Prágai Magyar Hirlap, 1926. március (5. évfolyam, 50-75 / 1088-1113. szám)

1926-03-10 / 57. (1095.) szám

2 Jaftoniczkj interpelEáciája a mazirendelet ügyében j Jabloniczky János, keresz'tényszocialista uem-1 zetgyíilési képviselő interpellációt nyújtott be a j szlovenszkói t.eíjbatalmu miniszterhez, melyben a j múlt év októberében megjelent s a mozifeliratok! nyelvhasználatáról szóló rendelet alkotmányellenes intézkedései ellen emel óvást. A rendelet — mondja az interpelláció — kultur szégyen, mely alkalmas arra, hogy az egész müveit világ figyelmét ráterelje arra a bűnös munkára, amely a. jelenlegi kormányzat nyílt pártfogása és segítsége mellett folyik a. kisebbségek legprimiti- j vebb életlehetőségei ellen, .4z idézett í rendelet úgy intézkedik, hogy oly helye­ken, ahol a magyar és német kisebbség nem éri el a lakosság 20 százalékát, a < f mozifeliratokban mellőzni kell a kisebb­ségi nyelveket és azok csak szlovák nyel­vűek lehetnek. Kérdezzük miniszter urat, ismeri-e az alkotmány-j levél 129-ik, illetve 128-ik §-ának III. bekezdó-1 sét, amelyre, tudomásunk szerint fogadalmat kellett I tennie. Az alkotmánylevél ugyanis a hatóságok, köz­hivatalok és közintézetek nyelvhasználatáról ren­delkezik, ellenben kimondja, hogy az állampolgá­rok az általános törvény keretén belül « magánéletben, kereskedelmi forgalom­ban, vallási ügyekben, ö sajtóban, minden nyilvános szerepléskor, ideértve a nyilvá- nos népgyülésekel is, bármely nyelvet sza­badon használhatnak. ‘Az idézett szövegből világosan kitűnik tehát, hogy a moziban, amelyet a legelvakultabb sovinizmus sem minősíthet gém hatóságnak, sem közhivatal­nak, az államnyelv kizárólagos bevezetése alkot­mányellenes és közönséges betolakodás a kisebbsé­gek magánéletébe. Emlékszik-e miniszter ur a közigazgatási bí­róság azon döntésére, amely fölhatalmazta még az államvasutat is, hogy olyan nyelvet használ­hasson állomásnevek jelzésére, amelyet üzleti szempontból előnyösnek tart? Ha az államvasut az üzleti vállalkozások kate­góriájába tartozik, akkor micsoda jogcímen vonja meg a miniszter ur a szabad nyelvhasználatot a mo­ziktól, amelyeknek Ipar jellegét még kevésbbé le­het letagadni. Ha tehát a gyűlölködés szellemében megalko­tott és a törvények ismeretében teljes járatlan­ságot mutató rendelet végrehajtásra kerül, nem­csak a mozitulajdonosok, bérlők nagy tömegét te­szi tönkre, hanem a nemzeti kisebbségek lelkében örökkétariö elkeseredést, szül, ami véleményünk szerint magát demokratikusnak Valló kormány- ■ rendszernek sem-cél ja, :sein feladata nem lehet: : Bátorkodunk tehát kérdést intézni a miniszter urhoz, hajlandó-e ezt a sérelmes rendeletet ha­ladéktalanul hatályon kívül helyezni, an­nál az egyszerű oknál fogva, hogy az al­kotmány törvénybe ütközik, hajlandó-e a kisebbségek nyelvhasználata ellen i folytatott tervszerű hadjáratot végre megszüntetni í és a vétkeseket érdemük szerint megbüntetni? A komáromi háztulajdonosok I a lakóvédő törvény megszün-1 totósét kívánják Komárom, március 9. A komáromi ház- és telektulajdonosok egye­sülete vasárnap tartotta rendes közgyűlését a város­háza tanácstermében, melyen több száz háztulaj­donos vett tröszt. A közgyűlésen az egyesület be­tegen fekvő elnöke helyett Alapy Gyula dr. alelnök vezette a tanácskozást és Rózs István töltötte be az alelnöki tisztet. Alapy Gyula dr. elnöki megnyitójában vissza­pillantást vetett a háztulajdonosok szervezkedésére, amelyre azok a szociálisnak nevezett intézkedések kényszeritették őket, amelyek a háztulajdonra néz­ve még ma is súlyosan korlátozzák a tulajdonjogot és azok a közterhek, amelyek a bázbirtokből folyó jövedelmet teljesen elnyelik. A szervezkedésnek varrnak«— bár még csekély számmal — látható eredményei is. Ezen az utón nem szabad roegállani a tulajdonjog korlátlanságának biztosításáig. A tartalmas megnyitó után a közgyűlés át­tért a napirend letárgyalására és elfogadta a titkári jelentést, az egyesület múlt évi zárszámadását és a folyó évi költségvetést is minden vita nélkül, vala­mint a választmánynak kilépő egyharmadrészét is újból megválasztotta. Az indítványok során tárgyalta a közgyűlés Török András háztulajdonos indítványát, amely a mai elviselhetetlen helyzet illusztrálása után a ház- tulajdonosokat oly súlyosan érintő lakóvédő törvénynek eltörléséi követeli és ennek az indítványnak a parlamentben leendő előadására a város nemzetgyűlési képviselőit kéri fel. Követeli a közgyűlés, hogy a törvényhozás ál­lapítson meg létminimumot a törpe ingatlan-tulaj­donosokra is, akiknek 60. életévük betöltése után ez adómentes tulajdonuk maradhasson. Az egyenlő adózás és közteherviselés elve alapján követelik a háztulajdonosok az összes állami és községi alkalmazottakra 0 községi terhek viselésének terjesztését, hogy a községi terhek ne csak a ház- és földtulaj­dont, az ipart és kereskedelmet terheljék, hanem azokat Is, akik a községek és városok előnyeit él­vezik, a közalkalmazottakat is. Végül a közgyűlés megkeresést intéz a városi képviselőtestülethez, amelyben a háztulajdonra nézve, amely ma mindennél aránytalanul nagyobb j Amennyiben pedig a vezérpénzügyigazgatőság a terheket visel, j háztulajdonosok jogos panaszait nem orvosolná, a községi adónak aránylagos leszállítását. í az egyesület a pénzügyminiszterhez fordul és m©> követeli. j mo.randumban tárja fel sérelmeit. Bethlen genfi sikerei Ma ülésezik a népszövetség magyar albizottsága — Bethlen meghosszabbította genfi tar­tózkodását — A Beíhlen-ellenes plakátok terjesztőit elfogták — A P. M. H. tudósítása — Genf, március 9. A népszövetségi tanács pénzügyi bizottsága befejezte már a Magyar- országra vonatkozó kérdések tárgyalását. Ki- szivárgott hírek szerint a bizottság határozata Magyarországra nézve nagyon kedvező. A határozat, amely összesen 60—70 nyomtatott sorra terjed, megállapítja, hogy Smiíh népszö­vetségi biztos és Bethlen jelentését a bi­zottság megelégedéssel vette tudomásul. Örömét fejezi ki, hogy a szanálási akció újabb szakasza kedvezően halad s végül hozzájárul Magyarország valamennyi elő­terjesztéséhez. A magyar albizottság ma ülésezik. Tag­jai a nagyhatalmak, a kisantant és Magyaror­szág delegáltjai. Bethlen meghosszabbította genfi tartóz­kodását, hogy ezen az ülésen részívehes­sen. mert esetleg a frankügy is szóba kerülhet A magyar miniszterelnök tegnap leadta névjegyét Chamberlain angol külügyminisz­ternél, majd meglátogatta az angol külügyi hivatal politikai igazgatóját, Lampsont s csak­nem egy órahosszat tárgyalt vele- Ma meglá­togatja Scialoját, Luthert és Stereseinannt s bejelentette látogatását a francia kormány képviselőinél is. Behlen látogatását minde­nütt a legszivélyesebben fogadták. Genf, március 9. A Tribüné