Prágai Magyar Hirlap, 1926. november (5. évfolyam, 249-272 / 1287-1310. szám)
1926-11-23 / 266. (1304.) szám
JL~XAM*JMrÜ£. BiMBtUBBHWMMSBiMBMBllHMBBBI Visszatérhet-e még valaki a háborúban eltűntek közül Mintegy nyolcvanezer eltűntről vezettek nyilvántartást— Oroszországból számos magyar hadifogoly nem akart visszatérni Budapest, november 20. Már nyolc 'éve anult, hogy végétért a nagy világégés, a háború eltűntjei azonban még mindig sokat foglalkoztatják az emberek fantáziáját. Az a néhány csodálatos eset, amikor a szemtanuk és hivatalos jelentések szerint elesett és eltemetett, a hozzá tart őzók által elsiratott s már a feledés ködébe lépett kedves halott hosszú idő múlva ékszerre csak az övéi között te nmeit,, az anyáik, özvegyek és árvák szivében örökre élteti a reményt, hogy a háborúnak voltaképpen nincsenek is hősi halottjai, csak eltűntjei, akik egyszer még visszatérhetnek. Kik is hát voltaképpen a háború eltűntjei? Ezzel a névvel nevezték mindazokat, akik az időközi, rendesen nagyobb ütközetek után tartott számbavételek alkalmával hiányoztak s nem lehetett megállapítani róluk, hogy elestek, vág)7 hadifogságba (kerültek. Közben természetesen számos eltűnt előkerült s tovább harcolt, még többről kiderült, hogy hadifogságba esett. Maradtak azonban olyan eltűntek is, akikről sohasem derül ki. hogy voltaképpen mi lett velük. A vélemény az róluk, hogy elpusztultak s az ilyeneket holtakká is szokták nyilvánítani. Az is megtörténhetik azonban, bár most már nem valószínű, hogy közülök egyik-másik a világ valameyik táján él, de oka van rá, hogy ne adjon életjelt magáról és nem is szándékozik visszatérni. Lehetnek olyanok'is, akik idegen országok tébolydáiban elborult aggyal sínylődnek, kilétüket nem tudják megállapítani s mint ismeretlenek végzik be szomorú életüket. Mindezek azonban csali szórványos elképzelések. A hadifoglyok s eltűntek közül az, aki haza akart térni, már régen visz- szatérhetett, vágj7 életjelt adhatott magáról. A kommunisták hamis adatai Az eltűntekről, hadifoglyokról, elesettekről pontos statisztikánk nincs. Ez nem azt jelenti, mintha a részletes feljegyzések hiányoznának a háború áldozatairól, hanem csak annyit, hogy az 'összehasonlításokra, korrigálásokra * egyéb kiegészítő munkálatokra szoruló nyilvántartások feldolgozása még hiányzik. Azok az adatok, amelyeket a kommunisták röpítettek annak idején világgá, minden komolyságot nélkülöztek s teljesen hasból vett számok, önkényes kitalálások voltak. Az eltűntekről mintegy 80,000 kartotékot \ vezettek. Sok eltűntként vezetett egyénről azonban kiderüli, hogy hadifogságba esett, vagy meghalt, esetleg hosszas bolyongás után előkerült. Az ezekre vonatkozó jelentéseket természetesén figyelembe kell venni a kartotékok feldolgozásánál. Az elesettekről a veszteséglisták alapján lehet készíteni statisztikát. De itt is vigyázni kell, hogy az elesettek közül törüljék azokat, akiket halottaknak véltek, de voltaképpen súlyos sebesüléssel hadifogságba kerültek s később életjelt adtak magukról, vágj’ haza is tértek. A külföldön eltemetett hősökről is csak megközelítően lehet, majd statisztikát Összeállítani. Mindez különben igen bonyolult, évekre terjedő munka lesz. Ami azt a kérdést illeti, hogy a háború befejezése után nyolc évvel. tehetnek-e olyan eltűntek, akiknek a visszatértét a hozzátartozók remélhetik, a következőket közölhetjük: A