Prágai Magyar Hirlap, 1926. augusztus (5. évfolyam, 172-197 / 1210-1235. szám)

1926-08-20 / 188. (1226.) szám

^I«<íMtMAfiteRHIRIiAE Péntek, 1926 augusztus 20. A TUDOMÁNY UJ KÉRDÉSEI Modern Földrajzi Szeminárium Népszerű cikksorozat a modern földrajz problémáiról XXL A Golf-áramlás Európa áldása Utánnyomás tilos Egy nagyon szellemes német geográfus arra a kérdésre, hogy mit tart Európa legna­gyobb áldásának, ezzel az egy szóval felelt: az Atlantiszt. Azt a nagy víztömeget, amely Amerika és Európa között van. A nagy hajó­zás bevezetése óta az Óceánnak mérhetetlen Wegener zseniális elméletével a kontinen­sek kialakulására vonatkozólag. Legutolsó négy cikkünkben az óceánografia legfonto­sabb problémáit tárgyaltuk. Cikksorozatunk hátralevő részében a féld belső erőinek mű­ködését, a vulkánizmus és földrengés jelen­ségeit ismertetjük a legmodernebb tudomá­nyos kutatás eredményei alapján. A fizikai földrajznak ezek a fejezetei kü­lönösen most számíthatnak általános ér­deklődésre, amikor a föld intenzív ké­regmozgásairól naponként számolnak be jelentések. Olvasóinknak még élénken emlékezetében van, hogy néhány nappal ezelőtt a ruszinszkói Teresva és Akna- szlatina környékén volt heves földren­gés. Ruszinszkónak egész közönségét ér­dekelni fogja tehát a földrengésnek tana és azok a módozatok, amelyekkel a föld­rengés veszedelmét csökkenteni lehet. Cikksorozatunk ez a része tehát nem­csak elméleti, hanem gyakorlati érdekű is lesz és általános érdeklődésre tarthat számot. (Folytatjuk.) víztömege nem elválasztó többé, hanem nem­zetek összekapcsolója. Az Atlantisz hatalmas tömege ágaival mint tapadó karokkal öleli át az öreg Európát és utat mutat a tenger­járó nemzeteknek a távoli világok felé, sói és halakat szolgáltat a parti népeknek mér­hetetlen tömegben, enyhitő légáramlatával mérsékli Nyugat- és Középeurópa éghajlatát. És van még egy nagyon értékes ajándéka számunkra: a Golf-áramlás. A tudományos neve helyesebben Flori- da-áramlás lehetne, golf: öblöt jelent és ez az elnevezés arra vezethető vissza, hogy a mexikói tengeröbölből indul útjára, bár a mexikói öböl vizéből nagyon keveset tartal­maz, a svédek atlanti áramlásnak nevezik. A Golf 70—80 tengeri mértföldnyi sebességgel (napi) halad egyelőre Amerika kontinentá­lis talapzata mellett északi irányban, kék, meleg és nem nagy sótartalmú vize élesen kiválik és mellette déli irányban haladó za­varos zöldvizü áramlások közül. Csakhamar két ágra szakad, az amerikai partnál húzódó ága elvész, a keleti ág pedig hűtlen lesz az anyakontinenshez, egyszerre csak jobbra haj­lik és az Óvilág felé veszi útját. A yenkik már ezt is irigylik tőlünk és az utóbbi idők­ben fantasztikus terveket olvastunk arról, miként akarják a Golfot hatalmas kőgátakkal véglegesen Amerika partjaihoz kényszeri- teni. A Gólf tényleg Európának jelent áldást. Az egységes áram csakhamar felbomlik. Legdélibb ága megkerüli északon az Azori- szigeteket és elvegyül az úgynevezett Kaná­ri-áramlással. Az északkeleti ág néhány gyönge nyúlványt bocsát ki a portugál par­tokra éa a viskayai öbölbe. A főág azonban az uralkodó délnyugati szelek irányában to­vább halad északnak és az angol szigetek mellett behatol az európai jeges tengerbe, sőt még a Barents-tengerbe is. Ámbár a ma­gas szélességű vizekbe való előhaladásával természetszerűleg vészit hőmérsékletéből, mégis Európa éghajlatának alakítása szem­pontjából elhatározó szerepe van. Nemcsak a jéghegyeket szorítja nyugatra és igy távol­tartja ezeket a hatalmas tömböket az euró­pai vizektől, hanem a rendkívül hosszúra nyúlt skandináv partot tisztán tartja a jégtől. A Golf-áram nyomait fel egészen a Jeges Tengerbe, Novaja-Selmja szigetig kinyomoz­hatjuk. Az ir sziget éghajlatát annyira felmele- giti, hogy a fü télen át is zöldéi, ezért neve­zik smaragd szigetnek és a marhát állan­dóan kint lehet tartani. A norvég partokon, olyan magas földrajzi szélességek alatt, ame­lyeken az európai kontinensben benn már csak iéemocsarak, tundarák terjeszkednek, még magterem a gabona, a gyümölcs, mint a Tornaa-öbölben, sőt myrtusok zöldéinek. így a Golf-áram igen magas földrajzi szélessége­ken az emberi munkát és kultúrát lehetővé teszi. * Földrajzi szemináriumunk eddigi cik­keiben áttekintést nyújtottunk a föld alakjá­ról, nagyságáról, mozgásairól. Ismertettük a föld felszínén mutatkozó magnetikus jelensé­geket. Foglalkoztunk a föld belső összetételé­nek problémájával. Azután a föld felszíné­nek megoszlását szárazföldekre és tenge­rekre mutattuk be. Részletesen foglalkoztunk így fiatalít és szépít'a SSPaU-crérae 1| ~ I Söfüll-puiler A _w Co rall-szappan ) J \ l FSlerakul i í. S. B. ránzére: Vörös Rák gyó^ytár, Bratlslava. Amit a dolhai öreg fák mesélnek... Akik először haltak meg a Fejedelemért és a szabadságért — Esze Tamás, a kuruc ezredes-kapi­tány első, dölkai csatája — Hogyan lett a labancból kuruc... — A P. M. H. eredeti riportja — A levegő is kibírhatatlan volt már akkor. Az 1703-ik év tavasza másmilyen volt, mint a többi tavaszok szoktak lenni. A hit ölelkezett a hi­tetlenséggel, a remény a reménytelenséggel: a vi- rágíakadás az elmúlással. Az emberek azon a ta­vaszon két terhet cipeltek a hátukon: az életet és a halált. Mert teher volt akkor élni, de teher volt meghalni is ... Minden terhes, aminek nincs értelme. A sebek felszakadtak és végigcmföit az orszá­gon a piszkos, véres geny: — a fájdalom, a gya­lázat, a bitangság, hogy az egész magyar glóbusz beléjajdult ebbe a nagy szétömlésbe. Vérpiros lán­gokkal íródott az égre a „recrudeseunt vulner." inclitae gentis“, hogy Onnan leröppenjen a lelkek be, aztán a szüzmáriás, kuruc zászlókra. — Vala­mi kísértett még a levegőben is, hogy az emberek felvágták a fejüket, mint az okos ló szokta, ha or­dast érez. Mint a vágtató, vad, nyári záporok előtt: — forró, halálos csönd himbálózott s-zanaszéjjel. És a csöndbe belevonagloU néha valami nagyon mély­ről jövő, furcsa, rázkódó dobogás... — A vérpi­ros szavak pedig sikoltoztak: „Recrudeseunt vulnera .. Dinamitos hordó volt a-z egész magyar min- denség, csak a szikra kellett, ami felrobbantsa. A szikrához pedig már a tűzkövek is készen állottak és nemsokára élő lángtenger lett minden a Kárpátoktól az Aldunáig. * Bécsi börtönéből való szabadulása után Len­gyelországba tért Rákóczi, hogy a felkelés ügyét előkészítse. Ott voltak már akkor Bercsényi, Szir- may, Orczy, majd mindenki a kurucok főemberei közül és nagyban folytak a tanácskozások. Rákóczi főleg a lengyeleket és az Oroszokat akarta meg­nyerni a magyar ügy érdekében és a francia ud­vartól is várta a segítséget. Nem akarta könnyel­műen és egyedül kezdeni a harcot, nem akarta, hogy hiába hulljon a sok, drága, pótolhatatlan ma­gyar élet... És a végén: — mégis ©gyedül maradtunk, ma­gunkra, mint azóta is mindig, egyedül véreztünk, egyedül viaskodtunk, egyedül döngettük a bécsi kapukat egy évtizeden át, — aztán: egyedül buk­tunk erőnk, kitartásunk fogytán a majtényi sírba... örökös magyar sors: — mindig egyedül lenni... Amíg a vezérek Varsóban tanácskoztak, itt­hon Esze Tamás, Móricz István, Kiss Albert szer­vezték a szabadság ügyét. A talaj, a levegő, a han­gulat, az akarás sohse volt hálásabb, mint akkor, 1703 tavaszán. Lipót császár