Prágai Magyar Hirlap, 1927. szeptember (6. évfolyam, 199-223 / 1533-1557. szám)

1927-09-21 / 216. (1550.) szám

‘JMfMj&íu V KA^£AR*rilKüAlá Zsidó wéfasi a Slovensky Dennik zsidóellenes támadására €& „felügyelet alá kelyazest14 szSovenszkói zsidók ezután is beszélni fognak magyarul is és németül is SzüKwemszíkiő egyik szlovák íatojÓDjaík zsíidó keresikediőaia a (következő nyílt leveléiriiek közlésé­re kérte föl lapunkat: A Slovensky Dennik igen tiszteit Fö- ,< szerkesztőjéhez! Tisztelt Főszerkesztő Ur! Becse®. laip- íjálbau, ia Slo'vmsky Demniifebein ineimnég töb­bek között a következő fenyegető béjeiein'té- seket olvastam: „A Szlovenszkén lakó zsidók mától (tehát a cikk megjelenésének napjától?) kezdve felügyelet alá vannak helyezve annak megállapítása céljából, hogy mily nyelven beszélnek az üzletekben, irodák­ban, gyárakban, otthonukban, a családi körben, utazás közben, — továbbá, hogy milyen nyelvű újságokat olvasnak, milyen tannyelvű iskolákba játra/íják gyerme­keiket, milyen nyelvű színházi és egyéb előadásokra járnak el. Ezek alapján lesz azután megállapítva, hogy ki a (magyar és ki a szlovák zsidó s az előbbiek gaz­dasági bojkott alá helyeztetnek/* Ezzel a váratlan íbejeíföntésisiei szemben bátor vagyok Önhöz Főszerkesztő Uram a következő szerény (kérdéseket intézni: 1. Melyik az a törvény, rendelteit, vagy hatósági Intézkedés amelynek alapián a Slovensky Dennik engem és zsidó társaimat felügyelet alá (helyezett és melyeik azok a hatósági közegek, akik minden (bírói végzés liléikül jogosailtak lesznek öz én legiszükdbíb ottibanomfba ib'eSiatoibnii, (hegy ott meggyőződést szerezhessenek arróíl:, vájjon milyen nyelven is beszélek? 2. Méltók törvény alapján lesz az a sok ezer lujalbb tisztviselő é9 dieitektiv ide Szlo- venszkóra kirendelve, akik (bivativa lesznek minidéin zsidó esetében fcipulhatolni azt, amit a Slavensky Dennik megátlapitani eiremdelt? 3. Hol Mán az a bizonyos „zsidókat ellenőrző központi hivatal", mely (hivatva /van a fekete táblára került zsidók ellen ki­mondani a gazdasági bojkottot és mily ható­sági szervek fogják az ilyen bojkottnak be­tartását ellenőrizni? Ki fogja a bojkottot be nem (tartó egyének ellen a megtorló eljárást megindítaná és végrehajtani ? 4. Kii fogja la mindéihez szükséges sok ezer uj tisztviselőt alkalmazni és űzetni, áz állam, a Slovensky Dennik, vagy talán közösen az agrárpárt és a néppárt? Ha most a Slovensky Dennik kizárólag már csakis szlovák zsidókat akar látni, miiért volt szükség a népszámláláskor arra a mesés trükkre, amellyel a zsidókat sem németek­nek, sem magyaroknak, sőt még szlovákok­nak sem, hanem tisztán osiak zsidóknak alapították meg? A nagyszerű trükknek ugyebár az lett az .eredménye, hogy ezzel elősegítették a zsidó pártok megalakulását, ami viszont azt eredményezte, hogy 140 (ezer leadott zsádószavazat ellenére zsidó kép­viselő seim kerülhetett be a prágai parla­mentbe. Mi szükség van most egyszerre arra, hogy a zsidó no mondja már magát csak zsidónak, hanem szlovák zsidónak? És hogy képzeli azt ia tisztelt Slovensky Dennik, hogy ha kis /szlovák faluimban (levő .szatócsüzletembe a vásár alkalmával beltér egy szomszéd falubeli magyar, (akinek már a dédapja is nálam vásárolta a koosikemőosöt, ezt a magyart én nem fogom kiszolgálni, mart még miaudig magyarul beisaél s a — kocsii- kenőosöt családommal én fogom elfogyasztani — csak azért, ment a Slovensky Dennik ezt igy kívánja? 