de Geneve j jelentése szerint a hatóságok tiltakozása elle- ! nére röpiratokat osztottak szét és nyomtatvá- I nyokat ragasztottak ki a város forgalmas ut­cáin a népszöveségi tanács összeülése alkal- í mával* amely röpiratokban Bethlennek genfi | tartózkodását és a népszövetségi munkálatok- j bán való részvételét kifogásolják. A nyom- [ látványok aláírói a „fehér reakció ellen küz- ’dő nemzetközi bizottság". A rendőrség a ! nyomtatványok osztogatóit és kiragasztóit [ őrizetbe vette s 24 óráig fogva tartotta. A I népszövetség és a tanács köreiben a hatósá- Igok intézkedését teljesen helyénvalónak ! mondják, hangsúlyozva, hogy az államok szu- | vérén joga delegáltjaiknak megválasztása. Bethlen fogadtatása a magyar albizottság ülésén Genf, március 9. A Magyarország genfi tudósí­tójának jelentés szerint Bethlen István gróf minisz­terelnök a legjobb hangulatban távozott ma Scia- loja olasz delegált lakásáról. A miniszterelnök, aki tegnap az angol külügyi helyettes államtitkárnál tett tátogatást, mindkét helyen behatóan tárgyalt a politikai helyzetről. A beszélgetések során a frankügy is szóba került. Bethlen ismertette a magyar kormány intézkedéseit az olasz és angol államférfiakkal, akik ezt helyeslőleg vették tudo­másul. Stresemannái tervbevett, látogatását el kellett halasztania, mert. a népszövetség magyar albizott­ságának ülésén akart a miniszterelnök megjelenni, amely a pénzügyi bizottság jelentését tárgyalta. Az ülésen a. magyarok részéről Bethlen István minisz­terelnökön kívül Walkó Lajos kereskedelemügyi miniszter, SiábÖky államtitkár és Barfa 'követség! tanácsos vett részt. Angliát Chamberlain', Francia- országot Loucheur, Olaszországot Scialoja képvisel­te, aki a tárgyaláson elnökölt A kisantant részéről Benes, Titulescu és a szerb kormány egy dele­gáltja volt jelen. Dubois, a pénzügyi bizottság el­nöke is megjelent az ülésen, amely húsz percig tartott. Scialoja m _ nyitó beszéde után előterjesz­tették a pénzügyi bizottság jelentéseit, amelyek a magyar kormány kívánságait tartalmazták. Ezután Bethlen rövid né­hány szóban kérte a jelentés tudomásulvé­telét, amelyhez a maga részéről nincsen semmi hozzáfűzni valója. A bizottság va­lamennyi tagja hozzájárult a jelentés­hez. Különösen feltűnt, hogy Benes cseh­szlovák külügyminiszter szives szavakkal jelentette ki, hogy kész a jelentést tudomá­sul venni, A íránkaffér sem msen az ülésen, sem magán­beszélgetések során nem került szóba. Bethlent a magyar albizottság tagjai rendkívül szívélyesen üdvözölték, különösen Chamberlain, akivel Bethlen ezúttal találkozott először. A szociáldemokraták harcot kezdtek a véderőreform és a szilárd vámok ellen fontosságú kSuSstsnácskozások a parSsmentfeen — A szoc!- áHcSemoBtratdk a BceaHciós kös@s bizottság megkerülésével tizenegy javaslatot terjesztettek be a Házhoz Prága, március 9. A~ kpálició most sorsdöntő események előtt áll. A cseh szociáldemokrata párt és a többi koalíciós párt között olyan feszült a vi­szony, amilyen talán még sohasem volt. A szociáldemokrata párt végrehajtó bizottsá­gát ma estére sürgönyileg hívták össze. A bizottság a párt törvényhozói részére sürgős instrukciókat fog ezen az ülésen kidolgozni. Holnapra Prágába rendelték a párt vidéki bizalmi embereit, akik holnap a képviselők­kel közös értekezletet tartanak. Ezen az ülé­sen fogják az agráriusoknak a