Prágai Magyar Hirlap, 1926. október (5. évfolyam, 223-248 / 1261-1286. szám)
1926-10-10 / 231. (1269.) szám
10 W26 október 10, vasárnap. Nincsen vissza Gyiimölcstelen ül hervadunk el, Viszály perzselte el virágnak. Annyit idézve, mégis megjött Sötét és csúnya haldoklásunk. Nem bírtuk a nagy iramot, FelgyülöCt az apák vétke. Egymás bűnét hánytorgatjuk A megásott sir tövébe. Kellett a dac testvér etilen Csak úgy, lármás virtusképpen. Koldusságunk kit oldotta A mellünkön csörgő érem. Futott vériből, futott borból, Ráfogtuk, hogy gyenge lőre. Most mór nincsen többé vissza, Mennünk kell a kimért utón Jövő nélkül is előre. Tamás Lajos. Kövér Dezső: Hangköztan Kassa, Athenaeum-kiadás Egy zenepedagógiai műnek méltatása tulajdonképpen kívül esik a Magyar Vasárnap hatáskörén, hogy mégis megemlékezünk róla, annak oka a munka kiválósága s az, hogy összeállításában, az anyag bőségében és 'feldolgozásában magasan fölötte áll annak, amit szorosan vett tankönyvnek szokás nevezni. Rétháti Kövér Dezső, a kassai városi zeneiskola igazgatója, régi kipróbált zenepedagógus. Mint szervezőnek sikerült a vidéki jellegű iskola színvonalát fővárosi jellegüre emelni, melynek növendékei közül nem egy nyert az ott nyert oktatás alapján a budapesti és prágai zenefőiskolákon oklevelet. Ez az alkalmazott tanerők szaktudásán kívül legelsősorban az intézet vezetőjének s pedagógiai irányítójának, Kövér Dezsőnek az érdeme. A most megjelent Hangköztan ennek a több évtizedes zenepedagógiai munkának, sok évi töprengésnek és tapasztalatnak nyomtatásban megnyilvánuló dokumentuma, a könyvet, mely valóban hiányt pótló, a legnagyobb valószínűség szerint örömmel fogják üdvözölni a zenepedagógusok úgy a bel-, mint a külföldön. Egyelőre magyar és szlovák nyelven jelent meg a mii, de munkában van annak német, francia és angol fordítása is. A könyv három főrészből áll. Az első a hangsorok, hangnemek és hangfajok, a második a hangközöknek, mint a zenei összhang alapjainak, a harmadik az összhangzattan elemeinek módszeres, világos tárgyalása. Mindenütt a legelemibb dolgokból kiindulva tárgyalja és mutatja be a szerző az azokból fejlődő komplikáltabb képleteket s igy a leghelyesebb módszerrel vezeti a tanulót egyre mélyebben a zenei rendszer komplikált titkaiba. A hét törzshangból vezeti le a történelmi fejlődést, szem előtt tartva az összes hangfajokat s az egymásból származottság utján mutatja ki azok közelebbi, vagy távolabbi rokonságát. Mint alapvető munka nem áll meg a köztudatban domináló két, legföljebb három hangnem (dur, melodikus és harmónikus moll) melleit, de az összes 11 hangnemnek keletkezési módját és hangközi viszonyát is taglalja. A legfontosabb része a könyvnek a II. rész, a hangköz-(sólfége)-tan, mely a zenei harmóniának, az összhangzattannak alapja. Ebben a részben nyilvánul meg legjobban a szerzőnek nemcsak mély zenei tudása, de pedagógiai érzéke is. A hangközök taglalása nemcsak egyszerű konsta- tálás, vagy felsorolás, mint azt az eddigi ilyen tartalmú müvek (pl. Weiner Leó Hangköztana) teszik, de kiterjed azok élettani, történelmi és fizikai jelentőségére is. Fontos és az összhangzattanra való előkészítés szempontjából kiváló értékkel bir a hangközök hovatartozandóságának, az egyes hangnemekbe való beilleszkedésének megállapítása, ami megkönnyíti úgy a tanuló, mint a tanító munkáját az összhang szételemez-ésében és felismerésében. Az „összhangzattan elemei” részben, valamint a függelék gyanánt a könyvhöz fűzött elemi zenetanban nem mond újat a szerző, mégis hasznos e két rész, mert a régi, szinte kikristályosodott zenei igazságok, vagy konvenciók újszerű beállításával hozza közelebb azokat a megér- tésh"z. Általában a miinek nagy értéke, hogy a zenei rendszert nem mint egy megkövesedett valamit taglalja, de mint fejlődési fokot s mig egyrészt visszavezeti a tanulót a zene múltjába s onnan kiindulva hozza a mai fokig, másrészt mindenütt utal a további fejlődési lehetőségekre is, melyeknek kiinduló pontjait észlelhetjük a modern muzsikában. Szóval egészen uj, haladó szellemet visz be a zenepedagógiába s igy a tanulóifjúságot, de a könyv alapján tanító pedagógusokat a helyes szempontok megismerésére vezeti rá. A könyv tehát több mint iskolai tankönyv. Az is, mert benne van minden, amire a gyakorlati muzsikusnak szüksége van, de egyúttal vezérkönyv azok számára is, akik módszeresen, ok- és célszerűen akarják a zenét tanulókat a zene öntudatos, értelmes élvezésére nevelni. Kövér Dezső nemcsak zenepedagógus, de társadalompedagógus is, mert — mint a könyv bevezetésében szépen kifejti, — fölismeri a muzsika pszichológiai, élettani, szociológiai, közgazdasági értékét s müvének zenepedagógiai hasznossága mellett ezekből a szempontokból is nagy haszna van. A könyv a szerzőnél (Kassa, városi zene- iakoln) vagy minden könyvkereskedő utján meg-" rendelhető. Ára 30 Kcs. (—yf—) Izborszk, október elején. Valamikor boldog diákévek barangolásai idején, amikor nyugat felé röpített a vonat, mindig az volt az érzésem, hogy a „porta orientalis” Pozsonynál ivellik. S csak most, hegy immár negyedik esztendeje járom Északkelet-Eurőpát, győződtem meg, hogy Kelet kapuját valahová oda kell helyezni, ahol az erdősürlis sziléziai gyárvárosok után a régi orosz—lengyelsikságra kanyarodik a vonat. Itt jobban megváltozik a világ képe, mint annál a szöges drótsövénynél, amelyik ma elválasztja Szovjetoroszországot a többi Európától. Szinte megfoghatatlan átalakító és magához formáló ereje volt az orosz léleknek. Hány, szinte alig összeszámlálható fajt tudott a maga képmására átfaragni s azt a nagy darab földet Sziléziától Vladivosztokig (Uralkodjál a Keleten)! egységessé tenni. Mert Orosz-Lengyelországtól a Japán-tengerig ugyanaz a világ él, hiába rombolták le a soviniszta lengyelek Varsóban az orosz ka- tedrálist és hiába raktak le Rigáig európai nyomtávú vasútvonalakat a szélesvágányu oroszok helyébe. Az oroszos világ képe Dehát mik ennek a keleti, mondjuk oroszos világnak, a legjellegzetesebb külsőségei? A nyugati ember legfinnyásabb érzékszervénél kezdem. A lengyel mezőkön egy különös szag üti meg az ember orrát: az olajba mártott csizmáé a fürdetlen szegénységével párosulva, amit röviden muzsik-szagnak lehetne nevezni. Ez hűségesen elkísér bennünket Ázsia legszélsőbb határaiig. Ehhez némi vonatkozásban van a vodka, ez az izetlen. gyönge (40°-os) krumpli- vágj’ gabonapálinka, melyet többnyire nem pohárszámra, hanem üvegestől, mintegy három decinél kezdve mérnek. Ez pótolja a bort, amely a sörrel együtt butéliába zárkózik s az előbbi mint importcikk mérhetetlenül megdrágul, az