Prágai Magyar Hirlap, 1927. június (6. évfolyam, 125-147 / 1459-1481. szám)

1927-06-05 / 129. (1463.) szám

%

1921 június 5, vasárnap.

réti egy lakoma alatt ugyanannak az ínyencfogásnak többször fölmelegitett ujratálalását. Igaz, Fehér nem regényt ír és Márius Bécsben, Rómában, Parisban, Berlinben egyformán éhezett és az éhes embernek egyforma a filozófiája, de az olvasó kö- nyörteleki s azt szereti, ha a riportok nemcsak jól vannak megírva, hanem különbözők, változatosak is legyenek úgy tárgyban, mint hangulatban. Ennek a változatosságnak a kedvéért szívesen lemondanának a négyszázharminc oldalból kétszázról. Meri igaz ugyan, hogy nincs regény, csupán élet van és a regény pszichológiája az élet pszichológiája: de van még ezenkívül egy veszedelmes fórum: az olvasók pszichológiája, a siker. S az olvasók job szeretik (hiába, ez a siker pszichológiai ténye) a vázzal, szerkezettel s más egyéb ósdi poétikai rekvizitummal biró céltudatos és küzdelmes Írásokat, mint a bármennyire is életes, de laza, li- raiságban szétfoiyó, ismétlődő hangulatú széthulló, pamfletizáló tulszéles riportokat négyszáz teljes oldalon. Az olvasók önzők: nemcsak azt nézik, mit szenvedett ki magából az iró, hanem azt is: mit élveznek ebből ők maguk. S hiába mondja az iró: nincs regény, ők mégis csak legényt akarnak. Regényt, amelyben nemcsak hangulat, hanem őket érdeklő küzdés is van. Mert a regény lényege ugyanaz, mint az életé: a küzdés maga.

(d.)

fogalmat alkothasson magának a méretekről, olyan nagyok voltak a távolságok a színpad mögött, néha 150—200 méter is, hogy — miután a pavilon eredetileg kiállító pavilon volt s mint ilyennek kis villanyvasutja volt, — ezen a villanyos vasúton jártak a színészeink. Nos, ezekhez a méretekhez persze óriási tömegekre volt a statisztériában szükség- 750 embert kellett betanítani. Egyik rendezőnk már az előadás előtt egy héttel odaérkezett s megkezdte a munkát. De a westfáliai, az egyébként is nehézkes német népnek legnehézkesebb fajtájából való s bizony a munka nehezen haladt. Amidőn egy nappal az előadás előtt Reinhardt professzor Dortmundba érkezett s végignézett egy próbát, megdöbbent. A tömeg jelenetek legszebb hatásai elsikkadtak a lehetetlenül é'rzéktelen tömegnyilvánu- lások során. Mindnyájan kétségbe voltunk esve. Éreztük, az előadás nem tartható meg, mert a fiaskó elkerülhetetlen volna. Á próbáik izzadtam kétségbeesetten és eredménytelenül este hét órától hajnali kettőig folytak. A statiszták kimerültek voltak, a rendezők feladtak minden reményt . . .

Reinhardt „csodatétele'1

— És ekkor Reinhardt professzor, aki azelőtt soha személyesen nem vett részt a rendezésen, csák az észleleteiről készített jegyzetei alapján a rendezőinek adta meg az utasításokat, hogy mit, hogyan akar, ezúttal egymaga felfutott a Színpadra s személyesen kezdte meg a rendezést.

— Megdöbbenve álltunk ott a sötét nézőtéren. Mi, akik évek hosszú sora óta élünk együtt Reinhardttal, akik közvetlen közéiről ismertük az ő rendezői zsenialitását, ezúttal megláttuk, hogy miben rejUk az ö tulajdonképpeni zsenialitása . . .

— Mint egy ellenállhatatlan hipnotikus hatalmú varázsló állott ott a Színpad közepén, előtte a fáradt tömeg, a végsőkig felindult magánszereplők s ő elpróbáltatta azt a jelenetet, amidőn a Madonna előtt a csoda történik- Amikor a béna halálsápadtan, h^láltsóvárgó szenvedéssel odafárad a Madonna elé, Rein- hardton benső izgalom vett erőt, mintegy hipnotizálta a szereplőt, amidőn minden lépését irányította, minden gesztusát analizálta, minden finom mimikáját szabályozta ... Az a művész, aki ebben a pillanatban közvetlen befolyása alá került, elveszítette az akaratát, Szinte tehetetlen médiumává vált ennek az ellenállhatatlan reinkarőAi akaratnak s olyan megrázó hatással játszotta a Madonna csudaerejével meggyógyított bénát, hogy a statiszták nagy tömege lélekzetvisszafojtva figyelte, megrendültén leste ezt a csudálatos hatású játékot s amikor a csodatétel bekövetkezett s a Madonna- egészségessé tette a béna embert, a megdöbbent tömegből kiváltódott

Hogyan rendez Reinhardt?

