Prágai Magyar Hirlap, 1928. május (7. évfolyam, 101-124 / 1728-1751. szám)

1928-05-13 / 111. (1738.) szám

'pra-gm-MagVap-hiri-ai? /92$ május 15. T«sAriMbf. MÁJUSI Irta: Marat Sándor-A Ebben a görbe és csöndes budai utcá­ban az ablak előtt, ahonnan most a világot nézem, két tucat gesztenyefa áll: ezt a két tucat gesztenyefát, akik tegnap este még la­kodalmas díszben, felgyújtott gyertyákkal, a természetből a városba tévedt növények drá­ga és nemes tartózkodásával és gőgjével ün­nepelték a tavaszt, nn reggel rongyosra tépte, koldussá pofozta az a vadóc vihar, ami haj­nalban rászakadt az alvó városra, végigpofoz­ta Budát és Pestet, tört és sodort, s mire a rendőrség közbeléphetett volna, már odébb is állott, zsákmány nélkül, vandál bőgéssel, cserepek, lombok és üvegek szemetjét ker­getve maga előtt Reggel négy felé jött, a budai hegyek fe­lől, terepszemlét tartott a Vérmezőn, aztan nekifutott a Vár hegyoldalának. A kócos haj­nalban úgy hatott, mintha valami látható aka­rat dolgozna itten, martaidé erők újabb ős újabb rohamot intéztek a város ellen, felsőbb és oktalan parancsra; az erejét mérte, meg- ráugatta a fákat, megpróbálta a háztetőket, észrevette, hogy még nem elég erős, néhány percre visszavonult a fedezékébe, az Isten­hegy írnoké, segédds apatokAt keresett s. megint nekivetette magát a budai házaknak. Gyönyörű volt. Félét felé már meglehetősen kivilágoso­dott, a vihar is tisztábban látta a terepet és céltudatosabban kezdett dolgozni. A nehéz, súlyos lombbal megrakott, vastag fák, egy­szerre ordítani kezdtek, mintha váratlanul halálos sebet kaptak volna. Az óriási lombko- ronálcát pofozta a vihar, a fák gőgös fejét szét­roncsolta, galyakat tépett le, megpergetett fa­ágakat a levegőben s odacsapott mindent a lucskos szemétbe, összehabarta a szűz lombo­kat a mocsokkal, rikácsolt és vijjogott. Különben, most jut eszembe, nem is igaz, hogy rikácsolt és vijjogott. Ezek azok a kész szavak, amiket egymás között használunk, de a természet nagy megszólalásaira nincsenek tökéletes hangutánzó szavaink, a vihar nem , rikácsol é8 vijjog, hanem külön nyelve van annak a zugásnak és nyögésnek, nem hason- ! lit semmihez a mi nyögdécseléseink közül, j Félelmes volt; soha még városban ilyen vihart nem láttam. Mikor a Tátrát letarolta ciklon, egyetlen mondhattál, mint egy vad játékos egy asztaliról a sakkfigurákat, ha un­ja a partit, csak arra hasonlított « a mai vi­har; de akkor igazi háború volt, a föld é® az ég veszekedett mérkőzése, erdőket döntött föl és dobált le a völgybe; ez a ma reggeli vias­kodó s inkább csak szenvedélyes kaland volt, hajnali párbaj. órákon át néztem, ahogy a hajnalban egyre jobban kivirul ez a dráma; olyan ok­talan dühhel zuhant le, mintha valami sze­mélyes ügye lenne ezzel a várossal, elinté­zetlen sértése, mintha Budapest egyszer nem köszönt volna vissza neki, vagy rossz hírét költötte volna, hogy már nem is olyan jó, kezd nem tudni semmit, tizennégyben, bi­zony, az még volt valami, — * ezt a szemé­lyes ügyét kellene a várossal még ma hajnal­ban, villámgyorsan, visszavonhatatlanul elin­tézni. Az éjszaka fülledt volt és csöndes. Négy után, az első szürkülésben, egyszerre kirob­bant ez a veszekedés. Mindenki aludt még, nem láttam sehol] világos, vagy tárt ablakot, zárt redők mögött horkolt ez a csöndes Buda, csak az állatok áb- ; között: a sötékék tavaszi tenger, nyers és mérges szagával, a recsegő hajó, ég és viz között az a