Prágai Magyar Hirlap, 1926. július (5. évfolyam, 147-171 / 1185-1209. szám)

1926-07-25 / 166. (1204.) szám

6

yy

„Az angol zászló sohasem lobogott tiszteletreméltóbb helyen, mint a magyar cser késznagytábor árbocán..!'

Lord Hampton búcsúja a cserkészektől — Beszélgetés Elisabeih Konsuloff Wasoff-fal, a

a bolgár lánycserkészek vezetőjével

Napról-napra folynak a Nagytáborban az őrsi Hampton, a diadalmas Nagybritannia képviselő- és az egyéni versenyek. Az ország szine-virága je, amikor átadta az angol lobogót egy büszke sorakozik a zászlók alá, minden kicsike gyerek koldus ország fiainak. i

érzi, hogy ez itt nem játék, katonásdi, turislásko- dás többé, hanem egy végtelenül szent és komoly feladat. Hitetlenül jöttem ide, ebbe a táborba a végekről és most őszintén megvallom, hogy csalódtam. Az ifjúság oly erőket hordoz magában, amelyek igenis képesek felépíteni romjaiból egy szeríeztillött, reményeiben, álmaiban megcsalatkozott, mindenéből, még ideáljaiból is kifosztott országot.

Jól mondotta Sík Sándor az egyik vezetői tábortüzén, hogy romboló közöny uralkodik mindenütt hallunk ugyan puffogó, öreg frázisokat, történnek nagy fogadkozások a terített asztal mellett, de hiányzik a magyar lelkekből a lendítő energia, hiányoznak az eszmények, amelyek nem ismernek kompromisszumokat, amelyekért feltétel és kibúvó nélkül harcolni kell. A mai ifjúságot mérhetetlen, szinte áthidalhatatlannak látszó szakadék választja el a régi nemzedéktől, a cseriész ifjúság hisz a romlatlan ideálokban, mert romlatlan a szive, fehér a lelke. Ha lesz jövő, ha lesz feltámadás, úgy ez ebből az ifjúságból fog kiindulni.

A Nagytábor nem adhatta meg a fiuknak azt a kellemes magányt, ami a nyári táborok sajátsága Itt, a megyeri dombokon, néhány nap alatt felépült egy hatalmas cserkészállam, 8000 lakossal, önálló kultúrával, közigazgatással, közgazdasággal. Természetes, hogy a társadalom figyelme ide irányult: ime, valami készül a megyeri táborban, valami uj, valami eddig soha sem látod csoua bontogatja szárnyait a tábortüzek csöndjében. A megyeri steppék közül kinyúlt egy láthatatlan óriási kar, megmarkolta a magyarság millió zavaros ütemre dobogó szivét és kény szar itet'.e, hogy eltanulja a cserkésztábor, a i\- mkészlélek egyszerű és mégis fenséges ritmusát. Jöttek a t z- ezrek csodálkozó, bámuló szemekkel, jött az államfő, a miniszterek, idegen országok követei, angolok, olaszok, németek, spanyolok, hinduk és minden féle nemzet és valami titokzatos erő uj dallamokat dobolt a leikükön. íme: a szeriezu- zott magyarság, amely felkel a sírból és élni akar. Élni fog, mert van fiaiban komoly önfegyelmezés, céltudatos férfias akarat, mert van bennük jellemtisztaság és szeretet.

Sir R. Baden-Powell, a világ főcserkészének helyettese Lord Henry Hampton csak nézett, amerre járt. Tudta, hogy kemény legények ezek a fiuk, hiszen a koppenhágai Jamboree-n csak pár ponttal jutottak a britek a magyarok elé, ámde ennyit semmiesetre sem várt. Nem tudta megérteni, hogy a játékos, vidám, kacagó gyerekek hogyan komolyodnak kemény férfiakká a felrivalgó trombitaszóra.

