Prágai Magyar Hirlap, 1928. január (7. évfolyam, 1-25 / 1628-1652. szám)
1928-01-12 / 9. (1636.) szám
'PESGAI/VÍACrteARHIRIiAK '-mmmm-----■ mi—...... 19 28 január 12, csütörtök. Teendőink az állampolgárság és illetőség kérdésében Irta Gergely Albert dx. IV. A kormánynak a népszövetségi panaszra adott észrevételeiben a legfelsőbb közigazgatási bíróság e végzetes döntését még azzal is próbálja igazolni, hogy azt mondja: „Itt nem érdektelen felhívni a figyelmet a régi Ausztria illetőségi jogának hasonló rendelkezésére." És elmondja, hogy az osztrák 222—1896. sz. törvény szerint 10 évi egyhelyben lakás után csak határozott felvétellel szerezhető más illetőség és ámbár a felvétel cselekménye tisztán formalitás, mindazonáltal nagy jelentőséggel bir, mert ezáltal nyer formális megállapítást, hogy egyrészt betöltötte-e e törvény által előirt feltételeket, másrészről, hogy a községnek nincs elegendő oka, hogy ellenezze a felvételt és — szinte elégtétellel szegezi le — mint az említett osztrák törvény előzményeiből következik, ez az utóbbi megfontolás magyarázza meg, hogy az illetékes tényezők (tehát a legfelsőbb közigazgatási bíróság és ennek nyomán az alsóbb hatóságok) miért nem vélekedtek úgy, hogy az érdekelteket úgy kell tekinteni, mint akik az uj illetőséget teljes joggal megszerezték abban a pillanatban, midőn bizonyos törvényes feltételek betöltőiteknek mutatkoznak, hanem azon a véleményen voltak, hogy az illetőségi ‘ jog megszerzésének elengedhetetlen előfeltétele a megszerzés hivatalos megállapítása. íme, mily nyílt elismerése ez annak, hogy az osztrák jogot húzták rá a volt magyar állampolgárokra. Pedig azt úgy a legfelsőbb közigazgatási bíróság, mint a kormány is tudja, hogy Ausztriának és Magyarországnak külön-külön törvényhozása volt, hogy külön magyar és külön osztrák állam- polgárság volt, hogy az osztrák törvények nem bírtak hatállyal Magyarországra és a magyar törvények sem Ausztriára, hogy a csehszlovák állam külön Ausztriától és külön Magyarországtól csatolt területekből alakult, hogy békeszerződést külön kötöttek Magyarországgal és külön Ausztriával, tehát a volt magyar belügyre — az illetőségre és állampolgárságra — nem húzható rá az osztrák beliigy. Ebből — jóhiszemű feltételezéssel — az állapítható meg, hogy a legfelsőbb közigazgatási bíróság kardinális jogi tévedésből hozta meg ama végzetes döntéseket, amit valószínűleg az eredményezett, hogy bírái az osztrák jogban nyerték kiképzésüket, annak hatása alatt élnek és a magyar jogot nem ismerték. Minden joggyakorló hatóság megjavítja, hatálytalanítja esetleges jogi tévedéseit, ezt mi ez- ideig még nem tudtuk elérni, sőt a csehszlovák kormány ezt a csak Szlovenszkóra és Ruszinszkó- ra kiterjesztett jogfosztást most már stabilizálta és Ruszinszkóban a kormányzóság 68622/27. sz. rendeletével — Szlovenszkőban bizonyára hasonló rendelettel — utasította az alsóbb fokú közigazgatási hatóságokat, hogy hallgatólagos illetőséget el ne ismerjenek, ez nem létezik és illetőségi bizonyítványt csak annak adhatnak, aki 1910 előtti határozott felvételt igazol, vagy aki igazolja, hogy az 1871:XVIII. te. 7. §-a alapján bir illetőséggel. Ezen illetőségi izonyitványok szerzéséhez is azonban — zsupáni 52526/27. sz. végrehajtási rendeletre — egy garmada okiratot ir elő: a kérvényező, a szülei, a nyagszülei születési és házassági bizonyítványait, hogy 