szilárd vá­mokra vonatkozó ultimátumát tárgyalni. A multévi pártkongresszus úgy a szilárd vámok, mint a 18 hónapos szolgálati idő el­len foglalt állást s a párttörvényhozóknak már akkor is olyan utasítást adott, hogy a kongresszus határozataihoz még a koalícióból való kilépés árán is ragaszkodjanak, így tehát biztosra vehető, hogy az agrárpárt ultimátumát holnap vissza fogják utasítani. A szociáldemokraták egyre nehezebbé teszik Svehla munkáját még azáltal is, hogy eddig tizenegy javaslatot nyújtottak be az egyház és állam kérdéseinek rende­zése ügyében. A szocialisták ezzel természetesen sorozatos támadást kezdtek Srámekék ellen. Hogy a koalíció fegyelme teljesen felbomlott, ezt az említett tizenegy javaslat benyújtása bizo­nyítja a legjobban. A koalíciós előírások szerint ugyanis minden párt köteles javasla­tait előbb a koalíció politikai bizottságának beterjeszteni jóváhagyás végett. Ezt az előírást a szociáldemokraták már nem tartották be s javaslataikat közvet­lenül a ház elnökségének nyujtoíták be. Svehla a válság elsimítására négy koalíciós bizottságot alakíttat és pedig: egy gabona­vám bizottságot, egy katonai szolgálatit, egyet a fedezet és végül egyet a kongnia kérdésé­nek rendezésére. A pártokat minden bizott­ságban egy-egy tag képviseli. Svehla min­denesetre ettől is újabb időnyereséget vár s azt reméli, hogy kifárasztja a szociáldemo­kratákat A szociálpolitikai bizottság albizottsága ma a tisztviselőjavaslattal foglalkozott, mely­nek tagjai kijelentették, hogy a javaslatot e hét végéig képtelenek letárgyalni, miért is még egy heti időt kérnek. Ezek szerint tehát a tisztviselőjavaslatot már ebben az ülésszakban semmi szín alatt nem tár­gyalhatja a parlament A koalíció tizenkettes bizottsága csütörtökön ülésezik, de azon nem fognak foglalkozni a földhivatal átszervezésének kérdésével, mi­vel ez a sok egyéb elintézetlen ügy mellett teljesen a háttérbe szorult A német pártok szövetsége holnap kö­zös értekezletet tart, hogy a nyolvreodeleti vitához kijelöljék szónokaikat. A szlovák néppárt képviselői éa szenátorai a csütörtöki plenáris ülés után tartanak közös tanácsko­zást, hogy' a párt. további magatartásáról döntsenek. A húsvéti szünetig tehát még nagy ese­mények játszódhatnak le, föltéve, hogy Svehlának nem sikerül a szociáldemokratá­kat megpuhítani. — Rakovszkf István Pozsonyban. Pozso­nyi tudósítónk jelenti: Rakovszkv Tstván nemzetgyűlési képviselő, a magyarországi legitimisták egyik: vezére vasárnap magán­ügyben Pozsonyban tartózkodott 1926 március 10, szerda­Nyelvrendeleti vita a Ház csütörtöki ülésén Prága, március 9. A képviselöház csü­törtök délelőtt 10 órakor tart plenáris ülést, amelyen több bizottsági jelentésen kivül négy mentelmi ügy is szerepel, azonkívül a kezde­ményező bizottságnak jelentése, az ellenzék ama javaslatáról, amellyel bizalmatlanságot szavaznak a kormánynak, mivel az a nyelv­rendelettel megsértette a nemzeti kisebbsé­gek nemzetközi jogait. Ezzel a jelentéssel kapcsolatban megindul tehát a nyelvrendelet fölötti vita, amelyet Nősek belügyminiszter fog megnyitni. A csütörtöki plenáris ülés iránt általában óriási az érdeklődés, mert a nyelvrendeleten kivül még a múlt hét pénte­ki gránátrobbanás katasztrófája is szóba ke­rül s nincsen kizárva, hogy Stribrny nem­zetvédelmi miniszter a plenáris ülésen vá­laszolni fog a kommunisták és a szocialista pártok által benyújtott sürgős interpellációk­ra. A csütörtöki ülés tehát újabb heves jele­neteknek lesz a színhelye. Petrogalli síremlékére és a Petrogalli alapra A mai napon a következő adomány érkezett a prágai központi irodához: Jabloniczky János dr. képviselő Kcs 100— Szerkesztőségünkhöz érkezett ado­mány: Kosztolányi Anna Nemeskosztol. „ 100.— Kathona László dr., Rozsnyó „ 50.— Az eddig kimutatott nyüjtés „ 41252.— A gyűjtés eddigi eredménye Kcs 41502— Négyszázezer koronás sikkasztás a kereskedelmi ministériumban Prága, március 9. A Venkov jelenti: Tegnap a prágai törvényszék fogházába szál­lították M. szerződéses tisztviselőt, aki a ke­reskedelemügyi minisztérium ki- é,s behoza­tali osztályában 400 ezer koronát sikkasztott- Az államügyészség a nyomozás érdekében megtagad minden föivilgositást Tizenegy halott egy orkánban Nápoly, március 9. Szicília partvidékén és a nápolyi öbölben tegnap borzalmas vihar dühöngött. Tizenegy halász a hullámokba veszett. Hat hajó zátonyra futott. Az anyagi kár óriási. A szél általá- bán 80 tengeri mérföld sebességet ért el óránként. Középolaszországból számos mentöexpedició indult a szerencsétlenül járt falvak felsegélyezésére. Ötvennyolc bányász halálveszedelemben Bluslield (Nyugat-Virginia\ március 9. Az egyik bányában robbanás történt, amelynek követ­keztében 28 bányász a tárnában rekedt. A sürü fiisífellegek lehetetlenné tették a mentési munkála­tokat. Röviddel a robbanás után a szomszédos tár- nában ugyancsak robbanás történt, amely további 30 embert zárt el a napvilágtól. Fé-lő, hogy az el­torlaszolt munkások közül egyet sem lehet meg­menteni. — A brünni állatorvosi főiskolát három napra bezárták. Brünnből jelentik: A brünni állatorvosi főiskolát három napra bezárták. A főiskola rektora két hirdetményt ragaszta- tott ki az épület kapujára. Az elsőben meg­állapítja, hogy a hallgatók Pardubsky tanár első előadását lármával és füttyszóval fogad­ták, a többi előadásait pedig nem látogatták. Az iskolaügyi minisztérium rendelete értel­mében mindaddig bezárja a főiskolát, amíg a hallgatók rendesen nem látogatják Pardub­sky előadásait a hogyha ez az intézkedés seni használ, úgy az összes hallgatóknak egy sze­meszterét törlik. A másik hirdetményben be­jelenti a rektor, hogy háromnapi gondolko­dási időt ad a hallgatóknak s ha ezen idő alatt nem nyilatkoznak, hogy békében és csendben fóliák látogatni Pardubsky tanár előadásait, akkor ezt a szemesztert végérvé­nyesen lezárja és a hallgatók elvesztik teljes szemeszterüket. — Az ipolyságí keresztényszocialista nártirorla hivatalos érái. Az országos kérész- tényszocialísta párt központja közli a párt hí­veivel, hogy Reiehel Kálmán ipol vsáéi titkár Jpolvsánon minden kedden délelőtt 8-tól 12-ig és délután 1—3-ig Okolicsányi Tibor dr. ügy­véd házában mindennemű ügyben ugv a párt tagjai, pfint szervezete} rendelkezésére áll. Ipolynyéken a titkár minden szerdán tartja hivatalos óráit és- pedig ugvanesak délelőtt 8—12-ig és délután 1— 3-ig — Vágj István fogva marad. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A Nem­zeti Újság híre szerint Vári István és ötnárt- hive, köztük két nő, továbbra is a rendőrség foglya marad- A vasárnapi tervezett tüntetés, sel kapcsolatban őrizetbe vett többi mzeiöA- lyeket tegnap szabadon bocsátották.

Next

/
Thumbnails
Contents