Prágai Magyar Hirlap, 1926. június (5. évfolyam, 123-146 / 1161-1184. szám)
1926-06-18 / 137. (1175.) szám
4 ^KAXÍAk/vÍAJ&1SARHIRLAE 1926 junius 18, péntek. Kenexiós a magyar nemzeti párt ref. egyházpolitikai szakosztályának kassai határozataihoz Irta: Isadk Imre A magyar nemzeti párt református egyház- politikai szakosztály kassai gyűlésén, melyet Péter Mihály elnöklete alatt tartottak meg, olyan nagyjelentőségű kérdések vetődtek fel, hogy azok mellett nem lehet szó nélkül elhaladnunk. Az első megállapodás ez: a róm. és gör. kath., valamint az ev. lelkészek ügyével harmonikusan kell elintézni a ref. lelkészek ügyét. A második ez: a prágai minisztériumban okvetlenül alkalmazni kell egy ref. vallásügyi referenst. 1. Kétségtelen, hogy bármennyi ellentét van is világnézeti és dogmatikai szempontból a ref. és többi egyház között, egyben meg van a közösség: a nyomorúságban, mely a ref. és többi felekezeti lelkészi karra ránehezedik. A lelkészek kenyérkérdésének megoldásánál minden hívőnek egy központi gondolatban kell megállapodnia és ez a gondolat az, hogy a lelkészt függetlenné kell tenni az anyagi gondok nyomasztó hatásától, hogy annál nagyobb hévvel és teljesebb lélekkel láthassa el lelkiszolgálatait, ne vonja el őt a lelki építéstől a kenyérprobléma. A lelkiépitést végezze teljes erővel, mert ha ez a munka megszűnik, összetörik vele a társadalmi élet egyensúlyban tartásának a tengelye! Azt hogy ez a munka éppen most a legszükségesebb, vitatni nem lehet. Azt pedig, hogy az egyházak fenntartása, a hitélet épitőmunká- sainall kenyérrel való ellátása minden állampolgárnak egyformán kötelessége, mert egyformán érdeke is, csak a balga nem látja. Azért helyes hát a református egyházpolitikai szakosztály azon állásfoglalása, hogy az egyházakat segélyezni köteles állammal szemben egységesen lép fel a más felekezetekkel, Közelebbről a katolikusokkal, s minden felekezet részére egyforma elbánást követel. A „ma nekem, holnap neked" elvével fogva nem is szabad itt a felekezeteknek külön utakon járni. És ha a kormányzati rendszerben meg is van a tendencia, hogy a protestáns jelleg kidomboritásával és a Róma elleni ágálással szimpátiát akar kelteni maga iránt a protestánsokban, a tények a vallástalanság, illetőleg felekezetnélküliség felé menőnek mutatják államférfiaink kormányon ülőinek legnagyobb részét s ez ellen nem lehet másként védekezni, mint úgy, hogyha elássák a felekezetek az egymás ellen köszörült csatabárdokat és egységes fronton kiküzdik a minden felekezetet megillető jogokat! 2. A református ügyeket helytelen dolog Pozsonyban intézi, mert az egész református egyház Szlovenszkő és Ruszinszkő területén fekszik s igy Podkarpatska Rus önállását tekintve, a református ügyosztálynak Prágában van helye. Onnan úgy a tiszáninneni és dunamelléki, valamint a kárpátaljai kerületek ügyeit a református ügyosztály a leggyorsabban és talán a helyi „nagyságok", politikai célú befolyásolásától mentebben intézhetné. Mindenki láthatja, hogy míg a minisztérium intézkedései előbb a referátushoz, illetőleg Ruszinszkő polgári közigazgatásához futnak s csak onnan a püspöki hivatalokhoz, vagr' fontosabb ügyben a reíerátusnak előbb felterjesztéssel kell élnie a minisztériumhoz s onnan megint ezen a retortán keresztül intézik el az aktákat, addig csali nehezebb az ügykezelés. Természetes követelés tehát az, hogy az iskolai- és nemzetmüvelésügyi minisztériumban legyen egy református ügyosztály, politikától nem inficiált tanácsossal az. élén s az — a törvénygyakorlatnak megfelelően — egyenesen az egyházi hatóságokkal érintkezzék. Ezt megköveteli