Prágai Magyar Hirlap, 1926. augusztus (5. évfolyam, 172-197 / 1210-1235. szám)
1926-08-20 / 188. (1226.) szám
2 Péntek, 1926 augusztus 20. Svehia visszatértével ujjbél kisért a nagykörűdé ■ chimérája A esefa szociáldemokraták szeptemberre ka akarj ák erőszakolni a parlament egybehivását — A nemzeti munkapárt sajgója a régi koalíció visszaállítását sürgeti Prága, augusztus 19. Svelila volt miniszterelnök visszatérése a jövendő parlamenti többség megalakítására irányuló tárgyalások kezdetét jelenti. Ma már az a vélemény alakult ki a cseh politikai táborban, hogy a szilárd parlamenti többséget feltétlenül a parlament összehívása előtt kell megalkotni. Minthogy ez egyelőre miég a jövő kérdése, a cseh polgáriak azzal a tervvel álltak elő, hogy a nemzetgyűlést csak október közepére fogják egybehívni. A hosszú tétlenség azonban igen kellemetlenül érinti a cseh szociáldemokratákat, akik a parlamenten kívül eredmény1 nélkül folytatják harcukat a kommunistákkal s ezért hivatalos sajtóorgánumuk, a Právo Lidu energikus hangon követeli a parlament gyors egybehivását. — Mi tiltakozunk — Írja a lap —a halogatás ellen. Pártunk ezt nem tűrheti el nyugodtan. Rajta leszünk, hogy legalább szeptemberre kierőszakoljuk a parlament összehívását. Kérdés ezek után, hogyan akarják a nemzetgyűlés összehívását kierőszakolni. Ha a szociáldemokraták ugyanis ellenzékben maradnak és megalakul a polgári többség, akkor nem tudják a ház Összehívásához szükséges 120 aláírást megszerezni. A parlamepti munka késedelmes megkezdésének van egy óriási hátránya. Tekintetbe kell venni azt, hogy az egészen uj alapokra lefektetett jövő évi költségvetésen kívül ősszel kell letárgyalnia a parlamentnek a legfontosabb kérdést, az adóreformot. A lakosság szempontjából ennek a kérdésnek sürgős elintézése sokkal fontosabb, mint a kulisszák mögött folyó politikai harc. Az adófizetés rendezését követeli minden ember, pártállásra való tekintet nélkül s ennek az omiinózis javaslatnak a tárgyalása nem idézne elő nehézségeket sem a szocialistáknál, sem pedig a polgáriaknál, de még a kommunistáknál sem. Diskusssió a jövendő politikáról A hivatalnokkormány helyzete a bizonytalan politikai helyzet mellett nem a legró- zsásabb. A kormány már több fontosabb törvényjavaslatot elkészített, sőt azokat a ház elnöksége utján már a törvényhozóknak is szétküldette. Mindez azonban mitsem használ, mert hiszen még maga Cserny sem tudja, hogy mely javaslatnak milyen parlamenti többsége lesz. A Národni Práce legújabb számában rámutat arra, hogy a vámtöbbség is belátja már, hogy diktátummal nem lehet kormányozni. Hodzsa ugyan nem sokat törődik a szociáldemokratákkal és a nemzeti szocialistákkal — írja a lap — de Svehia bizonyára tudja, hogy a szocialisták az ellenzéki táborban nem védhetik magukat a kommunista párt nyomása ellen s igy ö kényszerítené be őket az egységes ellenzékbe a kommunisták receptje szerint. Svehia azonban azt is tudja, hogy a németek csak akkor hajlandók együtt kormányozni, ha a többség tőlük fog függni. A szocialisták is rájöttek vagy rá fognak jönni arra, hogy a széttagoltság semmire sem vezet. A polgári többség egysége mellett nem maradhat más hátra, minthogy a szocialista pártok is megegyezzenek. S ezt a megegyezést sürgősen létre kell hozni, azaz még a ki l égvetés tárgyalása előtt. Csak ezután lehet a vám- és kongrua viszály likvidálásáról tárgyalni. A dialistáknak — folytatja a Národni i rácé — meg kell szavazniok a költség- vetést, ha nem akarják, hogy a német üi)ií ai ..... sznot húzzanak a cs eh icmzc.i érdekek rovására. A megegyezés szükséges s erre felkészül mindakét szocialista párt. S valószínű, hogy a megegyezés útját