utóbbi pedig elveszti zamatját. A víz mint ital ellenben teljesen leszorul az asztalról, úgyhogy innét kezdve Oroszországon át nem is látni vizes poharat a terített asztalon. A vizet ezen az egész keleti területen csak forralt alakjában élvezik. Az étkezéshez, de még inkább utána teát isznak többnyire cukorral és egy karika citrommal vagy befőttel, de sohasem rummal. A nők csészében, a férfiak pohárban kapják. A forró víz a faszénnel fütött szamovárban (magaforraló) gőzölög egész nap, s annak tetején egy kis kandliban a teaesszencia. A vasúti állomásokon pedig ugyanezt szolgálják a „forróviz ingyen” felirásu tartályok. Az éttermekben a zsir helyét a sült vajszag foglalja el. Az étkezés hors d‘oevres-rel kezdődik, amit még a normannok hozhattak be Oroszországba („schwedische Platté”), s csak azután jön a leves, amely — különösen a scsi és a borscs — igen ízletes az orosz konyhában. A sültek rendszerint egy darabban kerülnek az asztalra, a házi tészta pedig hiányzik. Kenyeret ingyen fogyaszthat a vendég. Ennek három faja van: egészen fehér, savanyu rozskenyér és só nélküli édes barnakenyér. A házak jórészt fából épültek, mert ez az építőanyag a kiterjedt erdőségek folytán a legolcsóbb s a meleget legjobban tartja. Érdekes, hogy a földszint ismeretlen fogalom. Azt itt már első emeletnek nevezik. Az ablakok nyílásait télre papirossal beragasztják s csak egy kis kinyitható ablaktáblán át szellőztetnek. A mienknél 9 cm.-rel szélesebb nyomtávolságon futó vasúti kocsik igen kényelmesek, de csak éjjeli utazásra, amikor az elmés szerkezettel felhajtható támlákkal minden fülkében négy fekvőhely alakul. Az Oroszbirodalom irdatlan távolságain (Moszkvától Vladivosztokig az expresszvonat 10, a személyvonat 18 napig fut) több hetes utazásra kellett berendezkedni. De nappal az ülőhelyeket elválasztó oldattámlák hiánya és a kis ablakok folytán barátságtalanok ezek a fülkék. A sínpár legtöbb helyen egyenesre nyirt fenyősövény közt fut, hogy védve legyen a hófúvásoktól. Rigában átszállunk a lett—észt—orosz szerelvényre. Kocsink oldalán a négy jellegzetes betű: SSSR s a fehér táblán: Riga—Pszkov— Leningrad, illetve Moszkva ... A szelük földjén A vége-hossza nélküli síkság után, melynek jellegzetes északi fái a vörösfenyő és a fehér háncsu nyir, jól esik a szemnek az a barátságos dombvidék, amely Lettországból (die lettische Schweiz) áthúzódik Dél-Eestibe s abba morfológiai és növényzeti szempontból északi felétől egészen elütő tájat rajzol. (Die estnische Schweiz.) Ez a magaslati vidék a legtömörebb része Észtországnak s a 317 méter magas Suur-Muna- mági (Nagy-Tojáshegy)-ben kulminál. Igen jó karba hozott s immár a verszteket mutató helyett kilométerjelző oszlopokkal, valamint iránytáblákkal ellátott utakon autóval kanyarogjuk be a vidéket. A vénasszonyok nyara utolsó melegét leheli, de orcáján már küzd az ifjúság a múlandósággal. Sárgul már ligetünk, s lombjai hullanak. Pedig a rozs még sok helyen keresztekben áll, a zab meg mindenütt talpon. A tarlót azonban szürke fátyolként borítja ennek a vidéknek legjellegzetesebb terméke: a frisseu áztatott len. Ez a világ egyik legjobb lentermelő szöglete. A városkákban angol bevásárló üzletek cégtáblái olvashatók az orosz nevek mellett. Mert ez a vidék a szetuk országa, akik bizonyos