Prágai Magyar Hirlap, 1926. november (5. évfolyam, 249-272 / 1287-1310. szám)

1926-11-18 / 262. (1300.) szám

•A^AG^AT^-FTfKBHP

1926 november 18, ttütftrtSfc.

6

Feltalálták a beszélő filmet

hangot éppen úgy fotografáljik, mint a mozgást — Berlinben már készül az első fonofilm

Berlin, november 17.

Abban az időben, amikor a iilm még gyermekcipőben járt s amikor még nemcsak a téma megváiogatásának problémájával, hanem a technikai felszerelés nehézségeivel is küzdött,

áz volt a közönség általános véleménye, hogy a film csak akkor válik tökéletessé, ha a vásznon szereplő személyek mozdulatai mellett ezeknek hangját is megörökítik. A közönségnek ez az általános hite, amely azóta jelentékeny korrekción ment át, arra késztette a filmszakma feltalálóit, hogy a filmnek ezt az állítólagos tökéletlenségét sikerült vagy kevésbé sikerült be- KEéiőszerkezetekkel eliminálják. Ha már a film tökéletességi fokának hiányáról 69ik szó, be kell vallani, hogy

a filmnek a némaságon kívül vannak

még egyéb tökéletlenségei is. Ilyen a film kél-dimenziós volta,

Vagyis a természetes színek hiánya, amely az egysíkú kép perspektíváját csökkenti a minimumra. Ami azonban a színes fotográfia úttörőinek eddig csak részben sikerült, azt ugylátszik, végleg megoldotta a film némasága ellen küzdők leleményessége: Axel Peterseen és Amold Paulsen dán feltalálók megcsinálták az első beszélő- filmet.

Pétersen és Paulsen más külföldi kísérletezőkkel egyidőben már hét esztendő óta dolgoztak egy olyan szerkezeten, amely nemcsak a filmszínész szavait adja vissza teljes tökéletességgel s a vásznon való „beszéddel" egyidőben, hanem, amely a színész körül játszó természeti jelenségek (tengerzugás, szél, kocsizörgés, autóberregés, stb.) hangját is hü természetességgel örökíti meg. A legtöbb feltaláló a gramofont vagy a gramofonhoz hasonló hangfelvevőgépet igyekezett a filmmel kombinálni, de csakhamar kénytelen volt kísérletéinek meddőségéről meggyőződni A gramofon, eltekintve hangjának még a ma is tökéletlen mellékzöngéitől, nem velejátszója, hanem csak kísérője maradt a film cselekményének. Petersen és Paulsen dán feltalálók érdeme, hogy ezt a nagy hibát végleg kiküszöbölték és megalkották a beszélő filmet, amelyen már a film fotografálő masinája és a hang felvevőgépe nem két különböző cselekmény vagy történés kiilön-külön való megörökitője, hanem szervesen összefüggő és egymástól el nem választható megrögzitője. A hang és a cselekvés között való szerves összefüggés sokkal szembeszökőkbe válik a film leadásakor, mint a képek felvételekor. És, mint alább látni fogjuk, a szel-* lemes találmánynak ez a minden hansonló szerkezettel szemben való előnye, a filmkészítés mai technikája szempontjából egyúttal a — legnagyobb hátránya is.

A tény azonban tagadhatatlan: a fonofilm

fel van találva és ezzel a találmánnyal, amely bizonyára, forradalmat fog csinálni a filmiparban, számolni kell az egész világ filmkészítő vállalatainak. Az első fonofilm már nagyjában el is készült Berlin egyik nagy filmatelierjében.

Petersen és Paulsen találmánya a szó szoros értelmében

fotografálja a filmmel kapcsolatos hangokat.

A találmány a hang felvételére egy igen finom szerkezetű mikrofont használ, amely az emberi fül által érzékelhető legcsendesebb hang iránt is fogékony s amely — minthogy a hang irányától független — a cselekmény színterén érzékelhető bármilyen és bármelyik irányból jövő hangot elváltozás vagy elferdítés nélkül veszi fel. A filmen szereplő színész tehát nincsen arra utalva, hogy a mikrofonnal szembefordulva beszéljen, sőt ellenkezően, a film „hangja" akkor válik igazzá és természetessé, ha a beszélő figyelmen kívül hagyja a mikrofon jelenlétét.

