Prágai Magyar Hirlap, 1926. április (5. évfolyam, 76-99 / 1114-1137. szám)
1926-04-30 / 99. (1137.) szám
6 1926 április 30, péntek. Miért maradt el a francia kamara frankhamisitási offenzivája? Az interpelláció előzményei — A rettegett áprilisi nap — Érdektelen, kis kérdéssé törpiilt a nagy esemény — A P. M. H. tudósítójától — Páris, április 29. s Előrelátható volt, hogy a francia szocialista párt a Palais Bourbonban újra fel fogja vetni a frankhamisitási ügyet, mielőtt a francia képviselőház megkezdené májusi szünetét. Május elején ugyanis megkezdődik a Conseils Généraux-k tanácskozásai és a francia parlamenti hagyomány szerint a képviselők ilyenkor vidéki kerületeikben tartózkodnak. Ez alkalommal a Briand-kormány a májusi szünetet kissé meg szeretné hosszabbítani, hogy fontos külpolitikai és pénzügyi tárgyalásokat folytathasson és csak május végére szeretné összehívni a francia parlamentet A francia szocialista párt bizottsága ezért elhatározta április 20-iki párttanácskozásán, hogy a francia külügyi büdzsé tárgyalása folyamán bizonyos külpolitikai kérdések felől felvilágosítást fog kérni a francia kormánytól. Megbízták tehát Renaudelt és Fontamért, a párt két képviselőtagját, hogy a Szíriái, a frankhamisitási, a marokkói és Mussolini legújabb kijelentései felől a kormány magatartása iránt érdeklődjék. Eredetileg egy nagyobb szabású offen- zivát terveztek a külpolitikai kérdések - ben és a pártba,tár ozat a szocialista párt leaderjét, Blum Leót is megbízta a felszólalással. Az offenzivát azonban, nyilván a francia kormány közbelépésére, hamarosan leszerelték. A sziriai kérdést levették a napirendről. Szíriában most a francia csapatok döntő támadást indítottak a druzok ellen és egy ilyen interpelláció a kormánynak felette kényes lett volna. A szocialista párt méltányolta ezt és elejtette a sziriai interpellációt. Brinad-t természetesen előre értesítették a párthatározatról és az érdekelt körök megegyeztek abban, hogy az interpelláció a 23-i, reggeli ülésen fog elhangzani. Ezen az áprilisi reggelen igen békés atmoszféra uralkodott a Palais Bourbon környékén. A kiváncsi vidékiek és idegenek még nem töltötték meg a karzatokat, pár délutáni lap munkatársa ődölgött csak a folyosón, a teremben pedig nem volt több 40 képviselőnél és alig több, mint 10 szocialista képviselő tartotta érdemesnek, hogy a nagy offenzivánál jelen legyen. Az offenziva eredeti célpontja a marokkói tárgyalás volt. Ezek a béketárgyalások a francia szocialista pártnak hogy ugymondjuk dogmatikus programját alkotják. Már egy félévvel ezelőtt, mikor Garden Canning angol kapitány feltűnt Párisban, mint Abd el Erim békekövete, a kulisszák mögött a szocialsta párt erős nyomást gyakorolt Briandra, hogy a béketárgyalások fonalát felvegye. És most, mikor Uzoiában végre összeülnek a francia-spanyol megbízottak a riffek képviselőivel, a francia szocialista párt mindent elkövet a tárgyalások sikerének biztosítása érdekében. Tekintettel pedig arra, hogy az utóbbi időben Párisban olyan hírek kerültek forgalomba, mintha bizonyos katonai körök a békekötést hátráltatni, sőt meghiúsítani igyekeznének, a szocialista képviselők meglehetősen izgatott hangulatban készültek a parlamenti offenzivára. Időközben azonban Briandnak sikerült az aggodalmaskodókat megnyugtatni. így azután Boyssou alelnök teljesen megbékélt atmoszférában nyitotta meg a péntek reggeli ülést. Fontanier, a párt megbízásának értelmében elmondhatta interpellációját a frankhamisitási ügyben. Voltaképpen a felszólalásnak nem is volt interpellációs jellege. Inkább azt mondhatnék, hogy egyszerűen kérdést intézett a