Prágai Magyar Hirlap, 1926. július (5. évfolyam, 147-171 / 1185-1209. szám)
1926-07-04 / 150. (1188.) szám
1926 julius 4, vasárnap. n IMuM*i * iAiikARH í RIíAÖ Beszélgetés francia képviselőkkel Caillauxról és Briandról, a két nagy francia konzulról Soulier, Barthelemy, Outray és a híres Fontanier nyilatkozatai — Át kell-e adni egy francia gyarmatot Amerikának — Minden a washingtoni pénzügyi szerződés ratifikálása körül forog — A frankügy lemorzsolódása Paris, julius 3. Néhány nappal ezelőtt volt a Briand kormány bemutakozásának nagy napja. A fontos esemény a legélénkebb politikai érdeklődés közepette folyt le. A két konzulnak, Briandnak és Caillaux- nak uj: nagy minisztériuma, amely hivatva van ezt a rendkívül súlyos válsága l megoldani, a legélénkebb kommentárokra adott alkalmat. A képviselők, még azok is, akik a kormány mellett szavaztak, tartózkodó várakozással néznek az uj kormány működése e^. (így látszik azonban, hogy a francia parlament lassanként tudatára ébred annak a nagy felelősségnek, amely minden egyes képviselőre hárul és most már óvatosakká lettek a helyzet és a kormány megítélésében. Az alábbiakban a legkülönbözőbb pártál- lásu képviselők nyilatkoztak az Önök tudósítója előtt az uj kormány bemutatkozásáról. Soulier, protestáns lelkész és a francia jobboldal egyik vezére a következőket mondta: — Mi cselekedeteinél várjuk és ítéljük meg az uj kormányt. A jobboldali ellenzék teljes várakozásban van és támogatja a kormányt, vagy pedig megvonja tőle bizalmát, aszerint, hogy a nagy pénzügyi reformokat milyen módon kívánja megoldani. A jobboldali ellenzék részéről nincs szó egy szisztematikus ellenzékieskedésről, i azonban éberen fogunk vigyázni arra, hogy a kormány ne kerüljön a baloldali demagógia sodrába. Olyan pénzügyi intézkedést kivárnunk, amely a tőkét, a birtokosokat és a betevőket megnyugtatja, nem pedig olyat, amely a tőkét elriasztja, mert annak a következménve úgy is az, hogy a tőke kivándorol és ezt a folyamatot semmiféle kormányintézkedéssel nem lehet megakadályozni. A kormány egyik legfu do- sabb és legnehezebb feladata az Amerikával kötött megegyezés ratifikálása és egy esete- ges külföldi kölcsön felvétele lesz. A jobboldali ellenzék el van tökélve, hogy a legerélyesebben megvédi az szág függetlenségét és semmiféle külföldi beavatkozást szuverén jogaiba semmiféle körülmények között sem fog Külpolitikában támogatjuk a kormányt m-n- den olyan kérdésben, amelyekben a ne izeti érdekek megóvását látjuk, igy a Riff háború likvidálásában, a sziriai kérdésben és a magyar kérdésben is, amely utóbbiban Briand álláspontját helyeseljük. Reméljük, hogy ezzel a hamisítási ügy végleg lekerül a napirendről és hogy többé ilyen zavaró momentumok nem merülnek fel a két ország viszonyában, mert ez igen károsan befolyásolná Franciaországban éppen a jobboldali körökben meg'evő magyar rokonszenvet. Barthelemy képviselő és egyetemi tanár, aki a jobbközép pártoknak egyik legszellemesebb és legnépszerűbb parlamenti szónoka, belpolitikai szempontból elemezte az uj kormány helyzetét. ■— Az uj kormánynak két feje van — mondotta — minthogy a természet is néha életrehoz ilyen produktumokat. A parlamenti életben ez a jelenség kevésbé csodálatos, mint a természetben, csak az a kérdés, hogy két ilyen nagy egyéniség harmóniában tudja-e majd vezetni a kormányzást? Reméljük, hogy a küzdelem a két politikus között, ha ugyan küzdelemre egyáltalán sor kerül; nem is annyira duellum, mint inkább duet lesz. Mindenesetre sajnálatos, hogy Briandnak nem sikerült eredeti tervét megvalósítani és a nemzeti egység, vagy legalább is a nemzeti koncentráció kormányát megalakítania. Jelenleg a font 170 frankot ér. Ha a kormánynak sikerül a frankot 150-re feltólni, akkor mindenki kormánypárti lesz és hogyha egy kedvező ponton