Prágai Magyar Hirlap, 1927. április (6. évfolyam, 76-99 / 1410-1433. szám)
1927-04-09 / 83. (1417.) szám
^I«<M-iVlACfcSR-HTKMS 1927 április 9, szombat Levét minden, hatalmon lévőhöz Léva, április elején. Konszolidáció, megértés, együttműködés stb. Sokat koptatott, sokat emlegetett szavak ezek mostanában* De amint az Égalité Frater- nité Liberté hangzatos szótriász is csak a papíron ideális, — úgy a fenti bombasztikus és bizonyos körök által előszeretettel emlegetett nagyhangú szavak is csak pus,}a. frázisként hatnak a valóságban. Nem lehet szó nélkül elhaladni bizonyos tünetek mellett, amelyek e jelszavak körül felmerülnek. Tagadhatatlan, hogy a hatalmon lévők újabban formálisan megkövetelik tőlünk, hogy a „konszolidáció11 érdekében, az „együ'tmü- ködés“ terén mindent elkövessünk. Tudomásunk van bizonyos retorziók emlegetéséről is, ha nem vagyunk hajlandók a megkívánt irányban forogni az általuk diktált muzsikaszóra. Illetőségi ügyek bolygatása, útlevél szekatúrák stb. ezek a legenyhébb fenyegetőzések. Megkövetelik, — azaz megkövetelnék, ha mindenki a kedvükre való opportunitással rendelkeznék! — hogy az általuk rendezett előadásokon tömegesen jelenjünk meg, — nemzeti ünnepei alkalmával fellobogózzák a házainkat — és nem fontolják meg, hogy vannak tiszteletreméltó fájdalmak, amelyeket; respektálni kell?? A hatalmon levő helyi nagyságok rövidlátásukban azt hiszik, hogy a magyar város lakosságának szétküldött kétnyelvű meghívó elég hathatós megnyilvánulása a konszolidáció és a megértés őszinte munkálásának. — De ugyanakkor bezárják a gimnáziumokat, ugyanakkor nem bírunk Szent István ünnepén nagymisét celebrálni, — ugyanakkor felsőbb parancsra elsikkasztják a Mária-litániákból a magyar vonatkozású képeket, holott odafent Túróéban, Magyaország fennállásának 1000. éve után is megtiszteltük házi kápolnánk véd- szentjét a mártír Nepomuki Szt. Jánost az összes cseh vonatkozású könyörgésekkel, melyek a litániában benne foglaltattak* (Cseheknek nagy csodatevője és pártfogója, a prágai anyaszentegyház világossága, Prága városár nak drága kincse stb.) — Ha már az egyházi ügyeknél vagyunk, le kell szögeznem, hogy az illetékes körök — hisz nyílt titok ez! — mindent elkövetnek, hogy Léva város magyarságának közhangulatával szembehelyezkedve és a minimális afányszámu szlovákság óhajának eleget téve, az 6 politikai exponenseik 4 valamelyikét juttassák a plébánost stallumba. A publikum őszinte felháborodása kiséri azt a huzavonát, azokat a hullámokat és többé- kevésbé hiteles mendemondákat, amelyek az ügy körül felmerültek. Tudja azt is ez a publikum, hogy a vihariatusnak előírás szerint már rég el kellett volna küldenie a pályázatokat az illető kegyurasághoz, rájött ez a publikum, hogy sok illetékesnek csak a poli- ! iika fontos ebben a kérdésben is és nem az immár nyolc hónapja vezetőjét nélkülöző katolikus hitélet sorsa. És ha a publikum mégis nyugodtan néz a döntés elébe, azért teszi, mert tudja, hogy olyan kézben van az, amelynek legkisebb gesztusából is mindég áldás fakadt a városra, — tudja, hogy megértő, nobilis lélek joga az elhatározás és tudja, hogy ez az elhatározás nem fog szembehelyezkedni segédekkel, mint nálunk. A párbaj ott a jogvisz/v ayok&t szabályozza s neon verekedés. Higyje el, a lényük szeli debb, miint gondolják s egy európai külvárosban egy bét alatt több verekedés folyik, mint ott két év alatt— Az uj-guimeai: melaméziiai faj, ő az igazi pápua. Az európai elöl rejtve maradt, miért nincs szüksége az európaira, se az európainak őrá. Nincs aranya, ezüstje, dologra gyenge, egyedül néprajzilag érdekes, de az meg tudósoknak való. Nagyban hozzájárult éle tbamnaradásuíkhoz az cez- szeiüggő sziget- Nem olyan vad ez az Uj-Guimea. A Síilaanon-sziigetek 9ckkal. vadabbak. Olt a rabszolgasor máig is fenanaradt, csakhogy most nagyképűen ,gnunicásszerzés“-orek hívják az európaiak. Közönséges kuli-rendszer s a fciuzsoráz/ott pápua az első fehér emberen megbosszulja magát. A bábeli nyelvzavar mása — Uj-Guineáról állandó igazat mondani bajos. Rengetegféle nép lakja, külön szokással, nyelvvel. Házam ablakából öt törzsnek öt merőben különböző nyelvterületére láttam. Dekát az ottani pápuák „müveitek", mindegyik 2—8 nyelvet beszél. 96 százaléknyi magyarság óhajával. P—m. A pápuák között, ahol az emberevés az etiketthez tartozik Beszélgetés Bíró Lajossal, a Nemzeti Múzeum őrével, a „pápuák sógorával** — Furcsaságok és fonákságok Uj-Gumeából — Egy angol font vagyonnal a tropikus sziget őserdőiben — A megismerés nehéz útja — Az ősi, primitív jóság lezüllése — A Prágai Magyar Hírlap tud ősi tójától — Budapest, április 6. Szebb fesiomiodeHt el sem lehet képzelni. Csak régi angol, vagy német illusztrációkon láthatja az ember a tudósnak arcban, lengő fehér szakólliban, hcaszu fehér hajban kiifejeaett ennyi fcaraikieiriszilknmát, a szemekben szivjóság, élénkség, érdeklődés minden .iránit, állandóan füstölgő szivar a kezében, arait mesél: ér d'efcf eszi tőén érdekes, ahogy elmondja: a világot járt ember bölcs tapasztalatain megszűrt formás mondatok: ez Bíró Lajos, a híres ujaguiineai utazó, a Köröd Csorna Sándorok, Zichy Jenők, Magyar Lászlók fanatikus utóda a tudománynak abból a kis harcos seregéből, amelybe a ma gyárt osztotta be a Felsőbb Kéz. Nem volt már egészen fiatal em-beT Bíró Lajos, a Nemzeti Muzeum mostani tudósa b a szegedi egyetem legutóbb avatott diszdokíora, miikor nyélbeütötte hosszú fáradozások után uj-gunneai útját. Saját erejéből, saját pénzéből. Az állami támogatás, jórészt lelkes természet- barátok áldozatkész gyűjtése folytán már csak ott érte utói valahol a barna mdlanéziaiak között, amikor egy angol fonttal a zsebéhm kergetett a tudomány előtt ismeneírten rovarokat s gyűjtött néprajzi ritkaságokat. Először Diéiameriikába- akar menni, de egy ismerőse ajánlatára Uj-Guineáíba hajózott. Harminceareréves társadalmi rend A Nemzeti Muzeum egyik 'kis rovartani laboratóriumában igy beszél Bíró Lajos: — Olyan helyre akartam menni, ahol miég fehér ember alig járt. S ez vagy Délamierika ős- vadona, vagy a Csendes Tenger némely szigete. Pénzzé tettem itthoni gyűjteményemet s elindultam Uj-Guimeába. Ott is maradtam hét évig, a pápuák közölt. Képzelje el, milyen érdekes, egy 25—30.000 évtől fen/iwaradt kőkorszakbéli társadalmi intézményt mai napság élve látni. Tökéletes, eredeti, érintetlen állapotát nem tudta !megváltoztatni annak a pár európai embernek jelenléte. Különösen a sziget belsejében nem, hiszen Ausztria-Magyarország, egykori területiének nagyságúval vetekszik ez az Uj-Guinea. — Nem szabad őket lenézni. Kultúrájuk sem egyforma é<s hosszú idő kell hozzá, hogy beleélje magát az ember a tanulmányozásukba s észreve- gyea érdekes jelenségeket. Nehéz az ételüket meglátni. Az emberhús nem ,jztib“, de enni kell! — Az összokásokbdl lehetne megfejteni a ri- tuálizmus intézményét. Az emberevés (máink társadalmi berendezkedés. Nemi azért esznek embert, mert ,,izlik“, hanem, mert primitív társadalmi berendezkedésük, a vérbosszú, rituális szokásaik igy kívánják. Európai embert és rokont nem esznek meg. — De nem is lehet azt mondaná, hogy az ern- berevás vallási ténykedés náluk, ment vallásról a mi érteim ezépiimitíben szó nincs, legfeljebb kezdetleges formájáról a szokásaikban. Rituális cselekedetűikben minden hagyományon, alapszik, ahogy az öregek tették ... — Érdekes, hogy sok, ezeknél tapasztalható, őskori vonás máig is fenmaradt Európában, például a matriairkáliismus, ahol a férfi semmi, az asszony valami. Giondoljon csak a nők tr ónÖTŐkösödési rendszerére: Mária Terézia, Viktória királynő. Vilma királynő ... De más európai nyavalya is tapasztalható a kőkorszaltíbeli embereknél, az érdemrendek nyavalyája, meg a párbaj. A párbaj náluk épp oly komolyan megy végbe, „Nemzetközi" érintkezétseíkn'él mindegyik a maga nyelvét használja, a másik ezt megérti, de csak az is a saját nyelvén beszél. Nagyszerűen, megértik egymást. — Bn magam, hogy jól megismerjem a szokásaikat, beházoisoditam, vagy háromszor közéjük, igy aztán, mint rokonnak, jobban elmagyaráztak mindent. Sajnos, utódom nincs, de magammal hoztam volna, mert olyan nem igen szokott lenni mindenkinek ... Az asszonyok a valódi nyelvújítóik — A törzsek állandóan keverednek, házasodnak egymás között s igy rendes eset, hogy egy emberöltő alatt két falu nyelve kicserélődik az asszonyok révén. Olt is asszonyok értenek jobban a nyelvhez, bár a kereskedéstől, közélettől teljesen el vannak tiltva. — Etnográfiai! ag egészen szűz talajon jártam, annyira, hogy még a gyűjtés módszereit is magamnak kellett, kidolgoznom, de sikerült megszereznem a legegyeszerübb varrótűtől a legkomplikáltabb ékszerig mindent a Nemzeti Muzeum számára. S ami a fő, ismerem a jelentésüket s még most. is küldenek ide idegen múzeumokból dolgokat meghatározás céljából, mert gyűjtik, gyűjtik, csak nem tudják, melyik mi célt szolgál... Különben, etnográfus csak később kezdtem lenni, tulajdonképpeni célom a zoológiái volt s gyűjtöttem a legapróbb ázalékáliattól kezdve az emlősig mindent. A teljes anyag még most sincs feldolgozva, 16 nomzet tudósai dolgozták fel eddig az egyes gyűjtéseket a Mnzeum Annáleseiben. — Mikor egészséges voltam: álhatóikat, gyűjtöttem. ha maláriát, vagy valami szokásos bőrbajt kaptam, beültem a pápuák közé, sokszor hónaponagy diadalmenetek imperátöri zaja dong végig a kövezeten, a bazilikák szomjas márvány (fényében puhán omló tógák selymes színe villan, a levegőben pedig rózsaszirmok úsznak az öramtüzek illatos füsti eh elletén. A cirkusz felől himnuszok és jajok keverékét kergeti a szél, kéjes tapsok moraja dörrsn bele az esti alkonyatba, amelyből lassanként grandiózusán emelkedik ki Szent Péter alakjának halálra való árnyéka. Megnyúlik és végigkamvazza a cézári palotákat, fórumokat, örömöket Mindenből hamu, a romok remetesége lett. A Szent Péter-templom kupolája pedig mintegy diadalmas glória fonódik a romok álmai fölé. Ez a győzedelmes érzés telítődik a távlatból a püspök elmerengő lelkiébe. Mindez pár pillanatig tart. Csak adóig, amíg tekintete ossz emel eg ed ik a hallgatóságával. Aztán ércesen cseng fel: Krisztusban kedves testvéreim. * Prohászka. Ottokár fejlődési útja az Írótól vezetett a szónokhoz. Költő és művész volt, nagyobb művész, mint filozófus. Érzelmi világa, képzelete intenzivebben uralkodott rajta, mint gondolata. A világot nem hidegen adott és lezárt valóságnak nézte és tartotta, hanem mint a fejlődés, az Isten felé hazatérés gyönyörű lehetőségét, fölér zésre vágyó