvér és kedves rokonok, nagybácsik és édestestvérek s finoman húzzák egymás felé ajkukon a bűvös „vous“-t. A nő azt mondja a férfinek: „vous“ — mindig és önökké. Huszonöt évet élnek el együtt, de még az ezüstlakodalmon is magázzák egymást, mert nincsenek olyan jóban. Magáz a német, az angol, az olasz, az amerikai, a francia. Csak a lengyelek, oroszok és magyarok tegeződnek. Nagy családnak érzik magukat. Minden sikföldi földeüuró nép tegezi egymást. Talán a föld tanítja erre az érzésre őket, hogy nagy- család mind s egymás rokonai. Az utcán megyek, köszönök valakinek, akivel persze tegező viszonyban vagyok. Ha a társaság négy tagból áll, három idegen úrral rögtön szoros vérségi és társasági kapcsolatba kerülök, mert nyilvánvalóan ezer éve ismerjük már egymást. Szervusz, parancsolj. Külföldön a „te" egy érdemrend, amit az emberek hosszas vizsgálatok, bonyolult érzésfolyamatok lebonyolítása és tiz-husz esztendei ismeretség után egymás nyakába akasztanak, többnyire ünnepélyes körülmények között, mint az aranygyapjut. „Te" — ahhoz legalább is életet kell meteni Franciaországban. „Te“ — akkor már sikongva és visítva kedvelik egymást, forró pusztulásban összetapadva, az ördög jegyével eljegyezve, pusztulásig és idvezülésig, ahogy Jókai irta. Haramiák mondják egymásnak „te" és katonák a roham előtt és negyven- hatéves nők néha tegezik a férfit egy pillanatra, arra a pillantra, amiről azt hiszik, hogy1, egyike az utolsó pillanatoknak. „Te", az vallomás odakünn. Száj-szájon súgják el, mint egy óriási titkot. Szemérmesen és szégyenkezve. Az utolsó kulcs ez az életben, az utolsó kísérlet ember és ember között, közelebb kerülni egymáshoz. Csak azt tegezik, akiben hisznek. Olvastam francia imakönyveket, melyekben még az Istent is magázzák. Csak mi vagyunk mind ilyen jóban, itt Pesten. Egy nagy család az egész város, meghitt mosoly, rokonok. Szabad a nevedet, kedves pajtás? ... „BANDI FIAM“ Ezt is megszoktam, ezt a majom dolgot, hogy a pincért így szólítom: „Bandi fiam". Mert mindenki igv ugrasztja s én se akarom megbántani. Hadd lássa, hogy finom úriemberrel van dolga. Ugorjon csak sebesen egy kovászos uborkáért, Bandi fiam. És ugrik. Megszokta vagy jólesik neki? Soha nem kérdeztem. Savanarola-feje van, beretvált koponyája, valami fantikus érdeklődés és megszállott, hipnotizált odaadáscsontos arcában, ha megbeszélem vele azt a sertéskarajt. Becsülöm harmincra, de lehet, hogy hatvan. Csak csont és bőr és borotvált koponya s mozgékonyság Bandi fiam. S az a daráló szótára, igenis egy kovászost, nagyságos uram, kitűnő marhatokányí ajánlhatok, nagyon szép vésésünk van, igenis. Hogy nekik nagyon szép vésésük van, nekik Bandi fiamnak és a gazdának. Már rájár a szám, beleestem, törzsvendég vagyok, megkövetelik. Bandi fiam nagyot nézne, ha pincérnek, vagy főurnak szólítanám. Már 5 csak ilyen közel áll hozzám, Bandi nekem az a legény, aktról azt se tudom biztosan, hogy András-e? S fiam ő nekem, ő az én kisfiam, Bandikám. Csak tudnék valamit róla, adoptálás közben. A múltkor késön érkeztem s látom, ahogy Bandi fiam a kapuban egy^ négyéves kisgyereket tárgyal s valami almát nyom a gyerekbe. — Ez a család, Bandi fiam? —- kérdem. — A kis unokám, nagyságos uram — feleli kedvesen. — Köszönj szépen, Jóska. — A kis unokája? — A legkisebb. Van már olyan is, amelyik gimnáziumba jár, nagyságos