Prágai Magyar Hirlap, 1928. július (7. évfolyam, 149-172 / 1776-1799. szám)
1928-07-13 / 157. (1784.) szám
12 1928 julhis 13, péntek. A londoni gyapjú piacon 10.934 bál került eladásra és ebből 9500 bált vásároltak meg. A választék nagy volt. Finom kvalitások iránt nagy érdeklődés mutatkozott .és a teljes árakat megadták. Vetésdijazások Nógrádban. Losoncról jelentik: A magyar nemzeti párt mezőgazdasági szakosztálya támogatva az országos keresztény szocialista párttól most folytatja le országszerte a magyar gazda- közönség meleg érdeklődése mellett vetésdijazá- sait. Az elmúlt vasárnapon több helyen tartatott vetésdijazás. A nógrádmegyei Bússá község határában Fodor Jenő, a mezőgazdasági szakosztály ügyvezető alelnöke végezte a vetésdijazás!. A bi- ráló bizottság tagjai voltak: Zsélyi Géza csalási, Janó Gábor és Kovács István felsőzellői gazdák. A ha tár be járás alkalmával Fodor Jenő szemléltető oktatást tartott a nagy számban megjelent gazdáknak. Azután megejtették a vetésbirálatot. A bizottság Baán László mari bussai gazda vetését arany oklevéllel, Tóth János kis bussai gazda vetését ezüst oklevéllel és Varga Ferenc ugyancsak bussai gazda vetését bronz oklevéllel tüntette ki. Az oklevél kiosztás után a gazdák hálás szavakkal köszöntik meg Fodor Jenő szakosztályi ügyvezető al- elnöknek a helyszinén szemléltető módon megtartott tanulságos, oktató előadását s a határbejárással kapcsolatos vetésdijazás rendszerét. A szovjet tovább vásárolja a gabonát a nyu- gaíenrópai kikötőkben. Az általános üziettelenség mellett, amely a kontinentális gabonapiacokat hónapok óta jellemzi, jelentékeny az a forgalom, amit a szovjet vásárlásai teremtettek. Junius közepe óta 2.5 millió métermázsa külföldi gabonát vásárolt a szovjet, hogy az aratás előtti hiányt fedezze. Hogy mily sürgős szüksége van erre. arra jellemző, hegy csak az azonnal elhajózható buza- tételeket keresi Hamburg, Amszterdam és Génua kikötőiben. A Pozsonyi Gvapjuakció r. t. közgyűlése. Pozsonyból jelentik: A Pozsonyi Gyapjuakció r. t. Pozsonyban megtartotta ezidei közgyűlését, amelyen 6.855 részvény képviseletében 1371 szavazat volt jelen. Az üzleti évről szóló jelentést elfogadták és elhatározták, hogy a jövőben a társaság in- tenzivebbül fog foglalkozni a gyapjulombárd és a gyapjubizomány-üzlettel. Weiss Manfréd megveszi a Magyar Léghajózási r. t.-ot. Budapestről jelentik: A háború óta a Weiss Manfréd müvek repülőgépgyártással is foglalkoznak és most az igazgatóságnál az a terv merült fel, hogy a müve1: a Magyar Léghajózási r. t.-ot megvásárolják. A tárgyalások már olyan előrehaladott stádiumban vannak, hogy beavatott körök véleménye szerint azok néhány nap múlva befejezéshez jutnak. Az európai külkereskedelemben Csehszlovákia a hetedik helyen áll. Statisztikai adatok alapján Csehszlovákia 1927-ben az európai külkereskedelemben a hetedik helyen állott és az összes világállam relációjában a tizenharmadik helyen. Az európai államok közül első helyen áll Anglia, majd utána sorrendben Németország, Franciaország, Olaszország, Hollandia és Belgium következnek. A csehszlovák kivitel 1927-ben húszmilliárd koronát ért el, a behozatal tizennyolc milliárdot. Csehszlovákia ezt a kivételes helyzetét annak köszönheti, hogy termelése rendkívül sokrétegű. A szlovenszkói sósborszesz-kereskedelem. Pozsonyból jelentik: A csehszlovák pálinkakereskedők az illetékes szlovenszkói fórumhoz memorandumot nyújtottak be. amelyben óvást emelnek az ellen, hogy Szlovenszkón a Csehországban termelt sósborszesz eladása igen szűk határok közé van szorítva és követelik ezen a téren az unifikálást. A szlovenszkói érdekeltek egy nagy része azonban e memorandum ellen foglal állást, mert attól félnek, hogy a lakosság nem intelligens része a sós- borszeszt élvezeti cikknek fogja tekinteni. E kérdésben szeptemberben konferenciát fognak tartani. DeTiasaárlolyamok BUDAPEST BÉCS BERLIN ZÜRICH vn-i vii-u. vili vn-ix. vii-i8 vii-u, vu-1 vü-il Buenos Aires «•••••••• —1,763 i,78l £19.60 ‘21.— Konstantinápoly ••«••••• —- 8,18 **.148 8.65 2,66 London ................................................... 27.86 27.95 84.91 81.61 20.376 -0.409 25,24 26,88 Ne w-York .......................................... Ö72.86 >72.60 *07.95 *09.40 4.184 4,181 6,18 6,18 Kio de Janeiro .•••••»• ■—.— —•— —•— 0.6'Ü 0.601 —.7— —.— Amsterdam..................................... 280.66 *81 — 285Á 8 *86.17 168.65 168.68 ‘09.(2 ‘09.39 a tbén , —.— — — —,— — * — 6.413 6.406 6,77 6. ot Srüssel . . *......................... 79.85 79.97 98.78 99.12 68.89 58.40 72.40 72.50 de isingfor. ! !............................. 10.54 10.52 18J 7 18.(8 ft éma ......................... . 80.01 90.11 87.09 37.88 21.96 28.- 27.90 * 7.8 Be lörá’d.................................II. 10.07 10.67 19.14 12.40 7.8«t 7.86 9.12 9.13 Ko penhárfa * * * * . 153.15 163.60 189.15 I9r.l0 111.99 U2.14 xSS.9' 0«i„ k ................. 153 10 153.40 U9.20 I»0.3j 111.96 111.98 138.85 t39.92 páris........................................................ 22.41 *2.49 27.7 1 27.88 I6.3O 16.12 2'.81 20.39 ................................................................... 16.97 16.96 21.97 2l.ll iz.418 12.35 15.87 15.38 £. 1............................................. 110.4b i.0.80 136.37 .36.69 8(.7* *0.i6 —' — .— .....................................* * 4.13 4.13 5.1 9 6.10 3.037 8.022 8.71 8.74 ............................................. U 6.90 117.65 69.05 69.60 85.60 86.cj ,Pa ,................................ <53.50 t53 65 lg9 60 <90.35 ag.át U2.i8 .39.12 189.30 St ockholm ,0.............................. ——.- 123.10 123.75 73.- 72.93 90.47 90.58 ............................................................. fio.77 80.56 —59.< 2 58.83 78.17 78.01 ?.éc s..................... 04.22 64.17 79.40 *8.63 16.90 46.8 V 68.17 68.17 'a rf?.................... 186.62 t36.87 168.82 <69.55 123.71 184.Cc rljn ............ ^Tovább gyöngült a prágai értéktőzsde Prága, julius 12. Az az ideges hangulat, amelyet. a csikágói diszkontemelés az európai tőzsdéken előidézett, a mai prágai tőzsdén is éreztette kedvezőtlen hatását. A kontermin ma is nagyobb leadásokat eszközölt, úgyhogy az árfolyamok jórésze hanyatlott. Csupán az exótapiacon nem volt változás. — Az ipari részvények piacán az Első Pilseni 45, Königshofi és Chamotte 40, S'choeüer 35, Berg és Hüíten 28, Északi Vasút 25, Hernych 20, Aussigi Vegyi Csehmorva és Rézmüvek 15, Cseh Cukor 12, Prágai Vas és Földi 8, Skoda és Ringhoffer 7, Krizik 6, Sellier és Poldi Cement 5, Rothau-Neudek 4, Bergmann, Cseh Kereskedelmi és Kolini Műtrágya 3, Nyugatcseh Szén és Inwaid 2 koronával gyöngültek. Javult a Kolini Szesz 35, Marschner 