Prágai Magyar Hirlap, 1927. március (6. évfolyam, 49-75 / 1383-1409. szám)
1927-03-16 / 62. (1396.) szám
1927 március 18, szerda. Agglegényadó e*- Különféle budapesti vélemények — Motlo: A magyar pénzügyminiszter tervbevette az agglegényadó bevezetését „.T- ' I. BESZÉLGETÉS EGY FÉRJJEL — Mit szól az agglegényadóhoz? — Helyeslem. — Milyen alapon? — Én minden adót helyeslek, amit más fizet. — Ne tessék a kérdést önző szempontból megítélni. Minden problémát bizonyos magasabb, emberi nézőpontból kell szemügyre venni. Arra tessék felelni, ba ön véletlenül nem volna fele- séges ember, hanem agglegény maradt volna: akkor is helyeselné az agglegényadót? — Akkor is helyeselném. Elvégre minden élvezet adó alá esik: a pezsgő, a színház, a zene. Miért ne esnék adó alá a legnagyobb gyönyörűség is: a nőtlenség? — ön tehát a nőtlenséget élvezetnek tartja? — Feleséges ember számára a legnagyobb élvezetnek. — Mit szólna hozzá, ha ezen az alapon valaki azt indítványozná, hogy a szalmaözvegyi állapotot is meg kell adóztatni. A szalmaözvegység felér egy időleges agglegénységgel!... — Ez igaz. De van önnek sejtelme arról, hogy mi férjek mennyi adót fizetünk máris azért a kis szalmaözvegységért? — S mondja, úgy normálisan, ha nem is szalmaözvegy, sohase szokott kirúgni a hámból? — Én? Soha. Azaz, — ez nem tartozik az agglegényadóra... — Talán mégis. Mert önök férjeik elvégre mégis csak addig férjek, amíg otthon ülnek. Mihelyt kiléptek a kapun, ha akarják, agglegények. Teljesen adómentesen. — Nono! Bár magának a zsebében volna, amit mi egy kis legénykedésért fizetünk... II. EGY AGGLEGÉNY LEVELE A SZERKESZTŐHÖZ Hallatlan, hogy mire mernek már gondolni! Agglegényadó! Fából vaskarika. Mi az az agglegény? Ugye, az olyan ember, aki nem nősült meg? Hát honnan lehet ezt megái lapítani, hogy én nem akarok megnősülni? Nézze kérem kedves szerkesztő ur, adót mindenre lehet kivetni, ami van. A vagyonra, a jövedelemre, a házra, a földre, az örökségre, a sonkára, amit megeszem, a pezsgőre, amit megiszom, a mulatságra, amit végigélvezek, nem bánom, még a levegőre is, amit beszivok. De hogy lehet adót kivetni arra a feleségre, aki nincs? Agglegény! Mikor kezdődik az agglegénység? A legjobb esetben is csak a bekövetkezett halál után. Senkise agglegény a halála előtt. Aki hetvenkét esztendeig kibírta ezt az állapotot, még arról se bizonyos, hogy a jó istenke a hetven- harmadik évében nem veszi-e el az eszért. Kérem, én ismertem egy öreg bácsit, aki nyolcvanéves kordban törte ki a lábát. Pedig egész életében sohase szokta. Az agglegénység nem tudatos, szándékolt, megállapodott valami. Megeshetik azzal is, hogy agglegény marad, illetőleg nőtlen állapotú, áld legalább száz nőnek kérte meg a kezét. Hát az adóalap, ha én olyan csúnya, ostoba, ügyetlen vagy kellemetlen vagyok, hogy senki se akar a feleségem lenni? Vagy adót fizessen az a derék, becsületes, józan ember, aki senkit se akar a maga nyomorúságához, szegénységéhez, tehetetlenségéhez társul hozzáláncolni? Nagyon szeretek egy nőt. Majd meghalok érte. Vágyódom utána minden porcikámmal. De ő mást szeret. Vagy meghal. Vagy nem kellek neki. És én epedek utána holtig. Hti maradok hozzá szivem utolsó dobbanásáig... Ezért adó jár?... A hozományvadász, az más. A házasságszé- de’gö a társadalom kedvence. Aki öt asszonyt vitt a sírba s hatodszor nősül: adómentes. Csak én fizessék, akitől az élet megvonta a nyugalmat, a boldogságot, az édes otthont, a családot? Hát ha van rá lelkűk, adóztassanak meg. Még mindig jobb adófizető polgárnak lenni, mintsem hogy fejemet az igába hajtsam ... í Egy