Prágai Magyar Hirlap, 1926. május (5. évfolyam, 100-122 / 1138-1160. szám)
1926-05-01 / 100. (1138.) szám
8 De ez ingerültebben fordult hátra: — Hagyjatok! Majd én elmagyarázom. Ám ekkor egy harmadik helyről is elrepült egy újabb kiáltás, erősebb, hatalmasabb, mint az előbbiek, úgy hogy önkéntelenül odapillantott mindahány. — Testvérek! Tagadom, hogy megtalálta volna egyik is a végleges, szent forrmilát. Tagadom, mert íme: a bevezetésnél kettéosztanak a vélemények. Üljön le ismét mindannyi s szenteljünk újabb emberöltőt a tanulmányozásnak, még mielőtt baj érne elő... Szörnyű mozgolódás támadt. — Eretnek! Gyáva! A kész munka elől meghátrál! — emelkedtek feléje az öklök. Az isteni szelidség magyarázóinak öklei. Egy uj ember pattant föl: — Egyeztessük a véleményeket! Hozzuk közös világosságba az elméket ... — Megalkuvó! Ötvenpercentes! — sziszegett feléje egy másik csoport. Csoportokká váltak. Önkéntelenül dara- bolódott fel a végtelennek látszó egység, szinte vezényszóra vettek körül egyes szakaszok kiabálóskedvü vezéreket, akik székek, asztalok mellett ágáltak a követendő helyes ut értelmezése mellett. Végre a legelső szónok lélegzethez jutott és feltartotta a fakarikát: — Testvéreim! Az én vallásom az igazi, ezt kell követnetek! — Nem igaz! — tajtékozta egy messzebb álló s rohanvást tépte ki a Jelvényt az ősz tudós kezéből. Egy pillanatra az elszörnyedés bugása töltötte be a termiét. Aztán, ami most következett: nem várta volna senki. Az isteni szelidség ősz vezére leugrott a piedesztálról s hatalmas erővel ütötte meg a merész tanítványt. Csakhamar lihegő, egytömeg, porverte, szitkozódó, izzadságos gomollyá vált az egész terem. Felborultak a székek, fegyver lett a fagyürü, a foliánsok vaskossága, ütötte-verte egymást a felszabadult ősemberi lélek. — Az én vallásom az igazi! Az ón hitemet kell vallanod! — kiáltották, ordították, verték egymás fülébe. De nem győzött egyik sem. Vérbeborult szemmel vonultak vissza ismét csoportba, ellenségesen, újra akarón, mindenre elszántan. Az öreg tudós fáradtan ült le egy karosszékbe. Lehajtotta a fejét. Kint május virágzott s a természet várta a megbékült embert. Az ősz tenyerébe temette az arcát. — Nem lehet! Megint csak nem lehet — sóhajtotta. — Ismét uj prófétának kell jönni... De vájjon jön-e? A gráfenbergi vendég Adatok Pákh Albert életrajzához Irta: Tichy Kálmán. A legdicsőségesebb és soha romba nem dűlő Pantheonban: a hálásan emlékezni tudó magyar szivek mélyén sok drága arc, nagyjaink vonásait őrizzük. Az idők törvénye volna, hogy a távol ab- biak megfakuljanak s élénkebben ragyogjanak a korunkhoz közelebbiek, de ez a törvény erőtlenné csorbul a halhatatlanok sirontuli életén. A múltakba zarándokoló kegyeletünk újra és újra felélénkiti a fakuló színeket, egyik nemzedék a másiknak adja az elmúlt életből gyűjtött, dédelgetett kincseket s egy-egy megsárgult daguerreo- type, rozsdafoltos okmány, hervadt levélként zizegő irás életteljesen idéz vissza mindent a késői kor gyermekei elé. Néhány uj ecsetvonást kerestem egy ilyen ha- lavány, száz éves arcképhez, melyet felragyogta- lott ugyan a három év előtti centennárium, de a lalált uj vonások csak még teljesebbé teszik a képet és lehet-e elégszer s eléggé idéznünk nagyjaink áldozatos munkára serkentő szellemeit? 