Prágai Magyar Hirlap, 1926. augusztus (5. évfolyam, 172-197 / 1210-1235. szám)
1926-08-08 / 178. (1216.) szám
6 Milyen pályára lépjen a magyar iíj óság? A Prágai Magyar Hírlap nagy ankéíja a pályaválasztás késeléséről A nemzet napszámosai A Prágai Magyar Hírlap nagy ankétja során néhány gondolatot akarok felvetni arról a pályáról, amely minden időkben rendkívül fontosságú volt a nemzet életében, különösen fontos azonban a magyar kisebbség életében, amikor egész létünk azon fordul meg, hogy ifjúságunkat, a nemzet és a magyar jövő reménységét, meg tudjuk-e őrizni a magyarságnak, fenn tudjuk-e tartani benne a nemzeti érzést, a magyar kultúra szeretetét, amely nélkül nemzetünk a biztos sorvadásnak és elpusztulásnak van kitéve. A tanitói és tanári pálya fontosságát a nemzet életében minden nagy államférfi felismerte. Ha végigtanulmányozzuk a nagy politikusok, államférfiaknak megnyilatkozásait, mindegyikben találunk egy-egy fontos megállapítást a nevelői munka értékéről. Az a történelmi szállóige, hogy a múlt évszázad német-francia háborúját a német iskolamesterek nyerték meg, történelmi valóság is. E sorok irója a magyar íanitók egyesületének múlt évi kassai gyűlésén rámutatott arra a szerepre, amely a nevelőkre hárul a béke megnyerésében, az emberiség megmentésében. Azt hisszük, nem kell sokáig bizonykodni amellett, hogy a magyar kisebbség problémája a magyar nevelésügy fejlődésén fordul meg. Politikai tekintetben rendkívül sok harcra van még szükség, amig a magyarság jogos iskolai követeléseinek minimumát kivívjuk. Nincs elegendő iskolánk, elsősorban nincs elegendő nép-, szak-, polgári intézetünk, amelyek pedig a tömegnevelés és gazdasági élet igényei szempontjából a legfontosabbak. Nem akarunk ezen a téren ismétlésekbe bocsátkozni, ennek a lapnak hasábjain Sziklay Ferenc dr. kulturreferens alapvető tanulmányban mutatott rá a magyar iskolaügy sérelmeire. A magyarság nem azt kívánja, hogy luxusiskolái legyenek, viszont ragaszkodik ahhoz a jogához, hogy a műveltség alapvető elemeit minden magyar gyermek anyanyelvén sajátíthassa el. A másik hasonlóan fontos szempont, amelyet eddig kevesebb figyelemre méltattunk, annak a jogunknak hangoztatása, amely megkívánja, hogy a magyar ifjúságot a magyar kultúra sze- releiében magyar anyanyelvű és szellemű tanári és tanítói kar nevelje fel. Ebben a tekintetben hét évi tapasztalat után objektiven megállapíthatjuk azt, hogy a magyar ifjúság nevelése terén sok hiba történt, nagyon sok olyan krasszáns eset merült fel, amikor a magyar ifjúság nemzeti érzületét egyes pedagógusok botorul megsértették, a mikor a magyar nemzet olyan nagyjairól, akik az egész világ előtt tiszteletben és megbecsülésben állanak, sértő és kegyetlen módon emlékeztek meg. Sok tanár és tanító érdemeket akart szerezni azzal, hogy az elnemzetlenités szolgálatába állott, amikor a katedráról valóságos lélekmérgezést végzett. Pedig a magyar nemzet történetét isme.-ve, teljes joggal mondhatjuk, hogy nem kívánunk egyebet, mint azt, hogy a magyar iskolákban csak az igazságot tanítsák, csak a száraz tényeket adják elő és akkor az iskolai oktatás nem fog ellenkezésbe kerülni a gyermekek nemzeti érzületével. Ezt joggal elvárhatjuk és megkövetelhetjük. Követelésünknek tehát elsősorban arra kell irányulnia, hogy magyar iskolában magyar anyanyelvű és szellemű tanárok tanítsanak. Ha a tanitói és tanári kar névsorát végigtanulmányozzuk, megállapíthatjuk azt, hogy magyar iskolákban kimondottan szlovák anyanyelvű tanerőket is alkalmaznak. Ezt annál helytelenebbnek tartjuk, inért állandó a panasz szlovák részről is, hogy nincs elegendő szlovák tanerő és a szlovák inedr.kbeu igen nagy százalékban tanítanak cseh tanerők, akiknek működése ellen viszont a szlovák nemzeti körök tiltakoznak. Tessék a nemzeti elkülönítést ezen a téren végrehajtani és akkor mindjárt lesz elhelyezkedési lehetőség néhány magyar fiatalember számára is a magyar iskolákban. Hét magyar középiskolánk van és ebben 56 tanerő működik, tehát a magyar középiskolákban elhelyezhető tanerők számát hatvanban állapíthatjuk meg. Tekintettel arra, hogy még mindig sok állás nélküli idevaló magyar tanár van, véleményünk szerint az egyelem bölcsészeti fakultására évenként legfeljebb két-három hallgató iratkozzék be. Miután a magyar egyetemen szerzett képesítés érvényesítése rendkívüli nehézségekbe ütközik és az ilyen képesítésű tanerőkkel szemben a tanügyi kormányzat nagy bizalmatlansággal viselkedik, Csehszlovákiában pedig magyar főiskola nincsen, leghelyesebbnek ^éljük, ha. az az egy-két ifjú, aki a tanári pályára hivatást érez, egyetemi tanulmányait valamelyik csehszlovákiai egyetemen végzi. Hogy pedig ezek az ifjak magyar szellemben való fejlődését feltétlenül biztosítsuk, az lenne a leghelyesebb, ha egyetemi városainkban, Prágában és Pozsonyban, vezéreink a főiskolások részére tudományos szemináriumokat létesítenének, melyek a magyar ifjúság nemzeti szellemben való tudományos továbbképzéséről gondoskodnának. Ezeknek megvalósítása rendkívül csekély anyagi áldozatok révén lehetséges és a prágai MAKK múlt tanévi szabad egyetemén szerzett tapasztalataim szerint, amelyen csekélységein is tartott előadást, az ilyen szemináriumok a diákság körében nagy népszerűségnek örvendenének. Úgy Pozsonyban, mint Prágában találnánk megfelelő előadókat, akikre teljes bátorsággal rá lehetne hízni ezt a magasztos feladatot. A tanítói pálya terén már nagyobb elheTiszabecs, augusztus. Kuruc idők. — Legendás aranylapjai a magyar történelemnek ... Amikor ezelőtt 223 évvel a beregi meg munkácsi hegyekben felsírt a tárogató, végigreszketett az erdőkön, aztán kijebb: végig a végtelen-nagy magyar pusztán és fölrázott élőt-holtat: „Lóra kuruc, lóra ...“ Rákóczi jön Lengyelország felől. — És a haldokló Föld, mint villanyütésre, hirtelen megrázkődott és csak úgy ontotta magából, a megbújt, sok életet. Kihalt helyeken, ahol eddig csak sás, káka meg bojtorján termett, százával nőttek az emberek: — megannyi számlálha- tatlan hérosza az integető napoknak. Az erdők, a nádasok buvó-tanyái rendre ontották a bujdosókat, a „szegénylegényeket", akiket a bécsi, bitang önkény: a császári sorozás kergetett oda. Özönlött Rákóczihoz öreg és fiatal: a kis kunyhók meg a verejtékkel éltető rög minden épkézláb fia, aki csak birta a kaszát, a kapát, — a kardot. Nem pénzért vagy jó ruháért, csak egy bűvös, szent szóért: — a szabadságért ... ! Valamirevaló nép nem élhet szabadság nélkül. A sirás meg a rablánc-csörgetés csak a gyengék, az esetlenek jellemzője... * A vereckei szoros. Szimbólum és mérföldkő lett a magyarság történelmében. Erre jöttek be a hazát kereső ős-magyarok, erre jött be Rákóczi is 1703 junius 16-án, hogy visszaszerezze azt, amit még Árpád szerzett és amit most a fekete, bécsi szándék ki akart csavarni a kezünkből. Klimecnél Esze Tamás várta a Fejedelmet. Az első, szüzmáriás, kuruc zászló meghajolt Rákóczi előtt és a Fejedelem megcsókolta annak a szegélyét. Kemény, magyar esküvés történt az Isten szabad ege alatt: — Szabadság vagy halál! Aztán megindult a kis sereg a felhőkkel ölelkező hegyek tetejéről lefelé: az ország szivébe. * A munkácsi csatavesztés után, ami nem is volt csoda, hiszen Montecuccoli 1200 reguláris vasasával szemben, a. lángban álló házak között, gyenge erő volt az alig 400 főnyi, csatát nem látott, könnyű kuruc lovasság, — lefelé tartott Rákóczi, hogy kierőszakolja az átkelést a Tiszán. A nemesség nagyrésze nem értette még Rákóczi szándékát, közönséges jobbágy-lázadást látott a fölkelésben, amit minden módon el akart fojtani. Insurgens, nemesi hadak őrizték a Tiszát is, hogy megakadályozzák Rákóczi általjutását. A kuruc sereg pedig alig számlált 5000 embert, az is kaszás-kapás, falusi jobbágy volt háromnegyedrészben, ki nem képzett, rosszul-fegyverzelt, harcot sohasem járt emberek. Rákóczi maga is keveset értett a vezetéshez, tisztjei meg éppen nem voltak. Értelmesebb mesteremberek, borbélyok, kovácsok alkották a hadi felsőbbséget. Rákóczi ugyan fegyelmet tartott a seregében s a hiányos felszerelést meg a harchoz edzettségét pótolta a lelkesedés, az Akarat, amely később dalolva rohant a halálba is a Fejedelemért meg a szabadságért. Julius elején csatlakozott a sereghez Bercsényi lyezkedési lehetőség van, csakhogy érthetetlen módon a kormány még mindig ■ vonakodik a magyar tanítóképző főiskola f elállításától. Két évvel ezelőtt Pozsonyban tettek egy elvetélt kezdeményezést, de ez is abbanínaradt. Sejtelmünk sincs arról, hogyan mamija a kormány megoldhatónak a magyar tanítók után- képzését. Legelsőrendü politikai feladatnak tartjuk tehát annak a Kiha tolását, hogy a kormány feltétlenül és azonnal lásson a magyar tanítóképző főSkóla megszervezéséhez, amely főiskolán a jövő magyar tanitói karát állampolgári nevelésben, de magyar nemzeti szellemben keli előkészíteni magasztos feladatára. Még egyet. A magyar tanító és tanár munkáját a múltban nem honoráltuk eléggé és a ljukas ta’pu. korgó gyomra tanár típusa közmondásos volt. A magyar élet vezéreinek rrmg kell fontolniok, hogy most ezerszer nehezebb életkörülmények közöli. végzik munkájukat a nemzet napszámosa\ mint a múltban. Régente a társadalom is igyekezett háláját valamiképpen kifejezésre juttatni, közművelődési egyesületek, nagy lapok évenként dijakat tűztek ki azoknak a tanítóknak, akik a nemzetnevelésben érdemeket szereztek. Nagy erkölcsi tőkét jelentene az a magyar tanitói karra, ha ez a hála és elismerés a magyar tanító munkája iránt a kisebbségi életben is megnyilvánulna és ha a politikai pártjaink, kulturális szervezeteink pályadijak, jutalmak, utazási ösztöndijak, nyaralási segélyek alakjában látható formában fejeznék ki elismerésüket és buzdítanák érdemes pedagógusainkat a további lankadatlan nemzeti munkára. Vécsey Zoltán dr. 800, nagyobbára idegen, lengyel, oláh, tatár harcossal, ezek képezték most a sereg magvát. így érkezett Rákóczi 1703 julius 7-én a tisaa- sebesi révhez, amit gróf Csáky István őrzött a beregi meg az ugocsai nemességgel. Ugyanaz a Csáky, aki egy hónappal előtte Károlyi Sándorral együtt