Prágai Magyar Hirlap, 1927. augusztus (6. évfolyam, 174-198 / 1508-1532. szám)
1927-08-21 / 190. (1524.) szám
12 'PPSSiartAl^ifaR-HTKDAE írtát augnaziue ál, vao<uiu^p. Sohasem tudtuk, hogy lesz velünk máról-holnapra „A Romanovok fénykora és bukása" Irtai A. A. Vyrubova TAö^ÉSZET-mODALOM. <—»■■■■ ................... ...f Né prajz és népművészet a komáromi kiállításon Irta Alapv Gyula dr. miuzeaim - és 'konyviiáirtilgtazgiaJtó Komárom, augusztus 20. Néprajz, népművészet mintha teljesen azonos jelentésüek volnának, de ha alaposabban belemélyedünk a dolog lényegébe, akkor meggyőződünk, hogy a néprajz a talaj, amelyből felsarjadt a népművészet és virágzásnak indult. A néprajz nemcsak a nép ruházkodását, épitkezését, gazdálkodását, mesterségeit, temetkezését jelenti, de egész életét: elkezdve a gyermekjátékokon, a népszokásokon, babonákon, meséken, közmondásokon keresztül, melyekben leszürődik egy nép bölcsessége, a születés, házasság és temetés nagy misztériumán végig mindazt, ami a népi élethez tapad. A népi művészetet pedig legesleginkább a ruházaton kereshetjük, ahol a szépérzék legtöbb kielégítést nyerhet, de megtaláljuk az építészetben csak éppúgy, mint a temetőben, az ékszerben és a csicseri korsóban, amiből szomjúságát oltogatja az arató és a marokszedő. A komáromi kiállítás Mátyusfölde, és a Kis Magyar Alföld, a Garammellék és Gömör magyar vidékeinek gyűjtötte össze népviseleti és népművészeti anyagát. Komárom szekeresgazdáinak, akik a városnak évszázados, törzsökös őslakosai, komoly kék posztó viseleté mellett, melyet tömör, öntött ezüst gombok és ünnepeken ezüst mentekötőlánc is díszítenek, ott sorakoznak Izsa, Martos, Komá- romszentpéter jobbára fekete férfi viselete az elmaradhatatlan ezüstgombokkal, amelyek csaknem falvakként változnak. Ugyanilyen az ipolymenti népviselet is a kékbeli felsőruha alól csak a hímzett ingeleje villog elő luka- csos hímzéssel gazdagon megdiszitve. Mennyivel színesebb, tarkább a női népviselet! Valamennyi között talán a Komárom mellett levő Martos községé vezet pompa és színekben. A rövid, többnyire piros bokorugró szoknya sorozat fölé díszesen hímzett fehér kötényt kötnek és a rövid kis mellény alól bő- szájju, könyökben piros szalaggal megerősített ing bugyog elő halvány kékre kékitve. A derékon rojtos, színes kendő van átkötve és a hajfonatban a tarka szalagok egész erdeje. A nyak gazdagon bevonva gyöngyfüzérrel. A leányok fejét színes párta ékesíti, amely sokszor egész pazar diadém alakot ölt és amely szintén dús színekben ékes. Csak az asszonyok viselnek a fejükön kendőt. Ez a népviselet rokon a sárközivel, amely a Dunántúl leg- efstőibb népviselete. Hasábokat lehetne Írni ennek a szépségéről. Milyen komor e mellett például az alig pár kilométernyire fekvő Komáromszentpéter asszonyainak sötétkék, csaknem feketébe hajló viselete. A mátyusföldi Kürt községben már a fehér szin pompázik az asszonynépen, éppen igy Kéménd, Muzsla és Bény női viselete is a fehér szint kedveli, amely erős kontrasztot alkot, a férfiak ünnepi fekete ruhaviseletével szemben. Pompás a palásti kollekciója a kiállításnak, amely szintén szinpompájával tűnik fel. A nyitramegyei vicsápapáti női viselet már átmeneti típus a magyar és szláv érintkezési vonal határmesgyéjéről. A zselizi pitykével bővesen meghnáyt piros mellény, a juhászbunda tulipános varrott hímjével sok nézőre akad, de meg is kell itt akadnia minden szemnek, mert ez a kiállításnak a legszebb két terme. A népművészet termében Basilides Bar- náné nagyszerű ízlése és tudása érvényesül már a pompás elrendezésben is. Ezt a termet a hetényi