— Beszélgetés a Miracel-turné igazgatójával —

/ rA Budapest—érsekujvári gyosvonaton,

junius 1.

Pesten Miracel-láz volt. A városi Színház hatalmas színházterme hét előadáson telt meg zsúfolásig, amidőn a zseniális Reinhardt rendezésében szinrekerült ez a különös színpadi produkció. Passzió játék- Érthető, hogy az együttes elutazásakor a budapesti Nyugati pályaudvaron nagy feltűnést keltett az a széles, fehér vászonra pingólt felirat, mely az egyik Pullmann-koosin húzódott végig, hogy: „Welttourné dér Miracel-ensemble,<

Az egyik ablakon szép szőkefürtös, fiatal nők, Reinhardt-ezinésznők tekintenek ki, a többi ablak is érdekes fejek keretéül szolgál, egy fülkéből gramofon-zene meleg melódiája szűrődik ... ide érdemes beszállni . . .

Orosz illúziók egy vasúti fülkében

A gramofon a doni kozákok kórusának lég szépségesebb számát, az „Ej uchnemet11 játssza. Az egyik orosz származású színész a gramofon fölé hajol. Olyan közel, hogy szinte rálehel a lemezre. És hallgatja a megejtően mély, fájdalmas zengésű muzsikát, őt nézik a többiek is meghatottam Tudják, hogy mit jelent ennek az orosz fiúnak a számára ez a muzsika. Az orosz lelket, az orosz fájdalmat, örömet, gyűlöletet, szeretettet, bosszút, hálát, mindent. A szemét lehunyta, úgy hallgatta, tele- van fájdalommal az arca s ugyankkor tele boldog visszaemlékezéssel. Meg kell hatódni, ahogy igy látja ezt a feloldódást ebben a klasszikusan primMv melódiában. Halkan, rekedtesen dúdolja „Ej uchnem . . .“

Nagyon rokonszenves társaság. Kedves, nagyszem/ii, finomarcu lányok, asszonyok, udvarias, németes tipusu férfiak . . .

t A pesti sikerről

A turné vezetőjét, Inginóhl igazgatót az egyik félfülkében egyedül találom. Iratokkal van tele a kisasztala. Dolgozik a vonaton is.

— Nagy- utat tettünk már meg a Mi- racellel é3 még nagyon sok van hátra. Budapestről — ahol még legalább 10 napig maradhattunk volna, olyan óriási volt az érdeklődés — most Prágába utazunk, ahol csütörtökön kezdjük meg a vendégjátékot. Szívesen elhalasztottuk volna a prágai vendégszereplés megkezdését, olyan gyönyörű volt a budapesti vendégjáték s olyan tomboló volt a siker. De Prága semmi körülmények között nem akart lemondani a vendégszereplés megkezdéséről, igy hát Budapestre, ahol az érdeklődők nagyobb része nem is fért be a szinházba, junius vége felé minden valószínűség szerint vissza fogunk menni.

— Pedig nem is olyan könnyű dolog ez. Eltekintve attól, hogy 50—60 szereplő utazásáról van szó s eltekintve attól, hogy külön vagonban kell a 6000 kilogramm súlyú spe! ciális díszleteinket s speciális világítási eszkö- I zeinket magunkkal vinni, szóval eltekintve mindezektől, óriási feladat a 3—400 főnyi statisztériát újból betanítani. Mert ezen az előadáson' bármennyire is fontos a mi szereplő táncosaink egyénisége, a siker nagy súlya a jól betanított tömegjeleneteken, a nagyon is nem passzív statisztérián nyugszik.

— Érdekes volt megfigyelni, hogy a budapesti statiszták milyen szokatlanul fogékonyak voltak- Csak Olaszországban lehet olyan fogékony, Színpadi játék iránt hajlamos tömeget találni s betanítani, mint a magyar statisztéria volt Annál nagyobbak a nehézségek mindig Németországban.