kormányhoz, hogy milyen magatartást tanúsít a frankügy fejleményeivel szemben. Fontanier ezzel az üggyel igen hamar végzett, mintha csak a párthatározatnak kívánna eleget tenni. Részletesebben és szenvedelmesebben beszélt a Musso- lini-féle diplomácia legújabb akciójáról, a melyeket felette veszedelmeseknek tartott. Fontanier már első interpellációja alkalmával is jónak látta a hamisfrankok ügyével együtt a fascizmus kérdésében is meginterpellálni. Nyilvánvaló, hogy a szocialisták részéről ezt a taktikai fogást most is megismételték. A valóság ugyanis az, hogy a szocialisták mindinkább terjeszkedő nemzetközi fas- cista mozgalmat a legnagyobb aggodalommal kisérik és minden ügyet fel akarnak használni az olyan terület elleni offenzivára, amelyeket alkalmasnak találnak fas- cista kísérletek befogadására. Az előbbi interpellációkban a -szocialisták egyenesen a mai magyar rendszer megdöntését remélték a frankügy bonyodalmainak kihasználásával. Ebben a reményükben megerősítette őket elsősorban a párisi magyar emigráció propagandája, bizonyos budapesti tévedések és a magyar s francia felelős közegek között sajnálatos módon kialakult, vágj7 mesterségesen kitenyésztett bizalmatlanság levegője. Ma azonban a helyzet már lényegesen megváltozott. Az emigráció propagandája ma már maí'rága, április Benjámin Di&raeli mondta egyszer, hogy a világot mindig egészen má'sok kormányozzák, nem pedig azok, akik az események előterében állanak. A mai idők nem egy bizonyságát szolgáltatják- ennek a megállapításnak. A német színpadon például Vilmos császár állt és gesztikulált az európai parkett felé, a német politika költőjét azonban a valóságban Holstein bárónak hívták. Az ellentábor nagy embere a háború utolsó éveiben Woodxow Wilson volt, atlrinek szavát, mint prófétáét hallgatták Európa népei; Wilson mögött is ott állott azonban egy „Emiinence grise“, egy szűrte eminenc, aki Wilson súgója volt; - egy „wirepuller", aki a drótokat rángatta. Ez a „szürke eminenc" House ezredes volt. Amerika „mysteryman“-ja House ezredes, aki sohasem volt katona és a Coloméi elmet csupán hononis causa viselte, most jelenít ette meg az emlékiratait; Helyesebben: nem ő jelenítette meg, mert a „mystaryiman“, ahogy Houiset az angolok nevezik, most is a háttérben maradt. Mamit szerző Charles Seymour, a yalei egyetem történelemtanóra jelentkezik, akinek House átadta a följegyzéseit és a levelezését. Seymour tanár ezt az anyagot igen ügyesen és valószínűleg pártoskodástól menten használta fel; nem szabad azonban arról megfeledkezni, hogy az utolsó szó mégsem Seymour tanáré, mert hiszen House még életben van és a két kötetet, mielőtt a kézirat nyomás alá kerül, tüzetesen átnézte. Ezenkívül valószínű, hogy House nem az egész anyagát adta át a tanárnak és így bizonyára nem mondott el mindent abból, amit tud, a nyilvánosságnak. De az eddigi anyag is rendkívül érdekes és figyelemreméltó, mert Amerikának a hadviselő európai államokkal való viszonyáról ismertet fontos és eddig ismeretlen részleteket. Európai nézőszögből már maga House kar- riérje is rendkívüli. Holland szülőktől származik, akiket eredetileg Huisnak hívtak és akik, mint néhány előbbi generáció, Texasban, az Egyesült Államok egyik legnyugtalanabb országában, éltek. Housenak már kora fiatalságában alkalma volt a szülőhazáján kívüli világot megismerni, mert. iskoláinak egy részét Angliában végezte. M'ég mint egészen fiatal ember részt kért országának politikai életéből és — ez jellemző! — már akkor i® csali a kulisszák mögött. Hivatalt nem vállalt, vagyona teljesen függetlenné tette, törekvései magasabbak voltak, mint a nyilvánosság