Prágai Magyar Hirlap, 1926. október (5. évfolyam, 223-248 / 1261-1286. szám)
1926-10-10 / 231. (1269.) szám
1926 október 10, vasárnap. ^I«<iMÍV\AfitoRHIRLSE KEK HONI HEGYEK Láttam és képzeltem és végigszárnyaltam Ismerős kék hegyeket, sárga rokon dombokat Árnyékos sötétzöld szülővölgyeket s testvéri napos lény térségeket. Gondolatmadaraim, mint csapongó fecskék, Vagy villámgyors galambok, vagy vészt kacagó sirályok Szőke-kék tengerig röpködtek, Oda és vissza, teraszosan és boldogan cikázva. Ez volt az én tavaszom a nagy szomorúság előtt. Aztán az égről egyszer leszakadt az ősz. Mindent elöntött özönvíz és vérözön. Lelkemben a drága vidékek elmerültek, Csak a távoli kék hegyek intettek nekem a diluvium fölött, Elvitte az ár a sárga dombokat, Elnyelte ár a sötétzöld völgyeket, Ködbe, iszapba fűlt a messze kéklő tenger. A tavasz után ez volt az én nyaram. És most már ősz van. A kék hegyek és kék tengerek között Az egykori fénymezők fölött Cikázó fecskék, galambok, sirályok helyett Lankadt varjak szállongnak lomhán, károgón. Ősz van. Az elveszett világból nem maradt, jaj, semmi emlékem, Csak a tátongó iirből intő kék honi hegyek. Az ő kékségük ködlik bánatomban S bánathegyekként állnak a szivem fölött. Darvas János. Próbarepülés Irta: Scbmidek Dezső. danivalója van, mint amit ki tud fejezni, valahányszor az iró romantikus ellágyulását cinizmussal akarja fűszerezni, avagy megfordítva... (Mely esetben azonban a cinizmus nem ellágyulás, hanem kesernyés szájvonogatás.) Az uj ut irányában bizonyosan a commedia deli* arték által kitaposott utón megyünk. Legalább is, a régen szerzett műfaj uj eredményeit is felhasználhatjuk. Megmutatja nekünk a régi hibákat, s ha él is ezekkel: némi iróniával kell, hogy fűszerezze, . tehát már bizonyos értéknivón felül emelkedett, azonfelül minden ilyenben van egy-egy uj próbálkozás, hogy csak az újabb idők egyik legkülönbjére hívjam fel a figyelmet: Pirandello: „Hat szerep keres egy szerzőt". Megvan benne az enyhe romantika, van benne ideális szakasz is, de az egészet enyhe cinizmus, gúny önti át, jeléül blazirt korunknak. A mai kor blazirt, mindenben tapasztalt emberének, nem kell páthosz, deklamáció, hanem: keresztmetszet kell. Mindenbe kíméletlenül belevágó kés is. Vigasztalással azonban! Ennek a műfajnak egészen radikális megoldását is megtalálták már: az igazi rögtönzést. Csak a tartalom volt feladva s a szöveget a művészek rögtönözték. Hasonlatosság a mozihoz. Az iró csak a cselekmény, a téma kidolgozásánál kap szerepet, A művészi kivitel abszolút egyéni lesz, a művész szabad intuíciójára bizva. Ez megint egy más kortünetre is mutat rá: az individuális ember tultengésére. E pillanatban aztán visszakapcsolhatjuk egész mondanivalónkat egész körré. Az individualizmusnál. Mindenben uralkodó az individualizmus. Minden akció méhében hordja már reakcióját is. így az individualizmus szükségszerűen érvényre juttatta a tömegek szereplését és szerepeltetését. Ez az uj színpadhoz vezető következő étapp már. A tömeg. Mozi-rokonság. S egyben egy kis orosz íz is. Semmiféle művészet, semmi művészi alfaj nem lehet független. így ezektől a hatásoktól nem lehet független a művészet sem. A jövendő színpad szereplői a tömegek. Nem egyéni, családi, vagyoni kis bajok hulámai torlódnak a mindig hamis kulisszák előtt. Tömegek fognak dolgozni, tömegérdeket fog a színpad képviselni. Ez technikát is fog adni rögtön: a nézőket is belevonják, nemcsak passzíve, hanem aktive is a játékba, a néző is beleelegyedik, a színpadot, lehozzák a néző lába alá: mindenki bent érzi magát az események rugói között. Egyén. — tömeg. Ez most a válaszút. A mozi lassan átalakul.. A;, látványos, dalos operák, operettek is uj szint kapnak. S a . jövő, drámai színpada is ketíéoszlik: á tömegek színpadára s hogy soha, semmi el ne múljon, a szubtilis játék is fenmarad s kialakul bizonyos, speciális