Prágai Magyar Hirlap, 1928. február (7. évfolyam, 26-50 / 1653-1677. szám)

1928-02-26 / 48. (1675.) szám

10 Í928 február 26/ vasárnap. AZÜGOBSZ/XG "jÍÍvÍÉBAHZÍPC^^ Marseiííeban Ható! az öregváros egyik sikátorában — A görög, tátin, hetta, szaracén, germán, arab és néger vérkeveredés — Az őrült néger öregasszony toborzása a merseittei kikötőben — Egy u\ marilim világbirodalom keletkezése — Bűz és nyomor a ragyogó Riviéra előtt Marseille, február közepe. Egy macska dögledezett az utca közepén. Rühös, sovány, tarka macska volt, szerencsét­len állat, nem bírta tovább. Szétvetett lábbal börgött hangtalanul, megmerevedett, fejét mélyen lehajtotta és ragadtszőrü aszott tes­tén időről-időre elepesztő rángás futott vé­gig. Mintha szédült volna, össze-összerogyott, nem nézett sem jobbra, sem balra, tekintetét a főidre szegezte, már nem is nyávogott, me­rev vonaglásban várta a halált. Az utca kö­zepén dőgledezett, ezt le kell szögezni s meg­akasztotta a forgalmat. A kutyák forgalmát, a macskák forgalmát és az emberek forgal­mát. A macskák halkan sompolyogtak odébb, a kutyák Ívben körülállták — tizenegy ebet számoltam meg — nem csaholtak, nem bán­tották, csak nézték a rühös állatot. Az embe­rek hangosan sopánkodtak, illetve az asszo­nyok, mert ebben az utcában csak asszonyt láttam. Valószinütlenül körvér, lomha ném- bereket, akik piszkosan és nehezen cipelték zsírjuk alatt azt a sok római, szaracén, néger, gót, gall, arab, zsidó és görög vért, amit az évezredek raktak beléjük — vagy alig fölöltö­zött matrőzkurtizánokat, akik tizenegyéves koruk óta kézről-kézre adott puha testükre párisi mázt kentek, csupa pihegő, feketesze- mü, kéjesjárásu asszony, aki most megáll a kutyák köre mögött és nézte a döglődést. Az utca egy méter ötven széles volt és hosszan elnyújtva futott föl egy láthatatlan domb felé. A kijárt nagy kőkockákat előre­billenő sötétbarna házak szegélyezték, három emelet magasak, ablakaikban mocskos ruha­darabokkal, — mintha a kosz, a nyomor, a bűz és a sötétség zászlódiszbe öltözött volna. A macska még nem rothadt el, de a sötét si­kátor régen dögbüzös volt már, de nem jön a misztrál, itt nem tisztit a tramontana, a le­vegő meleg és megromlott, mint a lakókban a szaracén vér. A lábam előtt egy döglött pulyka hever, M tudja mire használták. A sarkokban főzelékmaradványok és csontok. Ezek a kövek, melyek még a nagy pestis előttről valók, sohasem láttak seprüt és lapá­tot. A levegő rembrandti „sauce brune“, ara­nyosbarna, mint a rothadás és a mérgesgom­bák éles színe, a szag pedig a buja éjszakák piszkos ágyainak forró fülledtsége, öregváros utca Marseilleben. Az asszonyok meg-megállnak, mély, gut- turális hangon tárgyalják az eseményt, mely nem érdekli őket a kelleténél jobban. Fönt­ről férfilépések zaja közeledik s csakhamar megjelenik az utca királya: a néger matróz. Csikós trikója rendetlen, a válla ernyedten hull alá de melle büszkén kidülledt, ez az ember szeretkezett és berúgott. Az asszonyok •szétrebbennek, a kutyák elódalognak. Csak a dögledező macska marad földreszegzett fejjel az ut közepén. A néger dalol. Amikor a hal­doklóhoz ér, meg sem áll, szemügyre sem ve­szi, csak belerúg dalolás közben, hogy a vá­ny adt test a falhoz repül, fölfakad és úgy hull vissza a kövezetre. Kevés fekete vér szivárog belőle. A matróz dalolva megy tovább, az asszonyok visszajönnek, a