előtti szereplés és a profanum vulgus elismerése. House nem látszatra, hanem valódi, hamisítatlan befolyásra és hatalomra törekedett. Hazájából! kormányának bizalmát igen gyorsan elérte, ami annak is tulajdonítható volt, hogy nem aspirált hivatalra, tehát nem volt szüksége arra, hogy intrigáljon, vagy másokat kitúrjon. így aztán a háttérből működött, még alig volt 26 éves, máris számotbévő tényező volt és a texasi kormányzó tanácsadója. Rövid idő múlva már nagyobb ur volt, mint a kormányzó, meTt ennek az állása már tőle függött. Houset azonban ez a siker nem elégítette ki, mert már nemcsak kormányzókat, de elnököket akart „csinálni". És főképpen House befolyásónak köszönhette a newyersei reformátor-kormányzó, Woodrow Wilson, akivel 1911-ben ismerkedett meg House, hogy egy év múlva az Amerikai Egyesült Államok elnökévé választották meg. Wilson House befolyása alatt Csak természetes, hogy House rövid idő múlva Amerika leghatalmasabb emberévé lett. Wilson : úgy emlékezik meg róla, mint az altér ego-jóról, minit az „independent self'-jéről, akinek a gondo- ; Itaai és ideái parallelnek az övével, sőt aki sokszor megelőzi, őt egy idea, vagy eszme tetté rögzítésében. Az uj elnök minden tekintetben erre a „csendes társra" támaszkodott és semmit sem cselekedett, mielőtt Houset meg nem kérdezte volna. Sok esetben teljesen szabad keze volt az ezredesgukra a szocialistákra sem hat, a kancelláriákban pedig a kölcsönös diplomáciai akcióknak nem egy félreértést sikerült eloszlatnak és a frankügy mérgező atmoszféráját megtisztítani. Ilyen körülmények között maga az interpelláció, ha szövegében még mindig ragaszkodott bizonyos szocialista terminológiához és kénytelen volt a régi vádakat megismételni, lényegében már sokkal mérsékeltebben hang - zott el. A francia miniszterelnök válasza teljesen megnyugtató veit. A francia kormány nem szándékozik a frankügyből diplomáciai akciót csinálni. A marokkói, az olaszországi, a balkáni, a német-orosz viszony annyira lefoglalják a külpolitikát, hogy ez programszerűen azon dolgozik, hogy a Duna-völgyében stabil és nyugodt helyzetet teremtsen. A frankügyben is csak bizonyos erkölcsi elégtételt keres, olyat amely Franciaország presztízsét kielégíthetné. Ezt az elégtételt abban várja, hogy egy komolyan lefolytatott tárgyalás után szigorú és végleges Ítélettel lezárják ezt a rossz emlékezetű ügyet. nek. Különösen a külpolitikáiban volt az elnöknek nagy szüksége Housera, ezen a téren Wilson mindig a professzor és pedig a horizontnélküli, tapasztalatok nélküli és másoktól sok esetben meggy őz- hetetlien professzor maradt. Az Amerikán kívül eső világgal Wilson nem sokat törődött, külpolitikai tekintetben szinte vakon követte House tanácsait. A Seymour-féle könyvben szinte nyütan meg van állapítva, hegy Wilsonnak a választott bíró szerepe, amelyet a háborúiban magára erőszakolt, nem igen tetszett; hogy csak belső ellentállással és húzódozva vállalta a House ezredes uj világrendjének szellemi apaságát. A processzus, amíg Wilson ide jutott, nehézkes és hosszadalmas volt, de House nagy energiával és szívóssággal hajtotta keresztül. House már a háború előtt, de a háború első éveiben is gyakran ellátogat ott Európába, ahol elsőrangú összeköttetéseket létesített a vezető államférfiakhoz. Vilmos császár és Tirpitz generális épp oly szívesen fogadták és informálták a „becsületes makler“-t, mint Mr. Asquith és Sir Edward Grey. Mindenkinek az volt a felfogása, hogy miután az ezredesnek nincs hivatalos állása, vele őszintébben és bizail masabban lehet beszélni, anélkül, hogy ha a dolog balul üt ki, az illető kompromittálná magát. Hogy