rajtaütött Dolhánál az Esze Tamás alvó kurucain és szétszórta őket. Tudta ezt Rákóczi és ki is szakadt belőle a sóhajtás, mikor végig pillantotta a két parton elhelyezett nemesi hadat: — Nehéz dolog lesz ez nagyon. — Megpróbáljuk, — morogta vissza Bercsényi. Bizony nem is volt az tréfa. Előttük a szélesen rohanó Tisza, két pariján a védőseregg-d, amelyik mégis csak gyakorlottabb katonaság volt mint Rákóczi kurucai. Ahol nincs más eszköz, segit a csel meg az Isten. Nem bocsátkoztak mindjárt döntő ütközetbe. Eleintén csak tapogatóztak, nyugtalanították az ellenséget, puhatolták az erejét. Pár nap ala.t elérték a kívánt célt: Csáky István a tiszabkisi oldalra vonta a seregének főerejét. A tiszaujlaki part már meglehetősen tiszta volt, alig minit ott pár ember őrségnek. Most már komolyan tvzá lehetett látni a dologhoz. Tudta Rákóczi, hogy mit csinál. Julius 14-én jött a parancs és a kenyértörés: — Átusztatni a Tiszán és a mlsó parton 'elvenni a harcot Csáky Istvánnal. Istenkisértés. A védősereg szeme-láttára /t- jönni a hömpölygő Tiszán, aztán arcra-. romvizesen verekedni is. Hanem a parancson nem szabad gondolkodni és a kurucok nem is godolkodtak.: — „Si Deus pro nobi-s, quis contra nos?" És karddal a szájukban neki vágtak a víznek. Rákóczi maga vezetett. Az innenső parton állő őrséget elseperte a roham és mire a túlsó parira értek, Csáky István nem volt már sehol. Megfutott a seregével együtt. Rákóczi nem is nagyon törte magát, hogy megkeresse. Másnap vissza is jött a nemesi had fele és felcsapott krucnak. Szabad volt már az ut az ország szivébe, most már bátran vonulhatott Rákóczi. Néhány nap múlva Szabolcsba érkezett, ahol kibocsátotta első, híres kiáltványát, ami nyolcezerre növelte a kurucok seregét. Ha Tiszabecsnél elbukik Rákóczi, vele bukott volna talán az egész ország. De igy száz és száz helyen lángoltak fel egyszerre a szabadság máglyái. * Bandukolok a tiszabecsi turul-emlék felé. Már messziről látszik, amint az újlaki hatalmas, négy-ives vashid mögött kibontott szárnyakkal áll és élesen néz a máramarosi begyek felé és kardot tart a csőrében. Gondoltam, hogy bajom akadhat, hiszen a határon járok és a határon gyanús szokott lenni mindenki, aki él... Senki se kérdezte, hová megyek. Pedig szerettem volna, ha megkérdik. Különös, érzés fogott el, mikor a Turul elé értem. Sok minden szokott ilyenkor eszébe jutni az embernek. Ahol a Fejedelem szablyája először győzött „Istennel a hazáért és a szabadságért^ — Cer uzasorok a tiszabecsi csatatérről és a kurucok első diadalmas csatájáról — Si Deus pro nobis, quis contra nos? — A P. M. H, eredeti riportja — 19?6 augusztus 8, vasártiap. így: közelről szinte monumentálisnak látszik az oszlop. Körülbelül 6—8 ni. magas földkupon egy 3—4 m. magas márványoszlop, tetején egy kő- gólyóval, ezen* áll a kibontott szárnyú Turulmadár. Szép emlék. Méltó Rákóczihoz meg az első kuruc győzelemhez. Fellépegeték az oszlophoz vezető lépcsőkön. A vaskerítés már rozsdamarta és düledező. A kerítésen belül méteres gyom, alig lehet tóle mozogni. A trianoni „bölcsek" idecsapták a Turult a köztársasághoz, most nincs, aki törődjék vele, %incs aki gondját viselje. Olyan, mint az anyja melléről leszakított gyermek. Árva, mint a nemzet, aki állította. Az irás is egészen elmosódott és hal- v ’ az oszlopon. Halkan hullanak a szavak a ceruzám alá, mintha félnének, hogy egészen elnémítják őket. Itt adom, amit lejegyeztem: „Istennel a hazáért és a szabadságért. II. Rákóczi Ferenc Szabadságharcának kezdetén vívott 1703. évi július 14-ilti Tiszabecsi győzelem 200 éves emlékezetére. Si Deus pro nobis, quis contra nos? Emelte Szatmár vármegye, Ugocsa vármegye és Szatmárnémeti szab. kir. város közönsége 1903. szept. 