Prágai Magyar Hirlap, 1926. július (5. évfolyam, 147-171 / 1185-1209. szám)

1926-07-04 / 150. (1188.) szám

o

mmMvmmi^nrí.^iMEic^wmMmwuMM]ummswnnwmKa!u

Beszélgetés

a hanvai diákkonferencia vezérével

Sörös Béla, a losonci református theológia igazgatója, a szlovenszkói magyar kálvinizmus reorganizációjáról és a kálvinista regenerálás alánjairól. — Evangéliumi mozgalmak a szlovenszkói protestáns ifjúságban

— A P. M. H. kiküldött munkatársától —

Hanva., julius eleje.

Tompa Mihály temploma zsúfolásig tele van a konferencia résztvevőivel. Az előadók gyakran mutatnak fel a kálvinista pap-költő emléktáblájára az orgona alá és a szószékről csiiggő bársonytakaróra, amin szintén aranybetük őrzik a Virágregék költőjének hanvai emlékét.

A diákkonferencia alaphangulatát Sörös Béla losonci lelkész, a theológiai szeminárium igazgatójának bevezető előadása határozta meg. Az or- BBágszerte ismert kitűnő szónok, a református mozgalmak egyre uj és újabb kezdeményezéseit fölvető egyháziérfi az Ur asztalához lépve tartotta meg hatalmas beszédét a szlovenszkói magyar kál- vinizmus jelenéről és jövőjéről, amelynek alapmotívuma az élő Istenbe vetett hiten kívül, az volt, hogy:

,,Vessünk fátyolt a múltra és dolgozzunk a jövőért!“

Bátor, lelkesítő szavai nyomán harcos, átszellemült hangulat lett úrrá a konferencia tagjain. Érezhető volt a fiatalok felszólalásaiban, hogy valami belső hév feszítette elszánással cselekedni akarnak — a jövőért. A templom hajója alatt készülő szellemi mozgalmak láthatatlan bölcsője le— Előadóik legnagyobb része azok közül a lelkészek és világiak közül került ki, akiknek határozottan kiformálódott evangéliumi irányzata és kálvinista világnézeten alapuló munkája országszerte ismeretes. így ez a konferencia arra hivatott, hogy

a kálvinista egyház belmissziói törekvéseit egységesítse, a szlovenszkói ref. egyháztársadalmi munkákban az egyházias irányzatnak, a kimondottan gyülekezeti evangelizáoiónak, a legteljesebb egyetértésben megállapított s már | törvényesített formájával lépjen a nagy nyilvánosság elé és ezzel együtt jelezze a reorganizációnak és a regenerálásnak útjait.

— E tekintetben megmérhetetlen és felbecsülhetetlen a konferenciának úgynevezett evangéliumi jelentősége.

— A kálvinista egyház, amely a közelmúltban a Kassán tartott lelkészgyüléssel kapcsolatosan

egyetemes konventjében és egész leik észt esitüietié- ben is

hivatalosan dokumentálta, hogy a köztársaság keretén belül a maga lojalitásával és az idők jelének megértésével békés utón és közös megegyezés alapján akarja rendezni az állam és az egyház viszonyát,

ezen a konferencián a benne élő lelket szólaltatta meg kálvinista határozottsággal és hithüséggel.

— A külső organizálás mellett a belső orga- nizálásra törekedett: félreismerhetetlen határozottsággal, az Isten szuverénitását vallva, az Ige erejére támaszkodva, lelkieket lelkiekhez szabva kívánta, lerakni a regenerálás etikai alapjait, amelyet ebben a pár szóban tömörithetünk legrövidebben: kálvinista élet az Élő Isten

szolgálatában, az ö dicsőségére.

*

A konferencia három napja alatt a diákokat a református gazdák látták vendégül igazi magyar vendégbarátsággal.

A közös ebéden megjelent vendégek közt az eddig emlitetiteken kívül ott láttuk Tornallyay Zoltánt, Barna Béla ny. ezredest, Széky István főgondnokot, Ablonezy Pál hanvai lelkészt és Seress Zoltán, Nehézzy Károly lelkészeket.