szépség kimerihbetellenségét. Ezen az utón próbálta az élet belső értelmét megtalálni és kifejezni s ezen az utón lett a metafizika költője. Stílusát A diadalmas világnézet c. kötetében teremtette meg. Ebben alkotta meg, metszette ki tüzszavait, néha naturalista, néha szédítő peremeken kacérkodó metaforáit, nyugtalanul dús szinonimáit, csillogó homályát, drámai pátosztól és erős lírai feszültségtől dagadó képeit, azaz egész retorikai, stilisztikai készletét, szellemi világát. Itt állítja fel orientáló és tapasztalati útjait és fakasztja rajtuk ki elmélkedéseinek formáit. A modern világ és pszihé épugy állandó világa marad ezután, mint Aranynak az alföldi magyarság a Toldi megjelenése óta. Későbbi legnagyobb alkotása: Az elmélkedések az evangéliumról csak fllozoflkusabb kibővítésié A diadalmas világnézet irányának. Ez a lelkülete kiséri el őt a szószékre is. Prohászka a keresztény világnézet szónoka volt. Ebben különbözik minden megelőző magyar egyházi szónoktól. Nem voltak részlet- problémái. A kereszténységet a maga egészében nézte és igy állította szembe a modern élet szellemi világával. Benne nem szabad kizáróan konferencia-szónokot látnunk, sem dogmatikus avagy moralizáló szónokot. A szó XIII. századbeli íranoiskánus értelmében prédikátor volt, aki életet, uj boldog életet, stílust, önmagából Maradó örömmel énekelt és hirdetett. Ezért lengi át minden beszédét alapjában a lelkesültségnek és az életkedvnek optimista hangulata s ezért lesz egész bizonyítása is voltaképpen az ő hitből való lelkes másvilági életérzésének mintegy sugall atszerü energiaátvitel hallgatóságába, hogy ebben önt a pasz tál á ssá, aztán önmunká- lássá fejlődjék s igy nyújtson bizonyítékot a keresztény hit életrevaló igazsága mellett. S ebből a szempontból beszédei között nincsen különbség akár az oceánjáró hajón beszél a kivándorló magyarokhoz, akár a berlini Szent Hedvig templomban tart eskető beszédet, akár az egyetemi templom szószékéről szónokon, akár a „lélek leleplező" ravatal mellett áll és búcsúztatja a „bibliás embereket". Szónoki rendszerének ez a pszihologiz- musa és az ennek alapul szolgáló filozófiai volun tar izmusa okozza azt, hogy ProMszká- ról mindig az a benyomásunk támadt, hogy ő a szószéken sohasem uralkodott, mint Bos- suet, nem volt hírnév és hatalom, mint Pázr mány, nem ostor és tisztító vihar, mint Abra- hám A. S. Clara, hanem nagy testvér, akinek ax érzése részvét volt, a szava olaj, a szeme szeretet. Ezen az érzésen cserélődött ki mindig a közönségével. Egyénisége beszédei elején egy kissé passzív, később azonban mindinkább kifejezést keres, patetifcus mozgásba hozza egész testét, átmelegiti hangját, előadását lobogó gesztusokkal terheli, szavait színes, dús és merész pompába boriltja, úgy hogy egész alakja a szellem kifejeződésének leágazó, szuggesztiv lírája lesz saját magán és hallgatóságán. Felejthetetlen gyönyörűség nvarad Prohászka szónoki világa. Rógófa úgy szoktuk már, hogy a magyar szavak retorikája csupa ragyogó keserűség. Prohászka világában is van egy-két árnyék, mely erről a mindig borús magyar szellemi tájékról borong benne, de azért nála mégis más a m égvilág itása. Prohászka világa a lendületes erő, a béke, az öröm és a harmónia összetétele, melyet a történeti folytonosság kegyelete és a keresztény idealizmus emelkedettsége tart össze. Az ember az ő világában nem az a bűnöző típus, amely a régi szónoklatokban mechanikusan ismétlődik, hanem egy kultúrának öntudatra jutott kifejezése, kérdése, vágya: Biin-e a haladás, vétek-e az uj formák vágya, lehet-e a régi eszményekkel élni ebben a kultúrában, étragyoghat-e a kereszt titka az erő és a -szépség kultuszán. Prohászka az ember leikébe nem ennek tragikus küszöbén lép, hanem saját lelki világát tükrözi, világítja beléjük. Nem haragszik az életre, nem látja rossznak, nem fél a haladástól, összefoglalja eredményeit belső élete szép egységének érzéseibe, mint a zsoltáros, aki villáimból, viharból szövi össze imádságait. Ennek az jegységnek a harmóniájában ki van egyenlítve haladás és erkölcsi élet, kultúra és nemzeti gondolat, jobb szociális világ és a keresztény közszellem gazdagsága, az erős egyéniség és a tradíciók szeretete, egyéni és nemzeti ^szenvedés és a hit bizalma. A mi modern szellemi világunk mennyire széteső, erőtlen és lehangolt az ő viliága mellett! Hiányzik belőle a lendület és az egység. Sokféle nagyságunk van, de majdnem mind olyanok, mint. hegyeink, egymás árnyékaival vívódnak és romokkal vannak tele; magasságukba jutva többet kapunk történetükből, mint amekkora kilátást nyújtanak. * A tdlil és az ige hatalmas püspöke elnémult. Ki tudja, tesz-e mégegyszer a katolikus tolinak és gondolatnak olyan ünnepe, amelyet ő tudott ezek nyomán adni a magyar közéletnek. Bizonyos azonban, hogy a tolinak és a szószéknek halála után is ő marad az uralkodója. Tollához senki se nyúljon, árván- maradi szószékére pedig a csodálat alázatosságával lépjen fel mindenki s azzal a hódolattal, mely annak jár, aki halála után kezd igazán élni. Prohászka Ottokár, az iró és a szónok Irta: Brisits Frigyes Az egyetemi templom barokk-tornyának órája nagyböjt márciusi alkonyata felé lassú zengéssel üti el a hetet, benn halk orgonaszó meleg áhítatával, a Veni Sanote énekének férfias szárnyalásával telik meg a templom izgatott, zsúfolt levegője, a szószéken bibor tónussal fénykoszoru gyullad ki s a következő pillanatban feltűnik a magyar szónak egyik legzseniálisabb, legfinomabb művésze: Prohászka Ottokár. Alakján az arányoknak, az erő egyensúlyának, a frisseségnek klasz- szikus szoborba vésett harmóniája, homlokán egy mélyen élő és mélyről látó lelki szféra szuverén myugalmu, pezsgőén izzó áthevülése s az emberszeretet apostoli szimpátiája. Egy kis ideig szótlanul áll. Végignézi szószéke magasságának szellemi kilátását. Előtte egy nyugtalan, elhelyezkedést kereső kor arénájának típusai. Emberek, akiket rideggé tett Kant, bizalmatlanná Schoppenhauer, kielégi- tetlenné Herbert Spencer, metafizikusán vágyódévá Bergson, forradalmivá és erőtlenné Nietzsche, szomorúvá Dosztojevszky és Tolsztoj, blazirttá és könnyelművé Wilde, romantikussá Rostand és Maeterlinck, frivollá és cinikussá Anatole Francé. Ilyen lelki távlatban még nem jelent meg hallgatóság magyar szószék előtt. Temesvári PeÖbárt korán mély az erkölcsi krizis válsága: Pázmány közönségében nagy az intellektuális érdeklődés; Aibach politikailag élő hallgatóságát a vallási romanticizmus ingere izgatja. Prohászka hívei egy sokrétű kulturális fejlődés el ernyedt fokához jutva, örömöt keresnek, boldogan kívánnak élni. Amint tekintetének éle végigsuhan hallgatóságán, talán egy pillanatra lelke elé ragyog a Mons Pineius, amelynek emeletes terraszairói langyos itáliai alkonya- tokon annyiszor nézett le Rámára, a legnagyobb szenvedélyek és tehetségek küzdelmeinek arénájára. Képzeletében feléled a régi Róma. A fórumon a cicerói retorika muzsikája cseng; komoly szenátorok higgadt bölcsessége csatázik a^köztársaság ügyéért,