kézimunka uralja, amely talán elsőnek került ki a világpiacra. A békében a hetényi kézimunkával jártak Páristól Bukarestig a hetényi menyecskék és meghódították vele Európát. Utóbb már a tengeren túl is piaca akadt, a dollárok boldog hazájában. A hetényi kézimunka a száihuzáson alapul és igy többnyire geometriai ornamenseket képez ki a vásznon, vagy a selyem finomságú batiszt kelmén. Szabó Lajosné pazar szépségű régi mintái ragadják meg a figyelmünket, de Tanító Benőné abrosza viszont a népművészetnek igazi remeke. A technikában és a mintákban megtaláljuk a csillagot (rózsát), kiscipót, pókokat, amint azokat a nép nyelve elnevezte. Újabban a Voledó-himzés hódított nagy teret. Szebbnél szebb rajzu hímzéseket látunk ezekből, ahol a vonalvezetés nem olyan éles, mint a zsubrikált kézimunkán. A hetényi házi ipar halad a korral és a divattal, de ebben az arányban vetkezi le népi jellegét is. Komáromszentpéter és Marcelháza, Magyar, ahol szintén fejlett népipar van, elmaradtak a kiállításról. Mutatóban néhány régi roenpekíbMő i? ketíUt J$®os, # 43. A katonák — épp úgy, mint azok, akik engem a Péter-Pál erődben körülvettek — nagy gyermekek voltak, akiket gonosz játékra használtak föl. Az orosz katona lelke alapjában mindig tiszta és jó volt. Fogságom utolsó idejében gyakran nyitva hagyták cellám ajtaját, elém álltak és megkértek, rajzoljam le őket. Sokszor órákhosszat azzal szórakoztam, hogy ceruzavázlatokat készítettem róluk. Abban az időben sokszor voltak civakodások, verekedések és zendülések, — úgy hogy sohasem tudtuk, mi lesz velünk máról holnapra. Augusztus 23-án, a császárné nevenapján, különösképpen szomorú és kétségbeesett voltam. Az uj börtönorvos, Manuchin doktor — egy véghetet- len jóságos és barátságos ember — első körútját tette meg a cellákban. Jelenléte újra visszaszerezte nekünk annak a bizonyosságát, hogy van még Isten, aki nem feledkezett meg rólunk. Nem találok kifejezést, amellyel méltóan tudnám kifejezni azt a hálát és tiszteletet, amelyet e jóságos orvos neve hallatára érzek. A katonák egy ideje bizalmatlanul és kicsiny- lően bántak Serebranyikov doktorral és amikor megunták velünk való goromba bánásmódját, azzal a kéréssel fordultak a vizsgálóbizottsághoz, hogy váltsa föl más orvossal. Miután a katonák kívánsága a Kerenszkij-kormánynak törvény volt, a durva orvos helyébe olyasvalakit vezényeltek, aki az orvosi tudománynak teljesen birtokában volt, másfelől számunkra politikailag veszélytelen volt, sőt: hitte az általános hiedelmet „a sötét hatalmakról, akik a császárt körülvették." Egyet azonban Kerenszkij nyilvánvalóan nem tudtok:: azt, hogy Manuchin doktornak aranyszive van és hogy a doktor igazságos, becsületes ember. „Megköstolfatták vele szuronyuk hegyéi“ Manuchin doktort első látogatása alkalmával Serebranyikov doktor kisérte, aki vérvörös ábrá- zattal asszisztált, mikor Manuchin megvizsgálta a mustérflastrom és a véré s-rugás következtében gyulladásos szét- nyomoritott hátamat. Egészen furcsán hatott rám, amikor hogylétem iránt érdeklődött és anélkül, hogy egyetlen szóval is megbántott volna, azzal az ígérettel búcsúzott, hogy minden nap fölkeres. Hosszú idő óta most először éreztem, hogy gentlemennel van dolgom. Mikor elment, az volt az érzésem, hogy nehéz kő szakadt le szivemről, térdreborultam és hosszú szünet után ismét forrón és ájtatosan imádkoztam Istenhez. Azután az ágyra -etettem magamat és mélyen elaludtam. Mi foglyok ettől a naptól kezdve valósággal számoltuk a perceket addig, amíg az uj orvos be nem lépett cellánkba. Körútját rendesen déli tizenkét órakor kezdte. Mindegyikünk