7, Prágai Malmok és Betűöntődé 5, Egyesült. Gyapjú 2 koronával. A többi érték nem változott. — A bank értékek közül a Nemzeti Bank 5, a Zsivno és Cseh Eszkompt 2 koronával esett, míg a Lánderbank, Cseh Union és Sporo 1 — 1 koronával javultak. — A beruházási piacon olcsóbbodott a 4.5 százalékos pótkölesön 50, a 3.5 százalékos IV. államkölcsön 60, a 4 százalékos pót ós H-járadék 25, a 4.5 százalékos ÍV. 15, a népszövetségi 10, a konszolidációs 5 fillérrel. — Drágult a Kassai Részvény 25, az 1923 évi beruházási 10, valamint a uyeroménykölcsön 5 fillérrel. •f A prágai devizapiacon nyugodt irányzat melMl a kövfiikező váMorá*ok «?t«k: Boriim 0.075, füAítx-k 7/10, Zürich 0.175. Plániks 0.046, Bóics 0.225 tBiulknrafii. 0.025 egys>éggeJ fsMU'Ht, csupán BHVsz'P esett 0/4 pontiul1.-f Gyönge a budapesti értéktőzsde. Mintám ma a vétefllkieidiy de Hányba vejjjit, a iltőzBdei nap teginiaigyoibfo résre üalietteten volt 6 az irányzat 1—2 százalékos gyrömgiiíiéBit muitaitotlt- Egyediül a Szikira jawullt 2 százaltékkak A zárlat lkiilfle|je'aetitein lanyha voilit. Bgyea a reelhsaloráik táívMiaitli iroda jelentéséiben nem szerepelt értékek közül a Mokfiár 95, Pestszentlőrinci 33, Részvén ysör 152 és Felien 189 penigő láfflfolyaonot érteik ©k + Élénk a bécsi értéktőzsde. TekimMJtel a holnapi fcasszamapra, a spekuláció összes kategő- i Piákban üzletieket bonyoilntiott He. Az irányzat nem volt egységes. Egyes csehszlovák értékek prágai illeadásna gyöngüllek, a magyar értékeket elhanya- goffiiák. Zárta fellé az irányzat kissé etil!lanyhult. + Kedvtelen a berlini értéktőzsde. A csikágói diiszkonteimel.és (és a dollár nagyobb méreibü áremelése toedMíieleniiil hajlott az árfolyamok kiiallalkju'M- eáiria. Az 'Irányzat mindvégig lanyha, az üdleft pedig kedvtelen volt. Az átlagos árfolyamveszteségek a melilék'éntléikekben 3—4, a speciális papírokban 10—12 százaíiékot tetitek ki. A pénzpiac helyzete nem változott, a devizapiacon a dollár 4.1975 árfolyamot érit el ARUTÖISBI + A prágai cukorpiacon az irányzat nyugodt volt. Nyer sásra októberre Aussig iofco 153—154. + A prágai sertés vásárra ma 714 darabot hajtottak fel és pedig: 110 magyarországi eredetű hízóit, 26 salovemszlkói hízóit, 570 lengyelországi sertést A többi történelmi országbeli. voflit A lengyel sertés 9.50—9.80-as, a magyar hiizó 10.60-as árion kelt eb + A mai budapesti gabonatőzsde határidő- piacán, amint azt ottani szerkesztőségünk telJefo- nálija, az irányzat gyengébb, a forgalom élénk volit. Nyitási árfolyam: magyar búza októberre 28.80— 28.82, máimüjsua 30.98, 30.96, magyar rozs októberre 25.04, 25.06, 25.02.-f- A mai budapesti gabonapiacon, amint ezt ottani Bzerfccsztősiéigiimk teLefonállja, az irányzat teffljesen változaiblan volt A régi árakat jeigyezfiélk. Lanyha irányzat várhaitö. + Gyöngült a berlini terménytőzsde. Hivatalos jeigyzésielt: birodalmi búza 249—250, rozs 289— 271, árpa 242—262, zab 249—259, búzaliszt 31— 34:50, rozsliszt 35.50—37.50, öuzafcorpa 15.50, r'ozs- keipia 17.50, vnlktoriaboTBió 46—62, kis ehető borsó 35—40, tákíirményboiTSő 24—25.50, peltuska 26— 27, lóbab 24—25, bükklcny 25.50—28, repcepogácsa 18.80—19, lenpogójcsa 22.9 23.5, száraz szelet 17, burgónyairészeliék 23.6—24.20 márka. A prágai értéktőzsde árfolyamai: VII /12 V71/11 1923. évi kincstári utalvány —'•~ Ifűr. évi kincstári iitalvány —-~ Nyei'eraéuyköJcsön .... I ‘00.