Prágai Magyar Hirlap, 1927. december (6. évfolyam, 275-297 / 1609-1631. szám)
1927-12-04 / 277. (1611.) szám
1927 december 4, vasárnap. A férjének a fűiébe súgja az asszonyka, Hogv a legszebb nyakkendőket Markoviéinál kapja Pozsony, Halászkapu 3 hogy vájjon kik részesülnek ezen alapítvány jövedelméből és általában milyen célokra fordittafik az. Nem helyeselhető a közmunkaügyi minisz é- rium eddigi poétikája a szlovenszkói folyószabályozásokat illetőleg. Évről-évre nagyobb és nagyobb vízkárokat okoznak a szlovenszkói áradások, amelyeknek megakadályozására a költségvetés ismét Csak e’felejfetf gondoskodni. Ugyanez áll a szlo- venszkői u'akra nézve, amelyek hihetetlen rossz állapotban leledzenek. Az ezévben lé'esitett útalap .felhasználásánál elsősorban a szlovenszkói utak megjavi'ása lenne a legfon'osabb fe’adat. A közszálli'ásoknál mindenütt a magyar kisebbség aránylagosan honorálandó. Panaszaink a posta és a vasutak ellen A pÓs+aügyi szógálat Szlovenszkőn visszaesést mutat, mivel az állam nem a közönség igényeinek miné1 jobb klelégi'éseinek elvét követi, hanem a megtakarítás szempon jait. Ezért van az, hogy Szlovenszkő nagyobb városaiban az éjjeli telefonszolgálatot megszüntette, a vasárnapit erősen korlátozta, a telefonberezetést pedig megnehezítette. A legfájóbb sebe azonban a szlovenszkói ipar és keresekedelemnek az áru'arifának a történelmi országokból való viszonylatban a rendkívüli magassága. Úgy ennek, mint a személytarifának leszállítása valóságos életkérdés a szlovenszkói ipar és kereskede’emre nézve. A megnövekedett személyforgalommal nem tart lépést az egyes nagyobb állomások klbővi'óse. így Érsekújvárod a váróhelyiségek oly szíikek, hogy az utasok tömegeit nem képesek befogadni s azok a sző szoros érteimében esőben, sárban, a szabad ég a'a't kénytelenek tanyázni Az állomások nevei és ai állomási épületek összes kijáratai a színtiszta magyar vidéke- j ken cseh nyelvű felírásokká;! vannak megjelölve. Hogy ezt. a semmivel sem indokolt sérelmes ála- potot a vasú ügyi minisztérium fentar'hassa, a nyelvrendeletet a vasúti üzemre nem terjeszti ki. A fiémetlakta terüle'eken mindenütt ott vannak a német felírások, a magyar vidékeken még mutatóba sem találni magyart. Tehát a kormány még a kisebbségek között i* különbséget tesz. iVan tehát kisebb és legkisebb kisebbség. Ez az állapot jogel'enes és tarthatatlan. Szlovén szkónak nincs sem elmebeteg, sem Pa3teur-intézete. Kórházaink száma kevés és felszerelésük messze mögöt'e marad a Morván- tuliakén. A köfeíező orvosi vizsgálat és örömházak megszületésével a venerális be'egek száma nap- ról-napra hihetetlen mérvben növekedik. „bfyiigdijrendezés4* fedezet uéfkill Nem ta’álom az 1928. évi költségvetési előirányzatban a nyugdijrendezé&hez szükséges fedezete1. Englis pénzügyminiszter ur még a múlt évi költségvetés tárgyalásakor kijelentette, hogy az uj általános nyugdíjtörvény-tervezet kidolgozás alatt áll és hogy a tényleges állami a’.ka’mazot'ak fizetésrendezése céljából előirányzott 700 millió koronás összegből bizonyos rész a nyugd jasok illetményére rezervál a tik. Mindenki azt várta ezek után, hogy a nyugdíjasok egyenjogúsítása kérdésében döntő 'epések történnek. Ma azonban, egy év elmúltával