Prágai Magyar Hirlap, 1926. február (5. évfolyam, 26-49 / 1064-1087. szám)

1926-02-09 / 32. (1070.) szám

Bö^rlfBsM-Prta-lsgiof'P A pozsonyi elbocsátott tanárok nyugdija Fedor Miklós interpellációja a közoktatásügyi miniszterhez Fedor Miklós kér. szocialista képviseld a kö­vetkező interpellációt intézte a közoktatásügyi miniszterhez a pozsonyi volt magyar állami fő­reáliskola elbocsátott tanárainak nyugdija ügyében. A csehszlovák állam, az alkotmánylevélben leszögezett és a törvényhozás által jóváhagyott elvek alapján demokratikus köztársaság. A de­mokrácia tudomásunk szerint nem ismer nem­zetiségi különbségeket és az ország minden pol­gárának egyforma jogokat biztosit, aminthogy a terhek viselését is egyformán a méltányosságnak megfelelő módon szabályozza. Amidőn a köztársaság a volt Ausztria-Magyar- ország területén megalakult, abba a privilegizált j helyzetbe került, hogy javakat kapott, úgyszólván minden áldozat, nélkül. Az ebből levonható kon­zekvencia belátásához: hogy az állam a terheket is viselni köteles, még csak demokrácia sem szük­séges, hanem elegendő a józan ész logikája. Ámde az eddigi kormányzatok a nemzetiségi türelmetlenség példaképét statuálják és ugyanak­kor, amidőn Szlovensző lakosságát agyonsanyar­gatják vagyondézsmákkal, adókkal és illetékekkel, megfeledkeznek gondoskodni az ittmaradt állami hivatalnokokról, csak azért, mert nem csehszlovák nemzetiségűek. Kérdezem Minisztert Urat, hogy van-e tudo­mása arról, hogy a pozsonyi volt magyar állami főreáliskola több tanárát 1919 novemberében el­bocsátották, noha ők tovább akartak működni és fogadalmat is tettek a felsőbb hatóság parancsá­nak engedelmeskedve. Stefanek Antal iskolaügyi referens 1920-ban azt hangsúlyozta, hogy a fo­gadalmat tett tanárok rendelkezés alatt állóknak tekintetnek és az elbocsátott tanárok ebben az: Ígéretben bízva várták az alkalmazást. Ehelyett azonban a demokráciát és az állam­polgárok jogegyenlőségét megcsufolva-egyes ta­nárokat 1925. december 1-től nyugdíjba küldtek és pedig az 1912 évi magyar nyugdíjtörvény betűi szerint, de elfelejtették az 1919 év november el­sejétől. 1925 december 1-ig elmaradt összeget ki­utalni és csodálatosképen megfeledkeztek arról, hogy az 1912. évi magy. nyugdíj legalább hatszorta többet ért, mint a mai csehszlovák koronában szá­mított öszeg.s Az elbocsátott tanárok 1919 novemberétől 1925 julius 1-ig csak az úgynevezett 60%-ot kapták és a csehszlovák kormányzás szégyene, hogy az in­telligens, egyetemet végzett, embereket továbbra is éhbérrel akarja fizetni. Kérdezem Miniszter Urat, hajlandő-e a nyug­díjazott tanárok részére az 1919 november írtől 1925. december elsejéig elmaradt nyugdijösszeget kiutalni? Hajlandő-e továbbá oly összegben megállapí­tani nyugdijukat, mint aminőt a csehszlovák ál­lamban díjazott tanárok élveznek? A vihar Irta és a Kisfaludy-Társaság ülésén felolvasta: Lőrinczy György. Reggel érkezett és az esti hajóval már tovább is utazott. Tarkeőy Titusz úgy tett, mintha a vélet­len kedvezése hajtotta volna ide, a tengerpartra, hogy szép menyasszonyát megláthassa. Nem fontos­kodott és nem érzelgett, de egész napját a két leánnyal töltötte. Fürödtek, sétáltak, sütkéreztek és tréfáltak. Titusz sorra szedte s elmésen tálalta föl az uj szójátékokat és anekdotákat s a leányok so­kat neveltek. Este aztán hajóra szállt. A leányok elkísérték a hajóállomásig. Titusz kezet fogott velők, aztán sietett a hajóra, hátra se nézett Csóknak, kézcsók­nak mintha soha hírét se hallotta volna. Kendővel se integetett és egyáltalán nem vett tudomást azok­ról az érzelgésekről, amelyek a bucsuzást rendsze­rint kisérik. Afféle erős férfi volt, aki uralkodásra termett. Népi szabad a menyasszonyokat elkényez­tetni! Tanulják meg idejekorán respektálni a férfi fölényét. Dórának, a szép és okos Csaba Dórának topor- zékolt a szive. Megbántva, megsértve érezte magát, mintha szépségét, női méltóságát alázták volna meg. Gyönyörű, meleg, nagy két szeme szikrákat szórt, ahogy rajta nedvesen csillant meg a vissza­fojtott könv. Szórakozottan el-elbámult, de nem a hajó után. A tenger smaragdzöld síkjával összeol­vadt az alkony homálya és a látóhatár bizonytalan vonala s mindez benépesedett képzelete imbolygó fantomjaival. Már egy hónapja voltak itt, a tengerparton, ahová Dórát csak a Titusz bájos és okos unoka- huga, a szép Szaáky Adél kísérte el- Ott is maradt Dórával. A két. leány mindig nagyon jól megér­tette, hogy úgy mondjuk: kiegészítette egymást. Adél maga a higgadt megfontolás, ami nagyon elő­nyös hatás alatt tartja a Dóra ingerlékeny termé­szeté!:. Szép kétszobás lakásuk volt. A hátulsó üveg­ajtó loggiára nyílt, amely uralkodott az alatta elte­rülő tenger óriás képén. Többet nézték éjjel, mint nappal. A szundikáló, vagy álmodó óriás nem olyan félelmes. A tenger arca szelíd s belőle a csönd szugge.szt.iv nyugalma árad; éppen a háborgó menyasszonyi léleknek való. Miért háborog Csaba Dóra? Miért ideges a menye.: zony? Azért-e, hogy még menyasszony? Vagy a/, rí, hogy már menyasszony? Mit, törődik azzal a gőgös pszichiátria! A leánylelek titkos vi­^'1>iKG;AI-/VVAré?AX».HJRTiaT> 1926 február 9. Kedd. A csehszlovák külpolitika a kisálltán! feloszlását ígéri a frankügy felles likvidálásának falében Csehszlovákia örömmel üdvözölne egy „békés magyar királyságot" — A frankiig^ mögött álló szélién meg* ssáinésének középdunai Loca mához kell vezetnie Berlin, február 8. A Vosschize Zeitung prágai jelentése a kisántánt konferencia előkészületeiről. A Vossische Zeitung vasárnapi számában a lap kiküldött munkatársa, Redlich Sándor dr., aki most a frankafférral kapcsolatban a középdunai államok fővárosait járja be, a kisántánt küszöbön álló temesvári konferen­ciája előtt Prágából szenzációs tudósítást kö­zöl a csehszlovák külpolitika szándékairól, amelyet érdekessége miatt teljes egészében közlünk, a felelősséget természetesen a tudó­sítóra hárítva át: A ki saratant fölöslegessé válik — Miután Beiies Locarno szellemében működik és helyre akarja állítani az igazi bé­kéi Közép-Európában, számítani lehet arra, hogy egyezség fog lé ír ejön ni Ma­gyarország és a kisántántban e- gyesült három szomszédja k ö- z ö 11. Az ellentéteknek éppen úgy meg kell szűnni Magyarország és szomszédai között, mint ahogy megszűntek az ellentétek Német­ország és nyugati szomszédai között. Ennek az egyezségnek tulajdonképpen két igen fon­tos pontja van, az egyik Magyarország terü­leti igénye, a másik a királykérdés. Mindkét pontot illetőleg kemény munkára lesz szük­ség, ha a kisántánt a tárgyalások folyamán Magyarországgal meg akar egyezni és önma­gát feleslegessé akarja tenni. Tudniillik egy békés Közép-Európában ilyen szövetségnek többé semmi helye sem volna. Területi engedmények Ezt a tervet azonban csak azokból a kör­vonalakból lehet felismerni, amelyeket cseh­szlovák hivatalos oldalon rajzolgatnak és köz­readnak. Csehszlovákia szemmel láthatólag j végleges rendet akar elérni és éppen amiatt kétségtelenül rá kell lépnie a kompromisz- szum útjára. Sok oknál fogva gondoskodnia kell arról, hogy különféle engedményekkel megvásárolja magának azt a biztonságot, mely biztosítja őt az állandó magyar irreden­ta törekvésekkel szemben az elcsatolt szlo­vákföldön. Elvégre nem lehet elfelejteni, hogy a szlovákiöldön magyar területek van­nak, amelyek nemcsak külpolitikailag, de belpoliíikailag is végtelen nehézségek fórrá- j sai. A múlt évben Prágában már volt szó ar­ról, hogy ezek a magyar határterületek mint egy Magyarországgal kötendő „igazi békew j érdekében adandó kompenzációk nagyon könnyen számításba jöhetnek. Lehetséges, hogy p, legközelebbi idő már alkalmas lesz, hogy erre a hivatalos körök ráébredjenek. A királykérdés magyar beliigy Magyarország végleges kielégítését el kell érni a királykérdésben is. Bizonyos, hogy ennek a kérdésnek a megoldása magyar szempontból is áldásos volna. Téves azoknak az állítása, akik azt hangoztatják, hogy Cseh­szlovákia a királykérdés minden pozitív meg­oldását megakadályozza. A prágai verzió lé­nyegesen máskénen hangzik. A prágai kor­mány a királykérdést elvben mint Magyar- ország belügyét tekinti, amelybe semmi mó­don nem avatkozik bele, ha karos külpoliti­kái következmények ellen biztosítva van, ha számára a szükséges biztonság meg van adva. Nincs szó aj magyar kormány­zati rendszer követeléséről Ezek körülbelül a legfontosabb politikai elemek, amelyekből prágai szempont szerint a középeurópai Locarno, tehát a végleges, békés és rendezett állapot helyreállítása el­érhető. Most már csak arról van szó, hogy vájjon Magyarország maga hajlandó-e ilyen végleges állapot helyreállításánál közremű­ködni. Errenézve a frankhamisítás! affér ki­menetelének kell világosságot hozni. És ezzel azután körvonalazva van az az álláspont is, amelyet Csehszlovákia a írankliamisitás ügyé­ben képvisel. Csehszlovákiánál uincs arról szó, hogy egy bizonyos uralmat Magyarorszá­gon megdöntsön, vagy egy más uralom ala­kításánál közreműködjék, csak az a fontos, hogy az eddigi benyomás megszűnjön, mint­ha a magyarországi mértékadó körök a kül­politikai helyzet zavarosságát, a háború és béke közötti függő állapotot jobban szeret­nék, mint minden más valóságos megoldást. Olyan magyar kormány, amely tényleg békét akar, bizonyára maga is önmagától mellőzni fogja minden erejével a zavaró és aggodal­mas elemek bármiféle befolyását. Prágában is ezt a megoldást kívánják éppen úgy, mint ahogy a prágai kormány minden eddigi ak­ciójának is ugyanez az értelme. Meddig gyanús Magyarország ? Mint már több tudósítás hangoztatta,' a francia kormánynak kétségtelenül van még a frankhamisitók politikai szándékairól nyil­vánosságra nem hozott anyaga, van anyaga az egész mozgalom terjedelméről. Ennek az anyagnak nyilvánosságra hozatala, amely a Népszövetség igénybevételével volna össze­kötve, Európában nagyobb izgalmat keltene, mint amennyi az általános megnyugvás és konszolidáció érdekében kívánatos. Ezeknek az adatoknak nyilvánosságra hozatala fölös­leges mindaddig, amig Franciaország meg van győződve arról, hogy összeesküvők e- gyetlen országban sem bírják a kormány tű­rő pártfogását. Tudva van, bőgj’ minden ilyen nemzet kebelén belül kiütköző mozgalom a legmerevebb harcot jelenti Locarno ellen, vagyis az európai közbéke ama szelleme el­len, amely a locarnói szerződésben nyert ki­fejezést. De egyes csoportok lázadása ez ellen a szellem ellen teljesen tehetetlen mindad­dig, amig a kormányok a Locarno-politika elve alapján állanak. Ezideig csak Magyar- ország volt kétséges ebből a szempontból, Magyarországon áll tehát, vájjon szükséges lesz-e vele szemben az egész eurónai Iftz- véieményt bizonyos tekintetben önvédelemre felhivni. ABBAZIA ADRIATICA SZANATÓRIUM Tökéletesen berendezett modern gyógyintézet a Südstrandon. Ma­gyar ház. Erositö-edző-hizókűrak. Pensio Líra 35.— Kívánatra prospektus. 5102 harai mit tartoznak rá! Dóra ideges. Igen, a tenger is ideges, mikor tombol. Menjen a tengerpartra. És Dóra idejött a tengerpartra és maga sem sejtette, hogy nemcsak Szaáky Adélt, de lelke lázongó ör­dögeit is magával hozta. Mindig hajlott a szerte­lenségre, mint minden leány, aki magasabbrendü lelki életet él. Vissza kellett fojtania tiltakozását az élet korlátái és ostobaságai ellen. Néha órákig térdelt a középkori szentek aszkétikus sóvárgásával a templom fagyos lépcsőin, megnyugvást keresve. Megnyugvás helyett azonban tüdőgyulladást talált. Félájultan szedték föl. Betegsége alatt nyugodott meg, a láz hajóján levetette magáról az élet gond­jait. Akkor küldték aztán ide, a tengerpartra. —■ Ideges. Menjen megnyugodni! De arca rózsáival a vágyak éJ nyugtalanságok is visszatértek. Se a tenger, se az úgynevezett sze­relem nem tudta lecsillapítani. A jövő káprázatai között, amikkel biztatták, az a homályos érzés buj­kált, hogy ámítják és rászedik. Az ilyen gyanú olyan, mint a hidra, mentül több fejét vágják le, annál több feje nő. Tarkeőy Titusz minderről sem­mit se tudott s igy meg se kísérelte, hogy Dórát ki- győgyitsa. A férfi biztonságos gőgjével hitte, hogy mindent megad Dórának azzal, hogy feleségévé te­szi. A többi az orvos dolga. Gyógyítsa ki ő, ha Dóra beteg. És az orvos gyógyította. — Ideges. Menjen a tengerpartra! Most, visszatérőben a hajóállomásról, az orvos­sal találkoztak. Adél kissé visszamaradt vele, de Dórát nem érdekli az ilyen hivatalos beszélgetés, azért előre ment. örült, hogy pár percig egyedül lehet. Elgondolkozott. Lassan sétált a villájuk felé. Olykor megállott s fürkészve nézte a tenger és az ég alkonyát. Fürdőköpenyét összeszoritoíta pompás idomai körül. Fázott. Didergett. De arca kipirult és szemében égett a könny. A gyűlölet, a bosszú­vágy könnye volt. Valakit szeretett volna szétmar­cangolni. A messziségbe bámult, mintha a távolság kéklő pórázaiéban keresné azt a valakit De gon­dolata megbotlott a partban, melyet locsogó hullá­mok nyalogattak. Csónak himbálózott a cölöphöz láncolva. Benne Filippo ült, a suhanó, a tenger két­séges alakja. Senkise tudja, matróz-e, kalóz-e, vagy orvhalász. A tengernek sok ilyen csavargója van. Filippo néha különös ajándékokkal kedveskedett a lányoknak. A tengerfenék furcsa termékeivel, amiket csak ezek a tengeri gaininok ismernek és találnak meg. Filippo cigarettázott, különben meg se moccant. De tüzes szeme lesütve is alattomosan .pislogott a lányra, mintha annak karcsú bokái kö- jrül a fürdőköpenyt emelgetné, hogy-többet láthas­son. Vállig meztelen karja sötétbarnára égett, meg se hajlik. — Filippo, —szólította meg Dóra. — Vársz valakit? A fiú tétovázott. — Nem. Azaz, hogy az ember mindig vár va­lakit. — A szeretődet, — mosolygott Dóra. Filippo föl se vetette a fejét. — Az nem váratna... — szólt, mintha magába beszélne. — Ha volna, — tette hozzá. Dóra nevetett. — Hát nincs? Hogy lehet az? Nem is hiszem. Filippo a szétbomló. cigarettáját sodorgatta. — Ha volna, akkor az olyan szép volna, mint te, signorina. Dóra durcásan összerántotta köpenyét. — Bolond! Filippo cinikusan vigyorgott. — A te bolondod. Hallgattak. Aztán Dóra megint a fiúra nézett. — Mondd, Filippo. Hát olyan csúnya va­gyok én? Filippo az evezővel játszott. — Te? Te mindenkinél szebb vagy. — Pedig valaki azt mondta, hogy olyan csúnya vagyok, hogy- nem is érdemes megcsókolni. A fiú rábámult. Hangja elfojtódott. — Na, az csakugyan bolond volt Az uem is érdemli, hogy téged megcsókoljon. A virág is szép, de te szebb vagy a virágnál. A tenger hajnala is szép, de te annál is szebb vagy. — A tenger nem hajnalban a legszebb. — Hát? — Mikor haragszik. Filippo fejét rázta. — Á! Akkor éppen nagyon is utálatos. A vihar a tenger rongya. De hajnalban olyan, mint a szép asszony, mikor öltözködik. Olyan, mint te. Dóra kétkedőn mosolygott. A macska igy in- gerli az egeret, mikor halálos játékát űri vele. — Unalmas. Csöndje hazug. Nyugalma gyanús; valamit, rejteget alatta. Vagy' pipogya; fíliszter, aki semmit se mer. A tenger nem álmodozó leány, aki a kis pásztorfiut várja. A tenger: démon; iste­nek trónjára vágyik. Mikor vihara tombol, akkor őszinte: föllázad. Verekedik. Filippo kedvetlenül lóbálta a lapátot. Nyilván nem értette. — De akkor te se mernél vele szóba állani­Dóra kicsinylően fölhúzta az orrát. — Nem? Én nem? Szeretném, ha látnád, hogy fittyet hányok neki. Hullámait megpofóznám. Az­tán ő is visszapacskolna. Filippo! Milyen élvezet lehet az! — Azt megláthatod. — Mikor? — Mikor? Mihelyt megérkezik Dóra elgondolkozott — Eljössz értem? — El. De a vihar többnyire éjjel csavarog. — Hát éjjel, — bólintott Dóra. — Annál jobb. Azt hiszem, az az igazi. A bűnös akkor legvakme­rőbb. A mámor akkor a legszilajabb. A sétány felé nézett, mert látta, hogy Adél kö­zeledik. Sürgette a fiút. —r Akarod? — Akarom. — Hát aztán jöjj. Kopogtass az ablakomon. Halkan, mintha nem is a kezed, csak a sóhajod kopogtatna. Filippo kissé szemtelenül mosolygott. Bizonyos rutinnal mosolygott. Mintha azt gondolná: — Értem. És már tudom a többit. Mindegyik igy kezdi, aki folytatni akarja. & Negyednapra érkezett meg. Este még egyetlen felhőfoszlány se látszott az égen. A hold vigyorgott és a tenger meglapult. A két leány sokáig nézte szótlanul a loggiáról az éjszakai derűt.. A távolban itt is, ott is csónakok és bárkák suhantak el a vi­zen és méla barkarolák csendültek föl. Az ilyen éjszaka termi a vakmerő ábrándokat és a szenve­delem szilaj kitöréseit. A leánylélek a bűvölet káp­rázatai között, kószál.. Meséket sző, amiket át akar csempészni a valóságba. A tengerpart éjszakájában minden leány költővé lesz. Már éjfél felé járt az idő, mikor lefeküdtek. A tenger fölött hűvös lehellet osont el, mint láthatat­lan árnyék, amelyik messziről jött és messzire megy. A leányok már édesdeden aludtak. S az árnyék nyomában fölrobogott ő: a zsar­nok. Paripáinak patkói csattogtak a hullámok há­tán. Az orkán szárnyaival korbácsolta a vizet, amely üvöltött és jajgatott. A fellegek leszakadtak. Zápor zuhogott alá s a széllel és a hullámokkal táncra kerekedett. A sötétségen olykor kék kígyók villantak s a felhők haragja dübörgőit át. Valaki az ördögök üstökét cibálja. A loggia üvegajtaja megkoppant. Kétszer. Há­romszor. óvatos, félénk kopogás volt. alig külön­bözött az esőcsepptől. De Dóra fölrezzent. Felkar­jára könyökölt az ágyban. Fülelt, Hallgatózott. Megint egy koppanás. * / 2

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents