Prágai Magyar Hirlap, 1926. szeptember (5. évfolyam, 198-222 / 1236-1260. szám)
1926-09-12 / 208. (1246.) szám
4 1926 szeptember 12, vasárnap. gári viszonyok között élnek, mert hiszen az ő rendszeres munkájuk csakis rendezett életviszonyok mellett lehetséges. Korai öregségüket azonban a szociális rendezetlenség ziláltsága fenyegeti. A legtöbb kulturáltamban gondoskodás történt már a megöregedett újságírókról, azok özvegyeiről és árváiról. Nálunk ez a kívánatos rendezés még nem következett el. Éppen ezért a magyar újságírók maguk veszik kezükbe ügyük előbbr évit elét és az ÚJSÁGÍRÓK újsága éppen azt a célt szolgálja, hogy ez a nap, amelyen a közös újság megjelenik, az újságíróké legyen és a társadalomnak módot és alkalmat adjon arra, hogy különösebb áldozatok nélkül, pusztán az Újságírók Újsága megvásárlásával és a benne jeladott hirdetésekkel hozzásegítse az újságírók szindikátusát ahhoz, hogy olyan tökének vethesse meg az alapját, amely az újságírók szociális kérdésének megoldására az első eszközt fogja megadni‘Amikor kérünk, egyúttal adunk is. Az ötvenezer példányban megjelenő ÚJSÁGÍRÓK ÚJSÁGA valóságos album lesz, amelyet idők múltán is haszonnal és élvezettel forgathat az olvasó, azonfelül pedig minden ember kezébe el fog jutni, mert ezen a napon csak ez a lap fog megjelenni és igy hirdetések részére páratlanul alkalmas és előnyös orgánum. Az újságíró most kivételesen a maga ügyében fordul a közönséghez. A magyar újságíró a magyar társadalomhoz. Az a magyar újságíró, aki egy személyben orvos, katona, pap, tanító, hivő, apostol, csörgösipkás bohóc és nagylelkű adakozó egyszerre. Egyetlen fegyverével a tollal küzd, harcol és verekszik, védi a jót és támadja a gonoszt. Az újságíró az uzsonnakávéd mellé odateszi a politikai véleményedet, felvilágosit arról, hogyan is vélekedsz a társadalmi problémákról, módot ad reked, hogy beszélni tudj azokról a könyvekről, amelyeket nem is olvastál, azokról a színdarabokról, amelyeket nem is láttál, mulattat, szórakoztat és közben figyelmeztet arra, hogy jelentkezz a rendőrségen, a hadkiegészítő parancsnokságon, a jegyzői hivatalban, mert jóvátehetetlen lesz a mulasztásod, fizesd ki az adódat, mert jön a végrehajtó, harcol, hogy a házad előtt kövezzék ki az utcát és gyújtsák meg az utcai lámpást, az újságíró az, aki felháborodik helyetted, ha sok adót vetnek ki rád az újságíró az, aki szót emel a hivatalok túlkapásai ellen, az újságíró az, aki helyetted elszánt, bátor és meg nem alkuvó. Mi újságírók vagyunk — mint mondani szokás — a történelem itélöszéke, mi vagyunk a népharag kifejezője, mi gyújtjuk fel a dicsőség görög- iüzéf, mi verjük a reklám nagydobját, amelyből a politikus, a bankár, a hadvezér, a színész, a sportember, a tudós nagysága megszületik és mégis kórházi ágy és jeltelen sir a végső stációnk. Az ÚJSÁGÍRÓK ÚJSÁGA üzért jelenik meg és azért köszönt be november 1-én minden magyar portán, hogy ebből a mai áldatlan helyzetből kiemelje a magyar munkának viszontagságos robotolóit és méltó életfeltételeket teremtsen számára. Minden bizalmunkkal a magyar közönség felé fordulunk és orra kérjük minden magyar lap olvasóit, hogy támogassák és vegyék pártfogásukba ezt a, jó ügyet, a magyar újságírás megszi- l érdit ágának, szociális megalapozásának nagy és nemes ügyét. Jó munkára hívjuk fel a magyarságot és igér- j'i-k, hogy jó munkát fogunk végezni. Arra kerék a közönséget, hogy az ÚJSÁGÍRÓK ÚJSÁGÁT rmely magában fogja sűríteni a csehszlovákiai magyar újságírók legjava alkotását, fogadja szeretettel és megértéssel. Arra kérjük a kereskedelmi és ipari vállalatokat, az iparosokat és kereskedőket, hogy hirdetések feladásával támogassák nemes céljainkat és nyújtsanak ezzel legalább némi viszontszolgálatot azért a küzdelmes munkáért, amelyet a kereskedelem és ipar érdekében nyolc éven át kifejtettünk. Az ÚJSÁGÍRÓK ÚJSÁGA nögé az egész magyar társadalmat Jelsora,koz- 1 a,tjük s minden egyes szlovenszkói és ruszin- szkói városban, amelyekből a magyar lapok olvasóközönségüket, kapják, a társadalom■ előkelőségeiből bizottságokat szervezünk, hogy ezekkel karöltve a hirdetéseket összegyüjt- hessük, azokat pedig, akik hirdetések feladásával bennünket, nem támogathatnak, a szindikátus alapitó vagy pártoló tagjainak megszerezzük. Azoknak nevét, akik akciónk kapcsán tépnek be alapitó vagy pártoló tagnak, az Újságírók Újságának aranylapja fogja megörökíteni. Az alapító és pártoló tagok nemcsak anyagi erőnket izmositják, hanem kimélyítik azokat a kapcsokat, amelyek nyolc évi munkánk alatt a csehszlovákiai magyar sajtó szerény harcosai és az olvasók hatalmas tábora között már idáig fonódtak. Bizalommal hisszük, hogy olvasóközönségünk szives szeretettel fogadja majd ezeket a bizottságokat, amikor ügyünkben hozzája fordulnak és biztosra vesszük, hogy már ez az első beharangozó messze vidéken mindenütt fel fogja ébreszteni a szunnyadó lelktismere- teket és tettekre fogja sarkalni a szivek áldozatkészségét. A Csehszlovákiai Magyar Újságírók Szindikátusa ásiöwensiicé legnagyobb üveg- és porcellánüzlete Pausz T. Koílce, Fö-utca 1S. sz. CTaSaföK 33.) 5300 A Re senchal és Meissen porcellán<jyáralc vezérkéoviselete. Lembergi miniaíürképek Felejthet ellen pillanatfelvételek a ruszinszkói újságírók lembergi kirándulásáról — A lembergi magyarok a képéről megismerik a jövevény magyart I. Lemberg, szeptember eleje. Párásba vágytam ez őszre, egy kis nyüzsgés, leszűrt és tiszta megvágyott „nyugat" után, de kiszámíthatatlanok az események és szeptember 4-én este tiz óra felé üvegtetőjü pályaudvarba futott be velünk a vonat: Lwow. Egy kis zajongás, izgalom,'sűrű, nagyvárosi füstielhő, amin derűsen átsütött a megérkezők jókedve, amint megpillantották a nemzetiszin kokárdákkal fontoskodó rende- dezőket, akiket az ujságiró vendégek fogadására küldött ki a mintavásár. Utána hosszú, elnyújtott megbeszélések a messze pályaudvari különtermében, ami raffináltan fokozta a kíváncsiságot, de a türelmetlenségtől holt- fáradtá nyütte az embereket. Végre autók kanyarodnak a hatalmas állomás felé, beszáll az újságírók csapata, meg kedves, ruccanós kedvű, az utazás izgalmaiban élvezkedő „polgárok", akik némi üzleti mellékcéllal tették meg a hosszú utat Ruszinszkóból — Lember- gig. Az utak Az utak benn a városban, ebben a nagy életes lengyel városban! Hasábokat lehetne írni róluk, mosolyogva és derűsen, nem mag- róvón, hanem mint mikor nagyemberek apró tökéletlenségeiről mesél az ember. Régi villanegyedek, ghetto, sikátorok és parkok, ahol végiggördül az ember boldogan és tágra- nyitott szemmel és közben csendesen és minden