Prágai Magyar Hirlap, 1927. március (6. évfolyam, 49-75 / 1383-1409. szám)

1927-03-27 / 72. (1406.) szám

6 «wawai-7VVA«^at»»mm. 1927 március 27. vasárnap. .■■'■■* •—••« - —n Sft'apról-napra BEETHOVEN Szellemarca magas ztosodik ki most ezen a héten a mindennapi élet Szür­keségéből s az egész világ a Honolulu szige­tektől San-Franciscoig leborul a zene titán­jának halhatatlan zsenije előtt. A világsajtó­ban oldalakat töltenek ki a Beethoven életé­ről, jelentőségéről Szóló cikkek, az egész kul- iurvilág Beeihoven-ünnepségeket rendez. Mindez azért lehetséges, mert Beethovenben most nem azt nézzük, ami akcidencia, hogy 6 is csak ember roll, tele hibákkal, erényekkel, még hozzá német volt, hanem azelőtt hódo­lunk meg alázatosan, amiben az Istenség mü­vét ismerjük meg, az ő örökérvényű terem­tő zsenije előtt. Nem hiábavalók az ilyen egye­temes emberi ünnepek, mint aminőket egy Beethoven, Edison, Volta, Newton ünneplésé­re rendezünk, mert rávirrasztanak arra az őrök igazságra, amelyet Bábelnél felejtett el a gyönge ember, hogy az emberiség lelke egy­séges s az Istentestvériségre törekvő. A cél még messze van, de a nagy kilencedik szim­fóniából már kicsendül a győzelem hite, a beteljesedés ígérete. MEGHATÓ LEVELET irt egy egykori szlovcnszkói katolikus lelkész, aki most Ma­gyarországon lakik, egy budapesti napilap szerkesztőségének• A levélből közöljük a kö­vetkező részletet: „Egy szlovák község hívei­nek lelkipásztora voltam hosszú éveken át s benső szeretőiben forroltam össze szlovákaj- ku híveimmel. Én is úgy jártam, mint annyi más magyar testvérem: — kiutasítottak. A múlt, télen nagybeteg voltam s betegségem ki­re valahogyan eljutott régi híveimhez. Ezektől az egyszerű, verejtékez munkából élő embe­rektől ma egy pénzzel bélelt levelet kaptam. A levél írója nehéz munkáskézzel, kusza be­lükkel ezt írja: — hallottuk, hogy súlyos be­teg volt s tudjuk, hogy a hónapokig tartó be­tegség sok pénzbe kerül. Mindegyikünk — katolikusok és evangélikusok — adott néhány fillért s összegyűjtöttünk az ön számára két­száz csehszlovák koronát. Arra kérjük, fogadja el ezt tőlünk olyan jó szívvel, amilyen jó Szívvel mi ezt. küldjük.** — Ehhez a levélhez igazán alig kell valami kommentár, hiszen minden szava annyi Szivjóságot, igazi keresz­tény szellemet, testvéri érzületet sugároz, hogy melegség ömlik el a szivünkön. íme, a szlovák és a magyar nép testvériségének újabb beszé­des dokumentuma, amely bizonyságot hoz ar­ról, hogy az ezer éve összeforrott néplelkeket semmiféle politikai erőszak és mesterkedés nem tudja elszakítani egymástól. És ha a köz­élet tribünjén olyan Szavak harsognak gyűlö­letet, amelyek a magyarok fájdalmát a szlo­vák nép örömének mondják, az élet bizony­ságot tesz amellett, hogy a nép lelkét a politi- a felhőtlen égbolt, gyűlölni népi tud és nem­kai üzérkedés nem mérgezte meg, tiszta, minti zetlségre, felekezetre való különbség nélkül a Kriván csörgedezd vize, szép és derült, mint segít azon, aki bajba jutott. Fedák Sári amerikai útjáról, Mindszenthyről s az uj darabjairól Budapesti, március 26. Nemcsak az országnak, hanem