ott állt már cellája ajtajában és leste közeledő lépéseit, leste, amint Manuchin doktor a foglyokat köszöntötte és hogylétük iránt érdeklődött. Neki nem foglyok voltunk, hanem csak szenvedő páciensek. Megnézte az ételünket és kiadta parancsba, hogy mindennap adjanak nekünk egy pohár tejet és két tojást, hogy hogyan verekedte ki parancsa teljesítését, nem tudom. Az ő acélos akaratával azonban nehéz volt szembehelyezkedni — és bár a katonák kezdetben szívesen kóstoltatták vele szuronyuk hegyét, végül mégis alávetették magukat neki és ő részvétből, a szenvedő emberek iránt való szeretedből, minden lehetőt elkövetett, megsegítésünkre. Mióta Manuchin doktor volt az orvosunk, a fogság megszűnt borzalom lenni -s abban a tudatban, hogy Manuchin doktor másnap megint eljön és megvéd, egészen türhetőnek találtuk helyzetünket. ■A fogságban szívbajos lettem s az orvosságokat a katonák szerezték nekem. Az orvosságokat a magunk pénzéből kellett fizetnünk. Mikor kiderült, hogy az erődparancsnok legnagyobbrészt elkobozta az irodában levő orvosságokat, Manuchin doktor a maga költségén szerzett újakat. Hetenkint egyszer be kellett nyújtanunk az őrség felügyelőjének egy lajstromot, amelyre fel volt jegyezve minden, amire sürgősen szükségünk volt (fogpor, szappan, stb.) Engem nyakra-főre kihallgatásra citáltak. Egyszer azt kérdezte tőlem Manuchin doktor — először történt, hogy négyszemközt voltam vele — hogy miért gyötörnek engem olyan sokáig? Megnyugtatott, hogy ügyemre lassankint világosság derül, de el kell készülve lennem még egy súlyos kihallgatásra. A vizsgálóbizottság tisztázza Vyrubovát Néhány nap múlva váratlanul megjelent cellámban, bezárta maga mögött az ajtót és közölte velem, hogy Kerenszkij megbízásából négyszemközt kell beszélnie velem, miért a kaionákat elparancsolía mellőlem. Elmondta, hogy a vizsgálóbizottság befejezte ügyem vizsgálatát és megáll apitolta, hogy az ellenem hangoztatott vádak alaptalanok. Nekem azonban teljes rehabilitálásom érdekében részleges orvosi vizsgálatnak kell alávetnem magamat. Sok kérdését nem értettem meg, némely kérdései azonban megvilágították előttem az aljasságnak azt a félelmetes mértékét, amely az emberek szivébe befészkelte magát. Mikor a vizsgálatnak vége volt, lelkileg teljesen összetörtem, halálra fáradtan feküdtem ágyamon, arcomra szorítva kezemet. Azokban a rettenetes pillanatokban Manuchin doktor hűséges barátom lett, — megértette azt a példátlan igazságtalanságot, amelyet ellenem elkövettek és átértette, mit jelent az, ha valakit éveken át hitványul megrágalmaznak. Az a tudat, hogy van egy ember, aki mellettem áll és akit megértek, erőt adott további harcaimhoz és szenvedéseimhez. Május végén akkora lett a forróság, hogy valóban alig tudtam lélekzeni cellámban. Egyik napon a vizsgálóbizottság elnöke, Muravjev — egy önhitt és láthatóan képmutató férfi — megvizsgálta celláinkat. Mikor az én cellámban járt, közölte velem, hogy semmiféle vétséget sem tudtak rám deríteni s engem valószínűen máshová fognak áthelyezni. Ügyem kivizsgálása azonban egyre hosz- szabban húzódott és ha Manuchin doktor nem lett volna, a várakozás rettenetes gyötrelmei ösz- szetörtek volna. Emlékszem, mekkora volt örömem, amikor egyik reggel fölfedeztem cellámban az első legyet. gasíoku és virtuóz iskolázottság mellett nem meglepetés a többi — eredeti — képen megnyilvánuló technikai tökéletesség sem s ezeken inkább a kompozíció újságát és érdekességét kell becsülnünk. A művész különös előszeretet árul el a színházvilág jelenetei iránt, metszetei között ott látjuk egyik revüszerü szinházrészletét, továbbá