Prágai Magyar Hirlap, 1927. április (6. évfolyam, 76-99 / 1410-1433. szám)

1927-04-21 / 91. (1425.) szám

1927 április 21, csütörtök. tű adóreform vitája befejezés előtt Prága, április 20. A költségvetési bizottság ina let irgya’ita az adóreform javaslat kilencedik irészót, amely az egyenes adókra vonatkozik. Vis- (kovszky dr. előadó referált a 252—261. paragra­fusokról és a koalíció nevében több fontos módo­sító javaslatot nyújtott be. A vita folyamán fel­szólalt Meisner dr. és Pateid'l dr. A bizottsági (ülés lapzártakor még tart. Egész Ausztráliát munkáskormányok igazgatják London, április 20. A Viktóriái (Ausztrá­lia) parlament uj választásain a munkáspárt annyira megerősödött, hogy az eddigi polgári koalíciót uj munkáskormány válthatja föl. Ez­zel ma már egész Ausztráliát munkáskormá- nyok igazgatják­Groh megkezdte büntetését Prága, április 20. A prágai törvényszék április 14-iki Ítéletével a hadikölcsönpanama pőrében bűnösnek mondta ki Groh Feren­cet, a Produktiva igazgatóját és három évi súlyos börtönre ítélte. Groh és védője sem­mi ségi panaszt jelentettek he. A tegnapi nap folyamán hivatalosan közölték a törvény­székkel, hogy Groh a pankráci vizsgálati fogságban fölebbezését és semmiségi pana­szait visszavonta s azonnal megkezdte bün­tetésének kitöltését. Ezzel tehát az ítélet Grohval szemben jogerőre emelkedett. Most már csak Dostál semmiségi panaszával fog a bíróság foglalkozni. Az első hadikölcsönpanama bünpőrében elitéit Fischl Rudolf igazgató, mint ismere­tes, semmiségi panaszt jelentett he az ítélet ellen, amellyel a legfelsőbb bíróság fog fog­lalkozni. Munkanélküliek tüntetése Olmützben Olmiitz, április 20. Tegnap délelőtt az olmützi munkanélküliek a városháza elé vo­nultak és egy küldöttséget menesztettek a polgármesterhez. A küldöttség követelte a szükségmunka bevezetését és hogy a külön­böző munkáknál a fegyenceket ne alkalmaz­zák. A hangulat ideges volt, azonban rendőri beavatkozásra nem került sor. Magyar mezőgazdaság-, ipar- és népviseleti kiállítás Komáromban Komárom, április 20. A magyar mezőgazdasági és ipari szer­vezetek rendezésében, a Szlovenszkói Mező- gazdasági Tanács, a Csehországi Mezőgazda- sági Tanács Német Osztálya és a Német Me­ző- és Erdőgazdasági Központ támogatásával nagyszabású „Mezőgazdasági, Ipari és Nép­viseleti Kiállítás" lesz ez év őszén Komá­romban. Az előkészítő munkálatok már annyira előrehaladtak, hogy a kiállítás sikere a nagy­számú és értékes anyagot rendelkezésre bo­csátó kiállítók megszerzése által biztosítva van. Ezt az időpontot várta be az előkészítő bizottság, hogy a kiállításon való részvételre szóló általános felhívásait kibocsássa, me­lyeket e napokban küld szét. Ugyancsak a napokban tart ülést a bizottság, hogy a kiál­lítás nagybizottságát és a szakbizottságokat megválassza. Ez a kiállítás nemcsak Komárom váro­sának és vidékének, de egész Szlovenszkó- nak jelentős eseménye lesz, ami különös fon­tosságot nyer azáltal, hogy a határon fekvő Komáromot tömegesen fogják meglátogatni Magyarországból is, ami a kereskedelmi szer­ződések megkötése folytán különös értéket ad a kiállításnak. Ezt hamar fel is fogták mindazok, akik Magyarországgal üzleti ösz- szeköttetésben' állanak, vagy összeköttetésbe akarnak lépni s ez az oka annak, hogy eddig is nagyszámú kiállítót sikerült biztosítani és tömeges az érdeklődők száma. A kiállítás különlegessége lesz az „ipar- történelmi" és a „népviseleti kiállítás". Az előbbinél az ipar évszázados, eddig sehol össze nem gyüjtöt-t emlékei: kiváltságleve­lek, cóhleveíek, ipari vonatkozásai okmá­nyok, céhládák és zászlók, régi eszközök stb. kerülnek kiállitásra; az utóbbinál bemu­tatásra kerülnek a magyar falvak népvisele­tei s ezáltal is nagybecsű lesz a kiállítás, mert a kiveszőben levő népviseletek legalább képekben megörőkithetők lesznek. Ez utóbbi kiállításhoz csatlakozik a háziipari kiállítás is. A kiállítás ilyen beosztása folytán nem­csak a mezőgazdasági és ipari szempontból érdeklődők, a tanulni akarók, a venni és el­adni szándékozók részéről számíthat nagy érdeklődésre, de a nagyközönség minden ré­tegét vonzani fogja. XX A Brchm-et cl kell önnek olvasnia, mert ennél igazabbaf, szebbet, bajosabbat még sohasem Írtak ós talán sohasem fognak Írni az állatokról. — nagsflcaiicellár Olaszországban átszervezek a vésrehaltó hatalmat és eE8©rük a miniszteri címeket? Budapest, április 20. (Budapesti szerkesztőségünk telefon jelentése.) A Nemzeti Uj- ! ság római tudósitójának értesülése szerint olasz politikai körökben már régóta oiyan hírek terjedtek el, hogy a közeljövőben sor kerül az olaszországi végrehajtó hatalom átszervezésére s ezzel egyidejűleg a miniszteri címek eltörlésére. A komoly formában hangoztatott hírek szerint Mussolini lemond a miniszter elnökségről s a király nagy­kancellárrá nevezi ki. Ez alkalommal Mussolini állítólag át fogja szervezni a kormányt, ő maga csak a külügyi, hadügyi és a haditengerészeti tárcát tartja meg, míg az uj kor­mány a kiszivárgott hírek szerint a következőképpen alakulna: nagykancellár Mussolini, alkancellár Grandi, a beliigyek élén Duratti, a íascistapárt főtitkára állana, a szakszerve­zeti ügyek vezetője Federzoni, az igazságügyek élén Rocco, a pénzügyek élén Volpi, a gyarmatügyek ólén Balbo, a repüíésügyek élén De Pinedo, a közoktatásügyek vezetője Fedele, a nemzetgazdasági ügyek élén pedig Belluzo lenne. A híreket, amelyekről még Olaszországban sem igen tud a nagy nyilvánosság, a lap fentartással közli. U! szénssSrájk eldfi Angliában London, április 20. Gazdasági körökben komolyan számolnak azzal a lehetőséggel, hogy a nyár folyamán uiabb szénsztrájkra és bérháborura kerül a sor Angliában. Sir Berbert Sámuel, a liberálisok uj vesére, aki annakidején maga vezette a bányamunká­sokkal való tárgyalásokat, tegnapi beszédében kijelentette, hogy a bányatulajdonosok hat hónapon belül kénytelenek lesznek uj bérredukciókat tenni, mivel az üzemi költsége­ket már ma sem tudják fedezni. Eddig a bányák racionalizálására irányuló ajánlatok egyikét sem hajtották végre. Cook bányavezér a szakszervezetek közös ülésén nagy be­szédet mondott, melyben bejelentette, hogy a nyár folyamán a szakszervezetek való­színűleg kénytelenek lesznek ismét rekonszenvsztrájkba fogni, mert nyáron a bérharc minden vonalon újra megindul. Mi mmm&k Géniben A néjs$2©ve!ség feszülten ^árja a moszkvai delegállak megjelenését a május 4-i világgazdasága konferencián Gccnf, április 20. A Géniben összegyűlt népszö­vetségi po liti kus okait ma elsősorban az a kérdés érdekli, vájjon Oroszország résztvesz-e a május 4-én kezdődő nemzetközi világgazdasági konferencián. Az oroszok első megjelenése legalább is oly nagy szenzációt jelentene, minit annak idején a németek első népszövetségi szereplése. Itt az a vélemény uralkodik, hogy Oroszországnak nem kell uj meg­hívást várnia. Néhány hónappal ezelőtt a többi ha­talmakhoz hasonlóan Oroszországot is meghívták a világgazdasági konferenciára és Oroszország nem utasította vissza, a meghívást s csak a konferencia helye, Géni ellen tiltakozott. Ez a tiltakozás most Oroszország és Svájc kibékülése után, szintén tárgy­talanná vált és Oroszország nyugodtan kinevezheti megbízottait. A rendelkezésre álló 14 nap elegendő az orosz delegáltak kiküldésére, műért előkészület aligha kell, tekintve, hogy a konferencián szófcake- rü’lő problémákat a gazdasági szakértők amugyis régóta ismerik. Oroszországnak a kommunista gaz­dasági elv elvetésétől sem kell félnie, mert a kon­ferencia előkészítői kijelentették, hogy minden meggyőződést tiszteletben tartanak és döntést csak egyhangúan hoznak. A delegáltakat ugyan kormá­nyaik nevezik ki, de mégsem mint kormánymeg- bizoittak tárgyalnak és végzéseikkel nem köthetik a kormányt. A konferencia különben sem hozhat kö­telező határozatot s legfeljebb csak ajánlatokat téliét az egyes kormányoknál. A szlovák néppárt pergőtüze Hodzsa ellep A „Slovák*' folytatja heves támadásait — Súlyos politikai vádak Hodzsa miniszter ellen — Mit tett H&dzsa és mit Alinkat Prága, április 20. Hodzsa emlékezetes pozsonyi beszéde óta a Slovák sorozatos tá­madásokat intéz a miniszter ellen. Hlinka a lap húsvéti számában többek között azt irta, hogy az agrárizmus Szlovenszkón csak üveg- szekrényben és műtrágyán nevelve lát­ható. meTt a szlovákok nem rokonszenveznek az agrárokkal. Hlinka szemére veti Hodzsának, hogy a szlovák követeléseket holmi extra- wurstnak nevezi. A szlovákság részére ezt az extrawurstot a bíróságokon, a vizsgálóbiró- nál és a fogházakban sütik — Írja Hlinka —, de Hodzsa és Svehla ne gondolják, hogy ezekhez afc extTawurstokhoz a vágott húst a szlovák néppárt fogja szállítani. Mi nem az agrár!usoknak, hanem a polgári többségnek esküdtünk hűséget és a hátsó ajtókra vigyáz­ni fogunk. Hányszor biztosították az autonómiát A Slovák mai száma vezető cikkben pár­huzamot von Hodzsa és Hlinka működése között. Rámutat arra, hogy legelőször Péter- várott a cseh és szlovák kongresszuson, 1914 augusztus 18-án biztosította a szlovákok egyenjogúságát a csehekkel. Ezt megerősí­tette kiáltványában 1915 május 15-én a cseh és szlovák szervezetek oroszországi szövet­sége, nemkülönben a moszkvai szerződés, amelyet Masaryk 1917 augusztus 15-én kö­tött az oroszországi szlovákokkal és a párisi nemzeti tanács elnökével. Biztosította az egyenjogúságot a Masaryk előzetes jóváha­gyásával kötött clevelandi szerződés, továb­bá a pittsbuTgi egyezmény, amelyet Masaryk sajátkezüleg irt alá egyszer mint a csehek és szlovákok külföldi kormányának elnöke, másodszor pedig mint a csehszlovák köztár­saság elnöke. Kifejezésre jutott ez a Nemzeti Tanács 1918 október 20-iki nyilatkozatában. Végül pedig 1919 január 27-én Kranrár miniszter- elnök és Masaryk köztársasági elnök is bizto­sították Htinkát és Kmettykót a következő szavakkal; " — Az autonómiát megkapjátok, amikor akarjátok. Hodzsa „foűn^ajstroma" A lap most ezek után összehasonlítja, vájjon ki vétkezett a szlovák egyenjogúság ellen, Hlinka-e vagy Hodzsa? — Hodzsa — írja a Slovák — már a for­radalom előtt hangoztatta, hogy nincsen szlo­vák nemzet és nincsen szlovák nyelv. A pán- csehek szolgálatában állott és ezek pénzén jelentette meg Budapesten a Slovensky benőiket és már 1915-ben azt irta a lap, hogy a szlovák nyelv tökéletlen és azt aján­lotta a szlovákoknak, hogy csehül írja­nak. * A forradalom után azok közé állt, akik a fenti szerződések, megegyezések és bizto­sítások ellenére becsapták a szlovák nemze­tet. 1918 október 30-án Zoch Sámuellel együtt meghamisította a turócszentmár- toni deklarációt. Többek között kihagyta belőle azt, hogy a békekonferencián a szlovák nemzet külön képviseletet kapjon. 1920 februárjában Hod­zsa az amerikai szlovákoknak a szlovák kép­viselők klubja nevében nyilatkozatot küldött, amelyben azok lemondanak Szlovenszkó autonómiájáról s ezen nyilatkozaton a szlovák nénpárti képviselők aláírásai hamisak voltak. Hlinka hívei ilyen nyilatkozatot sohasem írtak alá. Mint unifikációs miniszter Hodzsa egyik főszerzője volt annak a szövegezésnek, mely a szlovák nemzet helyett az alkotmány- törvénybe a nem létező csehszlovák nemzetet és a szlovák nyelv helyett a senki által nem beszélt csehszlovák nyelvet iktatta. így fosz­totta meg a szlovák népet és nyelvet önálló nemzeti mivoltától, ö volt annak a kormány­nak a tagja, melynek egyik rendeleté a hi­vatalos szótárból még a szlovák nevet is^ tö­rölte. Hodzsa tagja volt annak a kormány­nak, amely Hlinkát lezáratta párisi utazása előtt, ahová Hlinka azért ment, hogy a szlo­vák nemzet jogait kiharcolja. Hodzsa, az egy .‘♦V -v» o o í? Minden ember csodálkozását fejezi ki O azon a fényes műsoron, amely a O U1 B PKAHA L, Rybná 5. '<{ o o van. o Ő O Nagel Katinka a spanyol táncaival, 6 Alice & Bernhard a mondain és ex- 9 B centrikus táncospár, Recldin-Sohn és o ^ partnernője Equilibristák, 2 Duos, 1 ’ij > Trió, 8 szólótáncok és még nagyon O sok szenzációs táncszám. q Szabad bemenet Telefon 20819. Telefon 20819. kori szegény ember, Bencs külügyminiszter lapja szerint ma a köztársaság leggazdagabb polgára. Oroszlánrésze volt abban is, amit Szlovenszkóval csináltak és csinálnak. ílod- zsa és társai segítsége nélkül Sziovenszkót sohasem zsákmányolhatták volna ki és soha­sem juttathatták volna úgy koldusbotra, mint ahogy a szocialista kormányok idejében tör­tént,. Az adókulcs emelése, a magasabb szlo­venszkói vasúti tarifa, a szlovenszkói ipar leépítése, a beruházás igazságtalan elosztása, a szlovákoknak az állami szállításoktól való elütése, a hivatalban való mellőzésük stb.... ez mind az argaiások lelkiismeretén szárad. | Hlinka múltja Ezzel szemben mit csinált. Hlinka? A forradalom előtt a hlasiszták ideái ellen har­colt. é szlovák nemzet jogaiért több évig börtönben sínylődött. Be volt zárva Rózsa­hegyen, Illa van és Szegeden. A forradalom után nem veh se éjjele, se nappala, állan­dóan járt piebániáról-plébán iár a és meg­nyerte a népet a csehek és szlovákok köztár­saságának. Emberfeletti munkát végzett. S mindezt haszon nélkül teljesítette. Nem gaz­dagodott meg, hanem tisztán a szlovák né­pért dolgozott. Az ő főcélja volt a szlovák nemzet szabadsága, amelyet egyedül a cse­hekkel való egyesülésben látott megvalósít­hatónak. Ha Hlinka akkor személyi érdeke* két szolgált volna, úgy a Srobár-kormánv az o akara+a ellen még huszonnégy óráig sem maradhatott volna Szlovenszkón. Amikor májusban jött a magyar bo?se* viki támadás, az állam veszélybe jutott, a cseh hivatalok Szlovenszkó kiürítését ter­vezték s a csehek, katonák, csendőrök meg­szöktek Zólyomból, megint csak Hlinkáók voltak azok. akik faluról-falu- ra járva megszervezték a nemzetvédel­met. Junius 24-én megszűnt az ellenségeskedés Magyarországgal, de Hlinka érdemeit nagyon gyorsain elfelejtették s 1919 augusztus 17-én a cseh csendőrök szuronyai már az életét ve­szélyeztették. Hlinka erre a durva támadásra sem tett egyetlen lépést sem az állam biztonsága el­len, hanem Párisba sietett, hogy ahol a csehek jogot szereztek Szloven­szkó kormányzására, ugyanott védelmet keressen a szlovák nemzet részére. A szlovák nemzet védelmezéséért közel hét hónapig ült a börtönben. Amikor onnan kikerült, Sziovenszkót a kommunisták kar­jaiban találta. Elsősorban megtisztította Sziovenszkót, a kommunistáktól és a szélső szocialistáktól s csak azután fogott hozzá a szlovák nép jogaiért való munkához. Ez Hlinka müve. A két szlovák politikai vezér ténykedé­sének összehasonlításából — fejezi be a Slo­vák — tisztán látható, hogy a csehszlovák állam ellen azok dolgoznak, akiit becsapták a szlovákokat, akik bűnöztek a szlovák nem­zettel szemben, akik megtagadták a cseh nemzettel való egyenjogúságát és akik közre­működtek Szlovenszkó kizsákmányolásában, koldusbotra juttatásában. Ez nem Hlinka volt. S jegyezzék meg maguknak Hodzsa és társai, valamint a cseh kormánykörök is, hogy a ludákok, amennyire az utolsó csepp vérü­kig hajlandók védeni a csehek és szlovákok közös államát, ugyanúgy a világ semmi kin­cséért nem adjuk el soha a szlovák nemzetet. így fiatalít és szépít a Cöraíl-créme < Coral!'púder GoralhzappüB ) / / Főlerakat 6 C. S. R. . ^ rcsüfite: Vörös Rák gyógytár, Bralislava. 3

Next

/
Thumbnails
Contents