hadifoglyaink közül mindazokat, akik haza akartak térni, már régen hazaszállitottuk Oroszországból is. Az orosz szovjet valósággal kényszeritette az összes hadifoglyokat, hogy térjenek vissza hazájukba, ha ott állampolgárságot nem szereztek. Akik pedig hazatérni nem óhajtottak, azoknak módjában állt életjelt adni magukról s elhatározásukról értesíteni hozzátartozóikat. vagy barátaikat. Olyan eltűntről tehát már nem lehet beszélni, akiknek módjában ne lett volna megszólalni, ha akart. Ha pedig érdekében van a hallgatás, az úgyis elveszett régi hazájára, hozzátartozóira nézve és sohasem fog visszatérni. Magyar falvak Szibériában Kétségkívül számos hadifoglyunk maradt még Oroszországban, akik nem akartak visz- szatérnLs ott állampolgárságot is szereztek. Ezek három csoporla oszthatók. Az első csoportba tartoznak az intelligens elemek, orvosok. mérnökök stb. Ezeknek semmi közük sincs a kommunizmushoz, a szovjet azonban, mint hasznos szellemi munkásokat, szívesen tűri őket. így •ikerült megfelelően e’fiel; "'niö'.í - biztos cxieztenclát k'remit, ni maguknak. Szive.-en hazatértek volna, de ismervén az, itteni •z/mioru állapotokat, nem akarták biztos exivsztenciájukat feláldozni azért, hogy itthon az állástalanok szomorú seregét, .szaporítsák. Az ilyenek visszatérésére még számíthatunk, ha a viszonyok javulnak s egyszercsak elfogja őket a honvágy. De sok közülük végleg második hazái talál a nagy Oroszországban. A második csoportba azok a kevésbé intelligens elemek tartoznak, akik az orosz kommünben exponál iáit magukat s tudják, hogy idehaza számon tartják bűneiket. Ezek szeretnének hazatérni, de nem mernek s az emigráció likvidálására, általános amnesztiára várnak. Végül a harmadik csoportba azok az alacsony műveltségű emberek tartoznak, akik végleg beleolvadtak a jámbor orosz népbe, megházasodtak e oroszosán nevelt gyermekeik már nem is tudnak magyarul. Egész falvak vannak Szibériában ilyen hadifogoly magyarokból, akik elvesztek a régi hazára nézve. Otthont alapítottak, földet kaptak és szereztek oda- kümn, kis birtokukhoz, családjukhoz, otthonukhoz ragaszkodnak s a visszatérésre nem is gondolnak. Az orosz szovjet ezeket is szívesen látja, mert bajt nem csinálnak s a termelést előmozdítják. Csodálatos és jelentős felfedezések a szepesbéíai cseppkőbarlangban Az elhunyt Hajts Béla nyomán Piovarcsy Károly egészen uj és eddig még nem látott, csodás részleteket fedezett fel — Nemes versengés a szomszédos barlangokkal — A „Titkos fülke" mellett újabb, húsz méter hosszú terem van — A „Király udvara", és az „Udvar a pappal" — A vajpuha cseppkő csodája — A Kárpát egyesület bárbeveszi a cseppköbarlangot Késmárk, november köz-epén. I A szepesbéíai cseppkőbariamg egyike a i legrégebben ismerteknek Szlovenszfcőn és ] felfedezése idején, a 80-as években egyúttal ; a legjobban felszereltek egyike is volt. ' Feltáró!, Kaltsteim, Britz és Verbovszky bélai - polgárok, akadályt és áldozatot nem ismerő ; lekesedéssel járták be legelirejtettebb - részeit, tárták fel gyönyörű cseppikőképződ- : menyéit. Egy éven belül a barlang két kilométernyi hosszúságban járható volt és négy I évvel felifedezése után villanyos világítást ( vezettek be; villamos turbinája a legelső ( volt az egész Szlovenszkón! Sajnos, a későbbi ; kezelők nem haladtak ily tempóban. Karban : tartották ugyan a lépcsőket, karfákat és létrákat, csináltak egyes