1 Sí. Gálién, szeptember. St. Gálién a legszo- inorubb v*ros mindazok közül, a' ol eddig életem­ben megfordultam. A svájciak, ez a három és fél­milliós népecske nem tud víg lenni. Pedig megta­nulhatták volna ezt a tudományi attól a rengeteg idegentől, akik havasaik közé jönnek gondjukat és bussinesst felejteni. St. Gálién a világ legelha- gyatottabb városkája. Idegen ember még véletle­nül sem vetődik erre, hiszen a Baedeckerek sem kecsegtetnek sok látnivalóval. St. Gálién egyete­me is a miniatűr-egyetemek közé tartozik. Mint­egy százötven diákja van (köztük hat magyar) és ezekből áll a városka egész „idegenforgalma". A kolostor dominálja ezt a szomorú várost. EzeT, ezerszáz esztendeje alapították ezt a kolos'- tont, attól az időtől kezdve folyik a telepedés és szaporodás, míg ma már hetvenezer embert szám­lál a város. St. Gálién azonban bennünket magyarokat különösen érdekelhet. Most pedig még külön érde­kes aktualitása is van a kolostornak. Az 1926. esztendő volt az ezredik évfordu­lója annak az eseménynek, hogy a magya­rok itt jártak. IV. Eckehard irta meg a magyaroknak ezt a ka­landját, mely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mint egyik legveszedelmesebb nép számítottunk, hosszú századokon keresztül Európa többi népei szemében. A kolostor még ma is óriási kiterjedésű. Bocsásson mieg tisztelt Főszerkesztő ur, ( die én dacára a Slovensky Dennik minden illetéktelen tiltakozására, dacára minden fenyegetőzésre, gyermekeimet ezután is tanítani fogom a szlovák mellett a német nyelvre, — sőt, Uram bocsásd meg bűnömet, még a magyar nyelvre is! Ezt a három nyelvet beszélte itt az ükapámktól kezdve minden generáció, s ezt beszéli mia is az egész szlovenszkói zsidóság. Manója meg igen tisztelt Főszerkesztő uir, hogy kinek ártott már meg az, ha több nyelvet beszélt és hol van oly ország, ahol nem volna szabad több nyelvet tanulni és beszélni? Ha azt hiszi -a Slovenszky Dennik, hogy ettől ia kulturális emberi jogitól meg lehet fosztani Szfloveinszkó őslakósságát, vtégrteleniüil csalód­ni fog. Bdldiig úgy tudtam, hogy a Slovensky Deuimiik komoly lapnak tartja magát, — ezután a sajtó-zöldség megjelenése után azt Maga a templom 1740-ben épült fel újra. Oltárai olyan gazdagok, hogy talán csak a római templo­mok gyönyörű oltárai vehetnék fel velük a ver­senyt. Minden kövön meglátszik az évszázados tradíció, mely a st. galleni kolostort Európa egyik (nevezetességévé avatta. Vasárnaponként megte­lik a templom hatalmas hajója hívőkkel, az orgo­na felbug és viszi a lelkeket az ég felé, az ösz- szeforrott szeretet jegyében ... Ami az egész kolostorból a legérdekesebb és legértékesebb, az a könyvtár. Olyan nevezetességei vannak ennek a lcönyiytárnak, melyek páratlanná teszik az egész világon. Megfizethetetlen értékeket rejt maga mögött az ódon, vasszögekkel kivert ajtó. A kolostorkönyvtáros — kedves öreg pap — kitüntető szívességei fogad. Mikor megmon­dom, hogy magyar vagyok, azonnal Eckehard krónikájára tereii a beszédet. Előkeresi a könyv- tárajtó hatalmas régi kulcsát és megindulunk a kolostor visszhangzó, boltíves folyosóján. Meg- megállunk egv-egy érdekesebb kép előtt és a könyvtáros kedves, meleg hangon magyarázza el a jelentőségüket. t — Még soha nem járt erre magyar újságíró, — mondja —, maga az első. Pedig sok érdekes nevet találhat vendégkönyvünkben. — Engem is a „jubileum" hire hozott ide — mondom neki, a magyarok st. galleni betörésének ezeréves fordulójára gondolva. — Eckehard krónikája szerint 926. május el­sején voltak itt a magyarok — mondja vezetőm — és azóta a tudományos kutatás megállapította* hogy a tudós szerzetes forrásai hitelesek voltak. Csendesen beszélgetve (mert hiszen ki merne itt a visszhangzó falak közt hangos szót szólni) megérkezünk a könyvtárhoz. Megcsikordul az ódon zár és a rideg folyosóról belépve, a legszebb könyvtárak egyikében találom magamat. Fabera- kásu padló. A terem tetején fából faragott galé­ria, mely megkönnyíti a magasan fekvő könyvek­hez való férkőzést. Végül a könyvtáros