kétségkí­vül Európának is egyik legérdekesebb asz- &zonyegyénisége Fedák Sári, pestieknek: a Zsazsa, a németnek die Fedák, az amerikai­nak: Missis Molnár, aki örökké lendületben lévő asszojiyi mozgékonyságával, agilitásá­val, találékonyságával soha ki nem fogy az eszközökből, hogy a világ érdeklődésének elő­terében ne tartsa magát. Uj s újabb ötletekkel tudja magát menedzselni két világrész kö­zött, csodálatos női ambíció g akaraterő állít­ja mindig a helyzet magaslatára, amit csinál: művészet, a reklám, amivel körülveszi magát mindig kitűnő s eredeti. Igen, a Zsazsa a kor egyik kiteljesedett grande-dame-ja, akciós lendületei búcsút mondtak a női passzivitás hagyományos elvé­nek s bár cletefutásában itt-ott gáncs veti elé a lábát, a nagyszerűséget s a tudást nem vi­tathatjuk el tőle. Azonkivül ma talán Pest egyik legelfog- laltabb nője is: alig jött haza Amerikából, máris várta a Vígszínház egy uj darab fő­szerepével, s alig érnek szezon végére, ismét megy tovább, örökké nyughatatlan, örökké győzni akaró assronyi vére hajtja. A Sze- mélynök-utcai lakása s a Vígszínház közötti alig-távolság mostanában egyedüli útja, de kiszámíthatatlan még:s s a riporter, aki a la­kásán keresi, biztosan a Vigszinház kis szí­nészi ogadőjában akad beléje. Ott ülnek, Sze­repekkel a kezükben, előkelő szinigárda, pró­baszünet éppen. Mondhatnám: szinész-tizperc. —- Jöjjön, jöjjön f:am, Prágai Hírlap, — lobogtatja a szerepkönyvet a kezében, — no, üljön ide mellém, megférünk, két jóember, azt mondom magának, csak nem szabad sze­rénynek lenni, keressen engem, akárhol va­gyok, csak kutasson fel s rontson be hozzám, manapság máskép nem megyünk semmire... Elmondta s egymásra mosolygunk. A ri­porter.' alig-alig kérdez, egy-egy szóval, Zsa­zsa asszonyé a sző. — Köszönöm, nagyon jól érzem magam, minden pesti ellenkező vélemény dacára. Ha­zajöttem Amerikából, de újra megyek vissza, ott nagyszerű. — (Mi az, amit é^ben most próbál, ez a szerepkönyv, művésznő?) — Ejnye! Hát tudja az ember az uj da­rabnak a címét s a szerző nevét? Nincs cime. Valaki megszólal a társalgóban: —- Angol cime: Mary, magyar cime még nircs. Gondolkoznak a szerző nevén. Rajnai Gábor végre előveszi a próbapéldányt s ol­vassa: •* — John Erviné ... Zsazsa asszony átveszi rögtön a szót: — Hát ez- így van. Gyorsan kell szinre- hozni, mert még ebben a szezonban Strong amerikai iró darabját is hozzuk- Strong kiváló ember, nagyszerű! Elsőrangú darabot irt ne­kem. Ott akadtunk egymásra, Newybrkban. A darab egy erdélyi magyar asszonyról szól, amerikai környezetben. — (Ismeri Mr. Strong a magyarokat?) — Nem ismeri. De ezt a kérdést egysze­rűen oldottuk meg. Strong elküldte a darab pontos vázlatát, dia’ógizálás nélkül, azt Zágon István, ez a kitűnő szerző „megmagyarosít- ja*4 s az egészet Strong aztán átönti. így fog készülni ez a nagyszerű darab. Szentember­ben már a rewyorki Broadway-n lépek fel vele. Először Itt Pesten, persze. — (Mi is az a Fedák Corporation?) — Ja! No. hát az egy szövetkezet, ame­lyik az én feléléseimet intézi Amerikában. Direkt Fedák Cornorésn. De ennek a kereté­ben