Prágai Magyar Hirlap, 1926. július (5. évfolyam, 147-171 / 1185-1209. szám)
1926-07-09 / 152. (1190.) szám
5 1926 julius 9, péntek. T* •,~™"" 7Tf«rig»rWWlf II !!■■■—11MMHB bou-^as vár még reám a nyitott kikötőben, ami nem is kikötő, s ahol a tenger olyan nyugtalan, hogy a cápa Y^ssz,aa(ita Jónást. Nem használt semmi, meg kellett mégegysz-er néznem a gyertyaosztályt, s megdicsértem külön minden köteg gyertyát. „Már megy?" — kérdezte és majdnem sirt. — „A dobozosztályt nem akarja látni? Istenem, alig volt itt, hát maradjon még.. A kiállított tárgyakon lehet mosolyogni; a kiállítók lelkesedésén nem. Ez ja hit és ez a fanatikus, lázas mosoly az érdekes cikk ezen a kiállításon; ez az odaadás egy eszmének, ez a fanatizmus az, amiből nagy importra van szüksége a világnak, s amiből nyugodtan exportálni tudna Tel-Aviv. Mórái Sándor. A munkácsi betegssgéSyzőből kidobták az utolsó őslakos alkalmazottakat rA csehszlovák szociáldemokrata rezsim em- j bertelen munkája — A P. M. H. tudósítójától — Munkács, julius 8. Félesztendővel ezelőtt, amikor a munkácsi betegsegélyző pénztár is a csehszlovák szociáldemokraták mindenható uralma alá került, a P. M. H. megírta, hogy a szoc. dem. rezsim az összes őslakos alkalmazottakat meg akarja fosztani kenyerüktől. Akitoriban Picha pénztári igazgató, aki mint volt cseh szoc. dem. párttitár minden képzettség nélkül, csupán azért került az igazgatói székbe, mert a ru- szinszkói képviselő listán az első helyet a bakkancsigérő Necsasnak engedte át, nyilatkozatában tiltakozott e hir ellen. Fogadását pár hét múlva saját tettével cáfolta meg, midőn i^öbb magyar és ruszin alkalmazottat elbocsátott. Az őslakos közvélemény azt hitte, hogy a ...indenható Picha ur ezzel kielégítette az őslakokkal, különösen pedig a magyaron szemben táplált nérói hajlamait és nagylelkűen megkegyelmez a még megmaradt magyar tisztviselőknek. Azonban nem igy történt. Mig egy oldalon Picha ur a teljes tékozlás hive, ugyanis már lukszusauíót is vásároltatott a pénztárral a szegény munkások pénzéből, addig a másik oldalon a tisztviselő- leépítést hajtja keresztül. Ezt is azonban csak a magyarokkal teszi, mert helyükbe kvalifikáció nélküli cseheket ültet az állásokba. Tegnapelőtt ismét két őslakos alkalmazottat, Mondik és Timacskó kezelőket bocsátotta el az egyeduralkodó cseh Picha. Ezzel már majdnem az utolsó őslakos alkalmazott? kát dobta ki kenyér nélkül az utcára a cseh szociáldemokrácia nagyobb dicsőségére. A cseh szociáldemokraták eljárása az egész őslakos közvéleményben nagy felháborodást váltott ki. Kadlecsik a betűszedő mesterséget tanulja a lipótvári fegyházban Naponta szent misét hallgat és teljesen megbánta bűnét Pozsony, julius 8. (Saját tudósítónktól.) Kadlecsik János Jenőt, Hartmann Ferenc főkönyvelő rablógyilkosát, akit a pozsonyi es- küdtbiróság kilencesztendei íegyházra Ítélt, mintegy két hónappal ezelőtt szállították el a lipótvári fegyintézetbe. Dolják és Tomano- vics, a két segítőtárs szintén odakerült előbbi 6, utóbbi 8 évi fegyházbüntetésre. Azóta, hogy becsukódott mögöttük a fegyház kapuja, nem szivárgott ki róluk semmi hir. A fegyház szabályai szerint látogatót csak egy hónapban egyszer fogadhatnak és levelet is csak egyszer írhatnak egy hónapban. Annak idején