<o )0<.6°/o”Ofc berübázási. kölcsön . cO.10 1‘ 0,— 6°/c-ús liszt kölcsön ............ .(i.— KXv— 6°/ t-os Állainköcsöu............... n ( Mo rva orsz.-kölcé. 1911.4'/á% 85-7ö |5.~ Morva orsz. -köles 1917. 5 °/0 - 90’~ 8d-~ Prága város 1913. köles. 5% "•*“ "-— Prága város 1919. köles. 40l0 76 ~ '"•~ Briinn város 1921. köles. 6% ~ ■— Pozsony város 1910. köles. 4 °/o ~ •" Prága városi takrpk 4 % . . 8'-"“ Ősi. vörös kereszt sorsjegy . iS ^ Magy. 5 frt,os vörös kereszt. ~-~ Magy. jelzálog sorsjegy. . Budapesti Bazilika, sorsjegy --~' A.grárbank........................ '67.— j;>7 Ps eb Union Bank. ..... 367.60 888.50 Leszámítoló........................ (21.6u 4*i>.ó0 Cs eh Iparbank..................... 424.— 4?4.— Prág ai Hitelbank. ..... 56i.-- 667.— Szlovák Bank..................... 177.50 178.— Zi vnoslenska........................ 617.50 681.— An gol.-dslov. Bank............ Os ztrák liitel........................ í86— m~ Bé csi Union Bauk............ •- ~ Wie ner Bnnkv.................... 127.50 j27.50 Jug oslovenska-bank .... 6o.‘ö Nordbalm.............................. 484t. <985.— Cseh cukor........................... 730.— *'8.Ho rvát cukor........................ 283.50 292.50 Ko lini műtrágya ...... 689.— 6*2.— Kolini kávé.............. . . . — Ko lini petróleum................... — •— Ko lini szesz...................... 1750.— 1885.— Tejipar r.-t........................ 1670.-. 1670.— Hl só pilseni sörgyár .... 8195.- 2970.— Brcitfelrl-lianék............... v.— bau riu és Klement............ —~.— If i nghofier...................... • 980.— 970.— < isp.h északi szén ...... — Cseh nyugati szén............... i7n- 679.— Alpi ne . . ............................... 188 75 30*.Polrli....................................... 71«.- 693.Prá gai vasipar ....... 1610.— »6tf0.— Skoda . . .............................. 1168.- 1216.Po zsonyi kábel...................... — 2140.— In waid................................. 846.— 967.— Prá ga, julius 12. Valuták: Hotillaud 1354, ju- gofiw’.áv 58,75, nvéroiet 860.42'A, belga 472, nKigy.au* 585.25, T’omám 20.35, sivájjci 649, d'án 898.25, angol font 163.25, t^ramyol, 552.50, olaKz 147.80, alm'erik'ali dollár 33.51, monyfég 808.75, fiainicáá 138.65, boíllgáir 2)4.85, sviéd 899.75, temg^-ol. 875.8714, osatn-áik 4744244. A prágai tőzsde devizajegyzései: julius 12. julius 11. M:E«e*. H • I > V > Ó t! Magán- vagy üzleti ügyekbeni utazások alkalmával BUDAPESTEN a legkellemesebb otthont nyújtja a legelőnyösebb feltételek mellett a keleti pályaudvar érkezési oldalával szemben levő GRAND HOTEL Park nagysiáR&da Budapest VI63., Baross-iér 10. mert 2O°/0 engedményt kap mint ezen lap előfizetője olcsó szobaárainkból 1070 engedményt kap olcsó éttermi árainkból. (Kitűnő házi konyha) 5 pengőt megtakarít autótaxi költséget, mert gyalog átjöhet egy perc alatt a pályaudvarról Nálunk otthon érzi magát! Elsőrendű kiszolgálás, szigorúan családi jelleg Saját érdeke ezen előnyök folytán, hogy okvetlenül nálunk szálljon meg —- Előzetes szobamegrendelés ajánlatos- MlnCBen könyvtár hiszel íMASARVK-MÜVEK | Az ul Eisr-ogra Szlávok a astcSsi A bolsevismusrél A humanitás eszményképei Masaryk elnök munkáinál! keresztmetszete. BLn essyeSJew g£üa<s3ás! A 1 mű együttes ára tűzve Ke 24.— , kötve Kd 40.