én magyar szerzőket is meg akarok is­mertetni Amerikában, filmszöveg s szinpadi Szöveg utján. —■ (Amerika . . .?) Lelkesedni kezd. Szőke, rövid haja csak úgy lengi körül: — Amerika!! Finom, óriási, lüktető, ragy- szerü, gigantikus, szigorú, kemény, elszánt. Európára azt mondom: Kedves, elragadó, ara­nyos ... Szinte meg is játsza, amit mond. — (Indiszkrét leszek: Mindszenthy Ti­bor . . .?) — Na, igen! Most kellett volna a Broad­way-n fellépnem, de, tudja, itthon Pesten már úgy kezdtek piszkolódni az ember ellen, hogy megharagudtam, egy délelőtt elintéztem Mindszenthy dolgát, leszerződtettem a First Nat'onal-höz, felültem az első hajóra s most itt vagyok. ÉSZAKNÉBLT LLöYfi BREMEN. UTAZNI SZÁNDÉKSZIK Eszak-Amerikába, Kanadába, Argen'inába, Braziliába, Uruguayba, Ke etázsiába, Ausztráliába avagy Afrikába? Kérjen költségvetést és tervrajzokat az ÉSZAHNÉMET ILQYD BREKIK vezé i ügynökség étöl PRÁGA, Bybernsfeá 8. Modern gőzhajók. Elsőrendű ellátás. Kitűnő és példás kiszolgálás. Hangosabb lesz: — Színésznek már nincs igaza, csak a színpadon! Mindszenthy? Jó helyen van ö! Fényes szerződés. Csak a nevével nem tud kijönni az amerikai, hiszen már a Tibornál is igy kezdi: Tájbr . . . Legszebb or­tográfiává! eddig igy láttam Írva: Mr. Muidszetz de Vicze, ex licutenant de hussard... Na, mirdegy. Mindszenthy jó helyen van s már táviratozott is, hogy megkezdték az el­ső felvételét. — (Tervek?) — Először ez a Mary. Aztán a Strong darabja. Nyáron: vidékre megyek ezzel a rendkívül érdekes darabbal. Hát mondja, nem a legnagyobb propaganda, amerikai Írótól, hogy magyar figurát ir? Ugy-e? Megyek utá­na Bécsbe, de aztán megint csak Newyorkba. őszkor a Broadway-n! Hát az: nekem, való vi­lág! Komoly! Lehet dolgozni lelkiismerete­sen. Beérkezhet az ember. Na, nem ezért mondom, mintha különös ambícióm volna, hi­szen a karrierem már mégis csak megvárt csinálva, dehát, tudja, Amerika — az mégis .Amerika! Nekem való! — (Csehszlovákiába? — Lehet, hogy Bécsből felugróm Prágába, Ferenc Irta: Szabó Mária Ferencet várom. Most, hogy a nap lágyan si­mogatja a tavaszvárásíól remegő földet, hogy apró eizasaésedc, sóhajhoz hasonló életjeladások tolták be körülöttem a tőrt és az időt s hogy érzem a mindenen úrrá vált nagy várakozást: bennem is megmozdul a félig már elaludt vágy: Megadna egy szegénynél szegényebb és gazdagnál gazdagabb embernek azt, amit úgy, ahogyan ö szeretne, csak én adhatók meg neki JL mindeneég nagy, várakozó ereivel összelüktet az én szivem vére és szerető­ről beszél. Nagy, szent szer éle tről, amelyet az adott át nekem, aM apja volt testemnek, lelkem­nek egyaránt. Ő adta nekem a Ferenc iránt érzett nagy sze­reteket is. Ferenc koldus. Vak koldus.'