Egy hét sok idő; Lord Henry Hampton ez alatt sokat látott — és sokat tanult. És julius 21-én este, a tábortűznél elbúcsúzott a magyar cserkészektől. 12.000 főnyi tömeg ült a lobogó máglya körül, angolok, dánok, bolgárok, osztrákok; a magyar társadalom előkelőségei. Lord Hampton pedig ezeket mondotta:

— Kedves cserkésztestvéreim! Eljött az idő, hogy búcsút mondjak nektek. Nagy sajnálattal hagylak el benneteket, mert annyi szép boldog napot töltöttem közietek. Azonban, ha visszamegyek hazámba, még büszkébb leszek arra, hogy e nagy cserkésztestvériségnek tagja vagyok, mivel megmutattátok nekem, mily erős és egészséges szellemű a cserkészet hazátokban.

— Csak néhány napot töltöttem veletek, de ez az idő elég volt ahhoz, hogy gyönyörű országotokat és annak vendégszerető népét megismerhessem. Szivem telve van azzal a sok szívességgel, amelynek tanujelét adtátok. Gondoljatok arra, hogy több, mint 300 ezer barátotok és cserkésztestvéretek van Angliában. Azok mindnyájan, mindenkor szívesen fognak fogadni benneteket, ha ellátogattok hozzájuk.

— Visszatérve még jobban érzem azt, hogy a mi nagy testvériségünknek mily nagy fejlődési lehetőségei vannak. Lehet, hogy egyes nemzetek veszekedni akarnak egymással; azonban minden nemzet cserkésze egymás barátja akar lenni. Ezzel biztosíthatjuk azt, hogy kivehetjük részünket a világ jelenlegi viszonyainak jobbátételében.

— Nem tudom, hogy mit mondjak Nemze'i Nagytáborotokról? Oly gyönyörű volt. Annyi bizonyos, hogy szerencsekivánataimat kell kifejeznem azoknak, akik fáradságos munkájukkal es bölcs szervezésükkel annak létrejöttét elősegítették. Azonban ők sem érhettek volna el sikert mindnyájatok őszinte köremüködése nélkül.

Oly nagy szervezetekben, mint amilyen ez a tábor, mindig van sok cserkész, aki annak szépségeit és kellemességeit nem élvezheti — a rendőrség, a posta, élelmezés és mások. Ezekneit külön fejezem ki bámulatomat munkájukért. Az égsz tábor sikere lesz az őjutalmuk.

— Távozásomkor az angol cserkészek nevében egy csekélységet szeretnék átadni. Csak azt a zászlót, amelyik a tábor árbocán lobogott, amig itt voltam. Ez pénzértékben igen csekély jelentőségű adomány, azonban egy kis része nemzetemnek, melyet a Ti gondjaitokra bizok, mert úgy érzem, hogy nemzetemnek lobogója sohasem lobogóit tiszteletreméltóbb helyen, mint nagylaborotok Jtfárbócán.

— Magyar testvéreimnek a csodálat és őszinte tisztelet és minden irántam tanúsított szívességükért való szívből jövő köszönet érzelmeivel adom át art. Mindnyájatoknak jó munkát kívánok, Isten veletek!

így szólt meghatott hangon Lord Henry

Ehhez nem kell megjegyzés, ide szív kell és semmi más.

Ennek a tábortűznek különös érdekessége volt, hogy a jelenlevő bolgár cserkészleányok bemutatták nemzeti táncukat bolgár nemzeti viseletben és elénekeltek néhány bájos, szívhez szóló bolgár népdalt. A lovagias magyar fiuk nem voltak hálátlanok az elismerő tapsokban.

Alkalmam volt beszélni a bolgár lánycserkészek vezetőjével, aki vol1 szives és néhány érdekes adatot, mondott el a bolgár cserkészmozga- lomról. A neve Elisabeih Konsuloff Wasoff, Dr. Boris Wasoff-n ak,a bolgár Sobranje (parlament) alelnökének felesége. Előkelő műveltségű, állandóan mosolygó hölgy, a csinos lánycserkészek valósággal rajonganak érte.