stabilizálnia is sikerül a frankot akkor majd elmondhatjuk, hogy az uj kormány egy nagy kormány, sőt nemcsak kormány, hanem kormányzás is. Oulray képviselő is úgy látja, hogy a kormányzatnak tengelye a pénzügyi kérdés, a pénzügyi kérdésnek a tengelye pedig a stabilizálás, stabilizálás pedig csak úgy lehetséges, ha a kormány ratifikálja a washingtoni egyezményt. Kétségtelen, hogy ez a megegyezés nagyon népszerűtlen a parlamentben és pedig minden pártban, úgy a jobb-, mint a baloldalon. „De én mégis úgy hiszem, hogy a parlament nagyonis meg fogja gondolni,' hogy vájjon elvetbeti-e ezt a kérdést? Én a magam részéről a ratifikálásra fogok szavazni," Sokan újra felvetik azt a gondolatot, hogy valamelyik francia kolóniát át kellene adni Amerikának. Ez véleményem szerint sokkal rosszabb megoldás lenne, mint a ratifikálás. (Outray ur Indokina képviselője a francia parlamentben.) Azután senki sem láthatja előre, hogy mi lesz 62 év múlva, vagy 62 éven keresztül a washingtoni megegyezésből. Nem valószínű, hogy ha Franciaország pénzügyi válságba sodortatnék, hogy Amerika ridegnek mutatkozna. A hitelezőnek sem érdeke adósának anyagi romlására törekedni. Végül pedig Amerikának van egy másik nagy gondja: a Csendes Óceán uraim,a és ki tudja, hogy egy évtized múlva nem fogja-e véresre festeni ezt az óceánt egy mindennél hatalmasabb háború, a fajok uralmáért? Akkorra az egész jelenlegi egyezmény megváltozhatni. Indokina képviselőjének nincs véleménye a frankügyről. Fontanier szocialista képveselő, akinek a nevét annyiszor hallottuk a franküggyel kapcsolatosan az alábbiakat mondotta: A szocialista párt a kormány ellen szavazott. A kormány azt kívánja tőlünk, hogy vaktában bízzuk rá a pénzügy1, kérdés megoldását. Voltaképpen azonban senki sem tudja, hogy ez milyen irányban fog történni. Vájjon teljesen kizárja-e az inflációt, .agy nem? Vájjon rögtönösen akar-e stabilizálni és vájjon külföldi tőke igénybevételével, vagy vájjon ^ Silovenszicé legnagyobb üli- és porcelíánüzlete Pausz ?. Kóficé, Fö-utca 19. sz. (Telefon 33.) 5300 A Rosenthal és Meissen porcellángyárak vezérképviselete. nélkül? Ami a szocialista pártot illeti, ez a leghatározottabban a washingtoni egyezmény ellen fog fordulni, valamint minden kül- és belföldi kölcsön ellen. A szocialista pártnak meg van a maga pénzügyi programja: a vagyonválság, amellyel a legigazságosabban, a munkásság érdekeinek megóvása mellett látja a pénzügyi helyzet likvidálását. — A pénzügyi kérdés természetesen a pártpolitikai éredklődések elei erébe került és annak minden idejét lefoglalja. A franküggyel most nem érünk rá foglalkozni és őszintén megvallva nem is tudom, hogy vannak-e újabb fejleményei? Ha Briand nem bukóit volna meg, Blum elmondta volna már bejelentett interpellációját a frankügyröl és a kontrol megszüntetésének kérdéséről. Most azonban ez a kérdés természetesen háttérbe szorult. * S ISTENEK NYOMÁBAN Jeruzsálem, áprilisban. Valaki, aki nem volt zsidó, ezt mondta nekem: „A zsidók sokmindent tudnak, sok- mindenhez értenek. Csak egyet nem tudnak: meghalni valamiért,. És vannak dolgok, amikor nem lehet okoskodni, amikor meg kell halni...“ Én láttam a zsidókat ott, ahol nem okoskodnak; láttam azt, amiért meghalnak. Ma már tudom, hogy Palesztinában vagy ne^i fog, vagy még sokáig nem fog felépülni a zsidó állam. Tudom, hogy sokan a kiván- dorlottak közül vissza térnek, vagy vissza fognak térni Európa városaiba, kifáradva a küzdelemtől, elcsüggedve a kilátástalanság- tól, vagy a nagyon távoli kilátások apró reménységeitől. De azok, akik ott maradnak, s ilyenek is vannak sokan, hajlandók meghalni az uj földért; sokan már meg is haltak ezért közülük. S a zsidók számára ez a nagy eredménye ennek a nagy kísérletnek, hogy van valamijük a földön, amiért érdemes meghalni, s amiért hajlandók