. Öreg ember, — hatvanon túl tehet mér. Nagyon ©okáig nekem csak egy meghatóit mosolyt jelentett. Ezt a mo­solyt évenként egysoer-tkítszer láttam,. — az Apám arcán. Ferencet magát sohasem láttam, — korán reggel jött mindig, amikor én még aludtam. De ha bejött az Apánk, hogy rendes szokása szerint elbeszélgessen velünk öltözködés közben, én meg­láttam az arcán, mielőtt szólt volna: ' — Itt volt Ferenc ... Soknt beszélt róla. Kevés ember foglalkoz­tatta úgy az ő áldott jóságul, szegényekért dobogó szívéit, mint ez a vek ember. Bámulta a derűs ke­délyét, a sorsában megnyugvását és mindenek fe­lett azt a nagy igyekezetni, ahogy széppé akarta tenni az életét ez a primitív ember1, aki pedig nem ismerte a szépet és nem ismerte a rutait. Legutoljára egy májusi reggelen éreztem meg! Most megint része volt abban a fájdalmas örömben, amelyet ez a vak ember hozott el neki időnként. Mosolygott a szája, de a jóságos kék szeme gyanúsan fátyolos volt, mikor bejött. — Ferenc , volt itt. Panaszkodott, hogy a kom­munisták meg akarták fosztani a szabadságától, el akarták választani a ■ családjától. 1 Menhelybe akarták vinni. De ellentől!ott. Azt mondta: Neki ugyan senki sem dirigálja, miikor lássa a napot, miikor nem. Ö ugyan nem él fogságban. Csodála­tos ember, —- mindig nézésről, látásról beszél. Pe­dig vakon született és semmi sem segítheti látás­hoz, hiszen nincs SBemszerkézete... — Arra — mondtam és sietni; kezdtem az öl­tözessél —, keressük még Ferencet. -Úgy szeretném már ismerni! , . , — Már régebben elment. De azt mondta, hogy most hamarosan jön megint. Ka f onarühákat kapott az ősszel valakitől g' rejtegette egy jő ismerősénél a szomszéd faluban. Azokat akarja elhozni. — Ha jön, ugye, igazán felköti, Kisapátit? És megsimogattam a kezét. , — Fel, fel. . Mosolygott. Aztán árnyék suhant végig az arcán. — De hátha felizgat? Mert mindig ettől féltett. Ezért nem láthattam én. Ferencet. Ezért nem látam még balodat soha. S ezért nem volt szabad temetésre mennünk. Ha tehette volna, örökre elzárt volna bennünkri min­den szomorúságtól A saját testével állott volna (közénk és a rossz közé és'százszorosán'szenvedett voltra mindig helyettünk. Legszívesebben örök szépségben tartott volna bennünket éis1 nem tudta, hogy nekünk 5 maga a nap, az áldott, tiszta szive az örökös napsugár. Hiszen szemének egy pillan­tása derült lopott a szivünkbe- és a sömoga'táisa me­leget árasztott a lelkűnkön át. — Nem, kedves, — engem nem izgat fel Fe­renc. Hiszen erős vagyok én! És Apa, drágám, hi­szen maga mondja, hogy vigasztaló együtt lenini vele ... Ugve felkelt? — Fel. De nem került reá a sor. Sokkal előbb, mint Ferenc esedékes volt, elaludt ő maga. Mélyen. Olyan mélyen, hogy nem hallotta meg a lelkünk sikoltását. Nem ébresztette fel a szorosan összezárt ajkunk jajiszarva. Nem nyitották fel a szemét a mi véres, belül elsírt könnyeink sem. És én — elfelejtettem Ferencet. Elfelejtettem mindent, mindenkit, — magamat elsősorban. Csak ő élt bennem tovább, — 5, a halott. Vele beszél­gettem, a hangját hallgattam és nagy fogadásokat tettem le az áldott kezébe, amellyé] olykor végig- simogatot a fejemen, a telkeimen, a szivemen. Olyan akarok lenni, mint te voltál. Jó. Csak jő, — semmi más. Nem nagy, nem híres, nem gaz­dag. Semmi más, csak jó. Mint te... És el akarok felejteni minden rosszat, amit velem tettek. El miég azt is, amit ellened vétkeztek. Kiirtom a szi­veimből a boisirzut és jó alkarok lenni mindenkihez. Lesem a mások gondolatát. Másoknak adok