ismét csak Svehia fogja egyengetni. A mai körülmények között azonban már nem lehet a régi elv alapján megegyezni, amely igy szólt: Egyszer én, máskor te! Határozott programot kell kidolgozni, amely lehetővé teszi a polgári blokk megmaradását és a baloldaliak kooptálá- sát. Prága, augusztus 19. Az utóbbi időben ismét sokat emlegetik Benes nevét a jövő évi elnöki választással kapcsolatban. Ez természetesen ismét alkalmat ad arra, hogy a külügyminiszter ellenségei újabb offenzivába kezdjenek ellene. A nemzeti demokrata Role felel arra a kérdésre, hogy lehet-e Benes köztársasági elnök és többek között ezt írja: — Ami a mi álláspontunkat illeti Benes- sel szemben, nem tartoztunk sohasem az ő elvi ellenségei közé. Sokszor megdicsértük Benes egyes cselekedeteit, máskor viszont nyíltan helytelenítettük. Azonban mindezek után, amit Gajda és St.ribrny ellen csináltak és ismerve Benes diplomáciai ravaszságát, nem tudjuk elhinni, hogy Benes olyan rövidlátó volna és olyan helyre kandidáltatná magát, a melyet sohasem érhet el. Benés sokat veszített régi népszerűségéből. Elvesztette azt a lehetőséget, hogy köz- társasági elnök lehessen. A jövő évi elnöki választás kérdésével foglalkozott Hlavacsek, a nemzeti demokrata párt fascista főtitkára is egy louni népgyülés alkalmával. Az utóbbi időkben lejátszódó csúnya események okai — mondta a Nővé Proudy szerint Hlavacsek — az elnöki választással vannak kapcsolatban. E miatt kerülnek napfény-, re a kulisszák mögötti pletykák és intrikák is. Masaryk elnök, magas korára való tekintettel nem igen lesz képes az újabb elnöki Prága, augusztus 19. ( Tegnap a csehszlovák szocialista párt központi végrehajtó bizottsága ülést tartolt, amelyen Klofács elnökölt. A bizottság elhatározta, hogy szeptember 18 és 19-én Brünnben országos pártkongresszust tart. A vita során nagy politikai beszédet mondott Franké volt miniszter, aki elsősorban hangsúlyozta azt, hogy tulajdonképpen egyes pártreprezentánsok könnyelműsége miatt esett szét a koalíció, anélkül, hogy más kormányrendszerről gondoskodtak volna. Az utolsó események igazolják, hogy pártjának legutóbbi parlamenti föllépése teljesen indokolt volt. — A kongrua és vámok után — mondta Franké — ősszel újabb kormányalakításról nem tárgyalhatunk. Két eshetőség van. Vagy formálisan megkezdődnek a tárgyalások a volt koalíció összes pártjai között, vagy pedig megmarad a hivatalnokkormány, amely a költségvetést és a tavaszi ülésszakot fogja előkészíteni. Az Őszi ülésszakmk nem lesz kizárólagosan politikai jellege, hanem főképpen fontos gazdasági kérdések elintézésért esik a fösuly. Ezután Tucsny képviselő beszélt a gazdasági helyzetről s rámutatott arra, hogy Ez a koalíciós összeállítás biztosíték lesz arra, hogy az előre kidolgozott programot betartják, vagy pedig döntenek a választók. A nemzeti munkapárti sajtóorgánum fenti cikkéből tehát azt az óhajt lehet kiolvasni, hogy egy nagy koalíció alakuljon, amelyben helyet foglalnának a vám- és kongrua- többség pártjai mellett a cseh szocialista pártok is. Az óhaj azonban nagyon is naivnak látszik, mert hiszen ilyen összeállítású többségbe. mely nem lenne más, mint a "égi koalíció feltámadása, aligha mennynek bele a más nemzetiségű polgári pártok. ciklus alatt kormányozni s ő, maga is kijelentette, hogy nem jelölteti újból magát. Nemrégen erősen leszállították október 28- ának fontosságát, hogy ezzel Benes érdemeit jobban kiemelhessék. Nem titok az sem, hogy őt akarják ránk kényszeríteni. Benes Önérzete nem mindennapos és minden áron elnök szeretne lenni. Benes azonban tudja, — folytatja Hlavacsek — hogy mögötte nem áll a nemzet többsége s éppen ezért a puccsszerű választási renddel, más nemzetiségűek segítségével (??) akarja győzelmét biztosítani s egy másik puccsal azt akarja Benes elérni, hogy a köztársasági elnök oly hatalmat kapjon, amellyel a kormány nem a parlamentnek, hanem neki volna alávetve. Ez azonban óriási nehézségekbe ütközik, ha erre a célra nem nyerik meg a hadsereget. Kísérletet tettek egyes vezető személyiségek megnyerésére. Először Stribrnyt akarták megnyerni, ő azonban ezt elutasította s ezzel megpecsételte a sorsát. Gajda tábornok nagy becsben volt Benesnél. Állandóan hivatalos volt hozzá. Amikor azonban ő is nemmel válaszolt, azonnal elfordultak tőle és bolsevista kémkedéssel vádolták meg. A referátum valóságáért természetesen csak a Nővé Proudy vállalhatja a felelősséget, de mindenesetre jellemző, hogy a jövő évi elnökválasztás körül már most milyen ku- lisszamögötti harcok folynak. a munkanélküliek száma 1925 óta 67 ezerről 200 ezerre emelkedett. A helyzet még egyre rosszabbodik, a heti munkaidő 12—16 óra. Egyes textilgyárakban heti 20 korona fizetést kapnak a munkások. Katasztrofális helyzet előtt állunk — mondta Tucsny. — A politikai helyzet olyan nyomott, hogy ebből kivezető utal csak az uj választásokban látjuk és pedig a tavaszi ülésszak után, mert nem szabad megengedni, hogy egy cseh-német, többség alakulhasson, amely a proletariátust, elnyomná, hanem szociálisan igazságos nemzeti kormánynak kell jönnie. Tucsny után felszólalt még Zeminová képviselőnő is, aki megjósolta, hogy az ősz a pártra nézve igen nehéz lesz. A politikai helyzetben az képezi a főkérdést, hogy megszavazzák-e a németek a költségvetést és a katonai kiadásokat, illetve megszavazzák-e a cseh polgáriak a németek nemzeti követeléseit. Érdekes volt még a Klofács-Stribrny harc egyik lejátszódott jelenete is. Klofács a párt egységének megvédése végett követelte a pártbontók leszerelését. Stribrny pedig ugyancsak a pártegység mellett foglalt állást és kijelentette, hogy azt a pártot, amelynek fölépítésén 28 év óta dolgozik, nem hagyja el, még ha akármilyen sérelem is érné. Az ülés lefolyása azt engedi gyanítani, hogy a pártban a kedélyek kissé lecsillapodtak, a személyes konfliktusokat el akarják simítani. Mfért s©fn leltet Benes Bsüsfársasági eindk? Hlavacsek ffasc$s£a főtitkár a külügyminisztert puccstervekkel vádolja — Gajda azárt bukott meg mert nem akart Benes eszköze lenni! Szeptember fiiemiyokadikán leiz a cseh nemzeti szocialista párt kongresszusa A Stribrny Klofács affér elsimulóban — Franké: ősszel újabb kormányalakításról nem tárgyalhatunk — Tucsny uj választások mellett agitál Az uj vadásztörvény-tervezet A köztársaság különböző területein érvényes különböző jogszabályok mintaesete: a hat vadásztörvény. Maga az a tény, hogy egy állam területén hat különböző vadásztörvény van érvényben, nem volna olyan nagy hiba, ha. ezek modern, jó törvények volnának; a valóság azonban az, hogy mind a hat törvény elavult, régi s így egyiket sem lehet kiterjeszteni az állam többi részére. ■ Ének a visszás állapotnak minden súlyát nehezen viselik elsősorban azok a föld mívesek, akik maguk bármilyen ok miatt nem vadásznak, de megérzi azt a vadállomány s maguk a vadászok is. A földmivelésügyi minisztérium évekkel ezelőtt beígérte az uj vadásztörvény tervezetének a kiadását, ez ezonban a mai napig nem történt meg, ami egyébként nem csodálható: egy év óta mintha teljesen kiveszett volna a kormány kezdeményezőképessége, nemcsak a vadásztörvény javaslatát, hanem más jelentős javaslatokat is hiába várunk. 1 A közelmúlt parlamenti eseményei azt mutatják, hogy a nemzetgyűlés maga lát munkához a kezdeményezés terén a legnagyobb jelentőségű kérdésekben s igy nincs kizárva, hogy a vadásztörvényt is a kormány kezdeményezése nélkül sikerül megalkotni a közeljövőben. A csehszlovák vadászegyesületek vezetősége készített is kezdeményező javaslatot, amelyet az egyes vadászegyesületeknek küldött meg, • véleménynyilvánítás céljából s nagyon valószínű, hogy ez a javaslat fogja alkotni a parlamenti tárgyalások alapját. A javaslatot az alábbiakban azért közöljük, hogy nemcsak a szlovenszkói és ruszinszkói őslakos vadászok, hanem a föld és erdőtulajdonosok is megtehessék a megjegyzéseiket, véleményt nyilváníthassanak s kívánságaikat pártunk törvényhozói utján érvényesíthessék. A javaslat elsősorban a vadászok érdekeit tartja szemmel, azért nagyon jelentős volna, ha a gazdakörök is minél előbb nyilatkoznának arról. * A javaslat szerint a vadászjog a vadászatra alkalmas állatok neveléséből, védelmezőéből, leteritéséből vagy elfogásából áll, továbbá abból, hogy a vadásznak jogában áll az elfogott vagy leteritett vadat élve vagy holtan eladni, vagy megtartani. A vadászatra alkalmas állatokat a javaslat két csoportra osztja: a hasznos vadállatok és kártékonyok csoportjára. Hasznos vadállatok: szarvas, őz, dámvad, kőszáli kecske, zerge, muflon, vadaskerti vaddisznó, havasi morga, vadnyul, házinyul, túzok, süketfajd, nyírfajd, császármadár, fácán, fogoly, fürj, fehérfajd, haris, viziguval, bibic, a szalonkák és gázlók összes fajtái, vizitvuk, szárcsa, vadliba, vadkacsa, hattyú, fenyőmadár, szőllős- rigó, gerlice és vadgalamb. Kártékony vadállatok: vaddisznó vadaskerten kívül, medve, farkas, róka, hiuz, vadmacska, a nyestfajták, görény, hölgymenyét, vidra, pézsmagörény, borz, mókus, a sasok összes fajtái, vándorsólyom, ölyv, kéksólyom, héja, egerészölyv, karvaly, kékcsörvöly, gatyásölyv, fülesbagoly, daru, gém, kócsag, bölömbika, dobosgém, buvármadár, vöcsök, bubosvöc-sök, tövisszúró, gébics, szarka, a varjú összes fajtái, szajkó. Ezt a felsorolást a zsupánnak jogában áll a nagymegye területén módosítani. A javaslat a vadászati jogot a földtulajdonjogra alapítja. Önálló vadászterületet alkotnak a legalább száztizenöt hektárnyi összefüggő s egy kézben levő földterületek. Két szomszédos terület tulajdonosa egyesülhet önálló vadászterület tulajdonjoga megszerzése céljából. A többi terület társasági vadászterületnek tekint'en'dö. A vadaskertekre ez a törvény nem vonatkozik. A javaslat elrendeli a vadászterületek lehelő kikerekitését, úgy, hogy kis kiterjedésű vadász- területek ne maradjanak kiaknázatlanul. A vadászás jogának a gyakorlását — tehát a vadlövési vagy vadfogási jogot — bérbe lehet adni, vagy egy szakértő-vadászra lehet bízni. A társasági vadászterületeket a vádászbizolt- ságok kezelik, illetve adják bérbe. A vadász- bizottság az illető földek tulajdonosaiból áll úgy, hogy minden megkezdett négy hektár földre egy szavazat esik. Senkinek sem lehet azonban az összes szavazatok egy harmadánál több szavazata. A választás részleteit kormányrendelet szabályozná. ■mi mii Tiimi— Kisebbségi kormányprogramm Lengye országban Varsó, augusztus 19. A minisztertanács meghízta a politikai bizottságot, hogy a kisebbségekre vonatkozólag kormányprogram- mot dolgozzon ki. Breslau, augusztus 19. A krakkói Curier Codzenny jelentése szerint Bilski sziléziai voj- voda és a sziléziai szejm többsége a hazafias körökkel való egyetértésben azt az ajánlatot tették, hogy a vojvodaság autonómiáját szüntessék meg. A krakkói lap jelentését itt kételkedéssel fogadják és meg akarják várni a hir megerősítését, vagy cáfolatát. Valószínűtlennek látszik, hogy a lengyel kormány fél re rúgná a sziléziai népnek ünnepébe en biztosított jogokat, mert éppen 1 em>:yelor- szág nagyon sokat ad a nemzetközi presztízsre.