Prágai Magyar Hirlap, 1926. november (5. évfolyam, 249-272 / 1287-1310. szám)
1926-11-14 / 259. (1297.) szám
"^pBSBggSEggSSSSS^gSBES” > ♦ APRA^MAg^^HIPL^jgÖDM^MELLEKLETÉr*^ fí művész Irta Farkas István Kishivatalnok volt. Egészen a kicsinyek közül való, akik még a tizedik fizetési osz- ?ály táján néznek a ranglétra messze hete- óik-hatodik magasságába. Csendesen éldegélt, kerülte a társaságot, mely temérdek elhullatott időbe kerül és az idő pénz, még a kisembereknél is az. Szabad óráiban festegetett és a sok fehér vászon megelevenedett munkás keze alatt. Az élők légiója vetült az egyszerű vászondarabokra, fehér testekből szinte ki- piroslott a szív és a halvány ecsetvonások között ott világlott az ellesett mosoly. Csak jó emberek és művészemberek szokták ezt a mosolyt észrevenni — másokon. Egy szabad délutánján ott festegetett kis műtermében, amikor betoppant hozzá egy Jó barátja. — Szervusz, dolgozol? — Dolgozom. De azért csak foglalj helyet! — Mit dolgozol? — A temetőt festem. 5— Brrr... A temetőt? Azt. János — igy hívták a barátot — leült. Látszott az arcán, hogy súlyos mondanivalókat hozott magával, amiket nem tud hamarjában kiönteni. Nem jársz a városba? — Nem. — Hm... Itthon dolgozol? Péter csodálkozva emelte fel a fejét. i— Hát hol dolgoznék máshol? — Persze. De úgy értem, sehova se jársz? — Nem. Uj festéket kevert, nem ért rá a magyarázatra. János feszengett a széken. Nagyon a nyelvén volt minden mondanivalója, de Péter egykedvű, szinte gyermekesen derűs munkássága akadályozta. — Azt mondják, hogy embergyWölő vagy. Nem keresed a társaságot! — kezdett hozzá furcsa, fátyolozott hangon. — ők sem keresnek engem ... — De neked kellene menned! Te még fiatal vagy, neked kell utánajárnod! — ? — Mert látod, a művészetedet is többre értékelnék! Ha maguk között látnának, hidd el, ezreket keresnél ugyanezzel a fáradtsággal! — Nem pénzért dolgozom... , János ostobán köhintett. Kimaradt a mondanivalóból, mint a fiú a cigány kereszt- vetéséből. — Nem pénzért, nem pénzért — dömhö- gött, hogy közben uj szavakat gyűjtsön. — Nem arról van itt szó. Emberek között élsz, meg kell velük barátkoznod, punktum! — Én még nagyon alul vagyok, pajtás! Hiába is próbálnék fölül lenni! Nem tehetném! Légy a tizedik fizetési osztályban és eredj az emberek közéi — Hm. Ez is igaz ..„ — No látod! János egy darabig hallgatott. Elnézte az ecsetet, amint furcsa, össze-vissza vonalban kígyózott a vásznon. Minden apró, kacskarin- gós lépte után fölszinesedett az élet. — Te! — Szólalt meg hosszú percek után. — Mi a terved itt tulajdonképpen? — Semmi! Élni és dolgozni! — És a társaság? A kérdés élesen, szinte követelőleg hangzott. Péter letette az ecsetet. Egyszerű, nyugodt tekintettel nézett a barátja szemébe. — Jánoskám! Hogy ki ábrándítsalak magamból, jól figyelj rám! Én a társaságba nem fogok menni. Nem fogok menni pedig azért, mert szegény ember vagyok és a társaságot az Isten és ember a gazdagok számára teremtették. Nem megyek, mert igy jól érzem magam. Nem néz le senki, nem nézhet le, mert nem is ismernek. De ha közöttük lennék és meglátnák foltos ruhámat, foltos cipőmet, abban a pillanatban lenéznének. Nem akarom azt, hogy lenézzenek, érted?! — De... — Hallgass csak! Azt akarja a te társaságod, hogy a váltamat veregethesse. Nekem ne mondja senki, hogy „nagyra nőlj öcsém", mert nem vagyok rászorulva. Ne vásárolja meg senki a képeimet kegyelemből, ha nem látja meg a művészetet benne. Kerüljenek el messziről, de ne sajnálianak le közelről... Értesz, ugy-e? — Értelek, de ... — Nem értesz! Mégsem