a galériát tartó oszlopokra figyelmeztet, melyeket eddig márványoszlopoknak néztem. Elmondja, hogy azok is faoszlopok, még pedig apró fadarabokból művésziesen összerakva. Vezetőm ekkor egy üvegszekrényhez lép, ki­nyitja és egészen váratlanul kezembe nyom egy pergament!eveiü öreg könyvet. Szinte hinni sem akarom, hogy valóban Eckehard világhírű kró­nikája ez, melyet a 12. században irt. Lapozgatok a könyvben és nem minden meg- illetődés nélkül gommlok arra, hogy ez a kis könyv egyike azoknak a forrásoknak, melyek rész­letes felvilágositást szolgáltatnak az ősmagyarok életéről. A könyv finom pergament lapjai bizony né­hol rongyosak; valami különös érzés fog el a pu­ha lapok érintésénél. 350 oldala van a könyvnek, melynek te­temes részében a magyarokkal foglalko­zik a szerző. A múlt évben volt tehát ezer esztendeje, hogy őseink külföldi kalandozásaik közben egészen St. Gallenig eljutattak. Voltak másfelé érdekesebb kalandjaik is, azonban hitelesség szempontjából Eckehard feljegyzései a. legmegbízhatóbbak. Nagy félelmet idézett elő akkoriban a „hunok" megje­lenése és a szerzetesek félelme nem is bizonyult alaptalannak. Őseink felforgatták az egész kolos­tort és csak akkor pihentek meg, mikor megtalál­ták a jó borokat. Mikor azután a jó aszu-borokba alaposan be.lekóltostak, annyira nekibálorodtak, hogy egyik közülük még a toronyba is felmászott a szélkakasért, melyet aranynak véltek, holott csak aranyozva volt. Sok más kedves apróságot jegyzett fel még Eckehard, latin nyelven, különös cirádás betűkkel, melyek előtt a laikus olvasó értelmetlenül áll meg. Azután az üvegszekrény másik oldalához ve­zet a könyvtáros és az üvegtetőt félretolva, szin­te áhitatöáhn mondja, hogy az előttem levő ha­talmas kötet a Nibelungen-ének eredetije. — Az Eekehard-krónika kétszáz évvel régibb keletű, mégis ez a Nibelungen-kötet értékesebb. — mondja a könyvtáros. — Az egész világon há­rom Nibelungen-másolat van, a st. galleni, mün­cheni és a donaueschingeni. Ez azonban a eg- öregebb és igy a legértékesebb is. Pénzben ki mén fejezhető összeget ér ez a könyv. A Nibelun- gen-éneken kívül még a Parsifalt és a Roland- éneket is tartalmazza. Miután ezt a könyvet is kiemelte a* üveg- szekrényből, lapozok néhány oldalt a gyönyörű díszekkel ékesített könyvben. Vörös és arany szí­nekkel kifestett iniciálék teszik változatossá a hatalmas pergamenlapokat. Még számtalan érdekes, régi könyvet mutat a könyvtáros. Természetesen mind kisebb érté­kűek, mint az első kettő. Végül mielőtt távozom, egy kitöltött cédulát tesz elém azzal a kéréssel, hogy írjam alá. Kér­désemre elmondja, hogy a könyvtár szabályai közé tartazik, hogy listát vezessenek mindazok­ról, akik a nagyértékü könyveket megérintették. L. 1. Ml attegállaipifeuio'm, (hogy — csalódtam. MégkülöníböZfietett tisztelettel' mór adok Schwarz J. Látogatás a st. galleni kolostorban, boltozatos öreg falak között, hol ezer év előtt őseink jártak A kolostor legnagyobb kincsei Eckehard krónskáfa és a Nifes- Imigeis-émek eredetije — Ahol feljegyzik mindenkinek a Kiesét, aki megérinti a könyveket Adyn keresztül Szlovenszikón sok szó folyik mostanában a magyar ifjúság körében az úgynevezett „kisebbsé­gi mentalitásról", mely végeredményben ezeknek az okoknak egyre jobban a tudatosság felé tö­rekvő eredője. Az uj generáció belátta, hogy bi­zonyos mértékig revideálni kell a múlt felfogását, mert a szabály, mely az elmúlt viszonyok formái­hoz alkalmazkodott, nem lehet jó a megváltozott körülmények által diktált helyzet megoldásához. Ebben az ifjúságban van kritikai szellem, mely éppen azért, mert nemes a célja, nem borul le föltétien hódolattal a múlt előtt, hanem önisme­retre törekszik, azaz keresi a hibákat a múltban és a