Másodnap este a konferencia Isten szabad ege alatit gyújtott tábortűznél hallgatta Szabó Béla huszti lelkész mélyen járó előadását.

Győry Dezső.

A harhizoni festő és a magyar kislány

— A P. M. H. eredeti riportja —

begett a pirosra gyűlt arcok fölött.

Kipn szakad az eső. Áztatja a kertet, amely a hanvai templomdombon Tompa Mihály sírját övezi. Arany János sírfeliratát őrző márványoszlop vigyáz a halottra, aki virágok közt heverő, életetzáró kőlap alatt fekszik. A theológusok kórusát a zápor monoton moraja kíséri. Aztán megindul az irodalmi vita. Láthatóan élénkül a konferencia. S a hosz- 6zu vita végén — amely irodalmi szempontból több kívánni valót hagy ugyan hátra — már tisztán kialakul a konferencia itt is következetesen keresztülvitt szelleme: a kálvinista élet célja az élő Isten szolgálata keresztény munkában. Tőle való minden ajándék, tehetség, művészet: őt kell szolgálnia mindennek és mindenkinek, aki jó kálvinista. Ami ettől az élettől elvonja, ebben a lelkűiéiben megzavarja az igaz kálvinistát, az lehet szép, lehet más szempontból értékes, de neki akkor — fölösleges.

iA szlovenszkói magyar kálvinisták a reorganizációs munka mellett a belső regenerálás útjait egyszerre akarják lerakni. A reorganizáció a már előbb említett „fátyolt a múltra" elve alapján egy egységbe kívánja foglalni a két szlovenszkói és az egy ruszinszkói központ körül meg- oszló szervezkedést és ennek a köztársaság fő: városában, a centrumban óhajt központi szervet biztosítani és felállítani.

A másik aktuális mozgalom a kálvinista lélek megerősítését, kifejlesztését és kibontakozását akarja elősegíteni s

ezt a regeneráló munkát főleg a kálvinista fiatalság bevonásával, azok lelkében akarja megkezdeni.

*

A kettős és egymást kiegészítő mozgalomról nyilatkozattételre kértük a konferencia kimagasló vezérét, Sörös Béla losonci lelkészt, theológiai igazgatót, aki ezekről a következőkben fejtette ki nézeteit, megmagyarázva egyúttal a konferencia jelentőségét is:

— Kapcsolatosan azokkal az egész világon szembeötlő evangéliumi mozgalmakkal, amelyek az egyes egyházakban megújuló hitélet megnyilvánulásai,

Szlovenszkón is több olyan terv jelentkezik, ami arra mutat, hogy a lelki ébredések és az elmélyült hit életű, missziói lelkületű egyházias vezetők oly egyháztársadalmi regenerációt készítenek elő, ami a szociális és praktikus kereszténységnek az érvényesülését jelenti.

— Junius 29-én Losoncon az Evangélikus Ifjúsági Egyesületek országos kongresszusa Ülésezett- Sok érdeklődőt, hozott össze az egész ország területéről. Vezéreik az YMCA előtti téren hallatták szavukat s a kisvárosi lakosság a vendégekkel együtt meleg érdeklődéssel hallgatta az evangélikus egyház ifjúságának kebelében végzett munkájuk ismertetését.

— Ugyanezen nap estéjén nyitották meg a hanvai református templomban a Szlovenszkói Magyar Református Diákkonferenciát.

— A főiskolai és középiskolai nagyobb diákok ezen első nyilvános nyári konferenciájának, mint első ilyen irányú tömörülésnek, igen jelentős szerepe van a megújhodásra törekvő egyház életében is.

Annak az intelligenciának tömörülése kezdődik meg ezzel, amely a kálvinista világnézet szempontjai szerint, a komolyan vett Szentirás alapján állva akarja berendezni a sajáfcmaga és egyházközsége életét — és lélekben erős ifjúsággal és ennek keresztyén munkájával kívánja szolgálni az egyházi és nemzeti regenerálás ügyét,.

— A losonci református theológián kívül Csehszlovákia majdnem minden főiskolájának magyar hallgatósága képviselve volt itt egy-egy református hallgatóval s a külföldi egyetemek és főiskolák hallgatói is jelentékeny számban jelentek meg és nagy számban csatlakoztak hozzájuk a magyarok által látogatott középiskolák felsőosztályu növendékei is.