20-án“ Hatalmas ünnepségek keretében leplezték le az oszlopot annakidején. Illyés Bálint, az ősz költő, saját ódáját szavalta az ünnepélyen. Messze ‘ környékek népe jött el ide akkor, nemzeti különbség nélkül, hogy adózzon a Fejedelem emlékének. Akkor még nem tudta a ruszin, hogy neki háragudnia kell! a magyarra ... Körülnézek az oszlop mellől. Jobbra, alig kétszáz lépésre tőlem, a trianoni határ. Azontúl fekszik Tiszabecs is, már Magyarországon. Tovább, délre és délkeletre messzire-látszó, lapos síkság ölelkezik a bárányfelhős égboltozattal. Északról a máramarosi bércek, keletről a szatmári hegyek integetnek felém kékellő színekkel. És előttem a rohanó Tisza, amit a kurucok álusztat- tak már ezelőtt 223 évvel... Nagyon megérzi itt az ember: mily bitang sors, magyarnak lenni... Hosszú tekintettel búcsúzom az emlékoszloptól. Szemem rátéved a halkan beszélő betűkre: — Si Deus pro nobis, quis contra nos? És lassan lépegetek lefelé. És amint a nagy hidra érek, valami furcsa érzés ágaskodik föl bennem. Valahogy úgy érzem, mintha a kibontott szárnyú Turulmadár lassan jönne utánam a máramarosi hegyek felé karddal a szájában... Kelembéri Sándor. " Köcsögtől a bögrikéig Fejérmegyében igen gyakori eset, mikor a szántóvető emberek aranyat találnak. A Dunántúlnak ez a része a római birodalom egyik legvirágzóbb provinciája volt, melynek emlékeit még ma is tömegesen dobja felszínre az ekevas. Többnyire szarkofágot, épületkövet, szobrot, némelykor ezüstpénzt, de az arany sem nagy7 ritkaság. Helyesebben nagy ritkaság, ha ... kiderül. A törvény ugyanis úgy intézkedik, hogy a talált kincs kétharmadrésze az államé s igy a szerencsés kincslelőnek csak egyharmadrész marad- Ezt pedig Fejérmegyében már a legtöbb ember tudja. Nem úgy, mint az a jámbor pógár, aki beállít a jegyzőhöz és mutat egy sárga kis fémdarabot. — Mi lehet ez, tekintetes ur, kirein sze- retetvel? — Hol találta kend? — kérdezi a jegyző, miután a kis fémdarabot jól szemügyre vette. — A födémén, egy köcsögbe, — mondja a pógár. — Aztán csak ez az egy darab volt benne? — Nem a! Szinültig van vele az égisz köcsög. — Hm... Aztán mekkora az a köcsög? — Hát, kirem szeretetvel, ha tele vóna, borral, oszt meginnám, alkalmasint berúgnék tőle. — Kend igazán szerencsés ember! - kiált fel a jegyző. — Tudja, hogy ez arany?!. •. A pógárnak leesik az álla. — A-rany? ... — Az bizony! — bólint a jegyző. Majd hozzáteszi: — Most lóduljon kend haza, nehogy az aranyat megdézsmálja valaki, s gyorsan hoz- za el! — Oszt minek? — horkan fel a pógár. — Azért, mert a talált kincs kétharmada az államot illeti! — magyarázza a jegvz.ő. A pógár arca megnyúlik, mint a rassz kovász, köszön, megy haza. Félóra múlva uj- ból megjelenik és hoz a kezében egy ütölt- kopott, alig kortvra - ‘ ■ bodrikét. — Ez az egész? — tárja szél kezeit a jegyző- — Hiszen azt mondta kmul. h így ha meginná a bort, ami beleér- báni >na völe! — Teecik tunni — pislog a pógár nekem igen ha ma megárt a bor .. Szilárd János.