a Panoptikum cimü rézkarcot, mely a panoptikum teljes ensemb- lejét — a kikiáltótól egész az utolsó tagig, mutatja be. Több fekete portré litográfia mellett feltűnik egy négyszínű arcképkőnyomat, amely mintegy átmenetet alkot a rajzoktól a kiállított festmények felé. Érdekes, hogy Kailich Aurél rajzainál többnyire megmarad mesterének Svabinskynek kissé régiesen ható precíz modora mellett, de festményeiben egyetlen csapással szakit minden régi iskolával és szinte az oroszok lázas és ujatkereső törekvéseihez csatlakozik. Egyik nagy olajképe, mely ugyancsak egy színpadi baletjelenetet mutat be, lenyűgözi a nézőt pompás kompozíciójával, azzal a delejes megvilágítással, mely alulról jövő tökéletesen magadja az előtérben mozgó alakoknak azt a vibráló, sárgás fényt, amely olyannyira jellemzi a színházi nyugtalan és ünnepélyes megvilágításokat s alkotójának komoly jövőt jósolunk. Egy másik festmény a forradalmat igyekszik színekbe önteni, a harmadik kép pihenő munkáscsoportot ábrázol, a negyedik pedig egy különös háttéri kompozícióval kiegészített autó portrét. Mindezek a festmények arról tanúskodnak, hogy Kailich Aurél a grafika mellett könnyen, szellemesen és elmélyülten fest, sőt mintha ecsettel a kezében merészebb és újabb utakat járna, mint a szénnel, tűvel, vagy irónnal, amely eszközök utóvégre mindig konzervatívabbak voltak, mint az ecset, mint ahogy a vonal is maradandóbb, mint a szin. Kailich Aurél fiatalember és Svabinsky, növendék Prágában. Örömmel állapítjuk meg, hogy ez az első kiállítása komoly értékeket hozott, olyanokat, amelyek után bízvást várhatók a haladás és az átütp siker. Egyelőre jó az a szigorú és pontos iskola, amelyen a fiatal művész, mint grafikus, átesik, mert kötelességtudásra, gondosságra nevel, amelyek nélkül elképzelhetetlen a rajz és a metszet, Svabinsky mester kissé fotografáló modora után szükség van még némi belső felszabadulásra és expresszivebb látóképességre, — de Kailich Aurélt ebben az irányban sem félthetjük, hisz festményei máris a belső fel- szabadulás mellett szólnak. A fiatal művész katonaéveinek letelte után Párisba készül, ahol hosszabb ideig fog tartózkodni Tudjuk, hogy a francia főváros levegője, amely De- lacroix-tól a kubizmusig egyedül volt kiima a modern festők számára, Kailich Aurélt is föl* ragadja a csúcsokig, a nagy megvalósulásokig. Ez a kis pöstyéni kiállítás kezeskedik a jövőről és méltó kiindulása a továbbiak felé. .SzinHÁZ-ZEUE . Ruszinszkói színházi kulturmisszió (*) Tudja a müveit nyugat és érti a világ, mit jelent ez a szó: kulturmisszió ? "Érti, hogy mi a különbség a kényelmes nagyvárosi kultursznobság, könyvdandyzmus és az igazi, lelkek müvészetpár- tolás, között? Mi az az odaadás és a népművészet? Mi az falvaknak, egyszerű embereknek, szegény hátrálóditattaknak vinni a művészetet és a művészetből áradó örömet? Hollitscher egyik könyvében elmeséli^ hogy Chaplin moziszinészi nagyságát egy borzalmas kínai kikötőváros külvárosi mozijában érezte először százszoros revelációként, amikor az éhes, fáradt kulik, ezek a szomorú félállatok és hajszolt emberpárok, két óra hosszat földöntúli boldogságban úsztak a bohó Charlie mókáinak láttára. Ez a legtöbb: szegény és szomorú embereket örömre hangolni, élvezetet adni nekik, elfelejtetni a keserveket. Ha van létjogosultsága a színészet művészetének, akkor elsősorban ez a boldogitás a feladata, amely minden sznobságon és kritikai sa- vó-izen túl örök érvényt szerez a szent hisziriók- nak, a Shakespeareknek, Moliére-Poquelineknek és Chaplinoknak. Nos, Szlovenszkón is vannak szomorú, hátra- lódított emberek. Kétszeresen