Prágai Magyar Hirlap, 1927. november (6. évfolyam, 249-273 / 1583-1607. szám)
1927-11-11 / 257. (1591.) szám
1927 norember 11, péntek. MŰSORON KÍVÜL IDEGENFORGALOM Pária, november 10. Ez a tizenkilenc lengyel átutazó, akik most fegyveres zsandárok között ülnek a párisi Cour d'assise tárgyalótermében, távolról sem vonz annyi nézőt, mint Schwarzbard. A terem üres lenne, ha a sok gyilkos nem töltené ki a padokat. Ahová néz az ember, egy- egy szakállas gyilkos. Idegenek. Átutazó idegenek. öt közülök csak rövid ideig marad már itt, mert legalább ötnek biztosan le fogják vágni a fejét. Az első, Wladek, az elnök, a banda feje. Wladek specializálta magát a fejszére. Ha csak tehette, elkerüiie a .revolvert vagy a kést; valami mániája volt ez neki, hogy fejszével gyilkolt. Négy fejsze fekszik az elnök asztalán, Wladek fejszéi. Wladek időnként gyöngéden néz a fejszékre, simogatja pillantásával a szerszámokat. Látszik rajta, hogy ha a kezébe adnának egy ilyen fejszét, más irányt tudna adni a tárgyalás menetének. Mindenkinek van valami gyöngéje. Wladek a fejszéket szerette. A többi tizennyolc már nem Ilyen egyéni, inkább csak tipusok. Ezek össze-vissza gyilkoltak, késsel, ököllel, bunkóval, revolverrel, keresztbe és kasul egész Franciaországon, Nizzától Liliéig. A vádirat 250 sűrűn gépelt oldal. Két napba tellett, amíg a lengyeleknek a jegyző fejükre olvasta kirándulásaikat. Ez; a 250 oldal csöpög a vértől. Nincs az a rém-j regény, ami különbet tudna. Itt egy fej, ott egy fej» Hl egy forint, ott egy forint, — igy j utaztak a lengyelek Franciaországban. Legtöbbször hatosokért gyilkoltak. Nem, ezok a lengyelek nem anarchisták, j Nem lehet rájuk fogni, hogy valami különös j előszeretettel polgárokat és főurakat gyilkol- J tak volna. Kedvenc trükkiük volt egy-egy gyári munkás, vagy másfajta proletár legyil- j kolása, elhagyott külvárosi utón, ha az áldó- j zat szombat este bérrel a zsebében ballagott! haza. Száz, kétszáz frank reményében már fejszézett Wladek. Nézett a kicsire is, nem volt nagyigényü ember. Legtöbbször zavarban van, hogy mit ismerjen be, mit tagadjon? Inkább csak kötelességérzetből tagad egyes eseteknél egyideig, aztán, ha sokáig tart a bizonyítás, rávágja, hogy úgy volt. Nem számit már. Lille-ben egy munkást száz frankért? Lehet, nem emlékszik, A többi tizennyolccal álmodni lehet. Mindegyik egy-egy Barabás. Szakállasak, gyámoltalanok. Bólogatnak, ha az elnök kér- ! dez tőlük valamit. Legtöbbször nem is értik, mert nem tudnak franciául s a tolmács iá-' radt már. Az ügyész is csak ímmel-ámmal j turkál a vádiratban. Kisebb rablógyilkosságok fölött elsiklanak: nem érdemes bíbelődni velők. Mindenkire jut itt néhány esztendő, guillotin vagy kényszermunka, Biribi vagy örökkévalóság. Mint a jóllakot ember, aki előtt bőségesen terített asztal áll, csak válogatnia kell az Ínyenc falatok között: úgy tolja félre az ügyész a szerényebb rablások apró fazekait. Nem érdemes mélyebben belenézni. Mindenki jóllakhat itt torkig. A védők szunyókálnak. A tárgyalás lég- ( alább két hétig eltart, céltalan, hogy közben < felizgassák magukat. Majd a végén be fogják , bizonyítani, hogy védenceik terheltek és hü- 1 lyék. Az egyetlen érv az esküdtekkel szem- ] ben, akik most jóvátehetik az utolsó évek szapora felmentéseit. Itt fejek fognak hulla- a ni, hogy csak úgy kopog. Legalább öt fej, — <1 mondja az egyik ügyvéd. ti A gyérszámu közönség számitgtaja az öt \ esedékes fékjét. Az esedékes fejek mind bo- rotválatlanok. Idegen, sötét, szláv fejek. Kinyomott állkapcsok, tompa orrok, széles szájak. A szemekben egykedvű közöny. Valami lengyel faluból indultak el, Wladek megszervezte őket Parisban s végiggyilkolták Franciaországot, ők a „lengyel banda". Híresek, mint egy zenekar. A jámbor, szelíd francia esküdtek fejcsóválva bámulják őket. Tiz frankot kapnak fejenként és naponta azért, hogy igazságot szolgáltassanak. Van köztük szegény ember, munkás, kishivatalnok, aki ráfizet erre a 1 tisztességre. A per különben is egyike a ritka > eseteknek, mikor a franciák ráfizettek az j idegenforgalomra. Wladek időnként vigyorog t egyet. Mikor az ügyész be akarja bizonyítani, [ hogy ellopott valami ezüstórát, legyint a ke- < révei. Mintha azt mondaná: micsoda szőrszál- , hasogatás. ő, Wladek, nem szőrszálakat szokott hasogatni. A legkevesebb, amit hasogatni szokott, az egy koponya. (m. s.) * ....