Prágai Magyar Hirlap, 1926. március (5. évfolyam, 50-75 / 1088-1113. szám)
1926-03-07 / 55. (1093.) szám
> ♦ APRAGAIM^AVAI^IRI^PIRODAI^MEIll-KLETJI*^. Modern mesék Irta Jankovics Marcell Hóolvadás R tavasz művészeti eseményei A jÖTÖ. Nostradamus, a híres orvos, a nagy jö- vendőmoudó, Boldogasszony havának egyik zimaukós éjszakáján gondolkozva ült íróasztalánál. Fáradhatatlanul dolgozott a nagy asztrológián, melyet a jövő biztos tükrének szánt. Töprengve nézett a titokzatos tükörbe, a fagyos éjszaka csillagmezejébe; a tükörbe a világosságot saját, misztikumba mélyedő lelke vetítette. Famulusu lábbujhegyen szorgoskodott körülötte és apró mécseken hevitette a medikamentumokat, miket mestere csodatévő füvekből és tengerentúli kérgekből vegyített betegeinek. A mester hosszú számítás után papírra vetette jóslatainak 35-ik versét: „Le lyon jeune le vieux surmontera .. „Az ifjú oroszlán legyűri az öreget, csodás bajvivásban, aranyrácson át szemét keresve .. A híres jóslat már négy év múlva valóra vált, midőn az ifjú Montgomery gróf, a fiatal oroszlán, II. Henrik királyt örömrivalgó lovagtornán aranysisakján keresztül szemen szúrta.... Kimerültén hanyatlott hátra karosszékében, midőn az ajtónálló épen kijelentette, hogy csodaszép nő vár odakünt és a mestert akarja látni minden áron. Nostradamus összerezzent. Miért zavarják ily késő éjszakán éber álmaiban? Az idegen nő már be is lépett. Bundája brokátján még ott csillogtak a hópelyhek ág- bógos csiliagocskái. Arca kerek és egészséges, mint a piros alma. Szeme tüzes, mint a királyi diadém gyémántja. Termete ruganyos, mint a puszták gazellájának szökellése. Egy marék csengő aranyat vetett á tudós elé és lihegve szólott: — Violanthe du Soleil vagyok. Messze földről jöttem, Provence határáról, hol nem didereg a nap, hanem mosolyog, hol az élet nem fehér, mint itten nálatok, hanem szines, mint ez a megfagyott virágszál keblemen. Most érkeztem. Mondd meg, mester, sorsomat ... Mint bús, esupa-száj, csúnya csoniu barátok, úgy ültek a varjak a házon a télen. Most karcsú, csúcsos jegenyékre repülve hintáznak a szélben inogva kevélyen l fitymálva az utón a gond-batyus embert... Ki súgta fülükbe a szívderítő hírt, hogy túl a hegyek sanyarú kerítésén jő félrecsapott kalapu csuhajokkal, jő április és viruló nevetésén, mint mandulabokron örülnek a fecskék? Már fogynak a foltok a dombon a hóból, már vadvizek útja a sánct a barázda, amerre tekintsz: zakatolva zuhognak, ki erre, ki arra, de megy szaporáévá, sodorja a célja! s a célja a tenger... ó sárosán is vig vadvizek árja, ki súgta füledbe a titkot: a Törvényt? Nézd, itt a világ koronája, az Ember, piszkos pocsolyán kavar esztelen örvényu hiába cibálja a célja: a Tenger! Már izgul a föld: csupa vágy, csuda-várán, hallatszik a bájak örök suhanása, szépíteni jönnek a nászhoz a földet: kezdődik a Nappal a földnek a násza, a tavasz: titkok fiatal fakadása... Izgalmas szer lesz a földnek: őrülhet. — Én változásra várok, de hiába. Fogynak a színek, a vadvizes álmok s egy nagy, egyhangú, zord litániába sorakoznak a nappalok s az éjek. Fensikon összegyűltem tiszta tónak: tükörnek a benéző ember arcnak. A kiutak, patakok mind befagytak... Ha nem fodrozná egy fekete csónak, a Halálé: tán a tó is befagyna... Budapest, március eleje. A művészi kiállítások nagy lendülettel indultak meg a magyar fővárosban. A három nagy kiállítóhely, — a Műcsarnok, az Ernst- muzeum és a Nemzeti Szalon — versenyzik egymással a kiállított szobrokban és képekben. Szinte fáj látni, hogy túlontúl több a mü- vésztehetség, mint amennyit az ország elbírna. A régi, nagy erők mellett uj tehetségek keresik az érvényesülést s mindennap uj névvel, j uj jelentkezővel gazdagodunk. Sajnos azon- j bán, az egészen uj utakon haladó, a legmo- \ dernebb irányokat képviselő két kiállítási ! szalon, — a Helikon és a Váci-utcai intim j Belvedere kénytelenek voltak becsukni kapui- í kát, pedig nagyszerű uj erőket mutattak be a modern törekvések megértőinek. Az expresz- sziós, kubista, aktivista művészek, de