megállapitjuk, hogy az egyenjogúsítás igazságos megoldása nincs szándékában a pénzügyminiszter urnák. Azáltal, hogy a kormány beterjesztette azon prevrat előtti nyugdíjasok nyugdijilletményeinek felemelésére vonakodó törvényjavaslatot, — akik ezideig semmi rendezésben nem részesültek, nem tör’ént egyéb, minthogy eggyel több a részlettörvényiink, sokat azonban nem segít. A kormány pedig nem szabadulhat azon kötelesség alól, mely szerint az összes nyugdíjasok egyenjogúsítását meg kell adnia. Mert hisz kétségtelen, hogy az összes nyugdíjasok egyenlő munkát végeztek, a különbség közö'tük Csak annyi, hogy más és más időben szolgál'ak s ennél fogva öreg napjaikra egyforma bánásmódot érdemelnek. A pénzügyminiszter ur a költségvetési bizottság előtt tett nyilatkozat minket egyáltalában nem elégi ki. Nyilatkozata szerint az ál alános nyugdíjtörvény munkában van, azonban ezen nyugdijmun- káiatok jelen'eg még csak oly stádiumban vannak, hogy nincs módjában kijelentéseket tenni a tekintetben, hogy miként kívánja rendezni az egyes részletkérdéseket, mivel még oly messze nem tartunk, hogy a terveze' diskusszió alá bocsáj'assék és még ő sem gondola át részleteiben az egészet. Azon törvényjavaslat, amelyet elkészített és a minisztertanács elé terjeszte t, vonatkozik az államvá'tozás előtti úgynevezett „öreg nyugdi:asokra“, akik nyug- dijrendezésben egyáltalán nem részesültek és aikik ezen javaslat szerint 20 százalékos pótlékban fognak részesülni 1927 január 1-től kezdödöleg, egyben a javaslat megállapítja a nyugdi'minimu mot. Ezen rendezés körülbelül 70 millió korona igényel. A törvényjavaslat a legrövidebb időn be ü a parlament elé kerül. Eddig a pénzügyminiszter ur nyilatkozata. Ez zel szemben megállapítható, h-gy ezen 70 milliónak a fedezete nincs biztosítva a költségvetésben A kérdés tehát még nem érett egészen és a műiből okulva, félő, hogy bajosan kerül tető a'á még ezen ülésszakban. Szükséges tehát, hogy a nyugdíjasok kérdését ál’andóan napirenden tartsuk és a jelenlegi igazságtalan állapo'ot jnegszüntessük. Jusíitia est fundamentum regnorum! Ugylátszil: azonban, hogy az igazság nálunk a prevra'kor meghalt. Az igazságba vetet hit azonban törhetet- lenül él és szen'ül Irsszük, hogy eltemetett igazunk rövidesen fel fog támadni. A költségvetést nem sogadom el! Alapítva 1833. Telefon 33. ti S > ^ < díazmfi A flvegi por cellán nagykereskedése. • KOSIG E, FiS-iatca 19, Nagy választék. Jutányos árak. mPLöm írja: KRRINTHY FRI6YES F) HEUETÉ5RŰL 1927 november végié. Az utcán feltűnő piaikát állít meg. Felárat „A nevető balos". Könyveiket ajánl megvételre. Középen profil arckép — meglehetősen komor, tűnődő tekintetű, borotváit férfi, neon nagyon emlékezteit se Sokrafcesre, se De>- mokriícara. Inkább mintha magiamra eun- ílékeizfeiíti'e. Az ám. Hiszen ez én volnék. Megrendülve meredek rá. Jó, íjó, tudom, reklám — itt nem rólam van sző, ez a könyvkiadó és a közönség dolga egymással és ők kelten úgy beszélnek rólam, ahogy'' nekik tetszik, ugv állapodnak meg Szerény Személyemet illetően, ahogy jónak •látják. Ebbe aztán nehéz beleszólni. Ke hallgatózz az ajtón, ha rólad beszélnek, régi jó tanács — csak a szégyenedet hallod. Úgy kell nekem, aranyi plakát közül miiért kellett tmeg- állatnionn