1847 julius 7-én a bécsi vámsorompó őrházában egy osztrák rendőrtiszt vizsgálja át a Sziléziába induló nagy uti-batár utasainak okmányait. A jócskán felpakkolt dámák és urak között most sápadt arcú, valami belső láztól ragyogó szemű, huszonnégy éves ifjú kerül sorra. Átnyújtja útlevelét, a tiszt szétteríti a nagy, pecsétes okmányt és olvassa. Az útlevél magyar és latin szövegű. A tiszt a latinon igazodik el, addig mi átleshetünk a válla fölött és elolvassuk a magyar részt. Fent, középen, „Pest Pilis és Solt e. t. Vármegyék Pecsétje. 1846:“ ékes fametszetü díszítéssel, a kétféle koronát tartó oroszlánnal. Azután nagy, kövér, ódon betűkkel nyomtatva s a rovatokban írással kitöltve a szöveg: „jelen útlevél előmutatója Pálch Albert hi'cs ügyvéd, ur, akinek származási helye Rozsnó ns. ftömör megyében, jelenleg pesti lakos. Vallása Ágost. Életideje 24 év. Testalkata maga?. Képe hosszúkás. Haja világos gesztenye szín. Szeme r zűr ke. Orra közép. Bajusza szőke. Kézirata Pákh '/literi (Itt Pákh' Albertnek a szokotnál is gondosabb, drága kezevonása, a név után „ ü a n bogozott kanyargással.) Utazik jelenleg Pécsbe és fírnefenbergbfl fogadott alkal- ,.;o,wa] „‘nzásának ezé]ja magán dolgai. Mind fogva az utUevelek vizsgálatára megbízott ilKönyvek Förgeteg Pálffyné Gulácsy Irén regénye — Kolozsvár, PásztortüZrkönyvtár — A/. erdélyi magyar irodalomnak élesen körvo- nalozott egyénisége Pálffyné Gulácsy Irén, akit megkülönböztetően mély és eredeti színei kiemelnek az újabb magyar irógeneráoió soraiból. Az ösztönösen vérbeli művészek közül való, akak mondanivalójukat egyéniségük sajátos szitáján szűrik át és ezzel mindig valami újszerűt — de mégis örök emberit — adnak abhoz, amit mi művészetnek nevezünk. Az igazi művészben dominál az intuíció, a belső nagy átérzesek melege, amely legyőzi a tolakodó és mások lél ekr ©Égéseiből kiinduló hatásokat. A legnagyobb egyéniségek nagyságukat éppen annak a körülménynek köszönhetik, hogy leplezetlen őszinteséggel abból a gazdag lelki tartalomból merítettek, amely csakis az övék volt. És amint nincs két egyforma ember a világom, éppúgy különbözik az egyik lélek, a másiktól, a művészet tehát fejlődőképes, amíg szülőanyja differenciálódik, változik a különböző körülmények következtében. Pálffyné Gulácsy Irén a hatásoktól többé-ke- vésbé elszigetelődött, magából élő iró, aki sajátos nyelvet is teremtett gondolatainak közlésére. Ez a kifejezésre szolgáló köntös még kissé zagyva és kiforratlan, de néhol plasztikus erővel tömöríti össze mondanivalóját. A „Förgeteg" című regénye mégsem sikerült úgy, ahogyan azt Erdély egyik legjobb Írójától elvárnánk. Legfőbb oka ennek az, hogy tulnagy probléma megvilágítására vállalkozott. Az írónak ismernie kell önmagát, ebhez mérve elgondolásait is és ezt az elvet tévesztette el Gulácsy Irén. Eddig úgy ismertük őt, mint a magyar paraszt elsőrangú rajzolóját és kisebb keretek között — főképpen elbeszéléseiben — ez a zsanér a meggyőzés művészi értékével