---_ I An gol munkanélküliek j karavánja i a London, november 10. Kétszázhatvan i munkanélküli bányamunkás tegnap gyalogszerrel indult Newportból Londonba. A felvonulást. Cock, a bányamunkások radikális tit- il; kára szervezte meg. A szokatlan karavánozás- n nak az a célja, hogy figyelmeztesse a kor- 1 mányt a bányamunkások súlyos helyzetére, I amelyet a bányák tartós zárvatartása idézett ír a Katonaszökevényként letartóztattak Pozsonyban egy budapesti ügyvédet Sámuel Jenő dr., aki magyar állampolgár, a csehszlovák hatóságok szerint nem vesztette el 35 év előtti ruszinszkói illetőségét Bukarest, november 10. A bukaresti hadbíróság ama délelőtt kezdte meg a Mianoi- lascu-pör tárgyalását. A tárgyalás iránt egész Romániáiban óriási érdeklődés mutatkozik A közjföSSogófí szerint a por, melynek súlyos politikai következményei lekötnek, végre tiszta képet fog nyújtaná Románia tulajdonképpeni mentalitásáról, Károly extrónörökös népszerűségéről vagy népszeahitiienséjgiérőL . A román cenzúra mindent megtesz, hogy a tárgyalásid; alatt elhangzott kényes nyilatkozatok ne kerüljenek nyilvá nosságra, de mivel a bukaresti hadbíróság épületét már a kora reggeli órák óta nagy tömeg szállotta meg, nehéz lesz a tárgyalás eseményeinek kiszivárgását meggátolni. A sok védőn ikmvül aliig néhány -személyt bocsátottak ugyan a tárgyalóterembe, dte a védők mdudemfesetre gondoskodni fognak, hogy a tárgyalás anyagát minél székesebb körben ismertté tegyék. A fiatal és rendkívül elegáns vádlott nyugodtan és mosolyogva lépett á tárgyalási terembe. A védelem azt javasolta, hogy a tárgyalást napolják el, müvet a 37 .beidézett tanú közül csupán négy jelent meg. Mint ismeretes, a védők Károly herceg megjelenését is kérték, de a kormány magától értetődően nem engedte meg az extrónörökös beutazását. A védők a kormánynak ezt az eljárását jogtalannak bélyegzik, mivel lehetetlen, hogy a hatóságok meggátolják a legfontosabb mentőtanu megjelenését. A miikor a bíróság elutasít ja az élmupodási javaslatot, a védők azonnal uj rohamot indítanak és kétségbevonják a hadbíróság kompetenciáját. Joanitescu védő, aki szsemmeOMtíhia- tóan a 'legbátrabb és a lieghancáasabb a védők között, törvénytelennek tartja az ostroan- élllapot fon tartását. — Nyolc év óta nincs bábom többé s Romániában még mindig kivételes állapotok uralkodnak. Ez szégyen és mit fog Európa rólunk gondolni, ha még a béke kellős közepében sem tudunk visszatérni a normálig állapotokhoz és kénytelenek vagyunk országunkat kivételes hatalommal, diktatúrával s a polgári jogok semmibevevésével kormányozni! Joaniiteeeu izgatott közbekiáltásai különben is nagy nyugtalanságot keltettek a teremben és a tárgyalást vezető elnök kénytelen volt a ' védőt többször TCudreulasitani. Beavatott körök saerint a védőket, főleg Joa- indftefsou ügyvédiét, Károly extrónörökös számos. ü$gjj£j|. tegye .