szempontokból eloroszositott észtek s igy mintegy átmenetet alkotnak Észtország délkeleti csücskéhez, amely már tisztán orosz, s az 1920 február 2-iki dorpati béke, amelyet a győztes kis Eesti diktált a Szovjetnek, stratégiai szempontból húzta ki erre a dombvidékre a határokat. Pepsur (észtül Petseri) mezővároska Észtországban annak a délkeleti szögletnek a központja, amely sohasem tartozott Livland tartományhoz, hanem a tiszta orosz pszkovi (észtül Pihkva, németül Pleskau) gouvernement-hoz. Vagy húszezer szetu (észtül setukene, tpbbesben setukesed) lakja s mégegyszer annyi orosz. A szetuk nemzetiségére nézve tiszta észtek, de vallásukra nézve eltérően az evangélikus észtektől görög-ortho- doxok. Ez az ellentét az oka, hogy rendkívül sok primitívséget és ősiséget őriztek meg, úgyhogy tanulmányozásuk az ősfinn ethnográíia és archeológia szempontjából a tudományra is fölötte érdekes. Annak elit t íré, hogy a történelem egyik legmozgalmasabb földterületén laknak, világnézetültben, erkölcseikben és szokásaikban, dalaik-; bán és hagyományaikban, sőt különösen női népviseletükben az ősidőkre visszamenő konzervativizmus uralkodik. Ennek oka, hogy ők már Tru- vor (862) idejétől fogva állandóan orosz fennhatóság alatt éltek, mig szomszédaik, a livlandi észtek, akik XX. századbeli kulturemberek, német, lengyel és svéd uralom alatt állottak a XVIII. század elejei orosz leigázásig. (Legtalálóbb leírásukat adja a híres észt népdalgyiijtíí Dr. J. Hrnt, Über die pleskauer Esten oder die soge- nannten Setukesen, Hélsingfors 1904.). Magyar emlékek a pecsuri kolostorban Pecsurnak különben teljesen oroszos jelleget ad hírneves orosz kolostora, messze vidékek Mekkája, mely a kievi után legnevezetesebb volt egész Oroszországban. Ez év augusztus 28-án (15-én a régi stílus szerint) ünnepelték e kolostorban a „Mária mennybemenetele-templom” felszentelésének 450-ik évfordulóját. Csodás világ maradt itt ebben a most vagy ötven baráttól lakott négy templomu, várszerü kolostorban. Már külső képe a moszkvai barokk stílusnak az emeletes orosz harangfalakkal, a sok kékre és zöldre festett és aranycsillagokkal gazdagon disziteit hagymaformáju tornyocskákkal egészen különös benyomást tesz. Belül pedig elkáprázik az ember a bizánci művészet kincseitől. A templom melletti „Szent hegy” alatt van a barátok testvéri sírja. Vezetőnk kis vékony orosz gyertyákat ad kezünkbe s vagy félórán át kalauzol bennünket a hét hűvös föld alatti tárnaszerü folyosón, melyeknek oldalaiban vannak elhelyezve a koporsók, s a nyílásokat feliratos kőtáblák fedik. Az egyik folyosónak koromtól feketéllő vége az első telepesek templomául szolgált. Az egyik katakomba nyílása még szabad. Oda most folyik a temetkezés. Bevilágítunk a kis gyertyával. Egymásra keresztbe rakva a sok fekete koporsó, de a homokkő konzerváló hatásánál fogva semmi szag. A kolostor felvirágoztatója és legnagyobb alakja Koméliusz apát volt (1529—70), aki uj templomokat emeltetett és 1558—65 közt hatalmas, ma is épen álló fallal ' vétette a monostort körül. Ez lett azonban a veszte. Amikor Rettenetes Iván cár 1570-ben Novgorod lakóit felkoncolta, Pszkov ellen vonult, s csak az öreg Korr néliusztól celebrált ünnepi mise titokzatos feno- ménjei mentették meg a várost a Novgorodéhoz hasonló végzettől. Ekkor