pont ennél az egynél, mely mindenkihez szól, mindenkire vonatkozik, mindenkinek akár mondani valamit, mindenkire szüksége van, csak éppen ram nem, csak éppen rólam nem. A komor arcú nevető bölcs Idegesen és türelmetlenül fordul el, meglátván engem, haragosan int, hogy álljak odébb; — mit bámészkodsz, ostoba kölyök? Te úgy se fogod megvenni ezeket a könyveket. Félre az útból! engedd közelebb a nagyérdemű közönséget! Jól van már, nevető bölcs, rendiben van, kullogok már odébb, furcsa, kínos érzéssel a szivemben. De azt nem tilthatod meg, hogy eltűnődjem a két szón, jelzőn és határozón, amivel. megjelölted magad. Vakmerő fickó vagy, annyi bizonyos, — honnan vetted a bátorságot? Szerényen elhúzódva a piac sarkán, ahová szája® dobszóvail csődüted a kiváncsiakat, eldiosekedvén vidámságoddal és bölcsességeddel, fejcsóválva nézlek, szeretnék vissza- osonni, oldalogva, néhány szót súgni a füledbe. Néhány szót, annak a 'fiatalembernek a szavát, akivel — emlékezz rá — egyszer már találkoztál s akiről — emlékezz rá — mélyebben feledkeztél el, mint első találkozásod ellőtt. De hát ez mégis csak magánügyed — és különben is, nem érzelegni akarok én ezen. Csak éppen figyelmeztetni szeretnélek ... Hogy talán nem gondoltad meg jól ezt a két szót. Még a te közönséges és nagyor egyszerű szempontodból sem. Tudod-e, rná aiz, hogy bölcs? Tudod-e, mi az, hogy nevető? Az elsőt ne feszegessük. Annak kellene tennünk, neked, vagy nekem, amit ez a szó jelent, hogy meghatározzuk a szót: ez a lelkek relativitásának törvénye, jobb nem gondolni rá.. De a második... Tudod-e, mi az, nevetni? Tudod-e, ml az nevettetni? Tudod-e, mi az, nevetés? Hiába csodálkozol naiv kérdésemen. íme én, akinek maskarájában hivalkodsz a piacon, Itt állok 'és őszintén bevallom, élőször jutott eszeimbe, — ugyan miit is jelentenek, ezek a szavak? Arról, amit általában ellentétének tartunk, többet tudnék beszélni. Húszéves koromban tanulmányt írtam a könnyekről, a sírásról. Azt bizonyítgattam benne, hogy a sirás a lelki és testi mámornak egyik legintenzivebb, majdnem azt mondhatnám, leg- perverzeibb fajtája — zsongitó jóság, hódító gyönyör a könny, veszedelmes szenvedély, kéjelgés, amit szemünkkel követünk el, öntudatlan szándékkal, ravaszul keresve azt ' a boldogító kielégülést, aminek tetőfokán kibuggyan fölizgatott, dagadt szemünkből. De ha a sirás akart és keresett mámor, majdnem boldogság — mi akkor a nevetés? Igen, mii a nevetés, kérdem először, most, negyvenéves koromban, kétszerannyi életév után, mint mikor a könnyek forrását felfedeztem. Mert nem olyan egyszerű a dolog, mint ahogy első pilltainatban hinnéd. Arról, amin nevetni szoktunk, a kom ikumról sokat beszéltek és írtak már esztétikusok, lélekbúvárok, sőt természettudósok, fiziológusok és biológusok is. A komikum törvényei nagyjában ismeretesek — körülbelül tudjuk mi az, ami nevetést vált ki az emberből : — csakis az emberből, mert nevetni csak az ember nevet, minden állatok közt, mint ahogy (rejtelmes dolog! de talán ennek is kiderül az oka!) öngyilkos is csak az ember tud lenni, mindem állatok közt. (Lásd: Pillanatnyi elmezavar.) Tudjuk, mi az, 'amin nevetünk — de miért nevetünk egyáltalán? mit jelent ez mi történik 'bennünk olyankor, mikor