Prágai Magyar Hirlap, 1927. december (6. évfolyam, 275-297 / 1609-1631. szám)

1927-12-18 / 288. (1622.) szám

1927 4e«emb«r 18, vasárnap.

tetőtörvénykönyv paragrafusai után kiáltoznak. i

Mit mond a történelem?

Mi sem áU oly távol tőlem, minthogy egy nemzetnek a jó hírnevét, legyen ez cseh, szlovák, lengyel, orosz, könnyelműen bemocskolni akarnám. Politikai vonatkozásban, a történelemtudomány magas polcáról sine ira et odio akarok tárgyalni egy megoldatlan nemzeti problémát. Ami pedig állításaimnak történelmi alapját illeti, mindenekelőtt arra a teljesen való tényre hivatkozom, hogy a középkor folyamán a nagy szláv családnak egyes ágai minden idegen zavaró befolyástól mentesen éltek egymás mellett s ennek ellenére sohasem egyesültek egy nagy szláv birodalomban, sőt ellenkező- ■ lég csaknem szakadatlanul élet-halál

harcban állottak egymással szemben.

,jr' Aki a szlávok történetét ismeri, annak számára elég lesz megemlítenem, illetve egymással szembeállítanom Lengyel-Oroszorszá- got, Lengyelországot Ukrajnával, Oroszországot Ukrajnával, Bolgárországot Szerbiával, Horvátországot Szerbiával, annak dacára, hogy éppen ez utóbbiak évszázadokon át közösen szenvedtek a török rabiga alatt. Ez az antagonizmus, ez a viszálykodás évszázadokon ót tartott s ahol ennek ellenére nagyobb szláv birodalmak létesültek, az vagy kizárólag idegen elemeknek volt köszönhető, vagy ■pedig az idegenfaju monarháknak.

Azt gondolom, nem tévedek — s feltevésemet számos szláv gondolkodó is megerősíti —, hogy a szláv népekből az államalapitási és államfentartási szellem, ha nem is hiányzik teljesen, mindenesetre azonban nagyon gyem ge és fejletlen maradt. Hol kell keresnünk ennek a gyengeségnek az okát s a fejlődést akadályozó fékeket? Talán valamilyen faji sajátossággal van dolgunk, amelyet a fajokat tanulmányozó tudománynak kell megoldania? Anélkül, hogy ennek a tudománynak az utóbbi időbeu elért nagy eredményeit kétségbevonni akarnám, Oswald Menghin bécsi iorté- nettudós és professzor álláspontjára helyezkedem, aki azt állapítja meg, hogy a fajok származásának a tudománya egy tipikus határtudománynak bizonyult, amelyet a szükséghez képest hol ehhez, hol ahhoz a tudománycsoporthoz csatolhatunk, igy az őskori történethez, a történelemtudományhoz, vagy akár a természettudományokhoz is. A faji pszichológia — lényege szerint ítélve — sokkal inkább tekinthető történelmi, mint kísérleti tudománynak. És itt találom meg a választ az előbb feltett kérdéseimre.

A középkor óta egyetlen egy nagy szláv birodalom keletkezett, Oroszország, de rögtön kérdezem, hogy mennyi vér- és vagyonáldozatot s menynyi kulturértéket kellett ennek a kolosszusnak áldozatul dobni? Nem gondolok a legújabban keletkezett kis határállamokra s az ázsiai néptörzsekre, hanem a szláv teetvérnemzetekre, a lengyelekre, a szerencsétlen kisoro6zokra, az ukrajnaiakra, amelyek nyelvüket s minden drága és kedves hagyományukat ennek a bálványnak az oltárára áldozatul hozni voltak kénytelenek.

