Prágai Magyar Hirlap, 1926. augusztus (5. évfolyam, 172-197 / 1210-1235. szám)
1926-08-24 / 191. (1229.) szám
■mc— 'JPi^uALtt * ÍAlSx £MR*1*Í í KliAii Kedd, 1926 augusztus 24. ! iiiii«■■■ 11 wnnimiiiwiw ■uim limai iiiii A TUDOMÁNY UJ KÉRDÉSÉI Modern Földrajzi Szeminárium Népszerű cikksorozat a modern földrajz problémáiról XXiV. A vulkánok elhelyezkedése utánnyomás tno A föld egyes kéregnyilásain szakadatlanul ömlik ki a gőz, magával sodorván a föld szilárd kérgének porrá zúzott anyagát. Majd a támadt résen át feltör a higan folyó belső anjrag s a felszinre bukkanhatik. Ezt nevezzük vulkáni kitöréseknek. Némelyek azt mondják, hogy ehhez nem kell okvetlenül viz- gőz. De erre a következőket válaszolhatjuk: Először is miden vulkáni kitörés tömérdek gőzt produkál. A felhőkig felnyúló gőzfelhő emelkedik ki a tűzhányó kráteréből s belőle gyakran záporeső hull alá, ami a korábban, vagy vele együtt lehulló hamuval sár- folyamokká lesz a hogy oldalán s ilyen sárfolyam nem egyszer mérhetetlen pusztulásokat okozott. Másodszor a vulkánok helyzetére vetett egyetlen pillantás meggyőz bennünket arról, hogy a működő vulkánok majdnem mind egészen közel vannak a tengerhez. vagy a tenger és vulkán közt erősen megviselt, összegyűrt és törött hegyvidék terül el. A Csendes-Óceánt hatalmas vulkáni gyűrű veszi körül. A működő, még pedig borzalmasan működő vulkánok egy része a tengerpart mentén, vagy a tengerparton húzódó hegységben van, más része meg éppen a szigeteken. Éjszakon látjuk az Aleuták gyöngyfüzérhez hasonló szigetsorát. Mindegyik szigeten lobog a vulkán tüzfénye, majd ez, majd amaz gyulád ki a sötét éjszakában óriási világítótorony gyanánt vörösük a lejátszódó katasztrófa. Kamcsatka félszigetének óriási vulkánsora pompás folytatását találja Kurili-szigetek vulkánsorában, azután a japáni szigetek vulkánjai következnek, amelyek közt a gyönyörűen szabályos Fuzsijama annyi szép japáni képnek a központja. A-japáni szentnek tartja ezt a györnyörü hegyet, mert hisz benne látja azoknak a földi erőknek a legfenségesebb megtestesülését, amelyek annyit háborgatják ennek a virágos országnak poétikus lakosságát. Vulkánok vannak lefelé mindenütt a Csendes-Óceán szigetein és partjain. Amerika Csendes-oveáni partjai véges-végig szinte parádéznak a szebbnél-szebb, félelmetesebbnél félelmetesebb vulkánikus tüneményekkel. Az Atlanti-Óceán partjait nem kiséri ilyen vulkánkoszoru, mert ne felejtsük el, hogy a vulkán létezéséhez nemcsak tenger kell, hanem a föld kérgének erős törése is. Már pedig az Atlanti-Óceánt nem veszik körül olyan fiatal hegyláncok, mint a Csendes-Óceánt, hanem csak hellyel-közzel jutnak a partjára rétegzavarok. Ilyenek vannak a nyugatindiai szigetvilágban, azűtán a Földközi-tenger nyílása előtt, ahol Teneriffa-sziget klasszikus vulkánja, a Pico de Tejde jelzi ezt. Elszórtan van még néhány, amelyek közül meg kell említenünk Szent-Ilona szigetét, amely ugyan kialakult vulkán, de egyszer nagyon kellett félni tőle, hogy a világtörténelem eseményeiben fog úgy szerepelni, mint vulkán, mert hisz veszedelmes, kitörésre mindig kész erőt rejtett egyhangú sziklái közt. Az Indiai-Óceán szintén mindegyik oldalán kérkedik egy-egy ilyen Napolennal, vagy azoknak egész csoportjával. Vannak kialudt vulkánok olyan területeken is, ahol ma messze van minden tenger. De könnyen kimutatható, hogy akkor, mikor azok a vulkánok működtek, lábuk előtt a tenger hullámai hömpölyögtek. Éppen a legszebb példa erre a magyar medence, amelyet kialudt vulkánok peremeznek. Gyönyörű