Égy dprtmundi próba

— Dortmundban történt egy jellemző eset, amivel Reinhardt rendezői zsenialitása is karakterizálva van egy kissé- Ebben a nagy westfáliai városban egy hatalmas, még a Mi- racelnél alkalmazott iameriki méreteknél is hatalmasabb pavilont ajánlottak fel Miracel előadása számára. Óriási, egészen szokatlan méretek jellemezték ezt a „színpadot1”. Hogy

13

! ; ;

DK W

előnyös részletre

Kérjen árjegyzéket

(2 Ki. bélyeg ellenében

Eladási igazgatóság:

DKW, Pratia II., "■

a csodálatnak, a félelemnek, a hálának, az áhítatnak, a szent hitnek az a kitörése, amelyet ennek a jelenetnek Reinhardt intenciói szerint kellett váltania. Mi, akik a nézőtéren néztük ezt a csudálatosán felemelő jelenetet, amidőn a félórával előbb még érzéketlen tő-, meg őszinte sikolyait, megrendülését, exaltál- tan elragadtatott kiáltozásait hallottuk, csodálattal láttuk Reinhardt „csoda/tételót11, amidőn a „béna11 statisztériát — meggyógyította . . *

Inginoihl igazgató még sok érdekes apróságot beszélt el Reinhardt munkájáról, a Miracel pályafutásáról, mely nemcsak, hogy nem fejeződött he, hanem most áll tulajdonképpen legnagyobb feladata előtt. Ugyanis rövid idő kérdése s Reinhardtók Olaszországba, Spanyolországba s onnan pedig — de ez még nagy titok — Délamerikába készülnek- Természetes, hogy ennek a példátlan világsikernek az arányában Reinhardt Európa egyik legnagyobb „keresője”1, aki fantasztikus öszr szegeket kap egy-egy túrájáért. Azért vagyona még sincs- mert minden jövedelmét újabb kísérletezésekre költi. Egyébként Bécsben, Berlinben s néhány németországi városban van néhány nagy színháza is . . .

Kétségtelen, hogy Reinhardt a mai kor művészi életének egyik legnagyobb nemzetközi valőrje. Magyar származású, ma pozsonyi illetőségű, de elszakadt egészen hazájától s ma már alig bes-zél magyarul. Mégis nagy szolgálatot tesz a magyar kultúra ügyének azzal,: hogy a tehetséges magyar drámaíróknak s a tehetséges magyar színészeknek nemzetközi érvényesülését sok jóakarattal segíti.

(s. d.\

^©ÖOÖ©eöG®©CÖ©ÖÖ©©QD©S®OQO€SS9COi

Syfflidologe Dr. Kolb

ezelőtt a prágai, frankfurti és berlini bőrklinikák tanársegédje és mésodorrosa E>ü*4kflS«a HL Vod£Xleov«a 31. szám.

... Wassermann Ylzskálat!

Szlovenszkóban elismert legszebb

férfi-fehérnemű mérték ntán

KALKSTEIN divatüzletében UÉHOROD, kapható.

Duzzogott, morgott 9 kidöngött a szobából. Sokáig fel-alá járt a verandán,, csapkodta a vad- szőlölevelet, megkergette a kutyát, dúlt, fűlt s újabb gondot érzett szakadni a nyakába. Az ő feleségét, akit a maga módján úgy szeret, félt: azt jön körüludvarolni egy éhes betyár. Hát nem jók már a városi asszonyok? Vidéki gyümölcsökre éheznek? Vájjon milyen szivbeli viszony volt köztük a pesti farsangon, amikor ő még nem ismerte a feleségét s az leánykora virágát élte?

A homloka gyöngyözni kezdett, melege lett, fújtatott s nagy lépésekkel ment át a szövetkezetbe, ahol a helyi uraságok már javában guritották a kugligolyót s csillogó szemekkel hörpintették le a habot az egyedül üdvözítő sörről.

Viharos hét lógatta a lábát. A férfiben bent lüktetett a megsértett him dühe, járt-kelt napokig, alig szólt valamit, csak az asszonyát méregette féltékeny szemmel. Ilyenkor aztán mindig odaült a gyerekkocsihoz s az emberi palánta gügyögését hallgatta órákig. A kicsi ordított rettenetesen, apró ökleit összeszoritva játszott szélmalmot a levegőben, az anyja duzzadó arccal, tüntetőén járkált ki s be a szobákban s még azt is szó nélkül hagyta, ha életepárja a borospohár vigasztal barátságában találta meg a felejtést.

A sors és a körülmények azonban kiszámíthatatlanok és a tisztuló vasárnapi égen hirtelen megjelent a zivataros felhő. Kocsi állott meg a kapu előtt, apró gyerekek szaladoztak körülötte kíváncsian s a vasárnapi templomból hazaszállingózó népség tisztán láthatta: a jegyző urnák vendége

érkezett, városi ur lehet, fekete bőröndöt emelt ki az ülés aljából a kocsis s mentek be együtt a veranda hűvösébe, ahol a háziúr lassan békülő szívvel, ingujj-kényelemben olvasta a tegnapi újságot.