azonban Pecsurba vonult a Rettenetes s amikor a hatalmasan megerősített kolostort meglátta, oly haragra fakadt a nála már különben is befeketített apáttal szemben, hogy az elővárban fejét egy csapással levágta, majd pedig megrendülve tettétől, maga vitte a holttestet a Mária-templomba, amiért ennek az útnak ma is „A véres ut“ a neve. E kolostornak századokba bámuló Öreg falaira magyar vér is fröccsent. Amikor Báthory István lengyel király, ez a korának legnagyobb államférfia, Európa legfenyegetőbb veszedelmét már akkor a keleti szláv előtörésben látta, Rettenetes Iván ellen vezetett harmadik hadjáratában 1581 szeptember 7-én kezdte meg Pszkov ostromát. Vitézei élelemért egész Dorpatig elkalandoztak, s közülük több a megerősített pecsuri kolostor fogságába került. Erre Báthory október 29-én oda rendelt Fahrensbach és Kettler vezérlete alatt három ágyúval egy nagyobbára német zsoldosokból álló csapatot. Mikor azonban Kettler és Tiesenhausen fogságba kerültek, az orosz forrás szerint Báthory legbátrabb magyarjait küldötte oda Bornemisza vezetésével még négy ágyúval. Két hónapig tartott az ostrom sikertelenül, amikor is megkezdte István király IV. Ivánnal a béketárgyalásokat s felszabadította az orosz járom alól Dorpattal Együtt egész Livlan- landot. (Pervoklassnyj Pskovo—Pecerskij mo- nastyrj [Az elsőosztályu pszkov—pecsuri kolostor], Osztrov 1839, str. 20—39.) Oroszország egyik legrégibb fővárosában Már messze integetnek a pecsuri kolostor aranykeresztjei, amikor autónk egy fában szegény fensikon rohan tovább. Észre sem vesszük: tiszta orosz területen vágyunk. 20 kilométeres futás után beleszaladunk az Oroszbirodalom egyik legősibb fővárosába: Izborszkba (észtül Irboska). A jól megőrzött középkori várfalakat kis szurtos orosz faházak veszik körül. Tompa szürkeségüket a pravoszláv templomok színes hagymatornyai élénkítik. Legfestőibb a hegytetőn Ó-Izborszknak a novgorod—pszkovi egyházmiivé- szet .stílusában épült temploma, mellette az omladozó kőfallal körülkerített ősi temetővel, melynek viking-korszakra emlékeztető sirkői közül valami döbbenetes komorsággal mered egy normán ivelésü-fekete kőkereszt a szemlélőre. E kőnek dermesztő majesztásáról érzi az ember, hogy valami viking istenség csatabárdja sújthatta ide. A feliratot lerágta már róla az idők vasfoga, de a hagyomány Truvor sírjának tekinti. Alatta alussza tehát örök álmát az Oroszbirodalom egyik első fejedelme. Az 1100 körül íródott Nesztor-krónika ugyanis, amely Oroszország legrégibb történetének leg- elsőrangubb írott forrása, azt tanítja, hogy Rurik két testvérével, Sineusszal és Truvorral 862-ben jött Rus országából, vagyis Svédországból, a Keleti-tengertől keletre élő szláv és finn törzsekhez. Rurik Novgorodban telepedett meg, Sineus Beloozeroban az Onega-tótól délre, Truvor pedig Izborszkban. Két év múlva Sineus és Truvor meghaltak, s területeik fölött Rurik vette át az uralmat. Ő és utódai alapították az orosz államot. S csodálatos, hogy az orosz népet mind a mai napig idegenek 'kormányozzák. A normannok után jöttek a mongolok, majd a balti németek lettek hangadókká a cári udvarban, ma pedig a zsidók uralkodnak. Egy lépés Szovjetoroszországba Az észt határőrség kapitányának személyes vezetésével kiszaladunk a riga—pszkovi chaus- sée-n a hét