1871-ben ő, vagy szülei, nagyszülei itt laktak-e és azóta is szakadatlanul itt laktak, illetve laknak, aminek beszerzése vagy lehetetlen, vagy rengeteg pénzbe kerül. De bár az 1910 január 1-je előtt határozott felvétellel bírók illetőségét elismerendőnek mondja a kormányzóság, ezektől is az őseik fenti okiratait követeli a praxis. Ehhez járul még az, hogy Szlovenszkó és Ru- szinszkő lakosair. nézve útlevél, állás, iparjog, nyugdijszerzéséhez állampolgársági igazolvány beszerzését írták elő, amit csakis a jelzett okiratgarmada bemutatása és dij ellenében nyerhet valaki előzőleg a hatóság által levezetett inquisito- rius vizsgálat után. Az egész vonalon az 1871. év szerepeltetése sérelmet jelent az őslakosokra nézve és negligálást a békeszerződésekre nézve. Mert aki 1871-ben mint akkor 24 évvel nagykorú illetőséget szerzett, annak ma legalább 80 évesnek kell lennie. Hány ily korú őslakó van itt? Ha szüleitől kívánja az akkori illetőséget, azoknak jóval 1871 előtt kellett születniük és nősülniök és igy 80—100 évi megszakítatlan ittlakást követel az itteni őslakóktól az illetőséghez, ami az 1886:XXII. te. 4 évével szemben enyhén mondva: nevetséges követelés. így fest az illetőség és az állampolgárság ügye Szlovenszkón és Ruszinszkón! * _ * felsőbb közigazgatási bíróság teheti azt meg, hogy nyilván jogi tévedésből keletkezett és a mai szomorú helyzetre vezetett döntéseit teljes ülési döntéssel hatálytalanoknak mondja ki és ezzel tízezrek kedélyét, nyugalmát helyreállítja és a szlo- venszkói és ruszinszkÓi konszolidációt biztosítja, amire alkalma van, mert az alkotmánylevélben gyökerező kérvényezési jog alapján az a kérés nyujtatott be, hogy végzetes döntéseit teljes ülési határozattal hatálytalanitsá. Maga a kormány is megteheti, hogy belátva téves útját és rendelkezéseit, mindezeket hatályon kívül helyezi és utasítást ad az alantas közigazgatási hatóságoknak, mint azt a fent jelzett 38/1925. sz. rendeletével már egyszer megtette, hogy az 1886:XXII. te. 10. §-át úgy értelmezzék, ahogy maga az idézett törvényszakasz és az 1910 előtti joggyakorlat mondja és a legfelsőbb köz- igazgatási bíróság idézett két végzetes döntésétől tekintsenek el. Ez befelé és kifelé is valóban demokratikus és a köztársaságban általános megnyugvásra és bizalomra vezető ténye volna, amelyhez azután a még kiküszöbölendő egyéb helytelenségek kiigazításával minden — bármily nemzetiségű — állampolgárt is szorosan az államhoz kapcsolna. De ha e jóvátételek itthon nagyon sürgősen meg nem történnek, a szlovenszkói és rnszinszkéi őslakosságnak ezen életbevágó kérdésében a magyar képviselőknek és szenátoroknak eleugedhe- 1 tctlen kötelessége az itt előadottakat sürgős inter- I petícióként a parlamentben — az egész világ által hallhatóan — előterjeszteni és követelni a jóvátételt, amiben az igazságért helytálló más nemzetiségű képviselők és szenátorok bizonyára őszintén támogatni lógják őket. Emellett a népszövetségnél tett és ott szünetelő panaszt azonnal újból folyamatba kell tennie a panaszttevőknek és arról gondoskodniok, hogy az ott sürgősen tárgyalás alá kerüljön, ahol bizonyára kimondják a saia.