oda mindent. Csak másokért élék. És... És én is meg­értem majd a ki nem mondott szóit, a be nem val­lót vágyat is. Mint te... Ilyenkor mintha szelíd csók érte volna az ar­comat. Melegség áradt jéghideg, alig dobogó szi­vembe. S az a különös zsongás, amely azóta kísért, elhozta hozzám az Apám hangját- Hallottam újra az utolsó szavait, amelyekről sem én, sem ő nem tudtuk, hogy utolsók: — Jó kisleányom vagy... Kint ültem a ház előtt, a szivemhez nőtt ház előtt, amelyben születtem. Ahol boldogok voltunk vele. Amelyet már nem nevezhettem otthonom­nak. A lelkem teljesen elvált a testemtől. - Egye­dül voltam és mégsem elhagyatva, — azzal voltam együtt, akivel együtt akartam" lenni. Mindig nehéz volt ilyenkor visszatérni a való­ságba és most is, — ki tudja, milyen régen ugat­hattak már a kutyák, mikor ón felfigyeltem a hangjukra. Közönyösen néztem az ajtó felé. Meg­dobbant a szivem. Egy kis nyíláson először egv tapogatózó, imbolygó bot nyúlt be. A *bot keresete, kutatott a földön és oldalt egy kis magasságban, Aztán vékony kéz jelent meg az ajtón és kinyi­totta. Végül belépett egy foltosruhás ember. Fal- felé fordított fejjel, halkan szólt oda a kutyáknak. Felugrottam, ösztönösen éreztem: Ez Ferenc! Akit vártam! Akit vártunk! És mentem elébe kinyújtott kézzel, mintha régen nem látott testvér elé mennék. Megfogtam a keskeny, száraz, szinte gyermekesen kicsi kezét és vezettem beljebb. Leültettem a lócára. Melléje ültem és vártam. Mindezt úgy tettem, mintha moz­dulatok élednének bennem, amelyek eddig tuda­tosan nem voltak az enyémek. Mintha utánoztam volna valakit... És már tudtam: Nem én, — az Apám vezette most be a vak embert! így szokta vélt bevezetni. Halhattam. Nem mertem megszólalni. Féltem attól, amit majd ez a szerencsétlen mond. aki nem tudhatja, hogy nekem ő most egy beválic't iné rét. Hiszen szokatlanul korán keltem ma fel. És végig­hullámzott a fülemben az ígéret szava: Felkelte­lek! Fel!... Ferenc letette a botot maga mellé. Elakasz­totta nyakából a koOdustarisznyát és azt is letette. Mindezt úgy, mint aki megszokta, hogy igy tegyen. Arán összekulcsolta a kezét és nagyon halkan, kellemes hangon azt mondta: — Nem tudtam eljönni múlt vasárnap. Pedig mondta a p0punk: „Na, oda a nagy embere. Va­sárnap temetik." Hát el is indultam én még egy órakor. De, hogy az a nagy jégeső jött, elmosta az utat- Tecoik tudni, — ilyenkor nem látok. Hát ott esteledett rám a másik faluba. Azután meg mán másfelé vitt az utam. Ide mán miinek is jöttem volna ... Hát csak most érkeztem ide ... Hallgattam tovább. — El akartam menni a ház előtt- Gopdo'jam, más itt engem úgy sem ismer, mért mindig korán á $ Trágyázza a vetőmagot a vetés előtt I | Olcsóbbá teszi a — m mm gm m gs*. §*& mm Megnagyobbítja a H? » A?°í9.R.^ •—> I ——-------— természetes vetőmagtrágyával. ——— p > . § Forduljon a helyi képviselőhöz, vagy FEKETE IMRE mérnök, PRAHA, Vinohrady, Slezska 4. számhoz. I Az 1 ha-hoz szükséges mennyiség ára: Ke 48.— Nagy tételeknél kedvező fizetési feltételek. Megrendelésnél megadandó: növényfaj, terület, vetési idő.

Next

/
Thumbnails
Contents