jelenben is, mélyek a mostani nyomorúság bekövetkezéséhez hozzájárultak. Ezen a ponton kapcsolódik bele az uj fiatalság Ady Endre, Mó­ricz Zsigmond és Szabó Dezső mélyen magyar és magyarságában meztelenre vetkőző művésze­tébe. Nem vélellenség az, hogy az erdélyi fiatal­ság kérte fel Makkay Sándor püspököt az Ady- tanulmány megírására, mély oka van annak, hogy a Csehszlovákiában élő ifjúság rendezte meg Mó­ricz Zsigmond fotóivá só körútját. A fiatalság tisz­tán akar látni, szembe akar nézni a valósággal, ha kegyetlen is, mert tudja, hogy csak az a had­vezér győzhet, aki a saját hadseregét jól ismeri. A kendőzetlen valóságot találja föl Ady Endre köl­tészetében, akinek nemzeti aggodalma akkor volt a legmélyebb és legtragi'kusabban üldözött, ami­kor a háborúban nem tudott lelkesedni, mert sze­me előtt fölkomorlott már a nagy csatavesztés és ezt a képet nem tudta kitagadni leikéből. Az il­lúziókból kirázott minket a kegyetlen sors és vé­res árat fizettünk azért, hogy megköveztük azo­kat a prófétáinkat, akik nemzeti gyöngeségeink ellen keltek ki. A fiatalság föladata, hogy a ma­gyar életet megtisztítsa a beteges hiúságtól, mely szemet hunyva a hibák fölött, egy irreális, légvár- szerű fejlődés gyökere lehet. Sokan féltik a fiatalságot Adytól, akinek em­beri alakja nem szolgálhat követendő példa gya­nánt. Ebben a dologban az igazság látszólag az Adyval szemben állók oldalán van. Ady egy bekö­vetkező katasztrófa nyomasztó légkörében élt és sajgó idegekkel érzékelte a magyarság testén ki­ütköző betegség-tüneteket. A maga meg nem ér- tettségében is függvénye volt a nemzet helytelen irányú fejlődésének, mely észrevette és méltán nyolta őt, ha nem lett volna szaturálva a hamis fejlődés látszólagos eredményeitől. Adynak egész emberi és a morálisnál sokkal érzékenyebb költői mivolta rendkívül szenvedett ebben a légkörben. Neki kellett a narkotikum, mert nem viselhette volna el másképp a lelkére súlyosodé gondokat. Aki nem hiszi, olvassa el Ady Lajosnak objektív életrajzát, melynek sok oldala tanúskodik a költő nagy emberi szenvedései melleit. Adynak végig kellett járnia minden életskálát, hogy a leikéből kihangzó zene teljes legyen. Ezért nem lehet ő mint ember példakép, de művészete csak tágult a a reá zuhogó élethatások alatt. Azok, akik Adytól az ifjúságot féltik, ezeket az abnormális zseni-vonásokat emelik ki. Pedig meg kell gondolni azt, hogy kevés költő egyéni­ségét lehet eszményképpen odaállítani a közöuség ele. A költő éppolyan ember, mint más valaki, sőt emberebb ember, akiben a gyarlóságok is sokszor hatványozott mértékben jelentkeznek, mert benne az ösztöns-zerüség és nem a társar dalmi fentartó erő érvényesül. Az utókor rend­szerint kiszínezi dédelgetett nagyságainak alakját és letörli azokat a foltokat, melyek a költő em­beri alakjához esetleg hozzá1 artoztak. Ez a nim­busz azulán inkább a közönség vágyainak fogla­latja lesz és mint ilyen, már tényleg nevelő hatást gyakorol a nemzetre. Ady alakja köré most fonó­dik a glória és lassan egy megtisztult, szimbólum- szerű alakban fog helyet foglalni az irodalomtör­ténetben. A zs ii tehát a maga sajátos lelki be­rendezettsége révén külön elbánást érdemel, amit a közélet gyakorlata is évszázadok óta szank­cionál. Nem kell féltenünk az uj nemzedéket Adv- 161, mert az az ifjúság, mely Adyn keresztül ju­tott a mostani kor megértéséhez, éppen ezen szerves fejlődés következtében tisztán látja, hogy mi a követendő és mi az elvetendő az Ady által felállított példaképben. El tudja választani Ady emberi meghatározottságát, a faján reszkető ag­godalommal csüngő, prófétai hangú vátesztől és jól tudja, hogy ezeknek a verseknek sokszor trá­gyába kellett bocsátani gyökereiket, hogy a ki­kelő virág