Prágai Magyar Hirlap, 1928. március (7. évfolyam, 51-77 / 1678-1704. szám)

1928-03-21 / 68. (1695.) szám

1928 március 21, szerda. %^<MtA\AG^fiRHtRLap' A baktipusztai hős magyar katona gyilkosa, a csehországi Sobri Jóska birái előtt Husvétra a feleségem... Szép keztytivel meglepem! Mark°vics Tcslvérck ^ férfi- és női divaláruháza Pozsonyt Halászkapu 3 Lecián cimborája: a szalónbandita — Rablások, gyilkosságok, betörések Kasparik bünlistáján — Kedélyesen tesz vallomást A megtámadott mag) ar katona nem vesz­tette el lélekjelenlétét, hanem hősies ódon ellenszegült a két gonosztevőnek és harcba bocsátkozott velük. There9ienstadt, március 20. A theresden- stadti hadosztálybiróság szűk tárgyalótermé­ben ma reggel kezdték el tárgyalni a hirhedt Lecián bűntársainak, Kasparik László és Hoffmann Jaroszláv bűnügyét. Kasparikot a vádirat a büntettek egész sorozatával vádol­ja, amelyek között a legsúlyosabbak: ezredének másodízben történt elhagyása, zendülés büntette és kétrendbeli gyilkos- sági kísérlet. Kasparik, mint ismeretes, a szintén a vádlottak padjára1 ültetett Hoffmann Jarosz- lávval annakidején megszökött a theresien- stadti katonai fegyházból, amelyben ötéves börtönbüntetését töltötte. Kiszabadulása után Leciánhoz csatlakozott, akiivel hosszú ideig garázdálkodott a morvaországi és sziléziai vá­rosokban és falvakban, majd kevéssel Lecián elfogatása után ő is kézrekerült és beszállí­tották az olmützi hadbíróság fogházába. In­nen múlt év őszén Leciánnal egy Tomica ne­vezetű katona segítségével szökést kísérelt taeg, de Kiss Ferenc őrtálló katona hősies és éle­tével fizetett önfeláldozása meghiúsította a két veszedelmes bandita kitörését. Az első szökés Kasparik László 26 éves lakatos, több­szörösen büntetett előéletű. A jómegjetenésü fiatalember bünkrónikája 1922 október 3-ával kezdődik, amidőn Kasparik bevonult a 202-es számú hegyi tüzérezredhez. Egyheti katonai szolgálat után Kasparik az ezredtől megszökött és attól az időtől kezdve vagy Cseh- és Morvaország vidé­kein haramiásVdott, vagy pedig a kato­nai fogházak és börtönök lakója volt. 1925-ben az Olmützi hadbíróság ötévi sú­lyos börtönre ítélte szökés és csalások, rablá­sok, lopások büntette miatt. A theresienstadti fegyházból, ahol büntetését töltötte le, 1926 november 27-én Hoffmann Jaroszlávval az őket kívülről támogató Lecián segítségével megszöktek a fegyház csatornaboltozatá­nak útvesztőin át. A két szökevény fegyencruhában Launba menekült, ahol cinkosaiktól polgári ruhát kaptak. Latinban számos betörést követtek el s egy ideig kisebb-nagyobb rablásokból tar­tották fenn magukat. Északcsehország réme házban, amelybe mint társaságbeli em­ber befurakodott. Kitünően öltözködött, igaz ugyan, hogy a kirabolt düatárukereskedésekböl. Berlinben például kirabolt egy drogériát, amelyből sze­mélyi szükségletére a parfümök, púderek, pomádék, festősze­rek és egyéb szépitöszerek egész garma­dáját lopta el. Egyik legnagyobb munkája a bilini Va- Ieta-íéle ékszerüzlet kirablása volt, amely al­kalommal 45 ezer koronát rabolt el Kasparik. A Lec*án-Kasparik duó szabadulási terve 1927 januárjában társát, Hofmannt le­fogták, mig Kaspariknak sikerült egészen jú­lius 6-ig szabadlábon maradnia. Julius 6-án a mahrisch-ostraui pályaudvar közelében elfogták és beszállították az olmützi