leszorultak: először, mert lakóhelyükre nem igen hatolhat el a művészet boldogító játéka; másodszor, mert magyarok és félig-meddig tilos a magyar kultúra üditö forrásaiból meríteniök. Hát ez a kulturmisszió: ide vinni a művészetet, itt mulattatni az embereket! Aki ezt megcselekszi, nemcsak nagyszerű és önzetlen nemceti feladatot végez, hanem általános emberit is, olyat, amelyért mindenképpen a magyarság örök hálájára tarthat számot. Aid a leg- elhagyatottabb és minden magyar kultúrától jóformán légmentesen elzárt, magyaroknak viszi a művészetet, akármilyen primitív formában is, azt magyar részről nem érheti gáncs, csak dicséret és elismerés, nagyon nagy elismerés. Annak missziója olyan, mint a kezdő magyar színészeté volt: a Széchenyi korában fellendülőé, amikor még a nemzet nagyszerű ébredésének előkészítői voltak a bolygó lerQfflyolMptJt lelett szegény magyar pápaszemes, tulipános, m^joránnás mintákkal, úgynevezett „görbetüs“ munka. Kár, hogy ezek már egészen elvesznek. Sok magyar művészi elem megy velük veszendőbe. (Folytatása következik.) Egy uj szlovenszkói grafikus — Kailich Aurél pöstyéni kiffliitása. — Pöstyén, augusztus 20. Pöstyén fürdőjében ilyenkor nyáron sok szép és értékes kiállítást láttunk már. Emlékezetes még a szenzációs Pálffy-aukció, melyen valóban európai rangú műremekek sorakoztak föl s egyszer s mindenkorra patinát adtak a pöstyéni Royalban megtartott képzőművészeti kiállításoknak. Ma már jelent valamit, ha fiatal művész vagy érettebb mester elhozza ide képeit, szobrait, rajzait, mert ha sikert arat itt, ez a siker már nemcsak a jómódú fürdővendégek között elért árakban tükröződik, hanem a kritikákban is és köny- nyen küszöbét jelentheti a későbbi nagyóbb európaibb eredményeknek. E szempontból a fiatal Kailich Aurél is helyesen tette, hogy Pöstyént választotta első kiállítása helyéül. Négy festményt és sok metszetet, rajzot mutat be s oeuvreje, melyről kellemes áttekntést ad a Royal halijában rendezett kiállítás, mindenképpen erős művészi hajlamot s a grafikánál fölöttébb fontos csínt, belső tisztaságot és könnyed vonalvezetést ás# & mm 4s#i grafikus és mindennek előtt portrétista. Rajzolt portréi közül pedig megkap az a tökéletesség, amellyel az öregedő vagy öreg emberek kusza arcvonásait, melankolikus, bágyadt fej- tartását, lemondó és tudó tekintetét adja visz- sza. öreg emberek arcai különleges problémák elé állítják a grafikust: sehol annyi vonás, mint ez a sok apró-cseprő és rejtett ránc, sehol annyi összevisszaság, mint ezekben az élettől földult tekintetetkben s a vonalak — a ráncok — sehol nem jelentenek annyit, mint egy öreg ember arcában. Éppen ezért az öreg arcok portretizálása elsősorban grafikai, tektonikus probléma, Kailich Aurél helyes érzéssel ismerte föl a rajzolás lényegét, amikor munkájának egyik számottevő részét az öreg arcokból elővillanó furcsa báj, so- kat-jelentő vonalrendszer megörökítésére fordította. Portrait-karcai közül különösen a táskás öregasszony, portrait-rajzai közül pedig a művész nagyanyja tartoznak e pompás öregember arcképek közé. Kailich Aurél vonalvezetésének biztonságát nagyszerű és minden fejlődő művész szempontjából tanulságos Rembrand metszetei is elárulják. A Tékozló fiút és a Szélmalomtájképet kevesen formálták ily adekvát művészettel és ily jóleső biztonsággal, rajzba, mint Kailich Aurél. S talán a fiatal művész legtökéletesebb utánérzése Dürrer Apokaliptikus Lovasainak reprodukciója, amelyben az eredefi fametszet bonyolult vonalainak, merész és hátborzongató ivelésü kontúrjainak tö- kffitp és. ÜSita kégiáját kapjuk. Ilyen ma-