A mikrofon által felvett hang megerősített villamosáram segítségével egy speciális szerkezetbe jut, amely a hangok vibrálását fényvibrálássá változtatja át s amelyet eíután közönséges filmmé fotografálnak. A felvételnek ebben a pillanatában már nem hangképet, hanem egyszerű fényképet, a hang fényképét forgatja a filmgép kereke. Ezt a hangfilmet a fényfilmhez hasonlóan hívják elő s róla éppen annyi másolatot lehet csinálni, mint a képfilmrőL

A hangkép leadása fordítottja a felvételnek. A képfilm vetítőgépe transzmisszió utján összeköttetésben áll a hangvetitő géppel, amelynek lámpása a fényfilm vibrálását hangvibrálássá változtatja vissza s éppen úgy, mint a rádiónál, elektromos áram segítségével egy hangerősitőbe vezeti, amely ezután a közönség irányába továbbítja. A képek vetítése ezáltal pontosan a hangok vetítésével egyidőben történik.

A filmoperatőr tehát a jövőben a filmjelenetek felvételénél nem egy, hanem két felvevőgépet fog kurblizni: az egyik a képfelvevő, a másik pedig a hangfelvevőgép, amely az érzékeny mikrofonnal van összekötve.

A ma filmszakértői bizonyos szkepszissel tekintenek az uj találmány gyakorlati haszna elé.

Azt állítják, hogy a beszélő film — és e „hátrányára" most térünk vissza — akadályozza munkájában a filmkészítés mai technikáját. Aki a film elkészítésének módszerében járatos, az tudja, hogy egy filmet, mielőtt a közönség elé kerül, sokszor össze-vissza vagdalnak. Egyes nem sikerült részeket kihagynak belőle; ha hosz- ífifti, megrövidítik és néha egész jeleneteket újakkal pótolnak. A szétvagdalásnál és az összeragasz- t&mál az egyes képek zökkenés nélkül követik egymást és a közönség észre sem veszi, hogy a filmet a műteremben megnyirbálták. Kétséges azonban, hogy a hangfilmet is lehet-e majd ily- módon vagdalni 6a összeragasztani és a vagdaláa

plusza adhat A film mai formájában bevett „műfaj" és ami a teljes technikai tökéletességéhe* hiányzik, azt pótolja a közönség fantáziája. Ha még ezt az egyetlen fantáziamozgató erejét is elveszik, akkor igazán nem marad belőle más, mint egy parányi — színház-szurrogátum.

Mind azonban csak jóslások. A világ első fonofilmje legközelebb a közönség Ítélete alá kerül. S ha a közönség, amely e kérdésben egyedül kompetens fórum, megtalálja az uj találmányban szórakozásvágyának maradék nélkül való kielégülését, akkor a film forradalmi átalakulását a mai technikusok ellenállása sem tudja megakadályozni. S. Gy.

lilább merénylet

a lex SzenMwány-Dérer szelleme ellen

A zólyomi zsupán október 22-éről keltezett végzéssel kiutasította Ipolyság egyik köztiszteletben álló tekintélyes polgárát — A hivatalok nem respektálják a törvényhozás akaratát — Richter Intervenciója a belügyminiszternél

Ipolyság, november 17.

A felelős kormánytényezők szám tálán Ígérete és nyilatkozata ellenére még mindig akadnak ody önkényes közigazgatási hivatalnokok, akik védtelen polgárok üldözésével akarnak szerezni kétesérté'kü babérokat a ,konszolidáció" előmozdítása körül.

A legutóbbi napokban kézbesítették ki Breiner Sándor ipolysági lakosnak a zólyomi zsupáni hivatal október 22-én keit kiutasitá- si végzését. Az egyébként mindennapos ki- utasitási parancsot azzal indokolták, hogy Breiner fakereskedő nem váltott magyar útlevelet s ezáltal terhes idegenné vált, az a veszély áll fenn, hogy a köz terhére esik s éppen ezért további ittléte nem kívánatos.

A kiutasitási végzést kibocsátó hivatal munkájának felületességét legjobban bizonyltja az a körülmény, hogy Breiner 1905 óta lakik megszakítás nélkül Ipolyságon, ott községi illetőséget szerzett, miután azonban illetőségi bizonyítványát a megyei hivatal a hírhedt közigazgatási Wt ősági döntvény alapján megsemmisítette, a legújabb alkotmánytörvény, a lex Dérer—Szent-Ivány alapján jelentette be a csehszlovák állam- polgárságra vonatkozó elvitathatatlan igényét. Hogy pedig mennyire nem eshet

Breier a köz terhére, annak legékesebb bizonyítéka az, hogy

saját háza van s csupán egyenes állami adók óimén száznegyvenezer koronát fizetett az állampénztárba.