hatott. Legújabb regénye széles problémát ölel föl, amely a föld népét a sajgó seb fájdalmával égeti. Tehát vonatkozásban van a faluval és ebből a szempontból helyes a tárgyválasztása. A regény azonban nemcsak egyszerű fotográfia az életről, hanem a cselekményt úgy irányítja a szerző, hogy az éles tendenciában csúcsosodjon, amelynek éle a tizezerholdas arisztokrácia ellen irányul. A tendencia kimélyitésére legalkalmasabb ehhez az ellentétek szembeállítása. Egyik oldalon az állati sorba taszított paraszt föld- éhsége, a másik oldalon a feleslegig csordult jólétben dúskáló oligarcha, akinek fogalma sincs a kenyér jelentőségéről é;s ezért megérteti énül, sőt. gyüllöleltel száll szembe a parasztok vagyonszerző törekvéseivel. A kontraszt kissé túlélés, holott a szerzőnek ügyelnie kellene arra, hogy a föltárt sebek mindenkor megőrizzék a valóság jellegét. A dusgazdagság által romlottá és lelki süketté kényeztetett Fertőházy herceg valószínűtlen alak és csali az a körülmény szolgálhat a szerző mentségére, hogy típust személyesít meg a herceg, magában hordozva osztálya bűneinek sűrített tartalmát. A szociális gyökerekből táplálkozó elégedetlenség egyre nagyobb hullámokat ver és addig korbálető Tiszt urak megkeresietnek,- hogy fentebb irt Pákh Albert urnák jelen utazás folyta alatt szabad menetelt és vissza jövetelt engedni ne terheltessenek. Ezen úti levél hat hónapig érvényes. Költ Pesten 18 negyvenhete dik év Junius hő hu- szonkilenczedik napján.“ Címeres pecsét és két alig olvasható, kacskaringós aláírás. Rendben van, a tiszt az útlevél hátlapjára rávezeti a záradékot: „Nach Gráfenberg. Wien. am 7. Juli 1847.“ Rettenetes cikornyákkal kaparja alá a nevét, a pecsétet kétszer üti oda, nem fog jól a vézna festék, most aztán alig lehet olvasni: „Oes- ferreich ... Polizei..Wien ..Az ifjú utas megkapja okmányát, zsebébe gyűri, nem megy könnyen: néhány levél van máris a zsebébe szu- szakolva. Ha azokba is bekukkanthatnánk, bennük „Móricz", „Miska", „Sándor" aláírásokat látnánk, hü baráti sorok végére jegyezve, melyek még Laabban érték a gyógyulást Kereső fiatal vándort. S az akkori Móricz, Miska és Sándor, a levelek címzettjeivel együtt ma megannyi halhatatlanunk: Jókai, Tompa, Petőfi, Pákh... Az öreg határ elrobogott nekünk oly kedves utasával. A kerekei nyomán felszálló port nyolc évtized köde teszi még sűrűbbé s a gomolvgó ködnek vérpárás, lőpor-kormozta öblébe egy egész nemzetet tipor alá a zsarnoki önkény. A szakadék bezárul, fölötte százezernyi orosz patkó csattog el és irtóztató lesz utána a némaság. Mintha most Golgotát látnánk a ködön át s rajta megfeszítve — a magyar jövő... Akár a szakadékon, akár a Golgotán át. vezet-e ut? ÁtszárnyalhaIja-e hit, legyőzheti-e teremtő akarat? A mi kedves utasunknak lesz-e visszatérése? Volt. Mert épen arra hivatott, hogy a legelső, a legelszántabb legyen az apostolok között, akik a halálra ítélt nemzetet uj életre hívják. Három évvel később, 1850. augusztus 6-án ismét a bécsi vámsorompónál áll, de ezúttal haza indulóban s útlevelére, közvetlen az első láttamozás alá odakerül a másik: „Nach Pesth. Wien, 6. August 1850. Kroger, K. Oberleutnand." Mellette kis, éles nyomású bélyegzőn: „K. K. Stadthauptniannschaft in Wien". Ezt mi ma egész közönségesen „vizum"- nak mondjuk. Pákh Albert útlevelén ez a két, egymást követő vizűm, így közel nyolcvan év távlatán át nézve valami megdöbben tőén. tömör egy- besüritése a mi nagy tragédiánknak, az ő sorsának s küldetésének. A nehéz, körmöoi merített papírból való útlevél most előttem fekszik. Hátlapján a. két vizű ni ot egyetlen pillantásom átfoghatja, legfeljebb egy szemrebbenés egyik évszámról a csői ja a parasztok indulatát, mig az kirobban és a kifosztott parasztság gyilkossá lesz. A tömeggyilkolás azonban nem megoldása a pattanásig feszült helyzetnek, a földetturó népet leigázza a törvényes rend. A szerző azonban nem akarja ezzel a vigasztalan képpel lezárni munkáját és reményét az uj generációba horgonyozza, amelynek képviselője a herceg szociális érzésű fia. Az eseményt kiegészíti Erzsébetnek a története, aki a két osztály között áll; a parasztokhoz a vérség köteléke fűzi, az arisztokratáikhoz pedig intelligenciájú és kulturált finomsága vonzza és a kettő közötti hídépítésben életével fizet. A kioltott élet egyetlen kárpótlása: árván maradt gyermeke* akinek nevelését az idők viharaiból taapsztalt, fiatal Fertőházy herceg vállalja. Pálffyné Gulácsy Irén a nagy távlatokat kívánó regényt meglehetősen szűk mederbe szorítja. Eltekintve az ellentét túlsúlyos kidomboritásától, ezt a mély problémát kissé sietve és a valószínűség róvására érvényesülő mesterséges fogásokkal tárgyalja le. A theá'trális hatás nem kedvez a regénynek, de különösen bántóan hat Gulácsy Irén munkájában. Viszont az is kétségtelen, hogyha valaki irányregényt ir, akikor eo ipso egyoldalúnak kell lennie. Ehhez járul még az előbb említett tömörítés és bizony igen nagy művésznek kell lenni, hogy a szerző legalább némi egységet és befejezettséget adjon — minden megszokott eszköz igénybevétele nélkül — a természete szerint szélesen szétfolyó témának. Gulácsy Irén tehát — fogyatkozásai ellenére is — elismerésreméOjtó értéket termelt az erdélyi könyvpiacon. Nyitott szemmel jár ő az élet megnyilatkozásai között és át zuhognak lelkén a modern kor fájdalmai. Különösen a magyar paraszthoz fűzi értékes kapocs. A „Förgetegének legsikerültebb részei azok, ahol a föld népéről ir. Helyes reális érzék vezeti őt a magyar paraszt kép'ének kiformálásában és óvakodik a valóság talajától szabaduló idealizmusból, amely behunyja a szemét akkor, amidőn az élet teljessége elől kell a leplet lerántani. Aki mindenáron a hatásokat fürkészi, az fölfedezheti regényében Szabó Dezső és Móricz Zsigmond nyomait, de ők csak a lendítő kar — a tehetség a maga különszabott pályáján halad tovább. Tamás Lajos. másikra s ez a rebbenés a beteg, szenvedésekkel sújtott Pákh Albert életének három hosszú évét s a verpfényes jövőbizástól a reménytelen eltemet- kezésig zuhant magyar sorsot Íveli át. Legjobban illenek ide Vadnav Károly régies csengésű mondatai, melyekkel Pákh-nekrológjában megemlékezik erről az időszakról: „Három hóra ment s három évig kellett oda maradnia. Az alatt gyöngén, betegen, vigasz nélkül feküdt idegenek közt egy távoli völgyben, hová később a csaták ágyufíistjéből sem jutott semmi, csak legföllebb kósza, szomoritó hírek. Midőn az ifjú elhagyá honát, csodálatos, varázsteljes lelkesüléssel volt tele a levegő. A szószék és a dal az eljövendő szabadság képeit üdvözlé. A nagy orátor (Kossuth) uralkodott a szellemekben. Petőfi dithyrambokra hangolá lantját s a sok ezer fejű fiatalságot egy lélek elevenité. S Fákh Albertnek betegségtől gyötörve ekkor kellett elhagyni a hazát. Mikor visszatért, minden csöndes volt, a tetszhalál csöndje. Csak a fohászok és sóhajok hallatszottak. A nagy orátor ezerekkel együtt bujdosott. Petőfi eltűnt a csatatéren s az egykori jó barátok nagy része oda volt, ki a börtönben, ki a menekülés rejtett útjait járva. Az egész országot zsibbadt ájultság fogta el. Egyedül az irodalom volt az a sziget, melyen még a nemzetiség néhány élőfája állott, de azok is csüggedt koronával, kitéve az uralkodó ár kíméletlenségeinek. Bizony nagy elszánás kellett akkor ahhoz, hogy valaki az irodalomra szentelje életét." És megindul az „Ujabbkori esmeretek tára", 1853-ban a „Szépirodalmi Lapok", 1854-ben a „Vasárnapi Újság". Velük megindul a magyar élet, a nagy temető fölött a remény zöld hajtásai sarjadnak. Az öreg határ utasa nemcsak maga lelte meg a visszautat: egész nemzetének is megmutatta azt, amely a jobb jövőhöz vezet. Szeretet, öröm, rajongás fogadta országszerte a Vasárnapi Újságot. Rövid idő alatt ezrek és ezrek fizetnek reá elő. Nehéz otthagyni a szerkesztői asztalt s Pákh Albert mégis kénytelen vele. Kínzó betegsége újabb orvoslást kivan, 1855-ben másodszor megy Grafenbergbe, távolléte idejére Jókaira bízva a szerkesztői teendőket. De minden szeretete, minden gondolata ott van a lapnál. Többször ir Jókainak. E levelei közül kettőt Jókai a szerkesztői Íróasztalban hagyott s azok igy visszakerültek a hazatérő Pálihoz s Pákh egyéb leveleivel ma a Rozsnyói Művelődési Egyesület, levéltárának kincsei. Az egyik 1855 november ‘2-án kelt s igy szól: „Kedves Barátom, Ne tulajdonítsd sem a „Leibe vizének" sem semmi egyéb folyadéknak. 1926 május 1, szombat. Bretagneban Bretagneban nem sírnak az árvák Virágos sirhantok fölött, De azt, ki elment, visszavárják, Mert megtér a hajótörött... Mint vashorgony, — tengerfenékre Értük leszáll a szeretet, — Asztalfőn várja karosszéke Azt, ki a habba sülyedett... Apát, testvért, fiút az árvák Az áldást mondva visszavárják Bretagneban.,. Bretagneban zugva-bugva bontja Az emberét az óceán, — Árbócszilánk, vitorla rongya Úszkál a bullám taraján ... Üres helyért nem keseregnek: Üres hely nincs, — tele a tál, — Kenyérből elsőt néki szegnek, S boros kancsója töltve áll... S bár sós a könny is, mint a tenger, Hazajár, haza minden ember Bretagneban ... Darócruhás, fatalpu hősök, E hitből adjatok nekem! Ha mennek testvér-ismerősök, S várunk árván a végeken ... A Nép-Atlantisz hullámsirja Mélyebb, mint Bretagne tengere — S ki ment, ha lelkünk visszasírja, Rá vár-e bora, kenyere?! S testvérek-e, kik visszajöttek? Szegény magyar hajótöröttek — — Szegények... Jankovics Marcell. Keltsétek életre Mi mind ott voltunk: sorsos testvérek. Mikor a vér- és könytengeren keresztül A halott kedvet hozta a hajó: Megölték, ahogy az élet igéit Hirdette, vidáman és félelem nélkül: És eltemették. Évek, emberek, szörnyűségek. Hiába várnék visszatérni: Célnak, erőnek, ajándéknak? Adjátok vissza a búsak barátját Zsoltárosai, a fordult Időnek. A toll varázsát csodának adta Isten: Keltsétek életre a Kedvet, A világnak uj evangéliumát. Sárcsi Árpád. hogy én olly iszonyúan hallgatok. Fanaticusa lévén az egészségnek, egész erőm, gondolkozásom, időm, tehetségem a kúrának van szentelve, — a mi ebből fenmarad, az alvásra és nyugalomra is alig elegendő. Sóvár pillanattal lesem a perczet, mikor ülhetek végre postakocsira s azon örök reményben, hogy hiszen végre személyesen fog lehetni szerencsém ajtódon berohanni, telnek a napok, betek, hónapok — s én még mindig itt vagyok s végre is, csaknem agyonszoritva körülményeimtől, kénytelen vagyok ismét ezen littera scriptával hozzád fordulni. Hetek óta fogytán vagyok garasaimnak s élvezem — mit már máskor is élvezzéik, embertársaim emberségét. Sapienti sat! Kérded, hogyan vagyok? Ha felelős szerkesztő nem volnék, ha olly ellenállhatlan vágyam nem volna a haza és emberiség és mindnyájunk, különösen pedig a magam érdekében a Gondviseléstől rendelt állomásomon mielőbb compareálni, — akkor azt mondanám, hogy felségesen vagyok, kedves barátom! Emlékezel tehetetlenségemre, ki az Uriutczán nem valók képes végigsétálni — emlékezel sáppadt arczu bányászlegénységemre — mindennek vége van! Naponkint mértföldnyi sétákat viszek véghez az erdőben, hegyeken és völgyeken, anélkül, hogy legkisebb rossz következménye volna, a hideg vizet, méllytől gyenge koromban, a legmelegebb nyári napokon is, minden resignátio mellett is lehetetlen vala nem borzadoznom, most organizmusom élénkülőével legnagyobb élvezettel öntöm magamba s ölelem magamra; s az emberek, kik azelőtt sajnálat érzése nélkül nem pillanthattak reám, most ‘szélűre gratulálnak jó kinézésemnek sőt pláne piros orcáimnak (hogy ezt a pirosat azután valahogy veresnek ne nézd ismét!) — kegyes istenimtől kérjek-e többet? — Igen is, és mégis többet kell kérnem. Kérnem kell, hogy hegedő sebeimet végre hegessze be tökéletesen s mulassza el porsáloromról azon újabb kiütést, mellyet itt vert ki rajtam a gyógyító anyatermészet — hogy végre teljesedjék leghőbb vágyam, s több másoknak alkalmasint hason forróságu vágya, — hadd mehessek Pestre. E perc, fájdalom, niQg mindig nincs itt s én bizonyossággal azt sem tudom megmondani, mikor lesz végre itt. A mellett nem tudom, nem vagytok-e már miattam csúnya zavarokban. Értem a rendőrséget és felelősséget —> mert ami illeti a szerkesztést, ebben különösen újabb időkben, amiül örvendve tapasztaltam, dicséretes lendületre ébredtetek s e részben nagyon meglehetnénk, a hogy vagyunk. Kérek Csontnélküli fűzök. Törvényesen védve. Az erős has és csípők teljesen eltűnnek; kényelmes viselet; nem szőrit, nem vág; beteg hölgyek részére, (szülés, operáció, törés után, valamint lelógó hasnál stb.) nélkülözhetetlen. — Képes árjegyzéket ingyen küld: B. KoiéM MM Pratia!. IMstek 9. Pozsony, Nám. RepuhSiky 22