átvágásokat és belyen- kint kicserélték a lámpákat, de a barlang ; további felkutatására nem gondoltaik. így a ■> szepesbéíai cseppkobarlang lassankint le- 1 csúszott a nevezetes látnivalók sorából és ha - szerencséjére nincs a Magas Tátrában, ahol a sok látogató között mégis mindig akadtak olyanok, akik felkeresték és ahol különösen a sok iskola mégis csak meglátogatta, akkor már régen elfeledték volna. A Kárpátegyesület most elhunyt kitűnő propagálóra, a felejthetetlen emlékű Hajts Béla bácsi volt az, aki ismét felkeltette a közönség érdeklődését a bélai ■ eseppkőbarlang iráni Ő már több óv óta -minden nyáron be- ; vette a bélai barlangot a Kárpátegyesület kirándulási programjába, lelkes dicsériádá- kat zengedezett róla nemcsak a Szepesi Hírlap, a Karpafhen-Post és a Kassai Napló hasábjain, hanem változatos személyes propagandája minden alkalmával is. Hol dicsérte, hol (kérte és korholta Béla város nemes tanácsát, hogy törődjön a barlanggal és Harsán yi szenátorban meg is találta a megértő munkatársat, aki a barlang felszerelését és világítását ismét rendibehozatta, úgy hogy ma ; a meglátogatása ismét jutáima-zóvá vált! A Kárpátegyesület azonban a barlang további feltárását is programjába vette, mert a szomszédos deménytalvi barlangok, hogy úgy mondjuk a konkurencia, gyönyörű uj felfedezéseit követni kellett. Piovarcsy Károly, a-z egyesület barlang- kutató bizottságának ál-elnöke vállalkozott erre a szép és jutalmazó, de veszedelmes és , fárasztó munkára. Sok fárasztó írnunk aki-rándulást töltött: el a barlangban az elmúlt nyáron, de fáradozásait a legszebb siker koronázta! Szeptember vége felé azt jelenthette a városi tanácsnak, hogy sikerült neki uj, cseppkőben gazdag részleteket feltárni! A bélai cseppkobarlang a Barlangliget melleti Kóbi-li v-rch nevű hegyben van, oly módon, hogy szája a begy északi oldalán nyílik, annak fele magasságában, .a-z üregek pedig dél felé húzódnak be a (hegybe, kb. 40 fok alatt felfelé. Nagyjában két üregrend- szer láncként húzódik felfelé, az üregek és a hegy külszíne közötti kőzet vastagsága sokszor nem nagyobb 40—50 méternél! A két üreg-rendszer nagyjában párhuzamosain Jialad egymás mellett és font, a hegy csúcsa alatt találkozik. Mint minden cseppkőbarlaugriál, a báláinál is az alsó részekben aránylag nem ■ sok cseppkő van; a kőzetből leszivárgő viz csak helyenikint rakott a mennyezetre hosz-i ■ szabi) kő csap okát és épített fel a padlón en- 1 - ivek megfelelően ktseibb-nagyobb tornyokat. itt lent csak kevés neves cseppkő van, • i igaz, hogy ezek a legnagyobbak közé ,; tartoznak: az Oltár, a Síitái hegye, az I-I Árpád sisakja stb. Minél feljebb hágunk azonban, annál jobban szaporodik a cseppkő; a falakon egyik megkövesedett zuhatag a másik után folyik alá, a mennyezetet ellepik a csapok, ezerszámra lógnak egymás mellett és a padlón is egyik oszlop a másikat követi, úgyhogy a látogató azt se tudja, hova nézzen, mit bámuljon meg először a rengeteg, bazárnál bizarabb kő- fonma között. A barlang l-egfelső részében, a Britz barlang és a Nagy Kálváriahegy között akadt Piovarcsy az első uj -részletekre. A Britzbar- iang gyönyörű oldalíüllce, amelyet teljesen belep a cseppkő és amely-ben kb. másfél méternyi mélj7ségü tó is áll. Innen balra egy repedés vezet fel. Ezen már a barlang felfedezői is feljutottak. egy fülkébe kerültek és ebben egy kis tavacskát, számos