Az ilyen polgárok — még ha a sors igen súlyos csapásai folytán elveszítenék megélhetésüket — bizonyára megérdemelnék, hogy a köz gondoskodjék róluk, mert jómódjukban ők is becsülettel teljesítették állampolgári kötelességeiket.

Legsúlyosabban hat azonban mindenesetre annak a tudata, hogy a hatóság határozott rosszindulatot árul el az ilyen Mutasitási parancsok kiadásával. Ez a rosszindulat oly messzire merészkedik, hogy még a törvényhozás akaratát sem respektálja, sőt kifejezetten az ellen cselekszik.

A kiutasdtáisok véget érni nem akaró sorozatának ezt a klasszikus esetét Richter János magyar nemzeti párti szenátor Gserny belügyminiszter tudomására hozta s egyben arra kérte, hogy valamint ebben az esetben, úgy minden más hasonló esetnél fegyelmi utón vonja felelősségre az oly hivatalnokot, aM a békés polgárok ilynemű zaklatásában örömét és életcélját találja.

„Európa valamennyi népe háborúra készül”

Egy amerikai világlap szenzációs cikksorozata a háború

utáni Európáról

Winnipeg, november.*

a „Saturday Evening Post" utóbbi számaiban „Letters of a selfmade Diplomát to his President" címmel cikksorozat jelent meg, melynek jelentőségét röviden a következőkben lehetne összefoglalni:

A Saturday Evening Post nemcsak Amerika, de a világ legelterjedtebb folyóirata. Többmillió példányban jelenik meg. Óriási elterjedettségé- nek legfőbb oka hihetetlen olcsósága. Egy füzet, mely többszáz oldalt foglal magában, a legfinomabb papiroson nyomva, gyönyörű, — igen solv szór művészi értékű illusztrációkkal, Amerika és a nagyvilág problémáinak népszerű interpretálásával és egész sereg szintén népszerű elbeszéléssel — 5 centbe kerül. Ezt az olcsóságot úgy tudja elérni a lap „managament“-ja, hogy egyetlen oldal hirdetésért tizenötezer dollárt számit — és kap. Szóval a S. E. P. jó üzlet. Jó a kiadónak, jó a hirdetőnek és jó a közönségnek. A közönség szempontja érdekel bennünket leginkább akkor, amikor Willie Rogers „diplomata leveleiről" írunk.

Az amerikai közönség — sok jó és rossz tulajdonsága mellett elsősorban naiv, tájékozatlan — de igen szeret olyan embertől tanulni, aki tudja tanítani. És Willie Rogers, a filmszínészből lett újságíró kiválóan érti és ismeri honfitársai lelkületét, Inelyben ;uég a világ legkomolyabb problémái is derűsen csillognak.

Komoly, akadérrdkus cikkeket nem olvasna el ez a publikum Európa kérdéseiről. Akadémikus, úgynevezett „high brow" (nagyképü) cikkeket a S. E. P. nem is közölne, de Willie Rogers népszerű cikkeiért olyan fejedelmi honoráriumot fizet, amilyent a világ egyetlen újságírója sem kap. Ez adja meg Willie Rogers cikkeinek jelentőségét a Saturday Evening Postban és mivel ezeket a cikkeket nemcsak hogy elolvassa, de valósággal falja az amerikai közönség, feltehető, hogy rajtuk keresztül sok változáson fog átmenni az az amerikai közvélemény, melynek fontossága és jelentősége a világ ügyeinek intézésében és kialakulásában napról-napra igen hatalmas mértékben nő.

Az október 2-iki számban megjelent cikk több igen érdekes megállapítását és szellemes kommentálását az alábbiakban közöljük:

— Ha egyetlen olyan európai nemzetet sikerült volna találnom, amely jóindulatot és őszinteséget tanusit más európai államok iránt, — Írja Willie Rogers, — akkor készséges örömmel ugor- nék le a Washington-emlókről abban a biztos

tudatban, hogy Jackie Coogan erős karjaival ölbe kap és megvéd az összezuzódástól.