külö-' nősen mégis a leginkább higgadt expresszio-i nisták találtak itt publikumra. Ám, a két ki-< állítási helyiség megszűntével nem igen találhatnak érvényesülést a többi helyiségekben, a többi apró társaságokká tömörült csoportok között, amik, ha nem is konzervatívak, de mégis a megállapodottabb, kialakultabb, teljesebb eszméket képviselik. Különösen áll ez a Műcsarnokra, ame* lyiknek e napokban nyílt meg téli kiállítása, mint az elnevezés mutatja, kissé későn. A Műcsarnok híres és látogatott akt-ki- állitása odázta el, hogy a téli tárlatot csak most nyitják meg. Ám, a több mint 500 kiállított kép s szobor között elenyészően kevés a meg-: ragadó. Nagyrészt ügyes emberek ügyes_ dolgozata van a falra függesztve, — mivel az erősebbeket produkáló művészek legna- gyobbrésze a Műcsarnokon kivül talált elhe* lyezkedést, bármennyire erős is volt a töreki vés, hogy az utóbbi időben közös megegyezésre hozzák a különböző kisebb, frakciókat. így aztán kisebb jelentőségű művészek kerültek bemutatásra, akik között azonban mégis találunk erősen kimagaslókat: Csók István „Hiszek egy Istenben" cimü kébe finom s mégis erőteljes hatásával önkéntele-: nül megállásra kényszeríti a nézőt. S a kép körül a mester öt virágcsendélete tart glóriát. Az első teremben került kiállításra az Amerikából hazatért Márk Lajos néhány portréja, egy külön teremben Nagy Zsigmond lázasan színezett, csupaszin impressziós, magyar és spanyoltárgyu képei, továbbá Fried Pál eredeti meglátásu arab-témái. Bér Dezsőnek, a népszerű s korán elhunyt illusztrátornak sok rajza s egy vászna került bemutatásra, egy külön teremben ismét a Kupeczky- Társaság nem tulnagy jelentőségű művészei: Szlányi Lajos, Udvary Pál, Kukán Géza, Glat- ter Gyula, Komáromi-Kacz Endre, Burghardt Rezső, Bosznay István, Nádler Róbert, Pörge Gergely, Poll Hugó, Kézdi-Kovács László, a festők között, Ligeti Miklós, Bory Jenő, a szobrászok között képviselik azt, amit fémjele zett, erős művészetnek szoktunk hívni. Nagyobb eredményeket mutat fel s kitel- jesedettebb művészetet nyújt a Nemzeti Szalonban kiállító Céhbeliek társasága. Baránski E. László tájképei, gróf Bánffy Milrlós két szines rajza, Czencz János arcképei, Déry Béla világos tőnusu tájai, Glatz Oszkár finom portréi, Jaschik Álmos nagyszerű meseillusztrációi, Kató Kálmán frissen megfogott tájai, Nagy Sándor szimbolikus ikonjai, Nádler Róbert olasz témájú rézkarcai, Rudnav Gyula komor kompozicója, Zádor István, Teles Ede, Szentgyorgyi, Sidló, Pásztor, Kisfaludy Si. óbl szobrai mind kiváló értéket revelálnak s teszik a kiállítást jelentőssé. Az Ernst-muzeumban most zárult a Szinnyei-Merse Társaság kiállítása, erévl en talán a legkimagaslóbb tárlat, ahol csupán a legjelentősebb művészek találkoznak, anélkül azonban, hogy a Szinyei-Merse név valamely kcte’ező közös irányt jelentene számukra. Rippl-Rónai halk pasztellesei, Yasary lázas, lüktető szinergiái, Magyar-Mannheimer friss olajképei, Csók mesés színezésű kompozíciói, tájai, Iványi-Grünwald finom, magyar levegőjű képei, Pólya Tibor nagyvonalú tájai, Rudnay bús tájai, amiken a komor szépiát olykor a hideg, bánatos kékkel cseréli fel, Fényes Adolf e'vont témájú, teljesen leegyszé- i rüsitett megoldású biblikus képei, — mind- ! mind a törhetetlen magyar művészet hirdetői. Nostradamus végigmérte világszép vendégét és szelíden elmosolyodott... — Szerelmes vagy, Violanthe, mert asz- szonyt csak a szerelem tehet ilyen bátorrá és kiváncsivá. Legyen. Mikor láttad először a napvilágot? — November 13-án. — Ah! Szent András havában, mikor a Nyilas csillagzata uralkodik! Elkomorodott. Lapozott az asztrológiában és számított. Majd parancsolá: — Famulus! adj Violanlhe-nak abból a hófehér balzsamból, melyet legutóbb Szilveszter éjjelén kevertem. A leányhoz fordult. — Leányom, jövőd kiszámítása igen hosszú munka, hetekig tartana. Jer vissza egy esztendő múlva. Akkor megmondom. Vidd magaddal ezt a balzsamot. Használd föl akkor, mikor ebben az évben baj ér. A leány megrázta aranyszőke fürtéit és szomorúan távozott. A famulus meglepetve kérdezte: — Uram, ez a no jóslatot kért, nem orvosságot! — Természetes — felelte a tudós. Kiszámítottam jövőjét. Most szerelmes, mint az égő vágy, miként a dél tüzes napja, ahonnan jött. Viszontszeretik, ahogyan ember embert szerethet. Egy éven belül megcsalja szerelmesét. Ez világos, hiszen kapkodó és gyors, mintahogy rászánta magát télviz idején a hosszú k’’nos útra és éjjel rontott be hozzám. Lovagja féltékenyen bosszút áll. E’árulta ezt a Nyilas csillagképe. Nyilat küld Violanthe he: ;in kebelébe és vércseppekből nő ett virág, szines, de élettelen, mint a megfagyott virágszál, mellyel ma ki volt tűzve pihegő szive fölött. És arca fehérré válik és szava csöndes lészen, mint ez a mai havas, néma té’i éjszaka. Ezt nem mondom meg. neki. Adtam kezeibe balzsamot, mely majd a nyilütöt- ie sebet beheggeszti... A famulus áh italosán hallgatott. Újra kopoglak. Magúit fiatal leány állott a mester előtt, őszülő duenára támaszkodva. Arca bejöjj Április és viharos kacagásod baltája csináljon utat vizeimnek: hadd jöjjenek újra a vad rohanások! Kínok, örömök várnak: csodamalmok, forgassa meg őket egy uj fiatalság!! Mécs László. esett és halovány, csak a kórság rózsái égnek két orcáján. Szeme szomorú, mint a fekete bársony. Egyik kezével görcsösen kapaszkodik a magas botba, a másikkal egy marék liliomos aranyat ejt a tudós elé és gyönge hangon esdekel: — Marguerite de l’Ombre vagyok. A lélek már csak hálni jár belém. Adj, oh adj gyógyírt, életek nagy orvosa! Hogy újra érez- zem ereimben az ujjongó ifjúságot, a piros akaratot! Nostradamus mélyen a szemébe nézett a betegnek és gyöngéden megfogta vézna kezeinek csuklóját. — Beteg vagy, Marguerite. Adok orvosságot De mondd előbb, melyik napon köszöntötted először a napfényt"? — Szeptember 7-én. — Úgy! Szent Mihály havában. Mikor a Mérleg csillagzata uralkodik ... Újra lapozott asztrológiájában és számított. — Leányom, menj. Orvosságod keverése hosszú munka. Mire elkészülnél vele, talán már meg is gyógyultál . . . Hogy aranyaidat ingyen ne hagyd itt, megmondom jövődet: asszony lész. Jó és boldog. Unokáidat is becézed majdan öledben. A leány szeme megcsillant. Ah, nem kell orvosság! Talán nem is vagyok beteg! Erejét összeszedve egyenesebben távozott, eltolva magától a duenna gyámolitó karját. A famulus ismét csodálkozott — Mester, a beteg leány orvosságot kért, nem jóslatot! — Tudom. Megkevertem egyetlen orvosságát Az én füveim között nincs olyan, mely neki segíthetne.' De a lé’eknek van írja: a reménység. Ezt a csodaszert adtam neki. Az ő sorsát megmondja a Mérleg csillagképe. Az egyik serpenyében van a betegség, a másikban a hit az életben. A melyik lebillenti I a mérleget, az lesz a jövője. Megadtam neki a hit erősségét és tudom, hogy fel fog támadni, mint Jairus leánya. Alig fejezte be Nostradamus szavait, harmadszor pattant fel az ajtó, kopogás nélkül, és kétségbeesetten, csipkepongyolában berohant szépséges felesége, a szöghaju Ponttá Gamela. Odaborult ura vállára és zokogva jajveszékelt. — Michel, én jó uram, kicsi fiunk, Cásar, kéklő ajakkal reszket bölcseiében. Kialszik szemünk fénye. Jer és mentsd meg mérhetetlen tudományoddal! Nostradamus rémülten sietett a gyerekszobába, hol párnáin nyöszörögve hánykolódott a lázas fiúcska. Az apa remegve simított végig a forró kis homlokon. Ráhajolt, megvizsgálta a behunyt szemecskéket, a ziháló kis ajkakat. — Ponttá, megyek, nyomban visszatérek, csak füveimből orvosságot szűrök ... — Michel, te a jövőbe látsz! Nézd meg nagy müvedben, megmentjük-e mindensé- günket? — vagy elveszi tőlünk őt is az Ur könyörtelen bölcsessége, miként az elsőt... Gyermekünk éppen ma félesztendős. Szent Jakab hava ... az oroszlán csillagzata . . . Nostradamus elvánszorgott dolgozószobájába. Fölkapta az asztrológiát, ezer éjszaké-! iának fáradságos alkotását és anélkül, hogy belepillantott volna, belevetette a kandalló parazsába. Azután hozzáfogott a gyógyír készítéséhez . . . Nem mert a jövőbe nézni, mert élni és küzdeni csak az mer, ki a jövőt nem ismeri.