nevetünk? Erre a kérdésre senki se felelt még szabatosan. Bergson híres könyve, a „Nevetéséről cinné ellenére, megint csak komikum-elméletet ad, nem szól hozzá ahoz a testi és 'lelki állapothoz, lamiben nevetés közben leledzőnk. Íme, egy szűz bérűiét, fehér lap a foga- lomimeghatározások enciklopédiájában. Könyvet lehetne Írni róla, viszont, ha meg tudom leütni nyitját, így kapásból, néhány utalás se mond kevesebbet Lássuk csak: Kezdem a végén, azon a paradox gyanún, ami már az imént felvillant bennem, mikor a sirás elemzésére céloztam. Általában a sírást a fájdalom, a nevetést az öröm megnyilatkozásának tartjuk, abból a tapasztalatból indulva ki, hogy a bennünket ért kár megrikat, a haszon megnevettet. Az ám, de valamit kifelejtünk olyankor. A kár nem közvetlenül váltja ki könnyünket! Előbb szomorúvá besz s a szomorúságból enyhülünk bele sírásba. S hogy mi a szomorúság: arról fentebb irtani már, most csak aranyit teszek hozzá, hogy külső kifejezésben i's a ®iró ember arca, ködben fénylő, kitágult szem bogarával, fiádig nyitott ajkaival arra a kéjben, csaknem üdvösségben úszó, átszellemült kifejezésre emlékeztet, amivel a mennyország közeldétét érző szentek és angyalok ábrázatát szokták ékesíteni festők lés szobrászok. Ezzel szemben, ha tárgyilagosan (tehát nem együtt nevetve), nézem a nevető ember arcát, mit Iátok? Kínosan szétfeszüílf száj, görcsbebuzódó Ínyek, összefutó, megduzzadit szemhéjjak közé elbuvó szemek, kétoldalt ráncbaverődő halánték. Ha hasonlóságot keresek, mire emlékeztet leginkább ez atz arckifejezés: kénytelen vagyok rájönni, hogy bizony leginkább arra, amikor valami erős testi fájdalomtól eltorzul az arc. Súlyos műtéteknél szokott az önmagán uralkodó ember ilyenféle fintort vágni, széthúzott dranye közt fogát vicsorgatva, szemét összehúzva. Csodálatos, hogy még tnem tűnt fel senkinek, mennyire emlékeztet a kiapadón gyötrődő áldozat arckifejezése arra, amit nevető, vagy vigyorgó kifejezésnek ismerünk, pedig a haláltusáját vívó ember tipikus kifejezése, az úgynevezett facies hippokratika Is figyelmeztet erre a hasonlóságra. Végre, mindéhez csak egy (képet még: minden borzalom és félelem végső jelképét, a visszavonhatatlan halál emblémáját idézem — a csontkoponyát, ^rcán immár félre nem ismerhető, össze nem téveszthető, határozott, kimondott., széles nevetéssel, megdermedve, egy 'örökkévalóság részéire véglegesítve. Rémes, ugy-e? Hiába, ez igy van. Most vedd ehez a nevetés haragját, lihegő, gyors, kifelé böffenő csuklások a torokból — és kész a paradoxon: Szemben a sírás gyönyörével Itt áll előttünk az ember a nevetés kínjába kényszerítve. Ez eddig külső kép volt, amit következtettünk belőle, puszta 'impressziónak, önkén yes ötletnek tetszhetik! Nézzük hát, mi történik 'bélül a nevető emberrel. Testileg, mint fiziológiai funkció, a nevetés könnyen meghatározható. A rekeszizom összehuzódik, rángatózva próbálja megfordi- tarai a gyomor úgynevezett peristaitikus mozgásának normális irányát. A tüdő gyors kilégzéssel ellensúlyozza az ebbői származó csuklásokat. Hát ez meg mire emlékeztet? Sajnos, nem mondhatunk mást: feltűnően emlékeztet az egész egy igen enyhe lefolyású öklendezésre, — arra a kínos testi állapotra, mikor a 'gyomor, nem