Prágai Magyar Hirlap, 1926. május (5. évfolyam, 100-122 / 1138-1160. szám)
1926-05-07 / 104. (1142.) szám
4 Kolléga ur, a koplaiómüvész Budapest, május eléje. Végtelenül saégyelni kellene magunkat, ha a párisi, berlini, bécsi koplalómüvészeikről szóló híradás után pesti éhmiivészről is nem értesülnének a P. M. H. békés olvasói. Jelentősége pedig nagyon- nagy a művész urnák, amennyiben nemcsak roppant pénzeket akar nyerni koplalási művészetével, 'hanem rekordot akar teremteni a koplalás terén s a szeptemberi nagy éhrnüvész-versenyen elsőnek akr befutnai az éhezők közül. Amerikában! Igazán, a rengeteg művész között csak éppen a koplalómüvészek hiányzottak még, nélkülök va- 'lószinüieg felbillenne Európa egyensúlya. Egy szerencse, hogy nem magyar a fentemlitett művész. A magyar ember eleget éhezik, de legalább nem mutogatja magát. Hamburgból került elő, német, az istenadta, mit neki egy-két-negyvennapos koplalás! Lindeneok Györgynek hívják s az impresszáriója — kövér, jól táplált emberke — szerint kitűnő anyag. Sajnos, magunkfajta ember csak dilettáns a koplalás művészetiében, — bár az öngyilkossági járvány e jelenlegi centrumában méltó és komoly versenytársai akadnának a hivatásos, éhezéssel foglalkozó művészeknek, minden nagyobb megerőltetés nélkül, — s dilettáns voltunknál fogva nemigen emelkedhetünk a méltó kritikusi magaslatra véle szemben. Jó környezetben van. A városligeti vurstli zaj- gő embervásárja közepén, a „Plasztikon" nevezetű viaszbáb-m üiniézet adott neki nyugodalmas pihenőt és enyhe fekhelyet széles üvegketrecben. Köröskörül borzalinatkeltő rablógyilkosok viaszfigurái — kérem, már a Vörös Zsuzsanna szobra is látható, megfojtva, zsinórral a nyalkában, amint fetreng a piszkos ágyon —, aztán Leiren Amália, meg a spanyol kinzókamrák rémségei, előkelő polcon Ferdinánd trónörökös, Vilmos császár, Szent. István király, meg igen előkelő urak unatkoznak királyi pózban. Elmondható: igazán felemelő ilyen elegáns, nagyvilági környezetben koplalni. Továbbá, tetszik kérdezni, hogyhát miként megy végbe a dolog. Az ilyen koplalás. Hál kérem, az emberre, alki koplalni akar, rápeoséi ük az üvegajtót, s az ember, aki koplalni fog, beül az üvegszekrénybe. És koplal. Semmit sem csinál, csupán koplal. Nem lehet pontosabban körülírni ezt a koplalást, egyéni tótok, szubjektív, művészet. Még a gyomra korgását se halljuk. Szépen, rendesen, normálisan csinálja a koplalást ós ahogy valakire bátran rá lehet mondani: ez most fát vág, vagy ir, vagy fötballozilk, erről is tiz lépésnyi közelségben máris megállapíthatom, hogy koplal. Szépen, intelligensem, némi egyéni, meggyőző erővel, gusztusosán, artisztiíkus készséggel, finom álammal, úri modorral, fensőségesen. Egyszerűen elragadó. Ahogy ikoplaL Hát ezt, kérem, nem lehet csak úgy egy napról más napra elsajátítani. Ehhez művészi ihlet kell, intuíció, kemény Ítélet s igen, kérem, az is, amit közönségesen ziccfleisnek hívnak. Azt hiszem, ráta- pintoltam a dolog érzékeny oldalára, az archimedesi pontra, erre a flegmatikus zicofleisre. Mert akinek ez nincs, az hiába, kérem, nem tud. Nem tud. Én is próbáltam koplalni, nem művészetből, csak úgy, kényszerűségből, tetszik tudni, mikor elengedhetetlen föltétele életünknek hiányzik s az ember kénytel en-kellertlen koplalgatni kényszerül. Úgy hébe- hóba. Olykor-olykoT. Csak egy picikét. Egy-egy reggelűnkét, egy-egy ebédecskét, vacsorácskát. Esetileg kettőt is. Vagy többet. De azért hiába, nem bizonyult az ember művésznek ebben az esetiben. Hiányzott az alapföltétel. Ez a ziccfleis. Hát ez van meg a koplalómüvészben. Nagy kifejező erővel koplal, látszik, hogy gusztussal teszi. Olykor Selters-vizet