Prágai Magyar Hirlap, 1928. április (7. évfolyam, 78-100 / 1705-1727. szám)

1928-04-08 / 83. (1710.) szám

26

1928 április 8, Tasjraa.ii.

édesanyját, csak felkapaszkodott a boglyakertiencc mögé. a kucikba s tologatván lábait, szortyogni kezdeti: a pipán.

Azóta ott üldögélt naphosszant s ott. is aludt. És csaknem mindig szunyókált.

Most kettőn süótlankodtak a kormos lámpa- világnál.

Mudrony Sanyi egyszer felállt még, hasábfát tett a kemencébe, akkor visszaült s hallgatóit, Mihály bácsi is hallgatott. Pipája szortyant még egyet-egyet, később az is abbamaradt. Mintha elszundított volna.

Kisértetek csöndje leskélödött ódák int. Két apró ablaka volt a háznak, olyan alacsonyan, hogy napközben behápoglak rajtuk a kacsák. Firhang «íem volt a pirinyó ablaktáblák előtt s Mudrony Sanyi félni kezdett, hogy hátha be talál nézni valami szörnyű arc s odatapasztván magát az ablak lapjához, addig fog nézni reá, mig holtan nem fordul le a karos ládáról.

A félelemre egyéb oka is volt.

Bár soha nem merték elárulni előtte, meg- neszelfe valamiképen, hogy éjszakánként kisértetek járnak az elhagyott ház tájékán. Késő álmából ha felriadt olykor, úgy éjféltájban, hallotta nőm egyszer, hogy óvatosan lépked valaki a padláson. Elrémülve bujt olyankor a dunna alá, mialatt az első ágyban szabályosan lélekzétt az édesapja, a kucikban pedig ólt szuszogótt Mihály bácsi. De negyedóra múlva megint csak hallania kellett, hogy most már a pitvarban jár valaki. Egyszer megállt, mintha hallgatódzott volua, egyszer lépett megint vagy kettőt, lábujjhegyen. És noha édesapja növekvő búval takargatta előtte, tudta azt is, hogy édesanyja is visszajár a tub világról, szegény... Bizonyára apró árvái miatt való nyughatatlaóságában.

Mudrony Sanyi dermedt szívvel várt-várt édesapjára a siket csöndben, amikor váratlanul úgy rémlett föl neki, mintha lépések cuppannának odakint s mintha árnyék libbent volna el a nyirkos ablak előtt. De nem az apja csizmái voltak. Reszketve szólt oda az obsitosnak:

— Mihály bácsi... Mihály bácsi...

Petykó Mihály veterán-katona felütötte a fejét:

— No. mi az, katona-öcsém?

— Mihály bácsi, —■ susogott haloványra válva a legényke, — valaki jár a ház körül...

Mihály bácsi méltatlankodva csóválgatta a fejét:

— Biztosan a temetőből mászkálnak fel megint... Ha megliaragitanak eccer, de szétvágok köztük, Istenem-Uram! De szétvágok!

Abban a pillanatban csak belépett valaki a pitvarba.

A vén vitéz meg Mudrpny Sanyi összenézett: ki lehet-e? Mert idegen lépések voltak, nem az öreg Mudronyé, akinek rég meg kéllét't volna érkeznie azóta.

Az idegén kéz kaparászni kezdőit akkorára; az ajtöforditó madzagját keresvén s amire másodszor is összenéztek volna ők ketten, már nyílt is az ajtó szélesen s befordult rajta háttal senki más, mint Szopkó Mihály maga.

Akkor néztek csak egyet! Mert nem tudtak elképzelni, mást, minthogy Szopkó Mihálynak a szelleme toppant be óly váratlanul.

Szopkó Mihály egy hangosat köszönt:

— Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Mudrony Sanyi felugrott s nyakába szaladt

a messzi földről érkezett jövevénynek:

— Isten hozta, Miska bácsi! Hogy tetszett jönni?

— Gyalog, öcsém, gyalog! — $ megcsókolta a fiút.

Sanyi meglepődött:

— Amerikából?

— Csak innét Tomesvárrul, öcsém, — felelt az amerikás vendég s a legcsekélyebb zaval- sem Iái szőtt; rajta. — Mivelhogy elfogyott az utikőcs- cscgem, — fűzte hozzá mintegy magyarázatképeu.

Akkor vette csak észre az obsitost. Szélesre nyílt a képe, ahogy eléje állt, * a tenyerét nyújtotta:

— Hát Mihály bácsi megvan niég?