tudván megemészteni a bei1 léken ült, nem odavaló anyagot, a legrövidebb utóra igyekszik megszabadulni tőle, visszahajitva a szájon keresztül, amit a szájnak nem szabadott volna befogadni. Ez a folyamat, főként ideges embereknél, akkor is megindul, ha a szóbanforgó, nem gyomorba való anyag némi is került bele ténylegesen a gyomorba, csak a képe vetítő Jött tudatunkba, olyan tendenciával, hogy esetleg bele kerülhet, — esetleg nem is a képe, csak a képzete, az is elég, hogy ökleradezznirak tőle, vagy legalább e léméi yedjünk. Ezt az émelygést a tudatunkba került kellemetlen, képzet reakcióját nevezzük közönségesen undornak. íme az első, lesújtó eredmény: az első kapocs, amit a nevetés összehasonlító elemzése nyújt, hogy nyomán mélyebbre hatolhassunk, a lényeg felé. Növényi és állati eredeténél fogva az emberi ösztön a külvilág minden tárgyához azzal a tendenciával közeledik, hogy bekebelezze — csakúgy, mint közös őse, az egysejtű vég* ■lény, mely egyszerűen szétlapul és körülfogja, magáJbateimeti az útjába vetődött testecskéket Testileg ez a tendencia az evésben és ivásban nyilatkozik meg — lelkileg pedig abban, hogy a külső világ mindem jelenségét, összefüggését, viszonylatát igyekszik megismerni, vagyis tudatába bekebelezni, mint befogadható valóságot. A fejlődés folyamán kddeirülvém, hogy a bekebelezhető tárgyak bizonyos része bajt és halált ókoz, kialakult egy válogató és megkülönböztető apparátus, védekezésül. Ennek az apparátusnak testi működését az undor, lelki működését a félelem szabályozza. A testünkre ártalmas anyagoktól undorodunk, a lelkünkre ártalmas képzetektől félünk — félelem és undor tart vissza, hogy befogadjuk őket: hogy megemésszük a mérget és valóságnak fogadjuk el azt, aimi képtelenség. Ezen a ponton egyelőre (hiszen nem könyvet akarunk írni) meg is állapíthatjuk a dolgok gyökerébe bocsátott mélyfúrót. Közvetlen folytonosságot találtunk két merőben állati Indulat, undor és félelem s egy merőben emberi megnyilatkozás között. Félelem ’és undor — e két kellemetlen indulatból fejlődött és finomodott, eredetétől felismerd!életlenné alakulva, az a lelkiállapot, amitől nevetnünk keld. (Kell — mert sírni 'akarunk, de nevetni kénytelenek vagyunk.) Fejlődés közben ellenkező ellőjelt kapott, legalább felületesen nézve — kellemetlen érzésből, látszólag, kellemessé vált. És kívánjuk és követeljük a nevetést, a sírást pedig gyűlöljük és tagadjuk. Pedig, ime, mi a nevetés lényege? Most már tudtunk rá felelni. Tudatunk éhesen tárja ki az érzékszervek, minden nyílását a külvilág felié. Mohón igyekszik ffelszedni, megismerni, megérteni és logikusan összekötni (szerviteni, megemészteni) mindent, ami útjába esik. A rosszat jóvá, a csúnyát széppé, az értelmetlent értelmessé átalakítani. Ekkor jön valami, ami erre az átalakításra merőiben alkalmatlan. Valami, egy történés, tünet, akármi, ami makacsul és szívósan ellenáll a törekvésnek, hegy az emberi érteleim szerves alkatrészévé váljon — makacsul és szivósan az akar maradni, ami 'eredetileg volt a ibülvilágban, nem akar résztverani az Kedvező rész1 etfizetéseki M'ndaíikiiiek a lakását legolcsóbban és legmodernebbül rendezi be Kedvező részletfizetések ? P« Vazda fentergyára. Prafia Vili.. Podlinného 997.