amit az ezredesnek mondanak, arról az elnöknek tudomása lesz, ez bizonyosnak látszott; Európában tudták, hogy Wilsonmal direkt és titkos távirati ohiffre-vel állandóan érintkezésben van. Miért háborúskodott Amerika? Mint a most megjelent könyvben olvasható, a háború előtti németországi látogatásáról azt jelentette, hogy ez az ország tökéletesen megbolondult militarizmus („mdlitairismn run stark mad") alatt szenved. House azonban a háború első éveiben még nem számított Németország vereségére, mint pl. Mr. Gerard, a berlini amerikai követ, vagy Walter H. Page, aki Londonban képviselte az Uniót. A valóságban House akkor egy remís-pár- tit kívánt, mert az együk, vagy másik fél teljes győzelme kizárta volna Amerika választott bírói szerepét é® kétségessé tette volna az „uj világrend" ideájának sorsát. House, mint a könyvben közreadott anyag bizonyítja, csak nagy vadra kívánt vadászni. Csak később lettek a cselekedetei bizonytalanabbakká és csak később kezdett ingadozni, miikor a német tábornokok és admirálisok politikai irányítást és vezetést —• a német nép beleegyezésével, mint House feltételezte! — mindinkább magukhoz ragadták. Akkor House nem tudta pontosan, milyen magatartást tanúsítson Amerika. Közben azonban Wilsout másodszor és pedig a „He kept us out of war", a „megőrzött bennünket a háborútól" jelszó alatt másodszor is elnökké választották és most jelentkezett az elnökben elsőizben az önálló cselekvés kívánsága, Houseval szemben is, aki a Németországgal való háborúra uszította. Wilson becsületére legyen mondva, hogy a könyvben foglalt okmányok szerint az elnök az utolsó pillanatig húzódozott a háborútól. Különösen az utolsó hónapokban volt makacs és House szorongva- tása ellenére sem akart az ántánt oldalára állni. 1917 március végén, amikor a németek már az U- Boot-háborut bejelentették, sikerült végre Housenak Wilsout meggyőznie, hogy Amerikának be kell avatkoznia. Wilson éjszakáról-éjszakára küzködött magával és mindig remélte, hogy még sikerül békés kiutat találni. Az U-Boot-háború viz volt House maliára és végre sikerült Wilsout oda vinnie, hogy ez maga kérdezte az ezredestől: „Mit tehetek mást?" A német tengeralattjáró-háboru bejelentése után következett az amerikaiak hadjárata. De Amerika nem volt felkészülve és a németek erre számítottak. „Amerika későn érkezik", mondotta Ludendorff. House is elismeri, hogy Amerika nem volt háborúra felszerelve, ha — írja — Wilson megfogadta volna az ő tanácsát és idejében^ készült volna a háborúra, akkor mindkét félnek diktálhatta volna a békét, anélkül, hogy csak egyetlen puskalövést kellett légyen leadnia. Ez volt House végső célja: Amerika, mint békediktátor, aki nem A nagy súgó Wilson és House ezredes — House emlékiratai — Az amerikai „idealizmus" — A népszövetség apja: House — A P. M. H. tudósítójától — hoz semmiféle áldozatot, de minden hasznot é» előnyt zsebre vág! Wilson a háború meghosszabbítója Angliában — Írja Seymour tanáT — Wilsont még ma is a háború meghosszabbítójának tekintik. Amikor az elnök a hadüzenet után Liverpoolban partra szállt, az angol újságok természetesen a tömeg nagy lelkesedéséről számoltak be. A fogadtatás azonban egészen máéképp folyt le; még a kalapok sem igen kerültek le a fejekről. És egy a tömegből társainak nagy lelkesedése mellett kiáltotta Wilson felé: „Old chap, you come three years too laté." (öreg fiú, te három évvel későn jössz!") House az elnök gyengeségeiről De nemcsak a? angoloknak van sok kifogásolnivalójuk Wilsonon, a kép, amit House maga rajzol barátjáról, szintén nem mentes a foltoktól. Az ezredes különben is túlságosan őszinte barátként mutatkozik be ebben a könyvben, ő az, amit az angol „a diminsheT‘‘-nek, a dics kevésbitőjének nevez és van valami rokonvonása Taci tussal és Saint Simonnal, akiknek tudvalevőleg jő szemük volt az emberi gyengeségek és az emberi nagyságok meglátására. „He dodges trouble", nehézségeknek szívesen kitért, — Írja Wdlsonról. — „Amint valami kellemetlent mondok neki, csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudom figyelmét a dolognál tartani." És tovább: „Sok és igazságtalan előítélet él benne." Egy másik helyen: „Könnyen ingerlékeny és ijesztően befolyásolható." A politikai realizmus hiánya Persze, House maga i® telve van hibával éa gyöngeségeikkel. És ami Wilsonnál teljesen hiányzott, az House is csak részben birtokolta: a politikai realizmust. Szerette volna a világot megjavítani, demokratizálni, átformálni és ő az apja a nép- szövetségnek is, nem pedig Wilson, aki csak szócsöve volt a House-féle világmegjavitási teóriának. A népszövetségnek, ennek a „Covenant“-nak a magja már a pániamerikai paktumban benne foglaltatott, amelyet annak idején szintén House szug- gerált Wilsonnak és House, minden egyébként üzleti szelleme mellett, a világháború kitörésekor elérkezettnek látta az időt, hogy a magból terebélyes fa nőjjön ki. Az ezredes személyes szimpátiái és antipátiái jellemzők erre a tagadhatatlanul érdekes és ellentétekből összerótt egyéniségre. Hogy Vilmos császárt és Tirpitzef ellenszenveseknek találta, az megboosájtható neki, de ami Angliában tetszett neki, az — karakterisztikus. Legjobb barátja volt a nehézkes, tapogatődzó, orientáoiónéliküli, de szigorúan vallásos Sir Edward Grey. Még nála is jobban húzódott House az angol államférfiak filozófusához, az előzékeny Lord Balfourhoz, aki egyike azoknak az embereknek, akiket Nietzsche felelőssé tett azért, mert a „filozófus" a mi napjainkban nevetségessé és csufnéwé vált. Bonar Law és Lord Curzon mindig hidegen hagyták, őket House reak- cionárusoknak tartotta. Csak Lloyd Georgeot, „the Wizard" ismerte fel House valódi -értékében, de éppen nála becsüli sokra az „American push“-t, az amerikai energiát. A „push", mikor a holdba repül Ez az amerikai energia egyik jellembeli sajátsága Housenak is. Ez az amerikai „push" azonban, amint a földet elhagyja, egyenesen a holdba repül. House tagadhatatlanul a puritanizmus és a vizio- narizmus egyik gyermeke, akik a politikában a somnambulismus szférájába jutnak. Az amerikai „push", amely a „tisztábbra", „jobbra" és „magasabbra" törekedett a világrendben, Európa számára ugyan drága mulatság volt. 'És pedig nemcsak csengő pénzben: a tribut, amit Európa az amerikai kapitalizmusnak fizet, csekély ahhoz képest, amit az amerikai „idealizmusnak" fizetett és még mindig fizet. — Tömeges kiutasítások Eperjesen. Kassáról telefonálja tudósítónk: Az eperjesi rendőrség a tegnapi nap folyamán számos ott tartózkodó külföldi állampolgárnak kiutasító végzést kézbesített ki, amelynek értelmében azon esetben, ba nem tudják igazolni, hogy az országos munkaügyi hivatal engedélyt adott nekik munkavállalásra, 2 napon belül el kell hagyniok a köztársaság területét. A kiutasítások híre hamar elterjedt a városban s érthető feltűnést keltett. I Dr. Pick Imre kórházi orvos röntgen, kvarc és diathermia intézete Léva, Teleki-utca 15. sz. Telefon 7B. □ A legmodernebbül felszerelt röntgen Intézet, a betegségek megállapításén kívül felületes és mély the- réplét (gyógykezelés ) Is eszközöl — Dlathermléje krónikus nöl betegségek és mindennemű reumatikus fájdalmak gyógykezelését eszközli 5096 D éIsz I o v a n sz k ó legmodernebbül felszerelt közegészségügyi intézete