Prágai Magyar Hirlap, 1926. július (5. évfolyam, 147-171 / 1185-1209. szám)

1926-07-31 / 171. (1209.) szám

6

A marokkói szultán Napóleon trónszékében

Múl ej Jusszuf párisi szeszélyei — Abd el Krím népe a párisi állatkertben — Hogy menekült meg a Waterlooi ágy a végveszélytől? — Páris mulat az egzotikus uralkodó szeszélyein

— A P. M. H. tudósítójától —

Párig, julius 30.

Tegnap reggel, úgy félkilenc felé, a Jardin des PLTntes (a párisi állatkert) vadjai még csendesen szunyókáltak, amikor a bokrok közül különös zaj ütötte meg a fülüket. Egy öreg nőstény oroszlán félálmosan kinyitotta a szemét, majd meglepetten talpra ugrott és egy pillanatig sem késlelkedett, hogy felébressze hortyogó fenséges párját azzal a különös mormogással, amely oroszlán nyelven bizonyára azt jelenti: no nézd csak, öreg, no, de hát nézd csak!?

Csakhamar az egész állatsereglet talpon volt, morogva és tágra nyitott szemekkel bámultak ki a ketrecükből és különös izgalommal járkáltak fel és alá a szűk ketrecekben. Miért volt ez a nagy korareggeli izgalom? Semmi másért, csak azért, mert a zöld bokrok között fehér humuszok tűntek fel imbo- lyogva. Burnuszok, régi emlékek, szabadság, sivatag...

Mulej Jusszuf, a marokkói szultán a francia köztársaság illusztris vendége érkezett meg egész kíséretével, két fiával, három lila dzseballás unokájával, a feketebőrü eunuch- jaival, teljhatalmú- miniszterével és egy csomó redingottos és kitüntetésekkel ékesített francia előkelőséggel, hogy megtekintsék Páris város exotikus kosztosait. A vadak méltó fogadtatásban részesítették az előkelő vendéget, morogtak, horogtak, vicsorgatták a fogukat, nekiugrottak a ketrec vasrudjainak, harapdosták, úgy mint az a jól nevelt vadállathoz illik, amikor fenséges vendégeket fogad. Olyannyira jól játszották szerepüket a horpadt hasú és fogatlan tigrisek, hogy a három hercegi unoka rémülten bömbölni kezdett. Hogy megnyugtassa őket, Si Kaddur ben Ghabrit, a szultán teljhatalmú minisztere és főudvarmestere, cukrosdatolyát adott — nem az ordító szultán csemetéknek, — hanem a tigriseknek. Cukros datolya a sivatagi tigrisnek! Nagy sértés ez egy valódi, vérbeli tigrisnek. Meg is sértődtek. Hátatforditva az egész illusztris társaságnak, visszafeküdtek s egy pillantásra sem méltatták többé őket. Az unokák azonban csak tovább bömböltek. Erre ők kapták a cukros datolyát. És hogy teljesen megvigasztalódjanak, a főudvarmester ur harci pózba vágta magát a tigrisek ketrece előtt, vad, riff csatakiáltásokat hallatott és elkezdte fehér burnuszát lebegtetni, nyilván, hogy felkeltse bennük a régi emlékeket s szívfájdalmat okozzon nekik, amiért ilyen neveletlenül viselkedtek. Határozottan nagyszerű látvány volt igy a teljhatalmú miniszter torreádor pózban, lobogó burnuszbán heccelve a tigriseket.

A francia urak félrefordulva nevettek, a szultán megelégedetten legeltette tekintetét miniszterén, a cukros datolyától összemasza- tolt fenséges unokák tágra meresztették a szemüket és teljesen elfelejtettek sírni, a fekete pofáju eunuchok pedig látható elismeréssel adóztak harcias uruknak. Egyedül csak a tigrisek nem voltak hajlandók tudomásul venni a főudvarmester ur különös produkcióját.

A tigrisekhez hasonlóan, a kígyók és a krokodilusok is teljesen etikettellenesen viselkedtek s egyszerűen fumigálták a magas látogatókat. Hiába piszkálta őket az agilis miniszter — aki tegnap különösen jó formában volt — meg sem mozdultak. Ellenben a lojális csimpánz vad charlestont járt a szultán tiszteletére és az öreg nőstényelefánt, a Ra- chel tisztes korára rácáfoló ezer bájjal s már Párisban tanult raííinériával igyekezett elbájolni a marokkóiak felséges urát.

