Prágai Magyar Hirlap, 1927. február (6. évfolyam, 25-48 / 1359-1382. szám)

1927-02-20 / 42. (1376.) szám

'Psa^-yvitAfiEgt.-HngtgB

f

1927 február 20, vasárnap.

toal, áruit feketére mos az este. ilyeneké* láttunk j Akikor tér leien tekintetében s nem tudtuk, micsoda j •mély és névtelen borzalmak sikoltoztak ebben a » rcröpipinyá testben, amely itt vonogloít a polgárisíe j ölében.

— No, Arkay... kis Jolánka, hát ne sírjon, — j suttogott a ppágáriata és simogató melegség zen-j gétt hangjából. — Hát miért'? Majd fut velük ! máskor... no ... ugye?

Oiuege ingatta a fejét. Veréb vállait megrázta a zokogás.

Mit szólna Mikszáth Kálmán, ha szinpadon látná a Noszty-fiu esetét?)

— Beszélgetés Harsányi Zsolttal —- A P. M. H. kiküldött munkatársétól —

— De., más-kor.. nem .. ér sem-mit.... csak most... most ón., én., arra gon-d oltani.. hogyha én., ma legyőzöm Lip-tákot.. mert az én .. Anyukám olyan .. be-teg.. és messze van .. ha én olyan erős tudok lenni.. hogy le-győzzem a Lip-tákot.. akkor., az azt jelenti —- megint Fuldoklóit, erejét vesztve — hogy az Ts-ten-ke meg., meg-hall-gartott és meg-gyó-gyitja Anyu- kámat... és ö hazajön ...

Nagy csend lett egyszerre.

— És már ott voltam majdnem., mikor ők., fel-dön-töttek! és., niost.. most már...

A polgáristá kezéből kihullott a regény.

Ott álltunk, megrázva valami ismeretlentől, valamitől, amit tragédiának hívnak, amely nyersen és brutálisan rontott ránk. ügy vizsgálhattuk egymást, mint a gyilkosok.

Zavarodottan nyúltunk Cinege felé, ki oly nagyra nőtt. oly fájdalmasan nagyra... hogy nem mertük nyakába vetni magunkat, jajgatva esde- kelve, nem mértük megfogni se... csak kinyújtottak ujjúnkat utána gyöngéd esetlenséggel és visBzanveltük meleg könnyeinket.

III.

Cinege nem jött másnap iskolába. «

Mindegyikünkben oft kóválygott a tegnapi vihar nyoma, végigseperve zöldelő, aligserkédt lelkünket. Minden szó emlékeztetett rá. és reszketve kerestük a dolgok mélyebb értelmét, megbolygatva, végighasitva egy villám éles fényétől, amely bevilágította- a távoli horizontokat.

Csoportba verődve ácsorogtunk az utcán. A kiflit elhajított uk, savanyúi nyál gyűlt a szájunkba. Csend feszült közénk, nyugtalanító.

Végre megszólalt Lipták:

— Nézzük, meg Cinegét, miért maradt otthon.

Mi nem mondtuk ki a nevét sem, hagytuk,

hogy Lipták vigyen minket, szerettük volna, ha beszél még, de ő csak ment szótlanul s mi utána. Az utca végében, egy alacsony, befüggöhyözött ab- laku házban lakott Cinege nagymamája. A sötét kapualjban visszaverődtek lépéseink. Felágaskodtunk a konyhaablakig, egy tál volt a párkányra téve. megfagyott pecsenyezsirral. Bent kántált valaki elnyújtott, hanggal.

— Kérem szépen... itt laknak Arkay Isí- vallék? — kérdeztük akadozva.

Az éneklés visszanyekkent, mint a becsukott bicska.

Egy cselédleány dugta ki a fejét, kezében rézmozsarat tartott és puccolt a homályos folyadékkal. — "

— Jolánka -itt lakik. -felelte.de tegnap

este elutazott az öreg naccságával: mert sürgönyöztek, hogy. meghalt a. rtianiáju '.:..

Behúzta az ablakot és tovább dörzsölte a. réz- mozsarat.

Mi ott maradtunk az ablak alatt, sokáig..»