iszik, vagy Primoessas-cigaret- tára gyújt. Újságot olvas, regényt, vagy följegyzéseket készít. Rádiót hallgat. Rendesen, jól fel van öltözve. Vetett ágy is van a szekrényben, este levetkőzik, lefekszik. S ami a legérdekesebb, álmában is koplal. A ziccfleis akkor is megmarad. Nagyon érdekes lehet egy koplaiómüvész álma. Reggel felkel, mosakszik, csak éppen nem reggelizik és nem megy ki — levegőzni. Hát csak ebben különbözik rendes emberektől. A közönség iránt nem érdeklődik, viszont a közönség élénken gusztálja őt. Ámbátor csak akkor fordul el végképp és utálkozva a nézőktől, mikor azok, az ÍTásbeli kérelem dacára, perecet kezdenek ropogtatni s ekképpen megrendíteni a művészt ihletének őszinteségében. Nagyon kellemetlen a pesti nép. Kiváncsi szörnyen és rossz vicceket csinál. Ezért a művész behunyja a szemét és halkan bóbiskol, ülve. Olyan ő igy, mint egy békés családapa, aki jóllakva sziesz- tázik ebéd után. Most pedig kipattantom a szörnyű titkot, ami bennem is némileg kocsonyává fagyasztotta a vért. Kérem, ez a pesti koplaiómüvész — újságíró. No, nem olyan nagyjelentőségű riporter, csak olyan kicsinyebb fajta. Mondjuk, olyan, akinek újságíró- igazolványa van s havonként lead báróm eljegyzési hirt, de azért úgy beszél a redukcióról, mint ahol 6 éjjet-napot tölt. Hát ilyen kisebb újságíró ő, igazán, nem csodálatos, ha e rokon-művészetre szánta rá magát. Kopögok neki az üvegen s ő, mivel a kollégáknak igen szívesen rendelkezésére áll, odajön, közelembe. Meghajtjuk magunkat. Nemigen mosolyog, kilencedik koplalónapban van éppen. Köszönöm, jól néz ki, mintha kissé megfogyott volna. — He/rr Kollega, ist doen nióht Tangvreilig? — kérdezem tőle, igen elmésen. Azt mondja, nem unalmas és hogy regényt ir a koplaló emberek lelki fenségéről, meg versét is, novellát, hogy olvasgat s egész jó itt, ebben a szekrényben, csak ne csámcsognának úgy előtte. Cigarettára gyújt, engem is megkínálna, sajnálja, nem teheti. Még csak meg sem tapogathatom a gyomrát. Jó tréningje lehet! A fülkébe egy nyíláson az impresszárió szórja be a belépőjegyek szelvényeit. Hogy csalás ne essék. Szomorú bizony, míg az ember Lelkesen koplal negyven napig — akár a zsidók a pusztában negyven évig —, addig az impresszárió megfut a kasszával s jóllakik. Hát jő, koplaljon. Nem volna-e stólszerübb, ha valami jó alföldi nagyevőt zárnának egy szemben Kassa, május 6. A szlovéhszkói püspöki kar, átérezve a kongruareíüdezés fontosságát ós a lelkész- kedő papság ehhez fűződő nagy érdekeit, Zsolnán egyházmegyeközi lelkészgyülést hívott egybe, amelybe minden egyházmegye részéről két-két lelkészt delegáltak. A gyűlésen a szlovenszkói lelkészkedő papság hivatalosan állást foglalt a kongnia rendezésének ügyében. Az értekezlet a következő előterjesztéssel fordult a püspöki karhoz: A papság soroztassék be vagy a középiskolai tanárok fizetési osztályaiba (X—VI) szolgálati éveinek — a felszenteléstől számítva — megfelelően, amelyből természetesen levonásba jönne a lelkész helyi jövedelme, vagy egészittessék ki eddigi jövedelme méltányos összegre, vagy irassék újra a papság jövedelme és ez alapon újra rendeztessék. A javaslat a plébániákat a hívek száma szerint négy osztályba sorozza: A) osztály 1000 hívőig, B) osztály 2000 hívőig, C) osztály 3000 hívőig és D) osztály 3000 hívőn fölüli lelkészség. Minden egyes következő nagyobb osztály 10—10%-kai magasabb alapfizetést kapjon. Kéri a papság, hogy a korpótlék az 1896. évi kongruatörrény elvei szerint, de valorizálva utalványoztassék s azon méltányos módosítással, hogy a korpótlókba az összes évek a felszenteléstől teljes egészükben számíttassanak bele. Ezáltal a régi korpótlóktörvénynek teljesen