— 5 Mindbárom munka csakis együttesen kapható. Aki a kőztár- l saság elnökének eszmemenetét meg akarja ismerni, azonnal | rendelje meg a fenti müveket a Prágai Magyar Hírlap kőnyv- : osztályánál, Praha II., Panská 12. Llf. emelet, 3376 Széchenyi Gyógyfürdő Budapest Városliget A régi Artézi fürdő 74 C° hőforrása által táplált gyógyfürdő. A főváros legnagyobb termálfürdője. Nagy társas gőzfürdők, díszes magánfürdők. Modern gyógyberendezések. A földalatti vasút végállomásánál. |> Maurice Paléologne || | A cár Orcszcrszága | 1 a nagy háberuiian | 3 kötet ara 195'— korona | A legszenzációsabb memoir, ami a háború után me^ielent Kapható a P. M. H. köryvosztályóban, Praha II, Panská 12 III. s.* Szkleiiófíirdő Szklenné Teplice (Barsmegye) Zólyom nagy megye. — Vasútállomás: Hliuik- Szkienné Teplice. — Idény: Május 15- töl szeptember 15-ig. 35—43 Celsius hőforrásai javalva vaunak: rheuma, csonttörés, köszvény, angolkór, gyomor, máj, lép, vese és bőrbajokuál, nehéz légzés és tüdőbajoknál. — Olcsó árak. — Napi étkezés 18—27, lakás 5 koronától. — Prospektussal és minden felvilágosítással készséggel szolgál a Fiirdöigazgatóság. | A legszebb könyvajándék | | az 1828 évi | Ilii InFiraf iS A legfinomabb papirosra nyomtatolt, n' ^ 212 oldalnyi, ízléses és művészies ki- ^ állitásu évkönyv ára 20 korona S Megrendelhető a Prágai Magyar Hírlap kiadó- 0 hivatalában Praha II, Panská 12 III.' >4 Kiadja: Sailassy Béla dr. ?—i Nyomatott: Mercy He iorioh Fia nyomdájában, Prágában. — A nyomásért felélőé; J. Chartát. nmsteraam ... 1356.12% 1362 12% 1356.— 1862.— Berlin ..... 802.65 806.65 802.57*/, 806.57 «/i Zürich ................. 648.80 651.80 648.62 7, 651.62*/* Oslo (C hristiania) 900.Í2V> 904.12*/, 899.75 903.75 Kopenhngen . . 893.50 903.50 899.62V, 903.621/, Stockholm ... 901.37'/, 905.37*/, 901.37*1 905.37*/* Mailand .... 176.— 177.40 176.16 177.56 Paris..................... 131.57 132.77 131.52*/, 182.72*/, London. . . . . 16c.66 164.66 163.67 164.67 New York Cable. 33.65 33.85 33.65 33.85 Brilssel................. 468.75 471.75 469.35 472.35 Ma drid ..... 554.— 557— 554.— 557.— Belgrad................. 59.13 59.63 59.12 59.62 So fia..................... 24.24 24.54 24.23 24.53 Ko nstantinopel . 17.15 17.55 17.15 17.551 Wien ..................... 474.47*/, 477.47*/, 474.25 477.25 VVarschau.... 376.94 379.94 376.90 379.90 Budapest .... 586.50 589.50 586.37*/, 589.37*/* Buenos Aires . . 1424.— 1430.— 1417.— 1423.—1 Belsingíors . . . 84.65 85.15 84.65 85*15 íiga..................... 651.37*/, 654.37*/, 651.37'/, 654.37'/, Rio de Janeiro. . 407.50 410.50 407.50 410.501 Üoutevideó ... 33.60 84.— 33.60 34.— * Hexandria ... 168.80 170.20 168.80 170201 Mhen................. 44.70 45.30 44,70 45 301 Buk arest .... 20.47*/, 20.87*/, 20.45 20 85* íowno ..... 831.50 333.50 331.50 33350* Jssabon .... 151.55 152.95 151.55 15295* lévai................... 908.— 912.— 908.— 912.—* Jon treal .... 33.48 33.78 33.48 33.78* A budapesti értéktőzsde árfolyamai s V11/18 VlHl k -nrr 20 89,50 * 62.60 61.50 mSVÍhiw: ::::::: «* Jelzálog................................... £9.50 Le számítoló............................ Ma gyar-Olasz................. „ ” Os ztrák Hitel......................... 20 *7-°° Merkúr . . . -..................... fO.- 21 Ke reskedelmi bank.............. ‘lí -0 Eg yesült takarékpt. .... *1AJJ í?