kutyák megszagol­ják az uij dögöt. A holt pulyka megkapta a párját a lábam előtt. S a rend tovább piheg a sikátorban. A szétnyílt test itt marad. Ad­dig, mig föl nem oszlik vagy egy négergye- .rek nem talál benne alkalmas játékszert vi­dám mulatságaihoz. Évezredek konglomerátuma Ez Marseilleben volt, abban a kikötővá­rosban, melynek főutcája, a Cannebiére föl­veszi a versenyt Páris boulevardjainak for­galmával és szépségével. És ahol a Prádó, ez a sokkilométeres, nyílegyenes ut tökélete­sebb, mint a bécsi Praterhauptallee és a Cor- niche promenádéja, épp oly ragyogó már, mint a nizzai tengerpart vagy a montecarlói kaszinó terrasza. De ez az öregváros más és borzalmas. A tenger fölött uralkodó székes­egyház monumentális, mint a budai várj a Notre-Dame de la Cár de magasságából ne­mes és tiszta kilátás nyílik a zöld tengerre, a kifutó hajókra, a terraszszerüen épült fehér városra és a kék hegyekre, a négykéményes óceánjárók fekete-fehér-vörös teste gigászi modernséget jelent a kikötőben, a Vieux Port toronymagas függőhidja ugyanezt, de ami meglepő itt, az kettő: a Grand‘ Rue vagy a Rue de la Prison szörnyű élete és az a ször­nyű vérkeveredés, amely ezekben az öreg- városi utcákban folyik. Marseiííeban Afrika nyomul be Európa testébe. Az öregváros embereiről leri a Leg­kuszább és a legborzalmasabb fattyuság, mely valaha létezett. A különfajuak együttélésének demoralizáló eredménye látszik az arcokon. Ez a veszedelmes művelet pedig Franciaor­szág nagyobb dicsőségének remélt biztosítá­sára engedélyeztetett. Hatszáz évvel Krisztus születése előtt alapították Massaliát a phőciai görög hajó­sok. Görögök voltak? Azok is, de az alapítók ereibe már akkor sok karthagói és barbár vér vegyült. De Hellasz mindenesetre attikai sót és spártai erényt adott ajándékba az új­város bölcsője mellé. Megmaradt e tiszta és nemes ajándék? Massalia Tyr, Rhodos és Karthágó nagy versenytársa lett s már ak­kor népkonglomerátum. Százötvennégyben Krisztus előtt megjelent a városban az első római, Mássáliából Massilia lett, de a narbou- ni gallok egyelőre urai maradtak és kelta vérüket hordták Massilia asszonyainak. Cézár végleg megtörte a gallok erejét. A római vér elnyomta a görögöt, a karthágőit és a keltát, ámde négyszáz év múlva osztrogőt és vizigót hordák — germánok — festették át újra a massiliaiak fajiságát A számtalan apró fajta mellett máris öt nagy faj keveredett egyetlen város szűk falain belül, úgy hogy-nem .halad­hatott el egymás mellett vagy egymás fölött, mint a síkságokon és a hegységekben, hanem kérlelik tétlenül egymásba kellett forrnia és egymást ki kellett egészítenie. A gótok után a longobardok és a szászok hoztak száz-száz évre száz-százezer embert a városba, míg végre nyolcszáznegyvenhatban, a szaracénok igázták le a várost és rövid, de borzalmas uralmuk alatt egyszersmindenkor- ra beoltották a fekete afrikai vért a zsúfolt város embereibe. Később a normannok fino­mabb hódítók voltak, de az Afrikából és Spanyolországból át-átránduló fekete vagy arab kalózkirályok emberrablásaikkal, nőgya- lázásaikkal, ittrekedt rabszolgáikkal folytat­ták a veszedelmes vegyülést. Azután a fran­ciák jöttek, majd, pedig százezer spanyol zsi­dó kifinomult vére tűnt el az őslakosságban. A török háborúkban viszont százezer török foglyot szippantott föl a város, de magába ol­vasztotta a bizánci és a sziriai menekülteket is, az olasz zsoldoshadakat, a spanyol kalan­dorok tömegét, az örökösödési háború alatt húszezer menekült holland puritánt, meszti- oeket, kreolokat, oroszokat, mind egyforma erősen és csaknem egyforma arányban. Ezex- bétszázhuszban a pestis megtizedelte a vá­rost, de a keveredés nem szűnt meg. Kínaiak, angolok s a kikötőbe vetődő nemzetközi mat­rózsöpredék vére jött és mindenekelőtt Észak- afrika: néger, arab, fellah. Az évezredes mun­ka még nincs befejezve, sőt most, mintha ujult erővel indulna meg. Marseille környéke a legtisztább Provence, szép gall—latin keve­redő £, maga a város azonban vad népkonglo­merátum, amely mellett Génua, Hamburg, Konstantinápoly, Newyork embertarkasága egyszerűen elhomályosul. Az öregváros utcáiból kiolvasni mindazt a nyűgöt és őrületet, amelyet a föntartás nél­küli össze-vissza ölelkezés hozott ebbe a vá­rosba. Az idegen légió Á rue Noaillesen sima paloták állnak, az Allées de Meilhamon öntelt villák, a legszebb és a legkedvesebb Franciaország — ámde a kikötő mögött, a Hotel des Docks környékén sötét dolgok történnek. Egy hatvanéves né­ger asszony áll a sikátorban, a hajójegy női-, küli kivándorlók között és szent könyvvel a kezében fantasztikusan prédikál. Suhancok, kusza alakok, kutyáik és rendőrök őgyelegnek körülötte. Angolul beszél — vájjon ki érti Marseilleben ezt a tört és vijjogó angol nyel­vet? Barna köpeny van az asszonyom fekete kalap, hevültségétől az arcán nehéz veriték- csöppek keletkeznek, rekedten őrit ebben a misztrálos melegben, ebben a bűzben, mozog és ugrál, kering és kigyőzik.. Nevetnek rajta. A néger asszony óriási, rikácsoló energiával beszeli rá az embereket valamire, amiről ir­1 tózatosan meg van győződve, de amit senki sem ért, még az a khaki köpenyes, pirosfezes vigyorgó zulukatona sem, aki egy oszlophoz dőlve eszi héjjastul a narancsot, pedig fajro­kona lehet a prédikáló nőnek. Még kevésbé a két rongyos lengyel paraszt, aki kéthetes szakái Iával, véres szemével oly ijesztőn em­lékeztet 1918 visszatérő katonáira, sem a két fiatal lengyel zsidó (madzaggal átkötött tás­kájukat félve szorongatják), sem az olasz emigráns, sem a spanyol kivándorló. Angol pedig nincs a közelben. A rendőrön kivül francia sem. A nőt körülállják, nevetik és kacagnák rajta. Mintha az Istentől lenne megszállva, csak darál tovább, hangja el-elcsuklik, arca izzadtságban fürdik, karja le-lehánvatlik, egy­re megy. A szent furor nem engedi. Egy jól öltözött ur megy át az embergyürün, egy arasznyiról hosszan belebámul a néger satra­fa örjöngő tekintetébe, mindhiába, a prédi­káló észre sem veszi, tovább ösztökél és to­vább magyaráz. A rendőr is nevet, csak a két lengyel paraszt néz ökörkomolysággal az ért­hetetlen arcba és a két fiatal lengyel zsidó •füleli ijedt zavarral a rejtelmes mozdulato­kat. Rendőr mellé kerültem. Okos akartam lenni. — Uj szekta — mondottam. — Talán tudja, milyen? A rendőr élnioéolyodik, végignéz. — Nem uj szekta. Ez a néger asszony az idegenlégióba toboroz. És dél les nyíltsággal hozzáteszi: — Még pedig sikerrel. A marseillei ki­kötő igen alkalmas erre. Több száz embert soroztatott már be. Most értettem, miért nem láttam franciát a körben. Viszont né!m értettem, hogy tobo­rozhat sikerrel ez az ismeretlen nyelven be­szélő néger öregasszony? A nagy kísérlet Franciaország Marseillen át érintkezik gyarmataival. A kikötő a köldökzsinór, mely az anyaországot az embrióbirodalomhoz köti. Franciaország sokat vár az afrikai embrióbi­rodalomtól. Az Afrikában élő hatvanmillió „francia", —amolyan francia, akinek az éle­tére nem is kell túlságosan vigyázni — érté­kes áru az európai nagyhatalmak piacán. Marseille az uj maritim francia világbiroda­lom kulcsa. Fél Afrika, fél Európa, a nagy kí­sérlet, amelytől a jövő függ. Hallátlan érték nemzeti szempontból. Marseille — francia belügy, itt forrasztják Marokkót, Algirt, Tu­niszt Burgundiához, az Ile de Francéhoz, a champagne! mezőkhöz. Egyelőre ez a művelet nagyon kellemetlen következményekkel jár: sistereg és büdös. Még a mindent kipróbált marseillei népkonglomerátum is csak kínnal vészi be á? arabot, a négert, az uj szaracén vért, amelyet pedig ez alkalommal hozsanná­val kell fogadnia, mert Franciaországot hi­vatott megmenteni. Sikerülni fog az e^7beol­vasztás? Megvalósul Mangin tábornok álma, a „százmilliós Franciaország?" A munkát Marseiííeban kezdték meg, vágy legalábbis minden Marseillen keresztül történik. Az anyára fog hasonlítani a megszületendő gyer- mekfrancia? Ki tudja — de a köldökzsinór Marseille, s az erőátvitel rajta keresztül tör­ténik. Itt készülnek a legjobban Németország ellen. Ilyképpen a kikötő jelensége nem is igen emelkedik túl a francié birodalom határain, — de ez éppenséggel elég. Franciaország Amerikával és a világ többi vészével Gher- bourgon, Le Havren, >Bordeauxon át érintke­zik, a Földközi Tenger nemzetközi forgalmát viszont Génua, Trieszt, Barcellona, Szaloniki és Alexandria jobban bonyolítja le, mint Mar­seille. A levante pedig meghalt. Mindazonál­tal Marseille forgalma a legnagyobb a Föld­közi tengeren, ami természetes, mert itt nem is nemzetközi kereskedelmi kapcsolatról, ha­nem egy nagy állám régi és uj fel éhek száz- százalékos forgalmáról van sző, teljes erőátvi­telről, teljes vérkeringésről, amely itt egyet­len pontbán fut össze, hogy ismét elosztódjék Marokkóban, Tuniszban, Algírban, Kame­runiban, Madagaszkáron, Indokínában. Hal­latlan feladat: Marseillen át egy kezdődő vi­lágbirodalmat építenek és alimentálnak, —> mint ahogy a franciák mondani szokták. Va­lami újat csinálnak, uj Földközi tengeri ma- ritim világbirodalmat, katonai erőmasszát, melynek ütőere ez a kikötő lesz. Marseille forgalma e^-re nő. A francia kormán ~ -^re fejleszd. Lakosságának száma hatszázezerről nyolcszázezerre ugrott. A kikö­tője modern s szerencse, hogy van helye fej­lődni, nem úgy, mint Antwerpenben, Ham­burgban va^v Londoni. i. Láttam az uj ki- kötő-bazént, a Président Wilsont, amely már a háború után épült. Láttam az épülő kikötőt is, a Mlrabeaut. Ez lesz Európa legnagyobb és legmodernebb kikötő-bazénje. Láttam az nj gabonasilost, amely a csikágóinál is kü­lönb. Láttam az uj teherpályaudvart, melynek területe többszáz hektár. Nem csoda, ez a nagyarányuság, hisz egy uj világhatalom, egy uj népkonglomerátum akar Marseillen át keletkezni. Európa ne keveredjen Afrikával Ismétlem: a vegyülésnek múltja van. Év­ezredes múltja, sötét múltja. Nehéz ólomteher ez a múlt, eredménye az a nyomasztó hangu­lat, amelyet az öregváros mocskos sikátorai adnak. Jobb lesz az uj keveredés? A nége­rek, az arabok be fognak válni és azok a len­gyelek, olaszok, spanyolok is, akiket a néger öregasszony toboroz az idegen légióba? A múlt intő példa. Afrika és Európa