had- osztálybirósáTra. Ugyanazon a folyosón helyezték el, amelyen a már akkor halálraitélt Lecián Mártont is fogvatartottak. Kaspariknak sikerült meg­Páris, március 20. Barthou igazságügy­miniszter tegnap Páris főállamügyészével, Donat Guiguevel beható tárgyalásokat foly­tatott a kommunista párt ellen esetleg élet­beléptetendő büntető eljárásról. A tárgyalá­sok folyamán nemcsak arról a kémkedési gvanuról volt szó, amelybe a kommunista párt azáltal keveredett, hogy tagjaitól bekér­te a katonai szolgálati viszonyokra vonatkozó adatokat, hanem a választási harcról is, amely a hivatalos kommüniké szerint a választási terminus közeledtével mindinkább felforgató jelleget ölt fel és ezért kikényszeríti a ható­ságok beavatkozását. A kommunista Humanité mai száma azt nyernie a maga céljaira Tomica János rovott- rnultu őrtálló katonát, akinek közvetítésével Kasparik érintkezésbe lépett Leciánnal. A két gonosztevő szökési tervet beszélt meg, amelyet szeptember 26-án akarták végrehaj­tani. Tomica tízezer koronás ígéret fejében angol ráspolyt szerzett be, amellyel Kas­parik elfürészclte bilincseit. Tomica azután kinyitotta Kasparik cellájá­nak ajtaját, átadta neki puskáját és tölté­nyeit, majd megkötöztette magát, mintha a banditák leütötték és lefegyverezték volna. Kasparik azután kinyitotta Lecián ajtaját, át­adta Leciánnak Tomica fegyverét s azután a fal mellett meghúzódva, várták, amig az őr­szolgálatot teljesítő Kiss- Ferenc sétája köz­ben melléjük kerül. A baktipusztai hős élethalál harca Midőn Kiss a folyosó sarkára ért, amely mögött a két bandita rálesett, Lecián előre •szegzett szuronnyal rávetette magát és arcán megsebesítette. Írja, hogy a kormány uj komplottot tervez a forradalmi euvesületek megsemmisítésére. A lap hozzáfűzi, hogy a kommunista párt ve­szélyben van, a lapot a beszüntetés fenyegeti és a kor­mány le akarja tartóztatni a párt egész vezetőségét. A kommunista munkásságnak teljes erővel kell ellenszegülnie ezen törekvéseknek. A Petit Párisién szerint a választási kollégium egybehivására vo­natkozó rendeletet március 29-én bo­csátják ki és ezzel az aktussal formálisan megnyitják a választási kampányt. Egyiptom kitart nemzeti függetlensége meglett Március 29-én kezdődik francia választási küzdelem 1926 decemberében Radonitz mellett az <rrszáguton kerékpáron haladó Kertner József pincért feltartóztatták és többezer koronáját elvették, majd a földre döntötték és addig verték, amig eszméletét veszítette. Midőn ké­sőbb Kertner magához tért és kerékpárján el akart száguldani, a két bandita utána lőtt és súlyosan megsebesítették. Kertner kétségbe­esetten segítségért kiáltott, mire a rablók ijedten elmenekültek és a zsákmányt is ott­hagyták. A nőhóditő bandita Tíz nappal később behatoltak Urs Antal kamenitzi gazdálkodó házába, ahol veréssel, fenyegetéssel igyekeztek a család pénzét ki­csalni. A család tagjai és a két bandita kö­zött tűzharc, majd közelharc fejlődött ki, mely végül is a banditák megfutamitásával végző­dött. A további hónapok folyamán Kasparik Északcsehország és Ostreu kör­nyékének a réme volt, egyedül vagy Hoffmannal és más gonoszte­vőkkel kisebb-nagyobb rablásoknak meg­számlálhatatlan sorozatát követte el. Betörő­szerszámai, amelyeket egy ostraui lakatos készített számára a witkowitzi vasmüvek leg­finomabb acéljából, megnyitottak