nagyobb feltűnés nélkül leszakad a nagy rázástól a mája! Örülni kell a szobornak a főtéren, a nyüzsgő színfoltoknak a tülkös, lármás utcán, meg a Café de la Paix terraszán az apró, hunyorgó, tarka lámpáknak, a templomoknak és mindennek, ami kiugrik az utcák síkjából és közben az oldaladat fogod szi- szegőn a zörgő Fiat-kocsikban. Az utak bizony szomorúan rosszak Lembergben, benn a városban és kinn a környéken. Felépítették a „Targow“-ot, a mintavásár imponáló pavilonjait, de az utak még idáig ápolatlanok maradtak. Igaz, nem lehet elfelejteni, itt pogromok zajlottak le s9k-sok utcán, erre háborúskodások vibarzottak keresztül és igy történhetett metf, hogy görbén, zökkenősen maradtak az utak, mint ahogy az ukrán városháza és a ghetto sok háza is ragyás maradt a rengeteg lövéstől. Egyébként, amint észrevettem, döcögő kis fiakkerek, parasztkocsik meg egyéb primitív szerszámok cseppet sem respektálják a „balra hajts, jobbra mellőzz" jelszót, ami különben is fordítva szól itt Lembergben. Ki-ki megy a maga utján, a maga gusztusa szerint. Láttam például egy kedves jelenetet. Fával megrakott, óriási stráfszekér baktatott az egyik villamos sinpáron. Tempósan és izgató nyugalommal két fáradt gebe húzta, egy darabig, aztán, mikor az egyik kerék beleakadt a sínekbe, szép csendesen megálltak. Percek múlva villamos jött. A szekér állt tovább, lóval, kocsissal, tehetetlen várakozásban. A villamoskalauz észrevette a helyzetet, megfékezte az instrumentumot, aztán könnyedén, harag és sző nélkül kiugrott a villamosból, nekifeszitette félvállát a szekérnek és dolgozott, emelt, tett, intézkedett. Az utasok kiszállingóztak lassan a villamosból, — reggel volt, üzlet és irodanyitás előtt — és bájos, nyugodt, „gemühtlich" arccal körülállták a kátyúba szorult szekeret. Mikor megindult a két gebe, derülten és elégedetten visszamásztak. Magyarok Lembergben El sem képzelné az ember, mennyien vannak! Pb érdekesek ezek az elszakadt, lembergi magyarok. Valami csodálatos ösztönük van és ezzel megérzik minden jövevényről, ha magyar. A modorunkban, a mozdulatainkban, az öltözködésünkben kell lenni valaminek, amiről ránkisrnernek ... Egyik fiatalember utitársunk például bement egy fodrászüzletbe. Ajtót nyitott és szó nélkül — nem tudott lengyelül — fogasra tette a kalapját- A fodrász udvariasan hozzá- ugrott, széles mozdulattal: Parancsoljon helyet foglalni a ncgv«-ágós ur! Vagy mentünk például páran múzeumot keresni, a Romanowska utcában. Az iparművészeti múzeum zárt ajtói elé odaugrik hozzánk egy szakállas, idősebb ember. Magyarul szólít. És fut, rohan, érdeklődik, hogy segítségünkre lehessen. Megkérdjük, hova való? — Pestre, — mondja bólintva — ott volt füszerüzletem. Igen jól ment. Aztán jött a felfordulás és engem „szocializáltak". Most itt vagyok, nyitottam egy kis borbélymühelyt. Ja, ja... A ghettóban fiatal su’mnc igazit útba: — Csak erre, erre tessék... — Ránézünk, hogy kerül ide? — Oh, hisz* én magyar vagyok, székesfehérvári fiú. És „Lembergben mindenki magyar". A soffőr, a borbély, a suhanó, a kereskedő. Rádtalálnak és utolérnek, megéreznek, ha a ghettóban jársz vagy ha művészetet keresgélsz ... A lengyel nők. Valahogy önkéntelenül szépeknek, kreob arcuan és vörösajkuan bujáknak gondoltam őket mindig. „A lengyel nő". Ez olyan szépen hangzik és a fiatal kollégákról bizony nem mondhatom el, hogy hunyott szemmel járták a lembergi utcákat. Magam is lestem és vártam őket, hogy befordulnak elibém egy sarkon, lengőn és tüneményesen égő szemmel és finom lábbal, vagy ott találom őket valamelyik kávéházban érdekesen és viritón egy tükör alatt, tánc közben vagy a délelőtti korzón.