Budapest, február 19.

Egészen bizonyos az, hogy nem, minden színdarab jő, amelyik sikert arat. Viszont ellenszenves fontoskodás az is, amelyik azt állítja, hogy minden a közönségnek tetsző darab feltétlenül rossz. Ez az iskola, nagyon kesernyés kritikusok iskolája, veszedelmesen hódit. Lassaukint mindent le fog nézni a „disrtingyált4 ízlésű közönség, ami könnyed, színes, tetszetős, mert „hiszen a tömeg- izlést szolgálja ki."

Furcsa kritika- ar. ami minden dolgot egyforma mértékkel mér. Nyilvánvalóim helytelen dolog ugyanazzal a mértékkel mérni két dolgot, aminek más és más rendeltetése van. Anélkül, hogy kitérni óhajtanék annak részletezésére, hogy hányféle hivatása, rendeltetése lehet egy irodalmi miinek, sietek megállapítani, hogy elsőrendű hivatás olyat is írni. ami a tömegeknek tetszik, ami közel hozza őket a kultúrához, akár azzal, hogy becsalja őket a színházba, akár azzal, hogy felébreszti a- kíváncsiságát, egy könyv iránt.

Népszerűség nélkül nincsen tömegkultúra, tömegkultúra nélkül nincsen fejlődési lehetőség.

Ezek a gondolatok akkor támadtak bennem, amikor elolvasva egy a Xoszty-fiúval kapcsolatos hírlapi cikket, visszaemlékeztem arra, hogy két ízben is volt alkalmam megnézni ezt a kedves Mfkszátb-Harsányi vígjátékot s ha más tán nem is maradt belőle, egy kellemesen, könnyen eltöltött estének az emléke, bizonyosan.

Ugyanez a cikk — Fúbry Zoltán, a legegyénibb, legérdekesebb szlovenszkói esztétikus, irta egy kissé túlságosan parázsba mártott tollal — politikai szempontból is tárgyalta a darabot. Kissé dühösen. Pedig sokban nagyon igaza is volt. Persze, sok igazságtalanság is belecsúszott, mint minden nagyon temperamentumosán meg!rótt írásába.

A kritikus — a szerkőnél...

Miután én nem vagyok kritikus, hanem publicista. a kétségtelenül érdekes ős pikáns témát ugv vélem legjobban kihasználni, úgy véltem érdekesebbé tenni, hogy elmentem Harkányi, Zsolthoz és elbeszéld ellem vele erről ti. kérdésről. Megmutattam neki Fdbry Zoltán írását, felevet ettem a többi, már említett kérdéseket is s megkértem öt. nyilatkozzék arról, mivel magyarázza, a árama- Hsát ónak azt az etikai szempontból kifogásolt, hatáskörtúllépését. mellyel a regényben szereplő személyek jelleméi:, sőt még a- regény tendenciáját legjobban kifejező mesebefejezést is megváltoztatta?

Harsányi Zsolt mosolyogva liaTlgáttá kérdéseimet, vakargatta a fejét és jólesően csodálkozott. Valahogy benne élt a, nagy sikerek levegőjében, minden oldalról csak elismerést kapott, ünnepelték őt. beérkezett lett, miniszteréé bankettet rendeztek a tiszteletére a Noszfv 100-ik előadása al(kaim áltól s most kívülről, igénytelen emberektől ; jön h kritika, amely annál veszedelmesebb, mert inagyon uvilt, őszinte.

Harsányi Zsolt nyilatkozik

— Minden esel re nagyon érdekesnek lartom, j— kezdette a nyilatkozatát, miután elhallgattad a éktelenül üvöltő dédelgetett kutyáját, aki nyilván azt érezte, hogy- gazdájának valami rosszat teszek, — nagyon rokonszenvesnek tartom azt a szokat- | lan módszert, hogy szinte a kritikus'keresi fel a j szerzőt s közvetlenül teszi fel a. szigorú megáila- j pitásaií, sőt mindjárt magyarázatot is kér tőle. i Készséggel állok rendelkezésére, sőt hálás is m- j gyök. hogy alkalmam van a nzionenszhői magyar- | ság elölt megvédenem becsületes szempontjaimat.