‘5u Magy. ált. tkpt...................... El ső hazai tkpt........ 214.— 8?Q-r, Borsod-Miskolci....................... ~ Concordia.............................. ’J-SC 9.70 Bu dapesti malom...... 88.— 40.10 Gizella malom . . . . . . . 18-60 18*8° Hungária malom ...... 22,80 28.— Beocsini.................................... — És zaki szén................................ — Es ztergom-Szászvár .... ——•— Felsőm, szén ........ 85.70 86 90 Drasche................................... fő.— 24.8" Ma gnezit................................ 189.— 193,50 Magy ált. kőszén.................. »'6.— 822.— Su Lgó................. 67.80 67.10 ür ikányi................. 150.50 Jfil.— Kó burg................................... 2'.- £2.60 Cs áky................................... • 80.— sí.— Ma gyar fegyvergyár. . . . 8i6.50 8' 0.50 Ganz Danubius ....... 16..— 16 .— Ganz villamos..................... 132.— 135.60 Ho fkerr........................... 12.23 12.70 Lá ng........................... 37. - 186.6O Lipták........................................... Gy őri vagongyár. . .... 45__ 47.— Bí rna............................ |(4.ö0 it3.90 Sc hlick ........................................ — Teudloff Ditrich.................. 11.90 n.7C Eg yes, fa................................ — Gu tmann................................ —2(.8C Ors z. fa........................ 9.— Li gnum-tröszt........ _t_ Malomsoky................................. — Neuschloss.....................' — Ré zbányái..................................... n .50 1(1,40 Sz lavónia................................ ,, 154 Naschitzi.................................... |75, — — Zabolái ................................... Ad ria....................................... Atlantíka................................ j.62 1*43 Le van te ........... gj.go , Közúti...................................... _ _ Dé livasut................................ £1.— x9*— il iamvasut........................ . 2050 *>í'4o T/ öszt ....................................... 4*42.J0 Ma gyar cukor................. • jgg._ gfi — Óc eán....................................... ... Ma gyar szalámi.................. 1* 5? .................. if th— ii 9. Gy őri, olaj............. 3.50 Ba-roti....................................................... . _ ................................. 63;_ pgGo ldberger............................................. _ _ Sp ódium........................ <6‘_ 0U_ Hi iugária műtrágya .... ÖJ ö0 Klotild ................................... ifi fr, ,4 k. Gu mim ................................... ......, Te lefon................................ . í6*So, Sf ?,'.......................................... 8.50 9 6o ős termelő I I I I I I Ilii PRÁGÁI MAGYAR Hl'LAP Kéziratokat nem őriünk meg és nem adunk vissza. ' Szlovén 3zkói szerkesztő: Telláry Gyula. — ; — Ruszijiszkői szerkesztőség: Ongvár, Bercsényi- jt.ca 15. szám. Szerkesztő Rác* Pál. — irodalmi umuűkajárs: Sziklay Ferenc dr„ Kassa, Eder-u. 9 JudapesU szerkesztőség és kiadóhivatal: Zólyomi Dozső, K Dőbrentei-tér 9. Telefon: Teréz 263—22. YeSJes kiadás ölesé áron! Száz évben egyszer találkozik össze a | legérdekesebb téma a legnagyobb íróval > Most elent meg uj kiadásban olcsó áron < SUE | E N Ö A BOlYfid ZSIDÓ regénye 2 hatalmas kötetben, ára 224.— kor. > helyett csak 78.-— korona. ’