uram. Szóval nagyapa Bandi fiam. Ez a szöcske. Ha este hazamegy, jönnek az unokák és kezel csókolnak nagyapának. Csak meg ne tudják, Bandi fiam. A protestánsok pozsonyi nagygyűlése és Balogh püspök beszéde írta: Péter Mihály ; lést megelőzőleg történtekből, mind a gyülée ; után elhangzott s a csehszlovák lapokból ki- : sugárzott nyilatkozatokból, hogy e gyűlés ren-< dezése nem annyira egyházi, vallási, mint iaa« kább politikai célokat kíván szolgálni. A gyűlés előtt ugyanis a félhivatalos kö-. zölte a gyűlés programját, ahol a többek között az is ott volt, hogy ezen a gyűlésen részt fognak venni a szlovenszkói és ruszinszkól reformátusok is, sőt a magyar lutheránusok is és nyilatkozatot fognak tenni arról, hogy a csehszlovák állam őket vallási és politikai te-* kintetben felszabadította, számukra teljes és tökéletes szabadságot biztosított. Nem olvastuk, hogy egy ilyen deklaráció elhangzott volna., de ha elhangzott volna, ez csak a külföld számára lett volna jó, de különben egyj betű sem lett volna belőle igaz, sót az való, hogy amit a magyar állam, mint vallási és politikai szabadságot hosszas küzdelem után a reformátusoknak megadott, azt a csehszlo* vák állam, mondjuk meg nyíltan, alaposan megnyirbálta. Jó tehát, hogy ilyen kijelentés nem tébe* tett, mert az nem lett volna az itt lakó reformátusok szivéből származó. Ehelyett azonban Balogh dunamelléki püspökünk mondott egy hatalmas beszédet, mely amennyire tapintatos volt, annyira a történeti igazságnak is megfelelő. Elsorolta e beszédében a püspök azokat az összeköttetéseket, amelyek egybekapcsolták hajdan a cseh és magyar reformátusokat, utalt azokra a támogatásokra, amelyekben magyar ref. fejedelmek részesítették egykor a küzdő cseheket és azok reformátusait. Lefestette a mai helyzetet, egy nagy igazság feltárásával, hogy t. L mi reformátusok és magyarok nemhogy elnyomtuk volna az itteni szlovákokat, hanem inkább magyarjaink lettek szlovákokká. A kölcsönösség elvéből kifolyólag tehát azzal a kívánsággal állott elő, hogy a cseh reformátusok is segítsék meg mostani nehéz sorsukban az itteni reformátusságot és általában a magyarságot, s mikor rámutatott sebeinkre, kérte a gyűlést, kövessen el mindent, hogy ezek a sebek meggyógyuljanak. Azt hittük volna, hogy a közös vallási érzés úgy egybekapcsolja a lelkeket, hogy amely gyülekezetben azt kell vallani: „nincs köztünk sem zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabados, mert mindnyájan egyek vagyunk a Jézus Krisztusban": ott ez a nyilatkozat megértésre fog találni. Balogh püspök nem politizált, nem akarta megzavarni az ünnep méltóságát, csak annak adott, még pedig illetékes helyen méltó, igaz kifejezést, ami a magyar reformátusok szivét oly igen nyomja, amit okvetlenül meg kellene gyógyítani már csak a tízéves jubileum méltósága és a konszolidáció érdekében is. És mégis mi történt? A lapok közlése szerint a beszéd a gyűlésen általános konster- náciőt keltett, később pedig egész sora az újságoknak támadta meg Balogh püspököt. Most feltesszük azért azt a kérdést, hogy ahol az egy vallás hívei között is ilyen különbség, ilyen megnemértés van: lehet-e ott szó igazi egyesülésről? Ahol az egyik részen visszatetszést szül a vallási és nemzeti érzés hangoztatása, lehet-e egy ilyen vallási egyesületben a másik résznek nyugodtan helyet foglalni és