Amint látható, az állatkert vadállatai többé-kevésbé éppen olyan látható megindulással és hódolattal fogadták a kegyes szultánt, mint ahogy Párisban mindenütt, ahová csak beteszi a lábát. És azt mondani sem kell, hogy sok helyre beteszi a lábát. Viszik, cipelik őt végig egész Franciaországon, keresztül- kasul Párison, kényeztetik, hízelegnek neki, mindent megtesznek, hogy csak minél jobban érezze magát, hogy csak minél jobb emlékeket vigyen haza magával innen, hogy valahogy valamikor eszébe ne jusson olyan bolondságot csinálni, mint amilyent Abd el Krim csinált nem is olyan régen. A jámbor, a kegyes szultán pedig megy mindenüvé, akarva, nem akarva, bólogat és mosolyog, mosolyog és bólogat. Tetszik neki ez a nagy ünnepeltetés, a nagy hízelgés. Mindennel meg van elégedve, minden tetszik neki, az Eif fel-torony, — amelynek a legeslegtetejére kapaszkodott fel a francia kísérők legnagyobb megrökönyödésére, akik a nehézsúlyú szultántól ennyi akrobata képességet nem reméltek — éppúgy, mint a jó francia pezsgő vagy mint a párisi mozi. Minden szeszélyét t.eHesitik, minden kívánsága előtt meghajolnak. És hogy a szultánnak vannak kívánságai, annak az illusztrálására szolgáljon a fon- tainebleaui eset.

A szultán és a kísérete a hangulatos állatkerti látogatás után kiaufózott Fontaine- bleauba, hogy a hires kastélyt megtekintse.

Természetesen ünnepélyes fogadtatás és a szokásos hajlongások fogadták és magé a kastély igazgatója állt a menet élére, hogy a felséges és fenséges vendégeket kalauzolja. A nagyszerű termek nem túlságosan hatották meg őfelségét. Legalább is nem látszott rajta. Az igazgató nagy buzgalommal magyarázott el minden apróságot, amiből ugyan a felséges ur egy szót sem értett, mivel nem tud franciául — és csak akkor mélázott el, amikor a hűséges tolmácsa, a tigrist bosszantó teljhatalmú miniszter, az igazgató kérésére felhívta a kegyes figyelmét egy empir díványra, amelyen Napóleon egyik hires szerelme született meg.

Napóleon X-fl-ik kalapja sem hatotta meg valami túlságosan, mivel e kalapokból már volt alkalma néhány tucatot látni rövid ittartőzkodása alatt, tekintve, hogy minden valamire francia muzeum tart belőle néhányat raktáron.

A szeme csak akkor csillogott fel, amikor Napóleon ragyogó tróntermébe lépett. A pirosbársonyos trónszék, mintha megbabonázta volna, mintha a támlájáról leragyogó arany „N" betű hipnotikusan vonzotta volna. Az igazgató lelkesen magyarázott, dicshimnuszokat zengve a trón nagyszerű és tiszta stílusáról. Őfelsége nem hallgatta, csak szórakozottan. Mikor a lelkes magyarázat befejeződött, teljhatalmú miniszterének a tolmácsolása segítségével kifejezést adott azon jámbor óhajának, hogy szeretne a trónba — beleülni.

Egy felséges ur óhaja parancs, még akkor is, ha marokkói szultán az illető. így az

Davos, julius 30.

Mister Cbang, a „rejtelmes Kina“ jól megtermett fia, úgy fest, mint a cirkuszok kínai birkózója. Hatalmas termete dacára igen békés foglalkozást üz, gépész-mérnök, s Kínában olyan egyetemi tanár féle. Viselkedése, öltözködése s minden külső megnyilatkozása teljesen európai, de bévül vad, fana-1 tikus kínai lélek lakik. Belső énjét mindenképpen leplezni igyekszik, mikor azonban Kínáról vagy az „idegenek41 (fehérek) hibáiról van szó, észre lehet venni az igazi kínai gyűlölő mentalitását.