méltánytalan rendelkezése végre megszűnnék. A stoláris illetékeket az egyes püspökök diszkrecionális jogának tartja s ennek rendezése a kongruatörvényen kívül esik. Az egyes plébániák uj kongruájának megállapításánál a helyi jövedelemből levonásba hozassanak: az összes adók és egyéb terhek, a tűz elleni biztosítás összege, a betegsegélyzö járulékai, a lótartási átalány, a papnevelő javára megállapított Bécs, május* 6. (A P. M. H. bécsi tudósítójától.) Alig két hónapja, 1926 március 24-én egy vörös szalagokkal díszített különvonat robogott ki a bécsi Franz Josephs'bahnhofról. Elindult Szovjetoroszországba az osztrák munkások első transzportja, 203 ember, közöttük asszonyok és gyermekek is. A bécsi szovjetkövetség nagy reklámmal intézte ezt az akciót és a jelentkezők valóban azt^hitték, hogy a vonat az Ígéret földjére vezeti őket. Azóta mit- sem lehetett hallani a telepesekről, mig most hirtelenül kilencen visszatértek közülök. Egyszerűen megszöktek, mert nem birták tovább elviselni a bolsevizmus áldásait. A visz- szatértek egyike, Schöndorfer Károly, egy intelligens, fiatal épitőmunkás a következőkben elmeséli, hogy miként gondoskodik a moszkvai szovjetkormány a kicsábitott telepesekről: — Nagy reménységekkel indultunk útnak, mindennel kitünően felszerelve. Néhány osztrák gyár elsőrangú mezőgazdasági gépeket és más felszereléseket ajándékozott nekünk és természetesen ezeket is magunkkal vittük. Azonban már az utazás alatt elkezdődött kálváriánk, huszonötén közülünk az utón megbetegedtek. A moszkvai szovjet által kinevezett vezető, Uhl elvtárs ugyanis csak azokat vette be a pihenés alatt a fütött sátorba, akik ezért pénzt adtak neki. Aki panaszkodni mert, azt Uhl elvtárs megfenyegette, hogy nem kap enni. A transzport technikai referensé^ Scbwanberger György volt utásztisztet letartóztatlak nyilvánította és bezáratta egy vagonba, mivel felelősségre vonta Uhlt az embertelen bánásmód miatt. — Az oroszok elutazásunk előtt megígérték, hogy kolóniánkat Orenburgban alalévő ketrecbe, aki viszont kötelezné magát illő számú borjusültek, borok és kalácsok fogyasztására. Ez volna a nemes verseny. De igy? Pesten ma mindenki koplal. Nem vicc, — azt mondják. De enni! Ez aztán a művészi teljesítmény. Ehhez kell ám az ész! Jó koplalást, Herr Kollega, jövő héten ismét meglátogatom, hogy tetszik érezni magát? Nem érdemes! Tessék elhinni, neon érdemes! S pláne ketrecben. Mikor itt azt. kellene mutogatni maholnap, aki mindennap jóllakik! (—thyvi—.) hozzájárulás. A plébániai lak a hozzátartozó kerttel ne számíttassák be a jövedelembe, mert ez a lelkész természetbeni lakilletménye. A lelkészeknek az érettségi bizonyítvány szerinti megkülönböztetése ne vonatkozzék azokra, akik a törvény életbelépésekor már szolgálatban vannak. Hasonlóképp a jelenleg már működő s csehszlovák állampolgársággal nem rendelkező lelkészektől csak akkor vonassák meg az államsegély, ha álíaraellenes cselekedetük folytán biróílag jogerősen el lennének Ítélve A kerületi esperesek kapjanak rendes esperesi pótlékot hivatalos kiadásaik fedezésére. ^ A Szlovenszkó papságát hivatalosan képviselő zsolnai értekezlet kéri a püspöki kart, miszerint a papnevelőkben tanári s az egyházmegyei központi irodában fontos adminisztratív munkát végző lelkészek az államsegélyt illetően szintén az önálló lelkészek kategóriájába osztassanak be. A régi kongruatörvénynek a legmél- tánytalanabb oldala az volt, hogy az egyházmegyék két legfontosabb intézményénél működő lelkészekről az állam teljesen megfeledkezett, pedig a papnevelői tanárok és elöljárók nevelik és oktatják a leendő lelkészeket, az egyházmegyei irodákban működő lelkészek pedig irányítják