látvány lehetett, amikor tenger ringott a Duna és a Tisza mendencéjében s a' Eperjes-tokaji hegylánc vulkános kúpjai s Ruszinszkó hatalmas vulkános eredetű belső hegyöve tüzes köveket okádott a tengervízbe. Vannak példák arra is, hogy a tengertől igen távol, minden nagyobb hegység közbejötté nélkül vannak működő vulkánok. A legjobb példa erre Keiet-Afrika, ahol a 6000 méter magas Kilima-Ndzsáró, meg a majdnem olyan magas Kénia, különösen pedig a 40 méternél is magasabb Elgon vulkán több száz kilométer távolságra vannak a tengertől s csak éppen most fejezték be működésűket. (Folytatjuk.) Milyen pályáralépjen a magyar ifjúság? A Prágai Magyar Hírlap nagy ankét]a a pályaválasztás kérdéséről Schmidt Imre bankigazgató hozzászólása (Befejező közlemény.) 1919 őszén pillanatra világosság szállta meg a pozsonyi szülőket és 80 érettségit tett ifjú volt a pozsonyi iparos tanonciskola növendéke. A szalmaláng azonban csak rövid ideiig tartott, de igazság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy ez nemcsak a szülők, nemcsak az ifjak, hanem a hatóságok és az egész társadalmunk hibáján múlt, mert az örvendetes eseményt bántó közönnyel fogadták. S mi lett ennek a vége ma? Az, hogy több száz közép és felsőbb iskolát végzett ifjú szellemi proletár lézeng munka nélkül Pozsony utcáin, — s azok kétségbeesett szülői pedig mohón lesik a Prágai Magyar Hírlap ankétjének az eredményét, mely végre a megváltást hozza. Pedig ez az ankét nem fogja a magyar ifjúság pályaválasztásának kérdését megoldani. Meggyőződésem szerint ez hosszú, évekre terjedő munkát, egy erős társadalmi mozgalmat igényel, melynek a sajtó csak kezdeményezője, buzditója és irányítója lehet. A magyar sajtóban megvan a kellő megértés. De a mi magyar társadalmunk is kell, hogy tudatára ébredjen feladatának, ha nem akar elpusztulni. A tizenkettedik óra már ütött. • Ez mindenesetre keserűen fogja érinteni azon szülőket, kik nem várhatnak évekig a kérdés megoldására, mert gyermekeik már ott vannak, hogy az életbe lépjenek. De a legnagyobb bűnnek is tartanám, ha ezen kétségbeesett szülőknek nem sietnénk segítségére egy parallel haladó akcióban, mert hisz ezek a szülők, ezeknek gyermekei lesznek a leglelkesebb apostolai azon társadalmi mozgalomnak, melytől a mi társadalmi újjászületésünket várhatjuk. A háború előtt sokszor megfordultam Turócszentmártonban, hol mindenkor bizonyos irigységgel néztem a szlovákok társadalmi életét. Tanárok, ügyvédek, irók, orvosok, kisiparosok, szatócsok és földművesek között a legközvetlenebb és minden legkisebb megkülönböztetést nélkülöző szívélyes volt a társadalmi érintkezés. A kaszinók tagja lehetett és volt is mindenki. Azokat, a kiknek intelligenciája kissé fogyatékos volt, türelemmel oktatták és csiszolták és azok, így fiatalít és szépit a S C/grall-cráe Corall-pudsr Ooraü-szappan Főlerakat a C. S. R. részére: Vörös Rák gyógytár, Bratislava. akiknek erre szükségük volt, maguk is igyekeztek tanulni és csiszolódni. A bölcs vezér, a boldogemlékü Mudron Pál előtt ezt szóvá is tettem. S az öreg ur, az ő örökös mosolyával azzal felelt, hogy a szlovákok oly kevesen vannak, hogy nem engedhetik meg maguknak azt a magyar luxust, mely a magyar társadalmat a legkisebb városban is különféle ellentétes csoportokra osztja. 