— Franciaország és Anglia nem rokonszenveznek egymással jobban, mint két ellenséges szeszcsempészszövetkezet és bizonyos, hogy Waterloo emléke hosszabb ideig fog kísérteni, mint a fontkölcsön gazdasági hatása. Spanyolország is elégedetlenkedik, mert a négyesztendei riffháboru után végül mégis csak a franciák tarolták le az afrikai hadjárat gyümölcseit Szovjetoroszország úgy gyűlöl mindenkit, hogy legalább egy hétig tartó elkeseredett töprengésébe kerülne megállapítania, hogy kit gyűlöl legjobban. Lengyelország ezzel szemben azon tűnődik, hogy Németország, Oroszország és Litvánia közül melyiket támadja meg legelőször. Törökországot ezalatt megölte a béke, mert képtelen volt elviselni, hogy három hónapig ne viseljen háborút valamelyik állammal. Háborús tervekkel foglalkozik a csehszlovák köztársaság is, amely mint uj állam úgy érzi, hogy csakis a háború adhatja meg neki a szükséges tekintélyt.

Portugália boldogan viselne hábort akárkivel, csak azért, hogy végre sikerüljön elfelejtenie a saját baját. Norvégia, Svédország és Dánia látszólag békességben élnek egymással, de ez csak csalétek, mert próbálja csak meg valaki véletlenül összetéveszteni a három állam fajrokon, de egymástól különbözni kívánó lakóit, olyan épületes igazságokat hallhat, hogy örök időkre meg- emlegetL

A' messze Keleten pedig Japán zavartalanul folytatja ezalatt kisded játékát és elözönli Mandzsúriát, amelyet maholnap annekfálni fog anélkül, hogy erre engedélyt kérne Kínától

Az európai államok közül az egyetlen Németország nem hajlandó semmiféle háborús kalandba keveredni.

Azt mondják: „elvesztette a háborút 1" Ez súlyos tévedés, mert a Szövetségesek mindössze a hajórajt és a gyarmatokat vették el a németektől, a háborút ellenben ők is épp úgy elvesztették, mint a „legyőzött" német birodalom,

amelynek összes jóvátételi költségei aránytalanul csekélyebbek, mint amennyit Franciaország és Anglia katonai célokra kénytelen fordítani. Ausztria pedig úgy csavarod ilc Németország köró, mint egy giliszta, amely, ha darabokra vágják, összegyűjti megmaradt testrészeit és azokkal uj életet kezd..,.

— Európai körutazásom alatt Genfbe is ellátogattam, — írja tovább Willie Rogers, — ahol sikerült megállapítanom a Népszövetség úgynevezett Leszerelési Bizottságának értekezletén, hogy

az európai államok közül egynek sem

jut eszébe leszerelni.

A leszerelés égető fontosságáról csak mi amerikaiak vagyunk rendületlenül meggyőződve és

egyedül mi kürtöljük tele a világot ezzel a kérdéssel. De kíséreljük egyszer csak meg saját magunkat elképzelni az európai nemzetek helyzetében, — körülvéve hatalmas, ellenséges magatartást tanúsító szomszéd birodalmaktól, — és úgy hiszem, ebben az esetben aligha rimánkodnánk leszerelés után. Képzeljük csak el, — mondja tovább, hogy Kanada helyett Franciaország és Mexikó helyett a német birodalom a szomszédaink, hogy ezenkívül Kuba helyét Anglia foglalja el, Japán pedig Hawai-szigetein terpeszkedik. Ilyen helyzetben ugyan kinek jutna eszébe közülünk a leszerelés népboldogitó gondolata? Én legalább hallani sem akarnék erről, sőt még lefekvéskor is gépfegyvereket cipelnék magammal az ágyba, vagy inkább le se feküdnék, hanem ébren virrasztanám át az éjszakát a házam előtt felállított üteg mellett...

— Azzal az eszményi naivitással, amellyel mi látjuk az európai helyzetet, a legtöbben közülünk azt hiszik, hogy Elzász-Lotharingia volt az egyetlen tartomány, amelyért két ellenséges nemzet viaskodott egymással. Mekkora tévedés. Az igazság az, hogy

Európában ma nincs talpalatnyi hely, amelyet kölcsönösen el- és vissza ne hódítottak volna a különböző országok különböző háborúk alatt oly sokszor, hogy azt számokban kifejezni hirtelenében nem is lehet.

Megegyezési lehetőség nincs, mert a féltékeny, kedés tovább tart.