^ És a „lengyel nőt" nem tudtuk megtalálni sehol Lembergben- Csak festett, szélescsi- pöjü és vastagbokáju nőket láttunk legtöbb- nyire és kételkedni kezdtünk a szemünkben. De az is lehet, hogy a szemünk jó és a „lengyel nők" csak Varsónál kezdődnek. A legjobban egy kalauznő tetszett nekem. Pillanatra láttam csak, kihajolva a villamosról, de megfogott nagyon a kihajló asz- szoinyi figura a sötét, feszes kalauz-uniformisával, akinek puha, fehér, frissen mosott csipkegallérka borult rá az uniformis kemény nyakára. Szelvénytáska függött az oldalán, hetykén ült a fején a kalauzsapka, de a csip- kegalérka mindent elrontott. Hiába volt minden komolykodás, a kalauznőn jólesőn és szelíden el kellett moselyodnom arra a gondolatra, hogy szolgálat után ingecskét mos a gyerekének. A másik megkapó kép a ghettóban vetült elém, a nagy zsivajban, erős szagban, szemét és apró bódék között, egy fiatal zsidó bakfis- lánnyal, aki simára kefélt, pikáns etonnal, nagy, fehér, divatos függőkkel ült a sarkon egy térés asztal előtt és — főtt, forró, sárga csöveskukoricát árult. És ez: 1926 lembergi ghetto... _____ Nagy Mici. — Felhívás az állampolgárságért folyamodókhoz! A magyar nemzeti párt kassai körzetének főtitkársága közli: A magyar nemzeti párt kassai körzetének pártirodája közvetlen tapasztalatok- alapján tudomást szerzett arról, hogy igen sok folyamodó kérvénye tartalmi és formai hibák következtében visszautasittatik a zsupanátus illetékes referaturája által, mert a zsupanátus csakis a törvény előírta kellékek hiánytalan feltételei mellett és a kérvénynek precíz megszerkesztése esetén fogadja el a beadandó okmányokat. Sokan helytelenül kiállított bizonyítványoknak jutnak a birtokába, hozzá nem értő kezek által készíttetik el folyamodásukat s ilymódon nemcsak késleltetik, de gyakran el is rontják kedvezőre fordítható állampolgársági ügyük elintézését. Ismételten felhívja tehát a kassai párt iroda az érdekelteket, hogy teljes bizalommal vegyék igénybe a párt segítségét s a kassai körzet területén érintett folyamodók forduljanak a magyar nemzeti párt kassai pártirodájához: Kassa, Tordássy-utca 7 szám alá. Vidékieknek kimentő tanácsadással és kérvénymintával szolgálunk vúlaszbélycg csatolása ellenében. A pozsonyi Petőfi-szobor visszahelyezéséhez Prága, szeptember 11. Pozsonyi cseh és szlovák körökben is igen sok sző esik mostanában a Petőfi-szobor visszahelyezéséről, amelyet az ottani ölakosság többsége, ha nem is azonnal, de legalább belátható időn belül elvár az illetékes tényezőktől. A szlovák sajtó, úgy a nemzeti demokrata és az agrárius, mint a néppárti lapok, nagy figyelmet szentelnek ennek a kérdésnek és különböző érveket hoznak fel az említett terv megvalósítása ellen. * A Národny Dennik pénteki számában a következő sorokat olvassuk: — Nyíltan megmondjuk, hogy egyetlen egy szlováknak, vagy esetinek sem lesz kifogása az ellen, ha idővel Petőfi szobra is ott fog állani Pozsonyban. Mi nem vagyunk