Prágai Magyar Hirlap, 1926. november (5. évfolyam, 249-272 / 1287-1310. szám)
1926-11-14 / 259. (1297.) szám
’vwajRMr/WAC-H'ATf.MTTn** Csöndes beszélgetés Móricz Zsigmonddal kassai felolvasóestje után Az if júkor két kudarcának szomorú emléke f űzi Kassához — Móricz Zsigmond most csak a színpad számára dolgozik Kassa, november 13. Tegnap este az Asztória kávéház egyik kis asztmánál találtam Móricz Zsigmondot, a magyar irodalom nagy értékét és büszkeségét, a magyar .népiélek legmélyebb ismerőjét, aki csütörtökön este a lelkes kassai ifjúsági kuituregyesületnek, a „Reneszánsz"-!, rendezésében nagysikerű felolvasóestét rendezett, amelyen Kassa város magyarságának minden rétege jelen volt. Mórivcz Zsigmond szivesen fogadott és adott interjút a P. M. H. számára. Meghitt beszélgetésünket a következőkben foglalom össze: — Több Ízben voltam Kassán, ebben a gyönyörű, patinás kúlturcentrumban. Először 1896-ban, az ezeréves emlékünnepségek alkalmával voltam itt. Azután nem sokkal később ismét látogatást tettem a kedves városban és erre a látogatásra már jobbau emlékezem vissza, szomorú emlékek emlékeztetnek. Egy napig voltam mindössze Kassán, de ezalatt a rövid idő alatt két kudarc ért — Akkoriban maturáztam és mint ebben a korban a legtöbb ambiciózus fiatalember, én is a szinészpályára akartam lépni. Kassai utam tehát egyenesen a színházhoz vezetett. Akkor még nem volt meg ez a fényes kcépü- let itt a városház előtti téren', a színház a városligeti fabódéban tartotta előadásait. Nagy szívdobogással közeledtem a művészet szentelt temploma felé- A kapuban egy borostás képű, de kedves arcú férfi állott. Odamentem hozzá és kérdezősködtem. — A direktor úrral szeretnék beszélni. Szirész akarok lenni, — mondottam neki. — Kémikus? — kérdezte és iapos-an végigmustrált. — Nem kérem. Drámai színész, — feleltem én nem kis önérzettel és némi megbán- tottsúggal. — Ezzel a termettel? — és most újból végigmért. — Ezzel a termettel, barátom, mag. csak komikus lehet. Akkor valami összeomlott bennem. Nem is válaszoltam, nem is kerestem már a direktort, nem akartam színész lenni. Szomorúan kódorogtam Kassa utcáin és valami érdekes jeleneten akadt meg a szemem. — Hopp, megvan — gondoltam. — Ezt megírom és újságíró leszek. Nyomban meg is irtani élményemet legjobb tudásom szerint és bevittem egyik kassai lap szerkesztőségébe. Azt már mondana sem kell, hogy itt is bizajnaLiánul fogadtak és írásom a papírkosárba került. Azután a tüzözön idején, 1916-ban voltam i még Kassán, amikor Eöttevényi-Nagy Olivér j dr.-nak, a Kizinczy Társaság akkori elnökének meghívására felolvasást a tartottam. — Kassa nagyon, nagyon tetszik nekem. A kassai dóm mindig áhitatra hangol. A kassai közönségről külön kell megemlékeznem, bámulatraméltó, nagyszerű közönség- Amikor a felolvasóasztinál ültem, éreztem, hogy benső kapcsolat fejlődik ki köztem és közönségem között, minden szavamat megértéssel fogadták. — A szlovenszkói Írókat — sajnos — nem ismerem. Senkit sem ismerek közül” Egy-két nevet most hallottam. Ma pedig megvettem a mirai antológiát, kiváncsi vagyok rá. Azt hiszem, hogy az irodalmi decentralizáció, amit a politikai viszonyok eredményeztek, áldásos lesz. — Mikor kerül színre az Odisszeusz? — kérdeztük. — Erre magam is kiváncsi vagyok- Tulajdonképpen opera lesz, Kodály Zoltán komponálta hozzá a muzsikát Legutóbb elkészültem Napóleon