A leánycserkészmozgalom Bulgáriában más, mint a fiuké. Nem a nomádéletre, katonás fegyelemre akarják szoktatni a leányokat. Az a céljuk, hogy komoly, házias nőket és családanyákat neveljenek. A mozgalomnak tehát mintegy a központi ideálja a család. A lányok házimunkákat, gyermekápolást tanulnak, amellett természetesen kimennek a szabadba is és igy nem lesz munkájuk unalmas és egyoldalú. Érdekes, hogy Bulgáriában a lányok és fiuk többször egymás mellett

táboroztak egy-egy kirándulás alkalmával. — Amikor kissé elcsodálkoztam ezen, elvégre a mi fogalmaink szerint ezt a legtöbben különösnek tartanák, mosolyogva jegyezte meg, hogy a fiuk a legnagyobb udvariassággal viseltetnek mindig a leányokkal szemben. Sohasem feledkeztek meg arról, hogy cserkészek, azaz lovagok.

Fölemlítem Mme. Wasoffnak, hogy szloven- szkói magyar vagyok, hogy nálunk is van leánycserkészet. Érdeklődve hallgatja szavaimat és átadja a bolgár „méhecskék" (úgy hívják ők a lány- cserkészeket) üdvözletét a szlovenszkói leányok számára. Ismeri és megérti, — úgymond — a mi helyzetünket, hiszen nekik is vannak macedónjaik.

Ő is tudja, hogy van fájdalom, amelyről nem lehet hangosan beszélni, amely csak a szivekben él.

P. Traganoff, a bolgár főcserkész is itt van a táborban. Vele is beszéltem, kérdezősködtem az ottani mozgalom szervezetéről. Amikor a szellemre és a célra fordítottam a szót, sietve vágott közbe: kizárólag pedagógiai cél, minden katonai gondolat kizárásával. Hiába, őket is ellenőrzik, szegényeket. 8—12 éves korukig farkaskölyök a cserkész; vannak vizi csapataik is. A mozgalom igen nagy arányokban terjed egész Bulgáriában.

Ma búcsúztam a dánok vezetőjétől, erős kéz- szorítások és fogadkozások, hogy nem feledjük el egymást. Hiába, a magyar föld megigázte az északi fiukat is. Elviszik magukkal a bolygó magyar lelket ködös, távoli hazájukba és néha-néha gondolni fognak arra a népre, amely oly szépen tudott sirva-vigadni a tábortüzek mellett. És nekünk olyan jól esik, ha szeretettel gondolnak reánk valahol.

Megyeri tábor, julius 22.

Ölvedi László.

Hatvaníogásos dinom - dánom a régi Rőcén, a Kakas alatt

o

Névnapi eszem-iszom Molitoriszékmíl a karácsonyi János-napkor —Egy és más a régi gömöri igazságszolgáltatás „aráisy-korábói“ — Becsületsértésért húsz négyszögölet kellett beültetni — kukoricával — Bírói

Ítéletek a haladás szolgálatában

Murányvölgy, julius közepe.

A Mura ny völgyben, amelynek zöld erdő-koronáját a büszke homloku Kakashegy viseli, hamarább elért a múlt, mint a jelen. Még el sem ériem JoLsvára, át se mentem Nagyrőczére, a Murányvölgy kétfős gyöngyszemének mai helyzetéről még nem tudtam meg semmit, de már anekdotaszűr- nyon röpültem — a régiek fölött.

A múlt ezen a tájon úgy dobálja ki magából a jóizü emlékeket, mint a tenget a kagylós oszri-gát- csak le kell hajolni érte.

A szakácsmiivészet és a magyarok

Ami alább következik, azt szinte szó szerint jegyeztem le Rőcze egyik, köztünk élő volt polgár- mesterének elbeszéléséből.

Csak annyit bocsátók előre, hogy ha valahol, úgy Gömör-orszagban elsősorban kitűnő viszonyt tartottak fenn elődeink a szakácsm-üvészet azon ágával, amelyet a nemzetközi szakácsnak vészeli enciklopédiák a magyar szakácsnői! vészét, vagy egyszerűen csak magyar konyha elnevezéssel illetnek s amely magyar konyhának állandó epite- ton ornans-szai a — dús, a — zsíros és a — bő.