előtte min­den elzárt ajtót. A veszélyes gonosztevő ál­landóan ügyelt arra, hogy külseje ne legyen elhanyagolt. Jobb társaságokban mozgott, re­prezentatív bálokat látogatott és mindenün­nen mint az asszonyszivek hóditója tűnt el, hogy mint álarcos betörő tűnjön fel abban a Nem Ismer el szerződést, amely függetlenségét fcéfségbevonná Az egyiptomi parlamént megkezdi a kormánynyilatkozat vitáját Kairó, március 20. A képviselők teljes számban jelentek meg ma a parlamentben, ahol Nahas pasa miniszterelnök felolvasta a kormánynyilatkozatot. A kormány bejelenti, hogy nem ismer el ■ semmiféle befejezett tényt,, vagy olyan szerződést, amely beleütköznék Egyiptom teljes függet­lenségébe, vagy pedig ellentétben álla­na Szudán autonómiájának elvével. A nemrég lefolyt angol-egyiptomi tárgyalá­sok ismertetésénél Nahas pasa sajnálatát fe­jezte ki azon, hogy a megértésre nem talál­tak alapot. Kifejezte azonban azt a remé­nyét, hogy hamarosan olyan egyezségre ke­rül a sor, amely úgy Egyiptom függetlensé­gét, mint Nagybritannia érdekeit is bizto­sítja. Az egyiptomi kormány teljes mérték­ben megvédelmezi az idegenek jogait. A kormánynyilatkozat elhangzása után a nacionalisták' azt az indítványt tették, hogy a kormánynyilatkozat vitáját egy hét­tel elhalasszák, a miniszterelnök azonban ragaszkodott a vita azonnali megindításá­hoz. A nacionalisták erre visszavonták ajánlatukat, amire a ház megkezdette a vitát és a kormánynak a vita befejeztével nagy többséggel bizalmat szavazott. Kit is fi! milliárd Httslea az államháztarlis mull ivi mérlegében A legfelsőbb számvevőszék Jelenlése a képviselőház mai ülése előtt Prága, március 20. A képviselőház el­nöksége ma elhatározta, hogy holnap nem lesz plenáris ülés, hanem a bizottságok ré­szére tartják fönn a napot. Holnap délután a szociálpolitikai bizottság folytatja a szociá­lis biztosítás általános vitáját. Mivel Malypetr elnök spanyoljárvány- han megbetegedett, helyette Hérák alelnök nyitotta meg'délután fél négy órakor a mai ülést. Kocsis csehszlovák agrárius képviselő letette a fogadalmat. öszhaju, csizmás ember lépett az elnöki emelvény elé 'és ott magyarul tette le a fo­gadalmat. Ezután az elnök bejelenti, hogy Smeral kommunista képviselő ügyét a mentelmi bizottsághoz tette át. A belügyminisztérium értesítette az el­nökséget, hogy az önként lemondott 'Cha lu­cek József prágai felső kereskedelmi iskolai tanár kerül a Házba. Ezután a Ház az 1926. évi zárszámadást tárgyalta. Hnidek dr. alelnök, képviselő, mint előadó kiemelte a legfelsőbb számvevőszék óriási teljesítményét, hogy még a törvényes határidő előtt nyújtotta be a zárszámadást. A legfelsőbb számvevőszék a költségvetési bizottságnak havonkint kimutatást terjeszt 'be az állami kiadásokról és bevételekről. Az 1926. évi költségvetés szerint a kiadás 9.710,271.410 koronában, a bevétel pedig 10.085,752.543 koronában volt előirányozva, úgyhogy feleslegként az előirányzat szerint 375,381.133 koronának kellett volna mutat­koznia.