—- Természetesen, polemizálni semmi kedvem j sincsen, nem is fogok. Inkább az ön feltett kér- i déseire válaszolok s igyekezni fogok őszintén beszélni.

A Harsányi-fin esete ... • — Mindenekelőtt, hogy szokatlan őszinfe-é- genuiek tanú jelét adjam, Íriszen a* ön nyíltsága valósággal kényszerít erre, egészen szubjektív bevezetést kel! mondanom. Ez a Noszty-fiu esete. ez több a? én vámomra, mint egy dramaUzálás. Sőt nagyon is szubjektív, valósággal lírai színdarab, ha szabad ezt. mondani. Az történt ugyanis, hogy a Vén gazember sikere alapján megbízást kaptam a Vígszínháztól, hogy dramatizáljak megint egy darabot. De mit > Heteken, hónapokon át tarló tanulmány után végre — nem laWlam megfelelői. } Emlékezem, a Bűzben ebédeltem feleségemmel és) Halvány Lilyvel. amikor az utóbbi szóbobozia a No-ztyl. Abban a hiszem hon voltam, hogy minden Mikszáth-regényt ismertem. A Nosztyra mégsem emlékeztem vissza. Megvettem. Elolvastam. Megdöbbentem. És határoztam. Ez a téma, nekem való. Mintha az én. saját magam romantikus szerelmi törlénéléf dolgozta volna, fel Mikszáth Kálmán. Azzal a változtatással, hogy én is agy ismertem meg, szegény. fordításokkal vesződő, tengődő fiolái író a mai feleségemet, hogy nem. tudtam róla, bogii* gazdag és előkelő család, gyermeke. Csak megszerettem és megkértem. És kosarat kaptám. íróhoz csak nem adják azt a leányt!... A vészietek nem fontosak. A feleségem, lett...

Néháítv farosa megjegyjees a sikerről

— Ennek az én regényemnek a szubjektív I befolyása alatt voltam, áfáidon a Nosxtyt dramaÍ fixáltam. Ez a‘é egyik ok arra a -kérdésére, hogy etikailag mivel menthető az a változás, amin Mikszáth alakjai r különöseit a nembefejezése kérészitől mentek. De van egy- másik mentség is: a

leél. S a cél ez volt: közelhozni Mikszáthot. a I színházi közönséghez. A színpadnak más az akuszii i . i i m n iiinpiiinmiiiiiimiiam—TO———thtt

a hideg. Helga szorosan hozzámsimult, s igv, kar 3 karban, szótlanul mentünk Helga lakására.

Tgv folyt le s igy végződött az első találkozásom Helgával.

*

Má.sodnapra adtunk randevút egymásnak, ismét társaságban találtam. Közömbös arccal tekintett maga. elé, mikor meglátott s hanyagul, feszes ujjakkal nyújtotta felém a kezét, Mellé ültem. Rám se hederitett. Alig szólt hozzám. Néha meglepetéssel pillantottam rá oldalvást, de arckifejezése nyugodt maradt fürkésző tekintetem alatt. Néha ásitásszerüen húzta, félre a száját. Mintha mondani akarná: nagyon unatkozom. Mindig'gyakoribb egymásutánban tekintett kar- kötöórájára. aztán hirtelen felugrott s kijelentette, hogy7 el kell mennie. Ugyanolyan hanyag, közömbös gesztussal vett főlém búcsút, mint amilyen blazirtül, sértően viselkedett velem az egész, együttlét alatt. Bosszankodva s egyben érthetetlen érzésekkel eltelve bámultam távozó alakja után.

így folyt le a második találkozásom Helgával

Aznap éjjel véletlenül egy másik kávéházban láttam idegen társaságban. Helga cigarettázott, nevetett, jókedvű volt.

Aztán napokig nem találkoztam Helgával. Hiába kerestem fel esti órákban a helyeket, hol Helga rendszerint tartózkodni szokott. Mindén hiába. Helga eltűnt a szemem elől. Talán került. Nem tudom. S engem annál inkább érdekelt talányos egyénisége, annál is inkább kutattam utána, szfinksz volt előttem a leány lelke, gondolkodása, testének könnyű odadobása. második találkozásunkkor érthetetlen viselkedése érthetetlen volt mindén izében. Meg akartam fejteni az elémvetett talányt. Érdekelt.