szalon naolda- iasszerü cseppkőcsapot és egy szépalaku 5&eppközuhMagot találtak. El is nevezték azt Titkos fülkének, de nem tárták fel, akár mert féltették a szép cseppköveket a közönség barbárságától, akár mert amúgy is sok volt a látnivaló az akkori, még számos kerülőt kívánó bejárás mellett. Ez a rés® azóta teljesen feledésbe ment, úgyhogy Pdovarcsynak újra fel kellett fedeznie. ő azonban tovább is hatolt, A fülke bal falán egy áthajtó falacskán merészen felmászva egy bájos felsőbb fülkébe jutott, amely* ben egy megkövesedett Erdő vonta, magára figyelmét. Ez alatt egy kiszáradt Csepp kőkul van, felette pedig egy Színpadi zsinórpadlás. Ha ellenben a magasabb fülke alatt bujt el, szűk oldal járaton át egy gyönyörű Cseppkőkutba jutott. Ennek kettős kávája van, kb. arasznyira egjnnás felett, de m indák ettől szinte teljesen belepte a cseppkő, csak a közepükön -szabad még a viz, és ba belényulunk, a legbámulatós abb szí v ács alakulatok at találjuk benne, persze megkövesedve! A kút fenekén viz van, ezt is cseppkő fedi, és a cseppkő elborítja a falakat is mindenütt, úgyhogy az őskőzet sehol sem bir kiütni a színtérén. Bámulatosan szép alakulatok ezek, sehol a barlangban mását, nem találjuk. Ha a Titkos fülkéből balra felfelé mászunk, puszta sziklák között, egy arasznyi nyilashoz jutunk. Erős huzat vau befelé, a benyújtott gyertya nagyobb üreget mutatott, de a szikla kemény volt és szó sem lehetett arról, (hogy robbantás nélkül bejuthasson. Piovarcsy erre -éleseszü eljáráshoz folyamodott. Égő gyertyát hagyott a nyílásban, vissza mászott a Britzbarlánghoz és onnan a Kis Kaiváriahegyre és tovább a Nagy Kálvária- hegyre vezető járatok mentén kutatott, fürkészett, hogy mely oldalnyiláson juthatna addig, hogy a gyertya fényét a másik oldalról megpillanthais&a. A Nagy Kályáirinbegyre vezető járat mentén végre ráakadt egy uj, szemimellá {hatóan eddig sohasem érintett nyalásra, amelyet fáradságos ásással addig tágított, amiig be tudott jutni. Csakhamar nagyobb üregbe került s gém-sokára megpillantotta » gyertya fényét. Ott állt egy uj teremben 1 Ez a terem, amelyet a városi bizottság Piovarcsy-teremnek nevezett, egyenesen északról délinek halad, tehát be a hegy gyomrába. Egy 40 fok alatt keletnek dűlő, ferde kéményen át kerülünk be a kb. 6 méter -széles, ugyanolyan magas és vagy busz méter hosszú terembe. A térem falait és padlóját teljesen beborítja a cseppkő, .sehol sem (látszik ki egy -szemernyi szikla sem! Jobbkézt hatalmas kürtő nyúlik felfelé. Lehet vagy 6 (méter széles és tiz méter magas, teljesen -színtérrel borítva. Közepét egy gyönyörű szikiacso portozol „ foglalja el, a Király és udvara. Mintegy 30, kisebb nagyobb oszlopból áll, a legnagyobb vagy 3 méternyire nyúlik fel a talapzatról, egyik szebb a másiknál, sárgásán áttetsző cseppkő. E csoporttól balra gyönyörű fehér kis duplaoszlop áll: az Oltár a udvari pappal, mig a főcsoporttól jobbra több kisebb cseppköoszlop őrségként áll a Király udvara előtt. A kürtő előtti sziikladombou is számos oszlo-pocaka, inig a falakat és a mennyezetet teljesen elborítja a számtalan cseppkő- csapocska, nagy csapok között. A padlót mindenütt majd fekete, majd barna, majd hófehér habos cseppkő borítja, valóságos díszteremmé varázsolva az előteret. De ez nem az egjretlen felfedezés a barlangban. Piovarcsy hívására a bizottság több tagija is (kiszállt és különösen az