kamaraszinpad. Addig azonban nagy idő eltelik. Szombathy Viktor. SZŐRMEÁRUI mindenféle kivitelben és minőségben, kizárólag | saját gyártmány. Javítások és átalakítások kiválóan i és jutányosán eszközöltetnek. Képes árjegyzék in- ^ gyen és bérmentve. Telefon F VFNftFR i 31532 A • ¥ JLli Geletna' 12- | A fiatal pilóta biztos mozdulatokkal diri- J gálta a repülőgépet. Belsejében olykor pi- rinyó lámpalázféle rezzent. Nem biztonságérzetet, figyelmet’elködlő félsz volt ez, inkább lelkes feszültségben nyilvánult,, ami emelkedés közben egyre élénkebben ömlött el benne. A nap a mótorosapokkal huzakodott. Játékos fénycakkok szökdöstek a karcsú géptesten. A kis pilóta szemeihez is ©Mérkőzött egy sugárcafrang de a fekete szemüvegről erejetörten lehanyatlott. A légiut sima volt, sehol egy felhőzök- kenő. A gép nesztelen .áramlóit a kormány nyomán. A pilóta a földre pillantott Kavargó furcsaságukban álltak szemébe a dolgok. Emberpontok petty eződtek, dülöngélő házak, keringő állatok közé. Egy nagyobb város utcakereszteződésének forgalmát egy gomolyban kapta el a tekintete. Villamossínek, emberek, lovak, teherautók, hirdetőoszlopok egy tömbbé gabalyodtak. A lebegő gépről úgy tűnt fel mindez mintha öklös összeakasz- kodásban viharzanék az utca. Mert ember, állat, falengés, autó, konflis a távolságon át- szürödve más más fajtájú mozgásként köd- lött elé. A kis pilóta szédülve elpillantott a földről s tekintetét a motorra szegezte. Rosszér zés nyugtalanult benne. A föld túl távol rém- lett s szélesbülten állott elé a jelen: Első légiut... Egyedül... Fura megszállottság kezdte birizgálni az idegeit. Körötte semmi kapaszkodó ... Talajtalanság... Mig kettesben repült sohasem volt ez az érzése. Felelőtlen statisztaként díszelgett a pilóta mellett s csak tanulgatott, nézdelődött erre arra. A gép tüneményesen mozgott. A kis pilóta itt ott egy csapot csavart meg s arra gondolt ami a repülők világában szabállyá csontosült: A levegőben semmi feszesség... Vasidegek... Gondolat-bicsaklások nélkül, összpontosult igyekvéssel figyelni a gépet.., Büszke öröm rezzent bensejében: Ez az első önálló útja!... Erőpróba!... Ha jólmegy, utána: bankett, avató kézfogások, cimborák közt itóka ... Pilóta!!... A gép játékosan kapaszkodott feljebb egyre feljebb. A kis pilóta oly magasba jutott, hogy már nem vehette ki a dolgok egyéniségét. Minden életmozgás egy masszába halmozódott: Föld. A motorban halkal valami kattant. A pilóta felrezzent pillanatnyi révületéből s hévvel babrálgatni kezdett a kormány körül. í izenöt — Gizi, az övét is! — Irta: N. J&czkó Olga. A nagylány kelletlenül áll fel a tükör mellől, a tüzes vasba csípi a húga nyakszirtjén libegő haj tincset és szabályosa^ odaboritja a szőke kon- tyocska alá. Bözsi egy kicsit meg van illetődve a nagylányos engedmény miatt, egy kicsit szégyenkezik. — Púdert is a fényes fitosára, — mondja a mama és közeledik a dobozkával, a szarvasbőrrel. Bczsi elpirul, s hogy elüsse zavarát, hirtelen beüti egész orrocskáját a púderes dobozba és gyerekesen kacag a nagy tükör előtt bohócos arca fölött. Mikor megérkeznek, mindjárt a köszönések után otthagyja a társaságot, amelyben kezdik nagylánynak tisztelni és fesztelenebb szórakozás után néz. Inkább a gyerekek közé vegyül kint az udvaron, meglengeti magát a hintán, összeakaszkodik az apróságokkal és fogócskát játszik velük. A kapuba uj érkezők lépnek. Megakad a szemük Bözsin, — Ki az a hölgy a gyerekek között? — kérdi az egyik s ugyancsak nyomorgatja a monoklit a szeme ráncai között, hogy ki ne forduljon a tág bámészkodástól. — Hát nem ismersz rá? Bözsi! — Lehetetlen! Bözsi, aki még nem régiben a térdeimen lovagolt? — Az, ugyanaz! — Ennyire kifejlődni ilyen rövid idő alatt! Micsoda nagylány... micsoda vállak! Bözsi meghallja az utolsó szavakat. „Lábakénak érti és szedi is már, égő arccal siet a kertbe, egészen hátra, ahol a jánosnapi almák a málnabokrok sűrűjébe potyognak, mintha szintén szá- gyelnék koraérett párosságukat és szeretnének elrejtőzni az emberek szeme elől. Egy ideig pihegve bámul messze, aztán az almák után hajlik, csattanva harap ki egy nagy darabot és megnyugszik a fanyar, savanyu Íztől. Egy alma, több alma... egész gyerekes játékvágygyal. Az utolsóval már mégsem bir, elvásik a foga... összeharapdálva hajítja a fűbe. Akkor ér oda a két uj vendég. A ráncosarcu felemeli az összerágcsált almát és tovább eszi. Raffinált Ízlése szinte megvonaglik, de azért kéjesen elhúzott szájjal keresi az apró fogak metszésének nyomait. A másik lobogó szemmel kunyerál: — Kezét csókolom, Bözsike, nekem is egy olyan almát! Bözsi megrázza a fát, egyre-másra bukfenceznek az almák, mint valami tündércirkusz. — Tessék hát szedni! — Az nem jó, olyat kérnék, amibe már beleharapott! Bözsi gyanút fog. Valamire, amit igen távolról sejt. Látott egy művész-levelezőlapot, ocs- raány faunok ingerkedtek rajta az erdőszélen sütkérező driáddal. Azt sem tudja, hogy miért jut most eszébe ez a lap. A gavallér magyarázkodik. — Nem bírok beleharapni a fájós, öreg fogaimmal, kezdje meg, ahogy kis gyermekeknek szokták! Egy pillanatra eloszlik a gyerek gyanúja, kacagva harap ki egy szeletet és odanyujtja az almát. Valami különös Éva-jelenet, ahol egy a kígyó és az Ádám ... B^-jÍ oldalog... Kis pad piroslik a tóvá előléptetett pocsolya partján, arra rátelepszik és elmerengve néz a sürü vízre, amelyben néhány kacsa gázol a túloldali ól felé. Bizonyára várkastélyt álmodik és hattyúkat. No ni, még feljebb, mert azt mondja, miközben a kis padot döcögteti: — Kész Velence! Kár, hogy nincs gondola! A mohóbb lovag odaalázkodik egy ötlettel: — Mi vinni fogjuk a padocskával, egészen úgy fog ringatózni, mint egy gondola! Próbaképp megemelik a padot... Bözsi fel- visit, leperdül és berohan Gizihez. — Gyere ki Gizi, van itt két szamár, akik Velencét csinálnak nekünk, cipelni fognak a páddal a tó körül, gyere! Gizi vonakodva enged. Dühös a kölyökre, mert látja, hogy mellészegődött a számbavehető férfinép, de végül éppen azért követi. A két kísértő elfanyarodik, amint, meglátja, hogy mivel gyarapodott az édes teher. De már nincs visszavonulás, Bözsi erőszakosan, durcásan, igazi gyerekmódon maga mellé húzza Gizit és szájába dugott ujján fütyül. — Na, mozogjanak! Avanti, — vágj- hogy kell mondani! Gizinek az első lépés után eszébe jut a májfolt a füle mögött, amelyről már biztosan lekopott a púder és lekérezkedik. A két faun megkönnyebbülten fújtat és kéjbe lovaivá magukat, nyargal- nak a paddal. Bözsi széttekint jobbra-balra. A két férfi vörösen, gőzölve izzad, szemük kidülled, forog és rámered. Mintha roszszagu, izzó füstölővel tömjé- neznének. A gyerekbe határozott rémület markol, felsikolt és leugrik a pádról. Hátra sem nézve, fut tovább. — Hopp! Összeütközés. Egy kis fiúval, aki ott játszott a homokon és most feléje csücsöríti az ajkát. — Csókolj meg, Bözsike! Csatt! Csók helyett nyakleves. A tizennyolcévestől. A tízéves kis pajtás egy fokkal pirosabban hordja el pufók arcocskáját. Ott kellett elcsattanni az elkeseredett méltatlankodásnak, amit a két faun ellenében érez a bátyja, de velük szemben mégsem alkalmazhatja. Teljes lovagi védőerejével Bözsi mellé áll. —• Szemtelen kölyök, hogy merte molesztálni! A szeme szikrái azonban a két kísérőre hullanak, mert azok is nyugtalanul oldalognak el, talán egy kicsit tisztítva csip rajtuk a fiú tekintetének parazsa... Igen mély hallgatás. Végül Bözsi mondja: — Beszéljen valamit! Burkolat nélkül azt jelenti ez a határozatlan kérés: — Beszélj már arról! s. A fiú messze kerül, mintha soha sem akarna célhoz érni. 9 A viharjelző, kilométeróra precízen működött. Tudatosabbak mint az emberek-motyog- ta mosolyogva. Nini! Tényleg! Ezek az eszközök az egyedüli élőlényfélék körülöttem... Hihetetlen