dolgoznia. Ahol az egyik rész a másiknak legminimálisabb jogai hangoztatására is felriad: mondhatjuk-e azt az egyesülést testvéri egyesülésnek? Nem inkább úgy áll-e a dolog, hogy ebben az egyesülésben is nem annyira a testvéri megértés a gyűjtő- lencse, hanem inkább a sovinizmus a vezérlő csillag, mely még vallási téren is csak akkor boldog, ha nemzetileg abszorbeálva láthatja a kisebbséget s mikor ez fájdalmának, habár a legszelídebb hangon is, kifejezést ad, ő már erre is feljajdul s pereátot kiált, s nem az volna-e a feladata egy, a Krisztus zászlója alá gyűjtött egyesületnek, hogy habár a más nyelven beszélő, de mégis az Isten országát terjesztő egyesületnek a léte. a virágzása elé tornyosuló akadályokat maga is igyekezzék elhárítani. Az Ev. Szövetséget, úgy látszik, a kebelében élő sovén felfogás mihamar meg fogja semmisíteni. Csehszlovákiában néhány évvel ezelőtt megalakult az Ev. Szövetség. A szövetséget az itteni evangélikusok kezdeményezték. Célja nemes volt, egyesíteni az itt lakó protestánsokat, a hitélet emelése és az egyházellenes irányok elleni küzdelem szempontjából. A szövetségbe a szlovenszkói és ruszinszkói ref. egyházat is beinvitálták. Akármennyire fontosnak ítélte is egyetemes ref. egyházunk a szövetség által kitűzött, célt: a szövetség alapszabályai uiia.lL kénytelen volt kifogásokat emelni. Kifogásolta egyházunk kon ven tje legelőször is azt, hogy a szövetség evangélikusnak neveztetett,, mert tudnivaló, hogy evangélikusoknak a lutheránusok nevezik magukat, mi ellenben reformátusok vagyunk, ügy gondolta a koravént, hogy o címnél sokkal megfelelőbb lett volna a protestáns, mely fogalom az összes protestáns felekezeteket egyesítheti. De még ennél is nagyobb akadályt, láttunk az alapszabály azon intézkedésében, hogy a tárgyalás és a jegyzőkönyv nyelve csehszlováknak mondatott ki s úgy gondolkoztunk azért, hogy az ily gyűléseken való résztvélele a magyar ref. egyháznak majdnem egészen meddő marad. Akárhogyan fontosnak is i tél lük tehát a protestánsoknak egy táborban való egyesítéséi, még a vallási térre is behurcolt sovinizmus miatt a szövetségbe való beinvitálasunkat- is visszautasítottuk mindaddig, míg az alapszabályokon módosítás nem történik. Dacára azonban annak, hogy ilyen módosításról nem tudunk, egyházunk az Ev. Szövetségbe való belépését a jelen évben mégis bejelentette, amely lépésnek az a magyarázata, hogy akik ezt sürgették, azok egyházi törvényeink megerősítésére nézve nagy befolyással látszottak bírni. Ref. konveutünk pedig úgy gondolkozott, hogy még ennél az elvi jelentőségű kérdésnél is fontosabb most, hogy ref. egyházunk annyi éves tusa ja után végre törvényes megerősítést nyerjen. Úgy látszik azonban, hogy ez a kezdetben evangélikusnak nevezett szövetség kifogásainkat legközelebb bonorálfatta, mert a gyűlés már nem ily óim alatt tartatott meg legközelebb Pozsonyban, hanem protestáns elnevezés alatt és a nyelvkérdés tekintetében is eugedéke y. ég mutatkozott, mert amint olvasható volt a napilapokból, a gyűlésen magyar nyelvű istentisztelet is tartatott, sőt magyar nyelvű megnyilatkozás is elhangzót!, még pedig nem kisebb személy, mint Balogh püspök szájából. Bár lehet, hogy ez az intéz- ’ kedés csak a külföld számára való porliintés i volt s az alapszabály módosítatlan maradt. I Mindamellett nyilván kiviláglott mind a gyű-!