Mr. Changot szállodájának halijában interjúvoltam meg. Igen kedvesen fogadott és hamarjában vagy öt nyelvet sorolt fel, amelyeken kérdezhetem, sőt, mint mondá, „még kínaiul is". A németet választottam s Mr. Chang németül kifogástalanul beszélt. Kifejezésein meglátszik, hogy a nyelvet valódi kuli- szivóssággal és kuliakarással tanulta meg.

Először is természetesen a jelenlegi kínai politikai helyzetről kérdezősködöm.

— Ne haragudjon, de a politikával nem foglalkozom — válaszol olyan mosollyal, melyben valahogy'benne van az, hogy nagyon is foglalkozik. — A „kínai felfordulásról", mint ahogyan ön mondja, nem mondhatok sokat, legfeljebb csak annyit, hogy

minden felfordulást az idegeneknek köszönhetünk.

Azt hiszem, ezt ön is tudja, sőt az okokat is. Kell a kínai piac, az olcsó munkaerő, az ópium és a fehérek mindezért zavart csinálnak. Arról persze megfeledkeznek, hogy a nagy Kina, az alvó oroszlán, felébredhet 'és lerázhat magáról mindent.

— Úgy látom, professzor ur, nem igen szereti az idegeneket, mi az oka, hogy mégis itt van, az idegenek között?

— Tudja kérem, van egy kínai mondás, hogy „jó a barátot megismerni, de még jobb az ellenséget". S én különben is nem vagyok az a konzervatív kínai, aki nem akar csak Kínáról tudni, én mindent tudni akarok, amiből hasznunk lehet. Már pedig önök sokat tudnak, amit még mi nem tudunk.

— Nem gondolja kérem, hogy nem illő az ellenségtől tanulni és ezzel a tudással az ellenséget — mert ön annak nézi az „idegent" — támadni?

— Mi nem akarunk támadni, mi csak védekezni szeretnénk. S nem tudom, hogy a védekezésnél illendőbb-e, ha az idegenek beóhaj beteljesedett és őfelsége a marokkói szultán (Allah növessze hosszúra a szakállát), a dicsőségesen uralkodó Mulej Jusszuf szépen belekényelmesedett Napóleon trónjába. Meg kell adni, nem mindennapi látvány volt.

A szultán előbb kipróbálta a ruganyokat, meg-meghimbálva magát benne, majd egy kissé fészkelödött a napóleoni bársonyokon, végül elterjedelmeskedett a trónon és fehér humuszának a csuklyája alól a legnagyobb megelégedéssel mosolygott.

így ült vagy másfél percig. A trón határozottan jól áll neki és ő otthon érezte magát Napóleon trónjában. Csak akkor szállt le be^ lőle, amikor a teljhatalmú minisztere alázatosan figyelmeztette, hogy már elég az élvezetből, a francia urak türelmetlenkednek, tovább kell menni, nem lehet begyökeresedni Napóleon trónjába. Őfelsége erre méltóságteljesein felemelkedett a piros bársonytrónból és a kielégítettek mosolyával vonult át a szomszédterembe.

Ebben a teremben van Napóleon egyszerű tábori ágya, amelyben a Waterlooi csata előestéjén aludt. A francia urak ijedten néztek össze, hogy vájjon mi lesz, ha netalántán őfelsége bele kívánna feküdni az ágyba? Mert a szultán megint túlságosan érdeklődni kezdett. Lassan végigméregette az ágyat, de aztán elfordult. A franciák megkömnyehülten felsóhajtottak: a szultán nem akar belefeküdni az ágyba. Szerencsére. Mert a rozoga vaságy összeroskadt volna őfelsége százegy- néhány kilónyi méltóságosságától... A wa- terloői ágy igy megmenekült a dicstelen végtől.

Elég, hogyha Napóleon trónjának rugói megemlegetik az örök időkre a dicsőségesen uralkodó Mulej Jusszufnak (Allah növessze hosszúra a szakállát) a marokkói szultánnak, a gyaurok Urának az 1926-ik esztendejében, a frankbessz és a marokkói győzelem évében tett emlékezetes franciaországi látogatását.