1919-ben, midőn 80 ma-turázott inassal dicsekedett Pozsony, még nem éreztük azt, hogy mily kevesen vagyunk. Mudron már kint fekszik a turócszentmártoni temetőben, de szavat kell, hogy eljussanak minden magyar ember fülébe. A közös mostoha sors máris számtalan válaszfalat ledöntött, mely a magyar társadalmat elválasztotta. A többit Mudron szavai döntsék le, mert most már mi is oly kevesen vagyunk. Talán túlságosan is igénybe vettem bölcselkedéseimmel az olvasó szives türelmét. De éreztem annak szükségességét, hogy mindezt elmondjam, mielőtt pozitiv javaslatomat megteszem. A szükségét éreztem ennek azért, mert csakis igy értheti meg mindenki azt, amit a magyar ifjúság pályaválasztása kérdésében a legsürgősebb teendők közé sorolok. Indítsuk meg parallel a mi akciónkat. Az egyiket, a nagy problémát, a melyet a Prágai Magyar Hírlap felvetett, vegye kézbe Szlovenszkó magyar társadalma és társadalmi különbség nélkül tömörüljön egy zászló alá, mely az újjászületésünket hirdeti. Az YMCA, mely azonos célok megvalósítására törekszik „a keresztény ifjúságot az életnek nevelni'*, kész otthonnal vár minket, hogy munkánkat megkönnyítse. A másik, a parallel akció célja legyen a súlyos gondokkal terhelt szülők és kétségbeesett ifjak támogatása. Nem anyagi támogatásra gondolok, melyhez mi szegények vagyunk. Nem gondolok beÁ szerencsecsíllag Irta Színi Gyula I. A kastély boltíves uriszobája régi, történelmi idők levegőjét lehelte. Nehéz tölgyfa- bútorai komoran dacoltak az idővel. A falon a fegyvergyűjtemény törökverő ősök dicsőségéről beszélt. A pipagyüjtemény békés idők csöndesen pipázó öreg urainak emlékét őrizte. A nagy, nyitott ablakon át beáradt a sik- föld lomha, álmositó tavaszi levegője és töretlen fénye. Jákob, az öreg mindenes székely, a fegyvergyűjtemény körül motozott: az ő gondja volt, hogy a viharos múltú fegyvereket meg ne egye a rozsda. A nagy csöndben hallatszott Jákob köhécselése. — Kehes vagy? — kérdezte mogorván a kastély gazdája, Mike Ádám. — Mit köhé- cselsz? Mért nem beszélsz? — Tekintetes uram, éveimnek szánra hetvenkettő. Öreg malom nyekeregve jár. — Itt csönddel ölik az embert ebben az elátkozott kastélyban — fakadt ki Mike Ádám. — Valamennyien olyan rejtelmes, sunyi arccal jártok, mintha titkot őriznétek... Bort! Jákob a pohos, barokk pohárszékhez ment, kivett egy vékony ezüst serleget és megtöltötte borral. — Magadnak is! — mondta Ádám. Az öreg szolga csupa tiszteletből talpas üvegpoharat vett elő a maga számára, töltött magának is. — Koccints! Csöndesen illák a bort, az ur ülve, a szolga állva. . .. Ismered a Csipkerózsika meséjét? — Még angolul, is felelte Jákob, aki büszke volt arra, hogy valaha fiatal korában kinn járt Angliában urával, Mike Ádám apjával, aki egyideig az oxfordi Magdalén College hallgatója volt. — Hát én is azt várom — szólt Ádám —, mikor nyílik meg elvarázsolt álmából a Csipkerózsika szeme, mikor indul meg a berozsdásodott ingaórái mikor lát a szakács a főzéshez, mikor kezd a kakas kukorékolni... mikor tér vissza az élet megint ebbe a százéves álmu kastélyba. Te még láttál szebb időket . . . — Régen volt az —felelte Jálcób —, akkor a tekintetes ur még a világon se volt. Van annak harminc-negyven esztendeje. — Az én születésein balcsillaga rontott el mindent — mondta Ádám —, azóta van baj, gond, átok ezen a házon. — Rosszkedvűnek tetszik lenni, tekintetes ur. — Dehogy tetszik ... Ma van a házasságom második évfordulója. — Itt a bökkenő — szólt Jákob, akinek kicsit fejébe szállt a bor. — A méltóságos asszony varázsolta el ezt a kastélyt . . . — Csitt, tel . . . A folyosóról lépések hallatszottak és belépett a grófnő. Fehér arcával, fehér ruhájában olyan volt, mint egy alabástrom szobor. Csak ilyen régi kastélyokban teremnek ilyen szép és szinte élettelen