Nem tekintve azt, hogy ez a szerencséhez tartozik-e, vagy sem, mi nem igen okosan ülhettünk Fortuna szekerén, — ami viszont abban lelheti magyarázatát, hogy a magyar józan esze eleve nem szereti a lehetetlenséget, a szerencse és okosság pedig eo ipso kizárják egymást — annyi mindenesetre megállapítható, hogy sorsunk mai szekeréről már régen elhulltak — régi és nagyszámú konyhaedényednk s a hatvanfogásos vacsoráknak még e vidéken is már csak az emléke él... A háború és a ném-etibarútság egyik legköznapibb nyeresége részünkre — a veszteség volt. Köztük elsősorban is a régi konyha — legalább is quanti- tative — elvesztése: ma nagy ebédnek számit az öt-hat fogás is. Köszönjük meg a németeknek, hogy egy csomó ilyen muszáj-szerénységre megtanítottak.

Karácsonyi János-nap

— Molitorisz János a múlt század második felében 30 éven át volt a nagyrőcei járásbíróság vezetője. Többele között arról nevezetes, hogy az egész Murányvölgyön az ő házában voltak a legkiad ósabb névnapi vacsorák, János-mpkor, karácsony másodnapján, amiknek összeállításában méltó segítőtársa volt felesége, Kubinyi Erzsébet.

— Ezeken a vacsorákon állandóan hatvanon felüli vendégsereg élvezte a háziak vendégbarátságát.

—■ Nem lesz érdektelen egy ilyen dinom-dánom fogásait felsorolni a maiak előtt, — különben is az eszem-iszomokát Szabó Dezső irodalmi értékűvé emelte azzal, hogy a háború alatt irt Elsodort Falu-jában a szokatlan jelentőségűvé nőtt evészet- nek és ivászatuak állandóan nagy szerepet és oldalakat szentelt.

— Kezdődött pedig a vacsora, amely hatvan fogásból állt, mint a lakodalmakon szokás:

lyuklevessel, melyet snoka tojással, pisztráng és vaddisznó tormával követett; aztán jött a vesepecsenye angolosan, a hurkakolbász, töltött káposzta, őzpecsenye szószo- san és az első tészta: a fánk. Kilencedik és tizedik fogásnak kacsa és libapecsenyét szolgáltak befőttel és kék káposztával, utána nyúl gerinc, turósrétes, majd megint húsok: iöltött ürücomb és borjuvesés következtek a második tésztáig, a herőceig, amit cseregefánk néven ismernek. Tizenhattól huszonnégyig a kővetkező fogások voltak: sertéskaraj krumplival, kappan egészben sütve, turóscsusza, sajtos metélt, malacpecsenye, pulyka egészbe, dorongfánk és ko- reska-tészta, ami után felszolgálták az égő puddingolcat. Huszonnégytől harmincnégyig tízféle torta: igy: piskóta-, égetett-, mák-, kávékrém-, linzer-, dobos-, pissinger-, szentjánoskenyér-, nyári- és mandula-torta került az asztalra, amit legalább tízféle krém (vanillia-, kávé-, csokoládé-, punch- stb.) követett. Ekkor szolgálták fel a „Berliner Luft“-nak elkeresztelt rumos-narancsleves fagyasztott tojáshabkészitményt és az elmaradhatatlan gesztenye-pürét is. Ezek után jöttek a gyümölcsök: alma, körte, szöllö, narancs, datolya, malaga, füge; mandula, — sőt öt-hat féle sajt, többféle túró és a fekete kávé, — közben a borok és pukkanóborok legjobb fajtái.

— A vendégek, ha nem is minden fogást, de végigették az egész traktameniumot. Más gyomruk volt akkor az embereknek: tán a gyomor és a kedély kölcsönhatása folytán a kedélyük is azért volt jobb, mint a maiaknak.

Aki végigette a hatvan fogást

— Volt azonban olyan is, aki megbirkózott mind a hatvan fogással: ez a rendkívüli képességű ember Gajan Viktor városi rmok, tűzoltóparancsnok volt, akiről utóbbi tisztségével kapcsolatban ma is emlegetik itt a következő jóizii történetet:

— Egy éjjel tiizriadó verte fel a várost. Persze csak amolyan tüzoltógyakorlat céljából. A parancs úgy szólt, hogy Cseh János városi tanácsos háza ég, el kell oltani és meg kell menteni a bennlakókat.

— A köpcös és tekintélyes tanácsos éktelen zajra ébredt. A tűzoltók beverték az ablakait, lehúzták a zsindelytető szélét, az öreget Idráncigál- ták az ágyból s kituszkolták az ablakon, ahol beszorult. Csak mikor nagyneheaen kikinlódott aa udvarra, akkor látta, hogy — mégsem ég a ház.

— Persze, majdnem kártérítési per lett a dologból.

Felköszöntők

— Mikor Gajan Viktor is még csak a nyolcadik fogásnál tartott, már megkezdődtek a végeláthatatlan tósztok és felköszöntők, amelyek szónokai képeiket mindig a feltálalt ételhez idomították.

— A szószos pecsenyénél igy: úgy ússzon * mi szeretett házigazdánk a boldogságban, mint es a pecsenye a szószban, — a fánknál igy: legyen az orcája mindig olyan piros, mint ez a fánk, mely a háziasszonyt dicséri, — a turósosuszánál pedig emigy: minden dolga olyan simán menjen életében, mint ahogy ez a csusza lecsúszik a torkunkon ... és igy tovább és igy tovább.

Hogy kerüli Rőeére a kukorica?

— Aztán megeredt az anekdotázás, főleg a házigazda viselt dolgairól. Egy párat felemlítünk belől ük:

— Molitorisz János szerette, ha igazságszolgáltatását nagy hallgatóság előtt gyakorolhatta. Ilyenkor díszes közönség előtt csibukozva járt-kelt a szobában s igy osztott igazságot, amely beosület1926 julius 25, vasárnap.

sértési ügyekben abból állott, hogy

az elítéltnek büntetésből húsz négyszögöl földet kellett kukoricával beültetnie!

— így hozta be Rőczére büntetésből a kukoricatermelést, amiért azóta is áldogatják.

— Egy esetben észrevette, hogy háza előtt — vásár lévén — három társaságbeli hölgy álldogál és — pletykáznak. A szobában sétálva, mikor megint az ablakhoz ért, e hölgyeket még mindig ott látta belemelegedve a szapulásba. Várt egy fertály órát, de mikor még az sem volt elég, előintette a szolgát:

— Fogjon bárom széket s vigye ki azoknak az asszonyoknak az ablak alá.

— A szolga szót fogadott, kivitte a székeket s szó nélkül letette mögéjük.

— Természetes, hogy a három hölgy rövidesen úgy eltűnt, mintha soha ott se lettek volna.

Az elfelejtett rab

— Különösen szerették emlegetni alábbi históriáját:

— Nagyon szeretett pisztrángozni. (Igazság, feltűnhetett valakinek, hogy decemberben, tilalmi időben, pisztráng volt a járásbiró asztalán. Hát bizony az öreg ezen egyetlen alkalomkor szemet hunyt az orvhalászokra, mert az ő asztalára kellett a pisztráng!) Egyszer egy rabot, vitt magával a halászatra s elküldte, hogy a közelben gilisztát kaparjon neki.

— Várja, várja a rabot, de a rab csak nem jön. Elmegy megnézni, hült helye a rabnak: a nám- bor megugrott.

— No, ez ugyan kipótolta magának, ami a kollégáján megesett, — gondolta Molitorisz s szavainak filozofikus értelme volt. Az t. i.. hogy az a rab-kolléga, akire gondolt, az meg félig ártatlanul ülte le nemrégiben azt a büntetést, amit nem is mértek rá.