-germaini szerződés 3. cikkében vállalt kötelezettség megsértését ós az ellentétes gyakorlatot semmisnek jelentik ki, mert nem létezhetik jogállam, mely a szlovenszkói és ruszinszkói őslakosok állampolgársága és illetősége kérdésében itt gyakorolt eljárást ne tekintené a jog, a demokrácia s az emberiség sérelmének. (Vége.) A vérvád ostoba meséje kisértett egy pozsonyi tárgyaláson Elmeorvosi megfigyelés alá veszik a vérvádiról fantáziáié cselédleányt 5■" Pozsony, január 11. (Pozsonyi szerkesz t ősegünk tői.) Az újkor, melynek utolsó századát büszkén nevezik a felvilágosodás és a technikai civilizáció korszakának, leszámolt a középkor babonáival, amelyek évszázadokon át fertőzték a nép leikét és képzeletét és rengeteg ártatlan ember életét követelték áldozatul. Boszorkányok nincsenek és nem fogják perbe a spiritisztákat, akik elhunytak szellemeit idézik és materializálják. Sikerült a legostobább, de egyben a legkonokabbul hitt babonát, a vérvádat is kiirtani és ha nagy- néha mégis felbukkan a lelkek sötétjéből, a változott idők változott szellemének megfelelően a vérvád meséjének terjesztője és nem a megrágalmazott kerül bíróság elé. így fogta perbe a pozsonyi törvényszék Molnár Vilma 21 éves szenicei cselédleányt rémhírterjesztés miatt. Felette jellemző, hogy foganhatott meg a leány agyában a vérvád fantasztikus és ostoba meséje. Gazdája, Schlesinger Zsigán ond szenicei kereskedő, becsületes és emberséges szívvel látta el a cselédleányt. Bőven adott neki enni, inni a maga asztaláról és éppen a jószívűsége volt az, ami gyanúba keverte. A leány 'gyanúsnak találta a nagy bőséget és mert odahaza sokat hallott mesélni arról, hogy a zsidók pászkasüléshez fiatal leányok vérét használják fel, kezdte hinni, hogy őt is azért hizlalja, hogy, ha kövérre hízik, vérét rituális célokra fordítsa. Múlt év szeptember 19-én egy szakállas zsidóembert látott settenkedni a ház kertjében és lázas fantáziája ezt a „jelenséget4* is belekombinálta a vérvádmesébe. Ismerőseinek, rokonainak elmondta, mi sors vár reá a zsidó családnál és az ostoba mese néhol hívőkre is talált A cselédJeány elbeszéléseinek gyorsan híre futott a faluban, megtudta gazdája is, aki a csendőrségnél tett feljelentést a leány ostoba vádaskodása miatt. A pozsonyi törvényszék Hoff- mann-tan ácsa tegnap foglalkozott a nágalma- zási bünpörrei, de ítéletet nem hozott, hanem a védő előterjesztésére elrendelte a leány elmeállapotának megfigyelését. A nyugdijas-sors kassai mostoha-gyermekei A kegyelem-nyugd'jasok „boldog" újéve — Száz meg száz öreg-nyugdíjas nem kapott pénzt január elsején Itt tehát nincs helye a tanácsoknak, hogy a jogfosztás fentartásával miként lehet illetőséget szerezni. Szlovenszkó és Ruszinszkó őslakói! Végveszély előtt állunk a Lex Dérer 5 évi terminusának lejártával — az ennek alapján drága pénzen állampolgárságot szerzett kevés ember kivételével — majdnem minden idevaló őslakosra rányomják a hontalanság pecsétjét és rámérik az ez®cl járó kálváriát. Azt hiszem, sí állam alapitó, valóban demokratikusan érző, igazságot szerelő polgárok belátják e szörnyű tévedés okozta keserveket és segíteni fognak a magyar töi'vényhozónak e szerencsétlen állapot megszüntetésében. De férfias, igazságos gesztussal maga a legKassa, január 11. (Saját tud.) Már az a 'különbség is szembetűnő anyagi szempontból, ami a békebeli nyugdíjasok és az uj álilamalakuiat óta nyugdíjazottak között van. A törvényhozásinak szándékában is, van ezt a (különbségiét eltüntetni, csupán a szándékhoz hiányzik még valami: a jóakarat. így tehát éles különbség van az ,yuj“ nyugdíjasok és az „öreg" nyugdíjasok között még akkor is, ha ez utóbbiaknak rendben is van az állampolgársági szénájuk. Ezen a Dérer-tör- ■viény sem sokat segített. Mert vannak már esetek, hogy amely nyugdíjasnak a Dórer-törvény alapján nem sikerült állampolgárságát elismertetnie, lattól teljesen megvonták a nyugdijat. Kassán különös figyelmet érdiemelnek a vasúti nyugdíjasok, akik két osztályba tartoznak: akiket az állam a Ksód.