belefogott spanyol há­borújába és magyar földről akarta hozzá a kato­nát. A munkácsi, meg a beregi hegyek, meg a Ti­sza-menti nádasok megtelték bujdosókkal, akiket a császári sorozás kergelett oda. Esze Tamás volt a szervezés lelke. Bujdosott'' ő is és sorra járta a buvótanyákat: lelkesített, biztatott — életet, hitet öntött az agóniáé, vonagló szivekbe. Kellett ez, mert az a hir járta, hogy Rákóczi meghalt, hogy meggyilkoltatta a mindenre kész, fekete, bécsi ka­rom. Nagyon primitív volt a hírszolgálat akkor és nem igen tudták meg, különösen a köznép nem, hogy Rákóczi megszökött börtönéből és most Var­sóban várja a kedvező percet, hogy zászlót bont­hasson. — Rákóczi neve maga a félsikert jelen­tette és ha Rákóczi elpusztult volna akkor: — vég­képpen belénk fűlt volna a lélek. A Fejed elemünk szintén fülébe jutott ez és leküldte ide egyik emberét üzenettel. Leírhatatlan lelkesedést ébresztett mindenütt az üzenet, egy­szerre megszűnt a lidércnyomás és százan és szá­zan sere,glettek táborba. Pár nap múlva zászlókat is küldött Rákóczi és a zászlók nyomán szerteröp­pent a hir: — Jön már Rákóczi is! A gát fölszakadt és többé nem volt. hatalom, hogy megállítsa a zuFogást. Beregszászon éppen országos vásár volt, ten­gernyi néppel, ahogy a hir megérkezett. És egy­szerre megáll ott minden: az adás-vevés, az élet, a mindennapi kenyér, hogy helyet adjon a szívnek, a könnynek, — a megbújt akaratnak. Csönd támadt és a csönd 'nyomán égig érő lobogással csapott föl a szó, a lelkesedés, a Tett és az életet-fakasztő, langyos, májusi szél rácsókolta a drága, szerelmes csókját az első, kibontott, fehér, kuruc zászlókra és a zászlók alá gyülekező kipirult arcú emberek­re. Tarpán ugyanez történt. A talpat föld nem ta­gadta meg magát, mint azóta Se soha és Bereg­szász és Tarpn volt az első, széni forrás, ahonnan magasra csapolt föl a kuruc Akarat gejzírje. A legnehezebb: a kezdő lépés már megtörtént, a láva megindult, most már csak vezetni, irányí­tani, növelni kellett, hogy elseperje azt, amiért an­nak a lávának el kellett jönnie. Voltak másutt is 'emberek, akiknek épp ngy fájt a magyar élet ügye, mint az itthoniaknak. Messze, lent, török földön, Nikodémiában élte a bujdosás napjait az ősz Thököly Imre, innen íro­gatta leveleit, innen tanácskozott Rákóczival, innen akart ő Is fölkelést török segítséggel. Követeket járatott Rákóczihoz, bele akart kapcsolódni min­denáron a készülő harcba. Voltak hii emberei so­kan, mint később Rákóczival, akik vele ették a száműzetés keserű, idegen kenyerét; kipróbált, dolgukat értő férfiak valamennyien, ezeket küldte Thököly Rákóczihoz. A bujdosók jöttek, feneket­len reményekkel sziveikben, illő volt őket méltóan fogadni. Rákóczi maga' még Lengyelországban volt, igy Esze Tamás Indult el a bujdosók fogadá­sára, hogy egyesülve velük, méltóan várja be a Fejedelmet is. A máramarosi hegyek felé tartott Esze Tamás, alig két-háromezer emberrel, a bereg­szászi és a tarpai zászlóbontás első, kuruc vité­zeivel, — itt akarta megvárni Thököly embereit. Vígan, gondtalanul és csendben vonult a sereg, nem féltek, nem is tartottak semmitől. Kinek is volna szándékában — gondolták — bántani őket: a szabadság felkoszoruzott, első katonáit- A sors másképp akarta. Károlyi Sándor, a szatmári főispán, aulikus ember volt szivével-lelkével. Talán csoda se volt ez akkoriban, fiatal volt, alig húsz s egynéhány éves, egyike az ország leggazdagabb főurainak, akinek a jólét, a fény, a csillogás hályogot tett a szemére s aki úgy nőtt fel, osak oly helyeken for­dult meg eddig, hogy nem igen láthatott mást, mint amit látott és nem is igen lehetett volna más ember, — A Rákóczi-felkeíést is jobbágylázadás­nak nézte és el akarta fojtani mindenáron. Kedves­kedni akart a császárnak és talán a javait is fél­tette és táborba szólította a szomszédos megyék nemességét- Az insurgens nemesi haddal és a szat­mári német őrséggel utánairamodott az Esze Ta­más kurucainak. 