ellenségei, mivel mindnyájan olvastuk az ő müveit, értékelni tudjuk azokat és nem leszünk a szobra ellen sem. Eddig rendben van a dolog, örülünk, hogy a N. D. tárgyilagosan elismeri Petőfi nagyságát és maga is úgy véli, hogy a nagy magyar költőt előkelő hely illeti meg a világirodalomban. Egészen érthetetlen azonban, hogy nyomban e tárgyilagos és lojális bevezetés után a nemzeti demokraták pozsonyi lapja azonnal logikai bukfencet hány ée Petőfit a magyar irredenta patrónusává kikiáltva, kijelenti, hogy szobrának visszahelyezéséről mindaddig szó sem lehet, amig Pozsony főtereit az 6 „nagy szellemeik" szobrai nem fogják díszíteni: Miért teszik meg Petőfit a magyar irredentizmus főpatrónusává? — kérdezzük tisztelettel a Národny Denniktol. Ha Petőfi irredentista, akkor Kossuth, Deák, Széchenyi, Arany, Tompa, Vörösmarty és minden magyar nagyság is az, vagyis e szerint a gondolatmenet szerint egyiküknek a szobrát sem lehet tűrni a köztársaság területén. Mondják meg ezt nyíltan és őszintén és ne keressenek különböző ürügyeket. Mert igazán hipokrita szemforgalás, ha azt mondják, hogy Petőfi szobrát csak addig akarják a lomtárban őrizni, mig egy csehszlovák nagyság szobra nem ékesíti Pozsony városát- Petőfi szobra ugyanis készen van, azt csak vissza kell állítani régi helyére, mig a csehszlovák emlékmű felállítása a közel jövőben már csak azért is lehetetlen, mert ők maguk sem állapodtak meg abban, hogy ki legyen az a nagyság, akinek Pozsonyban szobrot kell állítani. A két eset között tehát igen nagy a különbség. Mig a Národny Dennik ad Graecas Kalemits ' szeretné kitolni a Petőfi-szobor visszahelyezéséi, addig a Slováknak nincs kifogása az ellen, hogy a nagy magyar költő szobra ismét visszakerüljön régi helyére, csupán azt a szerény feltételt köti hozzá, hogy a szobron ez a fölirás legyen: Alex. Peirovic, Petőfi Sándor Hruz Mária szlovák anya és Petrovié István szlovák apa fia, a legnagyobb magyar lírikus. A Slováknak ez a javaslata kissé furcsa, hogy ne mondjuk Ízléstelen, mert egy zseniális férfiú szobrára nem szokás ráírni, hogy ki volt az atyja, anyja, hiszen ez nem fontos, hanem egyedül az, hogy mit tett ő a nemzete és az emberiség érdekében. Tévednek azonban, ha azt hiszik, hogy mi rösteijük Petőfi Sándor szláv származását. Ellenkezőleg! Mindnyájan már az iskolában tanultuk, hogy Petőfi szülei szlovák származású emberek voltak és nézetünk szerint inkább a magyarság mellett, mint ellene szól, hogy Petőfi Sándor és rajta kívül még sok-sok kiváló szülötte a magyarsággal évszázadok óla testvéries egyetértésben egyiittéló népeknek szívvel és lélekkel a magyar nemzet gyermekévé lett, e nemzet géniuszának a varázsa alá került és annak segítségével olyan alkotásokra vált képessé, amelyek halhatatlanok az emberi kultúra történelmében. Ilyesmire csak olyan nemzet képes, amely érti a módját amiak, hogy miként kell erőszak nélkül, csupán szellemi eszközökkel megnyernie magának azokat, akik vele és mellette élnek. Mert azt talán meg a magyarság legnagyobb ellenségei sem fogják állítani, hogy Petőfit az erőszak lelte a leglángolóbb szivii magyarrá. Jól jegyezzük meg magunknak, hogy a szív érzelmeit, a lelkesedést és szeretető! megvenni és kierőszakolni nem lehet, azt mindig Irán •/^(Mentális erők plántálják az emberbe f. o.