értesz! Felvette újra az ecsetet és uj szín urán keresgélt — Péter! — Nos? — Te félreértettél. Azok az emberek kiváncsiak rád! Tulajdonképpen nagyon furcsa és nagyon intim vallomással kell megkezdenem ezt az írásomat, amelyben Kassák Lajost, a költőt, akarom megszólaltatni. Meg kell vallanom, hogy nekem teljesen idegen Kassák költészete, nem is igen értem legtöbb versét és mégis valami titokzatos, szug- gesztív hatással van rám ez a különös költő és mégis, úgy érzem; hogy merész, jelentős és rendkívüli tehetség. S még azt is meg kell vallanom, hogy amikor elhatároztam azt, hogy felkeresem bécsi otthonában, Kassák Lajos egyénisége jobban érdekelt, mint hyperdifferenciálődott költészete. Az érsekujvári gyerekkor Hiszen egyet-mást tudtam róla. Földiek vagyunk, ő ie érsekujvári származású, itt „végezte" el az elemi népiskola négy osztályát, hogy aztán a gyógyszerészJaboráns nagy, fekete, álmodozó szemű, de egyúttal izmos és pajkos fia a „magasabb" iskola nehézségein megtorpanva, kibukjék — azt hiszem 6—7 tárggyal — a főgimnázium első osztályából és — lakatosinasnak menjen a jóravaló Szpomy lakatos műhelyébe. A derék lakatosmester nem gondolhatta, hogy az üllő mellet: forradalmár aktivista költőt nevel, mert a Kassák Lajosi, kormosán és izzadton és kigombolt mellű zöld inggel épp oly izmos lendülettel kalapált, mint a többi kis inas, akikből nem költők, hanem az elmúlt busz esztendő alatt vagy halottak, vagy laka- tosmesterek lettek ... Kassák bécsi otthonában Bekopogtattam a költő bécsi szerény lakásán. Proletár-kényelmetlenség, de szellemi proletáré, mert az asztalon könyvek, a sarokban zsúfolt könyvszekrényeik, a falakon konzervatív képkeretekben megmagyarázhatatlan képek. Kassák Lajos — az ember Kassák Lajos abszolút sima modora, könnyed, közvetlen, világosan beszélő ember. Ezt külön fontosnak tartom megjegyezni, mert az ilyen kérlelhetetlenül forradalmár művészeiket a legtöbb ember titánkodó, enervált, megsemmisítő fölényül, gőgös és ellenszenves típusok után képzel el magának. j '-w — Hát ne legyenek kiváncsiak. Nem vagyok újfundlandi kutya, sem sziámi iker, hogy kiváncsiak lehetnének! Ember vagyok! Hús és vér! És egy kevés lélek... János fölkelt. Most már csak köhécselt, de nem szólt többet/ A kilincsre tette a kezét. — Elimégy? A külső ajtót is zárd be kérlek! A szél betolakodik ide is! Aztán, hogy magára maradt, fütyürészve dolgozgatott tovább. János betette a külső ajtót is és amint odakinn magára maradt, akaratlan tisztelettel megemelte a kalapját... Sima csevegő s elmélyedő, analizáló esztéta, aki könnyed szellemmel s racionális, tiszta logikával, kereken, szabatos, egyáltalán nem „Kassákos" gondolatmenettel vitatkozik irodalmi kérdésekről. Épp úgy, mint ahogy a Nyugatban is sűrűn megjelenő esztétikai, vagy kritikai Írásai a teljesen polgári gondolkodású, európai intellektusu művészre vallanak. Készséggel, sző kéretés nélkül beszél magáról. Kezdetben, a visszaemlékezés folyton fokozódó hangulatával Érsekújvárról beszél: Érsekujvári emlékeiről — Régen voltam ott. Tizenhétesztendős koromban kerültem el onnan, ide s tova 22 esztendeje, de frissen él bennem sok emléke ennek a kis városnak. Különösen a por és sár maradt meg az emlékezetemben, amit a humor és a tuberkulózis iránti helyes érzékkel nagy élvezettel rúgtunk, szítottunk a lábunkkal pajkos utcagyerekek. A nádfödeles házalt megvannak-e még? és a verebek, akikre olyan nagyon szerettem madarászni, — áll-e még a Szt. Háromság a piac közepén s ácso- rognak-e ott facér munkások és parasztok, akiknek bagózás közben elmondott félelmetes boszorkány- meséit olyan riadt gyönyörűséggel hallgattam, — létezik-e még az a rothadt Péró, a cigányok negyede a sok szép cigányláünyal? ... „...17 éves koromban még nem tudtam, ki volt Petőfi...