— Wilson elnök, aki a legjobb akaratú emberek egyike volt, mindent megkísérelt annak idején, hogy rendet teremtsen ebben a zűrzavarban. És mit ért vele? A jőakaratu emberek nagy hiszékenységével csak még jobban összebogozta a helyzetet. Az európai térképet újra akarta megrajzolni és a nemzetiségi elv alapján összeállítani azt a negyvenhét államot, amelyből ma az óvüág áll. így született meg Lengyel ország, Litvánia, Észtország, Lettország és számos apró-cseprő „utód-államoknak" elnevezett furcsaság, mert éppen

a nemzetiségek világrengető elvének alapján mindenki, akinek eszébe jutott egy név, azonnal államot követelt annak számára.

A lengyelek például, akik soha életükben nem láttak tengert, nem hallottak az Óceánról és még azt sem tudták, hogy az mi fán terem, egyszerre kikötőt, akartak. Erre megszerkesztették az úgynevezett „korridort", ami pontosan olyan, mintha Oklahoma kedvéért Texason keresztül vágnának egy vasutszéles földsávot, csak azért, hogy a kitűnő oklahomaiak kikukucskálhassanak az Óceánra. Azzal persze senki sem törődött, hogy a lengyel korridor miatt a németek csak útlevéllel juthatnak át a birodalom egyik részéből a másikba. Most azután nagynehezen elérték az európai államok azt, amit akartak. Megszaporodtak nyolc vagy tíz állammal, amelyek mindegyike Aliig felfegyerzett hadsereget tarthat a határainak vé-. delmére, amelyik mindegyike önálló vámterületet képvisel és önálló kormánnyal rendelkezik.

Régi igazság, hogy minél több az állam, annál több a háború.

Meg vagyok róla győződve, hogy ha például as Egyesült Államokat negyvenhét különböző államra osztanák fel, amelyek mindegyike önálló és független egységet képvisel, hozzávetőleges számítás szerint évenkint legalább huszonhárom háború törne ki. Ezt az érdekes tünetet nevezik Európában a népek önrendelkezési jogának.

— Van ezenkívül azonban még egy más komoly tényező, amely lehetetlenné teszi az európai államok leszerelését és ez

az állandóan fenyegető forradalom veszedelme.

Nekünk sejtelmünk sincs arról, hogy Európában hány elégedetlenkedő van, aki forradalomra szit. Ezek az elemek főleg háború idején halásznak a zavarosban és készítik elő a talajt a maguk céljaik számára. A háború és a forradalom éppen ezért olyan jelenségek, amelyek szoros és végzetes összefüggésben vannak egymással.

Amerikának a világháborúban való szerepéről a következőket Írja William Rogers:

— Bizonyos, hogy mi amerikaiak helytelenül jártunk el Európa iránti magatartásunkban, amelyet ott teljesen félre is magyarázták. Közismert tény, hogy pénzzel vagy kölcsönnel barátokat szerezni nem lehet.

Az a néhány millió dollár, amelyet kölcsönöztük az európai államoknak, csak azt eredményezte, hogy azok meggyülöltek bennünket.

Eddig azzal voltak elfoglalva, hogy nemzedékeken keresztül egymást gyűlölték és hadakoztak egymás ellen. Rólunk nem igen vettek tudomást, sőt bizonyos rokonszenvet is éreztek irántunk, — bár az amerikaiak, főleg a külföldön utazgató amerikaiak, általában nem a legszerencsésebb benyomást keltik. Lármásak, feltűnőek, mindenütt elsők akarnak lenni és semmivel sincsenek megelégedve. Ezeknek a jeles tulajdonságoknak ellenére az európai nemzeteknek eddig nem tűntünk fel túlságosan. Mindezt azért, mert azzal voltak elfoglalva, hogy egymás ellen gyűlölködjenek. Most aztán nagynehezen sikerült elérnünk azt, hogy minket is gyűlölnek.

Ez a vüágháboru üzleti mérlege.

H. L ,

itán nem maradnak-e a filmben olyan elkapott lángok, amelyek a film zavartalan lepergését ikadályozzák.

Nem valószínű azonban, hogy ezek az aka- lályok, éppen azért, mert technikaiak, ne leniének leküzdhetők. Más kérdés, vájjon egyálta- án szükség van-e a beszélő filmre és nem tud- a-e a mai film, a néma, fekete-fehér képsáv naga is pótolni mindazt, amit a hang és színek