1703 junius 7-nek a hajnala. A kuruc sereg előző este Dolhánál ütött tá­bort, az erdőkben, a Rika folyócska mellett. Hatal­masan gyújtották a tábortüzeket, vígan voltak, da- náztak, cseppet se féltek, cseppet se gondoltak veszedelemre. Hijjával voltak minden óvatosság­nak, mint szokás az a háborúban, még előőrsöket, őrséget se állítottak. Hiszen nem volt ez még há­borúskodás és ők se voltak még harcedzett, hozzá­értő katótlák, csak egy vidám, daloló sereg, amely kaszával, kapával, de annál erősebb hittel és aka­rattal, nótásan és szabadon vonult elébe a nem sejtett napoknak, a viaskodásnak, vérnek: — a halálnak. Békésen térték nyugovóra, mint otthon az ekevas mellől a kis pár a szí kunyhók álomtalan, kemény vackára és Esze Tamás, a vezér, intette őket: — Jó lesz elnyugodni, nagy az ut még előt­tünk. Az utak rendszerint nehezek és nagyok és a veszedelem ott bújik meg utunkon, ahol nem is sejtjük... így volt akkor is. A dolhai éjszaka anyásán terítette rájuk csend­köpenyét, nyugodtan aludtak a jó kuruc vitézek, — nyugodtan és csendben álmodtak sok minden­ről: — az otthonról, a magyar hazáról, a szabad­ságról ... Annál hangosabb lett a hajnal. Károlyi serege rajta ütött az alvó kuruc tábo­ron és szétszórta őket. Az agyonrémült kurucok nem tudták, mi történik, nem is védekeztek, futott mindenki szerteszéjjel, aki futhatott. Esze Tamás vagy háromszázad magával el akarta kezdeni a harcot, de a zűrzavar, a többiek menekülése őt is magával ragadta. Szétfutott az első kuruc tábor, szanaszét a hegyekbe, a Beszkidekbe. Ném mindenki. Vagy száz kuruc a dolhai er­dőben maradt — halva. Első hősei a szabadságnak. Nem Így gondolták, nem igy akarták ők ezt S hogy igy történt: — ki tehet róla? * Károlyi Sándor hatalmasra volt a győzelmével. Négy zászlói elszedett a kurneoktól és azonmód rohant föl Becsbe megvinni a nagy hint. Dicse­kedni. De rettentő gúnyosan fogadták: Magyar, román, angol stb. utlevél- vizumok megszerzését, valamint idegen állampolgárok lejáró útleveleinek meg­hosszabbítását t. előfizetőink és olvasóink részére a rendes költségek megtérítése ellenében készséggé eszközli a Prágai \ Magyar Hírlap kiadóhivatala. — Talán a fegyvertárából válogatta ki a zász­lókat? — kérdezték a generálisok. — Dehogy, Dolháról hoztam. A Rákóczi zászlói. — Biztosan még az öregé. Nagyságod úgy kapta őket. Éktelen dac és harag lobbant föl Károlyiban. Ez a hála, hát igy fogadják itt az embert? — Meg- álljatok, kutyák! — és kihallgatást kért Leopold- tól, a császártól. Napok teltek el, amig a császár fogadta. Itt se járt különbül. Lipót nagyon kegyes volt hozzá, mint ilyen­kor szokás, megköszönte fáradozását és biztosí­totta legfelsőbb jóakaratáról... — Ez se baj! .— gondolta Károlyi és csuda jó­kedvűen, fütyülve ment le a várból. Szeretett vol­na irtózatosat mulatni, amúgy magyar módra, de majd — otthon... Addig kibírja és hazafelé indult A bécsi vámnál egy aranyát elszedték vámba. — Majd visszafizetitek, — mormogta. Tudta már, hogy mit beszél. Mire hazaért, várában, a szatmári váron, már Rákóczi zászlóit lengette a szél. Megfordult és Kas­sának tartott. Ott mulatoztak most a magyar urak Nígrellinél, a kassai parancsnoknál, — pont ezt akarta most ö is. Mulatni: kegyetlenül, országra- szólóan. — Most már sokat tudott