-tói vett át s akik a Máv.-tól estek terhére. Az előbbi nyugdíjasok más lapra tartoznak, hiszen az állam különösen ambicionálja, hogy a Ksod. vasutat átvegye, tehát a külföldi hatalmas részvényesek hangulatát nem izgathatja azzal, hogy rosszul intézi el a nyugdíjasok ügyét vagy, hogy egyáltalán neon intézi el, ha különben az állampolgársággal nincs baj. Ellenben ilyen tekintebek a Máv. nyugdíjasaival szemben nem alterálják. Ennek következménye volt az, hogy annak idején először egyáltalán nem akart az állam az ittmaradt Máv.-nyugdijasaknak nyugdijat adni, holott ezek a Magyarországon levő nyugdíjintézetben fel voltak véve s egy munkás életen át fizették járulékaikat: tehát kétségtelenül joguk volt a nyugdíjra annál inkább, mivel az uj állam a neki jutott területekkel ■együtt a terheket is átvenni köteles volt. Ennek dacára az az álláspont alakult ki, hogy amíg a két állam közti elszámolás ebben a tekintetben nem jön létre, addig nincs nyugdíj. Ez azonban — mint gyakorlat — lehetetlen volt s ezeknek a nyugdíjasoknak eredeti nyugdijaiknak 60%-át kezdték fizetni, valorizálatlanul (!), vagyis annyi csehszlovák koronát, mint amennyi békebeli magyar koronát e nyugdíj 60%^a kitesz — és ezt is csak mint kegyelem — előleget. Vagyis ezek a nyngdijasok kapnak havonta 100—850 csehszlovák koronát, amiből meg kell élniük. Meg kell jegyezni az igazság kedvéért, hogy késeibb, akinek sikerült állampolgárságát elismertetni, rendes nyugdijának élvezetébe lépett, sőt visszamenőleg is megkapta illetményeit Csakhogy ez az eset olyan ritka, mint a fehér holló. Kassán kétszáznál több rendezetlen állampolgárságú régi Máv.-nyugdijas van. Legnagyobb részük az élet útját a 60 és 80 év közti szakaszon tapossa, alig van, aiki nem özvegy, túlnyomó részük pedig a kora miatt kétszeresen tehetetlen asszony. S hogy a kor iránti tisztelet annál jobban kidomborodjék, nekik nem a posta kézbesíti 'ki csekken a kegyelem-nyugdijelőlegef, hanem ki kell menniük a vasúti állomási pénztárhoz egy olyan nyugtával, amelyen előbb hatóságilag igazoltatták, hogy nem haltak meg s csak e nyugta ellenében személyesen vélhetik fel a 100—350 koronákat. Valóban megható, mennyire ügyeltet az állam •ezekre a rendezetlen állampolgárságú polgáraira, nehogy valahogy csak egy is elvesszen közölök az ő tudta nélkül. 'Pedig mégis elég gyakran előfordul, hogy egyik-másik egyszerre csak nem jelenik meg már többé tipegő, reszkető léptekkel az állomáson a többi nyugdíjas sorában. Miniden bejelentés nélkül, csöndesen, észrevétlenül, alig valakik által tudottan eltávozott jobb hazába, oda, ahol már nincs szükség az életnek hatóságilag való igazolására. Azt senki sem kérdi tőlük, vájjon, hogy élnek meg havi 100—350 koronából. Ellenben arra kötelezve vannak a törvényes következmények terhe mellett, hogy bevallják, van-e valami más bevételük a nyugdíjon kívül. Bizony nincs. Mert ezek az öreg emberek már nem tudnak dolgozni, de ha tudnának