“ — Onnan indultam el, bizony, bizony... Igaz, hogy — mint lakatosinas — én sem olvastam tán egy könyvet sem, és egészen biztosan 17 éves koromban — amikor elkerültem onnan — még azt sem tudtam, hogy ki volt Petőfi Sándor... Az első irodalmi élmény — Amikor aztán egy-kétévi győri tartózkodás után Budapestre kerültem s valahogyan belekap- csolódtaon a szociáldemokrata mozgalomba s könyvekhez jutottam és olvasni kezdtem, az első idők propagandaolvasmányai után versek fogtak meg a legjobban ... Megismertem Petőfi verseit, amelyek közül különösen kis, bölcs epigrammái tettek rám nagy hatást. Sokat át is költöttem a magam mulatságára. — A proletár költők közül Csizmadia Sándor, az ismert szocialista költő tett rám végzetes hatást. Nem utánoztam őt, hanem az a millió kapott meg, amelyben az ő versei lejátszódtak. Láttam, hogy a munkás élete külön élet és külön költészete lehet. Az első szárnypróbálgatások — Ekkor már kezdtem verseket irogatni. Persze leginkább propagandavereeket. Ebben a periódusomban ismerkedtem meg az uj költők „Holnap" mozgalmával s kétségtelenül én voltam az első munkásember, aki ezt — a polgárság által is zajos idegenkedéssel — fogadott uj költészetet megértettem és méltányolni tudtam. „Wagner maszkjában" — Én azonban csak egy évig írtam kötött verseket. 23 éves koromban kezdtem el a szabad verseket, — Füst Milán volt rám aránylag a legnagyobb hatással. Ebben az időben jelent meg az első kötetem. Wagner maszkjában, — volt a cime. Emlékszem, Babits Mihály irt róla kritikát a Nyugatban. Igen kedvezőt. Azt irta: Walt Wittmann követője vagyok... A nevét sem hallottam addig, de Babits Mihály megjegyzése elég volt, hogy megvegyem a nagy amerikai költő verseit s szótár segítségével olvasva azokat, megismertem egyikét a leghatalmasabb költői egyéniségeknek ... — Még a Misilló királysága cimü regényemet is igen kedvezően fogadta 1912-ben a kritika. A tűz 1916-ban tört ki... „Kinek a versei ezek az őrültségek? — A háború alatt akartam kiadni első mai- zsánerű verseimnek egyik sorozatát. Volt köztük több háboruellenes is. 1916-ban háboruellenes verset már csak a cenzúra miatt is nehéz volt kiadni. Erre azt a kissé raffinált módszert választottam a cenzúra kijátszására, hogy verseimet összekevertem Szász Menyhért katonanőtáival. A cenzor figyelme elsősorban Szász Menyhért összecsengő rímeire vonódott 8 csak mikor azt elolvasta, kezdte vizsgálni az én verseimet, persze egy betűt sem értett belőlük. „Kinek a versei ezek az őrültségek?" — kérdezte. Amikor megtudta, hogy egy „munkásé", fejcsóválva lebélyegezte az én verseimet is. A nyomdában aztán kidobtam Szász Menyhért nótáit. A megjelent kötetet persze nagy lármával fogadta a kritika. A verseket kikiáltották futuristának, engem pedig bolondnak... Az aktivizmue — Pedig ezek a versek nem futurista versek. Azt az irányt, amelyet képviselni akarok, aktiviz- musnak neveztem el. Van benne a hiturizmusból is, a dadaizmusból is, a kubizmusból is. — Ennek az aktivizmusnak, irodalomtörténeti értelemben,- a háboruelőtti impresszionizmus volt az atyja, amely a futurizmus romantikus lendülete, az expresszionizmus érzéshalmaza s a kubizmus hideg objektivitása után fejlődött ahhoz az irányzathoz, amelyet mi képviselünk s amelyben a művészet hangulatvilága egyszer s mindenkorra lezárult. A