őrzi, hogy a %gyal£s alatt. aimiikor a védők gyakran exponálják magukat a trónörökösért és hevesen támadják Bratianu rendszerét, senki kárt ne tegyen testi épségükben. Ennek ellenére a védők helyzete mégis kényes s egyes jelentések szerint a kormány máris intézkedett, hogy a leghar- ciasabb védőket valamilyen formában elnémítsa, Joamiiiiescu ügyvéd a mai tárgyáíláson - továbbá azt indítványozta, hogy a HohienzoíLebn- esailád több meg nem jelent tagja etilen ©lövess tési parancsot adjanak ki. Amikor a védelem a katonai bíróság iflletékteOien/ségét hozta föl, a tárgyalást vezető Vladtescu ezre- deis-haidbáró feflffüggieiszti a tárgyalást. A bíróság tanácskozásra vonul vissza, maijd kihirdeti a határozatot, amely szerint a haditörvényszék illetékesnek mondja ki magát az ügyben. A határozat kihirdetése közben az ügyész iés a védő között éles szóharc keletkezik. Az áLamügyész hosszabb 'beszédben cáfolta a védélem érveit, de a védők állandó közbeÖMiáltásaikkal annyira megzavarták a szónokot, hogy az végre is teljesen megzavarva kénytelen volt röviden befejezni mondanivalóját. A kormány röpirata Bukarest, november 10. Ma jelenik meg a kormány röpirata, amely a Károly extrón- örökösre vonatkozó összes iratokat tartalmazza, Politikai körökben a röpiratot óriási érdeklődéssel várják. — Teodóra tengerész-'1 tisztet, akiről ml is jelentettük, hogy Párásból jövet a magyar-román határon letartóztatták, most szabadion bocsátották, amennyiben podgyászát átvizsgálva benne semmi kompromittáló iratot nem találtak. Uj román torvény a közrend biztosításáról Bukarest, november 10. A Politika jelentése szerint a kormány végleg engedélyezte a nemzeti parasztpárt gyulafehérvári kon- gresszusát, de messzemenő rendszabályokat foganatosított. A kormány tegnap törvényjavaslatot terjesztett a kamara elé, amellyel módosítja és szigorítja a közrend megzavarásának elnyomására vonatkozó eddigi törvényt. Az uj törvényjavaslat szerint aki szóval vagy irásban, vagy bármely más módon akcióba kezd az alkotmányos kormány- forma, és a dinasztikus rend ellen, 6 hónaptól 5 esztendeig terjedhető fogház- büntetéssel és 2—100 millió lejig terjedhető pénzbüntetéssel sújtható Aki célzatos híreket terjeszt a kormánytorma és a dinasztikus rend megváltoztatására vonatkozólag, 6 hópaptól 2 évig terjedhető fogházzal! és 5000—10.000 lejig terjedő pénz- büntetéssel sújtható. Megegyezés készül a szlovenszkóí vasipari bérmozgalomban Pozsony, november 10. (Saját tudósitónktól.) A Gyáriparosok Országos Szövetségének pozsonyi székhazában napok óta folynak a szlovenszkóí vasipari munkáltatók és munkások között a bértárgyalások. Mint pozsonyi tudósítónk írja, a tárgyalások egyezséggel fognak végződni. A munkások követelése az, hogy évi bérük 10 százalékát egyszersinin- denlvori beszerzési segély címén kapják meg, néhány üzem azonban már előre bejelentette, hogy nem hajlandó a munkások követeléseit teljesíteni. Néhány üzem akceptálni hajlandó a munkások követeléseit, de nem oly mértékben, mint azt a memorandum felsorolja. A megállapodásoknak nem csupán az az akadálya, hogy a gyárosok között nincs meg az összhang, hanem akadályozza a tárgyalások gyors lefolytatását az a körülmény is, hogy a szociáldemokrata szakszervezetek, amelyeket a kollektív szerződés köt, nem akarnak e kérdésben lépést tartani a kommunistákkal, akiket a tárgyalási asztalh/z sem engednek. \ munkaadók rábízták a munkásokra, hogy a két párt közötti affért önmaguk intézzék el és csak azután hajlandók dönteni a bérkövetelés ügyében. Békepropaganda Angiiéban London, november 10. A Guildhallban tegnap este megtartott lordmayor-banketteD Baldwin nagy beszédet mondott, amelyen főleg Franciaország és Németország közeledésének üdvös hatásaira mutatott rá. Briand és Stresemann ragyogó példát adtak és a többi európai nemzetnek követni kell e két nagy államférfin igazi békeszeretetét. Nagybritánnia és Oroszország viszálya, folytatta a premierminiszter, egyelőre még nem jutott a megoldás stádiumába. Nem Anglia kereste ezt az ellentétet és amint a szovjet hajlandó lesz a nemzetközi érintkezés szabályait betartani és az idegen államok belügyeibe való beavatkozás szokását megszüntetni, máris szó lehet