— Szervusztok! — kiáltotta jókedvűen a délelőtti pihenőmelegbe s a konyha felől sistergő pecsenye szagba a golfnadrágos fiatalember s túláradó jókedvvel rázogatta a házigazda kezét. Nem kaphattam meg a leveleteket, — folytatta s a szemével körülcsillogta az asszonyt, de csak úgy, hogy rokoni örömnél, szeretetnél többet nem igen lehetett belőle kiolvasni, — nem kaptam meg a leveleteket, mondom, mert már egy hete útban vagyok. Különben is, jól tudom, hogy szívesen láttok, ezt irta mindkettőtök, ugy-e?

, A -jegyző még csak azt &©m kísérelte meg, hogy barátságosabb ráncokba igazítsa az arcát. Nem akart színlelni, megsértett oroszlán-mivoltában brummogott .néhányat, felcibálta a kabátját s a feleségét pillantgatta dühösen végig. Aztán kérdezte:

— Igazán nem kaptál tőlünk levelet?

— Mondom, hogy nem! Állandóan utazom már egy hét óta.

— Csak azért, mert azt irtuk, Jolus beteg. Még most is gyengélkedik, de ha már itt vagy, isten neki, majd csak megleszünk valahogy!

Felállott s kikönyökölt a párkányon. A fiatalember önmagát cáfolta volna meg, ha zavarba jön. Szélesen mosolygott inkább, fölényesen legyintett, cigarettát vett elő s kijelentette, hogy mindenképpen maradni fog néhány napig. Pihenni akar. Az asszony mindezideig egy szót sem szólt, zavartan vetette le konyhakötényét, megugrasztotta a szolgálót, érezte, hogy a házi békét végleg felrobbantotta ez a fiú. Pedig olyan kedves; vig, mint mindig. mint tavaly a farsangon is, amikor reggelig táncolták azokat a modern táncokat, amire az ura most úgy haragszik. így hát csak leült az asszony, friss arccal, szólt is néha valamit, mig végre beszaladt a szobába s egy sirő, kalimpáző apró emberkét hozott ki, fehér pólyában s boldogan mutatta be a fiát az uj vendégnek. A fiatalember az ifjú csemete fölé hajolt, nyelvével csettegni kezdett, arcát grimasszá erőltette s az emberkéből kicsendült valami primitív, gyakorlatlan nevetés. Az apja dühösen fordult hátra, szemöldöke mint a komor ég, de visszatartotta mégia valami beléne- veltség s ebben a pillanatban elhatározta, hogy figyelni fog. Itt az alkalom, hogy igazat fog kapni hónapok óta gyötrő féltékenységében. Kényszeredetten mosolyogni kezdett, sört. hozatott ebéd előtti étvágycsínálőnak s estefelé már szinte örült, hogy igy alakult a dolog. Maga volt a megtestesült gyanakvás. A szín észkedés be nehezen tört bele, de alakoskodott valamiképpen, kedves akart lenni, mindenekelőű azonban okos és ügyes. Várta, mikor fogja a fiatalúr első udvarlását megtenni.

De annak, ugylátszik, ráérős volt a dolog. Beszélt a városi életről, az autókról, a színházról, érdeklődött és sokat kacagott, szívesen sörözött, kuglizott és ismerkedett: úgy látszott, két nap

alatt beleélte magát az alföldi por kellős közepébe. A jegyző türelmetlen volt, ideges; szerette volna, ha megkezdődik már az ostrom, ha hama- ríbbvége lenne, ha megindulna egyszer végre is. T'n nem. Hát ő maga kezdte: — A feleségem... -• mondta 8 szólt még valamit a témához, de a

■■ni ■mm l■llll■■llllll^llllllllll^llllllln^lllplll ii mi in ni iiiim'iiiimm 'min

fiatalúr rávágott néhány általános bókot, elintézte a széptevést egypár fösvény banális szóval s látszott rajta, nem érdekli sem jobban, sem szívesebben a háziasszony, mint ahogy az egyébként illik is.

A harmadik nap egyedül hagyta őket, nagy ravaszul elhitette velük, hogy estig nem jön haza, de egy óra múlva visszatolvajkodott a saját portájára, lihegve, bosszút forralva s uramisten, a fiatalember a kert végében, a méhes hüse alatt szundított, a felesége a papéknál varrt egy uj gyerekkocsitakarót.