az egyházi autonómia is. Ha Szlo- venszkó és Ruszinszkő megkapja majd a tényleges autonómiáját, akkor változhat a viszony, de addig csak az vezethet célra, ha református ügyosztály létesül a prágai minisztériumban. Ezirányban tudtunkkal voltak is már nem hivatalos tárgyalások Müller tanácsos és Koriáth képviselő között s az illetékes minisztériumban meg volna a hajlandóság az ügyosztály felállítására, csak a személyi kérdést kell jól megoldani. Azt mindenesetre előre is kiköti a ref. lelkészi kar s hitünk szerint maga a ref. egyetemes egyház is, hogy ez ügyosztály élére ne csak „hozzáértő", hanem református eszményekért s magáért a református egyházért is hevülő szivü ember kerüljön. Nem esik jól például a református lelkészi karnak az, hogy a református ügyek, speciell a ref. lelkészi ügyek kezelését annax a „Népújságának a szerkesztője intézi, amelyik lap csak rövid idővel ezelőtt is szilaj hangon beszélt a nem pártjabeli lelkészek ellen, pártjának agitátorai pedig nyílt gyűléseken támadtak a nem pártbeli lelkészek s azok exisztenciája ellen. Félni lehet attól, hogy a szerkesztő-referens a lelkészektől, mint exponált pártember, ipso facto elvárja, hogy az ő általa képviselt politikai párthoz tartozzanak, mert ha nem, akkor a fizetések ügye körül köny- nyen bonyodalom támadhatna. Bármennyire fair férfiú legyen is az ilyen állásban levő ember, a pártpolitikai szenvedély, vagy a politikai kar- riérre sarkalló diamonion előbb-utóbb hatalmába kerítheti. Szerintünk összeférhetetlen egyugyanazon személy referensi és különösen a kellemetlen emlékezetű „Népújságnál" vállalt pártpolitikai állása. És ezt azért mondjuk meg nyíltan, mert az utóbbi időben rohamosan növekedett azon lelkészek száma, akiknek eddig zavartalanul járt a fizetésük, most pedig — az egyház békés szándékainak hangsúlyozása dacára is — beszüntették az államtól járó javadalmát. Talán éppen azért, mert már most is pártpolitikai szempontok szerint folynának az ügyek? Nem akarjuk ezt hinni, de nem is szabad alkalmat szolgáltatnia a kormányzatnak erre a hitre. Nem akar ez támadás lenni a mostani pozsonyi referens ellen, hanem csak figyelmeztetés arra, hogy a prágai református ügyosztály élére állítandó férfiút a legkomolyabb mérlegelés alapján kell kiválasztani és annak kinevezése előtt — már csak a sokszor hangoztatott jó békesség kedvéért is — helyén való lesz az egyház véleményét is megkérdezni, mert hiszen mégis csali ő fog intézkedni mi felőlünk! Az ügyosztály okvetlenül kell, de annak élére szive szerint hü református érzésű férfiú kell, nehogy bajok származzanak később — személyi l okok miatt. ISTENEK NYOMÁBAN Achmed Roumi Luxor, áprilisban. Ez Luxorban történt, este nyolckor, Ra- madam utolsó napján, miikor az arab vásárról jöttem, egy félhomályos utcán, egy szép nyitott kert mellett, ahonnan erősszagu afrikai virágok naplemente után vad és nyugtalan illatokkal töltötték meg a különben egyáltalán nem illatos és regényes luxori utcát. Lassan mentem, egyedül, hirtelen sötétedett. Előttem ment egy fehérruhás arab, megállt, a botjára támaszkodott, megvárta, amig elmegyek mellette, és lassú, csöndes köszöntéssel, azon a tempós hangon, ahogy csak magyar parasztokat hallottam köszönni a világon, ha hazafelé mennek este a munka után, azzal a barátságos és mégis méltóság- teljes köszöntéssel ezt mondta: — Adjon az Isten jóestét! Ezt tempósan mondta és olyan zengze- íes, tiszta, erdélyi kiejtéssel, ahogy én magam se tudok magyarul. Egy kis távolságban állt, a botjával a csípőjének támaszkodva, minden indulat és 1 elkend e zés nélkül. Arab arca volt, arab viseletben járt, hosszú fehér kaftánban, a fején vastag fehér turbán. Első becslésre is lehetett ötven éves. Megálltam, azt hittem, hogy rosszul hallok: — Maga magyar? Megint az a lassú, tele magyar beszéd: — Nem, kérem szépen. Arab ember vagyok. Ezt csak igy mondta, magyarul: arab ember vagyok, — ezer és tízezer mértföldre Magyarországtól, Luxorban, a Nílus mellett, vis-á-vis Tut-ank-Aimon sírjával és a Halottak Völgyével, Afrika kellős közepén, olyan megfoghatatlan távolságban mindentől, ami Magyarország és magyar nyelv s mégis olyan egyszerűen, mintha semmi nem lenne természetesebb annál, hogy ő, aki arab, magyarul szélit meg engem Luxorban egy sötét utcán. Mozdulatlanul állt, figyelmesen, udvariasan, tolakodás nélkül s nézett reám, az ötvenéves araboknak azzal a nyugodt, kicsit elhasznált nézésével, mintha mondaná: ha nincs kedved, el is mehetek, ha zavarlak, uram, — félelmetes volt. Nem tudhatta, hogy mit ver föl bennem, micsoda ideges és áhitatos csodálkozást. Máskor is megtörtént már, hogy idegenek idegenben megszólítottak szajkómód betanult magyar szavakkal, — de ez az öreg arab itt magyarul beszélt, ugyan lassan, megfontolta a szavakat s a szókincse talán nem volt nagyobb, mint egy szűkszavú magyar paraszté — de magyarul beszélt, érzett rajta, hogy élő valami neki ez a nyelv, ismeri a zenéjét, sőt ismeri a méltóságát, a hangsúlyát, tud bánni vele. Először csak azon csodálkoztam el, hogy magyarul beszél ez az arab. A következő pillanatban eszembe jutott, hogy ennél még sokkal megfoghatatla- nabb, miért szólit meg éppen engem, ezen a sötét utcán, magyarul, — itt Luxorban, ahol persze találomra megszólíthat minden idegent angolul, de — nemzeti önbizalom ide vagy oda — hogy ilyen elterjedt és híres náció lennénk, akiknek afrikai mellékutcákon anyanyelvűnkön hízelkednek az arabok, ezt mégse hihettem. Hozzá ez volt az első napom Luxorban, reggel érkeztem meg, a hotelben be se diktáltam még a nevem, egy lelket nem ismerek itt, élő emberrel nem beszéltem még, — nem volt semmi támpont, amiből ez az arab esetleg magyar voltomra következtethetne. — Honnan tudta, hogy magyar vagyok? Most jött ez a válasz, amit nem felejtek el, amig élek: — A bőr színén, nagyságos uram. Meg a homlok formáján. Ezen a kettőn én rögtön megismerem a magyarokat. így persze le voltam leplezve, öt lépésre a Nílustól és a XVIII. dinasztia sírjaitól, Szudán határán; le voltam leplezve, hogy hiaDa vettem a ruhám Párisban, a kalapom Londonban, a cipőim Récsben, a vak is látja rajtam, hogy magyar vagyok. Hogy élhetek egy életet nyugati metropolisokban, egy sötét luxori utcán az első rongyos arab rám olvassa, hogy magyar vagyok, — ahogy egy arab vagy néger felöltözhet német tábornoknak, mégis mindenki tudja, hogy arab vagy néger. Hogy miről tudja? Kérem, nagyon egyszerű: „a bor színéről és a homlok formá- járól“. Igaz, hogy a botokud négert is erről ismerni föl, s különösen, ami a bőr színét illeti, ez izgatott föl, mert eddig hajlandó voltam azt hinni, hogy általában vagyunk olyan fehérbőrüek, mint egy középjó francia — de az egész nem érintett kellemetlenül, le voltam leplezve s iparkodtam méltósággal viselni az igazságot, amit, ime, ha akarnám se tagadhatok le: hogy magyaT vagyok, persze, hogy magyar vagyok. Itt a bizonyíték: a bőröm színe, meg ... — A bőr színéről? — Arról is, nagyságos uram. Járnak ide angolok, franciák, meg németek. De a magyar embert én rögtön megismerem, mert más színe van a bőrének, mint az angolnak, vagy a franciának. Osond van és sötét, alig látjuk már egymást. Egészen csöndesen kérdem: — Mégis, milyen? Sötétebb? Vagy világosabb? Érzem, hogy drukkolok, van valami titokzatos szaga ennek a beszélgetésnek, — sokszor gondoltam én erre, hogy milyen különös lenne egyszer kibújni a bőrünkből és úgy látni magunkat, magyarokat, ahogy egy angol lát miniket . . . Hát mégis, milyenek vagyunk? Olyannak lát, mint saját magát? Vagy talán mégis valami exotikus néptörzsnek, szinesbőrü valakinek lát, mint én egy sárga embert? Most itt az alkalom, hogy levizsgázzak, mert valaki 1 á t engem, egy félvad ember látja bennem a magyart. — Nem sötétebb, nem világosabb. Csak más a színe, nagyságos uram. Ide Luxorba ritkán jön magyar ember. Esztendeje se járt erre magyar. De ahogy láttam nagyságos uramat, rögtön tudtam, hogy magyar ember. Megtorlóm a homlokomat, kiverte a verejték, mert nagyon meleg van; lehet most este vagy harminc fok. Következik a cigaretta, állunk, hallgatunk. — Ki maga? — Aohmed Roumi vagyok. — Honnan tud magyarul? — Magyarországon éltem, uram. Drago- mán voltam Teleki Samu grófnál. Öt esztendeig szolgáltam a grófnál, a háború előtt. — A háború óta nem beszélt magyarul? — De igen, egyszer. Akkor hat hónapot szolgáltam Plesch Árpád konzul urnái. Lélegzetet vesz: — Szeretnék visszamenni Magyarországra, nagyságos uram. — Miért? — Mert — gondolkozik —, mert ott jó élet van. Olyasféle az élet, mint Afrikában. — Ámen — mondom. / * Aohmed Roumi eljött másnap, harmadnap, eljött öt napon át és hűségesen szolgált. Egészségesen elbocsátottam. Kért, Írjam meg az újságba, hogy jól van, megnősült, két gyereke van és egy felesége Kairóban, többre nem telik egyelőre, t. i. több feleségre; csak azt a százötven fontot kéri, ha lehetséges, hogy küldjék el talán mégis neki a gróf örökösei, ami ötesztendei szolgálat fejében jár neki s amit a gróf annak idején befizetett a bankba. Egyszer már kapott levelet, hogy a gróf meghalt, a birtokot valahol Marosvásárhely mellett elkobozták a románok és az örökösök most szegények, várni kell. Hót ő vár, de ő is szegény. Ez a pénzkérdés különben nem fontos, mert Achmed Roumi rajongással és odaadással beszél csak szolgálata öt esztendejéről s általában a legnagyobb magyarbarát, akivel kóborlásaim során valahol is találkoztam. Ezt a pénzkérdést különben fen- tartással említem, mert Aohmed Roumi előkelő jellem ugyan, de pénzdolgokban mégiscsak arab s ezért lehet, hogy hazudik. Hogy egyebekben mit csinál? Jól van, köszönöm, nem csinál semmit. Délelőtt egy kis kertben ül Luxorban és cigarettázik. Tud valamit angolul, s ha idegenek érkeznek, dra'gomános- kodik, megmutatja nekik a karnaki templomot., amiről persze fogalma sincsen; de beszélni igazán és szívből csak magyarul tud és arabul. Arra az esetre, ha valaki inni akar neki, vagy Luxorba vetődik és szüksége van egy jó magyar dragománra, megkért, hogy írjam ki a elmét. íme: Achmed Roumi. Luxor. Upper-Egypt. Bemutatkozni fölösleges, mert a magyarokat rögtön fölismeri a bőr színéről. Márai Sándor. Szövetségbe tömörülnek a csehszlovákiai magyar akadémikusegyesületek A prágai magyar diákkongresszus eredményei. — Kiáltvány a csehszlovákiai magyar akadémikusokhoz. — Szeptemberben nagyszabású diákkongresz- szus lesz Léván Prága, junius 17. A csehszlovákiai magyar akad óm ikusegyesü- letek képviselői tegnap este kongresszuson találkoztak a prágai Deutsches Haus egyik tárgyaló- termében, hogy megvitassák a csehszlovákiai magyar akadémikusok országos szövetsége megteremtésének módját és megtegyék az első lépéseket az országos méretű akadémikus szervezkedés felé. A gyűlésen Prága és Brünn minden magyar diákegyesülete, valamint a Garamvölgyi Akadémikusok Szövetsége képviseltette magát. Win'ersteiner Henrik, a prágai MAKK elnöke, lendületes beszédben üdvözölte a megjelenteket és kifejti az összejövetel célját: egybe kell kapcsolni az akadémikus-mozgalom különinduló erőit, mert a nemzeti kultúrájában és anyagi megélhetésében egyaránt szorongatott helyzetű magyar diákság érdekeit csak az egységes fellépés tudja kivivni. Hat esztendővel ezelőtt keletkezett az uj államalakulat első magyar főiskolás szervezete: a brünni német műegyetem magyar hallgatóiból álló Akademischer Leseverein „Corvinia". Prágában 1925 tavaszán a főiskolás cserkészek alkották meg az első szervezetet, a Szent György Kört. Nagyobb méreteket az akadémikus-mozgalom akkor öltött, amikor a prágai magyar diákság a MAKK-ban tömörült. A MAKK országos diák- segélymozgalmakat indított, mely széles körökben tudatosította az akadémikus szervezkedés szükséges voltát és előkészítette a talajt az országos szervezkedésre. Ezidén további három egyesület alakult: a Léván székelő Garamvölgyi Akadémikusok Szövetsége, mely főként a vidéki diákegyesületek szükségességét hangsúlyozza, a brünni MAKK, melyben a brünni nem-technikusok is helyet foglalhatnak s a brünni Szent György Kör. Ez a hat egyesület tartja most kezében a csehszlovákiai magyar akadémikusok irányítását, de az eddigi eredményeket tovább kell hatványozni, amig csak a diákság igényeit teljesen kielégítik. A következő iskolaesztendő munkája a csehszlovákiai magyar akadémikus-szövetség megteremtése. Túri Nagy János, a Garamvölgyi Akadémikusok Szövetségének elnöke, mint korelső, átveszi a gyűlés vezetését és azt indítványozza: mondja ki elvben a gyűlés a diákszövetség megalakulását és alakítson az egyesületek kiküldötteiből alapitőbizottságot, mely a szövetséget élet- rehivni hivatott. A megjelentek az indítványt elfogadják s az egyes delegáltak megbízóleveleinek bemutatása után a szövetség alapitóbizottsága a következő: Wintersteiner Henrik (prágai MAKK), Denk Pál, mint Hrdina Lajos helyettese (brünni MAKK), Plichta. Gyula (Corvinia), Túri Nagy János (Garamvölgyi), Kessler Edgár (prágai Szent György Kör), Mohácsy János (brünni Szent György Kör). Az elnöklő ajánlatára a gyűlés beválasztja a bizottságba Flachbarth Ernő dr. és Szvatkó Pál dr. urakat ad personam. A beválasz-, tottak a gyűlés határozatát elfogadják, Flachbarth Ernő dr. nem mulasztja el az alkalmat, hogy a diákoknak, akiket annyi szeretettel támogat munkájukban, szellemi irányítást ne adjon. Figyelmezteti a diákokat a magyar kultúra ápolásának fontosságára és kéri őket, tartózkodjanak * fiatal éveikben mindennemű napipolitikától, hogy an- ná! nagyobb intenzitással művelhessék ki magukból az európai értékű magyar kulturemberf, a köztársaság magyar kisebbségének ió vezetőjét. A szövetség alapszabályainak kidolgozásával a kon- gersszus Túri Nagy János, Kessler Edgár és Mohácsy János akadémikusokat bizza meg. * A magyar akadémikus-szövetség alapiló- bizottsága szeptember első felében nagyszabású díákkongresszust hív egybe Lévára, melynek rendezését a Garamvölgyi Akadémikusok Szövetsége vállalta. A kongresszust jótékonycélu kulturünne- pély nyitja meg a diáksegélyalap javára. Maga a kongresszus akadémikus tárgyú előadások sorozatából áll, melyekhez szabad hozzászólások vitája kapcsolódik. xx Minden intelligens ember meg kell, hogy vegye a Kis Rrehmetü Újdonság! Fontos Dohányzóknak! iníisepion Szájviz. Dr. Werzon. I Biztos szer a dohányzás leszokására. Egy üueg ára Ke 35 — (egy kúra) Naponta postai szétküldés. Főlerakat: ! Vörös Iák pppilár, Bratisíava. ügynökök kérésiéinek! *** — ~ i iiimimii ia‘ / / Utánnyomás tilos