- Az előirányzattal szemben a tényle­ges kiadások azonban 11.117,104.830 koronát és a tényleges bevétetek 13.462,865.174 ko­ronát tettek ki, úgy hogy Kassánk pa ezoedáMemokrata képviselő helyébe Ma­tt felesleg az előirányzott 375 millió ko­A küzdelmet Lecián döntötte el, amidőn rá­lőtt Kissre és halálosan megsebesítette, úgy­hogy az ereje fogytáig hősiesen harcoló ka­tona később a kórházban kiszenvedett. A lö­vések zaja fellármázta az őrséget, amely a banditákkal két órán keresztül tűzharcot folytatott. Midőn Leciánóknak kifogyott a lősze­rük, megadták magukat. A haramia humorizál Lecián életével lakolt utolsó bűnéért és most Kasparik felel érte. A mai tárgyalás iránt óriási érdeklődés nyilvánult meg. Mind­két vádlottra megerősített őrség vigyáz s az esrész bírósági épületben rendkívüli biztonsági intézkedéseket léptettek élet­be. Elsőnek Kasparikot hallgatták ki, aki htírno- ros előadásban ecsetelte a theresienstadti ka­landos menekülés részleteit. A tárgyalás négy-öt napig fog tartani. rónával szemben ténylegesen 2.352,760 ezer 334 korona volt, amiben még nincs benne a költségvetésen kivid előállott 189 millió korona felesleg. A költség­vetési előirányzatot túllépte a köztársa­sági elnöki iroda, a nemzetgyűlés, a leg­felsőbb közigazgatási és választási bíró­ság, a miniszterelnökség, a külügy­minisztérium, a nemzetvédelmi minisz­térium, a belügyi, iskolaügyi, pénzügyi, vasutügyi, igazságügyi, közoktatásügyi, szociális, közélelmezési és unifikáoiós minisztérium. Az előiránnyzott költség­vetést nem lépte túl a köztársasági el­nök, á legfelsőbb számvevőség, az ál­lamadósság, a nyugdijilletékek, a ke­reskedelemügyi, földmivelésügyi és egészségügyi minisztérium. Az előadó beszéde után megindult a vita. Az első szónok Dittel német szoc.-demokrata, majd utána Svoboda cseh szociáldemokrata beszélt. A parlamentben nagy érdeklődéssel várják Rosohe német nemzetipárti képvise­lő felszólalását, * aki egyike a legkiválóbb nemzetgazdasági szaké'rtőknek Csehszlová­kiában. Lapunk zártakor az ülés még tart. k szenátus mai Illése Prága, március 20. A szenátus ma két rö­vid formális ülést tartott. Az első ülésen el­intézett három mentelmi ügyet és két tör­vényjavaslatot második olvasásban, majd a második ülésen a költségvetési és szociálpo­litikai bizottság elé utaltaák a lakástörvény­javaslatokat. A következő ülés a jövő hét kedden délelőtt tizenegy órakor lesz, ami­kor a szenátus megkezdi a lakástörvények tárgyalását. Hivatalosan megcáfolták Budapesten a ..Vvx-memo- randumH állításait Budapest, március 20. Vyx ezredes, aki 1918-ban az antant déli-hadseregének ó'én Belgrádban székelő Franohet d‘ Esperay tá­bornokot Budapesten képviselte, memorandu­mot irt budapesti szerepléséről. A legutóbbi napokban nyilvánosságra került memorandu­mában Vyx azt állítja többek között hogy Bethlen István gróf a KároV’ kormány idejé­ben levelet irt volna Franchei d‘ Esperay tá­bornokhoz annak érdekében, hegy Kárognék uralmának letörése céljából az antant a de­markációs vonalakat a békeszerződés megkö­téséig tolja még előbbre. Az első p:.’anatok- tót kezdve valószínűtlennek látszó, fantaszti­kus állítást most hivatalosan is megcáfolták a Magyar Távirati Iroda következő jelentése utján: A magyar Távirati Irodát felhatalmazták hivatalos helyről annak kijelentésére, hogy a Rumeur áttol publikált álliiólagos Vix-féle memorandmiban foglalták nem egyebeic légi­ből kapott koholmányoknál Vonatkozik ez el- sősorban a Bethlen István grófnak tulajdoní­tott állítólagos levelére, mert a miniszterel­nök soha senkihez sem ilyen, sem pedig eh- hez hasonló tartalmú levelet nem irL 5

Next

/
Thumbnails
Contents