A vilá,"szerte ismert Studrat-mozgalem tipikusan kálvinista irányzata jelentkezett ezen a diákgyiilésen.

Páris, julius.

„Noblesse obiige" —- — az előkelőség kötelezettségekkel jár és én ezek egyikének kívántam eleget termi, amikor is szmokingba vágtam magam, autóba ültem és elhajtattam a „Ciearidge“-ba, Páris Ckamps Elyséei legelőkelőbb szállodájába, ahol 4—500 frank egy souper. Vettem ezt főként azért, mert előtte való nap a „Café de la Rotonde"- ba, a festők és egyébb művészek találkozó helyére néztem be és az egyik festményekkel kitapétázott plüssarokban egy szűke piszeor- ru arcra bukkantam.

— Hát maga kis szőke kicsoda? — kérdeztem hangosan és magyar nyelven.

— Igen, én vagyok! — felelte egyszerűen a visszhang.

Hirtelen előttem állt Budapest 1918-ban. Néztem a kis szőkét Néhány pillanat múlva már a „Télikertet" láttam: jómagámat és néhány kollegát, festőt, zenészt. Azóta egyike, másika sokra vitte, de akkor köztünk csak ez a kis szőke vitte a szót: Sugár Alice. Névjegyén ez állt: „Sugár Alice, a Télikert tagja."

Az ember a háború utáni világban már megszokta, hogy sokszorosított önmagával lépten-nyomon találkozzék: Itt is, ott is, Pá- risban csakúgy, mint Prágában, vagy Londonban. Mert a múlttal találkozik, ahová a véletlen dobja. Itt egy télikerti taggal, ott egy budapesti baráttal, akivel Ady Endre első verseit olvastuk akkor, amikor Ady indult és fejetetejére állította Budapestet. Az ifjúság alakjai közül sokat elnyelt a háború, a többiek szétszóródtak és ezért nincs semmi különös abban, hogy a Café de la Rotonde-ban a visszhang magyarul válaszol. Az ember tudomásul veszi, hogy egykori Énje egy szerves részét, Sugár Alicét, a Télikert tagját ott találja, leül az asztalhoz és beszélget. Ha okos vagy és megtanultad a háború utáni világ mentalitását, nem kezdesz szentimentális húrokat pengetni és emlékek után kutatni. Sugár Alice, a Télikert tagja ma a Cafe de la Rotonde tagja és Budapest helyett Páriában él. Más az, hogy ő él Párisban és más, hogy Te is kimentéi a világ fővárosába. Te egészen biztosan visszatérsz onnan — — Prágába, Budapestre és egészen biztosan a dapesti lapoknak dolgozol és magyarul z verset, amely a „Nyugatban" jelenik meg, mert nem tudsz sem németül, sem franciául és soha sem is fogsz tudni. Még akkor sem, ha a született franciák született franciának tartanak, amit egyébként sohasem tesznek.

— Mit csinálsz Pá.'isban, Alice?

— A Clearidgeban lakom. Egy hete vagyok itt.

— Honnan jöttél?

— Monté Carlo, Cannes stb. Négy hónapig voltam ott.

— Jól beszélsz már franciául?

Egy pár szót tudok csak. Majd csak csmálódik valahogyaa.

Rövid válaszokat ad. Pesten azt mondják ilyenkor:

— Nagyon élsz! Felcsúsztál, mi? Jut, hogy ne feszegessem ezeket a keleti kérdéseket. Ami volt, az volt. ö ma a Champs Elysée legelőkelőbb szállójában lakik. Kivel, az egészen n ind egy.

— Na, szjrv.isz! — mondom.

— Szervusz!

Mikor az ajtónál vagyok, utánam kiált:

— Gyere holnap a Clearidgeba vacsorázni!

— Nincs annyi pénzem!

Megint csak int: majd ő fizeti.

— Majd felhívlak!