és sokat látott, mindent, amit tudnia és látnia kellett... — De mulatni, azt még szabad, ezt nem tilt­hatja meg senki! — és ökölbe szorult kézzel kért szállást Nigrellinél. — Nincs már, — felelték kurtán. — Akad majd máshol, — villámloti fel a Ká­rolyi szeme és ettől a pillanattól kezdve kurucabb volt még Rákóczinál is. Most már de nagyon szerette volna feltámasz-'' tani azt a száz dolhai halottat... * A dolhai öreg erdőre is ráterpeszkedett a vég­zet: — a minden erdők hasonló sorsa. Tarolják, vágják, döntögetik a fákat, méteres darabokra fű­részelik és bemércézik ölfarakásokba. — Egyenlő sors ez és vigasztalan ... Nincsen menekülés ... Csak azért élünk, mert meg kell halni! \ Nincs egycb semmi, csak a halál... ... A nagy irtásban talán megmarad valaki közülünk, meg a százados, öreg tölgyek és bükk­fák közül maghulla tónak, emléknek és mesemon­dónak, hogy mégis legyen valaki, aki úgy: néha szomorú mesét mond az Esze Tamás első kurucai­nak első csatájáról a dolhai öreg erdőben,.. Kelembéri Sándor. Farbaky István ny. bányászati akadémiai igazgató, v. országgyűlési képviselő ünneplése Selmecbányán Selmecbánya, augusztus 19. \ Selmecbánya város közönsége az elmúlt vasár­nap meleg szeretettel ünnepelte díszpolgárának, •árvanagyíalai Farbaky István nyug. bányászati akadémiai igazgató, miniszteri tanácsos, volt or­szággyűlési képviselőnek kilencvenedik születés-* napját. Az ünnepi díszt öltött ev. templomban a magyar istentisztelet keretén belül Színnek Gusz­táv ev. lelkész megható imát mondott. Istentiszte­let után az ev. egyház presbitériuma és a város őslakossága nagy szántban jelent meg az ünnepelt lakásán, allol az ev. egyház nevében Oszvaldt Gusz­táv egyházfelügyelő, a polgárság nevében pedig Rappensberger Vilmos, nyug. gimnáziumi igaz­gató, piarista rendfőnök meleg szavakkal üdvözöl­ték az ősz jubilánst, aki meghatva mondott köszö­netét az ünneplésért és akit a jelenlévők lelkes éljenzésben részesítettek s elhalmozták szerencse- kivánata-ikkal. Ez alkalommal az Ősz jubilánsnak rövid élet­rajzát a következőkben közöljük: Árvanagyíalai Farbaky István 1836 augusztus 13-án Nyíregyházán született. Gyermekkorát a szü­lői házban töltötte. Az érettségit az eperjesi ev. kollégiumi főgimnáziumban tette le. Már fiatal ko­rában nagy szeretettel foglalkozott a matematiká­val és a természettudományokkal. 1S54. év őszén a Selmecbányái bányászati akadémiára ment- Ta­nulmányainak befejezése után Pribramba került bányagyakornoknak és itt tette le első hivatalos esküjét. A következő év tavaszán ismét Selmec­bányán van, mint asszisztens. Elöljárói nagyrabe- csülték, hallgatói szerették és a Schachiról jövet mindannyiszor megéljenezték a már akkor is „Pista bácsi“-t, akinek most már egy kortársa sem él. Az ő működésének eredménye, hogy 1867-ben az erdészeti magyar előadások megkezdődnek. Szakirodalmi tevékenységet is kifejt. 1872-ben bá­nyatanácsossá nevezik ki, Később aligazgatója lesz áz akadémiának. 1876-tól 189Q4g ha l szór lett az akadémia igazgatójává megválasztva és tizenhat éven át állandóan megtartja ezt az állását. 1892 február 1-én Selmecbánya és Bélabánya városok egyhangúlag országgyűlési képviselőjükké választ­ják Farbalcyt, mire ő nyugdíjaztatását kéri. Nyug­díjaztatása alkalmával a 111. oszt. vaskorouarenöet kapja meg. Fiának 1915-ben történt tragikus halála után. befejezve közéleti szereplését, mint nyugdíjas ál­lami tisztviselő csendes vissza vonult s:\gba u éli napjait, amelyeknek csöndjét mosl a meleg, sze- re let teljes ünneplés lelkes zaja zavarta meg.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents