Prágai Magyar Hirlap, 1926. május (5. évfolyam, 100-122 / 1138-1160. szám)

1926-05-01 / 100. (1138.) szám

1926 május 1, szombat. 9 Égi utazás Gondolat, büszke hajó, feszítsd ki szárnyas, tiszta vitorlád, Köteleidnek csavaros rendje készen áll A. messze útra, még csak a ragadó, füttyös szélre várok. Nem tengereknek acél hullámai kígyóznak most vezető sineiddé, Nem várnak szűz szigetek ma szabaditót, vőlegényt, A. félénk halnép elkerüli kutató hálód szövedékét. A kék levegő szabadabb magasát hasítsd szabad hajó, ma, Hagyd el a lomha vizet a dicsőbb elemért, Repülj csodálatos sárkánya észszerű mitológiának! Repülj s figyeld a szárnnyá terült vitorlák öntudatos csapósát S a rejtett célhoz oly konokul forduljon kormánykereked, Mint a delejtü rendületlen hűséggel őrzi a két sark irányát. Érzed-e mint locsol hulláma a súlytalan óceánnak? S mint marad el minden valóság s lesz minden emlék, Melyet színes hináruszályként viszel a magasba magaddal? Vasmacskád csak aludjék a tengerhomokban ... rég eltépted a láncot, A te tengereden nincs láncos horgonyozás, S nincs néma szélcsend, szárnyad alá süvölt az égi törvény. Ott az örökre kiszabott szabadság viharos szelei ragadnak, Húznak egy földig sugárzó kikötő felé, De melynek igaz fényét csak a magas ut izzadt hajósa látja.. Oda törj, égi hajó, ha el is tűnsz, el is veszted színed ölő tüzében; Halván, befogad minden gondolat végkikötője: Isten. Sárközi György. Irodalmi apróságok Egv német költőnö születési-millenniuma. Gandersheimban, (Braunschweig) ez év jú­niusában emlékünnepet rendeznek az első német Írónőnek, Hroswitha apácának 100-ik születési évfordulója alkalmából. A városka ősrégi Benedek-rendi kolostorában élt és működött a X. század második felében a köl- tönő, itt irta epigrammáit, legendáit és drá­máit. Különösen ez utóbbiak birnak iroda­lomtörténeti értékkel, ezekben Terentiuns római vigjátékiró komédiáit utánozta, de megtöltötte őket a kereszténység gondolatvi­lágával. Müvei az első kísérletek a német irodalomban a görög-római metrikus sorok átültetésére. A fényes ünnepségek kereté­ben az írónő egy drámája is előadásra ke­rül. « A „hálás utókor“. Egy amerikai auto- gram-gyüjtő Londonban megvásárolta Mil­ton egy ifjúkori versének kéziratát 36.000 dollárért. A verset 1623-ban irta az „Elve­szett Paradicsom" költője, tehát 15 éves ko­rában. Mikor 1667-ben, a szemevilágát-vesz- tett költő tollbamondta leányának nagy mü­vét, mely az újkori eposzirás örök példaké­pévé lett, a könyv kiadója, Symons könyv- kereskedő öt font-sterlingért vette meg a kiadás jogát. Nem is keresett többet, — csak még egyszer öt fontot a második kiadáson — a költő. Micsoda kontraszt! 10 font egy élet­műért s 36.000 dollár egy ifjúkori versért! A szellemi munka örök végzete: koplalás az élőnek, aranybánya a halál után — mások­nak. * A pornográfia büntetése. Madridban két spanyol irót: Juan Caballerot és Alfréd Rehanát börtönbüntetésre és politikai joguk­nak 11 évre való felfüggesztésére Ítéltek, mert szeméremsértő tartalmú könyvet adtak ki. Vájjon nálunk csak két ember érde­melné meg ugyanezt? Még szigorúbban bün­tetik a pornográfiát Peruban. Mostanában hoztak egy törvényt, mely szerint az er­kölcstelen könyvek írója és kiadója fejenként a könyv 1500 példányának eladási árát fizeti büntetésképpen, behajthatatlanság esetén a bűnösöket négy hónapig — sírásóknak al­kalmazzák valamely temetőben. * Tizenkétéves költőnő. A csodagyerekek parexcellence működési köre a zenei elő­adóművészét. Ritkább az alkotózene terré­numa, a bécsi Korngolg Erik volt ilyen kom­ponista csodagyerek. Most egy költőnő hí­rét vesszük, persze Amerikából, akit 12 éves korában az egyik legelőkelőbb irodalmi egyesület, az „English Society of Authors and Playweights" tagjai sorába hivott meg. Hozzá vagyunk szokva az amerikai szenzá­ciókhoz, azonban a kis Nathalia Crane-ről egy komoly német tudós, a newyorki egye­tem tanára, A. Busse is a legnagyobb elisme­réssel nyilatkozik a Berlin-Stuttgartban megjelenő „Literatur" c- folyóiratban. „Ez a csodagyermek — Írja, — feltűnően fejlett ritmusérzékkel bir, csodálatos gazdaságú szókincs fölött rendelkezik, képalkotása egész szokatlan bő s a témái rendkívül vál­tozatosak. Szinte megdöbbentő arra gondol­ni, hogy ezeket a teljesen kiforrott költemé­nyeket egy 12 éves gyermek irta". A kis köl­tőnek most jelent meg második versesköte­te „Lava Lane" cim alatt. * Kell-e szlovákból csehre fordítani? A prevrat óta vissza-visszatérő kérdés. Hol a fordítás mellett, hogy ellene foglalnak ál­lást, valószínűleg — politikai pártállás sze­rint az írók. Legutóbb a „Literárni Roz- hledy" tor mellette pálcát s kifejti, hogy a szlovák müvek fordítás nélkül alig-alig ter­jednek el a csehek közt, a fordításból vi­szont anyagi előnyük származnék a szlovák Íróknak, akik fordítás nélkül igen-igen ki­csi olvasókörre számíthatnak. A Prager Presse természetesen a fordítás ellen emeli föl a szavát, mert — fő az elv. A cseh é» szlovák nyelv egy, minden intelligens cseh ember fáradság nélkül megérti a szlovák szöveget, az egészhez legföljebb egy pár lapnyi differenciál-szótár lenne szükséges. Nem fordítani kell tehát a szlovák könyve­ket, de a cseh kiadók fogadják el azokat kiadásra, végül is a nemzetnek számot kell vetnie avval, — jegyzi meg a P. P., — hogy ■*y. egy nemzet tényét etnográfiái, történelmi, filológiai kulturális és érzelmi tények bizo­nyítják. „(jrammatici certaut •. Simon Menyhért: Lényünk szól Én magam akarok Gátakat emelni Immár magamnak: Én vagyok A szent Lét Látható csúcsa: Az Ember! Én már nem tűröm, Hogy szörnyűségek, Sötét barbárságok Tovább igázzanak Engem, Akibe a Végtelenség Annyi érzést, tudást, A ka .ást adott. Én szuverén ura Akarok lenni Minden kormányozható Cselekedetemnek. Egész létformámnak! Én azt akarom, Hogy testvéreimmel Boldogan, egyetértésben, Nemes versengésben, Gyönyörködve, szórakozva, És ha kell, bánkódva. Éljem le drága létünk Minden percét! Én azt akarom, Hogy ami tudás, energia, Mind felhasználjuk A fizikai és‘ szellemi Nyomor eltüntetésére, Életünk betegségektől, Fájdalmaktól Mentesítésére, Meghosszabbítására, Méllyé, változatossá, Széppé tételére! Testvérek az öt kontinensen, Gyorsan ki Ebből a rémes vajúdásból, Mert megőrjít A létcél és a valóság Borzasztó kontrasztja! mellé állhatnék már én is!! Vahotékat még is szeretném néha látni. Nem lehetne azt a Visz- hangot valami képen ide megkapni? Egyik öcsém Tóta... „— innen kezdve a levél vége megsérült, egy darabja hiányzik s csak egyre rö­vidülő, töredékes sorok, szavak olvashatók: „in­dignálódik annak"............„denesetre jól teszitek" .. .„boroknak". „Jövőre" ............„kai is jobb" ... .. .sajnálom"... „ölel" ... Az utolsó oldal üres. A „havasi rémkirály“-nak nem volt több türelme a levélíráshoz. A visszanyert egészség mámorával indult neki talán újra a gráfenbergi fenyvesek­nek, talán, ha lehetett volna, korbáccsal hajszolja az időt, hogy korábban érkezzék a tavasz, hogy korábban visszanyerje teljes munkaerejét s mi­előbb ott állhasson újra a „Gondviseléstől rendelt állomásán". Elérkezett aztán a nehezen várt boldog pilla­nat is, mikor betoppanhatott végre a szerkesztő­ségbe és szivére ölelhette barátait. Újult erővel, forró lelkesedéssel látott munkához s a „Vasár­napi Újság" határai egyre távolabb terjeszkedtek, az előfizetők tízezerig emelkedtek. A gráfenbergi magyar fürdővendégek pedig, akik utolérhetlen derűs szellemének ragyogásában sütkérezhettek valaha, egyik évadról a másikra tovább adják a kiváló honfitárs ottidőzésének emlékét s évek mnlva kedves levéllel keresik fel, melyhez a tár­saságot ábrázoló fénykép volt csatolva. A fény­képnek nyoma veszett. A levél igy szól: „Tisztelt Szerkesztő Ur! A Gráfenbergi ma­gyar társaság, mely köztiszteletének ’s szereteté- nek méltó tárgyát önnek becses személyében találta föl, kivánja e sorok által legőszintébb óhaját kijelenteni, hogy ön mielőbb gyarapüsa kedvelt tagjainak számát ’s foglalja el ismét a helyet melyet szerény körünkben a tisztelet ’s barátság egyaránt jelölt ki ’s tart fenn ön számá­ra. — Fogadjon tiszelt Szerkesztő Ur életünkből egy képet ’s győződjék meg mielőbb annak hűsé­géről. Gráfenberg. Nov. 20. 1862. Baromlaki Pál (a levél az ő kézírása), Boronkay Lajos^ Várady Szakmáry György, Görgey Vince, Szilassy Gyula, Czagányi Károly, Nemes István, Dobrojevich György, Szontagh István, Mocsárv Lajos." (Sem életrajzokban, sem eredeti dokumentu­mokban nem leltem eddig nyomát annak, hogy Pákh 1860—62 táján újból, harmadszor is volt-e Gráfenbergben s igy ez a levél akkori tartózko­dásának, vagy még az 1855—56-belinek folyo- j mánya-e. Ha az utóbbinak, úgy annál beszédesebb { bizonysága a szeretet s megbecsülésnek, mely őt Gráfenbergben körülvette.) így mesélnek az öreg papírlapok, féltve őr­zött, hervadt levelek. így rajzolják ki újra élesre egy csodálatos egyéniség testi-lelki arculatját. Szinte nem is mond újat számomra a Vasárnapi Újság kegyelettel jubilátó 51-ik évfolyamának Pákh-száma, melynek első lapjáról, a hatvanas évekből való fényképről szembe néz velem Pákh Albert. Puha zsöllyében ül, térdei egymáson át­vetve, jobbjában ismét ott van a szomorú, hü kisérő: a támaszkodáshoz szükséges sétabot. — Magyar zsinóros, prémszegélyes meleg attilát visel. Komoly ivelésü szemöldökei alól átható s mé­gis jóságos derűtől sugárzó tekintettel néz felénk. Gyönyörű magas, szellemtől sugárzó homlokáról puhán hátraomlik a magyaros hajviselet, a ma­gyar bajusz és szakáll egészíti ki a történelmi portrét. Csak a két beesett arc sejteti a mély szen­vedések nyomát. Ha a bajusz nem födné az ajkak szélét, talán valami mosolyt is felfedezhetnénk a nemes arcon. Igv olyan, mintha csak lappan- gana valahol, nem találjuk, melyik vonásban, a szemek szögletén talán? Az idők végtelenén régen lepergett a perc, mikor Pákh Albert a fényképező gép előtt ült. Az újság papírjára rögzített arca pedig mintha most csakugyan elmosolyodnék, kicsit csufondá- rosan, hogy igy dohos írások közé beásva akarom megfogni a megfoghatatlant, közelebb hozni az örökre távozottakat. És még egy vékonyka írás zizzen előttem, Fabinyi János pesti szabómester uram számlája, kinek is a Nagy Kristoftér Ta- kácsyházábau 5. szám alatt volt műhelye s 1866 junius 17-ón Tekintetes Pákh Albert Urnák gon­dosan kiállította a számlát, mely szerént 1865 October 13-án szállított 1 setét Erdélyit 30 írtért, 1 világos Pantalont 14 írtért, 1 v. mellént 6 írtért, Bundábul 1 zubonyt fagon 10 írtért stb., összesen 81 frf, October 31-én a contora kapott 46 irtot, maradt 35, 866 junius 8-án ismét Erdélyi, Panta- lon, mellén stb., összes summa 101 frt. „Kifizet­tetett alázatos Fabinyi János". A setét erdélyi, meg pantalon, talán épen az, amelyik a fény­képen is szerepel. Tekintetes Pákh Albert Ur híven törlesztett s fizetett, amint épen Vasárnap Ország pénzügyminisztere ehhez hozzásegítette. Mert a magyar kultúra munkásainál akkor sem volt bőségben a „nervus rerum". Talán nem is volt több szabószámlája. Egy évvel később hozzászabták sokat, szenvedett testé­hez az utolsó ruhát: á koporsót... A mi számlánk pedig továbbra'is nyitott. Nem­zedékek során át sem töri észt h etjük le mindazt a hálát és csodálatot, amivel Pákh Albert ön­feláldozó, nemzetmentő munkásságáért tartozunk! Mély hegedűn 1. Be rég is voltam én szerelmes! M^ fáradt vagyok és türelmes, Nincs már se szenvedély, se láz, Szivembe remény nem cikáz. Kiábrándultam önmagámból. Szép szemekből és szép szavakból. A valóság: csak gyatra kép. Költészet minden, ami szép! A szivek repülni akarnak. Nem tudnak szállni — s lenn maradnak. Kicsinyek... s azt hiszik: nagyok... Én is, 6, én is igy vagyok. Azért, hogy szépen énekeltem, a sorsomat megérdemeltem. Az ember igy is meglehet — ne sajnáljatok engemet! 2. Jó otthon ülni a szürke ■ sarokban, mikor esőtül nedves a vidék. Elmélyedni a nyomtatott sorokban, hogy szomjuhozó lelked is igyék. Elveszni testben, csak lélekben élni, mig eső csapja ablaküveged. Elfelejteni mindent, nem remélni; hogy csak az édes csönd legyen veled. Lapozni halkan ujjad lágy hegyével, mig ottkinn fázva borzongnak a fák. Hidd el: fölér ez egy asszony kegyével, ki megsimogat — és szivedbe vág... S ha alkonyon egy könny csordul szemedbül, gondold meg, hogy hegedű vagy csupán, mely a sarokban csöndesen megpendül láthatlan ujjak sajgató nyomán ... Somlyó Zoltán. tőled e részben egy nyüt őszinte szót, hogy tud­jam hányadán vagyok — mert zúgva zug az én fejem, ha erre gondolok. És most édes Marczim,* mihelyt csak ráérsz belenyúlni tárcádba, — egy kis pénzt! Vártam küldeményeidet s ennek reményében contóztam is egy kicsit, — szeptember és októberi dijam restantiában lévén. Nyakunkon a tél, egy kis fa, egy kis téli kabát s egy nagy bocskor nagyon szükségeltetik — menj az északnak havasin ke­resztül, — csak ne feledj el! I Lelkem bubánatjáról nem szólok egy betűt sem— egészségem javulására gondolva sok egyéb szomoritó gondolat háttérbe szorul. Csak ti szól­nátok kissé gyakrabban. Példának okáért Bérczy? Olvastam, hogy Gyulai Pali itt van a szomszé­domban Berlinben — hírem tudtom nélkül. Török Jancsi küldi bécsi Sajtóját, Vas Gereben Visz- bangját, — imádom őket e szívességért. A Bp. Hírlapot az itteni olvasótársasággal járatom, mert az itf megforduló magyarok a csőd s egyéb hir­detéseket olvassák leginkább — csak a P. Napló­hoz férhetnék valami utón módon. Nem risqui- roznál egy jő szót Kemény és Csengerynél? egyúttal szépen köszöntvén őket. — Maholnap úgy látszik, kedvem is fog kerekedni valami dol­gozat összeteremtésére — majd elküldöm vala- mellyik műhelybe. Nem látnád szükségét, hogy a Vasárnapiba pingáljak valamit és mit? — Oh csak szólnál, csak égy levél írására vehetned rá magadat! Nem bánom ird novella alakban, ha ugy jobban szereted. De csak irj és írj kimerítően és a dolgok állása szerint, „híven, bizton, sza­badon!" Köszönt minden jóravaió embert! Igaz barátod Pákh Albert." A másik levél 1856 február 15-én kelt: „Kedves barátom! Az isten is megáld, ha nem haragszol hallgatagságomért. Ismered bulldog- természetemet. Ha egyszer belemarom magamat valami dologba, vak és siket vagyok az egész világ irányában, s addig nem tágítok, mig vagy agyon nem marom azt a dolgot, vagy kereszt- csontomat nem töri ketté valami külső hatalom. Mondhatnád ugyan, hogy már kissé soká mara­kodom, de ez egyszer szentül biztositlak, hogy már igazán látom a végét ezen ökénvtelen kutyál- kodásnak. Mióta ismét járni tudok s istápoló két botomat egyenként mind pokolba dobtam, nincs arról fogalmad, mennyire éhezem és szomjazom a járáskelést. Nincs az a Chimborasso, nincs az a jég és hólepte sziriorom, mellyet pedálim * Kakas Mártonra céloz. vágyaiul ki ne tűznék s azon kora reggeli sötét órákban, midőn te és az egész Vasárnapi szer­kesztőség és kiadóság még javában alusszátok az örök álmát, én már régen járom nyakamba akasztott ivókürtömmel, tövig lenyirt hajzattal, hosszúra nőtt szakállal, mint egy második „ha­vasi rémkirály" a süni fenyveseket a távol hegy­tetőket. S amit reggel elkezdtem, folyatom — kevés interruptióval — egész késő estig. S ha idő­szakonként haztérek, vagy kúrát csinálok, vagy nyugszom, vagy eszem. De asztalhoz ülni és leve­let Írni — ez az, amitől a gráfenbergi embernek borsónál jobban borsózik a háta. Pedig hány ezer embernek, hány jó emberemnek tartozom válasz- szal! mennyi millió dolgot szeretnék ennek is, annak is elmondani! mennyire szeretnék veled ismét kissé bizalmasan elcsevegni! Azon tudat tartja fel bennem a lelket, az ad erőt, hogy a türelmet irányomban nem fogjátok elveszíteni mind addig, mig a régen várt és biztos ered­ményekkel személyesen meg nem lephetlek — ami e tavasz folytán, ha isten is úgy akarja, két­ség kívül meg fog történni. Ezer gondolat zug fejemben, mikor igy felé­tek fordulok — csak boldogtalanságomat nevel­ném, ha keresgélnék közöltök, raellyíket ugras­sam ki elébb. Békét hagyok hát valamennyinek. Várom azt a közel időpontot, midőn kissé jól leszek már lakva a járáskeléssel, midőn az nem lesz többé olly életszükségem, mint eddig, midőn nyugottabb lélekkel fogom kezembe foghatni toliamat. Csak annyit akartam mondani, hogy meg­vagyok, s epedve várom azt a hónapszámot. Pénzem kevés,, kizárólag an'a az 50 forintra vagyok szorítkozva, élvén belőle nem egészen „rangomhoz illőleg" — mint könnyen el fogod képzelni. Nem zugolódásképen mondom, hanem az örök igazság kedvéért. A „nemzeti kölcsön" .egy nemére alkalmasint rá fog kelleni adnom a fejemet. Az egyszerű szőrmez, melly üdülő tag­jaimat fedi, maholnap szél és viharnak fog szol­gálni játékul lenge foszlányaival — más részéből pedig úgy kinőttem, hogy törvényes fimagzatom hiányát csak most kezdem igazán sajnálni — szóval csak egy nagyobbszerü statuskölcsön ment­het meg. Ki fordulna meg elmémben hatalmasab­ban, mint a Vasárnapi ország pénzügyminisztere? A dolog komoly. Sondirozd kérlek ezt a potentá­tot s pillants egyet felém: röpitsek-e minél elébb egy pár sort a teli pénztár birtokosához? Száműzetésemben különben legnagyobb vi­gasztalásomul szolgál dicséretes iparkodástok s lapunk folyvásti haladása, tökélyesbülése. Magam is valódi érdekkel s élvezettel olvasom. Oh csak

Next

/
Thumbnails
Contents