Szórakozott, lassú léptekben haladtam az este az utcán. Bámultam a köröttem forgó sokaságot, a tovatipegő nőkét, a céljuk felé. igyekvő férfiakat, a csilingelő villanyosokat, a tülkölő autókat. a parazsuk fölé hajoló gesztenyés kofákat, a ragyogó kirakatokat, az elalvó s ismét felgyulladó Villogó yillanyréklámokát. Szóval, az esti nagyváros sürgő-forgó, csillámlő és ezerszám'! tengerét.'

Egyszerre csak ismerős hang ébresztett fel merengésemből. Körülnéztem. Helga állt mellettem apró, fehér fogait villogatva. s jókedvűén nyújtotta felém keztyüs kicsi kezét. Átlátszó, finom arcbőrét pirosra csípte a hideg, szeme gyermekes, játszi ténybeli nézett rám- Megint olyan volt, mint egy huncut kis iskoláslány.

Megindultunk. Helga állandóan csacsogod), j mint egy kis kalitkás madár. Egészen felvillany- j zott s már feledni kezdtem az utolsó találkozás- j sunk kellemetlen emlékeit, a sértő, negligens viselkedését. Egyben pedig felülkerekedett bennem az életet tanuló, az emberi lelkekben felburján- zó rejtélyeket s talányokat megfejteni akaró férfi. Úgy éreztem, hogy most a teste után megismerem a lelkét is.

Bevittem egy mellékutcai kis vendéglőbe s leültünk a helyiség sarokasztalához.. Néhány söröző polgár tartózkodott a vendéglőben. Csendesen, álmos egyhangúságban nyeld est ék a sárga folyadékot.

Helga némán, várakozóan tekintett rám. Ösztönös lelke megérezte az eljövendő percek történetéi Tudta, hogy kérdezni fogom, tudta, hogy mi lesz kérdéseimnek a tárgya. Tudta, hogy néni térhet ki azok elől. Nyugodtan várta a megszól olásomat.

Komolyan, kissé fátyolozott hangon kér- j deztem:

— Ki maga?

A kérdés kissé élesen hatott. . 1

— Nem fontos, — felelte a leány.

— De nekem az.

— De nekem nem fontos a*, hogy magának j

fontos. |

— Meg akarom ismerni — teljesen.

— Minek? Személyi körülményeimét ismén j már. Tudja a nevemet, apám foglalkozását s az j enyémet, bizonyos mértékben az életcéljaimat is. í Mindezt, ha kívánja, okmányokkal is igazolom. | Ez elég. A többi nem fontos. Nem tartozik magára. senkire.

— S hogy ha kívánom? — kérdeztem s merően belenéztem a szemébe. — Én. meg akarom ismerni a lelkét. Érti?

— A lelkemet? — felelte szomorú mosoly- lyal a leány. A lelkemet nem ismeri meg senki. Azt zárva tartóm.

Egy percnyi szünetet tartott, aztán dacosan ütötte fel a- fejét.

— S mi jogon faggat itt engem tulajdonképpen? — mondotta bosszúsan.

— Az. egyiitt-íöltöfi éjszakák s a szeneim! reggelünk jogán —- feleltem nyugodt, csöndes hangon.

Egy pillanatra- valami meleg, bársonyos fény' tűnt fel a szemében, de csak azért, hogy egy másodperc múlva annak a blazirf. kiélt tekintetnek adjon helyet, mely annyira ellentétben állt egész egyéniségévei. Unottan vonta félre a ! száját. )

— Az éjszaka jogán? — Ceacsiság. — S lesütötte a szeméi. — Hisz- az nem volt más, mint egy kis mámor, kedves, buta kis mámor, mely volt és nincs, minek nincs semmi érzelmi, lelki alapja. Jön és meg}7. Füst. Szétoszlik.