A tanító s a vén duhaj vizimérnök pedig már erősen hunyorgattak szemükkel a kuglizásnál, később példálóztak a kikapós menyecskékre, szemtelenül, farizeus képpel, szegény jegyző, délelőttönként olyanokat ordított a gyanútlan tanyai emberekre az irodában, hogy azok magukba huzva tarjágos koponyájukat, alig merték előadni az instanciát.

A fiatalember azonban csak nem nyilatkozott ebben az udvarlási szándékban. Sőt, a következő este, ahogy lámpavilágnál vacsora után a verandán nézték a szállongó estipilléket g hallgatták a Tisza-mocsár békáinak kuruttyolását, különös, szor- dinós eksztázisban beszélt egy szőke leányról, akit nagyon szerei, aki sokat jelent a számára, aki egyedülvaló nő fiz életében. Az asszony nyugodtan, lehunyt szemel hallgatta, nem látszott rajta semmi féltékeny felindulás, a férje hangosan szortyogatott egy kis matrózpipát s már-már kiáltva akarta kérdezni: akkor minek jöttél ide!? De a fiú álmodozva beszélt 8 olyan erős igazság, meggyőződés szállt ki a mondataiból, hogy a jegyző minden erőszakolt gyanakvása mellett is ráeszmélt, hogy a fiú nem ámítja őt s a leányról való beszéd nem akar félrevezetés len»i.

Egyetlen hangot, egyetlen mozdulatot nem tapasztalt a következő napon sem, ami a gyanúját igazolta volna. Pedig már égette a düh, a kíváncsiság, bizonyítani szeretett volna, a maga igazságát akarta volna tapasztalni, de se a felesége, se a fiú nem adtak okot semmi gyanakvásra. Többször előhozta, mindinkább gyakorta felemlítette a felesége csinos, kívánatos természetét, szinte már ajánlgatta az asszonyt, mutogatta, kinálgatta: a fiút azonban nem lehetett megindítani, elismerte, hogy úgy van, de annál többet nem is szólt.

A jegyző furcsállotta. Eddig himnuszokat hallott a feleségéről, a helyi intelligencia úgy gratulált hozzá, mint milliárdos nyereményhez, természetesnek tartotta, hogy az asszonyra mindenki megéhezik. S most jön ez a nyavalyás ficsur, ez az utazőbajnok, egyszerűen beül, körül sem néz, tudomásul sem veszi a feleségét, elismeri, hogy jő asszony, szép asszony s ezzel árián vége is az érdeklődésének. Egyetlen szóval sem igyekszik meghódítani, körül udvarolni. A felesége is rend- jénvalónak veszi, hogy igy van s nem szédült meg régi táncosától, minden gondja a kisgyerek.

A jegyző azon vette észre magát, hogy az önérzetét sértették meg. Nem analizálta soha se az érzéseit s nem érezte tudatosan azt a lépésfávol- ságot, ami az első napok féltékenysége s az utóbbi napok szenvedése között van. Csak azt látta, hogy a felesége nem értékes a gyanúsított férfi szemében, hogy az nem is törődik az asszonnyal, fel se tűnik neki, mint egy érdekesebb nő.

Ez a tudat nagyon elkeserítette. Sokkal jobban lealázva érezte magát, mintha megcsalták volna. Járt szomorúan, szinte akarta, kívánta, hogy a feleségének tegye a szépet ez a semmirekellő. De az csak pihent s a maga szerelméről ábrándozott.

Mikor bejelentette, hogy távozik, a jegyző alig akarta elengedni. Nem mintha megszerette volna, nem is akarta soha ezt a fiút, — hanem kapaszkodott a reménységbe, hogy hátha még... talán ... most majd minden igazolja őt. De a fiú boldogan lengette sportsipkáját s visszavonhatatlanul elindult.

A méhek dönögtek, tarka lepkék szivárvá- nyoztak a levegőben. Az aszony mosolygó szemmel öltöztette a kis babát.

— Ugy-e látod, — mondta megkönnyebbülten, —■ nem történt semmi. Milyen dühös voltál s nekem volt igazam ... mégis ...

Az ura leült vele szemben s hosszasan nézte a feleségét. Először próbálta józanul, higgadt szemmel megnézni őt, az idegen férfi szemével; kavargó gondolatok lüktettek rendezetlenül a fejében, sóhajtott nagyot s az asztalnak dűlt. Ha romantikus hős lett volna: odamegy s erősen megcsókolja az asszonyt, ha a pszihoanalizis hive s a könyörtelen önmardosó igazságé: elküldi magától. De, mert egyszerűen egy falusi Othello volt: vette a kalapját s átment a szövetkezet kuglizójába sörözni.