kilométerre fekvő szovjet-határhoz. Az észt őrség házát már vagy kétszáz lépéssel elhagytuk, amikor autónk a kék-fekete-fehér észt színeket feltüntető sorompónál megáll. Szemben az SSSR határoszlopa. Nem vörös, aminőnek gondoltam, hanem fekete-fehér széles csikók kígyóznak végig rajta keskeny sárgával elválasztva. Valami különös érzés üli meg lelkünket. Egy szöges drótokkal elkerített más világ kapujánál... A vörös határőr messziről észreveszi a szokatlan látogatást és gyors tempóban közeledik a szöges drótsövény túloldalán. Hamar kihasználom a helyzetet. Félretolom a sorompó élői a szöges drót spanyollovast s egy lépést teszek vizűm nélkül Szov- jetoroszország földjére. Mire az őr odaér, mi már az észt őrháznál vagyunk. Kiállók az országút tengelyébe s látcsommel kémlelem sötétzöld sapkáján a vörös csillagot. Kedélyesen tiszteleg felém és két kezét szeméhez emelve utánozza látcsőm tartását. Közben néhány percre kíváncsian kidugja a felhők mögül orcáját a nap is és vörös glóriát von a 41 templomu Pszkov ősi katedrálisa köré, melynek nyílegyenesen nekifut az országút. S a szárnyát bontogató esti szürkületben épp úgy gágognak a hazatérő libák és épp úgy ko- lompolnak az orosz paraszt tehenei a drótsövényen túl is, mint ideát... Csekey István. Altatódal ZMirjamnak Richard Beer-Hofmann Aludj én lelkem, lám későre jár, a hegy a Napot ágyba hívja már, estpirba végsőt haldokolva ég, Napról, halálról mitse tudsz még, szemed csak réved s csak hívogat fényár, aludj, terád még annyi Nap és fény vár, aludj én lelkem, aludj gyermekem! Aludj én lelkem, estszél lengedet, ki tudja: merről merre zengett ez? . -Ott künn, sötétbe fúlnak útjaink, y ...feléd és felém Homály buja int. Vakon: úgy megyünk, egy se néz a másra, senkise lesz itt senkinek se társa, — aludj én lelkem, aludj gyermekem! Aludj én lelkem s ne lesd hangomat, te úgyse érted, rád csak hangom hat, csak hang, mit szél, vagy vizcsobogás verhet, csak szó, csak szó, mit tán egy Élet nyerhet. Amit én nyertem, lehull örök éjbe, senkise lép itt senki örökébe — aludj én lelkem, aludj gyermekem! Alszol-é Mirjám? Mirjám te, én lelkem [ten] csak part vagyunk s csorog bennünk mélyen, tel- a Voltak vére — s száz utódba érünk — ó, nyughatatlan, büszke, dacos vérünk! Bennünk él mind! Magadba mért kell lenned? öbenniik élsz te s ők tebenned Mirjám, Életem, aludj gyermekem! Sebesi Ernő. *) E vers költője: Richard Beer-Hofmann — az egyidőben induló Artúr Schnitzler, Hermann Bahr és Hugó von Ilofmannsthal triász mellett egyik dísze a bécsi literaturának, — most lett hatvanéves. Jellemző, hogy az egyébként is legritkábban megszólaló előkelő bécsi költőnek ez az egyetlen verse, melyet minden kulturnyelvre lefordítottak. A legnagyobb előadóművészeknek: egy Ernst von Possart, egy Ludwig Wüllner, egy Alexander Moissi és Beregi Oszkár — programján állandóan szerepel ez a maradandó vers, mely egy örök népnek szent fájdalmát énekli örök sorokban. A fordító. Szerkeszti: Sziklay Ferenc dr. Kéziratok a szerkesztő címére: Kosice- Kassa, Éder-utca 9. sz., küldendők. llk II A legbiztosabb < és legenyhébb \ csokoládé i hashajtó ; FBIerakst; i Vörös Rák ?/r6«- < Bratislava 1 Egy doboz ára 3 60K6. < .........................ti....................tlllll » Oro szország egyik legrégibb fővárosában