A cseh-orosz visszhang

A cseh politikus urak, legalább is azok, akik nemzetük legújabb történetét alaposan ismerik, bizonyára jól fognak emlékezni az 1867-ben megtartott Moszkvai Kongresszus eseményeire, amelyen számos neves cseh is megjelent. Arra a kellemetlen és kinos incidensre célozok, amely a Sorolni kiben megtartott banketten játszódott le, amikor a cseh delegáció vezetője, Rieger, emelkedett szólásra s a párisi lengyel körmiének tett ígérete szerint, az oroszokra nézve a lehető legkíméletesebb modorban rámutatott arra, hogy igyekezni kellene arra, hogy a lengyelek is megkapják a jogaikat, hogy ez vállal a minden szlávok gyűrűje teljes legyen. Rieger beszédét nemcsak füttyszó és lárma fogadta, hanem Cserkaszkij herceg részéről merev visszautasításra is talált, aki jellemző módon rámutatott arra, hogy miként bánnak a lengyelek a galíciai ukránokkal.

Danilevszkij álma

Rövidesen a moszkvai kongresszus után, 1869 és 1870 telén, a Zarja c. folyóiratban megjelent Ni- kolaij Jakovlevic6 Danilevskij nagy feltűnést keltő cikksorozata, amely 1871-ben Oroszország és Európa cim alatt könyvalakban is megjelent, amely azóta is az orosz intelligencia széles rétegei számára evangéliumot jelent e óriási, a cári rendszer vezető köreire gyakorolt hatása megmaradt napjainkig.

Az osztrák-magyar monarchia és Törökország szétbomlását Danálevekiij indokolta meg első ízben rendszeresen. A keleti kérdés — szerinte — a szlávok összességének a kérdése s ezért egyformán vonatkozik az osztrák-magyar monarchiára is és Törökországra is. A kérdés csak mindkét birodalom felosztása utján oldható meg kielégítően. Egyébként az osztrák-magyar monarchia, melynek az volt a hivatása, hogy Európát a törököktől védje, ezt a feladatát 1740-ben megoldotta, illetve befejezte s ez időtől kezdve elveszítette létjogosultságát, Törökország pedig abban a pillanatban, amikor Oroszország eléggé megerősödött ahhoz, hogy a baltkánáUamokról maga gondoskodjék, mert Törökország feladata volt az, hogy ezeket a szláv nem- j zeteket az eleurópaiasodástól megvédje — maga Törökország tehát a nemzetiségi kérdést illetőleg ideális ország volt.

Danilevskij szerint mindkét állam helyébe egy j nagy pánszláv szövetségnek kell lépnie, melynek j ólén Oroszország állana s melynek székhelye Kon- í stantinápoly volna, ezenkívül Oroszországgal kel-1 lene egyesülnie egész Lengyelországnak s Észak- j magyarorezág egy részének, az u. n. „magyar orosz- földnek", melyet ma Podkarpatska Russnok hív-1 nak. Ehhez a szövetséghez tartoznék egy cseh, ] morva és szlovák királyság, egy szerbdiorváf ká- i rályság, mely Szerbiából, Horvátországból, Montenegró, Bosznia, Hercegovina, Óezerbia, Albánia s az u. n. Vojvodinából (Bácska), továbbá Slavo- niából, Karintiából, Krajnából, Trieszt, Görz és Gradiská 6 Isztriából, Karínba kétharmadrészéből, Stájerország egyötödéből állana, továbbá volna Magyarország, amely Magyarországnak megmaradó részeiből s Erdélynek magyarlakta részeiből állana; egy román királyság volna alakítandó Moldvából, a Havasalföldből, Bukovina egy részéből, Erdély feléből stb.-hől. Mellesleg meg kell jegyeznem, hogy Danilevskij sokkal igazságosabb volt, mint a versa illési államférfiak.

*

Oroszország és Európa

Danilevskij — s ezt kettősen kívánom hangsúlyozni — becsületesebb volt, mint a háboruelőííi Oroszország államférfiul miután nyíltan megmondta, hogy

Oroszországnak semmid közössége sincs Európával és hogy a kettő örökké ellenségként fog egymással szembenállami.