szépség uj definíciója — Mi, emberi természetünknek megfelelőleg, a művészeiben nem az általános szépet keressük, hanem a dolgok tökéletességét. Mi nem ismerünk konvencionális szépet, de bizonyosak vagyunk abban, hogy egy tökéletesen megépített gépezet, vagy egy tökéletesen megkonstruált vers nem lehet csúnya. Lehet egyik, vagy másik embernek ellenszenves, ez azonban semmiesetre sem jelenti a szépségének meghatározását, csupán egy személyes impressziónak a kifejezését. Ha azonban a „szép" fogalmához akarunk ragaszkodni, úgy a „szép" nem az, ami tetszik, hanem ami viszonylag tökéletes. „Az uj művészet az uj embertartalom uj formában való kifejezése" — Semmi esetre sem állítjuk azt, hogy a munkánkkal megváltjuk a világot. Azt állítjuk, hogy munkáinkban a mi időnk fejeződik ki, korunknak kultúrája, vagy kultúra tlansága. Mert az uj művészetben nem a forma kilengéseiről van szó, épp úgy nem egy különös egyéniség különös elragadtatásáról, hanem az uj ember torta 1 omnak uj formában valá kifejezéséről. S ezzel még csak azt sem akarjuk mondani, hogy minden, ami a tegnapé, rossz volt. Az azonban bizonyos, hogy a tegnap törvényei maradék nélkül meghaltak, mi azonban élünk s a mi művészetünknek egynek kell lennie a bennünket körülölelő élettel... „Sohasem csodálkoztam azon, hogy a tömeg nem értett meg" — Hogy a többi emberek, akik ebben az életben élnek, nem értik meg a mi költészetünket? Az órát, melyet ön is ért és én is értek, a parasztok nem értik. Sohasem csodálkoztam azon, hogy a tömeg nem értett meg. Az az intellektuális tömeg, amely hagyományokhoz van kötve — s ma Ady költészete is hagyomány már —, képtelen megérteni a szabad szemléletű művészetet. .Mennél jobban szereti valaki Adyt, annál kevésbé ért meg engem. Ady Endre olyan rendkívüli, olyan szug- gesziiv költői egyéniség volt, hogy az egész mai értelmiség évtizedeken keresztül az Ady szemével SEBESI ERNŐ Dialóg, magamnak Nagyon vigyázol a lelkedre! Nem is tagadom, ezért vezetem pórázon, mint mások házőrző kutyájukat, hiszen énnekem házam és őrizöm a lelkem! Ott hasal az ásító álmaim puha szőnyegén, ha régen megkívánt nőknek uszályos gőgjét hajszolva a, kósza utakról megtérek végre légyottos unalmammal, — ilyenkor tegeződni szeretnék az igazi Kedves egyetlen szivévé és későn sajnálom, hogy szivem pitvarán oly sokszor hiába kocogott 6 és szivem kitágult kamráján egyszer se léphetett be, pedig nézése tengerszemén micsoda ritka vágyat halászhattam volna, akkor úgyis bérelt lakásban hevertem egy légvár padlásán! hol tavaszi szénáknak legelső illatát is megvesztegettem én és közvetlen ébredés előtt kavargó távlatok hívtak de én bizonytalan lépcsőkön hágtam az éccalcákra és részeges szájam csak sajtóhibákat mondott de mit ér minden, ha sehogysem tudtam leszokni — magamról?!. Mégis csodálom, hogy önző Jóságom langyos könnyei a remények prizmáin át szivárványba egyszer se gyuliak s hogy a közömbös levegőn gurulva az emberek talpa alatt meg nem fagytak és görgő lavinákat se zúdítottak a szemtelen gonoszság cifrán hencegő viskóira. De jól van ez igy! Leparancsolom nevető izmaimról . o. mosolyt, visszfényére a messzi Egek nékem , „ sose könnyezzenek szentimentális fellegeket én respektálom a mások kilátásait és odébb állok a magányommal! És ha egyszer el talál szakadni az a póráz? Hát kutyafuttában gyalog rohanok a lelkem után jaj! csak közben ki nem futna megváltó gondolatom, mint öreganyám elátkozott üstjén az édes türelmit tej! Kassák Lajos az aktivista költészet alapelveiröl fiatalságáról. Ady Endréről és egyebekről
