Prágai Magyar Hirlap, 1926. július (5. évfolyam, 147-171 / 1185-1209. szám)
1926-07-09 / 152. (1190.) szám
) 1926 julius 9, péntek. 4 BemammmmmKtmammmmtwamHammBRBsmTMtuximBmwM Vetések közt aratás előtt 'A magyar nemzeti párt mezőgazdasági szakosztálya most fejezte be a határbejárással egybekötött vetésdijazásokat Szlovenszkó magyar vidékein — Fodor Jenő szakosztályigazgató a szakosztály munkájáról — A P. M. H. kiküldött munkatársától — Ipolyság, julius eleje. A nyár fordulását Péter-Pál napja jelzi: alig egy-kétszer tér ilyenkor pihenni a nap s máris csodálkozó szemmel láthatja, hogy a pár nappal előbb még a zöld mindenféle árnyalatában fiatalos- kodő mező hirtelen már az arany érettebb színeiben pompázik s az éredő vetések sujtásként díszítik változó ruháját. Már fenik a kaszákat, kenik a cséplőgépeket: itt van julius, a gazdaember legerősebb hónapja s hozza a munka dandárját: az áldott aratást. Ez az az idő, amikor a vetések az eladó lány sorsára kerülnek: mint az éredő lányt a háztüz- néző legények, olyan szerető, vizsga szemmel keresik fel most a magyar vidékek vetéseit Szlovenszkó szerte a határbejáró vetésbirálő bizottságok. • A magyar nemzeti párt mezőgazdasági szakosztálya kitűnő érzékkel nyúlt hozzá a falu szak- kulturájának emeléséhez is és minden alkalmat megragad arra, hogy gazdatagjai szaktudását népszerű eszközökkel is emelje. Ezt célozzák a kitünően bevált vetésdijázások is, melyeket a Gömör-megyei Gazdasági Egyesületnél annak idején, még jő bókevilágban, Fodor Jenő kezdeményezett, aki később mint a Gömör-Nógrádi Gazdasági Egyesület igazgatója, majd pedig most mint a M. N. P. mezőgazdasági szakosztályának igazgatója évtizedek óta lelkes odaadással és eredményesen dolgozik a gazdatársadalom szakműveltségének föllenditésén és megszervezésén. Az eszme a gyakorlatban is kitünően bevált: a gazdák ambíciójának növelésével, hagyományos büszkeségükre számitó nevelő célzattal a vetésdij ázások elérték azt, hogy ma a gondozásba vett falukon évről-évre jobban terjed a nyugati nívóra törekvő termelés, mely a műtrágya és a nemesilett vetőmagok csodálatos^ eredményeket hozó használatával rövid idő alatt megsokszorozhatja Szlovenszkó magyar gazdáinak búza- és gabona termelését. gazdasági szakosztályának munkájáról és a vetésdij ázásról: — A folyamatban levő közös vetőmag- és mü- trágyabeszerzósi akció mellett — mondotta — most zártuk le szép eredménnyel a vetésdijazásokat, melyeknek kitűnő nevelő és tanító hatását nap- nap után észlelhettük. — A díjazás nemcsak a növénytermelés nemesítését, de a gazdák buzgalmát s elősegíti: igyekeznek minél jobbat és szebbet produkálni. Az oklevelekre igen büszkék: ma már a falusi magyar gazdák házaikban a szentképek mellett ott függnek a tőlünk nyert díszoklevelek is, berámázva s a gazdaifjuság büszkélkedve teliint az apák kitüntetésére, melyet megőriznek utódaik számává isi — Ez is szakosztályunk főfeladatát: a gazdák szaktudásának előmozdítását szolgálja, — télen szaktanfolyamokon, nyáron a határbejárással egybekötött vetésdijazásoQíon nyernek szakkiképzést. Mint a kérdés egyik legjobb ismerőjéhez, kérdést intéztünk, hogy mi a véleménye a falusi kisgazdaközönség gazdasági szakoktatásának ügyéről? — Kialakult nézetem, — felelte — hogy a szakoktatás ügyét a nagyobb gócpontokon legjobban a gazdasági ismétlőiskolák szolgálják. A föld- mivesiskolák erre azért nem alkalmasak, mert lét- számszaporitás esetén is csak kevés gazdát képezhetnek ki s az iskolázás hosszú ideje miatt csak kevés gazda gyermeke látogathatja a két éves tanfolyamat, hiszen a gazdák e korban már felhasználják fiaikat a gazdaság körül. — A magyar kisgazda sok gyakorlati