Üanilevskijnak és társainak nagyon világosan látó szemük volt s nagyon jól tudták, hogy egy oly pánszláv szövetségnek, melynek élén Oroszország állama s melynek központja Konstantinápoly volna, a legnagyobb ellenségei azok az államok lesznek, amelyek a nagyantant név alatt a világháborúra Oroszországgal szövetkeztek, hogy Németország nagyhatalmát letörjék, hogy az osztrák-magyar monarchiát porbadöntsék, de nem azért, hogy a nagyezláv föderációt elősegítsék. Miután ez eike- rülf — természetesen csakis az oroszok segítségé-j vei —

Oroszországot úgy kezelték, mint azt a bizonyos mért, aki megtette kötelességét és most már mehet.

Szerény nézetem szerint Oroszország számára s az egész pánszláv eszme számára az volt a legsúlyosabb, sorcuc apásokkal telített óra, amidőn Oroszország államférfiai & nagyantanttal a világtörténet legreftenetesébb háborújába vezették azt, amely elsősorban Oroszország borzalmas katasztrófájához vezetett s amely beláthatatlan időkre eltemette Danilevekij evangéliumának teljesedésébe vetett hitet.

Oroszország katasztrófája

Á pánszláv gondolat tehát elbukott Oroszország katasztrófájával;

Oroszország számára még egyszer felvillant a re- j ménység egy halvány sugara, amely Koltsdhak ne- j véhez fűződik szorosan. És most a csehszlovák köz- j társaság valamennyi becsületes elem éhe:, a szlovákok és csehek helyesen és értelmesen gondolkodó politikusaihoz fordulok, idézem egy jeles és vitéz hősi generálisnak, valamint Csehszlovákia első hadügyminiszterének szellemét, ők mondják meg a .csehszlovák nemzetnek, hogy: hogy mi és ki pecsé- 1 telte meg a hősi Koltsdhak admirálisnak s vele együtt Oroszországnak a sorsát?

De hagyjuk békén a halottakat. Ők már nem válaszolhatnak kérdéseinkre, legfeljebb a hátrahagyott irataikkal, Svetz ezredes, a hős, aki bánatában és szégyenében a saját katonái szemeláttára golyót repített agyába, egy naplót hagyott hátra. Sodharov generális — az egyik szem- és fültanu — a „fehér Szibéria" című müvében oly neveikéit jegyzett s örökített meg, melyeknek viselői még ma is élnek, sőt a csehszlovák köztársaságnak aktív politikusai s annak magas méltóságait töltik be. Pavlu Bogdán, Girsa, Patejdl, Kralij, Módik, Klofáes, Blagos, Sy- rovy, Csecsek és — mmc venio ad fortissimum — a hónapok óta heves támadások központjában álló 1 és hivatalosan lefokozott Gajda generális.

1916-ban orosz pénzen s orosz hatóságok | segítségével egy csehszlovák hadosztály léte- _ sült, amelybe az Oroszországban élő, vagy odamenekült csehek önként jelentkeztek. 1917- . ben egy másik hadosztály létesült a cseh és

szlovák hadifoglyok soraiból — a nagy központi fogolytáborokban csak a legjobb és megbízható embereket válogatták ki.

Amikor a nagy katasztrófa végigsepert Oroszországon, amikor a világtörténelem legborzasztóbb forradalma kiütött s a hadsereg demoralizálva lett, akkor csak a legeslegszilárdabb csapattestek — amelyek javarészt öreg, kipróbált tisztekből és legénységből • állottak — őrizték és tartották meg a katonai csapatok tekintélyét. A legjobbak egyike volt az első csehszlovák divizió, mely égett a harci- kedvtől s számos dicső harci tettet vitt végbe.

És ki okozta ezeknek az ezredeknek a bomlását? Ki volt az oka annak a teljes demo- ralizációnak, amely Svetz ezredest az öngyilkosságba kergette s amelynek láttára Steíanik generális, aki megrémült a katonáinak a sorsától, zavartan vett gyorsan búcsút orosz barátaitól s a legmélyebb sajnálkozását volt kénytelen kifejezni s dolgavégezetlenül volt kénytelen Prágába visszatérni.