ne keve­redjen, mert a Sikátor a Dög jön ki belőle. Franciaország és Marseille mégis megkísér­lik. Ám jő. Az utasnak pedig ez a város mégis mint­ha azért lenne odatéve a Riviéra elé, hogy mocskos bűzével és lázas munkáiévá] egy­részt, jövő céljaival és titkos rendeltetésével másrészt kontraszt és intő példa legyen Azui*- ország tiszta ragyogása és édes nirvánája előtt. A magyar egrSgftafoükusok debreceni vértanainak emléke Budapest, február ?4. Debrecenben 1914 február 23-án történt. Az uj magyar görögkatolikus egyházmegyét szervez­ték abban az időben, a Szentszék jóváhagyta a ke­leti szertaríásu magyar hívek egy püspökségbe való egyesítését és a magyar liturgia jelszavával szervezkedtek Szabolcs és a Hajdúság grékusai, külön vikáriusi kerületet , állapítván meg a szé- kelység számára. Lelkesedéssel, reménykedéssel telt el a magyarságnak ez a buzgó csoportja *s a román király hiába jáfd közben személyesen Kómában (amire még nem volt példa) az uj nem­zeti alakulás ellen, a pápa következetes maradt elhatározásában. Az alkotó munkát nem lehetett megakasztani csak vérrel s erre is akadt ember Romániában. Valami Catareu nevű román levelet Íratott egy magyar postáskisasszonyai Debrecenbe Miklössy Istvánhoz, az nj megye első püspökéhez, meg- iratta, hogy ajándékot küjd az egyházfőnek, kegy­szereket, térítőt. Az ajándék meg is jött. Csemo- vitzban adták postára, s a püspök házában töb­ben láttak néki a felbontásához, néiu sejtve, hogy az halált réjt magában. A püspök is ott volt eleinte, aztán szobájába vonult vissza s csak, három pap: Jackovics Mi­hály püspöki vikárius, Slepkovszky János püspöki titkár, Kriskó Elek püspöki iktató, meg Csatth Endre ügyész foglalatoskodtak tovább a csomaggal Mikor a fenekét feszegették, felrobbant .a, pokolgép. A robbanás eredménye szörnyű volt. Jacko- vicsot, Slepkovszkyt és Csatihót darabokra szak- gatta, feltépte a szoba mennyezetét, padozatát, kivágta ablakait és elhatott a szomszéd szobákba. A szlovenszkói származású Kriskó Elek püspöki iktató — a jelenlegi kállósemjéni pap — véres arcával támolygott be a püspökéhez, aki nem is­mert rá. Határtalan izgalom fogta el Debrecen közön­ségét, de felháborodott az egész magyarság, mert hisz sejtette mindenki, hogy nagy események jön­nek ez után. És úgyis volt. A tavasz vége meg­hozta a szerajevői merényletet, a nyár a hadüze­netet. Az uj egyházmegyének ezek voltak az uj mártírjai. Emlékük megörökítésére 1.915-ben bi­zottság alakult Debrecenben, gyűjtött is valami pénzt, de a rákövetkező események meghiúsítot­ták az akciót. Most Miklóssy István bajdudorogi püspök foglalkozik pásztorlevelében a három vértanú emlékével és elrendeli, hogy haláluk napján minden görögkatolikus templomban gyászistentiszteletet tartsanak. A budapesti görök- katolikus egyházközség templomában is tegnap gyászistentisztelet volt, amelyen Melles Emil apátplébános gyönyörű szentbeszédben emlékezett meg az egyház és a magyar nemzet feledhetetlen emlékű mártírjairól. Milyen idő várható? Mig nyugaton már a melegebb légáramlat érvé­nyesül, addig Középenrópában derült ég alatt a hideg időjárás tart. A köztársaságban a hőmér­séklet minimuma Alsószlatinán —20, maximuma Prágában + 2 fokot tett ki. — Időprognózis: De­rült, éjjel faggyal, reggeli kőddel, nappal enyhe, gyönge légáramlattal <gR2ECM-A'YA6^R-KIRltaB

Next

/
Thumbnails
Contents