drámámmal, de erről sem tudom, mikor kerül előadásra. Nincs megfelelő szinészanyag hozzá és a kiállítás is sokba kerül. Tulajdonképpen Josephine tragédiáját írtam meg benne. A drámában lezárul Josephine története és Napóleoné folytatódik, aki megy tovább a dicsőség, majd a bukás felé- Mindenben a történelmi alaphoz ragaszkodtam, nem változtattam semmit a történelmen. — A felolvasó estén verseiből is bemutatott néhányat, — vetettük közbe. — Igen, ezeket a verseket még 1920-ban Írtam. A Nyugatban jelentek meg. Néha, nagy ritkán verseket is irok, azonban most már csak a színpadnak dolgozom. Társadalmi vígjátékot készítek. Sem regényt, sem novella, most nem irok, a színpad van soron, ez mégis a legnagyszerűbb tribunál, honnan az iró közönséghez szólhat. Máricz Zsigmond vasárnap délelőtt Ung- várott, este Munkácson, kedden pedig Beregszászon tart előadást és már előre is tudjuk, hogy a magyar közönség mindenütt a kassaihoz hasonló érdeklődéssel fogadja a magyar irodalomnak ezt az őserejü titánját A szlovenszkói ág. h. ev. egyetemes egyház pozsonyi közgyűlése Állásfoglalás a sérelmes kongruarendezés ellen — ..... a szlovák evangélikus intelligencia távol tartja magát az egyházi ügyektől" — A magyar és német gyülekezetek lelkészeinek is szlovák nyelvvizsgát kell tenniük Pozsony, szeptember 13. (Saját tudósítónktól.) A szlovenszkói ág. h. ev. egyház tegnap tartotta meg egyetemes gyűlését Pozsonyban. Az egyetemes presby- térium már november 9-én kezdte meg tanácskozásait és a gyűlés előkészítését. November 10-én a Lelkészegyesület ülésezett, hol a kongnia és a „licsebny fond" (lelkész betegségéiyző) kérdése foglalkoztatta a megjelenteket Mindkét törvény sérelmes intézkedései elégedetlenséget váltottak ki a lelkészekből. Csütörtök este 7 órakor a gályarabok kiszabadulásának emlékére ünnepélyes istentisztelet volt, mely alkalommal Fajnor Dusán esperes szlovák, Schmidt K. Jenő dr. pozsonyi esperes németül, Smid István rozsnyói lelkész pedig magyarul emlékezett meg a huszonhét protestáns lelkész nemeslelkü megszabaditó- járól: Ruyter Mihály németalföldi admirálisról. A tegnapi gyűlést Vanovics János dr. egyetemes felügyelő nyitotta meg. Örömének adott kifejezést, hogy a különböző nyelvű hívek közt szép egyetértés uralkodik, de fájdalommal konstatálta, hogy a szlovák evangélikus intelligencia távoltartja magát az egyházi ügyektől. Szomorúan állapítja meg, hogy az evang. egyház a róm. katolikus egyház előnyére háttérbe kerül. — De ennek — úgy mond — sok tekintetben magunk vagyunk az okai, mert sokan közülük is a katolikus egyház érdekeit előmozdító párt szolgálatába szegődött A kong- ruaíörvény javítását minden legális eszközzel szorgalmazni kell. Nélkülünk és kárunkra hoztak egy törvényt. A lelkészeket olyan fizetési osztályba sorozták, hová a négy elemi iskolát végzett alkalmazottak is eljuthatnak. A püspöki jelentésben Jánoska György dr. is fájadalmas hangon szól arról, hogy a köztársaságban a Regnum Marianum gondolata mind hatalmasabb lesz. Az egyetemes gyűlés kimondotta, hogy a német és a magyar gyülekezetben működő lelkészektől is kívánja a szlovák vizsgát. Elfogadta a le’készválasztási szabályrendeletet, de Zoch püspöknek a leTtószi állás osztályozására vonatkozó javaslatát a gyülekezetek többsége nem óhajtja. A gyámintázet a nagy szeretetadományt, 12.000 koronát, Tótpelsőcnek