Burghardt Aladár.

jönnek hozzánk s a bőrünkön osztozkodnak. A mi vérünk folyik az angol, az amerikai vagy a szovjetelőnyökért. Különben hagyjuk a politikát, hiszen csak annyit mondhatok, hogy a kínai helyzet nem más, mint akármelyik európai ország helyzete: nagy a-munkanélküliség, a gazdasági állapotok tűrhetetlenek s a kínai munkás annyit sem keres, hogy kis igényét kielégíthesse. Az állandó túlfeszültség miatt a tömegek letértek a régi helyes középutról s a jobb vagy bal szélsőséges utakon haladnak, azaz bukdácsolnak.

— Talán ezért van a szovjetnek Kínában olyan nagy befolyása?

— Az ok ez, csak az a tévedés, hogy a szovjetnek nagy befolyása van. A kínai ember leikétől távol áll a bolsevizmus, a kínai tradíciók nem engedik, hogy a szovjet nálunk tért hódítson. Tagadhatatlan azonban, hogy pénzzel sok eredményt értek el. Viszont ugyanilyen arányokban szórják a pénzt az amerikaiak és az angolok s egyik kiegyenlíti a másikat. A vége az lesz, hogy Kínát öntudatra ébresztik. Na, de kérem, igazán hagyjuk a politikát, van Kínának még más, szebb oldala is, talán az is érdekli önt.®

— Hogyne — kapok a szón s megkérdem, hogy milyen Kínában az „erkölcsi élet". Az utóbbi időben ugyanis az európai országokban nagyon sok kinai leánykereskedőt lepleztek le.

— Az erkölcsi élet a régi tisztességes kinai elvekhez van kötve s igy nem lehet erkölcstelen. Az lehet, hogy Európában a leánykereskedelmi hálózatokba egynéhány kinai is bekapcsolódott, de ez az epizód valóban jelentéktelen s a kínai leánykereskedők száma a Kínát elözönlő idegen leány- kereskedők számához mérve igazán kicsiny. Fogalma sincs, hogy az idegenek a íalvaink- ban milyen vásárlásokat tesznek az „exóti- kus" export érdekében. Az erkölcsi élet, a családi élet nálunk nem olyan, mint az európaiaknál, nálunk tisztességesebb. Válni, családi tűzhelyet felbontani, Kínában csak a legvégső esetben lehet s akkor is csalt nagy nehézségek árán. Egy kinai sohasem küldi el feleségét a háztól.

— Szóval inkább rosszul élnek, de nem válnak?

— Azt épp nem — válaszolt mosolyogva

— mert lva a házastársak nem jól élnek, akkor a kínai férfi egyszerűen uj feleséget hoz a házhoz. Az előbbi asszonynak épp úgy ad enni s épp úgy ruházza, mint

Chang ur nyilatkozik Kínáról

és a kinai házasságok „felfrissítéséről"

Szerinte a fehérek jobban terjesztik a kokaint a Mennyei Birodalomban, mint a kultúrát — Politikáról nem beszél* de állandóan politizál

— A P. M. H. tudósitójától —

| A ml fegyvereink a legjobbak |

■ Kérje díjmentesen 20 oldalas, képes nagy árjegyzékünket. Használt fegyvereket javítónk és

■ kicserélünk. Részletfizetés.

L._ FU: Olmütz, Masaiykovo nlm. i I

az utódot, csak éppen nincs házastársi

viszonyban vele.

A kinai nő igen kis igényű és boldogan él többedmagával egy házban. Tehát a kinai férfi nem válik, csak „felfrissíti" a családi

életét.

— S hányszor lehet igy „felfrissíteni"?

— Ahányszor akarja, de általában két- háromszor szokás. A jó polgári családokban azonban ilyesféle dolog egyszer sem fordul

elő.

— Igaz, hogy nemcsak ez a kereskedelem, de az ópiumcsempészet is óriási módon megnövekedett Kínában? S dacára annak, hogy a Népszövetség ópiumbizottságában Kina is képviselve van, a kinai kormány mégis elősegíti a csempészetet?

— Erről szó volt a Népszövetség legutóbbi ülésén is — válaszolt kissé felindulva Chang ur —, de meghízottunk bebizonyította, hogy főleg a leleplező angolok azok, akik egész csempészhálózatot építettek ki, sőt csempésziskolákat is alakítottak, s velük szemben a kormány teljesen tehetetlen.