ismerettel rendelkezik, fődolog tehát ezen ismereteit elméleti tudással alátámasztani és kibővíteni. E célra igen alkalmasak a téli előadások is, de ezeknek hatása nem elég maradandó. Legcélserübbnek tartom a két hetes gazdasági szaktanfolyamokat, melyek a növénytermelés és állattenyésztés legfontosabb elméleti és gyakorlati alapjaira nevelnek. — A tavaly tartott tanfolyamok eredményei igen szépek, a gazdák fogékonyak és a vizsgákon, melyről bizonyítványt kapnak, kitűnő feleleteket adtak. A most tartott vetésdijazásokon is látható volt a tanfolyamok eredménye. A további érdekes beszélgetés során még megtudtuk, hogy a szakosztály télire mintegy 100 községben tervez kéthetes tanfolyamot. és programba vette községenkint az állatbiztosító társaságok felállítását. * Az aratás alá érett, kitüntetett vetések fölött táncot jár az alkonyodó napfény. A gazdák a díjazás eredményeiről beszélgetnek csoportokba verődve. — Érdemes velők ennyit foglalkozni? — kér- dezősködök a városi ember kíváncsiságával a titkot rejtő falusi ember lelke felől Fodor Jenő igazgatótól. Hevesen bólint igent s gyorsan, erélyesen feleli: — Érdemes, nagyon érdemes. A falu lelkesedik azokért, akik velük foglalkoznak s akikben az irántuk való szeretetet megérzik. Néhány pipacsot és búzavirágot viszek el emlékbe a mezőről. Furcsa, ezek a virágok csak a városi embernek szépek: a díjazáskor fejét vakarja a gazda, ha a vgtése virágos, — azt mondják rá, hogy gyomos. Kezdődő szél nyári illatokat söpör, a kalászok egymást csókolgatják, buja, szerelmes hangulat ring az éredő mezőkön. „Káprázó városi szemem lehunyom ennyi csók előtt.. “ Györy Dezső ISTENEK NYOMÁBAN Kiállítás Tel-Avivban Utánnyomás tilos A vetésdij ázást mindenütt ha tár be jár ás előzi meg. A bíráló bizottság, mely legíöbbnyire a szakosztály kiküldötteiből, a vidék és a község intelligensebb gazdáiból és földbirtokosokból áll, a díjazás előtt bejárják a határt. A díjazás tárgya minden kultúrnövény lehet, mely az illető vidék mezőgazdaságában fontosabb szerepet tölt be, ez idő szerint azonban elsősorban az őszi búza, a gazdák legbecsesebb és legfontosabb terménye jön számításba. Az ünnepélyes keretek közt megnyitott vetésdij ázás után a bizottság a megjelent gazdák kíséretében bejárja a határt, s a vetések mellett megállva esetről-eselre rövid előadásokat tart észrevételei alapján a búzatermelés legfontosabb kérdéseiről s a hozzá intézett kérdésekre szakszerű felvilágosítással szolgál. A gazdák ezen a gyakorlati ós szemléltető utón egy-egy alkalommal többet tanulhatnak, mint évtizedes próbálkozásaikkal. A bizottság megmondja a rossz vetéseknél a kedvezőtlen termést okozó bajokat, hibákat és mulasztásokat, a jó vetéseknél kiemeli a kitűnő eredményt okozó követendő helyes utat, ami legtöbbször a jó, nemesitett vetőmagban, szakszerű gondos talajmegmunkálásban és az elővetemé- nyek helyes megválasztásában rejlik. A bejárást a dijazá3 követi. A versenybíró, legjobb vetéseket újra felkeresik a bizottság tagjai, akik külön-külön szavazólapokra jegyzik a megbírált vetések minőségét, ezek tulajdonságainak mértéke szerint megállapított számokban. Ha a bírálatkor a vetés egyenletes zárt (nincsenek benne buja- és soványfoltok, amik a kézzel vetés és az egyenlőtlen trágyahintés következményei), — ha nem kevert (pl. szakállas búzában sok a később érő tarbuza) — ha üszögmentes, ha gyommentes, — ha fejlett kalászu és érésében előre haladott, — ha rozsdamentes és — ha nem dűlt meg (ezek ellen a gondos gazda csávázással, acatolással, nemesített, rozsdaálló és erős szalmáju faj-vetőmaggal védekezhetne), akkor összesen 100 jó pontot kaphat. A bejárás végén legtöbb pontszámot nyert gazdák részére azonnal kiállítják az oklevelet s szép beszéd kíséretében átnyújtják a kitüntetést, — a falvakban a legszebb ünnepek egyike, mikor a vetésdijazó bizottság okleveleit átnyújtják a nyerteseknek. * A szakosztály központjához junius utolsó hetében a következő bejelentések érkeztek megtartott díjazásokról: A kassai osztály: Tomagörgő, Szepsi; duna- szerdahelyi osztály: Pozsony-Eperjes, Kürt; somor- jai osztály: Vajasrata, Olgya; érsekujvári osztály: Udvard, Érsekújvár; vágselyei osztály: Deáki, Zsigárd; párkányi osztály: Köbölkút; komáromi osztály: Felsőszeli, Hidaskürt; losonci osztály: Ipolybalog, Kővár, Deménd, Pereszlény, Ipolyság; ezenfelül a lévai ós a rimaszombati, feledi és tornaijai osztályok területén több helyen, bár Gömör és Nógrád területén az árvíz pusztításai szinte lehetetlenné tették a munkát. * Az udvardi, tarkoskeddi és köbölkuti határdija- zásokat. maga Fodor Jenő, a szakosztály igazgatója vezette személyesen. Munkája be végezi ével alkalmunk volt. beszélgetést folytatni vele a magyar nemzeti párt mezőTel-Aviv, április végén. Tel-Avivban, a zsidó Palesztina uj, bár nem hivatalos, fővárosban, láttam az első zsidó kiállítást. Egy ilyen kiállítás majdnem pleonazmus Tel-Avivban, ami maga nem egyéb, kilenc esztendeje, születése első pillanatától nem egyéb, mint egy nagy kiállítás. Az egész város egy nagy attrakció a lybiai parton, egy sistergő Lunapark, bankokkal, sakálokkal és tevékkel s harmincezer izgatott zsidóval, akik először sátrakban laktak a tengerparton, aztán építettek egy zsinagógát, aztán egy bankot, aztán vad, szomjas és dühös összevisszaságban kezdtek épiteni mozit, lakóházat, még egy bankot, vendéglőt, áruházát, no még egy bankot, aszfaltot raktak, kerteket ültettek, Ruthenberg megépítette a híres villamostelepet, ami a Jordán szent vizének esését fogja fel s óránként többmillió kilowatt árammal látja el az egész lybiai partot. Aztán egy napon, az érdekeltek legnagyobb meglepetésére, itt állt készen, illetve félig- készen egy város, a zionisták szemeíénye, Tel-Aviv. Az öreg és piszkos Jaffa mellett nőtt fel egy éjszaka ez a város, ahol minden vadonatúj, a cementnek nem volt még ideje megszáradni a házakon, de az egész valahogy olyan, mintha holnap, ha becsukják a kiállítást, már kezdenék is lebontani a rögtönzött épületeket, amiket tegnap emeltek. A köztereken még nem nőttek meg a fák, de a kirakatokban már árulják az anzikszokat ezekről a közterekről, e a Lilienblum-Gasse-n egy délelőttön át kerestem egy házat, a 25-ös számút, s a 30-as, továbbá a 23-as számú ház lakóinak fogalmuk sem volt arról, hogy hol a 25-ös szám, amíg csakugyan kiderült, hogy nincs is, még nem épült fel, várjak két hónapot, akkor már biztosan itt lesz. Az egész váro^ nem ért még rá, hogy megismerkedjen egymással, az emberek elrohannak egymás mellett, házat építenek, gyárat építenek, mozit építenek, iskolát építenek, s közben mindezt veszik és eladják, cserélik, bérelik, az üzem teljes és virul. Ha Tel-Avivnak 30.000 lakósa van, mint nekem bizonygatták, s az uj zsidó bevándorlók létszáma mindössze 50.000, mint a Keren Hajessod szomorú szívvel beismeri, akkor egyszerű számítással az országra, a kolóniákra csak a bevándoroltak kisebb fele esik, a nagyobb fele beköltözött Tel-Avivba. Amiből következik, hogy Tel- Avivban sok minden virul, ami egy ilyen városban az élet természetes következménye, de amire nem volt sürgős szükség az elmúlt évszázadokban Jaffa és Haiffa között: telek- spekuláció, valutaspekuláció, lakásspekulá- ciA építkezési spekuláció, kispolgári cserebere, sz6«i város viruló tenyészete mindannak, «Yr$5ra a zsidókat rákényszeritette az élet a galíciai ghettokban, de amire semmi szükség a fölszabadulás hazájában, az uj Palesztinában. És mégis igy van, s hogy mégis így van, az elég baj s a zionizmus igazi és lelkes konduktorainak elég gondot okoz. Amíg ebédelek, az ablakból látom, hogy egy szinten velem egy uj ház első emeletét húzzák fel zsidó munkások; valószínű, hogy vacsorára már készen lesz a második emelet is, s ha két hét múlva visszajövök, a házban már lakni fognak, sőt a ház már biztosan nem lesz ez első tulajdonosé. Az utcákon sok a csontkeretes pápaszem és a nagy haj. Sok az autó és az egész keverék amerikai tempóból és expresszionista irodalomból, hato- sos galíciai kereskedelmi ambíciókból és moszkvai világszemléletből. Mindenki rohan, ami annál különösebb, mert végeredményében nincsen hová rohanni, az egész város tiz utca, de azok aztán hosszúak. A hajózási társaság irodájában a kisasszony nem tud más nyelven, csak héberül és arabul. Bennszülött, nincs szüksége más nyelvre. Az ügynök, aki közben megérkzik, már beszél valamit franciául, de héber akcentussal. Nekem ez nem tetszik, mert az ügynök, mint kiderül, tud németül is, a végén jobban tud, mint én, s Frankfurtban élt öt év előtt. Minden nagyon friss ebben a városban, frissen mázolt, a házak, a padok, az emberek, a nyelv: rendben van, ez a zsidó város, de az egész túlságosan az, s akik itt vannak, pápábbak a pápánál, zsidóbbak a zsidóknál, héberebbül beszélnek, mint Mózes, s amellett nincs öt éve, hogy rászánták magukat az egészre. Én Európából jövök, s semmi fogékonyságom az ilyen harcias hazafiasság iránt, megégettem már az ilyen láng fölött a kezemet; s a végén remélem, hogy ez a láng nem szalnialáng, remélem, hogy ez a sistersgés nem bengáli tűz ebben a Lunaparkban, — s az egész mélyen ég és lobog, remélem. De felmelegedni nem tudok ennél a tűznél. A kolóniákban tudtam felmelegedni, láttam apró eredményeket és nagy jellemeket, a kolóniákon láttam egy uj, egy bibliai tisztaságú zsidó életet, ami nekem, en miniatűré, rokonszenvesebben Ígérte egy uj zsidó állam karakterét, mint ez a Tel-Aviv; de akiit a kolóniákból Tel-Avivba költöztek, akik * a munka mellől visszavándoroltak az üzlet mellé, - dolog mellől a profit mellé, azok Tel-Avivból vissza fognak vándorolni Európába vagy Amerikába, ahonnan jöttek, ha itt megszedték magukat, vagy ha végleg tönkrementek. Minden emberi közösségnek szüksége van szatócsokra, de egy állam, aminek fővárosát szatócsok alapítják, bérlik, sajátítják ki a születés első pillanatában, elvérzik ebben a spekulációban és nem rokonszenves. Azok az intellektuellek, azok a zsidó munkások, akik Tel-Avivban a kezük munkájával építették föl a házakat, nem azonosak a lakókká^ akik a házakba beköltöztek. Az építők nem igy gondolták el a belső, a lelki struktúráját ennek a városnak, mint ahogy alakult. De az egész még nagyon fiatal, még nem is város, csak a rosszul sikerült modellje egy Tel-Avivnak, amit egyszer később még meg fognak épiteni. Nem, hát nem, a zioniz- musnak nem volt szüksége arra, hogy azok, akik eddig lengyel márkában kötöttek üzletekéi Varsóban, most egyptomi fontban kössenek üzleteket Tel-Avivban. Mert ezeknek az üzleteknek a szelleme a régi szellem, a zsidó elnyomatás idejéből, a ghettó idejéből, ez a szellem a parvenük és a szatócsok szelleme. De Palesztinában szabad és tiszta emberek akarnak élni, akik élni, teremteni, produkálni akarnak, nem pedig idegen produkcióval spekulálni egymás között. Ide uj emberek kellenek, uj lelkek. Honfoglalók, nem telekspekulánsok. * Arról, hogy a város minden képzeletet meghaladó módon rut, egy cementfantázia, amihez tevék hordták a meszet s amit irodalmárok vakoltak, fölösleges beszélni s ezt nem is szabad rossz néven venni. Az építők nagy sietségükben örültek, ha nem felejtik ki a lépcsőket a házból, s nem volt idejük stílusokat feltalálni. A házaknak faluk van, ablakuk, ajtajuk, ennyi egyelőre elég. A legtöbb épület átmenet barakk és délamerikai hotelstilus között. Lakni lehet bennük, de egyelőre élni csak akkor, ha nagyon muszáj. S mellette Jaffa, ez a legősibb keleti város, arab rendetlenséggel és közönnyel, piszkos utcákkal és nyugodt emberekkel, apró üzletekkel és vizhordó tevékkel, Jaffa, ahová a vérbeli zionista csak megvetéssel teszi be a lábát, Jaffa, ami város volt Perseus idejében, és város lesz akkor is, mikor Tel-Avivban már biedermeyernek fog számítani az a barakkstilus, ami ma föllelkesíti ott az embereket. Jaffa kevés érdeklődéssel és nyugalommal szemléli az izgatott szomszédot, pipázik és kávét iszik, amig odaát rádiót vezetnek be a lakásokba, hogy gyorsabban hallják meg a kurzusokat. Tevék baktatnak Jaffában a kikötők felé, Tel-Avivban több az autó, mint az utas. Jaffában arabok élnek, Tel- Avivban zsidók élnek. Tel-Avivban dolgoznak, sisteregnek, spekulálnak az emberek. Jaffában, insallah, élnek az emberek. Ezért járnak át az arabok, akik nem érnek rá dolgozni, csak ritkán Tel-Avivba, s ezért járnak át a zsidók, akik még nem érnek rá élni, csak ritkán Jaffába. * Ebben a városban, Tel-Avivban, ami egyetlen nagy kiállítás, ahol a kiállítók iparkodnak nagy napi forgalmat csinálni és túladni a kiállított tárgyakon, láttam az első zsidó ipari kiállítást. Utolsó nap délután elszántam magam, hogy megnézem a lényegét annak, amit az uj Palesztina ebben a kilenc esztendőben ipar terén produkált. Azt láttam, amit vártam, s ami nagyon sok, ha Palesztinához, a munkához, s a lehetőségekhez mérjük, de ami végeredményében nem sokkal több, mint egy közepes vidéki hetivásár. A Palesztinái ipar, helyesebben az a néhány gyártelep, ami Tel-Avivval egyidejűleg felépült, a körülményeknek megfelelően azokat az elemi ipari szükségleteket szeretné kielégíteni, ami egy ilyen texasi városban természetes kereslet: mindenekelőtt téglát, aztán eternitet, aztán cementet, aztán megint cementet, közben szappant és gyertyát, csokoládét, cigarrettát, fagylaltot és nyalókát, ami újdonság Tel-Avivban, még több cementet, műmárványt, — s minden bódé előtt egy fiatal zionista áll a debütánsok izgatott mosolyával s egy kicsit úgy mutatja be a Palesztinái szappant, mint Madách drámájában, az első fogalmazásban, az Úristen a frissen megteremtett világot. Én nem értek se szappanhoz, se cementhez, nekem ez az izgatott, szemérmes, büszke mosoly a fontos, amivel a kiállítók fogadnak. Szappanról még kiállító igy meggyőződve nem volt, mint ezek az elárusítók, szinte nem is ajánlják, valami hallgatag mosollyal várják az elragadtatott elismerést, annyira meg vannak győződve az áru frappáns minőségéről. Ez a szemlélet naiv, de meg lehet érteni. Egy uj állam első tégláit gyártják ezekben a primitív gyárakban. A munkások, akik ezt a szappant formába öntötték, öt év előtt az egyetemien a re- naissance freskóiról hallgattak előadást. Most nem látnak mást, csak a szappant, a gyertyát, a téglát, mind el vannak ragadtatva, szemérmes büszkeséggel csillog a szemük és boldo- g.a mosolyognak. A kisasszony, aki körülvezetett, nem értette meg, hogy alig egy órai ottartózkodás után el akartam hagyni a kiállítást, ami összesen négy közepes nagyságú bódé. „Da hiszen még alig látott valamit,“ — mondta izgatottan. — „Akarja mégegyszer a miimár- vány-o'szuuyt látni?" S izgatott szemrehányással vitt vissza a műmárványok közé. Szabadkoztam: vár a hajóm2 egy keserves jaífai