adta, azonkívül elosztott 16 000 koronát a szegény gyülekezeteknek. Külmissziói céüokra 10.000 koronát adományozott Nagy vitát .provokált a teológiai főiskolának Pozsonyból Tu- rócszentmárlonba való áthelyezésének a, kérdése. A közgyűlés szótöbbséggel a presbitérium javaslatát fogadta el, mely a kérdés felett napirendre tért A Selmecbányái evang. tanítóképzőt államosították, az eperjesi is kémárki evang. gimnáziumok államosítása is küszöbön áll. Mohr Henriik dr. kakaslomnici lelkész a „liecsebny fond" (betegsegélyző) létesítését egyházi keretek közt akarja megvalósítani. Számadatokkal igazolja, hogy ebből az intézményből az egytemes egyháznak még haszna is lenne. A közgyűlés tagjai közű1 többen hozzászóltak, de a döntést e kérdésben nem hoztak. Kisebb közigazgatási ügyek elintézésével a gyűlés a püspök imájával véget ért. 1926 november 14, vasárnap. —MIMIIM——k ii 111r —jmm—m «r Egy angol telepatikus fenomén beszélgetett a Marssal Newyork, november. Az amerikai lapok csak most számolnak be azokról az érdekes kísérletekről, amelyeket az oltani megfigyelő állomások csillagászai és rádió- mérnökei végeztek a Mar3 bolygó múltkori közel- állása idején. A ritka csillagászati esemény napjain, helyesebben éjjelein a világ valamennyi obszervatóriumának távcsöve a Mars felé volt irányozva és Londonban és Amerikában a bolygó oppoziciő- ját arra is föl akarták használni, hogy rádiójeleket küldjenek a vörös bolygó felé. Az oppozició elmúlt, a Mars, amely 42,600.000 mértföld távolságban volt, amikor legközelebb állott hozzánk, egyre jobban távolodik s egész 19S9-ig nem kerül ilyen közelségbe a mi bolygónkkal. A rádiójelekkel kísérletező angol és amerikai mérnököket természetesen nem keserítette el a sikertelenség mert, hiszen komolyan senkisem számított arra, hogy a Mars lakókkal érintkezésbe léphet, kivéve Mansfield Robinson, ismert angol telepatikus fenomént, aki kijelentette, hogy 6 beszélt egy Mars-lakóval, még pedig egy olyan hölggyel, akinek úriember ugyan nem árulná el kilétét, ő azonban tartozik vele a tudománynak és inkább vállalja a lova- giatlanság vádját, mintsem hogy megfossza a tudományt ennek a csodaszámba menő eseménynek az elhal Iga! ásával. Sir Mansfield Robinson a Marssal folytatott beszélgetéséről a következőket mondotta az újságíróknak: — A Mars oppoziója idején sikerült érintkezésbe lépnem Comaruru kisasszonnyal, aki panaszkodott, hogy a rádiójelzések közül csak keveset tud felfogni és igy nem tudja, hogy mit akarnak a marsbeliektől a földlakók. Comaruru kisasszony Müllernek, a marsbeli legnagyobb rádióállomás igazgatójának a barátnője és igy nem árulom el természetesen azt, hogy beszélgetésünk további során miről volt szó. A dolog ugyanis úgy történt, hogy a rádióállomás igazgatója abban a pillanatban, amikor az állomás készülékei a mi jelzéseinket felvették, nem tartózkodott a megfigyelő teremben és igy én az éppen ott-tar'ózkodó Comaruru kisasszonnyal folytattam le a közel kétperces beszélgetést. Az angol lapok riporterei természetesen a legkülönbözőbb kérdésekkel ostromolták Robinson urat, aki azonban kijelentette, hogy annál, amit mondott, többet nem hajlandó elárulni, any- nyit közöl csak a tudományos világgal, hogy a Mars-lakók Comaruru kisasszony állítása szerint nyolc láb magasak, nagy lelógó fülük van, arcuk a kínaiakéhoz hasonlít, dohányoznak és autókat ttírta-1^'- nak