is meghalni. Nekem, aki nem vagyok zsidó, s aki egy nekikeseredett ifjúság minden meggyőződésével verekedtem minden előadódott alkalommal a zsidóság emberi jogaiért és méltóságáért, épen úgy, mint ahogy verekednék a botokud néger, vagy a bolíviai bennszülöttek emberi jogaiért, ha azt megsértenék, — nem heroizmusból, hanem végső szükségességből, mert minden, ami emberi méltóságon esett sérelem, személyesen degradál minden embert, aki öntudatosan él ebben a tourbillon- ban, — szóval nekem egy kicsit különös volt Palesztinában, a városokban és a kolóniákban, mindenhol elsőnek ezt a kérdést hallani: Ön zsidó? S mikor megmondtam, hogy nem, a barátságos arcok nagyon sokszor udvarias arcokká merevedtek. Akkor mondtam magamban: hát ezt nem. Ha ti itt azt csináljátok, amit mi csináltunk veletek, ha ti nacionalizmust csináltok, fajvédelmet és kínai falat, akkor ki fog derülni, hogy azoknak volt igazuk, akiktől mindezt tanultátok. Aztán, egyedül éjszaka ezekben a furcsa Palesztinái „hoteT'-ekben, egy narancserdő, vagy sivatag és hegyek között, ezeken az éjjeleken, mikor Ázsiában vagy, s a hotel körül eltévedt sakálok vonitanak, s minden európai előítélet effektiv ezerkilométeres távolságokon rémlik át csak, mentegettem magamban ezt a furcsa, aggressziv kérdést; még nagyon fiatal itt minden, még nagyon kikezdettek a lelkek, nagyon érzékenyek és tele keserű emlékekkel. „Nem tudnak meghalni": szétszórva a világon miért haljanak meg, Ford eszméiért,, a francia trikolorért, vágj Anonimus szobráért a városligetben? Egy évezreden át nem adtak földet nekik, elszoktak a földtől, csak sirhantjaik voltak a világ temetőiben, az élelmüket vásárolták, nem termelték a két kezükkel. Most van fogjuk, ahol élnek, ahol a gyermekeik születnek és élhetnek, ahol a föld nekik és az ő munkájuk által terem, amit nem vehet el isteni és emberi jog szerint tőlük többé senki. S ez a föld 2000 év előtt már az övék volt. A zsidók megtanultak a száműzetésben, szívósan és ernyedetlen energiával, kitartani, létezni, élni. Most kezdenek megtanulni valamiért meghalni. Mert ez a generáció, ezek a zsidók, akik ma Palesztinában erdőket ültetnek, mocsarakat csapolnak, városokat építenek, földeket müveinek, utakat törnek, nem élni, nem gazdagodni, nem duslakodni jöttek haza Palesztinába. Ez a generáció, a felépítés kezdetének generációja, nem számíthat életében kényelmes eredményekre: itt minden a jövőnek készül, nem is a gyermekeknek, hanem az unokáknak. Két, három generáció ember- fölötti munkája, odaadása, sinylődése szükséges ahhoz, hogy Palesztinában valamikor elégedett emberek élhessenek és megélhessenek. Ami addig fog történni, az szakadatlan munka és lemondás; akik, hazajöttek, hogy ottmaradjanak, meghalni jöttek haza. Persze, egy kiosit sokat beszélnek odalenn erről a dologról. Egy telivér cionista odalenn képtelen máskép beszélni a kezdetnek sokszor primitív eredményeiről, mint valami fehér izzásban, a legszélső elragadtatottság hangján. A zsidó soffőr, aki engem is végigkocsikáztatott az országon, nem tudom hányadizben kapott rohamokat a lelkesedéstől minden major, minden ötszáz darab eukalyptus-fa előtt, amit odalenn szegénységükben és lelkesedésükben már „erdő“-nek ..eveznek. Mindenütt „erdőt" látrak, s az erőtől nem látják, hogy milyen kevés benne a fa; én gyakran a kevés fától nem láttam az erdőt. Rischon-le-Zionban, ebben a viruló régi Rothschild-koloniában, aminek persze világ- nézletileg az uj, szocialista zsidó kolóniákhoz nagyon kevés a köze, a borpince igazgatója, egy aggastyán, aki nem tudta jól, hogy hová soroljon, a végén ezt mondta: „Ha a gojok idejönnek ...“ — „Kik jönnek ide?..." — kérdeztem először életemben nagyon élesen. Zavarba jöttünk, elhallgattunk. Álltunk egymással szemben, a z.sargonszó ottmaradt közöltünk a levegőben, a kontaktus megbomlott, valami idegen, legyőzhetetlen volt közöttünk. Először hallottam zsidó embertől komolyan kiejteni ezt a szót; egyszerre bátortalan lettem, még sok idő kell, sok idő, uj emberek, uj lélek; itt is, ír ifelénk is. * Virulnak a kolóniák? A kolóniák nem virulnak, meri a természet Palesztinában is csak akkor hajlandó virulni, ha kedve és módja van hozzá, s nem akkor és úgy, ahogy lelkes zionisták európai városokban óhajtják. A kolóniák nem minta- gazdaságok, mert a zsidók, s különösen azok a zsidók, akik elmentek földet művelni Palesztinába, csak igen kis hányadukban mintagazdák, egyebekben; fáradhatatlan, jó- szándéku emberek, akiknek előbb a saját bőrükön kellett megtanulni a gazdálkodás és a földművelés fortélyait, s csak aztán lettek, ha lettek, mintagazdák. Ezek az emberek azelőtt irodalommal, fogászattal, kereskedelemmel, joggal, művészettörténettel, s az isten tudja, mivel foglalkoztak; ezer között akad egy, akinek „azelőtt" a földművelés adott kenyeret. Ma önszántukból parasztok; s ami fontosabb, hogy azok is akarnak maradni. Ezek az emberek Európában zsidók voltak: sorsból és meggyőződésből voltak azok. Ma, otthon, Palesztinában, másképen zsidók: egy kicsit ugy zsidók, mintha előléptették volna őket. Ezt talán csak az látja, aki nem zsidó. Ugy zsidók, ahogy Mózes idejében lehettek azok, közvetlen az egyptomi menekülés után: kiválasztott népnek érzik magukat. * Valahogy még mind mámorosak ettől a szabadságtól, ettől a szegény, kis, gyámoltalan, angol felügyelet, arab gyűlölet mellett ápolgatott első szabadságtól, ami az övék odalenn. Az utcasarkon héber utcatábla. Az utcá- koi. héberül beszélnek. Mindenütt felédcsap a zsidó sors, ez a legkülönösebb sors a fajták között: szerencsés népek az évezredek alatt kiművelték, finomították, mélyítették a nyelvüket, a zsidók 2000 esztendő után most jutnak csak ahoz, hogy egy halottnak hitt nyelvet uj életre keltsenek. Palesztinában ma héberül beszél az a zsidóság, amely öt év előtt tálán még egy szót sem tudott héberül. A Szentirás nyelvét uj szavakkal kellett megtűzdelni: villamosság, autó, telefon, repülőgép, expressionizmus, kaucsuk, fajvédelem ismeretlen szavak a régi héber nyelvben. Amellett Jeruzsálem orthodox zsidói azok, akiK Palesztinában jiddisül, s az uj, fiatal, „vallástalan" zsidók azok, akik héberül beszélnek. Nem értik meg egymást, nem akadják egymást megérteni. Palesztinában láttam (s nem a jeruzsá- lemi ghettoban) először zsidókat, akik valaha másképpen voltak zsidók, több természetességgel, több egyszerűséggel, több magátólértetődéssel, mint bárhol másutt a zsidók a világon. Először láttam ezt a nyugodt zsidó tekintetet, amiben nincs idegesség, ninc: dac, nincs szomorúság, nincsen bizony- gatás: igy csak az tud nézni, aki otthon van, akinek nem kell attól tartania, hogy minden pillanatban reákiálthatnak, aki otthon van a maga portáján, a háza előtt, amit maga épített, a kertjében, amit maga ültetett, aki borral és kenyérrel kinál, ami a maga földjén s a maga kezemunkájával termett, aki egy nyelven köszönt, ami az ő vére s vérszerinti ősei nyelve, s aki mindenben: a házban, kertben, beszédben, munkában, jogiban és kötelességben odahaza van, egy földön, aminek minden négyzetmétere át és át van itatva az emberiség égjük legkülönösebb történetével, a zsidó történelemmel. Zsidókat nagy emberi méltósággal volt már alkalmam látni máshol is; de zsidókat nagy emberi nyugalommal Palesztinában láttam először. Az otthon, ez az uj és irtózatosan régi otthon, szűk, kényelmetlen, veszélyes, sok a gond és sok a baj; de otthon. Az a néhány ezer zsidó a tizennégymillióból, aki tudja ezt, nem tartózik a szerencsétlen zsidók közé. Az életük nehéz, de van miért, és van hol élniük és meghalniuk. Marai Sándor. ; 4 A zsidók otthon Utánnyomás tilos