— S természetesen a maga életében gyakoriak, mindennaposak az ilyen hirtelen támadó s hirtelen szétfoszlő füstfelhők? — vetettem oda hanyag’)!.

m” A szavak felkorbácsolták a leány lelkének féltveörzöit rejtekhelyeit. Az önkéntelenül kipattant szavak megtalálták a lélek reszkető, fájó húrjait s kínos ütemben pendítitek meg azok. Helga arcát vérpirosra festette a feltörő indulat, szemei fé+elmetefi szikrákat vetettek, mikor mondotta:

— Megtiltom, bog}- igy beszéljen velem! Én Helga Főse vagyok, dr. Arlhur Ro=e orvos leánya, foglalkozására nézve opera-énekesnő növendék és nem prostituált! megértette?

Szemeit elöntötte a könny, együk kezével befedte az arcát. Nagyon megsajnáltam. Gyengéden megtámogattam a karját g bocsánatkérő szavakat suttogtam felé.

Lecsillapodott. Elfojtotta a könnyeit ? tiszta, szomorú szemmel tekintett rám, amint mondotta:

— Maga is olyan, mint a többi férfi, önző, kegyetlen és mindentakaró. Mit kivannak maguk férfiak? Azt, hogy legyünk jó szeretők, adjuk oda a testünket, fiatalságunkat, vessük' lábaik elé mindenünket, amink van s amellett maradjunk mások által megközelíthetetlen, hideg, s szertartásos modorú urinők. Legyünk egyszer csupa test, egyszer csupa lélek, egyszer vidám, egyszer gyönge, egyszer erős. úgy. ahogy a magok önzése ezt megköveteli s legyünk tisztán s egyedül esak egy férfi kizárólagos tulajdona, mig maguk... Nem, én nem akartam ezt igy. Nem akartam otthon maradni. Láttam magam körül elég példát. Hogyne! Jegyek pirulós, ártatlan kis urileány. Hallgassam meg a köröttem forgó férfiak buta élcelődéséit, legyek kedves a „házasságra alkalmas" férfiakhoz, legyek házias s jó ; feleségtipus a várjak, várjak, míg betoppan egy- i szer az „igazi", k? jő férjnek, való g feleségül j vesz a hozományomért. S aztán jön a házasság, j gyerek, szürke unalom és köznapiéig. ’Én nem i akartam ezt igy! Szerencsére van egy kis lián- j gom s szüléim elhitték, hogy tehetség vagyok. Ki- j engedtek a házból — szabad lettem. S most élek. j Mágambaszivoih a friss, szabad levegőt.

— Most az enyém az élet, magámé vagyok, * ~ Folytattál lelkesén. — Akkor mosolygok, akkor l

fikája, mint a regénynek. Aki színdarabot ir. tehát színpadi formában óhajt valamit közölni a közönséggel, annak elsősorban arról kell gondoskodnia, hogy az a közönség, amelyhez beszélni óhajt, be is jöjjön a színházba. Ezt magyarul sikernek nevezik. Szerintem csakis sikeres darabot jogosult dolog írni. (?) Mihelyt nincsen sikere valaminek, vem in darab. (?)

Csodálkozó arcot y.igtam. Harsányi magyarázókig folytatta:

A magyarázni

— Ne lessék félreérteni: Lehet igen tehetséges és igen magasztos munka, de színdarabnak, speciálisan színdarabnak nem jó. A Toldi-trilógiát egy lángelme irta. de hány percet bírna ön ki egy felvonásból, melyen egy recitátor a Toldit kezdené felolvasni elejétől végig? ...

— M<eden műfajnak parancsai vannak, amelyek ellen nincsen felebbezés. A színdarabnál a. darab hőse s annak története kel], hogy érdekelje a közönséget, mert különben, ha nincsen semmi érdekes, amit várni lehetne, a közönség már az első felvonás után mérgesen elmegy vacsorázni t akkor a dramatizáló többet ártott Mikszáth nimbuszának, mint használt. A publikumot pedig csakis érdekes emberek érdekelhetik. A regény-No szív képviselője igen kicsiny és gyenge jellemű panamista. Kopereczky-je felháborítóan oktalan nemzetiségi politikus, buszé rhadnagya hitvány, kis viUtőhamisiló és kerítő, aki saját nővérét pópiérl adja el, hogy aztán a fiatal asszony hálószobájába maga vezesse a leánykori udvarlót szeretőnek. Ezek az alakok szinpadon kellemetlenek, visszatetszőnk és további sorsuk ellenszenves lévén, nem teeft flfiflteiben olyan érdeklődést, mint egy könyvben. melyet elvégre bármikor le lehet teuni és amelyben elvégre nem drámai feszültséget keres a* olvasó. Ezért kellett tudatosan s éppen a Mikszáth sikere érdekében megváHozloínoin a- aló kok kontúrjait.

A geutry-oszíálv

alaposan megbünhödött nuírv..,

— Meg aztán még egyért: vem akartam politikailag igaztalan tenni! Mikszáth a gentry-osztály megbélyegzésére, hibáinak kíméletlenül kegyetlen kipellengérezésére irta ezt a regényt. Azóta a gentry-osztály alaposan megbünhődötl. Kezdjem most én ismét fejére olvasni a színpad sokkal hangosabb szószékéről ugyanezeket a hibákat?... Nem! Inkább mondatok a második felvonásban egy tirádát Noszty képviselővel arról, hogy az eddig hibás utón haladó középosztálynak hogyan kell megjavulnia, hogyan kell uj életcélokat keresnie és hogyan kell eltépnie magát, a. hibás múlt impotens és végezetes hagyományaitól. Ez szerintem egészen, pontosan kijön a darabból, csak a Fábry- féle urak nem látják nagy oekibuzdulásukban a fától az erdőt, mert agyuk nyilván tüzesebb, mint amilyen éles. Ezért bár örülök, hogy a rólam .szóló cikket módom volt megismerni, nem reflektálhatok reá, annál kevésbé, mert eskk vitázó ember rel szállhatok vitába, káromkódőval nem. Kár. hogy égy ilyen — egyébként ebből az egy írásából is talentumodnak látszó — ember tehetsége művelésében megelégszik azzal a szán vonallal, mely még ma Í6 abban a nyolcvanas években dívott raoharagszom, akkor sírok, nevetek, örülök, szeretek, amikor akarom, amikor nekem tetszik. Szabad vagyok!

Helga elhallgatott, és én nem találtam választ a beszédére. Egy pár percig csöndesen fii-, tünk egymás melleit, aztán tompán hangzott a szóm:

— Jöjjön, — haza kisérem.

Elhagytuk a helyiséget s kiléptünk az éjszakai utcára. Két férfi jött velünk szemben. Hosz- szan végigtekintettek Helgán s amint elhaladtak mellettünk, hallottam az egyik férfi megjegyzését :

— Ejnye, de jó kis nő!

Szomorúan mosolyogtam magamban. Szerettein volna megfordulni s megállítani a két férfit s igy szólni hozzájuk:

— Kedves embertársaim, látják ezt a .,jó kis nő"-t? Tudják ki ez? Ez a mi korunk kicsi, tipikus Évája és meghallotta a jazzt, a vad, tomboló szabadságérzés bomlasztó muzsikáját Egyszerre ósdinak találta az ott’ ont, a család, a házasság s a mi összes régi társadalmi berendeléseink megszokott, miliőjét. Forradalmár tett * nagy, lelkes akarással utat tört magának a szabadság felé. Ledöntötte a falakat s most itt áll a zugó Élet fojtó s kegyetlen áradatában. Ez a. ki? forradalmár-Éva meg fog hamarosan betegedni a nagy7 szabadságtól s szépen, szótlanul, el fog terülni egy nap az Élét meredek hegyének lejtőül. Áldozata lesz a kornak, mely megmételyezte, mely nem nyújtott feléje újat, szebbet, mely az! kívánja, hogy a Ma leánya is olyan legyen, mint az elmúlt századok letűnt Évája. De az ő elpusztulásáért, kedves embertársaim, mindnyájan felelősek lessünk, önök is, én is. mindnyájan, kik dacos önhittséggel haladunk a magunk utján, abban a hitben, hogy amit teszünk, az jó. helyes^ ék igaz. — Rosszak vagyunk, kedves embertársaim. Nagyon rosszak és önhittek!...