milyen felületesek az emberek — fűzte tovább a gondolatait. — Teleszájjal papolják így a gép úgy a gép... A század csodája, a vértelen forradalom, a jövő zenéje és igy tovább s halvány fogalmuk sincs a gép leikéről, lényegéről... A misztikumról ami körüllengi... Magukévá kebelezik mint a kenyerüket, házukat, földjeiket s nem gondolnak titkos felsőbbrendűségére ... Lidérces rémület döngött fel benne. Hisz ... ő ... most... egyedül... lebeg.,, a ... géppel... Bensejét páni rémület dár- dázta... Hát mi a gép? Ki?... Szövetséges?... Lélektelen igavonó kuli? Lesben feszengő nagyhatalom? Vagy szimpla semmi? Gondolatcafrangok kergetőztek benne hisztériás zűrrel. A motor aprókat kattanva szorgosan dolgozott. Még a kezemben tartlak — suttogta rekedten s a motorra meredt. Most eldől ki az ur? Te vagy én? Gerjedt erővel markolászta a kormányt. A gép mordulás nélkül engedelmeskedett kezei parancsának. Gyengén megremegve a föld felé fordult s kusza vonalban iramlott tova. Ahá! Már vicsorítja a farkasfogát! Ordította vadul s remegő tagokkal dülöngélt a kormányülésen. Kerge képek érthetetlenül- tek elé. Pajtások! Cimborák! .Játékos mókák! Múlt! S az embervonzalmak gyűrűjét sátorosán szeretetté árnyazta az édesanyja. Most mindez idegenné hidegült, szétfolyt, elernyedt. „Jaj! Mert hisz ha a gép akarja a következő percben hulla vagyok!"... Szemeit a félsz félvakká ködölte. Szemhéjjal fájtak s erővel lecsukódni vágytak. Hátha lefüggönyözném a szemem, hogy ne lássak — gondolta? Kábultan a kormány mellé rándult. Még öntudatserkentön agyába szűrődött: A gép! A gép! Légy résen! Ujjal tévetegen vacogtak a csapok között. Szemeit fáradtság facsarta! Tagjait milliárd idegtör szurdalta? Pihenni! Alá- sülyedni! Ujjait a szemére tapasztotta. Agyában film rapszódiával egypár élménytorzó per-* gett: bölcső, lapdatér, az első lány ... Aztán kiürültén lékókadt a feje s a gép győzelmes sí vitással meghem pergett a levegőben ... — Az Uj Auróra az idén a szokottnál korábban fog megjelenni. Már most felhívjuk a közönség figyelmét az évkönyvre, amely mindenkor kedvező I fogadtatásra talált az itteni magyarság körében. Az 1927-es évkönyv nemcsak a szorosan vett szép- irodalommal foglalkozik, hanem a kultúra egyéb területére is ki terjeszkedve, magas színvonalú cikkeivel részletes tájékoztatást nyújt a magyarság jelenlegi helyzetének aktuális problémáiról. A vaskos és bekötött könyv ára 20 korona. xx Nincs a magyar ifjúsági irodalomban még egy olyan könyv, amely kiállítás, tartalom és ár tekintetében fel tudná venni a versenyt a Tapsifüles ......szikéval. — Ma reggel misén voltam... elájult egy aszszony. — Szegény! — Nem szegény! Utálatos komédia ... igy megzavarni a szertartást! Haragszom az ilyen gyengeségért! — És... ha én ájulnék el? Csend, mely alatt ugrásra készen hegyezi a fülét a bokorban a nyúl. Majd lassan, művészi húron banális nótát idéz a fiú: „Karjaimba ölelnélek, Csókjaimmal költenélek ...“ A csend megújul, fokozottabban, feszültebben, még- a környékbeli virágoknak is eláll illatos lé- lekzetük... És a fiú meg meri törni egy merész vágással. — - Bözsike, hány éves maga? — Tizenöt. — Már? Már tizenöt? Hála az Istennek! Hiszen akkrr egy év múlva már... Mintha tizenöt ezüstharang szólna feltámadásra. Bözsi lehajtja égő arcát. Tudja minek szól az öröm: „hiszen akkor már..." Tizenhatéves korában férjhez mehet a lány! — De én, Istenem, én! Csak hét. év múlva leszek kész ember! Mintha hét helyen temetnének egyszerre. Sírni kell rajta ... A fiú körülnéz. Olyan égőn és olyan óvatosan, hogy talán szivárványszínű őrtüzek gyulnak körülöttük a tekintete nyomán. — Bözsi! A keze végigszalad a haján. — Bözsikém! Megfogja a kezét. — Édes! Csend. A madarak torkában, az egész természetben, az ember szivében és ajkán, mely mindörökre emlékezzék erre a pillanatra, de profán szavakkal ne beszéljen róla soha!