Aznap este a Montmartre egyik kis korcsmájában egy érdekes emberrel találkoztam. Sápadt, hosszukaju fiatalember ült a sarokban és rövid pipát szitt. Vacsorát rendeltem és mialatt a hors d'oeuv.-e-val foglalatoskodtam, észrevettem, hogy a sápadt hosszuhaju rajzot készít rólam. Ez a montmartrei közeledés egyik formája. Rend szerint 10 vagy 20 frankot vasal ki Delőled és abszolút tehetségtelen piktor, aki azt hiszi, hogy a világ még mindig Murget „Bohéméleténél tart ‘s a barbizoni iskola játékait a mai Montmartren meg lehet ismételni. A hosszú haj és a rövid pipa: csalhatatlan Murget. Pedig az egész bohénivilág azóta a Montmartreről régen leszoralt a Montpamas- sera és ahol az ötvenes-hatvanas években párisi bohémélet tobzódott, ma Amerika csengő dollárjai gurulnak és a romantikát üvegben és ostyában nagyon realisztikusan nekik adják el.

Hagytam, hogy rajzoljon. Azért sem veszem meg a vázlatot, gondoltam dühösen és belőlem azért sem fog egy frankot sem kivasalni! Bosszantó, hogy Páris annyira a világ fővárosa és az ember annyira ismeri, hogy ha elmegy valahová, eleve tudja, hogy történeti alapon mit kell éreznie. Ha a „Keleti Pályaudvarnál" leszállsz, nem lehetsz olyan agyongyötört a harminc órás úttól, a vám- vizsgálattól, a francia utitársak kellemetlen lényétől, hogy azonnal eszedbe nem jutna, miközben még a hordárral veszekszel, mert három csomagért 16 frankot követel:

Ady: A Gare de 1‘Est-én —: „Páris,

Isten veled!"

Most érkeztél ugyan meg, de azért a füledben cseng: „Páris, Isten veled!"

És mert ez Párisban mindenütt igy van, Napóleon sírjától a Monna Lisa-ig, ezúttal megint egyszer elfogott a düh. Dühös voltam Montmartrera, Murgetre, a bohémekre és erre a kis festőre, aki tiz frankot akart kicsalni tőlem.

— Menjen a fenébe! szóltam oda gorombán és oda se néztem, amikor elém tolta a rajzot. De aztán mégis odanéztem és azonnal megváltozott a hangulatom, mert a fiatal, Barbizont külsőleg majmoló festő hallatlanul tehetséges volt. Ennyit rögtön megállapítottam és csak természetes, hogy ennek következményeképpen a fél éjszakát átboroztuk kettesben. Közben gondolkoztam:

Ez a hallatlanul tehetséges festő hallatlanul szegény és olyannyira bamba, hogy még mindig azt hiszi, hogy az 1870-es világot élheti és igy is boldogul. Valanogy segíteni kellene rajta! Hirtelen eszmetá «r V-sal eszembe jutott Sugár Alice, a budapesti Télikert tagja, aki jelenleg a Clearidgeben üdül. Ezt a kettőt valahogyan össze kellene hozni!

A festő megadta lakáscímét, én pedig a megbeszélt időben elmentem a Clearictey'-ia.

melynek halijában Sugár Alice várt rám. Az étkező előtti portás nyakáról egy hatalmas ezüstveretü lánc csüng le és igy nagyon hasonlít Anglia kancellárjához. Én alig merek ránézni, de Sugár Alice teljesen otthon

érzi itt magát és a kancellár mély meghajlással üdvözölni, amint az ajtón belépünk.

Álomszerű terem. Vastag perzsákon árnyékpincérek hada. Magas kristályvázákban a legszebb rózsák.

—Na, Alice, — mondom az első pezsgőspohárnál — Isten éltessen! Felcsúsztál, majd elmondom Pesten a fiuknak!

Ez látható örömmel tölti el.

— Egyébként ne félj, a vacsorát én fizetem. Van dohányom. Egyre azonban mégis megkérnélek: ha teheted, segits egy emberen.

Végighallgatja a kis festő történetét és teljes nyugalommal, szinte királynői gesztussal mondja:

— Ha van telefonja, hívd ide a festőt. Egy fél óra múlva itt lesz Sievínszky, a modern festők mecénása és Codreano Irén is vele jön. Tudod, hogy ő már régen „beérkezett" és nagyszerűen megy neki.