A cseh nemzeti tanács volt az, amely tudvalevőleg a csapatok legfőbb parancsnokságát J átvette. Ennek a tanácsnak a tagjai a fentebb1 nevezett urak voltak, akik kevés kivétellel j mind élnek, és most Uraim és Hölgyeim, én

mint magyar, én, a Klofáes szenátor ur által a

szenátus előtt magyar irredentistának bélyegzett személy, az egész tisztességes csehszlovák közvélemény előtt fentnevezett uraknak felteszem azt a komoly kérdést: lgaz-e az, amit Svetz ezredes az emlékirataiban, igaz-e az, amit Sa-charov a „Fehér Szibéria“ cimü könyvében a saját tapasztalatai s okmányok alapján a cseh nemzeti tanács által demoralizált hadosztályok rettenetes garázdálkodásairól írtak. Fiatalember koromban nem egy rémregényt olvastam, amit azonban Svetz és Sacharov írnak, az túlszárnyalja a legmerészebb fantáziát is, az már nem regény, hanem a világtörténelem legborzalmasabb fejezeteinek egyike, a legrettenetesebb testvérgyilkosság, a legutálatosabb árulás, valóban judási mü, Kain tette, a világtörténet legnagyobb drámája, ame’yet csak shakespearei toll képes kellően leírni.

Nincs olyan ember a világon, ideszámítva a csehszlovák köztársaság becsületes elemeit is, aki arról vitába bocsátkoznék, hogy a szláv probléma és a szláv egység a cseh nemzeti tanács szibériai garázdálkodásával oly csapást kapott, amilyet a leghalálosabb ellenség sem mérhetett volna reá.

A magyarság iövfile

Ennek az eszmének az ellenségeit ne keressék tehát a mi sorainkban, hanem verjék, üssék a saját mellüket s nyiltan vallják, ismerjék be a maxima culpát.

Nekünk nincs szükségünk s nem is tűrjük meg sorainkban az irredentát,

de egyébként is annyi jó segítőtársunk van a cseh és szlovák körökben, hogy nyugodtan és megvigasztalódva tehetjük ölbe kezeinket s csak a valóban megengedett szellemi fegyvereket kell igénybe vennünk. Benes, Gajda, Klofáes, a szibériai nemzeti tanács, Krpelec, Vollay, hogy csak néhány fegyver társunkat említsem meg, de itt a földhivatal újdonsült inaradékbirlokosaival, akik kilenc év előtt éppen olyan szegények voltak, mint én voltam s vagyok, r boldogtalan emlékezetű gabonaközpont, a mütrágyaalap, a spiritusz, benzin, cukor, a kiirtott szlovenszkói erdők s az ezá’tal évenként bekövetkező áradások, a szlovenszkói omladozó gyárkémények, mindez fáradhatatlanul dolgozik érdekünkben s olyan gyümölcsöket tejem, amelyek egyszer majd éretten fognak az ölünkbe hullani. Biztosan tudom, hogy ennek a munkának a befejezéséig reánk, szlovenszkói magyarokra rendkívül súlyos sors, kimondhatatlan lelki és testi fájdalom vár. Országunkból még nem egy jő testvérünk lesz kiutasítva, ha életük javát itt is töltötték szolgálatban, legszegényebbjeink legeslegszegényebbjei: a mi öreg nyugdíjasaink tovább fognak senyvedni, hogy idő előtt a sírba kerüljenek, a magyar földbirtokosaknak még igen sok földjét veszik el, még igen sok iskolát fognak becsukni s nagyon sok'zor megnyílnak még a börtönök ajtaí, amelyeken mi azonban felemelt fővel fogunk bemenni,

4

DISTOL enged. Főldm. min. 91680—IV c-26 sz. a. g

ij MÉTELYKÓROS fiS"’1*" j

| biztosan meggyógyítja a DISTOL j

I Kérdezze meg az állatorvost!

1 Kapható minden patikában!

I Föl erakat: HÉDIK A R. T. BRATISLAVA \ I -----------------------------------------------------------------1 ......