is, nem arra valók már, hogy dolgozzanak. Elvégre azért dolgozták bosszú évtizedeken át, hogy öreg napjaikra munka nélkül élhessenek, pihenhessenek. Hogy aztán mégis miért érdeklődnek az iránt, van-e nékik más bevételük is, nem tudni, Azonban aligha azért, hogy megdicsérjék őket érte. Hogy élnek ezek a nyugdíjasok? Hát szomorú és szivet facsaró látvány, ahogy élnek. Ételük a kávé, talán egyszer hetente meleg leves és hús, mert többre nem telik. A szegény a még szegényebbel megosztja csupor kávéját. S hogy a fűtés ne kerüljön sokba, összeül pár szegény öreg nyugdíjas délutánonkiut valamelyikük konyhájában, közösen összetett garasokból fütenek, sírnak, reménykednek, keserű sós köny- nyel hígítják tel szegényes kávéjukat, hogy aztán elválva, éjszaka hideg szobában aludjanak. Egyetlen vigasztalásuk a templom, ahová buzgón eljárnak imádkozni. Valami jóindulat legutóbb mutatkozni kezdett az öreg nyugdíjasokkal szemben. Nem sok, csak éppen annyi, hogy múlt lév december elsején közölték velük, hogy többé nem kell az állomásra kifáradni ok, a pénzt postáé sekken kapják meg. De 1928 január 2-án és 3-én a pénz még mindig nem érkezett meg. Az újév teljesen pénz nélkül érte szegényeket; akinek ne-m volt annyi hitelük, hogy tejet és kávét szerezhessen, éhezhetett. Már eléjük rémlett az a lehetőség is, hogy csak februárban kerül sor arra, hogy pénzt kapjanak, hiszen decemberben adott nyugtájuk szerint januárra már megkapták nyugdijukat. Egy irtózatos, ínséges hónap képe állott előttük, mert ki hitelez egy hónapra olyan embereknek, akiknél már & holnap se valószínű. Végre ketten-hármam érdeklődtek a vasúti állomáson, ahol e hó 4-én közölték velük, hogy e hónapban még ott kapnak nyugdijat. Arról természetesen, szó sem lehetett volna, hogy hivatalosan értesítsék a nyugdijasoka akikkel senki sem törődne a bürokratizmus nagyobb dicsőségére, ha maguk nemi jelentkeznének. Nekik tehát ki kellett újra menniök az állomásra, átvenniük a nyugtákat, aztán az anyakönyvi és jegyzői hivatalokkal láttamoztatni, újra kimenni a vasútra, hogy a pénzt felvehessék. Mivel ez a járkálás legalább három napot igénybe vesz, csöppet sem csodálatos, hogy a nyugdíjasok legnagyobb része mindmáig nem kapta meg kegy ele m-pénzé t. Keserűséggel kezdődött tehát sok szerencsétlen ember újéve. Ami történt, annak nem volt szabad megtörténnie s hogy mégis megtörtént, azért valaki felelős. Felelős, mert olyan indokolatlan lelki izgalmakat okozott öreg embereknek, amelyek végzetesek lehetnek. Felelős? Csak még nagyobb keserűségek ne érjék az év folyamán szerencsétlen nyugdíjasainkat! Nyilatkozat A Nagyasszony multévi decemberi számában Szkalosné Járossy Erzsébetről emlékezést irtain, amelyet a Prágai Magyar Hírlap december 21-én és 22-én megjelent számaiban szintén leközölt. Arról értesülvén, hogy a cikk egyes részei félreértésre adtak alkalmat, kijelenteni kivánom, hogy cikkemmel nem volt szándékom sem Vadas Vilmos dr. kórházi igazgató-főorvos ur és a vezetése alatt álló rozsnyói kórház, sem más orvosok jóhirnevét érinteni. Losonc, 192S. január 10. Szilassy Béláim sk. ■■Ma^^wea«MMH»iimiramBna»MgaiMgsa»K85aaBSiBsraisrs,y aw Venlzelosz politikai misszfőia Athén, január 11. Venizelosz a hónap közepém külföldi útra .megy és Parisba meg Londonba készül- Megbízható értesülések szerint Venizelosz utazásának különleges politikai jellege van.