és sokkal vidámabban élnek, mint a Föld-lakók. tíía/ A riporterek szédülten távozták el Robinson úrtól, aki hir szerint, ha közbe be nem viszik a bolondok házába, előadást akar tartani és annak keretében kíván beszámolni Comaruru kisasz- szonnyal folytatott szenzációs beszélgetéséről. Az elevenen eltemetett kozojedi ügynök rémhistóriája Világraszóló szélhámosság, vagy babonás falusa pletyka egy csehországi faluban j mm itt tSrléiieSe 1 5 | Tizenegy nyelvre lefordl- 2 rj tott. vilApfsikert elért könyv. 2 * Ara fűzvet 65.— g „ kötve 75.— • © Metrrenrlelhotö a „Práorai ® Magyar líirlap" könvvosz- ^ <m tály áriái l’rahnfl., PanakAIZ H 2 o 0eee©©®e©»©©©©©©©e©eseseeee###©# Braun, november 13. Hátborzongató rómre- gény egyik fejezetének tűnik fel az a különös történet, ami a morva határ közeiéiben lévő csehországi Kozojed községben ezelőtt két esztendővel történt, de amelynek babonával összebogozott szálait csak most fogja a bíróság vizsgálata a valóság fényével megvilágítani. A rémtörténet szenvedő hőse Csiipera Ferenc 26 éves biztosítási ügynök volt, aki több prágai biztosítóintézet megbízásából életbiztosítási kötéseket közvetített a vidéken. A bizositó ügynök maga is jó példával akarván szolgálni klienseinek, nyolcvanezer koronára biztosította be a saiját életét. Ezelőtt két évvel Osipena hirtelen rosszul lett és rövid betegeskedés után meghalt. A halottkém annak rendje-módja szerint megállapította a halált. Csipera hozzátartozói a nyolcvanezerkoronás életbiztosítási dij reményében hálából nyomban kis kriptát emeltettek neki és ebbe is temették el. A halálesetre szóló biztosítási összeget az illető prágai intézet kifizette s Ceiperáék egyszeriben irigyelt jómódba kerültek. Azonban a babona, az irigység és a gyanú rögtön működésbe lépett ellenük. Mindenkinek feltűnt, hogy a fiatal Csipera minden előzetes bete- geskedéis nélkül, hirtelen halt meg s kiterítve is egy mozdulatlan, alvó ember képét mutatta. Meg- gyökereBedeit a gyanú, hogy alighanem tetszhalott volt és elevenen került a sírboltba. Egyesek szerint a hozzátartozói tették el szándékosan láb alól s megmérgezték, hogy pénzéhez juthassanak. Mások szerint egyáltalán nem is halt meg, hanem csalt narkotikummal elkábitolták s a sírboltot is azért építették olyan lóhalálában, hogy az elhelyezés után kellő levegője legyen, mert különben a közönséges sírban megfulladott volna. Ezek a gyanusitgatások oly erősen tartották magukat, hogy a osendőrség vizsgálatot indított a dologban. A kihallgatottak fantasztikus vallomásokat tettek. Hir szerint maga a temető lelkész, aki a koporsó lezárásakor bőszen telte a lialottat, szintén tanúsította, hogy Csipera arcán az utolsó pillanatban is pir volt látható és homloka a verítéktől gyöngyözött. Erre azonban akkor nem fordított figyelmet. Több személy hallott olyasmiről, hogy Csipcrát a temetés utáni éjjel & kriptából kiszabadították és magához térítették narkotikus tetszhalottságából. Sőt egy ember olyan Mri is szárnyra bocsátott, hogy személyesen látta a halottaiból feltámadott biztosítási ügynököt. A titokzatos eset után a kriptából állítólag titokzatos nyöszörgéseket is lehetett hallani. Egy verzió szerint övéivel összebeszélve, maga Csápéra játszotta végig az egész temetési komédiát és utána jót nevetett a markába. A legbabonásabbak csak annyit tudnak a dologról, hogy a piros arcú halottak nem igazi