a papnevelőkből kikerült lelkészeket, tehát mindannyian eminenter lelkészi szolgálatot teljesítenek. Az értekezlet nem feledkezett meg a nyugdíjas papokról sem, akiknek legtöbbje a legszükösebb kenyéren él s javasolja, hogy a nyugdíjasok szolgálati éveiknek megfelelően a középiskolai nyugdíjas tanárokkal egyazon nyugdíjban részesüljenek az állam részéről, melyből leszámításba jönne a lelkész által élvezett helyi jövedelem, melyet nyugdija tartamára az egyházmegyei hatóság pótolna külön egházmegyei nyugdíjalapból. pithatjuk meg. Mikor azonban megérkeztünk, a kirgiz vidéken utaltak ki számunkra olyan területet, amely teljesen alkalmatlan kolo- nizálásra. Állandóan nagy szárazság uralkodik és a talajviszonyok is felette kedvezőtlenek. A térkép is éhségzónának tünteti fel ezt a homokos vidéket. Télen viszont nincsen tüzelőanyag, a legközelebbi erdő 1300 kilométernyire van. A nekünk kiutalt terület a legveszedelmesebb maláriavidék. Az ott lakó kirgizek a nyáron tömegesen pusztulnak el. — Több szakembert is magunkkal vittünk, ezek azonban már az első héten megszöktek a kibírhatatlan viszonyok miatt. Mikor elutaztam, már csak egy ember volt közöttünk, aki értett a gépek kezeléséhez. Uhl azonban tovább zsarnokoskodott, mire harmincnyolcán megszöktünk és kilencen már szerencsésen visszajutottunk Bécsbe. Hogy a többiekkel mi történik, azt nem tudjuk. A munkaviszonyok Oroszországban igen kedvezőtlenek és a munkabérek a rendkívül magas élelmiszerárak ellenére is igen alacsonyak. Egyedül Moszkvában 180.000 bejelentett munkanélküli tengődik a legnagyobb nyomorban. Az osztrák kolónia visszamaradt tagjai feltétlenül el fognak pusztulni, ha az osztrák kormány nem menti meg őket és nem hozatja vissza a szerencsétleneket. A cseh kolónia is összeomlás előtt áll. A legtöbben megszöktek és a csehszlovák kormány pénzén épített hatalmas malmot a cseh kolónisták kénytelenek voltak eladni a bennszülötteknek. — Hazautazásunk igen sók nehézségbe ütközött. Pénzünk nem volt, eladtuk tehát ruháinkat és podgyászainkat, hogy Moszkvába utazhassunk. A ruhákért egészen szép árat kaptunk, mivel a ruhák Oroszországban Szlovenszkó katolikus papsága állást foglalt a kongnia ügyében Méltányos rendezést, valorizált s a felszenteléstől beszámítandó korpótlékot kérnek A szemináriumi tanárok s az udvari papok is kapják meg az államsegélyt — A P. M. H. tudósítójától — Összeomlottak az oroszországi osztrák és csehszlovák kolóniák Hogyan gondoskodik a moszkvai szovjetkor mány a kicsábitott telepesekről — Hajmeresztő részleteket mesél el az oroszországi viszonyokról egy visszaszökött bécsi munkás fantasztikusan drágák. Moszkvában a hajléktalanok menhelyén háltunk, rongyokba bur- kolódzott, félig meztelen emberek között. A' moszkvai nyomorról csak az alkothat magának fogalmat, aki látta. Az osztrák konzul közbenjárására a moszkvai kormány beleegyezett hazatérésünkbe és igy végre visz- szakerülhettünk Bécsbe, ahol a súlyos gazdasági krízis ellenére is összehasonlíthatatlanul jobbak a viszonyok, mint a teljesen tönkrement Szovjetoroszországban. Ezeket meséli egy egyszerű munkás, aki saját bőrén érezte a szociális termelés és a kommunista társadalmi rend áldásait. Ezek után minden kommentár teljesen felesleges. Elítélték az érsekujvári postacsalót Egy évet kapott, mert postautalványt hamisított — Társát tovább körözik — A P. M * H. tudósítójától Nyílra, május 6. Neszvera Pál volt ruttkai posxa tisztviselő, tegnap okirathamisitással, és csalással vádolva állott a nyitrai törvényszék előtt. Mint annak idején a P. M. H. részletesen megirta, múlt év szeptemberében két hamis postautalványt ejtett el az érsekujvári pályaudvaron, iiogy megtévessze a vasúti tisztviselőket, akik abban a hiszemben, hogy a postából esett ki a két utalvány, rendesen továbbították. A pénzt Linder Emii kovács- inas segítségével akarta kiváltani, de rajtakapták és elfogták. Linder megszökött. Neszvera a vizsgálati fogság alatt sem maradt nyugton. Mint a P. M. H. megírta, egy besztercebányai kereskedőt kicsempészett levelében arra kérte, bőgj’' egy hamis levél feladásval szabadítsa ki a böntönből, melyben névtelenül tudatná a bírósággal, hogy az igazi tettes már Amerikába szökött. A kereskedő azonban a levelet átadta a hatóságoknak. A bíróság Neszverát a tegnapi tárgyaláson jogerősen egy évi börtönre Ítélte. Linder Emilt tovább körözik. —BmmmmmmmU*———■——————ü—» Örülfségi rohamában gyilkolni akart egy hires párisi szinész Páris, május 6. Egy jónevü francia szinész megrázó tragédiája foglalkoztatja most Paris müvésztársadalmát. Csak a véletlenen múlott, hogy a pénteken a L’Avenue Hoche egyik házában lezajlott gyilkossági kísérlet, amelyet az Odeon-szinház sokat és sikerrel szereplő fiatal tagja, Pisire Daltour követett el, nem végződött két ember halálával. Pierre Daltour néhány éve tagja az előkelő párisi színháznak, a nagy francia színésznek, Maxnak, volt tanítványa és szerződtetése után rövid idővel már vezető szerepeket játszott. A fiatal szinész óriási ambícióval dolgozott pályáján és ugylehet, hogy a talán túlságosan is megerőltető szellemi munka bomlasztotta meg idegrendszerét. A színháznál is feltűnt már gyakran idegessége és ingerlékenysége, de senkisem sejtette, hogy ilyen tragikus fordulatot fog venni Daltour állapota. Néhány héttel ezelőtt lakást változtatott Daltour s egy Edencoven nevű özvegyasszonynál, aki a lányával élt együtt, bérelt szobákat. A háziasszony és a bérlő között több ízben civódásra került sor és egy ilyen összetűzés alkalmával pénteken Daltour idegrendszere felmondta a szolgálaton és nagyfokú idegessége őrületbe csapott át. Edencovenné valamit közölni óhajtott lakójával, Daltour ingerülten válaszolt, majd egy nehéz tárgyat vágott a rémült asszonyhoz, akinek kiáltozására lánya is besietett a szobába. A szinész a kiáltozásra még nagyobb indulatba jött, felkapta a Íróasztalán fekfő hatalmas vadászkését és a két nő felé rohant. — Most meghaltok! Végetek van! — ordította szüntelenül és az utolsó pillanatban sikerült csak Edencovennének lányával együtt kimenekülni a szobából. A menekülök után revolverével három lövési adott le a teljesen önkívületi állapotban levő Daltour, majd mintha misem történt volna, bezárta szobája ajtaját és lefeküdt. Az egyik golyó Edencovenné karját sebezte meg. Az asszony azonnal felvert© a házat és néhány perccel később megérkezett a rendőrség. Daltourt díványán fekve talállak, ijedten nézett a behatolókra és kétségbeesetten kérdezte: — Mit akarnak tőlem? Mi bajuk van velem? Hagyjanak békében! A rendőrtisztviselő azonnal észrevette, hogy őrülttel van dolga, igyekezett lecsillapítani a szerencsétlen embert, aki végül nyugodtan engedelmeskedett a rendőrtiszt utasításának és legnagyobb meglepetésre egyszerre csak igy szólt: — Ugyan uraim, minek komédiázuak, úgyis tudom, hogy az őrültek házába visznek. A jelenet olyan megható volt, hogy a közelben állók hangosan felzokogtik. Majd Daltour bocsánatot kért Edencovennétől és igy szólt a rendőrökhöz: — Uraim, csak egyet engedjenek meg nekem: engedjék meg, hogy magammal vihessem a kutyámat. Teljesítették kívánságát és Pierre Daltour, az Odeon-szinház tagja karjára véve kiskutyáját, beszállt a mentőautóba és elindult az őr üllek háza felé. A színész tragédiája egész Párisbau nagy szánakozást és megdöbbenést kel'ett. 1926 májas 7, péntek.
