Prágai Magyar Hirlap, 1926. április (5. évfolyam, 76-99 / 1114-1137. szám)
1926-04-04 / 78. (1116.) szám
április 4, vasárnap. A magyar kultúra karmai Tizmillióan ideszoritva a germánok és a szlávok közé, vájjon mivel mutathatná meg a magyarság, hogy joga van Európához és nem lehet furcsa történelmi pszeudomorfázis ittrekedése, — parányi véletlen a nagy , fajok egymásnak tomboló tengerében? Volt már élesztő a Karolingok széteső országai számára, még az Ur ezredik esztendeje előtt, volt Géza és István alatt az akkori Európa Amerikája, ahová a földnélküli germán vagy szláv lovagok eljöttek uj nemzetet forrasztani a sok lemorzsolódott fajrészletből (ó István király, te tudtad, miként kell a bőséges rónákon a háromszázezer kutyafejü, huj- hujos, tatári magyarból hamar gazdag államot összeróni), volt László alatt majdnem- majdnem a kereszténység feje és a Szentföld. fölszabaditója, volt véres gát a tatárnak, volt a zseniális francia Anjou-hercegeknek pompás eszköze a nagyhatalmi álmok megvalósítására, avagy volt a paraszti Hunyadi- fiu tudósos és müvészetes reneszánszba (ó, Korvin-könyvtárl) — azután volt gáncsolás Szulimánnak és kellemes jóérzés a belső bajokba bonyolódott nagy Charles Quint-nek, volt nagy-nagy megmentője (szegény azon- módra csaknem belepusztult) a bárok jólétébe lendülő kontinensnek, volt példaadás és szabadságfárosz Thököly, Rákóczi, Martinovics után, volt Kossuth emigrációja alatt ugyanaz, ami Byron alatt Görögország, volt barikád a hömpölygő orosznak Uzsoknál, Limanovánál, Lucknál, — vájjon mi az, ami igazolja európai létét? A szenvedése? A szép, szilaj fáradtság, a csak-azért-is-ütő lemondás, a temperamentum, a múlt, a gulyásleves, a paprika, a puszta, a cigány és a Kálmán-operett? Európában semmit sem tudnak. Európában látták vérezni a magyart a világháborúban és látták kétségbeesni a világháború után. Fölujjongó örömmel mérik nyomorult sorsának kinöveléseit és szeretik a venger- kiM.at, ezeket a forró, kegyetlen, naivan rafinált szépalaku nőket, esetleg Budapest éjjeleit, esetleg egy-két atlétáját vagy borét és lisztjét, de mit azután? Csak mi tudjuk, csak mi érezzük, hogy van valami másunk is, valami, ami furcsa kultúra, nagy és érdekes, s aki egyszer tényleg belekóstol, az nem tudja elhagyni a nagyszerű keveréket. Nem merjük dicsérni idegenek előtt a kultúránkat, mert félünk, hogy kinevetnek, hisz nem ellenőrizhetnek, nem érthetnek s egy kis nép nagyzolásának tűnhet az egész. Lefordítani szintén nem lehet a müveinket, mi lesz Arany Toldijának atmoszférájából — Spanyolországban, s nem érdemes, hogy a megértés kedvéért oly behatóan foglalkozzanak ezzel a kis magyar néppel, mint teszik a nagy müvek miatt a nagy nemzeteknél annyiszor. Arany János, avagy Vörösmarty, avagy Csokonai, avagy Ady Endre. Mért nem tudnak róluk s mért nem tudják, hogy értük van Magyarország? Mért nem ismerik a mi fáradt, bús, filozófiátlan világnézetünket, a végtelen magyar szilaj-szomoruságot, egy népet, mely külön kis világ és nem illesz- kedhetik be az idegenségbe? Lenau elfogta egy csücskét a magyar léleknek, egyedülálló borzalmas és csodált költője lett a Welt- schmerznek, Jókai mesék alakjában elmondott egyet-mást a magyar fantáziából és majdnem mindennapi kenyere lett a nyugateurópai kis embereknek, Liszt egy-két magyar rapszódiát sugárzott és vannak még egyesen, festők, szobrászok, zenészek, talán irók is, akik beszélnek Európához. Ámde csak mi tudjuk, mi a kultúránk valójában. Mennyire parányi totalitás és minden nyugati elemet felvevő mégis-másság a Duna medencéjében! És különösen mi, talán itt Prágában is, ahol alkalom van az ősz* szehasonlitásra, mi, kisebbségi magyarok, érezzük ennek a kultúrának centripetális erejét. Ez az, ami a határok dacára összehúz. Ez az, amiért a kenyérért folytatott idegeu küzdelemben még érdeklődünk, ámbár elvették nemzeti önérzetünket, nyelvünket, jogainkat és fásultan ván szó rgünk a csaknem légüres térben. Magyar kultúra, ez egységesít, ez ad életcélt és Európa sem vethet ki. ha látja, hogy ez a tízmillió ember felejtett, vagy elvetett mindent, csak egyhez ragaszkodik: ehhez az érthetetlen, fénylő, vibráló, élő, drága-drága kultúrájához. A magyar művészetek nem engednek ki karmaikból s mi benne is maradunk minden más kötöttség megszűnése dacára. Syfilidologe Dr. Kolb ezelőtt a prágai, frankfurti és berlini bőrklinikák tanórfiefrédje és másodorroea HU. Voslt£««<Bva 3*. •z<Anra. Wassotmann vizsgálat! József Örök gyerekiég glóriázta Öt. Kamasz pajzánság fái közt csavargóit $ a. kerítésen lestek rá a nők. De férfi colt. A esókos napsütés örömmel táncolt izmán, két nagy öklén. Bár sose fájt öklétől az ütés. Nagy célokat kalapált lelkesen s Sors üllőjén. Ült királya, jobbján s izgult hajrázó vaddisznó-lesen. J . Magtáraiban áldás duzzadott s midőn a hétszükesztendő komorlott: az éhezőknek kalácsot adott... Munkája fogytán magasan lakott fehér elefántcsont-tornyu magányban s magára zárt ajtót meg ablakot. Az éjszakában állott a torony. Bűbájos hold h'dba babonázta: nem habzsolt mámort párnás nász-toron... 'Az ész-veszejtő holdas ég alatt ezer leány és ezer Putifárné öklével verte a kaput, falat... Az észveszejtő bíbor Hold alatt vérükbe mártott rózsaszín körömmel teleirták a négy fehér falat... De néha, ha szerelmi fergeteg gitározott a fákon, háztetőkön s megőrjített erdőket, kerteket: a fehér torony beleremegett... I .,. Az éjszakában átment Névtelenbe !V s a Férfi sirt a szűz falak megett... Vigasztaló börtönlakóknak (Etelka nővéremnek) Gyerekkoromban volt egy gébiesem. Nyáron nyugodt volt, gondtalan, vidám, de Ősszel egyre húzta, dél felé a, dróton át valami Rejtelem s megfojtva leltem a kalitka-társ közt... * Testvér, vigyázz! élő jeremiád, merő seb vagy s a szájuk énekel... Valami nyugtalanság delejes, valami Ősi, fényes Rejtelem. Ha könnyű lennél, könnyen kirepülnél. Sáros falu. Kicsinyes környezet. Karácsonyfának indult Anyaság, min három gyermek koporsója csüng... Sötétlő rácsu börtönös Család. — Ha könnyű lennél könnyen kirepülnél. Nagyon nehéz vagy: lábadon gyökér, mely Ősi titkok humuszába köt... Asszonyszüzesség, élet-tiszteiét, f- és szenvedés brokátja a ruhád.,. Es benned kong az Istenség harangja ... Könnyen kiszállnak asszonytársaid: mint hus-virágok nyílnak strandokon, parketteken vonagló tánc alatt, játéktermekben kéjes pilleként gyönyör-máglyák körűi keringnek, hullnak ... Te oda vágyói? Én már jártam ott. Ez mind egy-kapfafáju szökevény: szöknek az élet, szenvedés elől, a lelkűk arcán három látható: falás, hiúság, magtalan szerelmek ... Egy szebb Emberség arca delejes? Testvér, az ember ember mindenütt. A hercegnő s a kis cseléd szopott — és meghal... Egyként Szent lesz az öröm, ha gombozás vagy tenniszlapda hozza... A kényszerűség és a szenvedés, a soha-változtatni-nem-tudds, reménytelen kicsinyes környezet ezer arcúvá tette a Rabot. Ez volt mintája minden alkotónak ... Mózes juhpásztor volt, meg Dávid is, Péter halász volt, Jézus ács fia! Mikor megírták, amit érdemes rólunk: az Ember hősi eposzát: a kényszerűség emberét figyelték ... Körülvesz ami ősi és örök: a fűz, a víz, a föld, a levegő, kenyér, gyerek s egy régi Rejtelem, mely húz, ragad a végtelen felé, mint. patakot a tenger, húz az Isten— A többi semmi! Börtönünk hideg? Leheljünk, mint a betlehemi állatok, lelket... ez lesz a Fészek melege, a Szentlélek golombszárny-melege, mely kikölt ötté a Világ tojását... Mécs Lászi l>RK<ZU-.AYA<&Aft-Híft&ffiR 11 Pataki diákok Komáromi János uj regénye Komáromi János legújabb könyve, a Pataki diákok'1 örök emléket állít a magyar Heidelbergnek és Cambridgenek: a Bodrog- parti ősi Sárospataknak, amelynek diákélete édes romantikáju legendákban fénylett fel a Kárpátoktól az Adriáig. Ez a regény azonban nem lokális jelentőségű obeliszk, hiszen a pataki kollégium a magyar históriáé s aki meg- irta a pataki Alma Mater örök magyar alakjait, az az a magyar iró, aki feltűnése óta töretlen szárnyalással emelkedik a magasba, hogy a nemzet Írójává legyen. Mert az a tiz és egynéhány esztendő, amióta ez a szárnyalás tart, egyre jobban meggyőzhet mindenkit, hogy az igazi nagy magyar regényt, amelyben sírva vigadó fajtánk örökfzép erényekkel s örökátku bűnökkel ál- dolt-vert lelkét hamisítatlanul tárja a világ elé, — Komáromi János fogja