szindusabb legyen. A szlovenszkói ifjuság körében érdekes tünet például, hogy akik legjobban hangoztatják Ady iránti szeretetüket, egyszersmind az egészség, a férfias tisztaság, az acélos jellem és a szeretet hirdetői is. Az ellentét csak látszólagos. Ez az if­juság rajong Adyért mint egy bomlott kor Kasz- szandra-bangu jósáért, de ugyanakkor okul is a példáján. Makkay Sándor könyvében olvastam, hagy Ady vallásos költészete azért olyan meggyő­ző és szívből jövő, mert a bünbeesett ember vá/- gyódását fejezte ki Isten iránt. Az uj nemzedék egészség és békesség iránti vonzalma is azért erős, mert oly korban él, amelyből ezek a tulajdonsá­gok leginkább hiányoznak. Adyban egy hulló nap szimbólumát, megtestesítőjét látja, de ugyanakkor föltolul benne a kérdés-: miképp lehetne ezen segíteni, melyek az összeomlásból kivezető eszkö­zök? Az Ady-szimbólumot tehát tovább fejleszti, keresi az utakat, melyek a jelen sivárságából ki­vezetnek. Meg akar változni, egészséges, nemes akar lenni, hogy meg ne ismétlődhessen itt Ady példája. így lesz az erkölcstelennek bélyegzett Ady Endre -az erős jellemű, okosan magyar, ge­rinces ifjuság nevelője. A forradalmár Ady Endre tehát építő elem­mé, nemesebbre indító hajtóerővé válik az uj fia­talság életében. Az ifjuság nagy részében Ady Endre megszűnt probléma lenni. Költészetét ma­gába szívta, asszimilálta és a mellette, vagy elle­ne folyó harcok lármája úgy éri őt, mint a távoli erdő zúgása. Ugv érzi, hogy az igazolás vagy tá­madás idejét múlta, hiszen ő egy lépéssel már to­vább jutott Ady Endrénél. A kor azonban, az át­lag-világ hadonászik és érvel, holott itt volna az uj kérdés, mellyel foglalkoznia kellene: az Ady Endrén keresztül megujhodoü magyar reneszánsz. Szabó Dezső, a fél lábával még mindig Ady- talajon álló nagy művész jelölgeti a kibontako­zás útját, de az ellentét túlságos nagy benne, hogy harmonikus megoldáshoz jussson. Ady Endre csak jajgatott és korbácsolta a faját, mert akkor élt, amikor a magyar élet barométere a bekövet­kező katasztrófa előtt mind mélyebbre sülyedt. Szinte csodálatos és egész működésére az égiek út­mutatása szerint jellemző, hogy a legnagyobb re­ménytelenség idején, 1919 januárjában halt meg, akár csak másik nagy lírikusunk, Petőfi Sándor is akkor költözött el, midőn az általa annyira inten­ziven érzett események végére a végzet odatette a pontot. A vihar megérkezett és noha csak rom és pusztulás maradt nyomában, mégis nagyot lé- lekziink, mert úgy érezzük, hogy átestünk a leg- rosszabbon. Ennek a generációnak a feladata, hogy regenerálódjon, jóvá tegye, amit lehet és megujhodva, átalakulva, az építő munka részesévé legyen. Ez a folyamat már megkezdődött és iro­dalmunkon is átütközik a törekvés, amit még tu­datosan nem igen regisztrált a későn érő közvé­lemény. Szabó Dezsőt már említettük, aki az „El­sodort falu“-ban még kábultan az ütéstől, tapoga­tódzva kereste a megoldás kulcsát. A drámában Zilahy Lajos és különösen az utódállamok neves magyarjai, Méce László, Reményik Sándor, Apri- ly Lajos, Pálffyné Gulácsy Irén igazítják mind helyesebb vágányra a keserű tapasztalatokon ne­velődött uj magyar gondolkodást. Hogy nem hul- lámzanak körülötte a vélemények, hogy nem ágaskodnak különösképpen ellene a múlt lovagjai, annak két oka lehet. Az egyik, hogy ez az irány némileg visszaüt az Adyt megelőző korszakra, a másik, hogy Szabó Dezsőn kívül nincsenek támadó egyéniségei Ó9 az élet rosszaságából fakadó pesz- szimizmussal -zeniben, a megértést, az örömet, az egyén, a család, a nemzet szent egészségét hirde­ti. tehát építő tényező a társadalmi életben. Ennek a jobbára még tudat alatt élő reneszánsznak tá­bora — az uj magyar fiatalság. Tg niás Lajos.

Next

/
Thumbnails
Contents