violaszinü-elborutása a világnak, az a bőgés és szenvedélyes öröm, amivel viz és levegő egymást keresték, miközben mi porokat szedtünk és melegítettük a hasunkat. Mintha a természet üzenne egy ilyen vi- ! harral valamit az embereknek. Menetekeit ir a házak és a fák arcára. Mind a kezemben vagytok. Tízre már odébb is állott. Sáppacit, csap­zott, kimerült fák maradtak vissza egész Bu­dán. Fönn a Bástyasétányon délután az ősz- szes idősebb gesztenyéiét tépést csináltak ma • a fiataloknak. GYÖRY DEZSŐ: m@K MAGYAR ARC I. A* egy fél arcom vad grimasz, a más vigyázó béke, ha egyikük lángolni kezd, a másiknak a vége, hol ez, hol az gyűl pirosán, szin váltóláz a testem, melyik a jobb, melyik a szebb, jaj, melyiket szeressem? Az arcom örök magyar arc, a múlt fakad ki rajta, akárcsak kettős szájszögem vonaglik, ráng e fajta, hol vér, pokol, verő napom, hol csók, csend, hives estem, hol ez, hol az gyűl pirosán, jaj, melyiket szeressem? II. Mint rossz álomból ébredőt, kit rémek riogatnak, a tisztuló perc vánkosán két kézzel simogatnak, fölcsókol egy száj, ize méz, csupa jóillat, ének, de szép fiatal anya vagy, új kínba fürdőit Lélek. Derengő boldogult fejem Te szép öledbe hajtom, simítsa szellemű jjad el fii Ikinasott dupla arcom, mint hogyha Isten nézne rám, a két szemed kitárni: ó, látlak, kép, ígért csodánk megváltó nj világmi. NRPLOfD írja: KRRIHTHY FRIBYE9 — ERRŐL, RnnPÍRRÓL redtek, a szomszéd házakban ugatni kezdtek a kutyák, hallottam kakaskukorékolást is. A természet magánügye volt ez, elsőnek a fák és az állatok vették észre. Van valami elmondhatatlanul idegen és magasztos, egy nagyváros közepén, egy ilyen vad hajnali, tavaszi viharban. Az ember él és szuszog a telefondrótjai között s töri a húsz- pengős problémáin a fejét s a legtöbb ember már egészen savanyúan néz és zavarosan makog valamit, ha hirtelen megkérdezik, s egyszerre berobban a város pállott verklijé­be egy ilyen üzenet a világerők titkos tartá­lyaiból, ahol a pusztulás és teremtés készül s eltépi a telefondrótokat, lepofozza a fákat és háztetőket, oldalbarug egy villamoskocsit, rö­hög egy óriásit, hogy az egész város hallja, s a maga süket erejében odébbáll, egyre tá­volodó röhögéssel, sebesülteket és halottakat hagy maga után. Az a tavaszi vihar jutott az eszembe, amit a tengeren éltem meg, Nápoly és Marseille MARÓIT gyógyforrás Svaljava, Ruszfnwhó a gyomor, belek, húgyhólyag es különösen a légzőszervek hurutos bántalmainál igen jó hatású még akkor is, ha vérzések esete forog fenn 1928 május 12. Fejlődéstörténeti film, mint vasárnapi ájtatosság. Német gyártmány, látható most néhány pesti moziban. Nem tudom, az eredeti német feliratokat forditották-e magyarra, de legaláb is remélem, nem szeretném magyar­nak érezni ezt a stílust és beállítást. Kezdő­dik egy hosszú ajánlással a nagyérdemű kö­zönséghez, melyben a film szerzője részletesn mentegetőzik, hogy aszongya, nem akarja senkinek a vallásos érzését bántani azzal, ami itt most jönni fog és ne is vegye senki magára — ő csak úgy elmondja az esetet és eszeágában sincs azonosítani magát holmi is­tentelen felfogásokkal, amiknek következté­ben ezek a dolgok egyáltalán szóbajöhettek. E fohászkodás után az ember holmi fekete miséket vár, utána Sodorna és Gomorrha pusztulását, vagy effélét. Hát kérem, megje­lenik a vásznon, sok hűhó és példálózás után az a gyalázatos, pornográf disznóság, amire itt elő kell készíteni az érzékeny vallásos szi­veket: egy őssejt, aki mikroszkóp alatt, amint kettéválik. Utána a közönségesen ismert fejlődéstörténeti sematizmus, amint az min­den iskoláskönyvben látható. Alsóbbrendű állatok, gerinchurosok, gerincesek s végre az ősember, vicsorgó fogakkal — ősember után közvetlenül két ismert moziszinész, mint cö- löpőpitő. Hála istennek, mondok, megvan a sokat keresett „missing iuek" az a bizonyos típus, ami a neandervölgyi majomembert; összeköti Darwinnal — Darwint mondtam, isten ments, nem a szerzőt! Szóval — hogy is van csak? őssejt, ázalék, gerinchuros, emlős, majomember, moziszinész, Darwin — íme, eddig tart a lánc. Aztán jön, közvetlenül, szerző, aki mindezzel nem azonosítja magát, öt ne keverjék bele ebbe a pakliba, lehet, hogy a papája, aki még istentelen darwinista volt, a majomtól származik, de ő és a nagy­érdemű közönség ilyen ízléstelenségbe nem fog belemenni. Végig a filmen újra, meg új­ra mentegetődzik a szerző és hangsúlyozza, hogy azért a világot igenis isten teremtette, és istenments, hogy valaki a bibliát ne ve­gye szóról-szóra, különben is az „újabb kuta­tások" már bebizonyították, hogy nem úgy van az, ahogy az a izé, az a hosyhijják, akinek a nevével (azt hiszem, Darwinra céloz) nem i akarja beszennyezni az ünnepi hangulatot. I hirdette, hanem igazán úgy, ahogy azt min- ! denki külön-külöu, a saját hitUuur'áián ta- í nnlta. Csakhogy azzal nem fejezi he. hogy | most pedig mindenki fürödjöu meg és böj- I töljön három napig. Hát kérem. Én darwinista is vagyok és hivő lélek Is vagyok. (Különben Darwin is vallásos em­ber volt.) Mint ilyen, megállapítom, hogy a film is nagyon szép, a feliratok is nagyon szé­pek. Akkor hát miért feszengtem kínosan s velem együtt minden jóizlésü ember e kegyes produkció alatt? Van egy régi zsidó vicc, amelyben az egyházi tanuló igy okoskodik: a csokoládé is jó, a fokhagyma is jó — milyen jó lehet a csokoládé fokhagymával? Ez az egyházi tanuló csak képzeletében kéjelgett e pompás lakomán — a legújabb „népnevelés" azonban, úgy látszik, fel is akarja tálalni. A vallás is jó dolog, gondolja a derék népnevelő, a tudomány is jő dolog. Azonkí­vül mostanában, kiélezett formában, divatban is van mind a kettő. Hát még milyen jó lesz együtt, a kettő! Pompás eledel, amitől meg­marad isten káposztája s jóllakik a tudás­vágy kecskéje is. Ó igen, kegyes népnevelő, van is, s ép­pen a világ legnagyob szellemeinek telki konyhájában folyik is, éppen mostanában, egy bizonyos erőfeszítés, bogy egybeforrasz- szon hitet és tudást, megtalálja istent a Gon­dolat világosságában s a gondolatot isten igé­jében — de amíg e csodálatos étek, a szél­iemnek e nektárja és ambróziája el nem ké­szül, együgyű kotyvalékodat meg nem emész­ti a szemérmes és büszke lélek. Ez a lélek keresztüllát rajtad, jól tudja, honnan fuj a szél. Nem istennek akarsz te hízelegni, csak annak az áporodott, szomorú „konjunktúrá­nak", mely tudja isten, hogyan, elhitette az emberekkel, hogy megint aktuális ama por­cukorral kevert szenteltvíz, amivel az angol- amerikai (Dayton!) hipokrizis próbálja, min­den század végén és elején, elárasztani a vi­lágot s amelynek sekély reklámhitelénél a valódi progresszív tudományban mindig több és mélyebb vallásosság rejlett. Hadd csak békén a hitet és a tudományt — add meg a császárnak, ami a császáré, s istennek, ami istené: do ne csinálj velük közös üzletet, egy füst alatt, mert egyiket se lehet becsapni. A valódi tudomány — hányszor ismételjem még? — mindenütt