virágok. Kívül a kastélyon ott volt a fejedelmi elmer, a grófnő őseinek címere. Valaha régen csak afféle magyarországi vadászkastélya volt az erdélyi fejedelmeknek ez a magános alföldi castellum, amely az idők folyamán a nem nemesi származású Mike Ádámok birtokába jutott. Ádám nagyapja .szerezte meg a kastélyt. És volt abban valami az idők tragikumából, amikor Mike Ádám tekintetes ur ebbe a kastélyba hozta gróf Abafi Margitot. — Köszönöm az ajándékot — mondta a grómő és körülnézett . . . Jákób letette poharát és kisompolygott. — Gúnyolódik? — szólt Ádám —. Kevesli? — Dehogy — felelte Margit. — Nagyon szép az a rubinkő gyémánt foglalattal. De miféle haszna lehet ennek az ékszernek? Mikor kell nekem melltü? Mikor megyek én társaságba? Mikor jön ide valaki? Ádám odaütötte a serleg talpát az asz-1 tálhoz: — Mikor indul meg az óra? Mikor kezd főzni a szakács? Mikor szólal meg a kakas?... — Nem értem — szólt a grófnő. — Miért ad föl rejtvényeket? — Engedjen meg, nem én vagyok rejtélyes, hanem maga! — Már megint kezdődik a régi vita? — szólt az asszony. — Még az évfordulón is civakodni akar? — Ha valamit kérdezek, az már veszekedés! . . . Mit keresett maga a múlt éjjel a toronyszobában? . . . Valakinek integetett! — Ezt is Jákób árulta el magának, a vén gazfickó? — Nem tartok kémeket — felelte Ádám — de mégis csak feltűnt mindenkinek, hogy éjjel fölmegy egyedül a toronyba! • — Tudni akarja, mit csináltam odafönn? . . . Denevéreket etettem — mondta Margit. — Denevéreket? — Megbarátkoztam ezekkel a különös állatokkal, amelyek fönn a toronyban családosán laknak. Csaknem olyan szelidek és oly szerelmesen élnek, mint a galambok. — De fejjel lefelé lógnak — felelte Ádám. — Talán épp ezért szereti őket. Mert a maga logikája is, Margit, fejjel lefelé lóg és épp az ellenkezője annak, amit minden ember gondol. — Szóval megint oda akar kilyukadni, hogy én degenerált ember vagyok — szólt az asszony — és maga az egészséges, romlatlan paraszt . . . — Nem iszik meg velem egy pohár bort? — Tudja, hogy sohase iszom — felelte Margit. — Pedig a bor jó tanácsokat adna — mondta Ádám. — A borban igazság van, amelyre sohase fognak rájönni a vizivók. — Maga elfelejti, hogy épp a bor miatt gyűlöltem meg magát. — Nem bor volt az, hanem pezsgő — felelte Ádám. — A pezsgő francia találmány, megbolonditja az embert. A bor más, attól nem vadul meg a magyar ember esze. — Hát miért ivott pezsgőt? — Lakodalmon szokás. Máskor soha életemben nem iszom és nem is veszítem el a józanságomat. Margit mosolygott: — Maga megint azt fogja mondani, hogy a logikáin fejjel lefelé lóg, de én nem látom be, hogy miért árt jobban a pezsgő, mint a bor? — Kóstolja meg, akkor meg fogja tudni. — Mindenáron alkoholistát akar nevelni belőlem? — fakadt ki Margit. — Tudja, hogy nem szívelhetem az italt. Állattá aljasitja le az embert. Ha én tudtam volna, hogy alkoholistához megyek feleségül, ezerszer is meggondoltam volna! — Mértékkel iszom a bort — tiltakozott Ádám. — Minden este leszopja magát a sárga földig — mondta a grófnő — és mint valami tehetetlen gyermeket szállítják az ágyba. — Ennek is maga az oka, Margit. Csak két év óta adtam át magam az italnak. — A szenvedélyes ember mindig másban keresi a hibát! Még rám fogja, hogy én csináltam magából alkoholistát! — Sohase fogjuk egymást megérteni, Margit! Ahogy az első pillanattól fogva félreértés támadt köztünk . . . — Félreértés? ... A nászéjszakára gondol? . . . Engedjen meg . . . maga tökéh'te- sen részegen jött be hozzám . . . tántorgott...