a megegyezésről. A Guildhall békebankettjével kapcsolatban Lord Cecil és Lloyd George is megkezdték békepropagandájukat az ország vidéki városaiban. Tegnap váratlan segítőtársat találtak sir Robertsonban, az angol hadsereg volt vezérkari főnökében, aki jelentős beszédében katonatiszt létére elitélte a háborút és a fegyverkezést. Robertson felsorakoztatta a világháború borzalmait, hogy elrettentő példaként állítsa hallgatósága elé. így például többek között megemlítette, hogy egy-egy angol pergőtűz a háború alatt, egy-két. milliárd aranykoronába kerül, azaz annyiba, amennyibe Angliában az összes kórházak feutartása kerül évenként. Zsarolás miatt letartóztatták egy ruszinszkói magyar nyeivü lap kiadóhivatali igazgatóját Ungvár, november 10. (Ruszinszkói szerkesztőségünktől.) Az Ungváron megjelenő „Élet" c. hetilap kiadóhivatali igazgatóját, Stiauszmann S. ungvári lakost, az ungvári rendőrség tegnap tettenérte, amikor egy megírt cikkel a kezében háromezer koronát akart kicsikarni Lebovics ungvári bőröndkészítőtől. A bőröndkészítő, mikor a róla szóló kompromittáló cikket elolvasta, igen megrémült és könyörögni kezdett, hogy álljanak el a közlemény leadásától. Strauszmann állítólag azonban csak háromezer korona lefizetése ellenében volt hajlandó a cikket megsemmisíteni. Alkudozás kezdődött mug a két fél között, mig végre a sarokba szorított Lebovics hajlandónak mutatkozott ezerötszáz korona lefizetésére. Mielőtt azonban a pénzt átadta volna, értesítette az üzletről a rendőrséget, amelynek egyik detektivje az előlegül átadandó négy darab százkoronás szériaszámát feljegyezte. Mikor azután az 1100 korona kifizetésére került a sor, a Lebovics üzletében elrejtőzött detektív a kellő pillanatban előlépett és a kiadó- hivatali igazgatót letartóztatta. Vallatása során kiderült, hogy egy Sehrei- ner nevű nyugalmazott őrmesterrel is hasonló üzletet akart kötni, de mivel az üzlet nem sikerült, a cikk a lapban napvilágot látott. A rendőrség egyébként erősen tikolózik, semmiféle részletes felvilágosítást nem ad, az „Élet" ugyanis mint a Rozsypál alkormányzót állandóén dicsérő sajióemgánum ismeretes. 5 'Pozsony, november 10. (Saját tudósítónktól.) Az illetékes katonai hatóság intézkedésére Pozsonyban letartóztatták tegnap Sámuel Jenő dr. budapesti ügyvédet, a Vázsonyi- emlékbizottság tagját, aki Vázsonyi emlékiratainak terjesztése cél-, jából tartózkodott Pozsonyban. Az ügyvédet véderő elleni bűntettel vádolják és beszállították a Kereszt-utcai katonai fogdába, ahonnan Ungvárra fogják szállítani, ha közben szabadlábra nem helyeznék. Sámuel Jenő dr.-t ugyanis évek óta mint katonaszökevényt körözi az ungvári hadbíróság. Az ügyvéd a legnagyobb csodálkozással értesült erről, mert Budapesten született, gyermekkora óta Budapesten lakik, ott is járt iskolába és magyar állampolgár. á csehszlovák hatóságok véleménye szerint azonban Sámuel Jenő dr. csehszlovák állampolgár és miután nem tett eleget sorozási kötelezettségének, ezért mint katonaszökevényt körözték. Édesatyja ugyanis 35 évvel ezelőtt a ruszinszkói Valócon lakott s onnan elköltözött anélkül, hogy Magyarország javára később optált volna. Ha tehát csehszlovák állampolgárságát nem veszítette el még fia, a csehszlovák hadseregben lett volna köteles szolgálni — mondják a csehszlovák hatóságok. Ezzel szemben Sámuel dr. azt állítja, hogy a nagykanizsai honvéd gyalogezrednél szolgált, sejtelme sem volt arról, hogy Csehszlovákiában kellett volna szolgálnia. Az erre vonatkozó iratokat védője táviratilag kérte beszerezni Budapestről és Nagykanizsáról. Remélhető igy, hogy Sámuel Jenő dr. rövidesen szabadlábra kerül. A Manoüesca per tát aiása &ÍH ’jLS- - ■ A véd-alem a HohenzoUem-csaBád fagjaássak elővezetését kérte — ücassSSesca védő az ostronQáüapoS ellen — A vidásii és elegáns Manoiiescu