úgynevezett agglegény. III. KÉT AGG SZŰZ BESZÉLGET AZ EGYIK: No hála isten. Végre egy becsületes gondolat. A MÁSIK: Mi az? AZ EGYIK: Az agglegényadő. Megadóztatják azokat, akik nem nősülnek. Remélem, jó borsosán. Ha van eszük, úgy csinálják meg az adókulcsot, hogy legalább ötvenmillió lesz a legkisebb agglegényadő. A MÁSIK: Hát hol van ebben a becsület? És mire jó ez az egész komédia? AZ EGYIK: Milyen vak vagy te, édes Leoká- diám! Hát nem látód a gyönyörű perspektívát? Az agglegénységet megadóztatják. Ha ezek adót vetnek ki, akkor nagyot vetnek ki. Erre az agglegények elkezdenek nyakra-főre házasodni. Olyan kereslet lesz nőkben, amilyen sohase volt. Miránk Is sor kerülhet. A MÁSIK: Csacsi vagy te Eudoxia, öreg esacsi. Hát mit használ nekünk a kereslet? Nőkben sohase lehet olyan nagy kereslet, hogy a kínálat ne legyen még nagyobb. És ha minden agglegény megnősül, azt hiszed minket vesz $1? ördögöt. Az agglegény nem azért agglegény, glort nincs felesége, hanem mert van babája. S fon már valakit el kell vennie, nem azt veszi el, akit már azelőtt se vett el, hanem, aki már megvan. Az emberek inkább az egymás szájából veBzik ki a falatot, mégse eszik meg a régi maradékot. Nem ér ez az agglegényadó semmit. Máskép kellene csinálni. AZ EGYIK: A kényszerkölcsön mintájára be kellene hozni a kényszerházasságot. Minden nőtlen férfi jegyezzen egy hajadon lányt. És aztán ki kell sorsolni a menyasszonyokat. Aki nyer, Paris, március közepe. Az izgékony francia szellem, újabb forradalmat készít elő. Nem politikai, nem irodalmi, nem is művészeti foradalomról vau szó, ezeknek a kora itt lejárt, ebbe már beleuntak. Egészen másról van itt szó. A párisi intellektüellek, szabadságért és minden szépért és nemesért rajongó ki9, de a forradalmi tüztől annál inkább lángoló csapata összeesküdött, hogy a férfi nadrágot forradalmasítsák, hogy megszabadítsák a férfidivatot az angol lirannizmus uralma alól, hogy a férfi vád- lit kiszabadítsák a hosszunadrág tömlöcé- ből és annak éppen olyan polgárjogot adjanak, mint amilyet ma a sleppes szoknya alól kiszabadult női vádlik élveznek. Hogy ez micsoda jelentőségű dolog, bizonyitja az is, hogy az egyik legnagyobb és legtekintélyesebb párisi információs lap, odaadta hasábjait ennek a forradalomnak és szabadsághartuak a propagálására. Az angol szabók által a múlt évben lansziro- zott széles, elefánttalp, charleston vagy Oxford- nadrágnak nevezett nadrágot a franciák az ízléstelenség csimborasszojának találták és érdekes, hogy nem a francia szabók, hanem a divattól teljesen távolálló őrei a raffinált francia Ízlésnek indítottak ellene hadjáratot, megdobogtatva a szabadságharc zászlaját, amelyet a jelen esetben a culotte, a rövidnadrág képviselt. A jelszó az: megteremi ettük és a. világ urává tettük a francia nöidivalot, meg kell, hogy teremtsük és uralkodóvá tegyük a francia férfidivatot is. Vissza kell adni a férfilesi eredeti formáját, amelyet eddig a hosszú nadrág idomtalanná, nehézkessé és egyenesen ízléstelenné tett, fel kell frissíteni az eddig férfiruha unalmas és komor színeit élénk, világos színekkel, pirossal, sárgával, zölddel, világos kékkel és rózsaszínnel. A harcot a lötyögős, széles, gyűrött és a földet seprő elefánllalp nadrág provokálta, természetes tehát, hogy ez ette® indult meg az első támadás. Mint minden forradalmi, megmozdulás, ez is szélsőséggel kezdődött: le a hosszunadrág felkiáltással és éljen a rövid nadrág. A sans-culotte-iefáknak e késő unokái ugyanis vissza akarják állítani a rövid, térdig érő, a térden illetve kissé alatta pánttal ellátott nadrágot, hogy a színes, vagy fekete harisnyába bujtatott férfivádlik kellőleg érvényre jussanak. Ez szerintük a modern életnek sokkal megfelelőbb, a vonalak és a szilhuette sokkal stílusosabban beleilleszkednek a körülöttünk állandó mozgásban lévő élet képébe (!), igy visszanyeri a.férfi karcsú és ruganyos alakját, szabadságot, könnyedséget Rozsnyó, március 15. A mennyei dohányzószobában — mert odafönt bizonnyal pompás külön helyiségük van az elválkatatlan hü pipák szerelmeseinek — nagy az öröm. Uj, kedves vendég érkezett. Szepesi bácsi, az aranymisés premontrei gyönyörű bárányfelhő-tajtékból való drága pipáját majd elejti a meglepetéstől, ahogy belép a kemény, zsoltáros kálvinista: Váry bácsi. Aztán tesvér-öleléssel köszöntik egymást, Váry bácsi is kap egy felhő-tajték pipát s aztán jön az ezer kérdés: hogy s mint történt, node nézd, hogy már kollega ur is itt van, hát miért ilyen hamar? Bizony hamar. Mert Váry bácsi még csak hatvanhetedik évét rótta s akik hatalmas szál- termetét ismertük, százat jósoltunk volna neki- S amilyen nagy az öröm odafent, az átköltözött rozsnyóiak között, olyan nagy a szomorúság az ittmaradottak szivében. Váry bácsi negyvenhét év előtt jött közénk s annyi idő alatt olyan mindent bíró, mindenütt nélkülözhetetlen törzse lett a mi kisvárosi életünknek, hogy most igen-igen nagy a hézag utána. Lakást változtatott, elhagyta a meleg, kedves kis fészket, melyet hü életpárjának s magának teremtett. Nem mintha elvágyott volna, — oh, az ő erős Szive is megremegett a fájdalomtól, ha az elköltözésre gondolt, de ki nem mondta soha. Maradni vágyott volna, még terveket szőtt, kék olasz égről gyógyulást álmodott, becsülettel megszolgált nyugdijat várt, reszketős kezekkel lapozva a mindennapi Prágait: annak házhoz szállítják a nyereménynőt. És azt halálbüntetés terhe alatt köteles elfogadni AZ EGYIK: Én ebbe is belemegyek. A MÁSIK: Azt elhiszem. Szeretnék egy vőlegénysorsolást látni, amibe mi ketten nem megyünk bele... Vulpes. ad és az esztétikai szépsége mellett praktikus előnyökkel is bir, nem úgy mint a mostani ele* fanfiázisban szenvedő férfidivat zsák szerűsége, amely kell, hogy minden ízléses ember felháborodását kihívja. Hát fel is háborodtak. Néhány nappal ezelőtt at egyik elég jó- névü szabócég kirakatéban meg is jelentek ennek a felháborodásnak és a lábikra-szabadságharcnak at első jelei, öt mannequine alakjában. Szmoking, frakk, zsakett, és két utcai ruha. Természetesen rövid nadrággal a jólkiképezett lábik- ráju mannequinneken. Ami a csodálatos, az az, hogy ezek nem is festettek olyan csúnyán, mint azt az ember gondolná az első pillanatban, különösen & szmoking és a frakk mutattak jól a térden fehér pánttal és fekete harisnyával. A kabát és a mellény maradt a régi, a divatforradalom egyelőre az övön felüli részt megkímélte. De ami alul volt, azt alaposan elintézte. A színek maradtak a régiek, de már csak rövid idő kérdése, hogy megjelenjen —egyelőre igaz, hogy csak a kirakatban (amennyiben olyan bátor ember nem akad, aki magára vegye) — az első citromsárga szmoking, az égszínkék frakk és a smaragzöld zakó, természetesen rövid nadrággal és színes, hosszú harisnyával. Ha még ehez hozzávesszük, hogy pár hónappal ezelőtt egy anti-galléros liga is alakult Pdrisban, amelynek a célja, hogy úgy a kemény, mint pedig a puhagallér kalodájából megszabadítsa a férfi nyakai, felsorakoztatva az esztétikai érvektől a higiénikus szempontokig minden lehető fegyvert a gallér elpusztítására és a diszkrét férfi dekoltázs szépségének és praktikus mivoltának a kimutatására, kétségtelenül meg lehet állapítani, hogy a jelenlegi férfidivatra a franciák halálos csapást akarnak mérni. Ha ez sikerül nekik «— hiszen már sok minden nevetségesnek indult dolog sikerült — akkor a nem is olyan távoli jövő divatosan öltöző dandy- jének, hogy az ideális férfialakot elérhesse, majd különböző lábegyenesitő gyakorlatokat kell végezni, továbbá gégemasszázsnak kell magát alávetni, hogy az ádámcsutkáját eltüntethesse és ezentúl nem csak az állát, hanem a mellét is borotválnia kell, a dekoltázst tekintve. Mindenesetre ezek nagyon szép perspektívák a jövőt illetően. Ennek a divatforradalomnak természetesen már meg vanak az ellenségei. Azt mondani sem kell, hogy ezeknek a zöme — igen érthető okok miatt — a lőcs-, az X- és karikalábuak, valamint a nagy ádámcsutkás és szőrös mellű férfiak sorából került ki. B. A. mikor jön már a jő hir? . . • Nem győzte bevárni. Talán azért ment előre, hogy a többi tehetetlen, sorsára bízott derék nyugdíjas ügyében is közbejárjon. Ennek már biztos foganatja lesz. Kisújszállás jó magyar talajából származott az, aki most nekünk úgy hiányzik. És Sárospatakon ette a tudományok kenyerét az, akire annyi, de annyi hálás tanítványa gondol most szomorú szeretettel. Hányán vagyunk vele úgy, mint magam, akinek egész eddigi életem folyásán kedvesnél-kedvesebb epizódokkal vonul végig feledhetetlenül — Váry bácsi! Emlékszem jóságos arcára, mely egyedüli vigasztalóm volt a nagy ijedelemben, mikor elemibe vittek beíratni s az első órán először maradtam magamra, szüleim nélkül, merő idegenek között. Emlékszem — igazában csak későbben megértett — huncutkás mosolyára, mikor kis gimnazista- nebuló koromban nyájasan lemarasztalt egy nemsikerült szépirási dolgozat miatt: — „Fiacskám, délben szépen itt maradsz egyig, bezárva." Rémület volt ez nekem, soha nem büntetett diáknak. Első pádban ültem s ahogy Váry bácsi arra jött, megfogtam a kezét, simogattam, úgy kértem: — „Ne tessék haragudni, tanár ur, többé nem lesz hiba." — „Nem haragszom én, fiacskám, egy mákszemet sem, csak itt maradsz majd délben." De nem maradtam ott. Utolsó percben könnyecskén hátbaütögetett. hazaeresztett. Emlékszem felsőosztályos siheder koromra, valami csacsi rajzos énekünk volt akk°r divatos, felrajzoltam a táblára s kórusban zengtünk hozzá. Váry bácsi ránk nyitott. Büntetéssel fenyegetett. A vége az lett, hogy a tornacsarnokba táblát kellett levinnünk, az egész rajzot felrajzoltam újra s testületileg leénekeltük a nótát, mert Váry bácsi is ismerni akarta. Emlékszem kedvelt téli passziójára, mikor a sinkózók hosszu sorának nekihajtott és maga is ráugorva a sinkópályára, végigdön- tötte hatalmas termetével az egész sor diákot, volt kacagás! És nem emlékszem iskolai, városi, vagy más szép ünnepre, melyen az ünnepi éneket nem az ő hatalmas baritonja into- nálta volna. Emlékezem — különös meghatottsággal — a rozsnyói ref- eklézsia uj templomára, az nj templom urasztalára, Váry bácsi ajándékozta az uj Istenházának, mint az egyház gondnoka s velem rajzoltatta, emlékezésül szép dedikált fényképét nekem adta. Ott még fiatalok, rugalmasak a betűi, hajh, később reszketők lettek, de a kedélye a régi örök-fiatal volt még a súlyos betegség küszöbén is. Küszöb ... itt megint eszembe jut s talán a P. M. H. olvasói is emlékeznek Váry bácsira, aki a villanyos iroda küszöbén nap-nap mellett elém sietett és valami érdekes, becses régi Írással, újsággal, könyvvel ajándékozott meg. Ilyen ajándékaiból nem egy irodalomtörténeti s más érdekes adatot jegyeztem már a P. M. H. lapjaira. Aztán elmaradt már erről a küszöbről is, az otthonit sem lépte át többé, csak mikor már hozták, mikor a nagy útra készült . . . Címek, rangok, tisztségek: gimnáziumi tanár, ipariskolai igazgató, a Sajóvölgyi Villamossági R. T. igazgatója, a helyilap volt társ- szerkesztője, az urikaszinónak hosszu időn át igazgatója, a polgári kaszinónak alelnöke, tűzoltóparancsnok, ref. egyházgondnok, — hiába sorolnám akármeddig, mégsem teljes a lista. Váry bácsi — Váry bácsi volt. Mindenütt ott volt, ahol dolgozni, segíteni, a közért fáradni kellett. S ahol ott volt, akikkel érintkezett, mindenütt érezték igaz ember-szivének melegét, mindenütt tisztelték férfi-erényeit Ahány tanítványa pedig él szerteszórva a világ minden tája felé, mind áldó kegyelettel gondol most a virág, meg koszorú tengerrel elborított sírra, melyen át Váry bácsi az uj otthonába költözött. Az utolsó útra forrón szeretett templomából indult, tűzoltók sorfala között, végeláthatatlan fekete embertömegtől kísérve, magyar taláros kálvinista papok, hü kartársak, dalárda búcsúztatóival. És most már leborulhat Annak lábaihoz, akit oly erős, nagy hittel, mély vallásossággal imádott s Akiiek tiszteletéből minden, minden nap elénekelte a zsoltárt: „Te Benned bíztunk elejétől fogva" . . . * Nehéz szívvel jövünk el a Váry bácsi otthonából, porig sújtott, vérző Szivü özvegyétől. Visszanézek a házra, teteje fölött feszül az antenna, kedves lakójuké, aki valahogy az üveges verandán át a hangosan beszélő rádió-tölcsért odaigazitotta Váry bácsi betegágya felé s a nagy beteg úgy hallgatta a Deák-téri istentiszteletet, úgy énekelte együtt a nagy gyülekezettel az ő mindennapos zsoltárát . . . Pedig már nagyon-nagyon nehezen zihált a melle s fáradtan dobogott a hü magyar szive. Azok a könnyek . . . Ezekről nem nagyon merek beszélni, mert Váry bácsi legédesebb égi latakia-dohánya is megkeseredik tőlük. Az özvegy könnyei. De hogy is lehessen száraz szemmel elmondani, hogy Váry bácsi még a gyászjelentését is maga megírta, hogy a feleségét megkímélje tőle, csak éppen a halála napját hagyta üresen, azt kellett kitölteni. Meg tűzifáról is gondoskodott még előre, két évre, hogy legalább a meleg otthon biztos legyen, ha már ő távol lesz • . . Arról is beszélt még, hogy szeretné, ha a P. M. H.-ba, kedves újságjába imék majd róla, — majd akkor. Az „akkor" már ime itt van. Én irtam kedves Váry bácsi és egészen régimódi kisdiákos szorongással nyújtom be a dolgozatomat: tessék átnézni és osztályozni és csak — jaj! — ne maradjak bezárva, Ígérem, jő leszek, de nem tudtam szebbet, jobbat Írni, valahogy mindig megnedvesedik a szemem, nem látok jól tőle. Aztán szépen kérem, tessék megmutatni az írást a többi kartársaknak is, akik már ott vannak, a mi jó öreg gimnáziumunk volt tanárai, Oravecz igazgató ur, Szántó igazgató ur, Törköly tanár ur, Hazslinszky tanár ur, Pré- kopa tanár ur, Tichy tanár ur . . . talán Szepesi bácsi legyen a korelnök és úgy szavazzanak, hogy he ne székundázzam. Ha nagy a baj, talán az én drága jó Testvérem szól majd az érdekemben? Tichy Kálmán, x A PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP BUDAPESTI ÁRUSÍTÓHELYEI. A Prágai Magyar Hirlap a budapesti pályaudvarok nj- ságeJárusitéinál és a városi hirlapkioszkck- ban 24 fillérért kapható. Forradalom a francia férfidivatban Hadüzenet az angol divattirannizmusnak — Le a hosszu nadrággal, éljen a rövid nadrág! — Citromsárga szmoking, égszínkék frakk és smaragzöld zakó egy párisi cég kirakatában — Megalakult a gallércllenes liga, útban a férfi dekoltázs Váry bácsi lakást változtatott... Öregdiák dolgozata, melyet az égben osztályoznak ___ * ^________________ . _