— Úgy történt a dolog, hogy egy délelőtt a csendőrök egV rabot hoztak hozzá. Történetesen Fornét elnök látogatását várták a bíróságon, mindenkinek égett a 'talpa, nem értek rá kiha Igatní az uj rabot s erre — hogy iratait elmtézedonüi ne találja Fornét — a rab írásait bedugták a vipsz- divány mögé, a falhoz.

— A látogatás elmúlt s az egész nap feledésbe ment.

— Nyolc hónap múlva egyszer csak beállií aa öreg 48-as veressipkás börtönőr, a Pesta — akit mindenki csak Szolda Pesta néven titulált, mert az öreg, ha be volt rúgva s ez gyakran megesett, minden szidást azzal hárított el, hogy:

— Pedig engedelmet kérek, tekintetes ur, nem ittam én csak szoldá't!

— Mondom, bejött az öreg Szolda Pesta és kaptákba vágja magái:

— Alázatosan kérem, tekintetes bíró ur, mit csináljunk azzal a rabbal, aki már nyolc hónap óta itt ül?

—Égy kis tarkó vakarás következett, fe thivatták a rabot s kihirdették előtte, hogy fel is u;, le is ut, elmehet, a fogsága letelt.

Hogy bújik ki a gomba a földből?

— Molitorisz János különben is szellemes és bohó ember volt. Mikor egyszer hivatalos kiküldetésben áírándultak Latinákékhoz a közeli I losz- kóra, hogy a gerlice—tapolosányi csődtömeget elárverezzék, Latinákéknál a vacsora alatt szóba került, hogy a gomba hogyan bújik ki a földből. Nől-e, vagy olyan nagyságban bújik elő, ahogy leszedik?

— Nagy vita indult meg Gaha Viktor erdőmester, Szabó Samu dr. főorvos, Mihalik Dezső kóburgi főügyész, Fischcr Károly mérnök és Molitorisz János között. Végül is kimentek a kertbe, ahol gombatelepek voltak és megállapodtak, hogy egy-egv zsindelydarabon megjegyzik a gombák

nagyságát s másnap megnézik, nőtt-e a gomba, vagy sem s megtudják, leinek van igaza.

— így is történt.

— Másnap kimennek a helyszíni szemlére. Az első telepen a gombát ugyanolyannak mutatta a zsindely, mint tegnap volt.

— No, ugye, nem nőtt, nekünk van igazunk, — hangzott a diadal az egyik párton.

— Megnézik a másik telepet: itt a gombák sokkal nagyobbak, mint tegnap.

— No, ugye, hogy nőtt... nekünk van igazunk, — kiáltották a másik pártiak.

— Most fog kiderülni, gyerünk a harmadik telepre!

— De itt meg általános bámulatra azt konstatálták, hogy a gombák visszafejlődtek, kisebbek, mint tegnap.

— A vitát nem lehetett eldönteni. Molitorisz János osak a fejét csóválta, mintha nem! értené a dolgot. Csak egy hónap múlva vallotta be, hogy éjfélkor kiszökött a kertbe s átcserélte, átrajzolta a zsindelyeket.

Pióca a — fiiszerbolfban

— Hogy a János-napok végéről is megemlékezzünk, csak egy megtörtént esetet említünk meg: egy jó hangulatban eltöltött mulatság után a névnapi vendégsereg férfi része olyan derült atmoszférában került ki a rőcei utcákra, hogy7 másnap az egész város bolondnak képzelte magát.

— A patikába egyszer csak beállit egy vidéki atyafi:

— Gallért kérek.

— Gallért? De hát itt patika van!

— Patika-e, dehogy van, hát a kiírás! — És tényleg, ott díszelgett a patika fölött egy divatárué cimtáblája.

— A henteshez kocsikenőcsért, a fűszereshez piócáért állítottak be, a patika cimtáblája az egyik fűszeres boltját diszitette

Az egész város meg volt zavarva, a kereskedők káromkodtak az ördöngős tréfán a tréfacsináló urak és városvezetők pedig békésért aludták a a igazak álmát a hatvanfogásos János-napi vacsora és kedélyes reggeli csíny édes emlékeivel.

Győry Dezső.