halottak, hanem vámpírok, akik éjjel kikelnek a sírjukból és kiszívják az alvó emberek vérét, nappal pedig jóllakottam é« egyre kövéredőbben a 1 ússzék tovább tetszhalott álmukat. Ezek a babonásak bor- zongva gondolnak arra, hogy Csipera is ilyen piros arccal feküdt a koporsójában. A csendőrök azonban egyetlenegy valóságos tényt sem tudtak ezen híresztelésekből kihámozni. A rcimregékről minden „tanú" csak hallomásból tud. Az egyetlen szem- és fiiltanu, a,ki állítólag látta a feltámadt Csipcrát, a csendőrök megérkezésének hírére nyomtalanul eltűnt a vidékről s azóta sem került vissza. A becsületükben meghurcolt Csiperáék erre tpmeges feljelentést tette az álhirek terjesztői ellen s feljelentésük alapján az uj-bidzsovi járásbíróság huszonhárom személy éllen indított eljárást. Mivel azonban a pletykák ezek után sem akarnak elhallgatni, a bíróság alighanem el fogja rendelni az exhumálást, amely hivatva lesz a titokzatos ügyre végleg világosságot deríteni. De addig zavartalanul tovább fog szólni a mese a kozojedi tetszhalottról, aki éjjel vám pir képében rém itgeti az embereket és kiszívja az alvó fiatalok vérét. Az érsekujvári magyar akadémikusok Széchenyi-estje Érsekújvár, november 12. Az Érsekújvár és környéke magyar akadémikusai egyesületének odahazamaradt tagjai november és december hó folyamán két liceális est rendezését vették tervbe, amelyek közül az elsőt a legnagyobb magyar emlékének szentelve tegnap tartották meg az Arany Oroszlán dísztermében. Bemutatkozó estje volt a Széchenyi-est e fiatal, nemrégen frontra sorakozó gárdának. De nem is választhattak volna szebb bemutatkozást. A rendezők iparkodása nagyon helyesen odairányult, hogy az est ne csak kiválogatott emberek, de Érsekújvár és környéke egész magyar társadalmának ünnepe legyen, hogy az ünneplés áhítatából részt kérjen vallási és világnézeti korlátok legyűrésével minden magyar ember, aki közösséget érez a fáklyahordók múltból ránk maradt drága érdemeivel. Azt akarták, hogy az est egy nagy és hatalmas dokumentuma legyen a munkát és építést akaró uj generáció győzelmi hitének. A szélesalapu előmunkálatok után a biztosra várt siker nem is maradt el, az Arany Oroszlánba szép számmal gyűlt össze az ünneplő közönség, egyrészt, hogy áldozzon Széchenyi emlékének, másrészt pedig, hogy meghozza áldozatát a nyomorgó magyar diákok mostoha sorsán enyhíteni akaró diáksegélyalap javára. Az est művészi Ízléssel összeállított abszolút magyar értékű műsora Noszkay Ödön dr. megnyitásával vette kezdetét, aki a távollevő Holota János dr. egyesületi diszelnök helyett mondta el az akadémikusok nevében lelkes, megnyitó szavait. Jaksics József, a fiatal, nagy jövőre hivatott zongoraművész Liszt XII. rapszódiáját játszotta, művészi tökéletességgel, az elhivatottak játszótól éuyóvel. A zugó tapsvihart Liszt: Gno- menreigen opusával honorálta. Az újvári közönség kedvenc előadója, a provinciális határokon már rég felülemelkedett, komáromi tudós bencés tanár, Hajdú Lukács „Széchenyi nyomain" címmel tartott értékes mélyenjáró előadást, ölvedi Erzsókn ölvedi László Széchenyi ódáját szavalta el a tőle megszokott művészi készséggel. Szenzációt keltő száma volt az esetnek Lamperth Klári táucszámn, aki Lerchner Mina zongorakisórete mellett Liszt XII. rapszódiáját táncolta olyan hallottal'v.tmn- mal. hogy hosszú és nehéz táncát meg kellett ismételnie.