jelentettük, hogy özvegy Hartmann Ferencné, Kadlecsik Teréz megbocsátott bűn útjára tévedt fiának, aki az anyai megbocsátás tudatával lépte át a fegyház kapuját. Most aztán megjött az első levél a lipőt- vári fegyházból. Az Írója: Kadlecsik János fe- gyenc. Címzettje: özvegy Hartmann Ferencné. A levélben a fiú mindenekelőtt hírül adja, hogy a fegyházban a betűszedő mesterségre tanítják ki. Reggeltől napestig a fegyintézet nyomdájában áll a szedőszekrény mellett és már elég szépen előrehaladt a mesterségben, úgy hogy feljebbvalóitól dicséretet kapott. — „Minden reggel szent misét hallgatok az „intézet" Írápolnájában — Írja — (ezt a szót: „fegyház" — gondosan kerüli) és mondhatom, anyácskám, teljesen megbántam azt a „szörnyűségeV*, amit ellened és apám ellen vétettem Baross Gábort nyugdíjazzák a frankügy miatt Fegyelmi vizsgálat folyt ellene — Szabályellenesen folyósította a 400 millió koronát Nádosyék részére Budapest, julius 8. Az Újság Írja: Ismeretes, hogy Baross Gábor a franküggyel kapcsolatban Nádossy Imre országos főkapitány részére minden felhatalmazás nélkül 400 millió koronát folyósított a postatakarékpénztárból. Az összeget annakidején Mankovich Béla vette át. Az ügyészség a frankpörben Baross Gábor rád alá helyezését is kérelmezte, de az elsőfokú bíróság felmentette őt a büntető következmények alól. Hivatalában azonban fegyelmi felelőssége ügyében vizsgálatot folytattak le Baross ellen. A vizsgálóbiztos javaslata alapján a kereskedelmi miniszter minden valószínűség szerint néhány napon belül meg fogja, állapítani Baross Gábor felelősségét s őt a postatakarékpénztár éléről nyugalomba helyezi. Baross Gábort ezenkívül kötelezni fogják a postatakarékpénztár kárának megtérítésére is. A tátraaljai zsupán ignorálja a magyar nyelv Jogait A liptószentmiklósi megyegyiilés — Tescbier Antal a Szepesség elhanyagolt közáSiapotairói Liptószentmiklós, julius 8. A Tátraaljai nagyzsupa minap tartotta közgyűlését Liptószentmiklóson Sekac János dr. zsupán elnöklete alatt. A megyei főorvos jelentéséhez, amely a megyebeli szomorú közegészségügyi állapotokról számolt be, Teschler Antal dr. szólt hozzá és felhívta a zsupán figyelmét arra a körülményre, hogy a Szepesség hat járásában összesen csak két körorvos működik a rossz fizetések és közlekedési viszonyok miatt. Az 1924. évi zsupáni jelentéshez az egyesült ellenzéki pártok nevében ugyancsak Teschler Antal dr. szólalt fel. Kifogásolta, hogy a megválasztott 35 megyei képviselőtestületi tag mellé a minisztérium még 11 tagot delegált s azon felül 5 hivatalnoknak biztosított szavazati jogot. Ez a népakarat egyenes megrövidítése. Tiltakozik Igló autonómiájának felfüggesztése ellen is és kéri itt a községi választások azonnali kiírását. A megyei utak a lehető legrosszabb karban vannak, a lomnici hid leszakadni készül. 1924-ben az állam 3 millió koronával maradt adósa a megyének, úgyhogy a költségvetés teljesen illuzóriussá vált. Lehetetlen állapotok uralkodnak a megyei kórházak körül is, melvek mind túlzsúfoltak. Hevessy László szintén a költségvetési anomáliákat bírálja. A zsupán szlovák nyelven felel. Hevessy a nyelvrendeletre való hivatkozással magyar választ kér, amit Sekac dr. megtagad. A magyar pártok bejelentik, hogy ez ellen felfolyamodással élnek. Pápezsik Andor a mezőgazdaság felkarolását kívánja, majd végül Teschler Antal a megyei alapok jövedelmének elszámolása iránt érdeklődik. Kívánja, hogy ezeket az alapokat, amelyek mintegy három és fél millió koronát tesznek ki, megyei humánus, kulturális és gazdasági célokra használják feL Az árvízkárok enyhítésére a közgyűlés sürgős póthitelt szavazott meg. A megyei bizottságba Fedor Miklós helyébe Pósch Gusztáv dobsinai lelkészt, a választmányba Fedor és Nitsch dr. képviselők helyett Teschler Antal dr.-t rendes, Pápezsik Andort póttagnak hívták be. Kéler Tibor dr. késmárki ügyvéd elvi okokból bizottsági tagságáról lemondott. Helyét nem töltötték még be. A vágvölgyi ember kedves Teplice A vidék lakossága rajongva szereti Trencsénteplic fürdőt Magyar nyaraló és cseh nyaraló: két lélektan — Clemanceau fia és magyar felesége — Minden remény julius és augusztus — A nyár esős, a nyár rossz, a nyár lehetetlen! Aki ezidén fürdőbe megy, ezt a sztereotip szólamot hallja. S igaz: a hegyek ormai ködben, a folyók vizei a réteken, a gabonán, a falvakban, szelek szántják végig a völgyeket s eső, eső, eső. Nekem szerencsém volt. A Vágvölgye tiszta napsugárban villogott ezen a napon, a zöld smaragdszerüen ragyogott s valódi, régi nyári gyönyörűség úszott a levegőben. Naiv szentimentalizmus öntött el, amikor Vágujhely fölött megláttam az egyenes kősziklán Beckó rőt romjait, majd a mindent uraló Trencsénvárat, az újonnan fölépült Szkalka-templomot, az ezerméteres széles, Fuzsijáma-szerü Inovec-hegyet, a merész és kackiás, szik- Iacsucsos Oroszlánkőt, a hármas Morva-ha- tárhegyeket, a Vágót, a Vágót, ezt a hihetetlen folyót, nem is nagyot, nem is méltóságteljesen hömpölygőt, de szépet és sziláját, ravaszai, kacskaringósat, rohanót. A vize tündöklőit és vakított. A napsugárban lehetetlen volt reátekinteni, éppúgy, mint nem tudtam a vonatom szép duplavágányára nézni, ha föl-föl tűnt a sürü kanyarodóknál. Vas és víz. E kettő villogott. De a zöld lombok és füvek pompásan simultak a szembe, lágyan, hivogatőan, nyárvágyra szabottan. Clenienceau fia: a Vágvölgy polgára Amikor a gyors megállt Hőlakon, Trencsénteplic állomásán, a dolgos gócponton, ahol a nagy cukorgyárban valamikor a francia tigris: Clemenceau fia is dolgozott, tele voltam a Vágvölgy rajongásával és sze- retetével. (Visszatérve Clemenceau itt dolgozó fiára: mint egyszerű hivatalnok élt itt a nagy történelmi név hordozója s mondják, hogy mint én most, ő is hasonlóképpen szerette ezt a tájat, a Kárpátokat, a Vágót és Teplicet. Még gyakorló évei után is visszavágyott, sőt erről a nyugatszlovenszkői vidékről választotta ki feleségét is. Magyar asszonyt választott Clemenceaut — ugy-e — gyöngéd családi szálak kötötték ehhez a helyhez. És fiát e pazar vidék szeretete.) Most, amikor igy írok ezekről az íjazásaimról, bátran bevallhatom, hogy a Vágvölgye vonz és nosztalgiát ad. Clemenceau fia érezte e vidék nagyszerűségét, de ő valószínűleg franciásan romantikus hajlandóságú fiatalember volt, akit megfogott a vágtató Vág rendkivülisége. Ellenben ami csodálatos: valahány ittlakó emberrel beszéltem, mind el vannak ragadtatva szülőföldjüktől. Szédítő, de jogos lokálpatriótái*. Fanatikusai a VágvÖlgyének. Szerelmesei mind szlovákok, magyarok, zsentrik, parasztok, bankhivatalnokok és kereskedelmi utazók. Valami szlávos elmélázással beszélnek „erdős-bérces völgy ölében fekvő szép hazánkról, a szemük is fölcsillan s ha én dicsérek, arcukról leolvasható a boldog „ugy-e“ és a büszke „persze". A tutajok romantikája lobog lelkűkben s mintha az erdők vagy a viz szellemei megigézték volna ezeket az akár egyszerű, akár komplikált, akár gazdag, akár szegény felvidéki embereket- Avagy a várak kisértetei tartják őket rabul? Mindegy, de akárhova kerülsz s vágvölgyi emberrel találkozol, az atyafi és az ur egyaránt rajongó himnuszt zeng otthonára, különös lágy, szétömlő, odaadásos, mágikus himnuszt. Melyhez a látottak után én is készséggel kontrázok. Volté c. 29 S a vágvölgyi ember szemefénye, gyöngye, ékessége: Teplic. Zsolnától le, egész Vágujhelyig, ez a nyári találkozó s vasárnaponként szinte hemzseg a fürdőhely a vidékiektől, akik valami családias érdeklődéssel, melegséggel beszélnek drága Teplicükről. Zsolna után már a Tátra és a zordon nagyhegyek bűvköre kezdődik. Vágujhely alatt pedig le, Pozsonyig, Pöstyén egyesíti nyári vasárnaponként a vidék créme- jót, mulatóit, autótulajdonosait, gazdáit és üdülésre vágyó hivatalnokcsaládjait, de itt a Völgy közepe táján Teplic a korlátlan ur. Teplic, a hegyek katlanában épült gyógyfürdő, ahol a vidéki városok szűkösségén túl legalább vasárnaponként megkapják a robo tolók a kijáró kis luxust: az elegáns világlátást, a fürdőzés dolce farai ént ének omlasztő leheletét, a nagy szállóteraszt az elegáns ruhákkal, a „hotelérie“ titokzatos szépségeit, a parkot, a levegőt (s milyen levegőt!) a sétákat az ápolt utakon s minden mást, ami a fürdőknek ingere. Én ünnepnap voltam e helyen s elcsodálkoztam, mennyi nép ömlik a vidékről errefelé. A vonalok tele voltak, Trencsénből külön autójáratok indultak s a Nagyszálló terrasza hemzsegett a jókedvű elégedés boldogságátólHőlakról (Tepláról) zöld villamoskocsi vezet a fürdőbe. A nyílt völgy szükebbre válik, a Tepla-patak rohanósabb lesz s húsz perc után egy nagy hegyszáj nyílik, a villamos néhány éleset csikorog és bent vagy Teplicen. A hegyfalakon csodálatos erdők, csodálatosan lágy zöldszinü egyenletességgel, az ablakomból mindenfelé észbontóan szép és naivságadó kilátás (én a Nizza-villában laktam a fürdő elején) s az alapérzés: csak igy maradna, igy maradna mindig, be szép lenne, be szép lenne, ez a semmiről nem tudás, sem politikáról, sem tudományról, sem az emberi zsörtölődések tökéletlenségéről. De nem igaz. A politikáról itt sem lehetett megfeledkezni. Illetve Hőlakon nem, ahol az óriási falun, amerre a villamos végigcsilingelt, minden ház nagy fakapu- i jára vagy falára, vagy gerendájára óriási I mészbetükkel volt fölpingálva még most 1 s a választások óta a következő szózat: — Volté c. 29. A huszonkilenc, az Hlinka. És minden házon rajta volt ez igy- Hangsúlyozom, m i n- d e n házon. Spleenből utánajártam a dolognak. Elvégre tehát itt sem felejtehetem el a politikát s akarva nem akarva megtudtam, hogy a szlovák Tepla tiszta Hlinka-párti. Magyar ember nélkül nincs itt élet Teplic ellenben internacionális. A legtöbb ember azonban mégis magyar, aminthogy elvitathatatlan, a Kárpátok fürdőinek fő vendégrezer- voárja Budapest és a magyar vidék. Főleg, ha olyan vendégekre gondolunk, akik „reszkiroznak" is valamit s a nyaralást nem a spórolás, a bivakuálás, a sátorban lakás, a durva szafaládéevés időszakának tekintik, hanem a robotok világából kivált kényelemnek,' melyhez nélkülözhetetlen bizonyos kellemes finomság, életöröm, lu^us. A' cseh vagy a porosz vendég nem tudom, mire készül, de még ha hatvanéves is, úgy él, mintha, köteles volna ükkunokájának vagyont gyűjteni, avagy köteles volna öntestét halálig sanyargatni, — ellenben a magyar a franciától tanulta az életbölcsességet és tudja, hogy a pihenés nem a spórolás,, hanem a kényelem jegyében áll. így is meghalunk, úgyis meghalunk, dolgozni egész évben amugyis kell, hát mért ne ez a kis nyári kényelem? így a magyar, nem igy a cseh. A magyarhoz pedig itt hozzájárul az angol is, a lengyel is, sőt — mindennek dacára — a szlovák is. Ennek az életbölcsességnek persze elsősorban a fürdőhelyek látják a hasznát, főleg azok, melyek közel fekszenek a magyar komplexumhoz s kiváltképpen oly régi, kedves üdülőhelyek, mint Teplic. A magyar a vendégek lényeges főkontingense s kétségtelen: ezek a fürdőhelyek itt a kárpátokban, ezer és ezer idevalósinak kenyeret adó gazdái, rá vannak szorulva a magyar medence lakóira, akik készséggel idehozzák a nyári gyönyörökért járó obuluszai- kat. A lokálpatrióták gyöngye Ezidén nehéz a dolog. A rossz nyár, a rossz nyár! A villatulajdonosok kissé meg vannak ijedve, de reménykednek a rettenetes előszezon után a rekkentő júliusban és augusztusban. S várják elmaradhatatlan, nélkülözhetetlen magyarjaikat. Akik most sem hagyják el a hegyeket. Akik értik a vágvölgyiek lokálpatriótaságát és nagyon megbecsülik a gyöngyöt, Teplicet. Maga a közvetlen környék és egész Nyugat- szlovenszkó semmiféle módon sem hódítható el e fürdőhelytől. Még esővel sem. Beszéltem néhány trencsénivel, zsolnaival s több kisebb hely embereivel s szinte megdöbbentett az az egyhangú lelkesedés, amellyel ezek az emberek Tep- licről beszéltek. így szeretni egy helyet, ily odaadással dicsérni minden egyes részét, a szállóit, a villáit, a zenéjét, a parkját, a hegyeit, az erdeit, a betegeit, az egészségeseit, még nem hallottam sehol. Ez is némiképpen franciás, ahol a regionális hazaszeretet annyira ki van fejlődve s ahol egy hegy, egy folyó, egy erdő extázisba hozza a közelében lakókat. Petrogalli emlékei Elutazásom előtt a hosszú beszélgetések közben még egy dolgot hallottam. Teplicen rendkívül élénken él szegény Petrogalli Oszkárnak, a szlovenszkói magyarság halott elő- harcosának emléke. Petrogalli kényszerből és kedvtelésből igen sok időt töltött ezen a vidéken. Először kényszerből, aztán kedvtelésből. Tudni kell ugyanis, hogy Trencsén-Teplic közvetlen közelében van a félelmetes hirü Illává, melyben a szlovenszkói magyarok vezérei annakidején annyit raboskodtak. Petro- galli is ott volt s igen sok teplici lakos ismerte, legalább is hírből a magyar vezért. Egy nyáron pedig a hatalom Teplicen internálta őt. Szabad volt mozognia, nyugodtan élhetett, de a fürdőt nem volt szabad elhagynia. A' kényszerű ittartózkodásból azután szeretet lett s később Petrogalli saját kedvteléséből is eliött. Mondom, akivel csak beszéltem, mindenki szerette. És ő is szerette a vidéket. Néhány