— És Te ezt honnan tudod? — kérdem és nem tudok hová lenni a csodálkozástól. — Hiszen nem értsz a festészethez és egy hete vagy csak Párisban!

— De a Clearidgeban lakom! — hangzik az öntudatos válasz, amellyel engem, a tudatlan vidékit lesajnál.

Azután a dolog igy történt:

Az én kis festőm eljött. Nem tudom, hogyan jutott be az étterembe. A bejáratnál megállt és magasra tartotta tenyerét, mintha a nagy fényesség vakítaná. A mi asztalunk fényessége tényleg még a napét is felülmúlta, mert akkor már Codreano Irén, a fiatal „beérkezett" festőnő és Slevinszky mester, a nagyszakállu Medici ültek az én meg a Sugár Alice asztalánál. A dolgot hosszabban is elmondhatnám, de inkább lerövidítem és csak a csattanót mondom el:

Festőm, aki jóképű fiú, összebarátkozott Slevinszkyvel, azután Codreano Irén kisasz- szonnyal, aki rábeszélte, hogy adjon neki bizományba vagy 25 rajzot és festményt. Ez meg is történt és Codreano Irén Slevinszky termében uj kiállítást rendezett a maga neve alatt. A falakon a fiatal festő alkotásai lógtak — Codreano aláírással. Ez a név és Slevinszky terme úgy hatottak, mint a bomba. A tolongó közönség az első félórában szétkapkodta a képeket. Mikor már mindegyik alatt ott függött, hogy „eladva", Irén maga köré gyűjtötte a vevőket és igy szólt:

— Nem én festettem őket, hanem barátom, aki a mai naptól kezdve beérkezett...

így történt. A kis montmartrei festő ma már a beérkezett fiatalokhoz tartozik.

Elmentem Sugár Alicehoz, hogy megköszönjem neki szívességét. Beszélgettünk erről is, arról is és azután a festészetről és a sikerről.

— Na látod! — mondta Alice. — Csak a Clearidgeben keli lakni. Pedig én mondom neked, hogy nem tehetséges az a pasas! Én mondom!

— Fődolog, hogy beérkezett! — válaszoltam illedelmesen és meghajoltam a Télikert volt tagja előtt.

— Na szervusz! Aztán mond el Budapesten!

— El fogom mondani, Alice! — Már az autóból kiáltotta:

— És ha be akarsz érkezni, keress fel a Clearidgeban!

Neubauer Pál.

Egynegyedmiliió vendég Prágában

Nagy előkészületek a szokolkongresszus három főnapjára. Százkilencvenkét különvonat.

Prága, julius 3.

Nagy lázban van most Prága. Az utcákon nagy sürgés-forgás. A házakat díszítik, a főutcák mentén díszkapukat építenek, zászló- diszt öltött a város, mert a szokolisták vasárnap, hétfőn és kedden tartják meg kongresz- szusukat és főünnepélyüket. A cseh nemzeti színek, a fehér-kék-piros, egybevegyülnek a zöld gályákkal és vasárnapi úgyszólván minden ház föl lesz díszítve a polgármester fölhívása szerintA nagy szokolista ünnepélyre már most közel 60.000 vendég érkezett s vasárnapra a vendégek száma el fogja érni a 150.000-et. A nagy stadionon a felnőtt szokolisák óriási tömege fogja tornamutatványait és különböző élőképeit bemutatni. Az AÍtstadter-Ringen is nagy előkészületek folynak. Ott fogják megülni a szokolisták Húsz János emléknapját. A három nagy ünnepnapon este 9 órakor a Moldva vizén is szimbolikus tömegjeleneteket fognak előadni. A szokolista kongresz- szussal kapcsolatban 120 külföldi sajtótudő- itó érkezett Prágába. A vnsutforgalom is óriási. Százkilencvenkét különvonat hozza a vendégeket és résztvevőket az ország minden tájáról- Általánosságban ímv becsülik, hogy Prágan’r a h>>-v\m p->» U-vji n külföldi •'^ridegekkel legalább is 250.000 látogatója lesz.