Prágai Magyar Hirlap, 1926. március (5. évfolyam, 50-75 / 1088-1113. szám)

1926-03-13 / 60. (1098.) szám

MACTARrlPjAPOSfefaRKSKRDŐ

a"prá(;ai magyar hírlap kéthetenként megjelenő melléklete

Koalíciós módon

Irta: Ifj. Koczor Gyula.

nemretgyülósi képviselő

A nyalvtörvény végrehajtási utasítása

Az 1920. évi február 20-án kelt nyelvtörvény maga sem mondható valami túlságosan demokratikusnak s a kisebbségekkel szemben enyhének. Az egyforma elbírálás elvének betartásával nem igen lehet megrágalmazni s a legrosszabb akarattal sem vádolható meg azzal, hogy megalkotói az önrendelkezési jog nagy tisztelőiből kerültek volna ki. De az ehhez végre kiadott végrehajtási utasítás e remekműre aztán felteszi a jól megérdemlőt! koronát. Úgy látszik, azért késett oly soká, mert nem mertek vele napfényre jönni. Aki azt elolvassa, az azonnal tisztában van azzal, hogy itt nem egy ország többnyelvű, de egyenrangú polgárairól van szó, hanem egy okkupált föld kényszerűségből megtűrt lakóiról, akiknek, ha nem tetszik ez a kezelési mód, jogukban van kivándorolni és ezt a hatalmon levő csoport igyekszik is nekik minden irányban meg- köanyileni, hisz nem a lakosokra, hanem azok földjére, birtokára, vagyonára van szüksége és amig a tulajdonos itt van, addig mégis csak tarthat igényt annak legalább egy kis részére. Hogy a válás ne essék nagyon nehezére, arról elég gondoskodás történik. Egyik szer a válás fájdalmának enyhítésére ez a rendelet. Hogy csak a minket érdeklő egyik részét említsem, ott a 93. paragrafus, mely azt mondja ki, hogy az ipartörvény szerint megalakított ipartársulatok a nyelvhasználatban a községekre vonatkozó rendelkezésekhez alkalmazkodnak. (Tehát az autonóm jog, mellyel ezeket felruházták, igy fest a valóságban.) Az általuk kiállított bizonyítványokról pedig úgy rendelkezik a rendelet, hogy azon esetben, ha a társulat nyelve mégsem volna csehszlovák, úgy első helyen az államnyelven tartoznak azokat kiállítani. Maga az a szó, hogy államnyelv, sok kételyt enged, hisz az államnyelv a cseheknek a cseh, a szlovákoknak a szlovák.

A nyelvrendelet tovább megy és az olyan renitens elnököt vagy alelnököt, aki eltűri, hogy ezen rendelet ellen vétő irás kerüljön ki a vezetése alatt álló ipartársulattól, azt rendbírsággal büntetik. Ebből az következik, hogy vagy meg kell követelni, hogy az elnök, illetve helyettese a szin- magyar vidéken teljesen bírja az úgynevezett államnyelvet, ami Kováos Jánostól aligha hihető el, tehát az illető nem lehet elnök, minden autonómia és minden közbizalom ellenére, hanem osakis egy csehszlovák, aki esetleg viszont a magyar ipartestületet nem érti. (Ez ugyan szerintük nem baj, hisz a minisztérium sem érti.) Vagy pedig mégis Kovács János lesz az elnök s akkor igen közel jár folyton valamely büntető paragrafusba ütközéshez, hisz oly okiratot erősít meg aláírásával, mint hivatalos egyén, amelynek tartalmával nincs tisztában. Hogy ez mi, azt rábízzuk jogászainkra, ez nem a mi dolgunk, iparosoké. Az egyenlő elbírálás iskolapéldája az az intézkedés, hogy amig bármely iparostársulat tartozik szóban és írásban hozzá csehszlovák nyelven intézett beadványt elfogadni és elintézni, még ha nem is érti, addig fordítva csehszlovák nyelvű ipartársulatok csak abban az esetben tartoznak másnyelvü beadványt elfogadni és elintézni, ha azon másnyelvü egyének legalább is 20%-on felül vannak a területükön. Hát mi is tanultunk számtant, de úgy látszik nálunk másképp értelmezték az egyenlőséget. A folytatás azt mondja, hogy bár meg van engedve, hogy a másnyelvü ipartársulatok tanácskozási nyelve ne a csehszlovák legyen, azonban egy csehszlovák nyelven előadott kérdést vagy javaslatot tartoznak tárgyalás alá bocsátani.

Mit akar ez jelenteni? Ott, ahol a tárgyalási nyelv nem csehszlovák, hanem magyar, bizonyára azért van, mert tiszta magyar vidék, ahol nincs senki, aki csehszlovák nyelven álljon elő inditvánnyal, de majd lesz, gondolja a minisztérium s ezzel már előreveti árnyékát a jövő, amikor a baták nemcsak a kenyeret veszik el állami támogatással a szánkból, de a széket is kihúzzák alólunk s maguk ülnek bele, természetesen az egyenlőség szent nevében. Gyenge vigasz, hogy a végrehajtási utasitás nem törvény s a legfelsőbb bíróság igazságos, de ez igazán gyenge vigasz, mert annyi rosszindulat és gyűlölet látszik ki ebből a rendeletből is,

A képviselőház ipari- és kereskedelmi bizottsága az elmúlt héten tárgyalta a házalókereskedelemről szóló törvényjavaslatot. Természetesnek kellene találnunk, hogy ilyen, kizárólag gazdasági kérdésnél minden szó meghallgatásra talál, minden a tapasztalat diktálta módosító javaslat szívesen fogad- tatik, megfontolóra lesz véve és lehetőleg ho- noráltatik. A józan ész ezt diktálná, mást a parlamentáris formák legalább látszólagos betartása mellett el sem lehetne képzelni. A valóságban azonban ép az ellenkezője történt, mint ahogy koalíciós módon minden a józan ésszel ellenkezőleg történik.

A javaslat felett lefolytatott általános vita bizonyságát adta már, hogy a mai koalíciós rendszer mellett a bizottságok épugy, mint egyesek az alkotmányosság látszatának megőrzésére fentartott játékszereknél, melyeknek csak egy feladatuk van: mindent, még pedig úgy lenyelni, ahogy azt a koalíció feltálalja. A koalíció képviselői nem is csináltak titkot ebből s mindjárt a vita elején megmondták, hogy a javaslaton változtatni nem lehet, mert az a koalíció kopromisszumának eredménye. Arra a kérdésre persze, hogy mire való akkor a bizottságosdi, — adósak maradtak. Annyira mentek a kompromisszum szigorú betartásában, hogy még a javaslat olyan intézkedését sem voltak hajlandók megváltoztatni és erre vonatkozó javaslatunkat elfoÁltalános az a kérdés, hogy hová lesz a pénz, az a pénz, az a rengeteg pénz, amely adók fejében az állampénztárba befolyik. Mennyi millió és milliárd folyik be a külöm- böző'címen kivetett adók fejében az állam- pénztárba és annak semmi nyomát nem látják a köztársaság lakosai, illetve semmi kézzelfogható hasznuk nincs belőle mint az, hogy pénzük értéke egy színvonalon áll. Ez a haszon azonban nem áll arányban azzal a megterheléssel, mely ennek révén az egyes polgár vállát nyomja. Ha valaki ennek utánagondol önkéntelenül felötlik fejében a kérdés, vájjon hová is lesz az a rengeteg pénz?

Nem kell ehhez államellenes elemnek lenni, csak józan kereskedőnek, aki gondolkozik és néha a jövőbe is vet egy pillantást De ezzel együtt ott van a „quo vadi«“ kérdés is, hová megy ezen az utón, illetve hová vezet ez, mert hogy jó nem lehet a vége, az biztos. Az államalakulás költséges, azt tudjuk, hisz minden alapítás költségekkel jár, néha el nem számolható költségekkel, melyeket alapítási költségek címén szoktak elkönyvelni s többé nem bolygatni. De ez a kezdet kezdetén van s azután az egész befektetett tőke kezdi meghozni a gyümölcsét, melyei a befektető élvez. De hol a gyümölcs, az a drágán megfizetett gyümölcs? A befektetők mi volnánk s a gyümölcsöt mi még sem látjuk. Hát hová lesz? Az adók nagy része befolyt és még négy milliárd követelés van kinn, amelynek nagy része kétséges. A sok befolyt adó dacára még sincs pénze az államnak. Lehet-e jó ut az, amely a mocsárba vezet? Lehet-e ezen a mocsáron átvergődni? Hogy ebben a sötét chaosban kissé eligazodhassunk, meg kell kisérleni, hgy az állam- háztartást egy vállalattal hasonlítsuk össze. Ha mindjárt méretekben az állam és a vállalat igen is különböző, de talán mégis közelebb hoz a megértéshez ez a gondolat, bárír mint minden hasonlat, ez is sántít kissé.

Tehát a vállalat megalakult, a vezetőség az alapítási kiadásokat már elkönyvelte és megkezdődött a munka, az üzem teljes. Elmúlik az első év, veszteséggel zárul. Nem baj, minden kezdet nehéz, majd jobb lesz a többi, fizessünk még be, mert pénz az kell

hogy azzal szemben gyenge eszközeinkkel megküzdeni nehéz küzdelmet jelent. S amig igazunkat megkapjuk, az is soká tart. Csak arra kell emlékeznünk, hogy 1919-ben és a következő időben hogy festették át a mi régi becsületes cégtábláinkat, büntetéssel és fenyegetésekkel kényszerítve minket reá s most, 1925 végén sült ki, hogy ez az intézkegadni, mely amint arra rámutattunk, az ipar- törvény rendelkezésével ellentétben áll. A javaslat erre vonatkozó rendelkezését is elfogadták változatlanul s igy most elő áll az a helyzet, hogy amit az ipartörvény megtilt, azt a házalókereskedelemről szóló törvény megengedi.

A törvényhozás ilyen módja természetesen lehetetlenné teszi a teljes politikamentes, tisztán gazdasági szempontoktól vezetett kívánságok érvényesülését, népünk érdekeinek legalább a szűkre szabott lehetőségek között való szolgálatát az alkotó munka által és kényszritőleg parancsolja mindenkire a mai rendszer elleni határozott küzdelmet

A mesterségesen hétről-bétre, napról- napra fentartott koalíciós rendszer bukásának idejét a hatalomhoz minden eszközzel való ragaszkodás mellett nehéz volna dátumra megjósolni, de egy bizonyos, hogy sokáig nem tarthatja magát. Lehet, hogy még e bukás után is történnek majd kísérletek a múlt feltámasztására, ez azonban csak átmeneti lehet és el kell következni egy becsületes, minden jogos kívánsággal számoló kormányzatnak. Egy rendszer kiált.,égének legbiztosabb jele, mikor a gazdasági kérdésekből is politikumot csinálnak s ez egyúttal a legjobb ut a romlás Felé. Ha a józan ész nem, úgy ez a romlás f'rgja a mai rendszer felváltását megparancsolni es kikényszeríteni.

mindenhez. A második, a harmadik, negyedik év is hasonlóan zárul. Itt már baj van, meg káli jáz, ofcQt.Aera^ui.

Mi az első gondolat? Á vezetés nem jó. Tehát a vezetőséget el kell csapni és mást keresni. A részvényesek összeülnek és az elégedetlen többség uj vezetőséget választ. A köztársaságban is úgy megy valahogy. Már a hetedik üzletévet is zártuk és ha a mérleg igen szépen fest is a papíron, nem tudjuk, de érezzük, hogy valami még sincs rendben, mert mindig többet és többet kell fizetni. Tehát vizsgáljuk meg a vezetőséget, a kormányt, talán ott a hiba.

Azt tudjuk, hogy prakszisa csak onnan kezdődik, amikor az állam megalakult, tehát előzőleg nem volt gyakorlata egyiknek sem ebben a mesterségben. Ez a hiba máshol is előfordult, de azért kellő előkészültség mellett és megfelelő képzett személyzettel kielégítő munkát végzett a vezető állasban egy nem gyakorlott ember is Az elő képzettség lehet teoretikus könyvekből és lehet gyakorlati oly módon, mint ahogy valaki mog'. i- nulta kibicelésből. Hogy a volt és jelenlegi kormányférfiak elméleti előképzettsége az államgépezet vezetésére milyen, azt nehéz megállapítani, miután az nincs vizsgához köt ve. A gyakorlati kiképzésben mint kibicnek alig egyik-másiknak volt része, akik a régi osztrák parlamentben voltak képviselők. De hogy mit tanultak, az ismét egyéni, hisz az egyik pár szóból többet ért, mint az a másik, aki egész az év végéig sem tud annyit összeszedni, hogy a vizsgán meg ne bukjék, tehát vizsgálatunk részben itt is akadályba ütközik, mert ennek a képzettségnek sincs igazságos mértéke, itt is csak az eredmény bizonyíthat. Vizsgáljuk meg azt is, hogy a megfelelő tudásu személyzet megvan-e. Erre nézve azt látjuk, hogy azon urak, akik a régi rezsim alatt egyes magasabb közhivatalokat foglaltak el, azok most is alkalmasak azok vagy hasonlók betöltésére, de azon urak, akik azelőtt nem voltak ilyen állásban, nem rendelkeznek a kellő ismeretekkel. Pedig ilyenek vannak többségben a minisztériumokban. Ismeretek hijjával biró tisztviselőkkel mit végezhetnek hasznosat a minisztériumban,

elésük is teljesen törvénytelen volt. Ólomlábon jár bár az igazság, de velünk van és benne bízunk. Egyesülten védjük jogainkat, melyekből egy betűt sem engedünk. Azért ezen „demokrata** rendelet intézkedései ellen is jogorvoslattal kell öblünk, mert ez minket a legelemibb jogainkban rövidít meg.

erről nem kell tovább elmélkedni, ez világos. Ha beljebb nyúlunk és azt vizsgáljuk, hogy a végrehajtó szervek milyenek, még rosszabb az eredmény, mert hisz itt már erősen tudott sőt nyíltan is bevallott dolog az, hogy nem kellett a megfelelő képesítés és gyakorlat a hivatalba való kinevezéshez. A velük való érintkezés is azt mutatja, hogy igen kevés azok száma, akik a hivatalukhoz szükséges tudást magukkal hozták, pedig nem elég az irni-olvasni tudás ahhoz, hogy az ember jó tisztviselő legyen. Ahhoz több is kell.

Mindezeket még mintegy megkoronázza, hogy a kiterjesztett szavazási jog alapján a kevésbbé intelligens tömeg kiküldöttei gyanánt mint ezek képviselői olyan elemek is kerültek be a képviselőházba, akik bár bírják talán választóik bizalmát, de csak torkuk révén, s a törvényhozói munkához nemcsak tudásuk, de általános műveltségűk is hiányzik. így aztán tiszta képünk van, hogy ezzel az aparátussal nem lehet a helyes utón járni. A fentiekből következik már a hiba eredete és annak korrigálása: az embereket kell megválogatni! Ha az autót vezetni osakis vizsgázott soffőrnek szabad, pedig ott csak pár ember testi épsége van veszélyeztetve, úgy egy ország vezetését, hol annyi ember jólétéről és épségéről és annyi érték pusztulásáról vagy megmentéséről van ezó, annál is inkább kell csakis kiválasztott arra alkalmas vezetőkre bízni.

Hogy csak a pártszempont s nem a tudás érvényesül a miniszteri székek betöltésénél, azt bizonyltja az, hogy aki ma iskolaügyi miniszter, holnap postaügyi vagy élelmezési és esetleg holnapután nemzetvédelmi is lehet. Tehát szakítani kell ezzel a pártpolitikával. Ugyanígy szakítani kell a tisztviselők megválasztásánál is az eddigi rendszerrel, hogy mindegy, hogy kicsoda volt és mit tud, csak államalkotó szempontból megbízható legyen, majd beletanul a mesterségbe. A törvénykezés is jól működnék, ha nem helyeztek volna bele uj, az itteni viszonyokat nem ismerő bírákat és ezek nem hoznának sok oly ítéletet, melyek feltétlenül fellebbezést vonnak maguk után. Azért ezek mégis jobban működnek, mint a közigazgatási tisztviselők. Azért jobban, mert több köztük a régi tisztviselő, aki azelőtt is volt valaki. Tehát itt is az a gyógyszer, hogy ne a nemzetiségeket és a politikai meggyőződéseket keressük, ha tisztviselőket kell kiválasztani, hanem az alkalmas voltát, a tudását nézzük.

Végül a képviselők választásánál a párt listakészitő bizottsága tartsa kötelességének a listára csupán olyan neveket venni, akik megválasztatásuk esetén bírnak azzal a képességgel és eréllyel, amely jogosít a törvényhozói tisztségre. A demokráciát sem kell úgy magyarázni, hogy aki a többi közül kiáll egy fejjel magasabban, annak kiálló részét le kell ütni vagy a lábánál fogva lerángatni, hanem úgy, hogy a többi igyekezzék ama kevesek szellemi nívójára felemelkedni és a kevesek segítsék a többit felemelgetni magukhoz. Addig is, amig ez megtörténik, azokat a keveseket kell szóhoz engedni.

Miután mindnyájan ennek az államnak polgárai vagyunk, jogunk, de kötelességünk is, hogy annak vezetésében a legjobb tudásunk szerint részt vegyünk. A hozzánemér- tők pénzpocsékolásából elég volt. Eddig, s ne tovább. Már nem engedhetjük meg magunknak azt a fényűzést, hogy hozzá nem értő kezek vezessenek s hogy újabb hibák korrigálására újabb terheket vegyünk a nyakunkba.

A tisztviselő a legelsőtől a legutolsóig az állam polgárainak szolgája, azt pedig úgy kell ^ kiválasztani, hogy alkalmas legyen ezen szol- J gálatra, ne pedig, hogy egy pártállást képviselve, polgártársai zsarnoka legyen. Ez az idő már elmúlt, a pénzünk s vele türelmünk is fogytán van. Elég tandijat fizettünk másokért, most már kész embereket akarnak és nem rossz tanulókat, akik szekundát érdemelnek, mert hét év alatt sem tudtak semmit megtanulni.

így volna ez, ha nem egy ország, hanem egy vállalatról volna szó, de igy kell, hogy legyen az ország dolgában is.

Most már nem kérdezzük töbé, hová lesz a pénz, az a tender sok pénz, amit belőlünk kipréselnek. Ebből világos, hogy tandíjra megy. Tandíjra, amelyet rossz tanulókra fecsérelünk el.

Hová lösz a pénz?