— Eszem az eszedet, régi druszám! — látottá k i a száját lyukas fogaival a veterán. — Hát mán hogy ne lennék meg! De nem vön nálad vélfetlen- ségből egy kis szivóris, kedves egy druszám?

Szopkó Mihály, aki magasabb lehetett valamivel a közepesnél, nyomban a tarisznyájában kezdett kotorászni, miközben igy szólt:

— Kéne még lenni itt egy kis pájinkának, Miska bácsi. Mingyárt megtanálom.

És mig Szopkó Mihály a vállárabajitott tarisznyában keresgélt, Mudrony Sanyi különös érzések közi nézegette oldalról Szopkó Mihályt, aki negyedéve őszön vágott neki Amerikának azzal a kemény elhatározással, hogy vagyon pélkül nem fog visszajönni. Az útiköltséget úgy rakosgatta össze forintonkint a közeli és távoli rokonság s mivel Szopkó Mihály nagyon kötötte a kutyát a karóhoz, hogy' legelső dolga lesz ezt az összeget letörleszteni, a rokonok megnyugodtak. Komolyan beszélt Szopkó Mihály s ezért hittek neki... És most ilt állt egy-szál tarisznyával a vállán, rajta merő sár a csizma s valami ködmönféle kabát odavetve a tarisznya fölé. Elfacsarodott szívvel nézte Szopkó Mihályt a kis Sanyi, mert noha növekvő legényke volt csak, megérezte mégis, hogy Szopkó Mihúlynál aligha lehet két hatos pénz, ha Tolcsvától már a saját két lábán kellett elkutyagolnja Verhóig. Sanyi bánkódását meg lehetett érteni, mert meghalt édesanyja húgának volt a férje Szopkó Mihály s édesapja elejtett savaiból tudta, hogy a nagynéni csak napról- napra tudott eltengődni a két itfbonbagyott apró- síggal; mióta Amerikába vándorolt el Szopkó Mihály. Negyedéve ősz óta csak egyszer küldött pénzt a törlesztésre, valan^v tizenöt dollárt, de azontúl semmit. Legfeljebb panaszkodott, íwjjjt

kutyavilág vár a magyarra odakint... Most megjött hát!

Mialatt mindezt megjárhatta volna magában Mudlrony Saiiyi, Szopkó Mihály fesztelen eszmecserébe bocsátkozott Petykó Mihály obsitossal. Éppen az öreg faggatőzótt:

— Hát Bécs városában megfordultál-e, druszám?

—■■ Hogyne, Miska bácsi, — legénykedett Szopkó Mihály. — Jól körülnéztem benne, mert, egész félnapom volt egyik vonattól a másikig. Nagyot csapott térdere az obsitos:

—■ Haj, de örülök neki, kedves druszám! Mert sokáig fekii ’t ott a régementem, mielőtt Majlandig kutyagoltunk volna. De mondd csak, kedves egy druszám, él-e még Ferenc József? Nem kérdezősködtél utána?

— Hát mán hogyne élne! — ütödött meg Szopkó Mihály. — Egészségébe van, hálisrennek!

Az obsitos kortyintott egyet a Szopkó Mihály üvegéből s eltűnődve bólogatott maga elé:

— Azért kérdeztem csak, katonaöcsém, mert tizenkét esztendőt szógáltam alatta. Hiszen tudod. Kurtavason is ültem, de azért meg voltam elégedve őfelségével. Régi élet volt, de szép volt!

Most Szopkó Mihály kortyantott az üvegből. Petykó Mihály (néhai gyalogos Lombardiában) újból csapott egy uagYot a térdén:

— Miska druszám, hallgass csak ide! Azt mondom én neked, hogyha mi ketten összefognánk egyszer... Hej-haj, mi lenue akkor ebbe a betyár világba!

Azt azonbau már nem árulta el, ki ellen fognának össze. Ahelyett kacagni kezdett tátolt szájjal, hogy két pislákoló szeme elfúlt a két szem üregében s végül is olyan köhögés kezdte rázni, hogy szinte dobálta a boglyaskemence melegedőjén.

Csak akkor nézett körül a szobában Szopkó Mihály. És amint szemeit megjártatta volna a puszta falakon, az ágyak sarkából kikukucskáló szalmán, meg a kormos lámpán, fejéhez kapva sóhajtott egyet:

— Szűz Máriám, de magatokra vagytok itten!

Akkor lépett be Mudrony József. Az ajtóban

megállt, mintha megmerevedett volna. Alig tudta ki nyögni: /

— Te vagy az, Mihály?

— Én hát! — vágta ki nem minden önérzet nélkül Szopkó Mihály.

— Oszt, hogy gyöttél még?

Szopkó Mihály még mindig szemben állt. idősebb vőtársával, úgy három lépésről:

— Hát, sógor, a nagy vizen hajóba, a száraz- földön meg mozdony hozott. De csak Tolcsváig, mert ott kiszállítottak ...

Mudrony József még mindig nem mozdult, mintha nem értette volna a dolgot. Árai Szopkó Mihály felvilágosi tóttá nyomban •• .

— Minthogy akkorára elfogyott az utikőceség. ■Hát a két talpamon gyötröm Tolcsvát ól,. Még délelőtt vágtam neki...

Erre szakadt ki csak a keserűség Mudrony Józsefből :

— Iíej, sógor, de hisz akkor egy vasat se hoztál Amerikából! Az istenit neki!

— Nem is, sógor! — vágott vissza éppoly elkeseredéssel Szopkó Mihály.

Azzal egymásnak mentek, összeöl étkeztek. Akkor igy szólt az öreg MudáOny:

— Isten hozott, Mihály sógor!

— Köszönöm a sziVességer, József sógor! — válaszolt megiUetődve Szopkó Mihály.

S kezdett lerakni magáról tarisznyát, kabátotAz ajtóban szóílankodva állt mindeddig égy süldő-kislány s kSajsttroá-t tartott maga előtt. A Nadzon kovácsét kis cselédje volt. Most megszólalt a fruska:

— Józsi bácsi, 1©tehetem a kajszit-ont?

— Helyezd -csak az asztalra, Terézke, — mondta neki Mudrony József. — Nadzonné koma- asszony főz nekünk szívességből. fordult Szopkó sógorhoz az öreg. — A vacsorát hozta át Terézke...

A kis cseléd akkor már asztalra tette a kajsz- tront s köténykéjébe törölte a kezét, értelmes po- fácskával tekintett föl Mudronyra:

— Elmehetek, Józsi bácsi?

— Várj csak, Terézke, — gondolt, valamit az Öreg.

Később igy folytatta:

* — Beugorhiataál Vájustokkhoz, hogy adfék egy liter pájiinkát. Ha pedig morogni: találna, szálladj a felvégre, Pordróhoz, épp a múlt héten fuvaroztam neki s még nem fizetett.

A kislány hallgatott.

— Talán félsz magadba a kis templom előtt? Hát akkor veled megy a Sanyi is.

Sanyi felállt szolgálatkészen, hogy elkísérje Terézke 1, ha a kistemplom tájékán szép égni találna az arra el-elsuhanó kísértétek miatt, amelyek már jókor estéken félj írogattak a sírokból. De akkor mást gondolt az öreg:

— Vagyishogy Sanyi maradjon itthon, menj csak magad, Terézke. De Vájhat okkihoz. Fog adni.

Az apró cseléd zavarban volt:

— Pénzt is kapok Józsi bácsitól ?

— Most épp nem akad nálam, azazhogy kell a Sanyiinak Patákra — felelt tétován Mudrony Józsié# —, de épp azért mondom, hogy nézz be Vájn- etokkhoz. Megbízik bennem.

A cselédke kiment, a tenyérnyi ablak ellőtt elMibbeut. az árnyéka. Mudrouy József pedig maga elé gondolkozott kis ideig. Az utóbbi hónapokban, mióta sehogysem mentek a dolgai, Sanyi szorongó szívvel érezte többször, hogy édesapja mtndgyak- ralbban megzavarod!!;. Kapkodó és tétova volt. jó- id'eje. Ez a határozatlanság sokszor kezdte aggasztani Sanyit.

Hallgattak négyen, de akkor megmozdult. Műd* rooy József. Odalépett a kredendhez a n’égy kanalat; vett. ki. A negyediket Petykó Mihály, kezébe nyomta. Akkor ő, Szopkó Mihály és Sanyi .letole- ijpdfctfc ae arrójalboz, letették a sapkáikat * .opníj

kezdtek a kajszlronbó], amely ezinütfig volt fcrump- liigaluákával. Petykó Mihály obsitos türelemímeíl várt azalatt a melegedőn: neki a maradék járt

csupán.

Szopkó Mihály lelkesen kiáltott fel az első kanál galuskánál:

— Ilyen hiosikost sem ettem negyedfél esztendeje. Mégis jobb itthon, Józsi- sógor!

Ettől a fölkiállástól eltekintve, csönd volt. És ettek hallgatagon hárman.

Amikor jóllaktak volna, az öreg Mudrony felállt s a kajszitront,;a maradékkal, odavitte a melegedőhöz:

r—Itt a maga részi, Mihály bácsi...

Petykó Mihály tapasztalván, hogy lucskosról van szó, tenyerét rácsapta a sziliéből kiszitt. sipkára, mineikifolyítán a sipka jobbról balra billent át fejének búbján. Egyet kiáltott:

— Ezt mán szeretem!

Akkorára Terézke is megjött az itallal s any- nyit mondóit mindössze nagy liiiegéssel, hogy Vájnstokk adott ugyan pálinkát, de mialatt az üveget töltötte, mormogott valamit a szakállába. Mudrony József a szemével jelezte csupán, hogy mindent ért. Majd kisvártatva igy szólt:--- Beszélhet akármit Vájnstokk, mégis csak jóemberem marad nekem. Derék jány vagy, Te- rézke. de majd Sanyi elkísér hazáig, hogy ne fejjél! Mert látom, most. is szaladtál...

Sanyi szolgálatkészen, állt. föl, hogy Nadzoné- kig menjen a kis cseléddel. És noha nagyon bátornak igyekezett látszani, bizonyos volt, hogy- visszafelé trapp ölni fog ö is. Mert késő estéken félelmes volt a falu. A korcsma is kiürült rövidesen s a bereteezelt ajtók mögé húzódott mindenki. A sötétben ugyanis kísértetek botorkáltak mindenfelé s a bárói kert mentében külön kísértet volt minden görbe fa. Hát még ha szél zúgott a Dargó felől! Most pedig ugyancsak dörgölt odakint s véges végig nyöszörögtek az utszéli fák, mint az elátkozott lelkek.

Sanyi kilop ózott Terézkével. Mudrony József pedig szélesen eíkönyökölve ült már akkor az asztalnál. sógorával, Szopkó Mihállyal.

Előbb ittak az üvegből s Mihály bácsi is kapott vagy két kortyot. Csend ült odabent, csak a Szél recsegett, a kajla akác ágai közt, mely ott kalimpált kétségbeesve a ház előtt, az árokparton.

Szopkó Mihály kezdte:

— Hát mint éltek, Józsi sógor?

— Tudom is én, — szólít kedvetlenül Mudrony József s lógni hagyta a fejét. — Mennek magoktól a dolgok, de valahogy sehogyse mennek...

Szopkó .Mihály körülnézett a puszta házban s mély sóhaj szakadt ki belőle:

— Meg kéne házasodni, Józsikám! Mert igy tönkremész...

— Meg. meg. — hagyta rá Mudrony József. — De mire? Azt mond nekem. Miska sógor, mire?

Erre már • hallgattak darabkát. Az obsitos se mozdult a kucikban.

— Mikor hófct meg Mária? — vetette föl később a fejét. Szopkó Mihály-,

Mudrony Józsefből nehezen jött a ezó:

— Mikor? Múlt hónapba volt egy éve, húszon- kilencedikéire virradóra. Vagyishogy még virradat előtt. Lehetett három óra éjfél után— Oszt mibe hóit meg?

— Nem tudhatni, — felelit komoran nézve maga elé Mudrony. — Egész életébe mindig a fejét fájlalta, hát, azt hiszem, a feje gyulladt ki akkor éccaka...

Szopkó Mihály is a felkarjára dűlt e hallgatott. Mudrony tovább beszélt:

— Akikor éccaka már több napja vöt beteg. Szegény Mária az első ágyba feküdt. Sanyi a kollégiumba volt, a három gyerek a másik ágyba aludt. Én a karosládára dűltem, de álom nem fogott. Mindig az járt az eszembe, mi lesz velünk, ha a feleségem itthagy minket a szerencsétlenségbe ...

E szavaknál visszaérkezett Sanyi. Fújtatva és piros arccal. Nyomban vetkezni kezdeti:

' — Lefekszem, édesapám— Jól van, fiam, — nézett föl Mudrony József. — Mikor mégysz viasza?

Sanyi szerényem mondta:

— Holnap délután a négyessel indulok. Mért: holnapután reggel uijra kezdődik a tanítás.

— Hát csak feküdjél le, — bólintott feléje az édesapja. — Valami pénz is kéne majd, ugye?

— Csak húsz krajcár útiköltségre, — s nem nézett fel'többé. Félt, hogy- uijabb gondolt talál okozni az öregnek. Ahogy levetkezett, bebújt a hátúlsó ágyba s magára húzta a pokrócot.

Mudrony József hosszan tekintett, az ágy felé f akkor (mintha előre látott volína néhány esztendőt) nem minden keserűség nélkül szólt, de inkább csak magának:

— Ur lesz belőle eccer s el fog felejteni en- g ém:et...

— Nem lehet azt csak úgy mondani, — akasztotta meg a szót Szopkó Mihály, hogy elüsse a dolog élét, — Jő fiú volt mindig a Sanyi. Én mondom neked, sógor!

1 Mudróny József alig figyelt oda:

— Szegyeim fogja, hogy szegény az apja.

A boglyakeanenee melegedője felől nesz hallatszott. Petykó Mihály obsitos készült éjjeli varokra. Valami gubadurabkába csavarta be mágiát, a sipkáját. meg a feje alá diugta vánkosnak. De nehezen álhatóit el, mert sokáig mozgolódott még s egyszér-kétszer felsóhajtott féláltmából:

— Hej, kutyavilág!

— Hát hogy volt. ősz (tovább Máriával? — vetette fel a fonalat Szopkó sógor.

Mudrony József másik tenyerébe tette ét a fejőt:

— Altikor éccaka. mondom, itt feküdtem álmatlan kodva a karosládán s hatigatóztam magomba . Mária aludt. Eccer csak hallom, hogy valami nyugtalan lélek hármat dobbant a padkásom, mert minden éccaka járkál olt valaki.,A kakasok még neon .saőltok © ■.tudtam 'mindjárt, hogy benrae -sa-.

gyünk a legsűrűbb éeoakába. Oszt amint igy bali- gatöztam volna magiamba elbusulásom végett, csak nagyot kiált Mária: „A fejem! Ég á fejem!14 Felugrottam, úgy, ahogy voltam, meggyujtoitam a lámpát, de mire az ágyához léptem volna, kezeivel a fejéhez kapkodott, mán nem nyitotta fel a szemét, csak azt hadarta mindig: „A gyerekeim! A gyerekeim!“ Fölibe hajoltam’ s mindig azt mondogattam: „Mária! Mária!" De láttam, hogy vége. mán szegény Máriának, mert abbahagyta' a kapkodást s kinyiül szépen a dunna alatt. Én meg álltaim itt a ház közepin s nem tudtam, mit gondoljak magamba a dolgok felől. Sokba került a temetés, azt és kőccsönbe vettem. Most sincs letörlesztve ...

Az üveg utón nyúlt, ivott. A sógor is ivott. Akkor azt kérdezte Szopkó Mihály:

— Oszt mit csináltál azut?

—- Mit csináltam? Semmit. Hogy megvolt a temetés, a három kisebb gyereket szekérre rakta a nagyanyjuk s elvitte. Vele volt a nőném is, meg Erzsébet, nrámmimt a feleséged. Sanyi visszament a kollégiumba, hogy kitanuljon valaminek, mer ingvqn tanul és még tandíjat se kérnek utána. A három gyerekért fizetek a nagyanyjuknak, ahogy tudok. Mert sehogyse mennek a dolgaim. Arra is gondoltam mán, högv a báró úrhoz szegődök be á lovak mellé, ment úgy tudok hajtani négy-est. hogy háromszor is hivott mán az intéző ur. Kapnék koinmenciót, kosztol a konyhán, meg ingyen-mosást. Csak azt a szép szabadságomat sajnálom, Miska sógor! Miért most senki nem parancsol...

— Oszt Sanyi mént van most idehaza? — érdeklődőit Szopkó Mihály. Ám látszott rajta, hogy ezzel a kérdéssel csupán egy sókkal kényesebb ügyet akar elodázni. — Sazabadsága van talán?

Valami egyébre gondolhatott Mudrony József is, mert rosszkedvűen felelt:

— Hát igen is, nem is. Ragadós betegség volt a diákok közt, hát azért küldték őket haza. De hónap délután mán megyen vissza.

S elhallgatott, az öreg. Attól fogva sokáig bámullak föl a lámpa cérnán-sipolgaíó kanócára. De a kérdést nem lehetett halogatni tovább. Előbb még húzlak valami keveset az Üvegből s akkor kénytelen, volt kirukkolná Szopkó Mihály:

— Hát az enyimek hol vannak?

— Lehetnének jobban is, — Ocsúdott föl Mudrony. — Szegény Erzsi aratásba állt be megint a nyáron, hogy meg ne haljanak télbe. Mennyit hoztál?

Szopkó sógor ingerülten csattant föl:

— Ejnye, sógor, ugv teszed magadat, mintha nem is tudnád! Hiszen akkor nem jöttem volna' gyalog a tolcsvái állomásra!! Ott lejárt a jegyem, hát kitett, a kalauz...

— Hát akkor mit csináltál annyi éveikig Affle( rókába? — nézett a szeme közé szűrősén- Mudrony •? József. — Montba olyan csupaszon gyüttél meg, mint ahogy kinézel, akkor inkább ki se mentél volna! .

. .Szopkó _ Máihálv elkeseredett, hogy, igy fogadják: .

— Ez mán igaz, Józsi sógor, inkább itthoni* maradtam volua. Mert jártam én annyit munka után, hogy majd a lábam szakadt le. & ha kaptam valamit, úgy dőgozfam érte, hogy recsegtek a karjaim. De most kevés ott a munka s ráadásul szerencsétlen is voltam mindég. Hidd el, Józsi sógor!

Mudrony Józsaf alig nézett, már a sógorra:

— Oszt mennyi még az adósság, amelyből most negyedéve kimentéi?

— Eccer küldtem tizenöt dollárt, — mondta elszontyolodva Szopkó. — A többi maradt.

Muöranyaiak seliogysem tetszett a dolog:

— Oszt. most mibe akarsz fogná?

— Azt gondolom, Józsi sógor — kapott a ki-, buvón Szopkó Mihály —, hogy mihenit hazaérek, . parádéskocsiönak állók vissza Szabó ispán úrhoz. Biztos, megfogad. Mondta pedig eleget: Mihály, ne menj Amerikába! Nem hallgattam rá, hát most igy vagyok. Pedig eccer annyit gyalogoltam munka után Amerikába, mint ide legalább Szentes... Tizenegy napig kutyagoltam, mindig a pacifik-vasut; ■ mentibe. Zsebembe hatvan cent. vállamon a tarisznya. Ilyen szerencsétlen vagyok én, Józsi sógor!

Odakint fák recsegtek a szélben s meg-meg- , rá záródott a pislogó két ablak. Mintha néhány napra minden 'erőfeszítésével vissza akart, volna törni még a tél. Bent csönd volt: Petykó Mihály, meg Sanyi szabályosan lélekzelt már. Öle kettőn hallgattak maguk elé:

Egyszer még fölemelte a fejét Mudrony József:

— De mit csinálsz az adóssággal, amit az araié- irfikai útra vettél fel? Erről szólj!

— Azt gondoltam ki magamba, Józsi sógor, hogy előbb beszegődök valami munkára s ha ősz- szekeresem a tartozást, hazáig gyalogolok Viin- kócra. Talán beállók a szomszéd faluba,' Soltész tekintetes úrhoz. Él még?

Az öreg Mudrony legyintett rá, hogy nagyon is. Később azonban kifogásai lettek:

— Hát nem úgy lesz a, Miska sógor. Először, mert minden éhenkórász Soltész ur.ra számit s nincs bét, hogy el ne zavarná vagy két ezögáját. Ment olyan disznók mind, hogy csak az üres hasuk miatt, állanak be. dőgozni meg nem akaródnak a koszosoknak. Ma is mezítláb ment. erre egy hosszú csiszlik a hóba, az is odai parkod ott. Másodszor meg holnap estére otthon teszel, mert befogok és viszlek. ősz óta nem láttám a gyerekeket.

— Igenis, — mondta akarattanul Szopkó Mb hály.

Akkor egy utolsót kortyán Iván, vetkezni kezdtek. Azontúl nem szóltak egymáshoz, Mudrony Jó- at&ef az első-ágyba feküdt le, Szopkó Mihály a ka- noeládán bevert végig. Két. szempillantás múlva mélyen hortyogott már Mudrony József, a falnak fontolva, ám Szopkó Mihály szemhéjjeít kerülte az álom. Egyszeor arra rémült fel. hogy a padláson mintha óvatosan lépkedne valaki1. Megeméite fejét s tanácsiatairul szólt a sógor felé:--- Ki járkál odafent? _ . . . ,

deplüfcmn. felölt pekp '