Az idegenek a kokaint nálunk jobban terjesztik, mint a kultúrát.

Vagy talán ez is a kultúrához tartozik? Sajnos, Kina belsejében az ópium igen hódit s mig ezelőtt csak a gazdagoknak volt beteges kedvtelése, most már a szegény kuli is rá- költi nehezen keresett pénzét. Kell nekik a narkotikum, hogy elfeledjék nyomorukat. Mint mindennek, ennek is a gazdasági helyzet az oka.

— S hogy gondolnak önök ezen a gazdasági helyzeten segíteni?

— Először szépen, okosan. S ha nem megy, akkor a gyenge politikai szálakkal lekötött oroszlán fel fog ébredni s lerázza magáról az ártalmasokat.

A. hatalmas Mr. Chang szemei csillogtak a-felindulástól s arca vészes kifejezést öltött. Mindez azonban csak egy-két pillanatig tartott, a kinai már ismét nyájasan mosolygott s cifra bocsánatkérésekkel sürgős dolgaira hivatkozva, udvariasan elbúcsúzott, jak—sánd.

v n—im»*t n i awigfflíniii n ra—gaoB—■zsbebbm———i

Garden-party tizenkétezer vendéggel

Az angol királyi pár évenként egyszer garden- p^rtyt ad a Buckingham-palota hatalmas kertjeiben és ezek a garden-partyk, egészen a következő évig állandó beszédtémái azoknak a boldog kiválasztottaknak, akik a meghívott vendégek sorában lehettek. Az idei garden-party azonban, mely most zajlott le a királyi palota kertjeiben, az eddigieknél is hatalmasabb méretű volt, mert nem csekélyebb volt a meghívott és természetesen megjelent vendégek száma, mint tizenkétezer.

Tizenkétezer vendég! Elképzelhető, hogy a londoni Piccadilly környéke egyetlen hatalmas autótábor benyomását keltette, négyezerre becsülik azoknak az autóknak a számát, amelyek a királyi palota kertjének bejárata előtt táboroztak és amelyeknek sora olyan hosszú volt, hogy a sor végéről a hölgyeknek estélyi ruháikban, a férfiaknak pedig udvari öltözékükben gyalog kellett megtenni a nem csekély utat a palota kapujáig, mert az autók torlódása miatt képtelenség volt előrejutni a kocsikon.

A kertben a legtarkább és legkülönbözőbb közönség hullámzott fel és alá az ősi fák alatt. A követségek tisztviselői diszegyenruhájukban, a többi férfiak estélyi öltözetben, az angol udvarnál kötelező fekete selyem térdnadrággal, a hölgyek a legpompázőbb nagy toilettekben. Mivel azonban az angol királyi pár e garden-partyjainak jellege teljesen demokratikus, a nagy és ragyogó estélyi ruhákban ékeskedő hölgyek mellett láthatók voltak a munkáspárti képviselők egyszerűen öltözött feleségei, a mesebeli kincsekkel ékesített indiai maharadzsák mellett szerény öltözékü műn* kásképviseJők jártak fel és alá és ez a hatalmas tömeg, mely az angol társadalomnak minden rétegét magában foglalta, békésen és egymással elvegyülve élvezte a vendégjogokat, valami egészen különös otthonossággal, a királyi parkban.

Félnégykor a főszertartásmester a királyi pár érkezését jelezte, a fel és alá hullámzó tömeg sorfallá merevedett és az uralkodó pár mosolyogva, szívélyes szavakkal kezdte nreg fárasztó cercle-jét tizenkétezer vendégével. Azt mondják, hogy a királyi pár majdnem minden vendégével beszélt néhiiny szives szót és mindegyiket kézfogásával tüntette ki a cercle végéig, azaz félhélig. E három óra alatt tehát nem kevesebb, mint tizenkétezer vendégével beszélt és fogott kezet a királyi pár. amiből látható, hogy a királyok fizikai munkája néha túlhaladja n legkeményebb testi munkát: végző munkás teljesítményét is.

A királyi cercle után a libóriás inasok teát és süteményeiket hordoztak körül és már alkonyodott, midőn a tömeg oszladozni kezdetű

ÍíT

" - julius 31, svamba!