egyesület kitűnő fényképésze, Gtösz Alfréd tanár töltött ott számos órát és napot nehéz munkában. Eközben behatolt a már régen ismert, de régebben vízzel telt Tündérlakba. Ebből az utóbbi években, valószínűleg a Ver- bovszky-teremben alkalmazott létrák és hidak megerősítése által keletkezett hajszál - finom repedéseken keresztül, a viz ősz felé leszivárog, szintje mind mélyebbre sülyed, az egykori hájrom méteres mélységből már alig maradt meg fél méter! Hefty és Grosz egy létrán leszálltak a Tündérlakba és ott valóban tündéries látván jhan volt részük! A barlangot és annak egy mellékbarlangját a csapocskák milliói borítják, a legbi zár abb alakokban. De ó, csodálat! Amint a a ember hozzájuk ér, az ujja szinte — beleszalad a kőbe! A kőnek látszó anyag puha, mint a vaj! A falakon élesen látni a viz egj'kori szintjét, vízszintes páhkánykák futnak körül, akár a házfalakon. Minden párkányka egy sokéves vizszintét jelez. Minél kisebb a párkány, annál kevesebb évig állott ott a viz szintje, minél nagyobb, minél bel jebb morédé zik, annál tovább kellett a víznek nyaldosnia. Mármost ott, ahol a legfelsőbb párkányok vauinak, ott a falakat boritó cseppkő és a csapocskák keményeik. Minél mélyebb szinteken próbáljuk meg azonban, annál puhább a cseppkő, mignetm a viz mai szintje felett már csaknem olyan,’ mint a nyári melegben olvadozó vaj! Ilyen csodát még egy barlangban sem láttunk! Sőt itt, ebben a barlangban is kivétel-számba megy, mert hiszen más cseppkokutakban, mint a szintén most felfedezett Titkos fülke vagy annak oldalfülkéinek kútjai-ban, ha a vizb8 pillantunk, a legbámulatosabb szivacs- szerű cseppkőalakokat látjuk, de ha kissé hirtelen belenyúlunk, ugyancsak megvérez- ztik a (kezűnket a kőkemény cseppkőéleken! Amilyen bámulatos itt, hogy bent. a vízben, ahol puhább lerakódást várnánk, a legkeményebbet találjuk, époly bámulatos a Tündérlakban, hogy ott viszont a levegőn vajpuha marad a cseppkő! A magyarázata talán az, hogy a Tündér- lak katlanában tavasszal bizonyára magasan áll a viz, a beszivárgás gyors, a vízben oldott mész nagy tömegben rakódik le a katlan falain, azok csapocskáira. Mihelyt a tavaszi hóolvadás megszűnik, az elszivárgás ismét nagyobb, mint a beszivárgás, a katlan lassan kiürül, csak a fenekén marad még a félméternyi tavacska. A frissen lerakódott cseppkő most száradni, keményedni kozd, de mielőtt befejezte volna, ismét jön a tavaszi olvadás és uj puha réteg rakódik a csapokra. A -barlang kutatása tovább folyik, máris újabb járatok nyíltak meg a Kai isiéin dóm közelében, a régi bejárai felelt és más részekben; itt is úgy l-esz, mint a többi, az újabb időben felfedezett vágj’ megnagyobbo- dótt barlangnál: aki keres, talál. Éppen ezért. a Kárpátegyesület tárgyalásban áll Béla városával, hogy a barlangot az évek hosr- szabb sorára bérbe vegye és ezáltal biztosítsa a továbbkutalást, a feltárás és hozzáférhetövététel szakszerű végrehajtását és a barlang fellendítésére szükséges széleskörű propagandát. Minthogy az egyesület kérelmére a létrává sut hajlandónak nyilatkozott a jövő nyáron naponkint többször autóbuszt járatni Táíni- lomnioról BarlangM-getre, biztosítva látszik a könnyebb megközelíthetőség is. Negyvenkét évi megállapodás után n bélai cseppkőimíTnng uj fellendülésnek né/ elébe. Uj szépségei olyanok, ho<ry moglátog?)• tusát nimden olvasónak melege• amirthatjuk i • H. Gy. A.