megírni •.. * Az irodalom és élet kölcsönös egymásra* hatása nem jelenthet korlátot az — irodalomnak. Az iró, aki müveiben a maga korának tart tükröt, nem elégedhetik meg azzal, hogy az eseményeket kronológikus sorrendben, vagy pragmatikus lélekanalizissel vetítse visz- sza az alkotó lélek laternamagikájával, nem lehet a mindennapi élet tolmácsa vagy alattvalója, meg kell őriznie függetlenségét, mert a művészet semmi más nem lehet, mint tiszta intuíció. Komáromi Jánost mindig belső sugalat vezette, amikor a nemzeti közérzés eredőit tükrözte vissza s ez megóvta attól, — amit pedig igen kevesen tudnak elkerülni az időszerű társadalomrajzoknál, — hogy írásai aktuális riportok legyenek. Mindig felette áll korának, akkor }s, ha egy-egy regényében annak valósággal keresztmetszését adja, mert nem a külső eseményekben, hanem a mozgató emóciók belső lélekrajzával nyújt mindennél jellemzőbb fotográfiát. Nem fordul el a nemzeti lét vajúdó problémáitól, de művészetének tükre sokkal egyénibb tükör, hogysem a mai magyar társadalomnak csak az eler- nyedt idegállapotát, testi és lelki tehetetlenségét vetítse vissza. A leggyászosabb napokban irta meg Esze Tamás történetét, amelynek két évszázadnál régebben elporladt, verekedő, kevély mezítlábasai szinte döbbenetes fénnyel világítják meg a mai magyarság örök ágrólszakadtságát. A Vidróczki néhány elbeszélése, a Régi szerető, a Hé, kozákok!, a Zug a fenyves is a mát rajzolja, még ha az iró a múltba transponálja is történeteinek keretét. Pedig Komáromi nem szimbólumok el- hu,itatásáért fordul a múltba, — mindig az örök magyar lelket rajzolja meg, azt a magyar lelket, amely könnyelmű tragikumával és tragikus könnyelműségével eddig a kuruc korszakban fénylett fel legigazabban s amelynek lényegét senki sem látja tisztábban a mai magyar irodalomban, mint Komáromi János. Komáromiról eddig az volt a megállapítás, hogy a jelenkor legirodalmibb magyar humoristája. Egészséges, csodálatosan jellemző s mindig magyar humora valóban a leg- magasabbrendüek közül való s ha megjelölésére szabad a paradoxizü kifejezést használni, legtalálóbban fenséges humornak nevezhetjük el. Hiszen megírták róla, hogy az ő híres mezítlábasainak, ágrólszakadtjainak és egyéb világ- és országcsavargóinak bolondos, vidám gesztusaiban mindig megtalálható a vak sorssal küzdő lélek keserű fintora, ezért hőseiben, — még a legmulatságosabbakban is — mindig több a tragikómikum, mint a elownszerüség. A maga életét keleti fantáziával szinezgető, tekergő Vidróczki nemcsak a magyar irodalom halhatatlan figurája, hanem az örök magyar lélek mezítlábas hordozója is, aki az alföldi nádasokban bujdosott Batu-khán hordái előtt, rettenetes düh vei vivott a Végeken a kontyos, pogány török ellen, rongyosan is ke- vélvkedett a labanc utáni nagy -hajszákban, kékülő körmét fuva rohamozott a jeges Bra- nyiszkó csúcsára s a veneziai síkságtól a vol- kiniai mocsarakig rémitgette szörnyű vitézségével az ellenséget, Mindig rossz sora volt, de mindig szépnek hazudta maga előtt az életet. Siratnivalóan mulatságos figura ez a Vidróczki (s vele annyi társa), megrenditően feleszmél- tető tragédiairó az a humorista, akinek lelkében megszületett Vidróczkinak, az örök elesettségü magyarnak képe ... * Ez az örök Vidróczki megjelenik a Pataki díákok-ban is, csakhogy itt már Korpa János harmadlzben negyedéves teológusnak hívják. Hosszú csibuk a foga között, vörös és harsány az orra, ragyás a képe, savó a bajusza, — olyan, mint a rettenetes Eszetamás, sőt annál is ősibb, maga Koppány és Vazul, aki tüzáldozatot mutat be Hadúrnak a boty- kai völgyben. Ott áll minden esztendőben a kollégium főkapujában és lélegzetelállító mesét mond az ádáz menduroknak a perkupái száz farkassal vivott hallhatatlan verekedésről... Örök magyar, aki talán nem is hazudik, csak álmodik, de aki minden esztendőben a Kossutb-nótával gyűjti össze n god ékei. konyákat és mendurokat és rohamra viszi őket a haza nyomorpattatói ellen ... S mennyi felejthetetlen figura mozog ekprül a lehetetlen alak körül! S mennyire a szivünkhöz nőtt mindegyik: a iurkasirtó Korpa Jánostól az örökké sóbaj törő Hersü hordárig! ----