keresi azt az istent, akit te rögzíteni akarsz — ismereteit nem válto­gatja, hanem bővíti. — s ha a darwinizmust mostanában megpróbálja felülmúlni, ez nem azt jelenti, hogy mást akar, hanem azt, hogy löbbot lelkesebbet akar. A tudomány nem­csak, hogy nem szégyeli a fejlődéstörténet multszázadbeli felfogását, hanem büszke rá, amikor korrigálni és fejleszteni akarja — te se szégyeld magad az ő nevében. És a pápá­nak való hízelgés Hitbuzgalmában ne akarj pápább lenni a pápánál — hidd el nekem, én ismerem őt, neki se tetszik ez a dolog. # A halálraítélt elmebeteg. Az Ítélet végre­hajtását felfüggesztették, mert az elitéit el­mebeteg. Elküldték a tébolydába, gyógyke­zelni. Ha kigyógyult, semmi akadálya, hogy az ítéletet végrehajtsák. Az ám — de csak nem őrült meg kigyó­gyulni? # Mikroszkóp. Mégis csak a legnagyobb, legdöntőbb jelentőségű találmány és felfede­zés eddig, az emberiség történetében. Mert, hogy repülni lehet, azt tudtuk kezdettől fog­va és azt is tudtuk, hogy száguldani lehet, mint a vihar és tudtuk a villámot is és sej­tettük, hogy távoli világok vannak, hasonlók a miénkhez — de azt nem tudtuk, hogy a porszem és a vízcsepp nem az, aminek látjuk, hanem valami egészen más, ezerszer bonyo­lultabb és ravaszabb valóság. És a mikrosz­kóp felfedezésének nem is az a lényege, ér­zésem szerint, hogy a valóság világába vilá­gított be — hanem az, hogy a lélek világábt /'világított be, amikor nyilvánvalóvá tette, hogy értelmünk nem megbízható forrása az Ítéle­teknek, nem megbízható mérlege az igazság­nak, miután valóságellenőrző készülékei, a szervek, egyszerűen rosszul működnek. Az ér­telembe vetett vakhit borult fel üdvös és hasznos módon, amikor kiderült, bogy sze­münk a lélek tükre (közbevetően megjegyez­ve, érdekes, hogy ezt a képet a fejlődéstan is igazolta: a szem, mint szerv, egyenesen az agyból fejlődik, agysejtek nyúlványa, két ki­dugott csáp, periszkóp) rossz tükör, rosszul mutat kívülről befelé. Az uj lélektan hivatása, belátván, hogy ez a tükör belülről kifelé se mutathat töké­letesen korrigálni az öntudat hibás megis­meréseit. # Bokszolás. Most tanulom a nehezebbik részét: elviselni az ütéseket. # Rossz darab. Mi volt a szerző célja? Nem lehet tudni, mert nem érte el. Nem lehet tudni, hová volt irányítva a nyíl, mert bele­esett a pocsolyába. A jámbor esztéta erre kijelenti, hogy nem is volt célja. L‘art pour Fart. # Repülő. Jó magasan lehetek. Onnan gon­dolom, mert már senki se bámul alulról. Alulról mái nem látnak. # A jó pacifista nem mondja, hogy ne le­gyen harc. Csak azt, hogy béke is legyeu. # Koldus ajándéka. Az, hogy kér. # Egy kis félreértés. — Azt a szép darabját játssza, művész nr, Beethovennek, amit Daniénak ajánlott. — Dantenak? Nem emlékszem ilyen opu­szára. — Ugyan, ne beszéljen ... Na nézze, már meg is van! Ez itt! Nem látja? Felül, oldalt, oda van írva: „Andante/* TANK-TABARilg Praha-Vinohrady, Mikovcova 4. A legintimebb bar a Vinohradyn! Népies árak! Hetenként uj műsor! Népies árak Excentric — fazzorchester D, K. W. motorkerékpárok Adler-Royal írógépek Használt alkalmi vételü írógépek Vezérképviselet és g’yári 'erakat: Ksühe, Srobár-utca 32 — Telefon 389 írógépek szakszerű javítása cs karbantartása % 4 Alaptant 1833. Telefon 33 \) S > j ^ .... , 1 űsrejr, parcellán ygp*** nng^ykereskedés'?. « ■ í % i 4 ■'ff K O S I C Ef Főnatca 19* Nagy válás*lék. Jfr'ásjoM árak.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents